Hídfő, 1980 (33. évfolyam, 800-824. szám)

1980-05-01 / 808-809. szám

2. oldal olvasó írja: Nem új dolog az olimpiai bojkott Már az ember könyökén jön ki az olympiai játékok körüli herce­hurca. Az egyik ország elmenne Moszkvába, a másik nem, a harma­dik pedig habozik, mint a borotva pamacson a hab. A nem vagy igen pedig nem mai keletű dolog, mert ahogyan azt alább megírom, már az első olympiai játékon is szerepelt a bojkott szó. Ugyanis . . . 1896. ATHÉN. A játékok elindító­ja Pierre de Coubertin Athén helyett Párizsban akarta megtartani, mire fel a német sportolók kijelentették, hogy ők csak akkor vesznek részt, ha a játékokat Athénben rendezik, ami úgy is lett. 1900. PÁRIZS. A párizsi olympiá­­kon résztvevő német játékosok azon­­nali hatállyal haza akartak utazni, mert francia katonák szükségletei­ket a német sportolók ágyában végez­ték el. 1908 LONDON A játékokat ha­talmas viták és bojkott fenyegeté­sek előzték meg a színesbőrű atléták részvétele miatt. Végül győztek a színes partiak és ezen a játékon sze­repeltek először négerek és sárgák. 1912 STOCKHOLM Az akkori osztrák olympiai komité kívánsága szerint az Osztrák-magyar Monar­chia államainak az osztrák lobogó alatt kellett volna felvonulniuk. A magyar­­bizottság erre kijelentette, hogy ebben, az esetben bojkottálja a játékokat, mirelel Bécsben elvetették az eredeti javaslatot. Az oroszok nem engedték meg, hogy Finnország atlétái a finn lobogó alatt vonuljanak fel. Heves vita után abban állapodtak meg, hogy az orosz zászló csúcsán kis finn lobogót lenget majd az olym­­piai szél. 1920. ANTWERPEN. Az első há­ború vesztesei nem vehettek részt a játékokon. Ez volt a híres Csonka, olympiász. 1924. PÁRIZS. Németországot még mindig nem engedték a versenyekre. 1928. AMSZTERDAM. Az első za­varómentes játékok. 1936. BERLIN. Az amerikai zsi­dóság bojkottal fenyegette meg a német olympiai játékokat. A német rendezőségnek ígéretet kellett tennie, hogy a játékok során semmiféle faji megkülönböztetést nem csinálnak, ami úgy is lett. Az atléta számok nagy győztese a nemrégiben elhunyt Jesse Owens volt, míg a német zsidó Mayer Helén, magyar részről pedig az ugyancsak zsidó származású Elek Csibi (női tőr) és Kabos Ede (kard) nyert olympiai aranyérmet. 1948. LONDON, Németország és Japán nem vehettek részt. 1952. HELSINKI. A két Német­ország viszálya miatt csak Nyugat­németország vett részt. 1956. MELBOURNE. Az 1956-os magyar forradalom leverése miatt Schweiz, Hollandia, Spanyolország és Libanon nem vettek részt a játéko­kon. 1964. TOKIÓ. Délafrikát kizárták a színesbőrűek megkülönböztetése miatt. Északkorea és Indonézia u­­gyancsak nem vehettek részt politi­kai okok miatt. 1972. MÜNCHEN. Délafrika ismét nem vehetett részt. Arab terroristák több zsidó résztvevőt megöltek és be­­véizték az ötkarikás lobogót.­­„76. MONTREAL: Kanada nem a­­dott engedélyt a Tajvani kínai atléták számára. 24 afrikai állam bojkottálta a játékokat, mivel Délafrika meg­engedte az újzeelandi, rugbyjátéko­­sok átutazását. 1980. MOSZKVA. A kérdés még nem dőlt el. Amint látjuk, az olympiai játékok soha nem tudták magukat függetle­níteni a politikától. üdvözlettel: HÍDFŐ G. B. Németország — ❖ — Emlékezés Nyisztor Zoltánra Kedves Hídfő! Egyik kedves barátom az alábbi verset írta, amikor meghallotta, hogy felejthetetlen emlékű Nyisztor Zoltán meghalt. Azt hiszem, sok olyan tisz­telője volt az elhunytnak, akik szíve­sen olvassák a reá való kis megemlé­kezést. HÍDFŐ SZŐKE KLÁRA: A párizsi autóbuszon Az autóbuszközlekedést a párizsiak nagyon szeretik. A nyug­díjasok és az ilyen magamfajta univerzális nők (azért nem írom, hogy nem „dolgozók“, mert mi jó szakácsok, ápolók, óvónők, kerté­szek, családpszichológusok és stb. vagyunk és mi az autóbuszokat a csúcsforgalmi időn kívül vesszük leginkább igénybe. Ez is a figyelem­nek egyik olyan formája, amit eddig még soha senki sem tett szóvá a mi dicséretünkre. De nem is erről akarok szólni, hanem a szeretésről, amiben benne foglaltatik az embertársunkra tekintés, a segítőkészség, a fi­gyelem, a mosoly, stb., tehát a szeretet ott vibrál a párizsi autóbu­szok nagy részében. S kik teremtik ezt?. Az autóbuszvezetők. Nem túlzók, amikor utazás közben arra gondoltam, ezek betéve tudhat­ják János apostol evangéliumát. Mert nem egy esetben, hanem számtalanban tapasztaltam, amint szürke, kedvetlen emberek fel­lépnek az autóbuszra, s a váratlan kedves hangra felkapják fejü­ket. A hangulat meghitte, barátivá válik s minden utasban tudato­sul, hogy ott elől valaki vezet. Mit csinálnak ezek a párizsi autóbuszvezetők? Először is nem közömbösek! Ha valamely utast már másodszor látnak, azt üdvöz­­lik. Ha idős, reszkető öreg kapaszkodik a számára magas lépcső­nek, nem restélnek felállni vezetőfülkéjükből őt felsegíteni. (Ak­kor már rendszerint az utazóközönség is megmozdul.) Nem „szere­pelnek“, nem „locsognak“, de valahogy — s ez tanulmányt érde­melne — mégis ott vannak s tudjuk, hogy mindenkire ügyelnek. Ugyanis ügyelnek más vezetők is, mégsem vesszük észre. Ezekre a „különleges“ lényekre úgy felfigyel mindenki, hogy el is keresztel­ték őket angyaloknak, s ezeket már mindenki személy szerint fel­ismeri. S ha buszra szállva látja az utas, hogy egy ilyen „angyal“ a vezető, köszönti, mint jó ismerőst. Figyelem, hogy hogyan cs­inál­­ják? Csak egy-egy szó az, ami meghitté tudja tenni a hangulatot. Például: felszáll egy morc öregúr. A vezető: „Féltem, már beteg a monsieur, napok óta nem jött“. „Igen, volt kis náthám“. S már a zárt arcon kis mosoly rebben, úgy megy helyet foglalni. Egy hölgy leszállást jelez. A vezető: „Madame, nem téved? A következőnél szokott leszállni.“ „Nem, nem tévedek, — nevetett a nő — csak szép az idő s gondolom, egy megállót elsétálok gyalog.“ A vezető helye­sel. „Igaza van, jól teszi.“ És így tovább, micsoda memória! S az uta­sok már egymás között is beszélgetnek, ami bizony a mi világunk­ban csoda, hiszen egy-egy bérházban falunyi ember lakik, nem ismerve, nem köszöntve egymást. — Mond, miért ülnek kívülre? 1980 május

Next