Egri Egyházmegyei Közlöny, 1871 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1871-09-16 / 18. szám
142 Ugyancsak a külvárosi nyolcz tanítónak egyenkint két hold föld díjmentes használata (amennyiben a mostani bérlet megszűntével a bérlőktől visszakerül.) Összesen: 16 hold föld. Az itt megajánlott pénzösszeg 1. évi október 1 -től kezdve az egri róm. kath. hitf. iskolaszék pénztárnokának fog évnegyedenkint az eddigi mód szerint kifizettetni ; — a depntátum pedig az illető róm. kath. tanítóknak az egyházi elnök aláírásával ellátott nyugtáikra fog az érseki farakodóból s a főkáptalani magtárból évnegyedenkint kiadatni. Az épületek föntartása, mint tulajdonosokat, minket illetvén, a többi iskolai szükségek födezése iránti intézkedés a róm. kath. hitfelekezeti képviselet gondja leend. Kelt Egerben 1871. évi szeptember 2-án együttesen tartott tanácskozmányunkból. Bartakovics Béla m. k. egri érsek. Lévay Sándor s. k. nagyprépost, a főkáptalan nevében. Az álliberalismus és positivismus. A szegény és gazdag osztályok között létesítendő egyensúly utáni törekvés nem sajátos tüneménye korunknak ; már a régi időkben támadtak emberek, kik a létező társadalmi renddel meg nem elégedve, — ennek megsemmisítését, s a romokon új rend létesítését tűzték ki föladatúl. Ilyenek valának már az első keresztény századokban : Carpocrates, ki Zoroaster és Pythagoras képzelt szabályaikra támaszkodva, a javak és nők közösségét tanította ; Nicolaus, a jeruzsálemi 7 diákon egyike, ki a dolgok közösségét minden mérték nélkül kiterjesztve, a társadalmat alapjaiban : a tulajdont és családot támadta meg. Ilyenek valának a 4-ik században a Numidia és Mauritániában fölkerekedett rajongók, az úgynevezett „circumcelliones“, kik szintén czélul tűzték ki teljes egyenlőséget létesíteni a földön, s összetörve a rabszolgák lánczait, fölhitták őket, hogy uraik birtokain osztozzanak. „Humanum paucis vivit genuis“ — mondta egy ókori bölcs, s ez iszonyú tétel, mely a pogány társadalmakban oly szigorú pontossággal érvényesíttetett, némi tekintetben alkalmazást látszik találni napjainkban is. A kereszténység előtt a rabszolgaság az emberek nagy részét az állatokkal egyenlősíté. A római jog szerint a rabszolgák nem mint emberek, hanem mint dolgok tekintettek, az úr teljhatalommal rendelkezett fölöttük, miként a történelemből tudjuk. A rabszolgákon kívül volt még egy szegény osztály, mely fölszabadult rabokból és vagyonbukott emberekből állott. Elözönlötték ezek a köztereket és szavazataik elárusítása által állandó anyagát képezték a rendetlen mozgalmaknak. Szintén el volt mondható róluk, hogy ,paucis vivant", amennyiben a többet ígérő aspiránsok vak eszközeivé váltak. Kétségkivüli, hogy a kereszténység civilizáló hatása alatt a szegény osztályok sorsa is lényegesen javult; a szabadok és rabszolgák közötti megkülönböztetés azonban annyira beleforrott a társadalomba, hogy a két civilisatiónak csak hosszú századokon át sikerült ezt megszüntetni. A kereszténység fönnállása óta szakadatlanul kiterjeszti figyelmét a szenvedő emberiségre, oda törekedvén, hogy a nyomort kevésbbé általánossá, kevésbbé kínossá tegye. Azonban dacára mindezeknek, elismert tény, hogy a társadalmak állapota távol sem olyan, mely kielégíthetné a vágyakat. Nem látunk-e nyomort eleget napjainkban is ? nem látjuk-e az öröm pohara mellett sokszor és nagyobb alakban az üröm, a keservek kelyhét? Márki mindezen szembetűnő visszásságokat csak mint létező szomorú tüneményeket tekinti — anélkül, hogy egy fensőbb természetfölötti rendre gondolna ; ki eme tapasztalati tényeknél nem tekint föl az égre, hanem emberi gyönge értelmére és szivének élénk benyomására figyelve nézi e kiáltó ellentéteket : nem csoda, ha nyugtalanság fogja el szivét, s ennyi igazságtalannak látszó helyzet szemléletére forrón segélyért kiált. S mint van, hogy a régi újítók eredménytelen munkálkodása nem ijeszté vissza azokat, kiknek kedvök volt és van az elődök nyomdokain haladni ; innét láthatjuk, hogy e társadalmi átalakulásra czélzó mozgalom napjainkban is megvan, sőt a kor kedvező ege alatt erősebb, határozottabb jelleget ölt. Mert ha fürkésszük e tüneménybe mozgalom okát, mely életerejének legközelebb Francziaországban oly borzasztó jeleit adta : a naponta erősbülő liberalismushoz jutunk ; ez azon forrás, mely előidézője azon bódult állapotnak, hová a szellemek napjainkban sülyedtek — nélkülözve minden tisztultabb nézetet, szilárdabb elveket ; az álliberalismus az, mely a positiv kereszténység, az egyház isteni intézménye iránti gyűlölettel eltelve, köszörüli és kezökbe adja az úgynevezett ,,commune“ embereinek a gyilkos eszközöket, melyekkel állí