Egészség, 1938 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1938-01-01 / 1. szám

EGÉSZSÉG kezdetben kisszámú akadémiai képzettségű román orvost. A du­nai fejedelmiségekben, a meglévő adatok szerint már jóval 1500 előtt voltak orvosdoktorok. A 16 és 17-ik századok folyamán Bu­karestben s Iasiban, főleg a fejedelmi udvarokban találunk orvoso­kat. Ezek azonban kizárólag idegenek, főkép görögök, de nagy számmal vannak közöttük olaszok, németek (főleg szászok) ké­­­őbb elvétve franciák is. A román tudományos gyógyászat fejlődésé­re azonban nem volt semmi jelentőségük. Ezek mind gyakorló or­vosok voltak, akiket a fejedelmi udvarok fénye, a pénzvágy haj­tott idegen, számukra teljesen közömbös országokba. Többé ke­vésbé hűségesen szolgálták uraikat, kalandok után jártak, de majdnem sohase törődtek az ország speciális orvosi problémáival s egyes kivételektől eltekintve a legtöbb esetben jelentéktelen, sőt olykor nagyon is kétes művészei voltak a gyógyításnak. A román országok orvostörténetének ezt a több, mint két évszázadra terje­dő korszakát az idegen orvosok korszakának nevezzük és szándé­kosan elkerüljük, mint nem helytállót a „román gyógyászat törté­nete“ megnevezést. A tulajdonképpeni román orvostörténet — értve ezalatt a tu­dományos gyógyászatot­­— a 18-ik századdal kezdődik. Körülbelül 1700 táján, főképp a dunai fejedelemségekben s ké­sőbb Ardealban találjuk az első román nemzetiségű orvosokat. Ez az az időpont, amikor egy román orvosréteg kezd kialakulni s amelyben a romániai gyógyászat teljesen független a nyugateuró­pai tudományos gyógyászattól. Ez az aera körülbelül 1825-ig tart. A mazedo-román orvosok eme korszaka több, mint egy évszá­zadra nyúlt, ekkor került először érintkezésbe a román hivatásos gyógyászat a nyugati orvostudománnyal. Ardealban a 18-ik szá­zad folyamán néhány makcedo-román orvos mellett három ottani születésű román orvost is találunk. Ez utóbbiaknak egyike Ioan Pinariu-Molnár alapvető jelentőséggel bírt. A dunai fejedelemségekben a m­acedo-román orvosok vannak többségben és ők képezik a vezető orvosi elemet. Nekik — akik időben jóval a dáko-románok előtt találták meg az orvostudomány­hoz vezető utat — adatott meg, hogy egy olyan korban működjenek, amikor az uralkodó fejedelmek és az ország vezető­­bojárjai azo­kat a nagyszerű kórházakat alapították, melyek orvostörténel­münk dicsőségét képezik. Úgképpen egyrészt közreműködhettek a kórházak létesítésében, másrészt ezeknek a humánus intézmé­nyeknek a keretein belül fejthették ki munkásságukat. A mazedo­­román orvosok közül sokan kitűnő orvosi képzettséggel bírtak. A­z ő nagy érdemük, hogy munkásságuk messze túlhaladta az elő­kelő praxis kereteit. Érdeklődésük az ország speciális egészség­­ügyi problémáira is kiterjedt. Igyekeztek közeledni a néphez an­nak testi bajaiban és megadták az első lökést egy, bár nagyon szerény, egészségügyi politikához. Orvosi munkáikkal, melyeket ugyan nem román nyelven jelentettek meg, a romániai orvosh­o­­ l

Next