Édes Anyanyelvünk, 1979 (1. évfolyam, 4. szám)
1979-09-01 / 4. szám
Grafikusok,0 1 ! Bizonyára sokan emlékeznek az ötvenes évek egyik magyar filmjéből (az Én és a nagyapám címűből) arra a megható, mulatságos netre, mikor a nagyapa telemunkásszálláson írni tanítaja egyik lakótársát. Egymással szemben ülnek a deszkaasztalnál, és mikor az írni tanulónak a füzetébe a kamerán át bepillantunk egy pillanatra, csupa fordított S betűt látunk, szép sorjában. A humor csillan föl ebben a fejtetőre állított, megfordított betűben, minden írniolvasni tudó azonnal megérti. E filmbeli jelenet kedves-humoros érzés láttán fog el, ha azonban a pesti utcán a plakátokat nézegetem, egyik-másik neonínyencségen szürrealista inkább bosszankodom. Nézzünk néhány példát! Sajnos (vagy hála istennek), a nyomdai betűk ezeknek az illusztrálására nem alkalmasak, de talán sikerül bemutatnom őket. A Híradó mozi bejárata fölött sokáig ott díszelgett a Balázs Béla Stúdió reklámja, saját bemutatandó alkotásairól. Ebben a „B" betű hármas számmá változott, esetleg fordított E-vé, az „S” pedig hát, valami lebegő, ferdén úszó, inkább sportrekláimnak ható, kb. 70 fokos dőlésszögű valamivé, melynek két lába (szárnya?) van. A „D” egy vastag mágnes, a „T” átmenet saját magából az „F”-be, az „L” olyan mohó, hogy egy talpon meg sem tud állni. Aztán a Lenin körúton egy ÉTTEREM felirata, melyben a két „T” valami különös alakzattá összeállván, az „E” a cirill vagy görög ábécét követvén, az „M” kis (de felnagyított) romé válván, arra buzdított, hogy közelebb menjek, jobban szemügyre vegyem, hátha esetleg a szemem romlott el. Ha már mi, magyarul olvasni tudók sem értjük, mit tegyen az a szegény külföldi, aki hazánkba jővén, esetleg előre szótárban megnézte és kiírta a fontosabb szolgáltató egységek nevét? Mi lehet az oka e mértéktelen stilizálásnak? A művészi kivitel? Ha eszembe jut híres nyomdászunk, Kner Imre és betűi — melyek szépek, de ..ennek ellenére” követik a szabványt, és nem utolsósorban olvashatók —, ezt a lehetőséget el kell vetnem. Fantáziáim, úgy látszik, kevés van. Ez abból is kitűnik, hogy némely feliratot csak életismeretem fejtet meg velem, semmiképpen sem maga a szövés Az, hogy a helyesírás is örökösen csorbát szenved ezeken a „műveken”, lassan eltörpül az olvashatatlanság miatt. És még nem szóltam a feliratok kapcsán az ékezésről. Mármint a hosszú és rövid magánhangzók jelöléséről. A függőleges, betű fölötti ékezet leggyakrabban lefekszik: verstani jellé alakul, egyes esetekben félrecsúszik, hetyke kis kalapocska (süvegecske) válik belőle; a pontokból pedig szintén verstani jel és egyéb mértani ábra válik. A múltkor véletlenül tanúja voltam egy e témához kapcsolódó esetnek. Egy könyvborító tervezője az író nevét a helyes hosszú helyett rövid i-ként tervezte. Mire a félreértés kiderült, a borítóterv készen volt, mégpedig már több ezer példányban kinyomva. Ezt már nem lehet kijavítani, az idő és a költségek miatt. De a könyvborító alapos áttanulmányozása után kő esett le az érdekeltek szívéről. Tudniillik a borító és a rajta levő betűk tervezője az t-re egy vízszintes vonalat tett. „Ez elmegy hosszúnak is” — mondták megkönnyebbülve az illetékesek. Mindennek ellenére jó volna, ha megmaradna „az kelleme. ...az l dallama...”i — külalakjában is. B. Sebestyén Ilona „dekórosok”, REKLÁMOK ORGIÁJA 2 ÉDES ANYANYELVÜNK Fokozható-e az optimista? A szerkesztőségi borítékból egy újságkivágás hullott ki, s benne pirossal aláhúzva ez a mondat: „Még a legoptimistább számítások szerint is...” stb. A margón pedig ez a megjegyzés: „Az optimista szó egymaga felsőfok. Ezt csak tudatlanok fokozzák tovább.” Szigorú minősítés, kétségtelen. De vajon igaz-e? Annyi igaz, hogy az optimista valóban a latin optimus legjobb’ származéka. De mit jelent az optimista magyarul? A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint mint melléknév azt jelenti: derűlátó, bizakodó. Bizony ebben sehol sincs felsőfok. Vagyis a magyar nyelvi tudat számára — s nemcsak az optimista esetében — közömbös a jövevényszó eredeti nyelvi jelentése. Vitathatatlan, hogy a derűlátóbb, bizakodóbb és felsőfokuk (pl. ő volt köztünk a legderűlátóbb) hibátlan szóképzés, de ugyanígy nem hibáztatható az ilyen fordulat sem. ..Én ezt optimistábban ítélem meg.” Levélírónk fennakad a mostanában mindinkább terjedő optimális szó fokozásán is. Ennek értelme: a legkedvezőbb (nek ígérkező). Ebben már csakugyan van egy leg-. Hétkötetes értelmező szótárunk mégis föltünteti az optimálisan, optimálisabb alakot, tehát a ragozott alakját és a középfokát, s nem csillagozza meg, ami „kerülendő” minősítést jelentene. Nyilván igaza van. Nemcsak azért, mert létezik nyelvünkben a Zegesleg- túlzófok, hanem megint a nyelvi tudat okából: a magyarul beszélő és gondolkodó ember tudatában az optimális alighanem azt jelenti, hogy ’előnyös, kedvező’. Ezért közgazdasági találkozhatunk és műszaki szövegekben — de már publicisztikában is — az optimálisabb, legoptimálisabb szavakkal. Szántó Jenő