Egri Egyházmegyei Közlöny, 1920 (52. évfolyam, 1-18. szám)
1920-07-01 / 10. szám
Előfizetés : egész évre 8 kor., fél évre 4 korona. — Megjelenik minden hó 1.-én és 16.-án legalább egy ív terjedelemben. /////// EGRI EGYHÁZMEGYEI KÖZLÖNY Ötvenkettedik évfolyam. 10. szám. Eger, 1920. július 1. Cent : E. 330/1920. Laptulajdonos és kiadó : az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület. — Szerkesztőség és kiadóhivatal a liceumban. ////// Tartalom : Évzáró beszéd. — Az egyházi vagyon és az uj kánonjog. — Gyöngyösi örömnapok. — Egyházmegyénk és hitélete köréből. Szerkesztő: KELE ISTVÁN dr. Évzáró beszéd. Elmondotta Ambrus István dr., prépostkanonok, prodirektor 1920. június 1.-én az egri érseki jogakadémia tanévzáró ünnepén. Tisztelt Joghallgató Urak ! Négy éven át csúfolta Isten békéjét a legszörnyűbb világháború, majd pedig felbomlott társadalmunk belső háborúja dúlta fel életünket és festette feketére az év legszebb ünnepnapjait is , és most újra felsóhajt lelkünk: vájjon betelt-e már megpróbáltatásunk mértéke, vájjon lesz-e még egyszer nekünk is ünnepünk a világon ? Adnák hát ide a keserűség poharát, hogy a legutolsó cseppet is kiürítsük belőle és élni kezdhessük az embernek való életet. Vértanúi lettünk a nemzeti eszmének, hiszen mi nem akartunk mást, mint megvédeni kis hazánkat és ennek a szent kötelességnek teljesítése közben véreztek el fiaink. És mikor arra kértük a Mindenhatót, hogy adja meg sokat szenvedett hazánknak a béke áldásait, azt az igazi békét, mely nem darabolja szét a természettől is egységesnek teremtett Magyarország földjét, mely nem szakít el millió és millió magyart az ezer éves szuverenitás kötelékéből, mely nem sújt a világtörténelem legigazságtalanabb büntetésének kárhozatával, hanem a nemes győzőkhöz méltó kiengesztelés érzetével nagy célok közös munkájára emel fel : ekkor megérkeztek a leghitványabb magyarok, a tudósok és kiszolgáltattak bennünket ellenségeinknek, akik odáig nem tudtak végleg erőt venni rajtunk. Most aztán a ravatalon vagyunk és szegezik is már szegény nemzetünk számára a béke koporsóját. Mert mi másnak nevezhetnénk az olyan békét, amely elvenné az országtól az erdőt, a vizet, a szenet, az ércet, elszakítaná gazdasági életének természetes forrásaitól és egy megcsonkított, kirabolt földdarabot hagyna az ezeréves Magyarország helyén ? ! Pedig ilyen irgalmatlan békébe akarnak bennünket belekényszeríteni és e pillanatban — fájdalom — nincs ahhoz való erőnk, hogy ezt a szörnyű szándékot visszaverjük. Teljesedni fog tehát rajtunk a vértanúság egészen a sírbatételig. . . . Honnan vegyük e gyászos időkben a feltámadás reményét, az új életrekelés bizalmát? Istenen kívül sehonnan másfelől, egyedül csak a magunk erejéből. A mi erőnk a természet, amely úgy alkotta meg Magyarországot, hogy igazi határköveinket semmiféle erőszak el nem tolhatja. A másik erőnk az ezeréves történelem, mely szívünkbe véste, hogy Magyarország nem a demarkációs vonalnál végződik, hanem az ezeréves magyar föld határvonaláig tart. Ezt a tudatot, a népértésnek ezt az érctörvényét bizottsági határozatokkal és jegyzőkönyvekkel érvénytelenné tenni nem lehet. Harmadik erőnket kemény derekunkban, izmos, munkás karjainkban, az izom erejének a nemzeti érzéstől áthatott tudás hatalmával való egyesítésében, szóval nemzeti kultúránkban bírjuk. A kultúrmunka különben is kötelesség. Kultúrmunka nélkül nemzetek nem élhetnek, vagy ha éltek, elpusztulnak ; a kultúrmunka eredményei maguknak utat törnek, gúzsbakötött nemzeteket felszabadítanak. Mert mit is jelent ez a szó: Kultúra. Jelenti egy tárgynak gondozását, megművelését, nemesítését. Jelenti a szántóföld művelését, jelenti egész általánosan az embernek a külső természet megművelésére és alakítására vonatkozó tevékenységét. Ez a külső kultúrmunka. A belsőhöz számít minden, ami a lelket nemesíti, vagy a külső kultúrmunka sikeres végzését lehetővé teszi, a tudomány, erkölcs, művészet, vallás stb. Hogy a belső kultúra kötelesség, sőt érdekünk, mert sokszor föltétele az eredményes külső kultúrmunkának, minden további nélkül világos. Hiszen összeesik a tökélyesbüléssel, ami az eszes lényekre nézve kötelesség. De a külső kultúrmunkát is szükségesnek kell mondanunk. Erre kényszeríti az embert az életfentartás gondja, erre hajtja továbbá a vágy, hogy az életet kellemesebbé, élvezetesebbé tegye. De van még magasabb ok is. A külső kultúra sok tekintetben a belsőnek előfeltétele, mert az ember testből és lélekből összetett lény és ezért szellemi tekintet