Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1959 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1959-07-27 / 9. szám
4 Deák Györgyné T. T. K. Dékáni Hivatal vezetője. Az idei felvételi vizsgákat különös gonddal készítették elő, hiszen majd egész évben foglalkoztak azzal az újságok, hogy kevés fiatal érdeklődik a természettudományos tanári pálya iránt. Éppen ezért a fiatal oktatók, felsőéves hallgatók és a KISZ nagyarányú iskolalátogatást szervezett, hogy ismertesse a T. T. K. tanárképzését, a lehetőségeket és egyben felkeltsék az érettségizők érdeklődését. Előkészítő tanfolyamot is indítottunk a jelentkezők részére. Ez jól sikerült. Sokban hozzájárult ahhoz, hogy egyre több munkás-paraszt fiatalból T. T. K.-s tanárjelölt lehessen. Helyes kezdeményezés volt az elmúlt tanéviben a rendszeres kollégiumi konzultáció. Különösen lelkiismeretes munkát végzett ezen a téren Ákos Lászlóné matematikusfizikus tanár. Példáját többen követhetnék, hogy kevesebb legyen a bukott diák és elháruljanak azok az objektív, vagy objektívnek vélt akadályok, amelyek gátolják azt, hogy egyre több és jól végzett matematikus, fizikus stb. tanárt adjunk a középiskoláknak. A felvételi vizsgák után: Halló! Itt az Egyetemi Lapok szerkesztősége! Deák Györgynét, a Dékáni Hivatal vezetőjét keressük. Tessék, Deákné beszél. Befejeződtek-e már a felvételi vizsgák? — Igen. — Milyen tapasztalatokkal zárultak? — Színvonalasabbak voltak-e az előző éveknél? — Színvonalasabbak voltak. — Hány jelentkező volt? — A jelentkezők száma meghaladta a hatszázat. — A tanári szakokra általában kisebb volt az érdeklődés, így például a kémiafizika tanári szakra. — Melyik szakra jelentkezett a legtöbb érettségizett lány? — Biológia-földrajz szakra kb. hatvan százalék a női jelentkezők száma. — Hány társadalmi ösztöndíjast vettek fel? — Ha a felvételin megfeleltek, valamennyit felvettük, számuk gyarapszik. A csúcsbizottság ülése még tart. A befejezés után a döntésről minden jelentkező értsítést kap. Kékes Andor Bölcsészkar Dékáni Hivatalának vezetője. Sokan jelentkeztek az idén egyetemre. Éppen ezért a felvételi bizottságok munkája nagyon nehéz volt. Nem könynyűválogatni, és főleg nem könnyű fiatal emberek közül kiválasztani azokat, akik legérdemesebbek arra, hogytovább tanuljanak, ösztöndíjat kapjanak. . A kitűnő érettségi bizonyítvány nem elegendő és nem feltétlen döntő bizonyíték arra, hogy a jelentkezőkből jó tanár, nyelvész, történész lesz. Mérlegelni kellett az általánosemberi és politikai magatartást is, hiszen amost felvett diákok pár évúlva az ifjúság nevelői lesznek. A felvételi bizottság munkája tehát nem lehetett mechanikus, több mindenre kellett figyelniük. Nem abszolút tudást követeltek, de alapvető irodalmi és nyelvészeti tisztánlátást, jártasságot, íráskészséget minden jelentkezőtől elvártak. Figyelembe vették azt, hogy az, aki általános gimnáziumból jött, az többet tud Móriczról, mint az, aki ipari technikumban érettségizett. Előfordult az elmúlt évben, hogy az egyik jelentkező technikumban közepes eredménynyel végzett, (a technikumi speciális tantárgyak miatt), de felvettük és az első évben jeles eredménnyel kollokvált mindenből. Igen nagy az érdeklődés a bölcsészettudomány iránt, reméljük, hogy ez hozzájárul majd a tanulmányi színvonal emeléséhez. • Milyen érdeklődés vár a humán szakos tanári pálya iránt? • Nagy, talán még egy évben sem volt ehhez hasonló. Hányan jelentkeztek a