Cél, 1959 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1959-03-01 / 3. szám

II. évfolyam 3. szám CÉL szik. Ennek és nem taglétszámuknak felel meg 5 sza­vazatban megállapított Consejo részvényük. A Magyar Evangélikus Egyházközség. Ez az a közü­let, amely nincs. Vannak evangélikus hitű magyarok, de azoknak egyházközségük, presbitériumuk, lelkészük nincsen. A Consejoban 3 szavazata van ennek a csu­pán indokolt vágyakban existáló egyházközségnek. A 3 személyben való szavazást Ambrus József úr hajtja esetenként végre azon a címen, hogy 6 ev. vallású. Hogy mások, akik ugyancsak ágostai hitvallású evan­gélikusok, szavazni miért nem jogosultak, azt mi nem tudjuk, ez egyike a Consejo és Ambrus József titkainak. A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége, Csilei Fő­csoport. Röviden MHBK. Ennek vannak tagjai, én is egy vagyok közülök. Másikat nem ismerek. Az MHBK csilei főcsoportjának belső bajtársi élete nincsen. Hogy kik a tagjai, azt a főcsoportvezetőn kívül teremtett lé­lek nem tudja. A bajtársi érzést és a katonaeszményt a tagok csupán magukbaszállás formájában tudják csak ápolni, mert a főcsoportvezető, vitéz Syposs János ve­zérőrnagy úr 5 éve egyetlen bajtársi összejövetelt nem tartott és minden olyan kívánságot, mely a bajtársak részéről erre irányult, a leghatározottabban elutasított. Ma már nem is bosszantják őt ilyesmivel. Santiagóban a város egyik legszebb főterén emelt domb rejti magá­ban az Ismeretlen Katona hamvait, aki a Guerra de Pacifico-ban áldozta életét hazájáért. Hét éve van Csi­­lében a magyarságnak Harcosok Bajtársi Közössége. A hét év alatt még nem volt egy Hősök Vasárnapja, amikor a magyar harcos egy csokor virággal megtisz­telte volna az új otthont adó ország ismeretlen kato­nája utolsó nyughelyét. A katonaeszmény ápolása a fő­csoporton belül a Hadak títjainak havi szétosztásával kezdődik és fejeződik be immár 5 éve. Ma a BK. Csi­­lében csak keret belső tartalom nélkül és csak azt a célt szolgálja, hogy a főcsoportvezetőnek jogcíme le­gyen a Consejoban 2 szavazatot időnként az urnába helyezni. Minthogy a BK tagjai 5 éve nem voltak ösz­­szehíva, így természetesen meg sem kérdezték őket, akar­ják-e magukat Holota gyülekezetében képviseltetni és, ha igen, úgy kivel. Syposs tábornok úr rólunk, de nélkülünk határozott, megbízta önmagát és megterem­tette az „autodiputatus“ fogalmát a parancsnoksága alatt álló demokratikus közösségben. A Nemzeti Bizottmány, ma Magyar Bizottság. Ennek reprezentálója Csilében Holota János úr volt. Tagjai tudtommal csak zsidó körökben vannak, de olyanok, akik ezektől a zsidó köröktől anyagi függőségben él­nek, vagy függőségükben élőnek vélik magukat, sőt olyanok is, akik azzal számolnak, hogy talán a jövő­ben ilyen függőségbe kerülhetnek, végül akik ilyen füg­gőségbe kerülni szeretnének,, igyekeznek a Nemzeti Bi­zottmány napja által megsütött oldalon csoportosulni, valahányszor arra ok és alkalom adódik. Ezek az emig­­rációs társadalom minden rétegéből, minden volt és je­lenlegi foglalkozási ágazatából, minden hitfelekezet tagjából, valamennyi a múltban és a jelenben vallott, és megtagadott politikai és világnézeti álláspont hí­veiből tevődnek össze, egyedül még hungaristát nem láttam közöttük. A­ partizánvezér, szökött katona Kő­vágót ittjártakor éppen úgy ünnepelte a legitimista gróf, a honvéd ezredes, mint a kitűnő zsidó építész, no meg a fajmagyar Jolán néni, stb. stb. Holota János ügyes politikus volt, ő a havi 300 vagy 150 dollár fi­zetés ellenében képviselt Nemzeti Bizottmánynak nem a szavazatokat, hanem más szavazókra befolyást biz­tosított. A bolsevista kollaboráció eme nemzetközi szer­vének 6 dicséretes szerénységgel csak 1 szavazatot adott a Consejoban, megelégedett azzal, hogy satelli­­teinek, a r. kát. egyházközségnek és a Pro Patria-nak juttatott oly magas szavazat­számot, hogy a róm. kát. lelkész biztos voksát is számítva a marxizmussal ka­cérkodók szavazata az Egyesületek Tanácsában mindig biztos többséget jelent a baloldalnak. Holota János úr­nak a közelmúltban történt elhalálozása folytán most megindult a tülekedés a Nemzeti Bizottmány havi — nem tudni — 300 vagy 150 dollárt jövedelmező repre­zentációja körül. A pályázók között van gróf és nem gróf, volt hivatásos és nem hivatásos honvéd egyén. A nem hivatásos és nem honvéd egyén a Pro Patria je­lenlegi