Hídfő, 1968 (21. évfolyam, 512-535. szám)
1968-04-25 / 519. szám
1968 április 25 A NAGY MULASZTÁS Mindehhez tegyük hozzá, hogy a szovjet partizánoknak hiányzott az élelmiszerük, amelyet ma megvásárolhatnak a mai partizánok a nagy amerikai boulevardokon. Sztálinék csak néhány ledobott tábori rádióval HÍDFŐ A világkatasztrófa MI KÉSZÜL AMERIKÁBAN? — KÖZELEDIK A HARMADIK FRONT Az USA helyzetének súlyosságát az a szenátor mérte le legtalálóbban, aki azt mondta: Az Egyesült Államok, az USA elérte hatalmának végét. Úgy látszik, hogy Amerika ezen a nyáron eléri hatalmának csúcspontját és — ha valami csoda nem jön — túl is haladja azt. Politikában, hadviselésben életveszélyes jelenség ez. A második világháború folyamán a Sztálingrádnál elveszett német hadosztályokat már nem tudta pótolni a legnagyobb propagandával behirdetett, legszebb sportpalotai gyűlés sem. A júliusi merénylet Hitler ellen nem sikerült ügyem, de az erkölcsi visszásságok rögtön érezhetőkké váltak a szövetségesek magatartásán. A HARMADIK FRONT Mennyivel rosszabb helyzetben van hát Johnson mai Amerikája? A távolkeleti fronton küzd az US Army színe-virága, az óriási technikai fölény, a hatalmas anyagi erő. De mindez beleragad a mocsárba, úgyhogy az egyik vietnámi tábornok némi gúnnyal mondotta: mi azok a legyek vagyunk, akik meghódították a térképet. Ugyanakkor az amerikai nagyvárosok tankokat vásárolnak. Hová ? Távol-Keletre ? Berlinbe ? Budapestre? Nem! Ezeket a harmadik frontos városokat ma úgy hívják: Brooklyn, Detroit, Cleveland, Pittsbourgh, Los Angeles. És ami ilyen esetekben a stratégák számára a legnyugtalanítóbb: senki se tudja, kik és hol állanak, hány főt jelentenek a városi guerilla hadsereg csapatai. Tízezer fő van Chicagóban, vagy ötezer Clevelandban ? Egyáltalán bluff vagy igazság, hogy Amerikában a harmadik fronton, jól kiképzett 800,000 főnyi guerilla sereg áll készen az X-napra? tudták az üzeneteket, parancsokat közvetíteni. Most azonban ott van a napisajtó is, amely néhány centért közvetíteni fogja az ügyesen fogalmazott apróhirdetést. És itt meg kell állani egy szóra. Senki se mondhatja el, hogy polgárai valamit is elmulasztottak a hadfelszerelés, a légűrkutatás, a hadiflotta vagy akár az orvostudomány fejlesztése terén. A legtőbbet, a legvégzetesebbet azonban elmulasztották és ezért most egy világkatasztrófa közelségében felelni kell a világtörténelem előtt is. Elmulasztották időről-időre szemrevételezni, hogy ez a hatalom mennyire amerikai hatalom még és mennyire világhódító erők eszköze. Mennyire amerikai a Supreme Court, az elnök tanácsadó kara és milyen mértékben befolyásolja ez a Államok politikai és gazdasági vezetését. Ezen a téren kollektív és abszolút felelősség terheli az USA minden polgárát, mert nem állapították meg, hogy a hatalom amerikai vagy csak az amerikai tudatlanságot, nemtörődömséget használta fel ez a titokzatos világerő, hogy a saját hatalmába igába fogjanak egy 185 milliós nemzetet. ÉS ITT TÖRTÉNT A VÉGZETES SZERENCSÉTLENSÉG Négy évtized óta magyarázták Amerikának, hogy ezek a Rooseveltek tulajdonképpen szolid liberális világmegváltók, hogy ezek a Kennedyk, akik valóságos hitközségi elöljárósággal töltötték meg a Fehér Házat, tulajdonképpen jámbor liberálisok és hogy az a milliós Károlyi Mihály, aki ellepte az egyetemek tanári katedráit, tulajdonképpen a kapitalista haladás új típusát képviseli és hogy ezek a Walter Lippmannok semmivel sem rosszabbak a mi Klein Árminjainknál. És nem is rosszabbak. Hiszen a Columbiai egyetem fehér libája már ezt gágogja. Nézetem szerint az