Egyenlőség, 1905. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1905-01-01 / 1. szám
Memento , h hozzájutunk-e valahára a magyar zsidóság országos szervezéséhez ? És hogy hozzája jussunk , sikerül-e valahára elhárítani az örök akadályt? Sikerül-e betemetni azt a végzetes örvényt, mely kettészakította a magyar zsidóságot, kettészakította annyira, hogy kétféle zsidó felekezetet állított be hazánk közéletébe ? Ez a kérdés az ellenállhatlan közszükség erejével merült föl a Vl ik községkerület legutóbbi gyűlésén és a legszebb elszánás nyilatkozataira késztette azokat a férfiakat, kiket az irányadás kötelezettsége terhel. Hisz ami itt akadályul szerepel, az tiszta képtelenség, egyszerű agyrém. Ám, hogy az ilyen agyrém évtizedeken át és a legválságosabb körülmények között, mint áthágyatlan akadály szerepelhetett, ez a tapasztalat az, ami még mindig komor kilátást nyit a jövőbe és csüggesztő kétséggel illetheti a legnemesebb elszánást is. Mégis elérkezikaz idők teljessége, amikor a gyümölcsnek meg kell érnie. Mentől nehezebbnek látszik most is a feladat, annál méltóbb a jobbak verejtékére. Érdekes volna belepillantani azoknak az orthodox vezetőknek lelkébe, akik makacsul vitatják, minden alkalommal hivatalosan is érvényesítik azt a felfogásukat, hogy ami ellentét a magyar zsidóság kebelében támadott, az két különböző vallásnak jelentőségével bírna. Heine elmésen mondatja egy rabbival: a zsidók sokkal jobban értik a regula de tri-t, hogy sem a három-egy Isten tanát valaha befogadhatnák. De azok az orthodoxaink, akik nálunk és csakis nálunk, kettőnek látják azt a zsidóságot, amely minden időben egy volt, vájjon ők nem estek-e bele a számtani miszticizmusba is ? Nem! Ennek a megoszlásnak éppen minálunk még kevesebbaz értelme, mint bárhol másutt. Egységesek vagyunk nemcsak a zsidó vallásban, egységesek a magyar hazafiságban is. Elég tanúságát láttuk ennek legutóbb is a cionista szervezés kísérletei ellenében! Íme, a cionismus is vallja a maga módján a teljes zsidó egységet; olyan egységet, amelynek semmi vallásos jellege nincs, mert oda kíván számíttatni mindenkit, ki a puszta származás révén a zsidóság népfaji fogalmának osztályosa. De az így értelmezett egység ellen minálunk állást foglalt a neológia és orthodoxia egyaránt. Miért? Mert először minndegyikök az általános zsidó közösséget nem nemzeti és faji, hanem vallásos közösségnek fogja fel. Mert továbbá az, amit nemzeti érzésünk igaz kincséül hordozunk szívünkben, orthodoxoknak és neológoknak egyet jelent a magyar hazafisággal, a magyar föld szeretetével. Harsogó tanúság volt ez, hogy azon az általános vallási közösségen belül, mely bennünket a kül- ן föld zsidóival összeköt, mi magyar zsidók együttesen külön nemzeti kötelékbe is vagyunk foglalva. És amikor ily egyértelműséggel tanusítjuk a világ előtt, mi minden magyar zsidónak belső lelki érzése, micsoda ádáz démon ösztökélheti azokat, kik mindnyájunk kárával és megalázásával éppen a vallást elválasztó ékül verik a magyar zsidóság testébe, kik az ország hatóságait is a két felekezet fikciójával állítják szembe? Ezekkel az üres fikciókkal immár le kell számolnunk. Csak pókhálók ezek, de mérges pókok rejtőzködnek bennök, melyek szövedékükkel a legnemesebb zsidó törekvéseket lehetetlenségbe ejtik, véröket elszívják. Lehetetlen, hogy amit évtizedek előtt pillanatnyi gyűlölködések sugallata vetett a felszínre, az állandó és meggyökerezett hagyomány átkával nehezedjék a magyar zsidóságra. A mámoros képzelődések, melyeket az 1868-iki kongresszus összehívása fakasztot, mihamar elpárologtak, a habzó gyűlölet forrása is már régen elapadt a lelkekből. Hajh, az idők tanúsága megcáfolta mindazokat a föltevéseket, amelyekre az első időben a szakadást és a szétválasztást alapították. Kijózanított bennünket abból a szép meggyőződésből is, hogy a külső támadásoknak, a zsidóság szorongattatásainak korszaka végkép bezárult. Ki nem hallja azokat a kegyetlen leckéket, amelyeket minden nap nyoma a zsidóság modern történetébe bejegyez. Ellenségeink ereje folyton növekvőben van és micsoda elégtételük lehet az a különös látvány, hogy mentői veszedelmesebb fegyvereket forgatnak a zsidóság ellen, ez annál pártoskodóbb és meghasonlottabb, mintha az önfentartás ösztöne se működnék benne. Ne lássák-e igazi szégyenünknek azt, hogy amit a kor szelleme és a magyar politika szabadelvűsége vallásunk jogának biztosít, nem értékesíthetjük azokat a kötelezettségeket, amiket az állam irányunkban a recepcióban vállalt, gyakorlati foganatra sem juttathatjuk. Recipiált, minden keresztény felekezettel egyenjogúsított felekezet volnánk, ám kellő szervezet híján egyre kikényszerítjük magunk az idegen beavatkozást hitéletünk benső ügyeibe. Nem következtethetik-e ebből ellenségeink, hogy a szolgaság elaljasulása él bennünk akkor is, amikor kívülről a szabadság éltető szellője fujdogál felénk? Bizony a szervezés hiánya ! Meg sem lehet mérni, mennyi kár, mennyi hátramaradás, mily nagy érdekek romlása folyik belőle. Ha jól meggondoljuk, az egységes szervezéshez van kötve egy rendkívüli históriai feladat is, amelyet éppen a magyar zsidóságnak úgy kell betöltenie, hogy az egész világ zsidósága hasznát és dicsőségét merítse belőle. Végignézhetünk a modern polgárisultság egész területén, sehol nincs a zsidóság nemzeti hivatása oly 1905. január 1.EGYENLŐSÉG