Egyetértés, 1876. március (10. évfolyam, 49-74. szám)

1876-03-01 / 49. szám

botránkozik meg a közvélemény, ámde a ta­pasztalás megtagadásához még annak bántal­mazását tűzni ki czélul, ki az események lán­­czolatos fejlődését oly bámulatos logikával jó­solta meg, az már merény lett volna a józan ész és gúny a létező nyomor ellen. Óvakodtak e merénylettől. Saját érdekükben tették ezt. Hát a volt balközépi lapok miért nem szó­lanak hozzá Kossuth leveléhez? A taktika kö­tötte-e meg nyelvüket? Hogyan, nekik nincs egy beköszöntő szavuk annak a Kossuth La­josnak leveléhez, a­kinek neve alatt balolda­­liaskodtak, a­kinek népszerűségét pártczéluk­­ból a volt szélsőbaltól maguk számára köve­telték , a­kik cultust űztek nevével, zászlójukon csalárdkodtak elveivel ? No de hagyjuk magukra a „politikai cy­­nismus“ e nyomorultjait! Nem érdemlik meg, hogy kérdésekkel feszegessük erkölcsi szegény­ségük rongyos épületét. Nagyon sok okuk, még több érdekük van nekik e jellemző hallgatás­hoz kötve. Adjunk tehát inkább helyet a többi lapok kivonatos véleményének.* A „Pesti Napló“ írja: A „hontalan Kossuth“ cypruslombot küldött Deák Fe­­rencznek a sirkápolnába. Megholt barátság nemes áldozatja egy „nemes ellenfél“ tiszteletére. Kossuthnak lelke nagyot búcsúzik Deák Ferencztől a nagy baj- s versenytárstól; el­méje elborul és elmereng a múltakon, melyek fájós vigaszta­lást nyújtanak neki a reménytelen számkivetésben az idegen földön. Megindult keblében régen eltepett, de el nem fele­dett érzések kelnek; képzelnie visszaidézi a kort, midőn „ész- és szivrokonság“ sok évi benső barátságot fűztek két akkora szellemóriás körül, minő Kossuth, s mint volt Deák Ferencz, hogy legméltóbbak sok ezer közül, együtt vezették a nemzetet előre, mindenben különbözők, csak a hazaszere­tetben egyenlők. Leeble ismét igy: Nem találkozhattak az életben azontúl, kik a halálban közelednek ismét egymáshoz. Más elv, más felfogás, más czél vagyon Deák Ferencz előtt, mint melynek Kossuth áldoz. Ellentét r­ejlik a kettő között. S mindkettő hajthatlan : Deák s Kossuth. Ez folytatni és megújítani akarja a forradalmat, melyet amaz átkoz, s nem akar kibékülni mind halálig, mert gyűlöl és szeret halálosan; elvet és törvényt mást nem ismer el, mint melyet 1849. ápril 14-dikén kihirdetett és politikája az elszakadás Ausztriától mindenkép­p minden áron. — Deák ellenben törvénytisztelettel, nem fegyverrel szegül az absolutismus ellen, véráldozatot kerül s erkölcsi daczczal győz ; a históriai alakulást, a kapcsot Ausztriával nagyra be­csüli s mint természetes és szükségesnek bebizonyukat fen­­tartani kívánja, ezért békítő szerepre vállalkozik s a viszonyt a királyhoz s az örökös tartományokhoz állandó módon sza­bályozni óhajtja. Lehet-e ellentét határozottabb ? Végül a következőleg fejezi be czikkét a „Napló“: S ha Kossuth velünk érez, mi is véle. Nekünk is fáj Kossuth Lajos fájdalma. „Szeretni lángolón hazát és nemze­tet“ és elszakadva élni a hazától, a legnagyobb kin, mely egy nagy honfi szivében forrhat. S Kossuth sorsával nem békit ki minket, hogy ezt a sorsot nem mi okoztuk neki. S nagyobb részvétünk, hogy nincs vigaszunk , mert ki a nemzet szivében élni vágyik, annak nincs a babérban öröme, s az emlék el­múlt évek dicsőségének romja. Nekünk ez emlék maradó di­csőség ; neki nélkülözés. Mi vagyunk az adósok. S Kossuth Lajos megáll ifjúkori barátja sírján, melyet a nemzet ércz­­czel s márványnyal ékít s fáradt lelke elbusul nagyon mé­lyen. Meghalni készen áll a nemzeti szabadság hérosa, el­hagyva, egyedül. Büszke lelke hajthatlan akarattal azt üzeni haza: „ne sírjatok !