Hadak Útján, 1980 (32. évfolyam, 348-353. szám)
1980-01-01 / 348. szám
annyian Bécs utasítására tettek esküt a magyar alkotmányra és az ország megvédésére. Ez az eskü kötötte őket akkor is, midőn 1848 októbere után a magyar ügy látszólag lelépett a törvényesség mesgyéjéről és amagyar nemzet nyíltan szembekerült Béccsel, illetőleg az uralkodóházzal. A tisztikar, mint Katona Tamás megjegyzi, nem politizált. Ismeretes, hogy Görgey téli visszavonulása idején, midőn hadteste Budát elhagyta és Vácra érkezett, sok cs. kir. tiszt elhagyta a magyar tábort, mivel szerintük a magyar mozgalom letért a törvényes útról. Ekkor Görgey Artur tábornok kiáltványban bizonyította be a kételkedőknek a magyar ügy igazát és hitet tett az V. Ferdinand által aláírt törvények, valamint az akkor már lemondott V. Ferdinand király iránti hűsége mellett. Ezzel sikerült neki a hadsereg szétzüllesztését megakadályozni Ez a kiáltvány volt alapja későbbi magatartásának, valamint a tisztikar kiállításának a magyar ügy mellett. A Hadtörténeti Intézet levéltárában őrzött periratok tanúsága szerint, majd valamennyi hadbíróság elé állított tiszt azzal védekezett, hogy a király parancsát teljesítette, midőn a magyar ügy mellé állott. Nem szakítás , hanem kiegyezés Igen érdekes Bona Gábornak cikke az aradi vértanukról a „História” 1979 novemberi számában. (Ez a kiadvány a Magyar Történeti Társulat negyedévenként megjelenő folyóirata.) Ebben Bona így ír: „...de térjünk vissza Nemeskürty koncepciójához, ahhoz, hogy a honvédhadsereghez csatlakozott cs. kir. tisztek radikális forradalmárok, köztársaságpártiak voltak, sőt gyakran kommunisztikus elveket vallottak. Nem tagadjuk, voltak ilyenek is. Súlyukat, az egészhez viszonyított arányukat azonban Nemeskürty eltúlozza olyannyira, hogy az olvasó számára úgy tűnik, mintha az egész honvéd tisztikar ilyen felfogású elemekből állott volna.” Majd így folytatja: „ ... a honvédhadsereg tábornoki és törzstiszti karának zöme egészen más nézeteket vallott. A szabadságharcot önvédelmi harcnak tekintette, amelynek célja az 1848-as törvények megőrzése volt. Nem az Ausztriával való szakítást akarták, hanem a kiegyezést a dinasztiával. Nézeteiket tekintve pedig ugyancsak messze álltak a republikanizmustól. Ezek a magyar származású cs. kir. tisztek 1848 őszén tömegesen csatlakoztak a honvédsereghez, vállalták a nemzet önvédelmi háborúját. De mihelyt látták, hogy politikai álláspontjukat veszély fenyegeti, élesen reagáltak. Ők azok akik az országszerte felerősödő radikalizmus és köztársasági jelszavak hatására; — a váci nyilatkozatban mereven leszögezik: alkotmány igen, de egy ’idétlen republikanizmus’ nem ők azok, akiknek nevében 1849 április végén Molnár Ferdinánd alezredes beadványban követeli Görgeytől, tegyen lépéseket a függetlenségi nyilatkozat visszavonására és a Habsburg házzal való megegyezésre... a Habsburg dinasztia trónfosztásával a honvédségben szolgáló cs. kir. tisztek többsége soha nem tudott megbarátkozni.” A szerző — Bona Gábor — ezután kifejti, hogy több mint ezer cs. kir. tiszt csatlakozott a magyar forradalomhoz 1848—49-ben. Motívumaik különbözőek voltak. A meggyőződéses forradalmárok és az ’önvédelmi harc’ hívei mellett voltak olyanok is, akiket más eszmék hevítettek, más célok és elgondolások hoztak a honvédseregbe. Itt az idegen nemzetiségű tisztekről és tábornokokról kell beszélnem. Idegen honvédtisztek Gróf Leher-Thoss Artur, porosz királyi százados, mint emlékirataiban írja (Erinnerungen aus meinem Leben), nem sokáig maradt a porosz hadseregben. A „véletlen” amely egy rokoni látogatás kapcsán Pannonia zöld hegyei közé hozta, életének más fordulatot adott. Elragadtatva az aranyos magyar naptól, a magyar asszonyok szépségétől, a férfiak barátságos és szívélyes magatartásától, valamint a magyarok vendégszeretetétől, habozás nélkül elhatározta, hogy életét Árpád hazájában fogja leélni. Még nem volt 20 éves — 1839-ben — birtokot vásárolt Zemplén vármegyében, majd a következő évben kilépett a porosz hadseregből és nálunk telepedett le. Gróf Leher-Thoss 1848 őszén Bem erdélyi hadseregében szolgált mint őrnagy. Később, 1849 nyarán Görgey tábornok hadseregében Komáromnál, Leiningen tábornok III. hadtestében mint ezredes. Világosnál ő is orosz fogságba esett, de sikerült megszöknie és az országból kijutnia. A következő éveket a magyar emigráció szolgálatában töltötte, Magyarországot mindig hazájának nevezte. 1866-bam ő is belépett Klapka tábornok porosz fennhatóság alól létesített magyar légiójába. Az osztrákok elfogják, halálra ítélik, de Bismarck megmenti. A kiegyezés után Andrássy kívánságára Bismarcknál kiviszi, hogy a porosz újságok agitációja Ausztria ellen megszűnjön és így lehetősége nyíljon a később bekövetkezett német-osztrák-magyar szövetség megkötésére. Mint emlékirataiban megjegyzi, a magyar életviszonyok hozták közénk és tették őt ügyünk harcosává. Ez a magyar élet már századokkal előbb is külöbözött a németek nehézkességétől. Volt valami itt ebben az országban, ami megkapta az idegeneket, megragadta és ügyünk harcosává tette őket. A magyarság a múltban nem magyarosított erőszakosan. Ezt elvégezte a környezet, a régebbi időkben főleg a katonai szolgálat, a török háborúk idején a végvári élet. I Ferdinand király egy Hans Tatzger nevű németet nevezett ki komáromi udvarbíróvá. Ez a Tatzger három évi szolgálat után már így ír: „Én Németh János, ki vagyok a császár udvarbírája”. Sok német nevű magyarrá vált .