Új hídfő, 1985 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
1985. január FILIPPI ISTVÁN: A KAKUKKTOJÁS Szabó Miklóst, Budapestről irányított ávós ügynök kalandjai az emigrációban Ravasz madár a kakukk. Nem sokat töri magát fészekrakással, inkább másfajtájú madarak tojásai közé csempészi a sajátját. Az így mostohaszülővé vált anyamadár nem számlálgatja fiait, hanem naiv szeretettel táplálja a betolakodót is, sőt legtöbbször az kapja a nagyobbik falatot. Köszönet nincs érte, hiszen az erősebb fizikumú és gyorsabban fejlődő kakukkfióka hamarosan kidobálja mostohatestvéreit a fészekből, majd elrepül. E tanulságos bevezetés után ismertetjük Szabó Miklós 1984 októberében a Zrínyi Katonai Kiadó közreműködésével Budapesten megjelent Csendes háború című könyv tartalmát. Elsőnek vessünk egy pillantást az ajánlásra, melyben a Magyar Népköztársaság fennállása óta első ízben ismeri el a Nyugatra küldött ávós ügynökök létezését és bomlasztó munkáját az emigráció köreiben. “Ezerkilencszázötvenhét őszén Szabó Miklós emigráns politikus hazatért Nyugatról. A nyugati sajtó, az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió heteken át hideglelősen írt és beszélt Szabó Miklós hirtelen és titokzatos eltűnéséről. Akkor még idehaza is kevesen tudták, hogy a Magyar Népköztársaság egyik legsikeresebb hírszerzőjének kinti szolgálata fejeződött be. Ritka eset, hogy a hírszerző a nagyközönség elé lép. Szabó Miklós is több, mint húsz évig várt arra, hogy igazi arcát megmutassa.” Miért ez a nem várt őszinteség? Szabó Miklós egész életében hazudott, alakoskodott, ezért “leleplező emlékiratát” sem lehet kinyilatkoztatásnak venni. Bizonyosan nem egyedül, hanem a Budapesten székelő kémközpontok, Magyarok Világszövetsége, Hazafias Népfront és Anyanyelvi Konferencia hathatós segítségével írta könyvét. Ennek kettős célja volt: Elhitetni az otthoni, napról-napra erősebben kritizáló “szamizdat-ifjúsággal”, hogy a nyugati emigráció vezetői hiszékenyek, sőt ostobák és könnyen beugranak a közéjük plántált gigantikus intelligenciával rendelkező kommunista kémeknek. Kompromittálni, sőt egymással összeveszíteni a könyvben felsorolt és mindmáig eredményesen működő jobboldali emigránsokat, akik majd a “múlt hibái miatt” egymás haját tépve szabad utat engednek az anyanyelvi konferenciák szervezőinek. Ezért az alábbi szószerinti idézetek olvasásához bizonyos fokú “használati utasítás” szükséges. Szabó Miklós soha nem volt szuperkém. Jellemtelen, pénzért mindenre kapható, betegesen dicsekvő, közepes műveltségű figura maradt mindmáig, ki a magyaron kívül semmiféle más nyelvet nem tudott megtanulni. Nem a magyar emigrációt tette lóvá, csak annak egy parányi, de hangoskodó és tagadhatatlanul jó összeköttetésekkel rendelkező, befolyásos csoportját, akik nem képviselték sem az otthonmaradt nép akaratát, sem a későbbi, 56-os szabadságharcos ifjúságot. Ne feledjük el, hogy abban az időben még egy évtized sem telt el a nürnbergi per után és a győztes hatalmak kémelhárítói nem az egykori szövetséges kémeket, hanem inkább a “bujkáló fasisztákat” üldözték. Alig pár hónappal Szabó Miklós megérkezése előtt, 1955. május 15-én írták alá az osztrák államszerződést és szüntették meg Ausztria szovjet megszállási övezetét. A bécsi Szociáldemokrata