Tárogató, 1991 (18. évfolyam, 1-8. szám
1991-08-01 / 8. szám
nelemkönyv 1956-ról szóló fejezeteit. A legtartalmasabb tanulmányok szerzőit meghívják az „Örökségünk 1956“ című vetélkedőre, amelyet ez év november 2-án tartanak Budapesten. Az alapítvány anyagi gyarapodásától függően kívánja támogatni az önkormányzatok hetilapjait. A tájékoztatón jelenlévő Gálfalvy György, Marosvásárhelyen élő író, a Látó című irodalmi folyóirat szerkesztője kért segítséget magyarországi kollégáitól. Mint mondotta, az Erdélyben élő magyarságnak nem segélyekre, könyöradományokra van szüksége, sokkal inkább hasznosítható tőkére. Jelezte, az erdélyi magyar irodalom pénz híján nehézségekkel küzd, hozzáfűzte: jó néhány irodalmi lap kiadási költségeit tudnák csökkenteni, ha Magyarországról egy vagy több „kiselejtezett“ nyomdagépet kapnának. (cseke) Magyar Nemzet, 1991. június 3. * TÖBB MINT KÉTMILLIÓ FORINT JÓ ÜGYEKRE A politikusként, költőként és népművelőként egyaránt ismert előadó és felesége 50 ezer forintos alapítványt tett, amely viszonylag gyorsan megkétszereződött. További támogatásra számítanak. Az üggyel rokonszenvezők közül sokan csak az utóbbi hetekben értesülhettek az immár történelmi fordulópontnak tekinthető hajdani tanácskozás szellemiségét szolgáló kezdeményezésről... Gálfalvi György marosvásárhelyi író és szerkesztő örömmel tudatta, hogy a Kecskemétről kapott szövegszerkesztő révén az általuk kiadott magyar irodalmi folyóirat anyagilag jobban áll számos román irodalmi lapnál. Még könnyebben boldogulnának, — ha esetleg itthon már fölöslegessé vált — nyomógéphez juthatnának. A svájci Ghéczy István a gazdálkodás és a kultúra összefüggéseiről, míg Gyarmati Dezső olimpiai bajnok, képviselő az egészséges nemzetről, mint boldogulásunk egyik alapfeltételéről szólt. Tollas Tibor megható szavakkal szólt arról, hogy mit jelentett a már-már reményvesztett magyar emigráció számára Lakitelek. H. N. Gondolatok a Magyar Képzőművészet kiállításról. Harcoltunk érte, végre lehetőséget kaptunk és megrendeztük. Hosszú története van annak, hogy a szükséges eszközöket milyen ilyen módon tudtuk előteremteni. A lényeg az, hogy a kezdeti nehézségeket Dudás Béni leleményes rátermettsége és fáradságot nem ismerő tevékenysége hidalta át, nem kis elismerés mellett. Neki köszönhettük, hogy a termet az eddigi megszokott formáitól eltérően, a kiállítás anyagának megfelelően tudtuk berendezni. Sok-sok munka és mindnyájunk legdrágább kincse, az idő feküdt ebben az egynapos rendezvényben. , „ , , „ A Magyar Kulturális Egyesület részéről komolyabb kiadást nem jelentett ez a rendezvény. (Köszönhető Béninek). De annál inkább a szerény körülmények között élő magyar művészek nyúltak mélyen a zsebükbe, hogy arra a szintre emelhessék ezt a várva várt kiállítást, hogy a művészetet szerető és elismerő látogatók számára kellemes élményt nyújtson. Igyekeztünk a legkényesebb ízlésnek is megfelelően az étkezési lehetőséggel egybekötött kiállítást megrendezni. Sikerült! Sok dicséretet kaptunk, amit vendégkönyvünk örökített meg. Mondhatjuk, erkölcsi elismerésben volt részünk. Egy viszont elszomorít. Az, hogy a kiállítás egyben vásár is volt, amit csak a meghívó tanúsított. Megint bebizonyosodott az, hogy a magyar művészeket nem támogatják. A több száz látogató elismert véleményére csak egyetlen kérdés merül fel: "Miért nem hajlandóak hazánk fiai és lányai vásárolni magyar alkotásokat?" A művésznek ambíció kell, hogy tovább alkosson és ezt csak a vevőkör tudja megadni. Nem hisszük, hogy a látogató vendégek között akadt olyan, akinek szégyenkeznie kellett volna a magyar művészek munkájában. Sajnos, dicséretből senki sem tud megélni. Miért nem akarják a magyarok támogatni egymást úgy, mint más nemzetiségűek? ( Azt hittük, hogy a sok-sok évtized után, másképpen lesz, mint azelőtt. Rosszul hittük! / Magyarok vagyunk és maradunk mindörökké! , , Ágoston Edit és Vajda Kati 17—■