“ Ha meghal, ne sírjon akkor a nemzet ? Sokáig éltesse még Isten őt ép egészségben, de ha elköltözik, a nemzet sírni fog, nagy halottjának a legőszintébb szeretet könyeit fogja hullatni utána. S Kossuth Lajosnak, akárhová fekszik, nagy temetője Magyarország leszen, szemfödele a nemzet bánata, emlékoszlopa az örök dicsőség! A „P. Journal“ írja: Kossuth Lajosnak Deák Ferenczről Helfy Ignáczhoz intézett levele a legnagyszerűbb hord­erejű politikai esemény. Bírálatot adni e levélnek lehetetlen, egyike ez ama figyelemre méltó okira­toknak, melyek a történelemben jelköveket képez­nek és melyeket minden hiányaikkal, minden elő­nyeikkel el kell fogadnunk, mint teljes befejezett egészeket, melyek előtt a bírálat lerakja fegyvereit. Kossuth Lajos, az aggastyán az, ki e levélben hozzánk szól; e levél, daczára kiválóan negativ jellegének, melyet magán hord, bizonyos politikai végrendelet, melyet Kossuth átad a nemzetnek, a melyet nagy nemes lelke emésztő hevével és szen­vedélyével szeret és tisztel még akkor is, midőn azt megróni látszik. Nem a hatalmas néptribun többé, kinek lelkesültsége felemeli s a történelemben egyedül álló tettekre lángoltatja fel a tömeget, e levél Kossuthja a komoly, bölcsészileg gondolkozó aggastyán, ki a kor magaslatára érve, komolyan vizsgálva és elemezve szemléli a világot és az ese­ményeket. Irigység nélkül elismeri Kossuth Deák nagy­ságát, előítélettől menten, tárgyilagosan igyekszik festeni a nemzet nagy bölcsének képét anélkül, hogy csak egyetlen árnyat is engedne arra esni. Kossuth, a vas politikai következetesség embere, Deák a bölcs politikai opportunitás embere, e gyökeresen eltérő két politikai jellem e levélben egymás mellé állítva lép a nemzet elébe, és talán épen azért, mert Kossuth a tekintet nélküli igazság iróniával rajzol, új vonásokat nyer Deák képe, melyek újból kedvessé teszik őt előttünk. Saját szempontjából jelezve Deák tévedésé­nek nevezi Kossuth az 1867-ki kiegyezést, de épen abban találja az elhunyt nagyságának bizonyítékát, hogy sikerült neki e „tévedést“ mai államéletünk alapjává tenni. Az utolsó fórum, mely a kiegyezés fölött ítélni fog, a történelem. Ha csakugyan­­is Deák tévedése volt a kiegyezés, e tévedés a legnemesebb indokokból a legmagasztosabb honfiúi érzelmekből származott, egy rendkívüli államférfiul lángész té­vedése volt. Kossuth azon kedvező helyzetben van, hogy bejezett mit fölött ítélhet, míg az ő theoriában határozottan következetesebb nézetei érvényre nem jutottak, erősítheti, hogy az ő programmja a helye­sebb, ki c­áfolhatja meg? Utalásai Ausztriával fenálló viszonyainkra határozottan helyesek, mi kik az ország politikai élete közepette élünk, gyakorta épen úgy nyilatkoztunk, és Kossuth éles, kora által meg nem zavart, államférfim tekintete épen e he­lyütt tűnik ki legjobban, noha Kossuth huszonhét év óta száműzetésben élve nélkülözi viszonyaink közvetlen­ szemléletét. Egész özönét a gondolatoknak kelti fel az agg államférfin­k nagyszerű nyilatkozata, lesz alkal­munk azt a legkülönbözőbb oldalról megvilágítani. A nyelv szépsége, a levél eszmegazdagsága kelleme­sen elüt epigonkorunk nedv- és erőtelen emanatiói­­tól. A kormánykörök természetesen keveset épül­nek az agg exdictator levelén, mert e levél éle Tisza Kálmán czimére szól és anélkül, hogy neve említve lenne, oly elitélést nyer a miniszterelnök politikája, a minőnél élesebb és megsemmitőbb nem gondolható.* Az „Ung. Lloyd“: „Közöltük egész terjedelmében Kossuth Lajosnak Deák Ferencz haláláról szóló terjedelmes levelét. Kossuth e legújabb enunciatiója tulajdonképen csak újabb elitélése Deák 1867. óta követett politikájának, bár egész méltány­­lattal ismeri el Deáknak mint embernek és mint polgárnak személyes jellemét, tulajdonait. Bizonyára ritka szép dicsé­ret, ha Deák elvi politikai ellenfele őt a nemzet­ „legkitű­nőbb tagjának“, „legjelesebb polgárának“ jelenti ki és oda nyilatkozik, hogy „Deákkal a legfényesebb csillag tűnt le hazánk egéről.“ E mellett elismeri Kossuth a „hatalmas észt“, a „szándék önzéstelen tisztaságát“ és Deák jellemének hozzáférhetlenségét. Mindamellett elítéli Deák nagy kiegyezési művét, nagy tévedésének mondja azt s komor intelmeket tesz. Kossuth álláspontja fölött az osztrák-magyar kiegyezés ügyében nem akarunk vitatkozni. Tiszteljük Kossuth hű, becsületes meg­győződését anélkül azonban, hogy fejtegetéseinek jogos alap­ját elismernők. — Hogy viszonyunkat Ausztriához és álla­potainkat ben az országban mi sem látjuk rózsaszínben, jól tudják olvasóink. De sem az Ausztriával szemben meglévő feszültségnek, sem a zilált belviszonyoknak nem a kiegyezés az oka, de oka egyedül és kizárólag ama párt- és pénzügyi gazdálkodás, melyet kilencz év óta űznek az országban. Hogy közigazgatásunk nyomora, törvénykezésünk hozzáférhetlen, közrendészetünk és közlekedésünk lész­e annak a kiegyezés valóban nem oka. Ki gátolta