bölcsészkarra, hányat tudunik felvenni? Kilencszáz érettségizett fiatal jelentkezett, de mindössze kettőszáznegyvenötöt tudunk felvenni, mert nincs hely. Mikor kapnak értesítést a felvételi bizottságok döntéséről? A hét végén megkapják azok az értesítést, akiket felvettünk, és azok is, akik nem nyertek felvételt. Fellebbezni lehet? Igen. Nyolcapon belül. Wessely Antal Jogi Kar Dékáni Hivatalának vezetője: A felvételi vizsgák előtt szinte az egész ország érettségiző diákjaival igyekeztünk kapcsolatot keresni. A budapesti középiskolákat egy-egy oktató és egy-egy KISZ-tag kereste fel. Vidéki középiskolákban az Igazságügyminisztérium segítségével a helyi bíróságok nagyfokú és eredményes propaganda munkát fejtettek ki. Az idei jelentkezők között több „társadalmi ösztöndíjas” pályázó is van. Ezek, mint például Gál Zoltán is szerződést kötöttek egy vállalattal. A szerződés értelmében a hallgatók, ha jó, jeles tanulmányi eredményt érnek el, pénzbeli támogatást kapnak az üzemtől, majd az egyetem elvégzése után a vállalatnál helyezkednek el.★ Wessely Antalt, a Jogi Kar Dékáni Hivatal vezetőjét nagy munkában találtuk. Éppen ő is a felvételi vizsgák anyagát tanulmányozta. Néhány röpkérdést intéztünk hozzá is. — Hányan jelentkeztek a jogi kar nappali tagozatára? — Közel négyszáz jelentkező állt a felvételi bizottságok elé. A levelezőtagozatra ezerháromszázan jelentkeztek. A munkás és paraszt származású hallgatók jól megállták helyüket a felvételi vizsgákon és elérték a maximális pontszámot. A felvételre jelentkezettek között olyanok is vannak, akik a termelő munkából jelentkeztek az egyetemre. A társadalmi ösztöndíjat adományozó vállalatok és tanácsi szervek száma egyre gyarapszik. Az odaítélést sokszor ránk bízták. A karok eredményeit a Rektori Hivatal gyűjti össze. Összegyetemi viszonylatban arról kaptunk tájékoztatást, hogy a felvételi bizottságok minden karon befejezték munkájukat, s a jelentkezőik elbírálása a követelményeknek megfelelően megtörtént, barátokká tett bennünket, sokban segített, erőt adott. Két élményt sohasem fogok elfelejteni. Az első az a KISZ- tag, aki tévelygéseim közepette útbaigazított az egyetem bonyolult útvesztőjében, s hogy így is segítsen, vállalva, hogy összes badarságaimat végighallgatja, bejött a felvételimre. Ugyancsak sokat könnyített a bizottság kedvessége, a beszélgetés közvetlen hangja- Ezt bizonyítja a másik eset. Mikor magyar nyelvtanból nem tudtam, hogy az „edzzen” szót „edz-dzen”-ként választjuk el, az a tanár, aki a bizottság elnöke volt, közbeszólt, hogy így őt is nyugodtan el lehetne buktatni. Itt a szóbelin megint úgy éreztem, egy-egy kérdéssnél, hogy az kimondottan szerencsés és nekem való. Például, mikor magyar regényírók közül Móriczról és csodás elbeszéléseiről, a költők közül többek között Radnótiról kellett beszélnem. Vagy pedagógiából, amikor az „Új ember kovácsának” pedagógiai következtetéseiről és főleg, mikor a közösség szerepéről kérdeztek, elmondottam saját tapasztalataimat. Olyannyira megnyugtató volt a vizsga légköre, hogy szinte alig beszéltem valakivel, aki hirtelenében nem úgy érezte, hogy tökéletesen tudott mindent. Mert hisz a beszélgetés folyamán valóban nem vettük észre, hogy volt olyasmi is, amit bizony nem tudtunk. Csak napokkal később, mikor már alaposan végiggondoltuk több ízben az egész vizsgát, jöttünk rá fokozatosan hibáinkra, s kezdtünk aggódni. Azóta is bizakodva, tele reménnyel, s egyben kétséggel is, különösen az elején, a még nem felvételizettek számos telefonhívása közepette várjuk az írásbelin általunk címeztetett „végítéleted, vagy „újjászületési bizonyítvány”-t. Járó Kati A felvételi vizsgákról ...