Egészség, 1938 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1938-01-01 / 1. szám
EGÉSZSÉG kezdetben kisszámú akadémiai képzettségű román orvost. A dunai fejedelmiségekben, a meglévő adatok szerint már jóval 1500 előtt voltak orvosdoktorok. A 16 és 17-ik századok folyamán Bukarestben s Iasiban, főleg a fejedelmi udvarokban találunk orvosokat. Ezek azonban kizárólag idegenek, főkép görögök, de nagy számmal vannak közöttük olaszok, németek (főleg szászok) kéőbb elvétve franciák is. A román tudományos gyógyászat fejlődésére azonban nem volt semmi jelentőségük. Ezek mind gyakorló orvosok voltak, akiket a fejedelmi udvarok fénye, a pénzvágy hajtott idegen, számukra teljesen közömbös országokba. Többé kevésbé hűségesen szolgálták uraikat, kalandok után jártak, de majdnem sohase törődtek az ország speciális orvosi problémáival s egyes kivételektől eltekintve a legtöbb esetben jelentéktelen, sőt olykor nagyon is kétes művészei voltak a gyógyításnak. A román országok orvostörténetének ezt a több, mint két évszázadra terjedő korszakát az idegen orvosok korszakának nevezzük és szándékosan elkerüljük, mint nem helytállót a „román gyógyászat története“ megnevezést. A tulajdonképpeni román orvostörténet — értve ezalatt a tudományos gyógyászatot— a 18-ik századdal kezdődik. Körülbelül 1700 táján, főképp a dunai fejedelemségekben s később Ardealban találjuk az első román nemzetiségű orvosokat. Ez az az időpont, amikor egy román orvosréteg kezd kialakulni s amelyben a romániai gyógyászat teljesen független a nyugateurópai tudományos gyógyászattól. Ez az aera körülbelül 1825-ig tart. A mazedo-román orvosok eme korszaka több, mint egy évszázadra nyúlt, ekkor került először érintkezésbe a román hivatásos gyógyászat a nyugati orvostudománnyal. Ardealban a 18-ik század folyamán néhány makcedo-román orvos mellett három ottani születésű román orvost is találunk. Ez utóbbiaknak egyike Ioan Pinariu-Molnár alapvető jelentőséggel bírt. A dunai fejedelemségekben a macedo-román orvosok vannak többségben és ők képezik a vezető orvosi elemet. Nekik — akik időben jóval a dáko-románok előtt találták meg az orvostudományhoz vezető utat — adatott meg, hogy egy olyan korban működjenek, amikor az uralkodó fejedelmek és az ország vezetőbojárjai azokat a nagyszerű kórházakat alapították, melyek orvostörténelmünk dicsőségét képezik. Úgképpen egyrészt közreműködhettek a kórházak létesítésében, másrészt ezeknek a humánus intézményeknek a keretein belül fejthették ki munkásságukat. A mazedoromán orvosok közül sokan kitűnő orvosi képzettséggel bírtak. Az ő nagy érdemük, hogy munkásságuk messze túlhaladta az előkelő praxis kereteit. Érdeklődésük az ország speciális egészségügyi problémáira is kiterjedt. Igyekeztek közeledni a néphez annak testi bajaiban és megadták az első lökést egy, bár nagyon szerény, egészségügyi politikához. Orvosi munkáikkal, melyeket ugyan nem román nyelven jelentettek meg, a romániai orvosho l