Új Magyar Út, 1950 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1950-03-01 / 3. szám
amíg otthon a „csendes erő“ készítgeti a maga első hadoszlopait, a világba szétszórt magyarság is lassan kezd rendeződni. Kossuth ugyan még katahai elszigeteltségében méri le a teendőket s messze van attól a pillanattól, hogy fegyvertelen győztesként egy amerikai hadihajón induljon nyugatra a szellem hódító útjára, amelyen annyi, Kossuth nagyságának hódoló nyilatkozat közül most csak a Cobden-ét idézzük: „Kossuth is certainly a phenomenon, he is not only the first orator of his age, but he unites the qualities of a great administrator with a high morality and an indefatigable courage. This is more than could soe said either of Demosthenes or of Cicero.“ 1850-ben azonban, emigrációjának első szakaszában még Bulgáriában találjuk Kossuthot, ahol még ez a rövid jelenléte is új erőt sugároz az idegen elnyomás alatt élő bulgárok már-már reménye vesztett öntudatába. A többiek Európaszerte most verődnek össze. Olaszországban ötszáz, Magyarországon elesett olasz légionista halálát gyászolják, akik a piemonti szabadságharc leveretése után az addig szétszórtan, különböző magyar csapattesteknél harcoló olasz katonákból és a Kossuth kiszabadította olasz politikai foglyokból a Monti Alessandro ezredes parancsnoksága alatt szervezett „olasz légió“ tagjaiként estek el a magyar szabadságharcban. Ezt az áldozatot később Türr István, Tinköly és sok más bajtársa vitézséggel, áldozattal fizette vissza az olaszoknak. Páris, a nagy nyugateurópai központ szintén gyűjti a magyar emigrációt. Itt találjuk majd az egyelőre még halálra ítélt Andrássy Gyulát, Irányi Dánielt, a 48-as ifjúság egyik vezérét, Pázmándy Dénest, Szarvady Frigyest. Se*t vár" " Így rendezkedik lassan a magyar szellemi élet néhány külföldre jutott képviselője is. Eötvös József, aki 1948-ban az első felelős magyar minisztériumiban kultuszminiszter volt, Batthyány lemondásakor Münchenbe távozott; most ugyan még vár, de nemsokára hazatér, hogy aztán — itt-ott 48 eszméi rovására — Deák oldalán harcoljon az „ahogy éppen lehet“ magyar politikájának sikeréért. Viszont a szabadságharc exponáltjai közül többen külföldön rendezkednek be. A másik kultuszminiszter, Horváth Mihály, akiért később Erzsébet királyné nyújt be kegyelmi kérelmet, Svájcban telepszik le s történelmi tanulmányait folytatja. Szalay László, a volt frankfurti követ is történelemírói tevékenységet fejt ki. Pulszky Ferenc is itt él nyugaton, és már gyűjti az anyagot művéhez. A Kossuth levelezése és emlékiratai után Pulszky Ferenc Életem És Korom című önéletrajza a magyar emigráció legfontosabb műve és nélkülözhetetlen forrás a szabadságharcban és az emigrációban kiforró események megismerése tekintetében. Nagy kár, hogy a magyar szépirodalomból csak Jósika Miklós kerül ki külföldre, így a nyugati közönség csak jóval később ismeri meg Petőfit, Jókait, s eszméik már nem támogathatják Kossuth emigrációjának politikai vállalkozásait. jyufstein azonban így is zárt világ marad. Hiába jönnének háborúk, Kossuth nyugati útjai, a magyar emigráció remek diplomáciájának bámulatos erőfeszítései, Kufstein rabjai ottmaradnak egy idegen hatalom markában, mint a rab madár, amely szíve verésétől legfeljebb csak a szorító marok ereiben lüktető vér állandó súrlását hallja. Kufstein rabjainak a füléhez nem ért el a hazai hívás, a minden este felszálló imákat csak a hit szárnyai lopták be a lélek ablakán s akinek nem volt hite, önmagát büntette meg, mert megingott benne a bizalom akkor, amikor