az országot, hogy észszerű vasúti politikát űzzön ? Ki tiltotta meg Ma­gyarországnak, hogy ben szerényen rendezkedjék be ? Ki parancsolta, hogy kifeszített vitorlákkal az államadósságok tengerére szálljunk ki ? Ki volt oka ama felemésztő párt­­üzelmeknek, melyek nyolcz éven át a legjobb erőket absor­­beálták, az időt elnyelték és a nemzetet meggondolt nyugodt munkássághoz jutni nem engedték? Kossuth Lajos emlé­kezni fog, hogy ő és pártfelei is hozzájárultak némileg e zi­lált parlamentáris állapotok megteremtéséhez. Ma ítéletet tartani e fölött, mindenesetre jog és kötelesség ; az igazsá­gos bíró azonban csak akkor mondhat helyes ítéletet, ha vi­lágossá lettek előtte politikai és nemzetgazdasági állapotunk ziláltságának valódi okai.“* A „Nemzeti Hírlap“, mely ma szintén egész terjedelmében közli Kossuth levelét, többek közt ezeket írja: Kossuth, bármily távol álljon is ma a nemzet gondol­kozásmódjától, egykor annak hű és bátor, dicső és érdemes vezére vala ; bármily nagy tévedésben él is egy évtized óta, halhatatlan érdemeket szerzett magának e haza és nemzet körül. Kossuth Magyarország legnagyobb fiainak egyike e században és nagy marad mai tévedései daczára. A „N­e­u­e freie Presse“: Az ismételve említett levél, melyet Kossuth Lajos Baraccone di Collegnoból Helfy Ignácz magyar képviselőhöz intézett és a melyben Magyarország egykori dictatora Deák Ferencz elhunyta alkalmából nyilatkozik, már megjelent az 1818-as párt orgánumában. E terjedelmes levél nemcsak író­jának egyénisége, de annál fogva is különös érdekkel bir, mikép nyilatkozik az 1848-ki forradalom életben maradt hőse elhunyt barátjáról és politikai ellenfeléről. E figyelemre méltó levél legmarkánsabb pontjait következőkben adjuk (s ezzel közli a levélnek mintegy fele részét.) * T­ÁRCZA: Üllő és kalapács. — Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) III. Rész. Nem is sejtve, hogy mindez a furfangos em­ber hadicsele, gyorsan felkapva egy hevedert, s az őrmester engedélyét nem is várva, egy ugrás­sal len­yalék s a hevedert a kő alá feszítve, min­den összes erőmet reá forditám s a kő a másik ol­dalra gurult. — Hangzott az „éljen" kiáltás. — Csendesen pajtás, csendesen, különben hamar fent leszünk, — szólt macska Gáspár. Most nem volt szükséges ásitni, nagy volt­ a fegyenczek és felügyelők közt az izgalom s a rend kissé szünetelt. Mi legalább tizenöt lábbal alan­tabb voltu­nk a többinél, felülről csak vállainkat látták, Macska Gáspár felségesen fel tudta hasz­nálni ez alkalmat. Míg vállvetve igyekeztünk a követ felhengergetni, a fenlevőkhöz nyers élete­ket szórt, közben pedig hozzám gyors, szaggatott mondatokat intézett. — Pajtás, van-e kedved vélem tartani?.... ily jó alkalom nem nyílik többé.... de még két ily ficz­­kóra volna szükség, mint te és én.... tizen vannak, de kettőnek kell kezdeni.... kívülem egynek sincs bátorsága..., és talán néked.... holnap az utolsó Tegnap este lapunk zártakor a viz 21 láb 7 hüvelyken állott, és bár túl vagyunk a legnagyobb veszélyen, mind az által a Duna nem apad, sőt in­kább növekszik, a­mennyiben délutáni 2 órakor 21 1. 9 hüvelyken áll. Az árvíz bizottságban történtek közül röviden a következőket emeljük ki: A ferencz­­városi elöljáróság részéről egy küldöttség jelent meg, mely jelenti, miszerint a soroksári gátnál a vízállásnak nem lévén lefolyása intézkedni kell, hogy a víz onnan eltávolitassék. Gerlóczy alpolgármester tudatja az árvíz bizottsággal, hogy betegsége foly­tán gátolva van megjelenni. A kerületek elöljáróságai beküldötték jelen­téseiket a történt segély­kiosztásokról. A VI. kerületben szükséges 1500 db kenyér. A IV. kerületben 100, Újlakon 115, a III. kerület­ben 900 kenyér szükséges, az V. kerületben 4— 5000 db van készletben. A VIII. kerületből Barth László jelenti, hogy 300 db kenyér tegnap átkülde­tett az V. kerületbe és még 400 darab felesleg van, melyet az elöljáróság Újlakra vél átküldni. A bi­zottság Havas Sándort bízza meg, hogy az élelmi­szerekre vonatkozó mindennemű bejelentéseket át­vegye és azok felett rendelkezzék. — Barth László Újlakra megy, hogy ott a szükségről személyesen meggyőződjék és ahhoz képest felhatalmaztatik a VIII. kerület élelmi­szere feleslegét átadni. A har­madik kerületi