és aki a bizottság előtt állt Azt hiszem, nehéz és ritkán is szoktak úgy riportot írni, hogy a riporter nem éppen akkor érkezett külső szemlélője, hanem súlyos sebesültje a balesetnek. Tehát, amikor arról az esetről kell írnia, amelynek maga is áldozatul esett. Ezek szerint tehát nem írhatok a külső szemlélő tárgyilagosságával, csak a saját legbensőbb élményeimről. A másik nehézség, hogy az ,,Egyetemi Lapok"-atnyilván egyetemisták olvassák, akik mindezt már átélték. Mi újat lehet nekik írni? Ha leírom, hogy nagyon izgultunk, hogy már a hatalmas, zegzugos épület is rossz érzéseket, félelmet ébresztett, hideget és idegenséget árasztott magából, a felsősök csak legyintenek, „majd megszokjátok!” Ők már nem tudják beleélni magukat a mi helyzetünkbe, hiszen az egyetemen eltöltött néhány év alatt nagyobb „borzalmakat" is kibírtak, mint egy felvételi vizsga. Néhányan talán izgatottabbak voltunk, mint az érettségi előtt. Nem is csoda, hiszen egészen más dolog számunkra teljesen ismeretlen emberek előtt, akik rólunk száraz papíradatokat tudnak vizsgát tenni, mint olyan pedagógusok előtt, akiknek néhány év alatt alkalmuk volt alaposan megismerni bennünket. És főleg azért, mert mindannyian éreztük, hogy a felvételi vizsga lényegében sorsdöntő. Itt válik el, vajon alkalmasnak tartanak-e bennünket arra, hogy emberekkel foglalkozzunk, fiatalokat neveljünk az új társadalomnak egy hosszú életpályán keresztül. Talán többen is megfelelnének ennek a legfelelősségteljesebb hivatásnak, mint amennyit az egyetem fel tud venni, de én feltétlenül bízom abban, hogy ha valaki valamit valóban szíve legmélyén nagyon akar, akkor az sikerülni fog, ha nem is az első próbálkozásra, de egyszer bizonyosan. Természetesen mindenki szeretné, ha rögtön, az első alkalommal minden simán, akadály nélkül sikerülne, ezért érthető az izgalom, elfogódottság, ez a sok aggály kétely. Az írásbelin, amint megtudtuk a témát (legkedvesebb költőnkről kellett írni), valamennyire visszanyertük nyugalmunkat, csak az időt találtuk rövidnek. Én nagyon szerencsésnek éreztem magam, mert úgy találtam, hogy a legjobb akarattal sem adhattak volna ennél nekem valóbb témát. Már az érettségin is kimondhatatlanu szerettem volna József Attiláról beszélni, s elmondani mit tanultam, mit kaptam tőle, hogyan segített költészete feladataim elvégzésében, mivel ott ez nem sikerült, most elégtételt éreztem, hogy végre leírhatom, kiönthetem, ami bennem él. Másnap a szóbelin azután újra erőt vett rajtunk az izgalom, félelem elsősorban magunktól, a nem kielégítő felkészültségeink miatt esetleges kudarcunktól. De ez a feszültség azért valamire mégis jó volt. Teljesen idegen embereket olyan köze vitt egymáshoz, ez a közös izgalom, mintha régi-régi ismerősök, jóbarátok lettünk volna. A várakozás idején bíztattuk, kacagtattuk egymást, hogy enyhítsük a feszültséget, hogy elviselhetőv tegyük egymásnak a marcangoló izgalmat. Hevesen drukköltünk egymásért a vizsgáztatás idején, s mikor végre kiszabadult valaki a bizottságtól, sok meleg kézszorítás várta. Ennek ára az volt, hogy itt kellett először élvezettel elmesélnünk, amit utána hetekig, mérsékeltebb élvezettel kellett fűnek-fának elmondanunk. Ez légkör, mely vetélytársakbó