vezetője Kovaci­ Ádám úr. ő azzal a támad­ható curriculum vitae adattal törekszik magát a dol­lárcsekkek kiállítóival megkedveltetni, hogy az elmúlt világháborúban a honvédeket herceg Odescalchi Mik­lós társaságában, mint bátor partizán, a nyugati had­viselők érdekében hátulról irtotta. — Kovachic hallott arról, hogy a honvéd törvényszék egy herceg Odes­calchi Miklóst kivégeztetett. A Pro Patria vezetője úgy gondolta, hogy abban az időben egy ilyen törté­nelmi nevet viselő család sarja csak partizán lehetett, ezért mindjárt társul vette maga mellé a dollárokért terjesztett meséjében. Mi tudjuk, hogy a dolog más­képpen volt. A herceg sohasem volt partizán, éppen úgy nem, mint Ádám sem. A herceg megszegve honvéd esküjét, a vezetésére bízott harceszközzel, egy felderítő repülőgéppel az ellenséghez akart szökni, tévedésből azonban még a németektől megszállott olasz repülő­téren szállt le. A borzasztó németek azután kiadták a honvéd hatóságoknak és a bitófán elnyerte esküsze­­gése jutalmát. A három pályázó közül, gondolom, ő benne fogjuk rövidesen csodálhatni a zöldhasú bankó­kért folyó nemes verseny győztesét. A Magyar Szabadság Mozgalom­ Csilében egy tagja volt, aki egyben az egytagú szórvány vezetője is volt. Máthis András úr, kisbarnaki Farkas Ferenc mozgal­mának csilei tagja és vezetője­­ szavazatot mondhatott a magáénak a Consejoban, ő az elmúlt évben elhunyt, azóta jagtalanná vált szórvány vezetésére még nem jelentkezett senki. Mondják, hogy szavazata gyakorlá­sának jogát a Consejo népe esetről esetre kisorsolja. Én ezt csak fenntartással hiszem és érette felelősséget nem vállalok. A Bolsevistaellenes Nemzeti Erők. Röviden BENE. Ez az egyesülés Innsbruckban alakult még 1946-ban. Az egyesület, miután tagjai különböző országokba ki­vándoroltak, még az ötvenes évek elején feloszlott. Csilében soha nem működött, itt meg nem alakult, itt én voltam egyetlen, aki valaha is tagja voltam. Szend­­rei Kovács Gyula tudott arról, hogy valaha volt egy BENE. Amikor a Consejo megalakult, úgy gondolta, hogy neki a Consejoban a helye. Más erre nem gondolt, így keresni kellett valakit, akit képviselni lehet. Ilyen nem akadt, ennek folytán bejelentette, hogy ő a BENE Csilében, viszont BENE nélkül a Consejo csak csonka parlament. Itt nem tudták, hogy ki és mi a BENE, de minthogy nélküle valóban nem lett volna teljes az egy­másra acsarkodók létszáma, elfogadták, így jutott a magyarságnak egy már régen megszűnt tiroli tömörü­lése Csilében nem várt képviselethez. Ugye hihetetlen? Pedig való! Külön szavazat illeti meg az Egyesületek Taná­csában a rom. kat. magyar egyházközség vezető­ lelké­szét. Ez ma főtisztelendő Szólás Ambrus úr. Értékes karitatív szolgálatot végez a magyar családok között. Antimilitarista. Néhány éve annak, hogy egy lengyel főpap Argentínából jőve, a bolsevizmus által leigázott európai nemzetek emigrációinak egy az UNO elé ter­jesztendő memorandumát hordozta itt körül, gyűjtve reá az aláírásokat. Csilében két magyar tagadta meg kereken annak aláírását, Szólás Ambrus és Pontyos Vendel róm. kát. lelkész urak. Pontyos főtisztelendő úr nem áll olyan poszton, melynek bármilyen jelentősége is volna a magyarság szempontjából, ő csak egy a ma­gyarok közül. De Szólás Ambrus a róm. kát. hiten élő csilei magyarok vezető lelkésze, ezért fáj, ha ilyen hangsúlyozottan zárkózik el dolgoktól, melyek mind­­annyiuk szívügye. Szólás páter nem tudta egyházunk internacionalizmusát összeegyeztetni azzal, hogy kéz­jegye egy antibolsevista dokumentumon szerepeljen. Be kell számolnom vezető papunk még egy jeles magatar­tásáról. 1957 december hó első vasárnapján, az emigrá­ciók napján a pápai nuncius úr főpapi misét pontifi­kált. Erre az alkalomra a templom homlokzatát a kü­lönböző nemzetek zászlóival díszítették. Magyarország emigrációját egy olyan háromszínű zászlóval tisztelték meg, melynek közepén egy vörös szovjet csillag ékte­lenkedett. Felháborodott magyarok vették körül Szó­lás főtisztelendő urat kérve, hogy a templom adminiszt­rációjánál lépjen közbe, hogy a meggyalázott nemzeti lobogónkat azonnal távolítsák el a templom homlokza­táról. Szólás főtisztelendő úr megtagadta a közbenjá­rást, egy savanyú mosollyal kísért vállrándításnál egye­bet nem tudott belőle kiváltani a megjelent magyarok egyöntetű felháborodása. A zászló pedig kint maradt. 3. oldal

Next