elöljáróságnál 11 órakor előlegül élelmezéses fuvar fedezéseid 500, az első kerületnek nap.... az ajtón ki a hidra.... a védbástyán keresz­tül le a szabadba.... a tenger felé csak engem kö­vess.... ki utunkat állja, leütjük.... e­z az őrmestert legelőször.... Ha árulóm leszesz... Dolgozzunk és ne fecsegjünk, — szólt le az őrmester. — Nem bírom tovább, — mondá macska Gáspár, a hevedert eldobva. Czélját elérte s erejét nem akarta hasztalan pazarolni. — Jöjjünk fel, — vezénylő az őrmester meg­elégedéssel, hogy neki legyen igaza, még pedig kétszeresen, midőn csapatának két legerősbje nem volt képes véghezvinni azt, mire macska Gáspár egy­maga vállalkozott. A rend helyreállt, s a munka szokott módon folyt. Én kettős erővel dolgoztam, hogy elrejtsem izgatottságomat, melyet a rablógyilkos közleménye előidézett. Tervét jóformán megértem­, főleg mi­után egy alkalmat felhasználtam a védbástyákon le, és körültekinteni. Közvetlen az építkezés helye mellett volt a védfalban egy ajtó, mely most az építkezéskor sokszor használatba vétetett, s mely­nek kulcsát az őrmester zsebében viselte. A kapu­tól híd vezetett keresztül egy széles árkon, mely hajdan a város Védárkát képező, miként a fogház védfala, a város védfalát. Az árkon túl magas bás­tyafal emelkedett, hol néhány ágyú volt elhelyezve, de ezt ott még soha sem láttam. Jobbról e bástya­faltól egy alacsony kőfal állt, melyen keresztül láthatók. Innen fák lombjait láthatom, s ez lehetett az irány, melyet Macska Gáspár jelölt, mert a fák lombjai közt a tenger csillogását is kivehetek, sőt Vasárnap reggel 9 órakor indult lefelé a „Pol­lux“ gőzös. Földváry kormánybiztos utazott a ha­jón azon küldetéssel, hogy a hajlékuktól és kenye­rüktől megfosztottaknak segélyt nyújtson. A vasúti összekötő hídtól a Csepel szigetig s azonfelül, vég­telen messzire jobbról a Gellérthegy alján Albert­egy futó tekintetem a sziget homok­partját is érinté, hová most a búcsúzó nap végsugarát veté. Eleget láttam, és siettem lejönni, hogy gya­nút ne ébres­szek. Nemsokára megszólalt az estha­rang. A munka ideje megszűnt, s én az őrmester kíséretében a már jól ismert uton a kert hosszá­ban, a gazdasági udvaron át szobám felé haladtam. Ez éjjel nem jött álom szememre. Mindig a szabadulás lehetőségének eszméje háborgott lel­kemben. Hogy macska Gáspár tervének van keze­­lába, erről meg valék győződve, s nem kevésbé, hogy ő elég fortél­lyal és merészséggel bír, terve kivitelére. A helyiség sem lehetett kedvezőbb; ma­gas bástyafal, erdős tengerpart, aztán a sziget, me­lyet legroszabb esetben úszva elérhetek. S ha egy­szer ott valék! Most már tudtam, miként lehet onnan tova jutni. Ruháim még ott voltak ama nő­nél, a kis faluban, és fegyverem, s vadásztáskám is. Prantovitzba is eljuthatok, s a jó Jani segélyére biztosan számíthatok. A múltkor visszautasítom segélyét; most a fogház sírjából menekülve, hová elevenen betemettek , most elfogadom. Ha pénzzel el valék látva, nyitva állt előttem a világ, biztosan felleltem az utat Amerikába. Akkor aztán isten­­hozzád vizsgálati fogság, fogház, érdemdús törvény­szék és bírák, védelmező, fogházigazgató, és ... . bakó. Szabad ember leszek, gúnyolódhatom fölöt­tetek jó x-iek, kik oly rész bizonyitványt adtatok felőlem. S atyám ? ... igen ő számoljon saját lel­kiismeretével, ki szigorával elűzte magától gyer­mekét, s ő,. .. . igen egyedül ő tette azt bűnössé. Eddig nem valék az; most azzá kell lennem, igen már ainnak érzem magam. Talán maga az együttlét, az érintkezés ily emberrel minő macska az Árvíz. 100 frt utalványoztatik utólagos számadás mellett. Kamuiermayer polgármester kéri, hogy az ő felsége által adományozott összeg kiosztására alakult bi­zottmány megalakulván, ezek számára a 16,000 frt külön nyugta mellett szétosztás végett átadassák. Megtörténik. Ha Az árvízkárosultak részére újabban adakoztak a vészbizottságnál: Wahrmann Mór 200 frt, Haggenmacher Henrik 200 frt, Lónyay Gábor 200 frt, Lónyay OdöR. 100 frt, Burián János 100 ft, Heinrich A. és fiai 300 frt, dr. Schmidt Titus 20 ft, Wodiáner Béla 100 frt, „Pesti Napló“ szerkesztő­ségének újabb gyűjtése 205 frt, Gerlóczy Károly 10 frt, gr. Wenckheim Rudolf 100 frt, Pucher József 100 frt, dr. Kovács Sebestyén Endre 100 frt, Fuchs Gusztáv 100 frt, Rock Szilárd 30 frt, Schossberger Vilmosné 200 frt, Szubovics Antal 25 frt, Kasselik Ferencz 100 frt stb. Avakumovics József 20 pokró­­czot ajándékozott, Deutsch Károly a Ludovika Akadémiában elhelyezett szűkölködők között 100-at 3 nap étellel lát el. Mih­alik János 100 zsák bur­gonyát küldött, A molnárok és sütők gőzmalomtár­sulata 1000 darab kenyeret ajándékozott. A „Pes­ter Lloyd“ szerkesztőségének gyűjtése 1010 frt, a magyar földhitelintézet 5000 frt, ebből 1000 frt a fővárosi s 4000 frt a vidéki károsultak számára.