Krónika, 1981 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Dr. Ormay József: „Adassák tisztelet a finn katonának” Minden, ami európai sorstársainkkal történik, az a mi közös ügyünk. Európai közös ügyünk: a finnek sorsa, a balti népek mártíromsága, a lengyelek megújuló szabadságküzdelme, az 1968-as orosz invázióval lehengerelt éledő szabadság Kassa- Pozsony-Prága vonalán, Erdély székely-magyar őslakosságának hosszantartó megpróbáltatása, és közös ügyünk az európai kisebbségek emberi jogainak eltiprása mindenütt, ahol az agresszió fegyverei uralkodnak. Minden bűnt, amit a második világháborúban, vagy azóta elkövettek, fel kell tárni a világ közvéleménye előtt. Itt van az ideje a háborús bűnösség fogalmának pártatlan jogi tisztázására és érvényesítésére, nemcsak a legyőzőnek esetében, hanem , ha jogos, akkor a győzőkkel szemben is. Az emlékezés és az emlékeztetés ma olyan kötelesség, amit a jogra és igazságra épülő jövő érdekében a megpróbáltatások tanúinak vállalniok kell. A „Folytatólagos háború” Tizenöt hónappal a Téli háború befejezése után, akarva-akaratlanul Finnország ismét háborúba keveredett. Folytatólagos háborúnak nevezik a finnek ezt a háborút. A szovjet-német összecsapás egymást követő eseményei olyan helyzetet teremtettek, amelyek elkerülhetetlenné tették a finnek hadbalépését. 1941. június 22-én, vasárnap, néhány órával a német támadás megindulása után, Hitler közölte a világgal, hogy „egymás mellett állanak a Jeges-tenger partján a finn és a német csapatok, hogy megvédjék a finn területeket.” A finneket előzőleg nem tájékoztatták erről a nyilatkozatról. A finn kormány még vasárnap reggel táviratilag értesítette külföldi diplomáciai képviselőit, hogy az ország semleges óhajt maradni. Még mielőtt a táviratot átadhatták volna Moszkvában, a szovjet bombázók hadüzenet nélkül megkezdték a finn városok bombázását. Négy nap múlva Finnország hadat üzent. A háborúkezdés valódi okainak és ürügyeinek a megvitatása azóta sincs nyugvóponton. Nem lehet azon sem csodálkozni, sem felháborodni (mint azt utólag Anglia és Amerika tették), hogy a finnek megragadták az első kedvező alkalmat arra, hogy elvesztett területeiket visszaszerezzék. 1941 augusztusáig visszafoglalták az oroszoktól az egy évvel azelőtt elrabolt területeket. A karéliai frontszakaszokon átlépték a régi határokat és elfoglalták Karéliának a finnek által lakott területeit. A leningrádi frontszakaszon azonban nem lépték át a finn csapatok az 1939-es határokat. „Mint semleges szomszédok állhattunk volna itt (a határokon), ha ez lett volna a Szovjetunió óhaja” — mondotta Mannerheim tábornok, a finn haderők parancsnoka. Ezekkel a hadműveletekkel tulajdonképpen a finn előrenyomulás leállt. Semmiféle finn katonai kezdeményezés a háború további folyamán nem történt. A finnek nem tekintették magukat a németek szövetségeseinek. Cobelligerenseknek, „együttharcolóknak” tekintették magukat, akiknek semmiféle elkötelezettségük a németek irányában nem volt. Finnországot teljesen elszigetelte a külvilágtól a németek 1940-ben bekövetkezett skandináviai és nyugat-európai térhódítása. Finnország élelmiszerszükségleteit csak a németek segítségével tudta kielégíteni. Gróf Mannerheim Gustaf marsall, 1940-ben, főhadiszállásán 4 KRÓNIKA