Képes Világhiradó, 1967 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1967-12-01 / 12. szám
TAPOLCZAY LUKÁCS: : ~' ' ■ - ,-y T- ,. X - p.: Fények Fények, csillogó tiszta fények első vágyai bennem az ölelésnek, Ti voltatok ... Anyám mosolygó szemein ragyogtatok. S angyalhajas karácsonyfákon csillogtatok valaha régen ... - mint sejtelmes nagy éjszakákon, az égen -korán kialudtak a fények, gyermek-életem fényvilága - de vezettek halvány remények s vezetett ifjú szívem álma. Színekben tündökölt a távol és csábított ezer ígéret... S hittem, új fényeket varázsol az élet. A megnyílt nagy messzeségben, ömlött a fény, üdén, buján s én rajongó szívvel mentem csalóka kis fények után. Ispi-lángok, csalóka fények... én követtem, vagy ők kísértek lidérces éjszakámban? Ki tudja már?... elvesztek régen, s nincs semmi jel a néma égen ... csak gyász van, gyász van, gyász van... Köszönt-e majd a hajnal aranyos sugarakkal... ki tudja? Itt lenn a mélyben életek akarását érzem, s a szívemmel látom mint küzdőnek a létért egy picike fényért áttörve minden akadályon. Hol csillogsz legszebb fények fénye ... költők és fejedelmek éke? Reklám lettél, hazug ígéret... Karomba dermedt ölelések, elvetélt férfi vágyak, sírtak utánad. Nem akartak még soha szebben... de a dalnak, ma nincsen ára, babér sincs költőd homlokára s ezer bilincs tart fogva engem.