­­ Az első magyar általános biztosító társaság 3000 frt. A magyar hitelbank 2000 frtot küldött a bel­ügyminiszternek. Az árvizbizottságnál eddig összesen 61,332 frt 80 kr és 6 db arany gyűlt be. * A vidékről délig a következő fontosabb táv­iratok érkeztek: T­é­t­é­n­y, d. e. 9 óra 24 p. T­ö­k­ö­l­ö­n 100 ház viz alatt, 20 lehült s 70 dűlőtélben van. Szent-Mik­l­ó­son 200 ház omlott össze, Csépről semmi bizonyost nem írhatunk. K­o­m­á­r­o­m, r. 6 óra 45 p. A Duna vízállása éjjeli 12 órától nem változott. Vág vize árad. V­á­c­z, d. e. 7 óra 30 p. Éjfélután 2 órától reggeli 5 óráig egyenlő a vízállás s ezen időtől 7 óráig 1 b. áradás, vízállás 21 1.11 b. A­d­o­n­y, d. e. 7 óra 50 p. Vízállás 19, a Duna tiszta, idő tavaszi, a veszélytőli félelem megszűnt­nek tekinthető. Mohács, d. e. 10 óra. Víz 19 láb, nem árad, partokat és szigeti töltéseket áthágta, város alatti töltések tartják a vizet, csendes meleg idő, szél nincs, veszély nincsen. Paks, d. e. 10 óra. Viz 19 láb 8 hüv., semmi jég, felényi vizsebesség, mint tegnap, paksi nagy karajjég alig­ha el nem akadt Dezs felé, az okoz­hatja a viz lasubb folyását. Kalocsa körül van víz­zel, Gederlak és Ordas száraz. S­z­e­b­b, d. e. 10 óra 45. Tegnap óta ára­­dás 1 láb 5 hüvelyk; vízállás 21 1. 6. h. Győr vizei, Vág, Garam, Ipoly áradásai aggasztók — újból fenyegeti Nagy-Marost, a sar­kantyú menté meg a várost a jég általi rohamos pusztulástól, az intézkedések folytattatnak. Komárom, d. e. 11 óra 15 p. Vízállás állan­dóan 19 1. 7 h. az emelkedést valószínűleg a Rába és Vág áradása okozza. Esztergom, d. e. 11 óra 10 p. A v­í­z t­e­g­­nap este 19 1. és 7. hüvelykről 20 lábra emelkedett, mentő­eszközök és erők még szükségesek, az ínség és pusztu­lás t­e­r­j­e­d. Vácz, d. e. 11 órakor. Vízállás 22 láb, foly­tonos lassú áradás észlelhető. Szabadszállás, d. e. 11 óra 10 p.: Viz újra nagy erővel tör, a város menthe­­téséről szó sincs, távirda veszélyez­tetve, el vagyunk már zárva. Segélyt kérünk. * * * Budán a magasabban helyekről a vizet folytonosan szivattyúzzák. Jelenleg még viz alatt van az öt­ pacsirta utcza, a szerecsen-utczának egy része, a főuteza a kapuczinusoktól a kórház-utezáig, a harminczad, plébános, 3 szerecsen, két nyúl, kacsa és kórházutezák. A házak közül több meg van rongálva, a vizár elmúlta után a házak meg fognak vizsgáltatni. *­­­c Újpesten a vizár már eddig is óriási ká­rokat csinált, az eddigi kár 1 millió forintra be­csültetik, a­mit még inkább növel az, hogy e kár a szerényebb anyagi helyzetben levőket sújtotta. A község eddig 180 hajlékából kiűzött családot szál­lásolt el, a községházán népkonyha állíttatott fel, naponkint 300 ember láttatik el leves és kenyérrel. A szomszédságukban levő Dunakesz község dicsérendő jótékonysággal viseltetik az újpestiek iránt, daczára annak, hogy e kis község is nem cse­kély kárt szenvedett 7 zsák burgonyát, 7 kenyeret, 1 mérő babot és szép mennyiségű lisztet küldött az újpesti vizár károsultak számára. Ha az egész or­szág oly arányban járulna a vízkárosultak felsegé­lyezéséhez, mind az anyagilag szerény helyzetben levő község, úgy a károk rövid idő alatt fedezve len­nének. Ha * * falváig, balra a soroksári gáton túl mindenütt víz. Promontor lentebb fekvő része szinte vízben áll a Duna árja, a vasúti töltés eresztékeiben s hidjai alatt hatoltak be, az alantabb fekvő­­ utczasorba, megtöltve az udvarokat s házakat és döntve ha­lomra. A jobb parton Tétény is vízben áll, ez és a vasút gátján csapott át, s úgy körül­zárta a várost, hogy a promontorrali vasúti közlekedés megszűnt és csakis a gát kiigazítása után kezdődött meg is­mét. Szt-Miklós, Tököl és Csépen sok ház összedűlt, de nép­ínséget nem szenved és