Tárogató, 1988 (15. évfolyam, 9. szám)
1988-09-01 / 9. szám
TALÁLKOZÁS A "SZABADSÁGGAL" Az otthon divatos, de ma már csak üres, gúnyosan használt köszöntési mód "Szabadság!" egyszerre jelentőséggel tett meg, egy hazulról itt járt csoport számára, amikor egy nem várt turista élményben volt részük. ( A Kanadában vendégszereplés Építőipari Szakszervezet "Szalmás" kórusának victoriai látogatása során, 1988. július 2 -án, egy városnéző autóbusztúra alkalmával meglátogatták a nem régen emelt 56-os emlékművet. A több mint ötven személyes kórus tagjainak - akik közül csak kevesen értettek angolul - lefordítottam az emlékmű fekete gránit-táblájára vésett feliratot. A Kossuth címer korül és alatt nagy betűkkel ez áll: EMLÉKEZZ MAGYARORSZÁGRA ES AZOKRA AKIK MEGHALTAK SZABADSÁGUNKÉRT! Alatta pedig kisebb betűkkel a következő sorok: "Az 1956-os Forradalomban az önrendelkezési jogért és nemzeti függetlenségért harcoltak. Hazafiak ezrei haltak meg a diktatúra elleni küzdelemben , de nem tudták felszabadítani hazájukat. Ezek a mártírok csak kétszázezer honfitársuknak tudtak szabadságot adni, akik nyugatra menekültek. Ezt az emlékművet az elesett hősöknek emelték a hálás túlélők, ma már kanadai állampolgárok." Ezután ismertettem a kórus tagjaival, hogy a legnyugatibb 56-os emlékműnél állnak, melyhez hasonlóak a világ minden nagyobb városában vannak, csak meg Budapesten nincsen. Emlékeztettem őket, hogy ők is az 56-os hősöknek köszönhetik, hogy ma már nyugaton járhatnak, és azt is, hogy mi itt vagyunk fogadni őket. Végezetül két költeményt olvastam fel az 1986-ban kiadott "Gloria Victis"ből, és mindkettőt keleti blokkból származó költőktől. Az egyik "1956 Október Hőse- hez" bolgár költő, a másik "Petőfi Bosszúéért Kiált" leningrádi költő műve. A kis rögtönzött 56-os ünnepséget a Magyar Himnusz hangjaival zártuk be , amit a világhíres "Szalmás", kórus tagjai velem együtt lelkesen elénekeltek, s a kórus hölgy tagjainak előzőleg kiosztott virágok - két szál híján - mind odakerültek az emlékműre. A fent leírt eseményeket értékelve megállapíthatjuk, hogy a kórus tagjai elismerésre méltó bátorságnak adtak tanújelet viselkedésükkel. Vezetőik viszont diplomatikus viselkedésükért érdemelnek elismerést, mert jó képet vágtak az általuk előre sejtett "turista elmenthez". A ''Szalmás" Kórus bemutató füzetének első oldalán ez olvasható: "Reméljük, hogy a magyar kultúra követeiként. . mi is hozzájárulhatunk. . . újabb kapcsolatok teremtéséhez. . .stb. - hát ez Victoriában megtörtént! Lehetséges, hogy ez a kapcsolatszerzés nem egészen úgy történt ahogyan azt a hazai szervek elképzelték, de ha az emigrációban élő magyarokkal kapcsolatot akarnak teremteni, akkor jobb ha hozzászoknak, hogy mi itt szabadon élünk és a véleményünket félelem nélkül megmondhatjuk. Ebből következik, hogy történelmi eseményeket sem a kommunista ferdítés torz szemüvegén keresztül nézzük és mutatjuk be hazai látogatóinknak, és ez természetes velejárója a szabad világgal való érintkezésnek. Most pedig itt egy vastag ás éles vonalat kell húznunk, mert mi ezzel meg nem a hazai rendszerrel vettük fel a kapcsolatot, hanem az otthon élő magyar honfitársainkkal, akiket a diktatúra pillanatnyi szeszélye, /vagy ravasz politikája/ éppen kiengedett a vasfüggöny mögötti ketrecből. Nem vettünk tudomást sem az utazást szervező hatóságokról /habár jelen voltak egy-két kórustag személyében/ sem a "kultúrmissziójuk" zászlaja alatt magukkal hozott propaganda anyagot nem vettük figyelembe / házépítési hazacsalogató reklámok, előfizetések a Magyar Hírekre stb./ Itt fontos megjegyezni, hogy a victoriai magyarok szervezete az elmúlt húsz év alatt háromszor hozott határozatotutoljára 86-ban, hogy a Magyarországon uralmon lévő rendszert nem ismeri el és azzal kapcsolatot sem tart, mert azt nem amagyar nép, hanem idegen fegyveres erők tették hatalomba. Ugyan