Hídfő, 1970 (23. évfolyam, 560-583. szám)
1970-01-10 / 560. szám
FIALA FERENC: Az elbocsátott légió Ady Endre Vér és arany című könyve egyik versének címe: Az elbocsájtott légió. Kétségtelen, hogy az új magyar írónemzedék nemrégiben feltűnt tagja, Moldova György Adytól vette legújabb könyvének címét, de hogy miért eszközölt azon grammatikai változtatást, azt nem tudjuk, de nem is érdekes. Hogy melyik forma a helyesebb: elbocsájtott avagy elbocsátott — ez merő nyelvtani kérdés, de ettől függetlenül mi Ady végtelen stílusérzéke mellett maradunk. Nos, Moldova György Elbocsátott légió című regényének a hőse egy volt ávós tiszt, aki 1956 után egyszerűen azért nem tud beleilleszkedni az új arcot kapott magyar társadalomba, mert ez a társadalom nem óhajt kezet fogni azokkal, akik 1956 előtt a hírhedt kékparolis uniformisban gyötörték a népet. A regény a Szibériába deportált orosz írók nyomait keresi — anélkül, hogy vállalná azok bátorságát és őszinte realizmusát s így a regény — annak nem őszinte és óvatos duhaj volta miatt — torzó marad, mert írója fél ítéletet mondani a szereplők múltbeli tettei felett. A könyv főszereplője egy volt ávós tiszt, egy bizonyos Flórián, aki az ÁVO feloszlatása után nem találja helyét a sztálinizmus terrorja alól felszabadult országban. Hosszas keresés után végre egy kőbányai gyárban kap alkalmazást, de a gyár vezetője megkéri, hogy a munkások előtt ne árulja el, hogy 1956 előtt az ÁVO tagja volt. Flórián hallgat is, lapul is, de egy szép napon észreveszi, hogy munkatársai kerülik és láthatatlan fal emelkedik fel Flórián és az egész társadalom között. Ezt a kitagadottságot azonban nemcsak Flórián, az egykori ávos tiszt, hanem összes volt ávos társai is érzik, minek következtében a kivetettek törvénye szerint ismét tömörülnek. Sakkköröket, eszperantó tanfolyamokat alakítanak, ahol megbeszélik a múlt hibáit és rájönnek arra az igazságra, hogy erős államvédelmi szerv nélkül nincs biztonság és nincs szocialista fejlődés. Amolyan négy-öt magyar összehajol (Ady) hangulatban pusmognak, mígnem a rendőrség letartóztatja a volt kékparolis népbarátokat és tiltott öszszeesküvés miatt pár évi börtönt sóznak a nyakukba. A rövid és elég sovány story megemésztése után az olvasóban felmerül a kérdés, hogy miért — vagy inkább kinek — az utasítására íródott a könyv. A legvalószínűbb, hogy a volt zsidó vándorszínész, Aczél György (jelenleg amolyan fő kultuszminiszter féle valaki), magához hivatta Moldovát és felszólította, hogy írjon könyvet a volt ÁVO- DR. RÄTTKAY R. KALMAN: Vissza az Európához vezető útra! A hontalan magyarság váratlanul szomorú karácsonyi ajándékot kapott a Sorstól: Madridban a szabad Magyarország utolsó fellegváráról és szimbólumáról, az ottani követség épületéről bevonták az angyalcímeres magyar zászlót. Húsz évig ez a hivatalos zászló hirdette a Nyugatnak, hogy diplomáciai szempontból igenis 1945 ellenére létezik még egy szabad Magyarország, illetve annak hitvallása. Ezt a veszteséget egyelőre nincs mivel pótolni! Bármilyen romantikusnak látszik a gondolat — a madridi zászlóbevonás után nem látok e pillanatban más, fontosabb feladatot az emigráció számára, mint azt, hogy valahol Nyugateurópa egy csendes zugában — talán egy kis semleges mini-államocskában, mint Luxemburg, vagy Monaco — pótolnánk a madridi veszteséget. „Ismét egy terv“ — mondhatná bárki. Terv, amely pénzbe kerül, be honnan a pénzt? A szellemes mondás jut eszünkbe: „Ha már van pénz, miért nincs ?“ Mindent mondhat a többszázezres létszámú magyar emigráció, csak azt nem, hogy nincs pénz. Hiszen az USA-ban, Kanadában, sőt Ausztráliában is évek óta kapjuk a híreket és olvassuk felmelegedő szívvel, hogy itt épül egy Magyar Ház, ott közadakozásból templom és paplak épül, sőt aggok menházát is „összeadta“ az emigráció. Nehéz lenne vagy éppen lehetetlen megállapítani, mekkora vagyon fölött rendelkezik ma az a szorgalmas magyar hontalan tábor, amely az elmúlt húsz év során a fenti három államban szinte kivétel nélkül szép polgári vagyonra tett szert, olyanra, amely érzékszerűleg a régi magyar középosztály életstandardját teszi lehetővé. Egy kanadai lapban olvastunk nemrég egy kimutatást, mely szerint egyedül a Delby-tartományban a két háború között gyökeretvert dohánytermelő magyarok összvagyona mai értékben kb. 400 millió dollárt képvisel! Természetesen nincs arról szó, hogy a delhyi magyar dohányos adja el a vagyonát és áldozza azt emigrációs célokra. Arról azonban szólni is kell, hogy a világpolitika mai állásában a jövőt szolgáló hasznos és okos célra gyűjtünk-e dollárokat a fenti három államban és jó márkákat Németországban, frankot Franciaországban, stb. — vagy pedig romantikus, irreális célok nyerik el az emigrációnak anyagi teljesítőképességét ? Senki érzékenységét bántani nem akarjuk! Különösen nem a tengerentúli magyar egyházakét, amelyek kétségkívül missziót teljesítenek. Az Ige hirdetése mindig is az volt! De ha már ennél a kérdésnél tartunk, mire fordítsuk és mire ne az emigráció dollárjait, márkáit. (így emlékeztetnünk kell ezzel kapcsolatban egy nagyon tanulságos és főként a jövőt illetőleg megszívlelendő esetre. Történt ugyanis, hogy még az első világháború után, a New Yorkba kivándorolt magyarok nem is a kültelken, de a belváros egy mellékutcájában közadakozásból telket vásároltak és felépítettek egy kis katolikus templomot. Pár évig virágzott a kis eklézsia, azután egyre fogytak a hívők, (hiszen arat a Vén Kaszás...). Röviden: 15 évvel ezelőtt nem volt már se pap, se hívők a bejárati ajtóra keresztbe két deszkát szögeztek, jelképéül annak, hogy itt nincs már élet A város vezetőségének feltűnt a lezárt kis templom és felmerült a kisajátítás közérdekbeli gondolata, hiszen nem jelentkezett se örökös, se tulajdonos a hatósági felhívásra. Értesült az ügyről a new yorki kato- HUNGARIAN WEEK A NEMZET. AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓ? POLITIKAI HETTL.AP 560. SZÁM XXIII. ÉVFOLYAM LONDON, 1970 JANUÁR 10.