Egyetemes Filológiai Közlöny – XII. évfolyam – 1888.
I. Értekezések - Haraszti Gyula, Kotzebue és Csokonai
CSOKONAI ÉS KOTZEBUE. 733 CSOKONAI ÉS KOTZEBUE. Kotzebuenak tudvalevőleg szintén nagy hatása volt a magyar irodalomra is. Komoly színművei közt leghíresebb a Menschenkass und Reue, mely a német irodalom történetében mind végig szerepelni fog s melyet egy Saint-Marc Girardin még mindig elég érdemesnek talált arra, hogy a szenvedélyek festési módjának múlt századi példányául fejtegessen nagyszabású művében, a Cours de littérature dramatique-ben, Thackeray pedig örökre halhatatlanított egy pár jelenetében, Pendennis czímű regényével. Ez a nevezetes darab Bayer becses kutatása szerint 1792-ben le lett már fordítva Bikfalvi Kóré Zsigmond által s e fordításban állandó repertoii-darabnak maradt hazai színpadjainkon. Ezúttal egy másik érdekes bizonyítékát nyújthatjuk a Menschenkass und Reue hatásának nálunk, egy magyar színdarabban. Az utánzó nem más mint a múlt század nagy tehetségű s érdekes egyéniségű költője, Csokonai Vitéz Mihály, s azon műve, melyben ez utánzás nyomai fölfedezhetők : a Gerson du Malheureux [Fils du Malheur?], még pedig abban a kidolgozásában s ama részleteiben, melyeket Toldy Ferencz a Nemzeti Könyvtár-féle kiadás jegyzetei közt közöl, megemlítve, hogy e kidolgozásban a darab — egykorú följegyzés szerint— «1795. febr. 28. játszódtatott Debreczenben, a collegiumban». Mi a két színdarab tartalmát illeti, a legtávolabbról sem fedezhető föl rokonság közöttük. Még a két főalak egyénisége sem egyezik. Gerson du Malheureux egy «26 éves ifjú», ki elvesztett kedvese után kesereg, boldogult anyjáról ábrándozik s kóborlásai közben a darab végén egész véletlenül, vagy bátran mondhatni : érthetetlenül atyját leli fel. Meinau báró ellenben 30—40 közt levő javakorabeli férfiú, kit neje hűtlensége tett remetévé, s ki végül bűnét megbűnhődött nejére találva, neki megbocsát s kibékül a világgal. Mindössze abban hasonlítunk egymáshoz, miszerint mindketten visszavonultan élnek a nagy városok zajától s embergyűlölet ideiglenes martalékai. Az alábbiakban párhuzamosan egymás mellé állítjuk ama részleteket, melyekben a helyzet, a dialóg jellemző egyszavúsága, szaggatottsága, a reflexiók íze-színe határozottan Kotzebuera vall Csokonainál, vagy egészen Csokonaira emlékeztet Kotzebuenál ; valamint azon részleteket, melyek gondolatok, sőt kifejezések tekintetében egyenesen Kotzebue után vannak írva, vagy épen fordítva. Mint nem épen érdektelen apróságokra, már itt utalunk arra, hogy Malheureuxnek is mint Meinaunak ebédre kellene mennie s nem akarja elfogadni a meghívást ; valamint arra, hogy Ferencz, ki az Unbekannter szolgájának még nevét is elkölcsönözte, szép természeti fek-