élelmében nincs nagy hiány. Hétfőn reggel az ercsi sziget és Ercsi között, a jégtorlasz elindult, de annál sűrűbben rakta meg a partot jégtáblákkal. A jégindulás nagy áradás­sal járt s valószínűleg még növelte a Szent-Márton, Sziget-Újfalu, Korc és Makád helységek veszedel­mét. — Ercsi és Tököl-Csép körül azonban már másfél lábnyi apadást mutatott s már sokkal több kiemelkedőbb száraz folt látszott ki a vízből. * Február 23-áról írják a „P. Napló“-nak Po­zsonyból, hogy a Duna Pozsonyon alul a balparton átcsapván, az úgynevezett kis Dunán (érsekújvári ág) és Fekete vizen bocsátotta le vizének egy részét, anélkül azonban, hogy valamely útjába eső közsé­get nagyobb veszélybe döntött volna. Néhányat (Főrév, Fél, Eberhard) részben elöntött ugyan, de sem emberéletet nem követelt, sem vagyonban ne­vezetesebb kárt nem tett és tegnap ezen felsőbb vi­dék már jobbára vízmentes volt, bár a vízállás a fő­folyamban még mindig igen magas. — Eőrévet 21-én innét élelemmel kellett ellátni. Az alább fekvő községek közül a víz Vajkát elöntötte, de a töltésszakitást meggátolta a lakos­ságnak erőfeszítése. Hasonlókép kapott még vizet a doborgazi, keszelezési, nagyszirpai és a sárosfai ha­tároknak kisebb-nagyobb része, és valószínűleg Silly, Felbár, Nagy-Bodak és Budafa községek ha­tárai is, de innét hiteles adatok még hiányzanak. A vereknyei lúd, mely a Csallóköz és Pozsony közt az egyedüli állandó átkelési pont, nem minden sé­rülés nélkül ugyan, de mégis járható állapotban megmaradt, s tegnap mind a somorjai, mind a du­­naszerdahelyi posta akadály nélkül megérkezett. Vág-mente is el van árasztva, mely körülmény a Dunának magas vízállása mellett több községre nézve válságossá lehet. így Győrött febr.* 25-én, reggeli 9 órakor a víz magassága 18 láb 4 hüvelyk volt. A Rába folyása mindinkább gyorsabb lett s bár a Dunán némi apa­dás volt észlelhető, a Rábán mégis áradás mutat­kozott, mely annak volt tulaj­donitható, hogy a Rába vize felülről erős nyomással jött. Győrszigetben a Rabcza parton levő házak udvarában, valamint Újvárosban az evang. iskola előtti téren a „Nádor“ fogadó mögött, a főutczán a sóháztól egész a városházáig egy lábnyi magasság­ban terült el a víz. Az újvárosi vám körül levő házak, a Kása- Mátra, valamint a Czigány lapos és az úgynevezett Tomcsányi-városban levő házak már mind vízben állanak. Péntek déltől egész szombat délig a víz folyton egyenlő magasságban maradt. Éjen át a legnagyobb éberséggel munkálkodtak a védtöltések megmentésén, melyek már igen lazulni kezdtek és itt-ott az átszivárgó vizet betömésekkel kellett el­fojtani. Az aggodalom Győr-Szigetben folytonosan növekedett. A megyében a sziget- és csilizközi járás köz­ségei, majdnem kivétel nélkül mind víz alatt álla­nak. Pinnyéden és Bácsán a lakosság a háztetőkre menekült és már két nap óta ott várja a segélyt. Az árvíz elől menekültek a város különböző hitfelekezetű iskoláiban és egyéb középületekben vannak elhelyezve. Szombaton, február 26-án délután 5 óráig a víz folytonosan egyenlő magasságban maradt, úgy hogy 36 órán át sem áradás, sem apadás nem volt észlelhető. Délután 5 órakor a Rába folyó áradni kezdett s esti 7 órakor már 18­1, 5 h. volt a magas­ság. Sárvárról érkezett tudósítás szerint pénteken megindult ott a jég s a Rába nagy áradást mutat. Több helyütt kiöntött medréből. E hir újabb aggo­dalmakat keltett, mert a Duna egyforma magas­sága mellett a Rábán megérkezendő nagy veszélyt idézhet elő. Szombat est­étől vasárnap reggelig 2 hüvelyknyi áradás mutatkozott. Vasárnapon, febr. 27. reggeli 6 1­­ 1 órakor a vízállás a Rábán: 18 láb 7 hüvelyk, Komáromban az áradás legmagasabb fokát febr. hó 23-án érte el, midőn is a vízállás 21 láb volt, reggelre azonban apadás volt észrevehető, és másnap reggel 19 lábon állt a Duna. 25-én reggel a városban kidoboltatott, hogy a Csalló község szá­mára élelmet hordjanak össze, délig mintegy 500 kenyeret hordtak a városházához, ezeket a gőzösen felpakolván, elindultunk fölfelé Némáig. Aranyos­nál egy ladik, Sándor Miklós vezetése mellett 2 bidás­szal, egy részlet kenyérrel kiszállíttatott. Ha­sonlóképen élelmet és segélyt vittek, Ocsa és Eki községekbe is. Komáromban az árvíz tetemes káro­kat okozott, több ház veszélyeztetve van és a lakók kiköltöztek belőle, a legnagyobb veszélyen azon­ban már túl vannak. Éjjel a következő táviratok érkeztek: Komárom, 8 óra 45 p. A vízállás 4 órától 8 óráig egy hüvelykkel emelkedett most 19 1. 