Egyenlőség, 1906. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1906-01-07 / 1. szám
1906. január 7. E G Y E N L Ö ' S E G szokták kisérni. A gyászházban a főpolgármester, több főrendiházi tag, számos képviselő, az izr. orsz. irodájának képviselete Mezei Mór dr. elnökkel, a pesti hitközség vezető emberei Weinmann Fülöp dr. udv. tanácsossal, a társadalom, a kereskedelmi és ipari élet kitűnőségei, a rabbiszeminárium és számos más felekezeti és közgazdasági intézmény vezetői és tisztviselői, sőt vidéki küldöttségek jöttek össze. A gyászszertartást Lazarusz főkántor vezetésével a templomi kar pompás éneke kezdte meg. Utána Rohn Sámuel dr. szólott az elhunyt emberi, családfői és közéleti érdemeiről, jó szivéről és nemes érzelmeiről melegen, szivhezszólóan. Mezei Mór dr. az izr. orsz. irodája nevében a következő hatásos és markáns kis beszédben búcsúztatta el elődjét: A ״ magyar zsidóság nevében veszek tőled végbúcsút és habár mint az izraelita országos iroda ez idő szerinti vezetőjének, csak a kongressusi alapon szervezett zsidóságot volna jogom képviselni, mégis úgy érzem, hogy ezzel az alkalommal, ez előtt a ravatal előtt a köteles hálát és elismerést az egész Magyar Izrael nevében kell lerónom. Mert immár 45 esztendeje annak, hogy kezdetét vette az a küzdelem, az a munka, melyet az egész, egységes felekezet érdekében végzett az a nemzedék, melyhez te tartoztál és ha hitsorsosaink közül azok, kik ma tőlünk különváltan, külön szervezetben védelmezik a magyar zsidóság jogait, szolgálják a magyar zsidóság czéljait, elfogulatlanul visszagondolnak a mai dolgoknak ezen kezdetére, fel kell ismerniük, hogy az az erő, melyet ma kifejteni képesek, azokból a vívmányokból fakad, melyeket akkor kiküzdöttünk; az a szervezet, melyet ma megalkotnak, azon a jogalapon épül fel, melyet akkor teremtettünk együttes munkával mindnyájan, kik egy pontról indultunk és — ez óhajtásom és reménységem — egy végpontban fogunk egyesülni ismét. Az egész felekezet ezen nagy, nehéz munkájában nagy volt a te részed; kezdetben a küzdő harczosok legelső sorában, utóbb vezéri paleton. S ezért, így mondom, mert úgy érzem, az egész magyar zsidóság halottját gyászoljuk ennél a ravatalnál; az egész magyar zsidóság elismerését és háláját kell kifejeznünk e ravatal előtt. Én nem dicsérlek és ha azt mondom, hogy egy egész emberéleten át buzgó, lelkiismeretes, kitartó, állhatatos híve voltál felekezetünknek, ennyit is csak azért mondok, hogy hozzákapcsolhassam ezt a fohászkodást. A jövőnek küzdelmeiben is adjon a Gondviselés a Magyar Izraelnek olyan buzgó, lelkiismeretes, kitartó, állhatatos híveket, mint a minő te voltál. Egy hosszú emberéleten át a magyar zsidóság örömei voltak a te örömeid; a magyar zsidóság bajai, fájdalmai voltak a te bajaid, fájdalmaid; a magyar zsidóság gondjai nyomták a te lelkedet. A te nagy családod, a magyar zsidóság nevében ■ veszek tőled örök búcsút. — Schweiger Márton ! Áldott legyen emlékezeted !״ 3 Utána Venetianer Lajos dr. újpesti főrabbi beszélt a VI. községkerület nevében. Békeszerző útjáról szólva, dadához hasonlította. A témát szentírási idézetekkel nagyon szépen fejtette ki. ״ Föntartottad a békét — úgymond — a testvérközségek között, ellentálltál az erőltetett haladásnak, hogy bár lassú, de biztos léptekkel emelkedjenek községeink a valláskultúra magaslatára, már csírájában elnyomtál minden vallási vitát és őrködtél a lelki meggyőződés tiszteletben tartása fölött, s legszebb erényed volt, hogy hitoktatás egyöntetűségével, a vallásos meggyőződés sugarait árasztottad hitközségeinkre.“ — Végül a budapesti keresk. akadémia tanári kara nevében Szuppan Vilmos igazgató búcsúztatta az elköltözöttet, kit a Kerepesi úti temetőben tettek örök nyugalomra. Miss Roosevelt ajándéka. Az amerikai Egyesült Államok elnökének leányával kapcsolatban most csak rózsaszínű hírek szállingóznak az ó és újvilág füstös és szennyes levegőjén át. Miss Alice Roosevelt férjhez megy, miss Alice Rooseveltet, elfoglalják a legédesebb gondok, miss Alice Roosevelt kelengyét vásárol, lakást rendez be, csipkét, bútort, ékszert válogat, mint ahogy a menyasszonyok ősidők óta szokták, feltéve, hogy van miben válogatniuk. De miss Alice Roosevelt mégsem olyan menyaszszony, mint a többi szokott lenni. íme egy hír, amely nemcsak őt, hanem az egész világot s különösen az egész világ zsidóságát érdekli: Egy bécsi csipkeárusnál tízezer dollár értékű ruhadíszt rendelt meg: csipkét, arany-ezüst hímzést, de néhány nappal ennek előtte, visszavonta a rendelést s a reá szánt összeget még egy nagyobb summával egészítve ki, átadta annak a bizottságnak, mely az Oroszországból menekült szegény zsidóknak Nyugat-Amerikában uj otthont akar alapítani. Gyönyörű, minden dicséretre méltó adomány az elnök leányának ez az ajándéka. Fehér csipke, sárga csipke, arany hímzés, ezüst hímzés, finom szövedékek-fonadékok illatos felhői, suhogó, ragyogó selymek, lágy, puhaszínü bársonyok — szép lehet az elnökleány kelengyéje; de szebb sokkalta szebb az a fakó daróc, az a bagama csizma,, az a durva, de meleg kabát, amit a hontalan üldözöttek e kelengye árának egyik töredékéből kapnak , bizonyára alig képzelhető poétikusabb ipartermék, mint az a szalon vagy ebédlő, vagy dohányzó-bútorzat, amit miss Roosevelt Alice beszerez a maga jövendő otthona számára ; ám mégis költőibb, mert emberileg hasznosabb az a gerendákból összerótt, nyers blokkház, az a kemény asztal, pad, szék, amit az ő pénzén állítanak a cár birodalmából futóknak. De ez csak külső, érzelmi képe az elnökleány érdekes adományának. Erre azonban azt mondhatnák a minden kákán csomót fürkészek : — Ugyan kérem, az amerikai elnök leánya mért ne adhatna néhány ezer dollárt az orosz zsidóknak, mikor az egész világon mindenki ad? Meg aztán választási fogás az egész. Ted Roosevelt úr, a miss papája szeretne továbbra is elnöke maradni a világ legnagyobb birodalmának, mert jó állás az az elnöki állás. Hát ilyenképen szerzi meg a maga számára szavazókat az amerikai zsidókat. Százezer dollár sem nagy ár ezért. De a tamáskodók és kritikusok tévednek. Mert nem fogásról, hanem az emberi szív jóságának őszinte megnyilatkozásáról van itt szó. Hiszen küldhetné m is?