DilHŰMŰ !HÚSA( (VITACIKK) Egyetemi Színpad, a Gyógyzerész szakszervezet színjátszóinak előadását ígéri a plakát. Vastag, kék betűk: „Magyarországon először”. Július harmadika, este hét óra. 1. Osborne 30 éves. Láttuk tavaly a Komédiást és csodálkoztunk. Mások magasba kúszó pálya végén jutnak el ide. Osborne innen indul. És most a Dühöngő ifjúság. Viták előtte, közben, s főképp utána. Romlás vagy épülés ezeknek az embereknek az élete? Kik ők, vadonatújak, vagy csupán régi lemezeket alakítanak maguk szájaízére? Fiatalok, vagy ezt csak az anyakönyvi kivonatuk állítja? Én azt hiszem, amit láttunk, az bomlás. A régi erkölcs széthullik, mert hasznavehetetlen egy megváltozott világban. Van-e új erkölcs? A válasz negyven éven felül keserű legyintés. „Bezzeg, amikor mi...’ Negyven éven alul: színhely: Wurlitzeres eszpreszszók, öreg nénik találkahellyé átalakított csendes lakásai délután négykor, uszodák napozói, erkölcsrendészet. Túlzás? Mindez egyoldalú, fekete kép? Valóban. Nem is ez az általános. Nálunk. Ezért lehet és kell még róla beszélni. Az általános már sokkal inkább az, hogy nyolcvanhatezer forintot költ az állam egy-egy egyetemi hallgatóra. S a hallgató? Az átlagos hallgató hogy képzeli el az életét? Valahogy úgy, hogy szocialista kispolgár lesz. Ezt persze nem meri vagy nem tudja megfogalmazni magának. Szocialista lesz, mert kapni mindent a szocializmustól fog. Kispolgár lesz, mert adni semmit sem akar majd, elég neki, ha békén hagyják, ha szerez kétszoba összkomfortot, közepes havi fixet, megér kb. hetven évet, és az asszony megveheti részletre a televíziót. Dolgozni fog, persze. Hangyaember lesz? Hazugság. Új társadalmat csak úgy lehet építeni, ha mindenki ad is, és amit ad, azt úgy adja, hogy egész tehetségét-lelkét ráteszi. Osborne érthető. Angol, Jimmy, Cliff, Alison dühöngenek. Értem őket, elfogadom az indulataikat. Nem ők tehetnek róla. Nem tudják, mi ellen tiltakoznak, de érzik, hogy tiltakozniuk kell. Új erkölcs? Nekik nincs új erkölcsük a régi helyébe. Ami van, az csak tagadás. Negatív idill. Viszont a mi „szocialista kispolgáraink”, a máris így élők és a leendők egyaránt érthetetlenek. Indulataikat nem tudom elfogadni. Nincs joguk keveset akarni. Ha létezik olyan társadalom, amely valóban „korlátlan lehetőségeket” rejt magában, úgy a miénk az. Nyitott a tető. Mindenhonnan friss levegő fúj be. Csupa ablak ma a világ. Nem lehet legyintéssel elintézni. „Ügyes” — mondják rá fölényesen, „leleplezi a burzsoázia erkölcsi céltalanságát” — mondják rá süket aggyal. Mindez igaz, csak nem a lényeg. Jimmy, Cliff és Alison lesz húsz év múlva az ún. „idősebb nemzedék”. És nálunk azok lesznek az „öregek’, akikre ma rákölti öt egyetemi évük alatt a nyolcvanhatezer forintot az állam. * Beülnek majd az asztalok mögé, kiállnak a katedrákra, kezükbe fogják az autók kormányát. Hogy tartják majd? Kit gázolnak el? Mi lesz itt, ha megelégedünk azzal, amit ez a mai, minket megelőző nemzedék már megteremtett, a szocialista javakat? Átvesszük egyszerű megőrzésre, lassú elfogyasztásra? Átvesszük az új, kommunista erkölcs csíráit megőrzésre és lassú szétporlasztásra? Elég lesz ez? Nem hiszem. 