9 h. P­ak­s, 8 óra 15 p. A kiöntések nagyok ugyan, de a községekben már nem találtam vizet. Éle­lemmel ellátott vashajókat indítottam, Tassnak és K.-Sz.-Miklósnak. Holnap az élelem­osztás Unodig Gáspár, azzá avatja az embert? Annyi világos volt, hogy e terv kivitele nem volt lehetséges gyilkos­ság nélkül. A kapu kulcsa az őrmesternél volt, s az őrmester épen nem úgy nézett ki, mint ki ön­ként, maga jószántából ide adja azt, főleg ily eset­ben. Aztán a két másik felügyelő sem volt ám va­lami nyulszivü. E három egyén bizonyosan ellen­áll, a­míg csak mozdulni képes. Ezeket el kell­ ejteni, még pedig az első rohamban, s úgy, hogy felkelni ne bírjanak, az első zavart kell szökésünkre felhasználni. Felültem nyughelyemen, szívem hangosan vert. Leginkább én rám számított macska Gáspár, és helyesen. Csak úgy lehetett sikert remélni, ha egyidejűleg ketten kezdtük meg a támadást; egy kezdeményező nem lenne követőre, így az egyik felügyelőnek,­­ talán épen az őrmesternek kezem által kell elesni. Az én kezem által! Mily könnyű volt ezt gondolni, kimondani ,­de a cselekvés idejében nem fog-e hiányozni erőnk. Igaz, a vámőrre rá­lőttem, de akkor nem csupán rólam volt szó, mindenek előtt pártfogóm, jótevőm, barátom szabadsága forgott koczkán , és mennyire hálát adtam az égnek akkor is, hogy golyóm nem talált! Most nem volt társam a bámult, mondhatom imádott férfiú, hanem macska Gáspár; most nem arról volt szó, hogy a meglepetés egy perczében egy támadó sötét alakra szegezzem fegyveremet; jól átgondolt gyilkossági terv kivitele volt ez; egy fegyvertelent kellő agyonsujtani ásóval, csákán­­nyal, hevederrel, vagy bármely először kezünkbe akadó eszközzel. És végre; minden erőmből igye­keztem erőmet gyűlölni, de nem valék képes erre, folytatom. A vízállás itt esti 7­6.19' 7" ‘— Szapáry D­u­n­a-P­e­n­t­e­l­e, 8 óra 10 p. Dömsöd, Dab, Tass és Szalk Sz.-Marton beltelkei meg vannak mentve. Vízállás 18 1. Dunánk a jégtől tiszta. A vészbizottság ma délután 3550 ftot osztott a fővárosi árvízkárosultaknak. A vizállás éjjeli 12 órakor 21 1. lett h. „Válasz“ Homolya István csepelyi lelkész barátomnak. — Az „Egyetértés“ 44. számában megjelent közleményed méltó felhá­borodást szült minden becsületes kebelben, s e fel­háborodás fokozódott azon tudat valósága által, hogy Porhajós úr vad dühének sikerült végre vala­­h­ára egy egyént találni, ki helyette mérges falánk­ját kiöltse egy oly renomirt egyén ellen, a ki arra egyátalán érdemetlen. Soraiddal önmagadat czáfolod meg; mert 1-öt vádolsz egy oly járásbirót, a ki szorgalmas, mun­kás, megvesztegethetlen, és a közönség igényeinek minden tekintetben megfelel; 2-ot alaptalanul vá­dolni látszol a beregszászi kir. törvényszéket, vagyis egy oly törvényszéket, a­mely kifogástalan és oly ritka elemekből egyesittetett, hogy Magyarországon ez idő szerint 3-ik helyen áll minden tekintetben. Hisz neked, úgy időd, mint alkalmad sem volt, s lehetett még eszményileg sem ösmerhetni e törvény­széket, annál kevésbé annak tagjait; 3­ár interpel­lálod az igazságügyminisztert — a­nélkül, hogy az igazság terén tett ismereteidet s tapasztalataidat kétségbe vonva, — erre jogod lenne. Valakit puszta gyanusitásból elitélni, aljas gyanúsításokkal rágalmazni, becsületében megtá­madni, anélkül, hogy arra okot szolgáltatott volna, a legnagyobb bűn, hisz a szentirás is azt tanítja, mit nem adhatsz, ne rabold el; a becsület pedig oly drága kincs, mit megvásárolni a világ minden ara­nyáért sem vagy képes. Az aljasságot, mint igénytelen egyéniség még a polczon sem szíveled, mégis visszaélve magasztos hivatásoddal, Porjahós uramnak ügyéhez szegődől, azon hitben élve, hogy soraid mint főindokok, az itélethozatnál latba jőnek, ha ezt hiszed végtelen családok Ami a beregszászi kir. törvényszéket illeti, azt vádolnod nem szabad; a törvényszék a fegyelmi el­járást megindította, a fegyelmi vizsgálatot tovább folytatja, s miután úgy állanak a körülmények, hogy nevezett Nyomárkay járásbíró úr, az oly fel­háborodással aljas vétségnek nevezett cselekmény­nek nem