Párt mindenfajta antikommunista tevékenységet megtiltott, így a főváros minden színárnyalatú kommunista hírszerzők kedvelt találkozóhelye maradt. Az sem Szabó elvtárs érdeme, hogy bejutott az amerikai CIA-kémszervezet belső köreibe. Péter Gábor budapesti ávós ezredes már 1945 után szoros kapcsolatot tartott fenn Himmler Márton CIA-ügynökeivel, kik százával szállították haza és adták hóhérkézre a Szovjet Hadsereg elől Ausztriába és Németországba visszavonuló magyar katonatiszteket, államférfiakat, művészeket, tudósokat, papokat. így az 1945 után menekült magyar emigránsok zöme tisztában volt azzal, hogy hazánkban a debreceni kormány megalakulásától kezdve egészen a kommunisták hatalomátvételéig, a Kisgazda Párt, Parasztpárt és Szociáldemokrata Párt jóváhagyásával legalább annyi magyart végeztettek ki, kínoztattak meg és vetettek börtönbe, mint a sztálinista diktatúra korszakában. Rákosi Mátyásnak alig hagytak “akasztanivalót”. Ő ezután kivégeztette a maradék szociáldemokratákat és kirakatpereken keresztül új áldozatokat gyártott, így teltek meg a börtönök és internálótáborok a “szocialista-liberális família” tagjaival. Kivételezett személyek külföldre menekülhettek és csoportosultak Nagy Ferenc, Pfeiffer Zoltán, Sulyok Dezső és Kéthly Anna körül, ki-ki ízlése szerint. Vigyáztak arra, hogy soraik közé legitimisták, “Horthy-fasiszták” és hungaristák ne kerülhessenek. A velük való barátság minden opportunista szerencselovag számára igazolólapot jelentett és utat nyitott az érvényesülés felé. Ők az emigrációt főfoglalkozásnak tekintették, míg az áldozatkész és a nemzethez valóban hű magyarok munkaidő után teljesítették közéredekű kötelességüket. Az ávós szervező-ügynököt tehát jó meleg fészek várta Ausztriában. Ki volt valójában ez a “szuperkém?” Szabó Miklós már a könyv elején azzal dicsekszik, hogy siheder kora óta foglalkozott ezzel a szakmával. A II. világháború vége felé részt vett az “ellenállásban”, így egyengette a Vörös Hadsereg útját. Dr. Oláh Béla főhadnagy ajánlására 1944 őszén felvették a Prónay Különítménybe, ahol rövidesen hadapród őrmesterré léptették elő. Már akkor kapcsolatban állt Boldizsár Ivánnal, Dudás Józseffel és Szalay Sándorral, a “nemzeti ellenállás” tagjaival, kiket értékes hírekkel látott el. Tevékenységével szovjet körökben is jó pontokat szerzett magának, így a “felszabadulás” után könnyűszerrel bejutott a Kisgazda Párt élharcosai közé. Így lettem 1945 nyarán, alig 23 évesen az ország akkori legnagyobb politikai pártjának osztályvezető helyettese, — írja dicsekedve — és hamarosan, gyakorlatilag a legszűkebb pártkabinet tagja.” Később a Kisgazda Párt felszámolása után bujkálnia kell, majd letartóztatják és összeesküvés miatt két és félévi börtönre ítélik. Itt találkozik először későbbi főnökével és erről így számol be: “Még az Andrássy út 60-ban, kihallgatásaim közben egy alkalommal Péter Gábor így szólt hozzám: — Miért nem őszinte? Még megmentheti magát. Még az sem lehetetlen, hogy egyszer majd nekünk dolgozik.” Szabó Miklós gyorsan “kapcsol” és kihasználja a kínálkozó alkalmat. Mindent “bevall” és többszáz “összeesküvő kisgazda” nevével gazdagítja Péter Gábor gyűjteményét. Az akkori időkben rendkívül enyhe büntetésének kitöltése után “áthelyezik” a kis- Új HÍDFŐ 3. oldal