a kilátástalanságban csak a hit és a bizalom volt az egyetlen valóság. Kufstein rabja nem olvasta az emigráns diplomácia levelezését és nem látta az ujjongó angol és amerikai tömegeket egy-egy Kossuth-beszéd után. Vajjon mi tartotta a lelket Kufstein rabjaiban? •■Talán azt mondhatnád, elkésett a kérdés. Nem fontos ■, mert nem időszerű. Mai, féltarisznyás életünkben pedig már megszoktuk, hogy csak azt tartsuk fontosnak, ami időszerű. Pedig nincs igazad, mert ez a kérdés önmagában is fontos és érdekfeszítő ugyan, de a legfontosabb annálfogva, hogy nagyon is időszerű. S ezért az időszerűségért kellett most ezt a levelet a nyilvánosság elé adnom. Ha Kufstein rabjai csak 100 évvel ezelőtt éltek volna, az is érdekes témát adna és kérlek is, nézz ott utána, hogy milyen életük lehetett a mi szegény rabjainknak. Bizonyára lelsz hozzá anyagot eleget, s legjobb segítőtársad, a „genius loci“ is komoly munkaerő, egyben pedig kútfő is. De a kufsteini sorsnak még nincsen vége. Legsúlyosabb változataiban most nem nyugaton, hanem messze keleten található. Ott, ahol még ma is divat a világtól elzárt büntető és internáló táborok rendszerre, és a sors valami érthetetlen, kegyetlen bőkezűséggel önti a legjobb életeket a megsemmisülés dantei fürdőibe. Nem gondolkoztál még rajta, hogy mit gondolhat a magyar sors, az otthon és mifelőlünk az Ural mögötti Kufsteinek világtól elzárt foglya, a távolkeleti Kufsteinek kényszermunkása; hogyan látja a hazai rendőrállam kolhoz-képletté fejlődését és lát-e kiutat a mai magyar sorsiból egy jobb holnapba? a hazai sóhajtások mostanában két irányba szállanak: keletre az új Kufsteinek rabjaiért és nyugatra, az új emigráció felé. S ha a sóhajtások megoszlanak is, a lélek osztatlanul egy: a kemény, összeszorított fogú, igazi magyar harc, a hajthatatlan ellenállás harcának a lelke. Megint az anyák nevelik a fiakat és mélyen beleég a lelkekbe a vágy a szabadság után. De váljon beleég-e a történelmi tanulság is, hogy a szabadságért folytatott küzdelmeinkben ne engedjük magunkra erőszakolni az ellenség taktikáját, mint a közjogi harcok idején, azt a taktikát, amely folyton ingerült cselekvésre, meggondolatlan vállalkozásokra ugrat, hanem megfordítva, neki kell alkalmazkodnia a mi nyugodt ellenállásunk felőrlő, minden idegen fertőzést fokozatosan kikapcsoló taktikájához? És vajjon lesz-e erő bennünk, hogy igazságunkat a világ elé vigyük, amihez ismét a lélek ébersége és a szellem alkalmazkodásának fölénye kívántatik meg? Ez itt a kérdés, barátom. * .S talán még egy: eljutunk-e az új Kufsteinek rabjaihoz, hogy ők is velünk legyenek lélekben és velünk együtt fejlődve érjék meg majd a szabadulást. Ez a mi mai kufsteini problémánk. S ezt a kérdést nekünk kell megoldanunk, mert ez a mi történelmi hagyatékunk. Ahogyan a korábbi boldog korok „Március Idusa“ csak egyedül nekünk, magyaroknak vált forró és elkötelezésekkel teli magyar Március Tizenötödikévé, a kufsteini kérdés mögött is ott van egy másik magyar hagyaték. Ady Endre ezt így írja a „Kossuth halálának évfordulóján“ című versében: „A nap heve nem vesz el. Hiába A langy eső sem ömlik a tájra. Ha lesz olykor, hogy a népek előtt A nemzet és haza összeomolt. S nem lesz hon, csak világ, — a magyarnak Lesz hazája, mert Kossuthja volt! . . .“ Nekünk is kell, hogy legyen hazánk, bárhogyan is fordul a világ, de haza kell az új Kufsteinek rabjainak is. Ez a hagyatékunk, barátom. S most arra kérlek, vidd el ezt a hagyatékot a kufsteini vár némán is beszédes falai alá és kérdezd meg, hogy mit cselekedjünk vele? » . . 5