szerzője, előidézője és kezdeményezője, ha­nem mint lépre csalatott madár, csel utján sodor­tatott be; a törvényszék már ez okból, de az igaz­ságszolgáltatás hátránya tekintetéből is szükségte­lennek tartotta a felfüggesztést, s ígyís miután úgy állanak a dolgok, hogy beavatásod szerint is, vád­lók voltak a kihívók, s mint ilyenek, büntetés alá esők, a törvényszék úgy járt el, a­mint eljárnia kellett. Ennyit tartottam buzgó fohászkodás teljes közleményedre az igazság érdekében szükségesnek megjegyezni, azon figyelmeztetéssel, hogy a dobáló igen sokszor önmagát is megdobja. Az lebegjen a te elmédben is, a mit oly fennen hirdetsz vasárna­pokon a csepelyi szószékből: „a ki téged kővel, azt te kenyérrel!“ U­n­g­v­á­r­t, 1876. febr. 28. — Barátod s hi­ved : Gortvay János, köz- és váltó ügyvéd. * Kapos, febr. 27. Tekintetes szerkesztőség. — Az „Egyetértés“ I. évi február 24-ki számában — egy Homolya Ist­ván Csepely községe ref. lelkészének aláírásával el­látott közlemény jelent meg, s ez csekély egyénisé­gemmel foglalkozik. Én Homolya István lelkész úrral semmiféle hírlapi polémiát folytatni nem kívánok, csak­is an­nak kinyilatkoztatására szorítkozom, hogy a neve­zett lelkész úr interpellátiójának alapja s tárgya nagy részben alaptalan rágalom, miért is nem mulasztandom el, hogy ellene a közleményében hem­zsegő sértések miatt a törvény engedte lépéseket megtegyem. A lelkész úr által említett eset vizsgálat tár­gya •— s így hírlapi discussiónak helye nem is le­het, — ezek után kérem a tek. szerkesztő urat, hogy jelen soraimnak az „Egyetértésiben helyt adni méltóztassék. — Kész szolgája: Nyomárkay Aurél, kaposi k. albiró.* A védelem és önvédelem jogosultságának in­dokából kiadtuk e két nyilatkozatot, a tárgyhoz nem tartozó néhány kifejezés és megjegyzés elhagyá­sával. Részünkről a dolog érdemébe nem bocsátko­zunk, hanem azt okvetlenül megvárjuk az igazság­szolgáltatás érdeke szempontjából, hogy a vizsgálat szigorú és részreh­ajlatlan legyen. A csak „r­ész­ben alaptalan“ vád természete követeli meg, hogy az eljárás semmi kívánni valót ne hagyjon hátra, hanem a maga közvetlenségében derítse fel, hol és mennyiben sértetett meg a polgári és családi jog szentsége. Szerk. KÜLFÖLD. A porta reformintézkedései és leg­­utóbbi amnestiájától azt várja, hogy azzal legköze­lebb teljesen véget vet a délszláv lázadásnak. Két főhivatalnok, Kaidar és Warsa effendi a napokban viszi le a hely­színére az iradot s fogja a benne ígért rendszabályok valósítását megindítani. Konstanti­nápolyban azt is hiresztelik, hogy a montenegrói fejedelem jövőre komolyabban veendi a semleges­ség kötelességeit s már tudni akarják, hogy Nikita Gorombaságain keresztül valódi szívjóság sugár­zott ; s már többször gondolom, hogy épen nagy szelídségét rejtendő, bujt ez áhnodorba, e szúró köntösbe. S ha ez ideig még nem állok vele a leg­jobb lábon, az én hibám volt, ki előzékenységét dölyffel visszautasítom. S ő nem érezteti velem neheztelését, de őszinte jóakaratát nem vonta meg tőlem egy perezre sem. Eltekintve sajátos beszéd­módjától nem úgy bánt ő velem, mint a börtönőr a reá bízott fogol­lyal, hanem mondhatom, mint a régi hit szolga a gondjaira bízott urfival, ki nem jól cselekszik, s kit ő szép móddal észre akar té­­ritni. Sokszor munka közben oly különös kifeje­zéssel nyugtatá rajtam világoskék szemeit, mintha magában mondogatná: szegény fiú, szegény fiú, s mintha szívesen letenné kezéből a hüvelymérté­ket, hogy csákányomat véve fel, helyettem dolgoz­zék. Igen, haza­menőben már párszor mondá: — Nos, még nem fáradtunk bele ? — Máskor ismét: — Ne legyünk szerfelett makacsok, ne bo­­szantsuk a kapitány urat, és ne nehezítsük saját életünket. — Csak kivételes esetekben nevezé haj­dani kapitányát igazgatónak. — Hogyan, a kapitány urat ? — kérdem. — Nem akarjuk megérteni, — válaszolt az öreg mélabúsan. Nem akartam megérteni, ez bi­zonyos volt. De mert ha valamit látszólag nem ér­tünk, valóban nem értjük-e azt? Bármi okozta is az igazgató érdekeltségét sorsom iránt, lehetetlen volt észre nem vennem szívélyességét, melynek na­ponkint bizonyítékát adta. Szavai, hangja fülembe csengett még, s a hang annyira emlékeztetett azon férfiú hangjára, ki eszményem volt, sőt most is az,

Next