3. Mindez elsősorban értelmiségi problémának tűnik. Nem szűkíthető le erre. „Dühöngő” fiatalok ma már mindenütt élnek. Dühöngenek a szó adekvát értelmében, huligánok, és dühöngenek csendesen, jámborul, látszólag „keresztényi” békében, „valláserkölcsi” alapokon állva. Nem tudnék tiszta lelkiismerettel dönteni abban, melyik típus veszélyesebb minden épülőre, alakulóra, a jampece, vagy az ún. „szocialista kispolgár”? Nálunk, a mitársadalmunkban megnőttek a magasságok. Mindkét fentebbi típus önmaga számára szűkíti le ötcentissé a zenitet. Vágyaik itt köröznek térdmagasságban. Szállhatnának a műbolygókkal együtt is. Nemrég olvastuk a KISZ Központi Bizottságának nyilatkozatában: „A KISZ a szocialista közösségi gondolkodást állítja szembe a kispolgári önzéssel.” Csak vigyázzunk. A kispolgári önzés nincs származáshoz kötve. Nem marad meg azok között, akik ilyen környezetből jöttek. Ha ez lehető volna, nem kellene kiabálni, sokkal, de sokkal veszélytelenebb volna a helyzet. 4. A darabot nem érdemes ezúttal különösebben elemezni Jó színpadi mű. Pereg, gördül, kellő helyen sűrít és biztos kézzel old. Cselekménye érdekes, de nem lényeges. Nem hiányozna. A színmű lényege az erkölcs. 5. A Huszonegyedik Kongreszszuson Hruscsov elvtárs már felvázolta a kommunista társadalmi berendezkedés néhány — realitásában is szinte álomnak tűnő — vonását, a harmincórás munkahetet, a jelentősen megemelkedő reálbért stb. Mindaz, amiről beszélt, sürgetővé, döntő fontosságúvá teszi, ,hogy vitázzunk az új gazdasági alap megtartásához szükséges új erkölcsi tartalékról is. Hruscsov elvtárs a „munka belső szükségérzetéről” beszélt. Azt hiszem, ez a lényeg. Az újfajta etika alaptétele. 6. Prűdség? Aszkétizmus? Apácanövendékek és szerzetesjelöltek etikáját hirdetnénk? Nem. Wurlitzer-gép csak a felszínre mutat. (Ha nem is egyenlő súllyal, de egyféleképpen.) A lényeg abban rejlik, az, aki így él, mi mellett teszi ezt? Múltkoriban riportot olvastam egy fiatalemberről, aki minden pénzén csőnadrágokat és csapott zakókat varrat magának, fejét amerikai színész példáján kopaszra borotváltatja, szeret szombat este nagyokat „rázni” a „jó bőrökkel” , s emellett üzemi KISZ-titkár, szerény, munkájával megelégedettek, figyelmes, udvarias, kulturált, sokat olvas. Álomkép? Nem, valóság. Ha nem is túl gyakori. Akinek öröme telik benne, éljen — kedve szerint — kívül jampecként, belül emberként. Csupán akkor van veszély, ha a ruha egyéniséggé válik. 7. Az előadás arról tanúskodott, hogy a szereplőgárda annyit értett csupán: Osborne jó szerepeket írt. A darab idegen és távoli maradt számukra. Kik játszottak? Mint kiderült, gyógyszerésznek nem gyógyszerészek — az előadásnak csak védnöke és anyagi támogatója a szakszervezet — s színésznek sem színészek. Mintha valamikor már hosszú éveket töltöttek volna vidéki színtársulatoknál, s az ekkor szerzett rutinjukból játszanának, úgy „hozták a figurát.” Rutinháttér nélkül. Volt köztük, akinek ez talán első fellépése. Kivételnek talán Cziller Zoltánt, Jimmy alakítóját említhetjük, aki vidéki színházaink mai jó, közepes átlagán mozgott. 8. A bemutató nem volt dühítően rossz és nem volt fellelkesítően jó sem. De gondolatébresztő és hazai viszonyokra is tanulságos. Nyerges András 2. Osborne ban ezért leszól a darabja elsősorró darab, mert berni dolgainkba is. EGYETEMI LAPOK Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja Megjelenik minden hétfőn Felelős szerkesztő: Székely Katalin Telefon: 185—207. Bp., V., Egyetem tér 1—3. Kiadja: Hírlapkiadó Vállalat Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3. Felelős kiadó: Csollány Ferenc Negyedévi előfizetési díj: 6 forint Terjeszti az ELTE, KISZ és SZB Szikra Lapnyomda F. v.: Kulcsár Mihály