Hídfő, 1982 (35. évfolyam, 850-874. szám)
1982-03-01 / 853-854. szám
10. oldal idők —— пади emberek PETŐFI SÁNDOR (1823—1849) egy napon lerongyolódva, fázva, éhesen, gyalog érkezett Pápáról Debrecenbe, ahol egyetlen barátjánál, Pákh Albert írónál szállt meg. A jó barát készségesen osztotta meg szerény szobáját Petőfivel, aki jól érezte magát barátja társaságában. Már éppen lefeküdni készültek, amikor Pákh, aki az ablaknál állott, bosszúsan fölkiáltott: — No, az éjszaka nem hunyjuk be a szemünket! — Hogy érted ezt? — csodálkozott Petőfi. — Látod azt a fiatalembert, aki most jön át erre az oldalra, az Hutiray Ferenc gazdasági gyakornok Vámospecséten. Ha bejön a városba,engem szerencséltet mindig éjszakára, ami ugyan nem volna baj, mert szívesen látom, de oly rémesen horkol, hogy attól emberfia nem alhatik. Kopogtattak. A kellemetlen vendég lépett be és minden bevezetés nélkül bejelentette: — Ma nálad alszom, öreg. Remélem, nem haragszol? — Ugyan, kérlek — szólt Pákh, de arcáról lerítt a bosszúság. Petőfi egy darabig szótlanul ült kettejük között. Látszott rajta, hogy valamin gondolkozik. Egyszerre csak félrehívta Pákhot, súgott neki valamit, aztán néhány percre távozott a szobából. — Érdekes ember — jegyezte meg Hutiray Petőfire célozva. — Lángész, — lelkesedett Pákh mint minden zseni, végtelenül különös. — Az látszik rajta. — Lobbanékony, ingerlékenysége pedig nem ismer határt. Emlékszem, pápai diákkoromban nálam hált egyszer s lakótársam ugyancsak megjárta vele. A fiúnak ugyanis megvolt az a rossz szokása, hogy alvás közben egy kicsit horkolt. Petőfit nagyon izgatta a dolog s egypárszor fölrázta álmából a fiút, amikor pedig az újra csak horkolni kezdett, fékezhetetlen haragjában rávetette magát s fojtogatni kezdte. Szerencsére fölébredtem s kiszabadítottam a kezei közül. Hutirayt az elbeszélés kellemetlenül érintette s lefekvésnél oly izgatott volt, hogy Pákh és Petőfi alig tudták megőrizni komolyságukat. Ők ketten egész éjjel pompásan aludtak, míg Hutiray egyre izgatottabban forgolódott ágyában. Reggel kimerülten súgta Pákhnak: ■— Barátom, be sem hánytam a szememet. Féltem a vendégedtől. Pákh nevetve világosította föl Hutirayt, hogy az egész dolog csel volt csupán, amellyel éjszakai nyugalmukat akarták biztosítani. Hutiray később gyakran elmesélte baráti körben az esetet és elbeszélését mindig így fejezte be: — Most már büszke vagyok rá, hogy egy éjszakát virraszthattam az ő nyugalmáért. KOSSUTH LAJOS (1802-1894) 1848 szeptember havában meglátogatta a Schwechat mellett táborozó magyar hadakat. Egy öreg huszár a maga módja szerint akart kedveskedni Kossuthnak s egy reggel megkockáztatta a dolgot. Odarugtatott Kossuth elé, mondván: — Hoztam egy németet, uram — s rámutatott egy lefegyverzett vasas tisztre, kit az előőrsön fogott el, s aki mellette szintén lóháton jött. Kossuth elmondatta magának az elfogatás történetét, amely annyira megtetszett neki, hogy a fogolyért tíz forintot, a lováért száz forintot ajándékozott a huszárnak. A huszár elvette a százforintot, meg is köszönte szépen, hanem a tíz forintot nem akarta elfogadni, mert azt mondta: — Jelentem alásan, a ló megéri a száz forintot, de ez a német teremt öccse nem ér meg tízet. JÓKAI MÓR (1825—1904) koszorús költőnk az elnyomatás korában többször volt kénytelen fogházbüntetést kitölteni, mivel abban az időben nem lehetett mindent megírni, amit az ember gondolt. A cenzor pedig sokszor egészen ártatlan kis újságcikket annyira kiforgatott, hogy annak íróját, mint rebellist, fogházbüntetéssel sújtották. Ebben az időben történt, hogy egy jó magyar zsidó, akit Guttmann Móricnak hívtak, meg akarta változtatni nevét, mégpedig egyenesen Jókai Mórra. Sietnek a vidékbeliek tudósítani Jókai Mórt (akinek — meglehet — éppen akkor valami sajtóvétség miatt volt baja), hogy az Istenért, ne engedje magát csúffá tenni, ne engedje, hogy a sárbogárdi kocsmáros az ő nevét viselhesse. Jókai ezt írta vissza nekik: „Sohse bánom én, ha az én nevemre keresztelteti magát Guttmann Mór, mert azt tudom, hogy amit ő ír ,azért engemet be nem csuknak — hanem, hogy őt nem csukják-e be majd azért, amit én írok, azt ő gondolja meg.“ HÍDFŐ A NEMZET, AZ OTTHON IS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIOS POLITIKAI LAP Megjelenik minden hő 25-én Alapította: SÜLI JÓZSEF f Kiadók: Arányi Anna (London) és Fabó László (USA) Felelős szerkesztő 1960—1968 MARSCHALKÓ LAJOSf Egy évi előfizetési díj légipostán: Európában 42.— DM Angliában 8.— Font Délafrikában légipostán 18.— Rand USA, Kanada és egyéb országokban légipostán 18.— Dollár Egyes számára: 1.50 US-dollár, BRD, Svájc 3.50 DM. A Hídfő és az évenként négyszer megjelenő Hídfő Könyvtár együttes évi előfizetési díja: Európában 62.— DM Angliában 10.— Font USA, Kanada és egyéb országokban légipostán 28.— Dollár Előfizetési díjak az alábbi címre küldendők: Hídfő, Dresdner Bank, München Bankkontó: 6 658 702-00 Hídfő, Postscheckamt München Konto-Nr.: 2523 22-803. Terjesztőink: AUSZTRÁLIA: S. Trepák P. O. Box 211 Fairfield 2165, NSW, Australia D. Kovács, 95 Tygum Rd. — Waterford Qtd. 4206 KANADA: HUNGARIAN IKEA 1234 Granville Str. Vancouver 2, B. C. Kálmán Bálintné, 246 Spadina Ave., Toronto 28b USA: Kossuth Bookshop 14025 Lakota Ave., Cleveland, Ohio, 44111 Hungarian Book & Records 11802 Buckeye Rd., Cleveland Ohio 44120. Fabó László 22 Hancock Str. San Francisco, California 94114 Vígh Gyula 1044 Eastern Ave., S. E. Grand Rapids, Mich. 49507 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Landwehrstrasse 65. 8000 München 2. West Germany Telefon: 089 — 53 63 86 Verantwortlich für Redaction und Verlag Sen. Oliver Ledermüller Druck: Oliver Ledermüller, GmbH. 8000 München 2. Landwehrstr. вв * HÍDFŐ 1982. március