USA a fajok állandó polgárháborúja elé tekint. A politikailag legális és a földalatti fekete szervezetek már karácsony előtt, manifesztumot írtak alá, hogy Dél-Karolinából, Missisippiből, Louisianából, Alabamából, Georgiából Amerikában Republic Sanghay név alatt független néger köztársaságot kell alakítani. S mind e mozgalmak élén többé-kevésbbé ott járt Martin Luther King, a béke-Nobeldíjas „pásztor” is, aki a lippmanni, salzbergeri sajtóban már olyan kegyes, papos mérsékelt volt, akár egy Tildy Zoltán, akinek csupán a bőre fekete. ÉGESSETEK LE MINDENT ... A háromfrontos háborúban talán nem az a fontos, hogy King tiszteletes halála pillanatában elhangzott a parancskiadás: „Égessetek le mindent, ami fehér Amerikában!” Talán még az sem fontos, hogy hányan hullanak el a frontokon. Egyedül fontos és lényeges megkeresni azt a tízmilliós kisebbséget, amely pusztulásba, szégyenbe vitt nálánál nagyobb, hatalmasabb nemzeteket is. Johnson elnök midőn visszalépését bejelentette, ezt többek között azzal is indokolta, hogy a vietnámi mocsárba beleszakadt a nemzet egysége. Vájjon csak a sok elnökjelölt húzta hetvenhét felé az amerikai egységet ? Vájjon igaz-e, hogy a kongresszus azért nem üzent formálisan hadat, mert ezzel együtt járt volna az árak és bérek rögzítése és milliárdos profitok elmaradása? Vájjon nem ott mutatkozik a nagy hasadás, az erkölcs, politika és hadviselés között, amikor az otthon a hazatérő katonától tudja meg, hogy az amerikai hadikiadások kétharmadát a vietnámi bárokban, hotelekben lébecolók, az egyszerű hadtáptisztek lopják el az amerikai napi költségek kétharmadával együtt. És az már az ő világkatasztrófájuk lesz. Rájuk ismernek és akkor nincs többé kegyelem. MINDENRE LŐNI, AMI FEHÉR Amerikában azonban már ki van adva: mindenre lőni kell, ami fehér. A telefonfülkéket szét kell rombolni, a mentőkocsik, tűzoltóautók motorjába homokot vagy cukrot szórni, a nagy autóutak bejáratánál tömegével szétszórni „jancsi-szegeket”. S ha már a nagy közlekedési utak bejáratánál megvan a káosz, akkor lőni és újra lőni mindenre, ami fehér! Egyetlen óriási Vietnámot teremteni Amerika nagy városaiban! S aki ismeri a partizán-taktikát, az jól tudja, hogy mindez lehetséges. Lehetséges volt a brjanszki erdőben egymilliós német elithadsereget lekötni, állandóan foglalkoztatni. ÚJ CÉLPONT: TÖRÖKORSZÁG A NATO délkeleti szárnyának gyengítése menetrendszerűen folyik tovább: az arab világ szembefordítása a Nyugattal, a szovjet flotta beúsztatása a Földközi-tengerre, előnyös kommunista kereskedelmi ajánlatok a Papadopulosz-kormánynak, baráti szovjet kéz Makariosz vállán és a ciprusi játszmában, udvarlás Ankarának, de mindezen közben játék az illetékes kormányok ellenzékeivel, sőt, a parlamenten kívüli ellenzék gondos ápolása. Az újabb célpont Törökország. A relatív belpolitikai stabilitást újabban egyre élesedő belpolitikai nyugtalanság váltja fel. A kormányzó jogpárt (Menderesz öröksége) és az ellenzéki néppárt (Atatürk öröksége) egyaránt a szélsőségek kereszttüzébe került. A magát munkapártnak nevező kommunista párt, valamint az izlám fanatikusok tábora balról és jobbról, de egyazon eredménnyel tépázza a bevett nagy pártok tekintélyét. A kommunisták legutóbb a parlamentben véres verekedést hoztak létre, a munkásság körében pedig sikerrel indítottak vad sztrájkokat. A sztrájkolók feliratai elárulják, mi az izgatás külpolitikai, vagy mondjuk így, kívülről szuggerált célja. A főbb követelések: „Ki az idegen tőkével.” „Ki az imperialistákkal!” És, last not least ,a Ki a NATO-ból!” (—cs—) 3. oldal