Egyenlőség, 1907. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-06 / 1. szám
hiszen programmja is predesztinálja. A hatvan־ hetesség és negyvennyolcasság kérdése elesik, mert hiszen a válság folyamán és azóta már kiderült, hogy a negyvennyolcról beszélni lehet, hirdetni szabad, de kormányozni hatvanhetesen muszáj. Őszinte, okos és meghallgatni való beszéd ez mindenestre. A koalíció szerelmesei azonban azt találták, hogy fordulatos gonoszság, Kossuth elítélte, Rákosi Viktor rossz vicceket mondott róla, s a függetlenségi nagy tömeg, amely csak arra tartja a fejét, hogy nyakkendőt kössön alája és bólintson vele, ez alkalommal is bólintott és áttette Bánffy bárót a hazaárulók alosztályába, ahová mindent, és mindenkit helyeznek, aki vagy ami egy kis gondolkodást vagy fejtörést igényelne. Rakovszky is bontogatni szeretné a koalíciót. Nem nyíltan, hanem suttyomban, a háttérben, susogva és titkolózva. Persze ő egészen másképpen bontaná szét, mint Bánffy. Ő a reakciót válogatná ki belőle ügyesen. S a reakcióból, nagyon jól tudja Rakovszky, igen szépen kitellenék a többség. Fogná a néppártot, hozzácsatolná az alkotmánypárt feudál-agrárjait, s ezekhez kiemelné a függetlenségi párt fekete foltjait, és ezek igen-igen nagy táborral vannak. És nem baj, hogy negyvennyolcasok, mert ez az oldaluk úgy sem érvényesülhetne, a fentebb-jelzett elvitatha fián oknál fogva. Vagyis Rakovszky István szétbontaná,, a koalíciót, hogy összekovácsolja a magyar centrumot. S hogy az ő terve a tehetségesebb, nem a Bánffy báróé, azt bizonyítják a történtek. Rakovszky Istvánt egy szóval sem rótta meg senki, holott mindenki tudott az igyekezetéről. Egy rendreutasítást, egy intést nem kapott. Vagyis folytathatja tervezgetését, erről a tervről még lehet talán csevegni. És valóban csak erről lehet. És ez azt mutatja, hogy a mai politika tényezőitRakovszky esmeri jobban. Ő tudja, hogy képtelenség, hogy a függetlenségi párt különváljon sötét szövetségeseitől és a maga liberális elvei szerint kormányozzon, mert a függetlenségi párt többségének nincsenek liberális elvei. Tehát ha különválna, mai munkáját, folytatná, melyet pedig ma csak azzal tud mentegetni, hogy szövetségesei miatt kell ekként és nem másként cselekednie. Viszont nagyon valószínű, hogy a függetlenségiek nagy részét meg lehet nyerni egy reakciós centrum alkotására, mert ezekben az emberekben nem a függetlenségi eszme, hanem a sötétség a fontosabb alkotó rész. Hogy a liberális függetlenségieknek hango- ban kellene portálniok Bánffy eszméjét és nyíl- vánosan megbélyegezniük Rakovszkyét, az magától értetődik. Valamint az is, hogy nem cselekszik.Mert ha volna erejük rá,hogy megtegyék, akkor az állapotok nem fejlődhettek volna ilyen silányakká. S mert idefejlődhettek: Rakovszky István a korszellem prófétája. Talán ezt érezte meg Kossuth Ferenc s ezért nem szólott ellene? Megérezte, hogy nem egészen Rakovszky a hibás? De ha megérezte, akkor talán tudna segíteni is? Talán? Talán?? Veridicus. Grosszák a hétről. □ Szemere Miklós, a kártyakirály, ezen a héten megint aktuális lett. Mikor aktuális egy kártyakirály? Vagy akkor, ha nyer, vagy akkor, ha veszít. Szemere Miklós ezen a héten veszített. Nagyobb összeget, azt mondják : félmillió koronát. S ehhez kevés közünk volna. Hogy Szemere Miklósnak félmillió koronával többje vagy kevesebbje van — bennünket nem érdekel. Mi nem látunk nagy nemzeti vívmányt abban, ha Miklós mester koppasztja a zöld asztal mellett az osztrákot és nem tekintjük nemzeti katasztrófának, ha Miklós mester hős vértől pirosait nagybirtokai esetleg egy ■két blatton elúsznak. De amit a közben csinál a nagyúr, az érdekel bennünket. Kavargó gyomorral nézzük, hogy erkölcsbíráskodik a közéletben, hogyan beszél a parlamentben, mint egy elsőrangú Bayard lovag, hogyan hallgatnak is rá, hogyan nem kacagják ki, mikor a beszédeit velinpapírra nyomva küldözgeti szét boldognak, boldogtalannak. Mert ime, a magyar közfelfogás szerint. Szemere Miklósnak, akiről rendes körülmények között csak kártyaveszteségek és nyereségek kapcsán lehet egyet mást hallani, joga van arra, hogy bírói jogot öltsön, vagy professzori képet vágjon, oktasson, felvilágosítson, szavát hallassa. Az ő kenyérkeresete, a kártyázás, a legbecsületesebb dolog a világon, míg egész társadalmi osztályokat ítél meg a mi közfelfogásunk — amely polgári körökbenis arisztokratikus — helytelenül, a kereseti források minősége alapján. Kereskedni, vállalkozni Magyarországon, mind a mai napig nem dicsőség, sőt némi képen szégyen is. Olvassák el az agrár és egyéb retrográd irányú lapokat és könyveket: mi bennük a zsidó vétke ? A kereskedés, amit nyerészkedésnek kereszteltek el Aki ad és vesz a pult mögött vagy a raktárban vagy az iródában, azt csak lemosolyogni lehet. Egyébként nem sokat számít. Aki ellenben oszt és emel a klubban, a kaszinóban, a zöld posztó felett, az hatalmas férfiú. Az hivatva van egy egész nemzet ifjúságának nevelésére, a bűn sorsán való elmerülésre és a Kárpátoktól az Adriáig való tanácsharsogásra, sőt szűkebb körű ankéteken való részvételre is. '־׳’ ־ ' Most azonban kíváncsian várjuk Szemere Miklós legközelebbi szózatát a magyar ifjúsághoz. Várjon mit 1907. január 6. E G Y E N L Ő S É G