Egyetértés, 1876. május (10. évfolyam, 101-125. szám)
1876-05-23 / 119. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..........................................20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre......................................5.— Egy hóra............................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttéri Öthasábos sor SOrkrajczár. 119 szám: nem napoltatik el, hanem pünkösd után folytatja munkálatait, míg az említett javaslatokat el nem intézi. Ennek rövid időn kell megtörténnie, mert a kormánynak szabad időt kell hagyni, hogy a már septemberben egybehívandó országgyűlésnek előterjesztendő sok fontos törvényjavaslattal elkészülhessen. Amint az országgyűlés egybegyül, a kormány azonnal elő fogja terjeszteni az 1877. évi költségvetést. ' -u-í’—T? ■ • ‘ Andrássy gróf nyilatkozata az osztrák delegatioban. (lk) Andrássy grófnak az osztrák delegate május 20-iki ülésében tett nyilatkozata, újabb bizonyítéka annak, mennyire a béke embere ő, s valóban ha rajta állna, még ma beszegeznének Európában valamennyi ágyút. Fájdalom, az európai konczertben Andrássynak sokkal jelentéktelenebb szerepe van mint kellene, s az ő békepolitikája nagyon könnyen hiú óhajtás maradhat. A keleti kérdésben elmondott szavai, bármint akarták is bebizonyítani, hogy a béke megzavarásától épen nem kell tartanunk, mert hisz így határoztatok ez Berlinben, mégis kilátszik a lóláb, kilátszik, hogy Andrássy úgy beszélt, amint Gortsakoff diktálta. Jól esett r*yan hallani Andrássytól, hogy ellensége az occupatio minden gondolatának, s hogy óvást tesz az ellen, miszerint „a monarchiának bármely irányban való csendőri szolgálatok szándéklata tulajdonitassák“. Szépen hangzó szavak lesz ezek, de a közvélemény, melyet a külügyminiszter jónak lát „Pessimismus“-nak nevezni, nincs megnyugtatva e semmitmondó frázisokkal, mert a tények nagyon is dementírázzák Andrássy optimistikus reményeit; s ha a külügyminiszter reformjegyzéke nem volt képes a keleti zendülést lecsillapítani, kételkedünk abban, hogy ez, a berlini konferencia után azonnal megváltozzék, csupán azért, mert a reformok a felkelők részére előnyösebbek lesznek, s hogy Andrássy gróf helyett Gortsakoff személyében oly ember állott a dolog élére, kinek törekvései határozottan a porta souverainitása ellen irányulnak, s czélja a délszlávoknak, minél terjedelmesebb autonómiát erőszakolni ki. Márpedig a délszlávoknak adott autonómia korántsem biztosíthatja az európai békét, főleg ha azok oly alakban eszközöltetnek ki, mint ezt a három kancellár akarja, miután ily módon nem a béke teremtetik meg keleten, hanem a szlávoknak adatik több hatalom, mi Törökországnak nemcsak souverainitását támadja meg, de integritását is fenyegeti. Pedig Törökország integritását megsérteni sem Anglia sem Ausztria-Magyarország nem engedheti, mi által ezek könnyen összeütközésbe jönnek Gortsakoff politikájával. Hogy ily konfliktus nem vezet-e előbb-utóbb háborúra, azt könnyű megítélni. A berlini konferenciával csak annyi éretett el, hogy az Andrássytól tervezett s Gorzsakoff által kikorrigált reformjavaslat újra elküldetik keletre, s annak megadása határozottabban lelkére köttetik a portának, a felkelőknek pedig tudtára adják, hogy azok elfogadását a három éjszaki hatalom parancsolja. Valószínű, a szorongatott porta újra megteendi ígéreteit, de hogy a felkelők,kik már százszor kimondották, miszerint a törökökben nem bíznak, s a harczot a végsőig folytatni akarják, belenyugodjanak ebbe, az épen nem remélhető. Az uj reform jegyzék azon alapon készült, melyen Andrássy körjegyzéke, s nem egyszerű ajánlatot, de határozott követelést tartalmaz az. És ha valamelyik fél a követelés után is elég vakmerő lenne az éjszaki hatalmak ellenzése daczára a fegyvert le nem tenni, úgy vagy nevetség tárgyává lesz a három kanczellár, vagy Andrássy szép ígéretei ellen valakinek mégis magára kell vállalni a zsandárszerepet, s ez a valaki, valószínűleg Ausztria- Magyarország lesz. És erre az esetre nagyon számíthatott Gortsakoff, mert bármint vallotta is magát a pacificatió hívének, még nem tett semmit, hogy befolyásával a keleti zavarok két legjelentékenyebb faktorát, Szerbiát s Montenegrót elnémítsa. Pedig Szerbia és Montenegro szigorú semlegessége többet használna a pacificatió érdekében, mint a három éjszaki hatalom szinleges parancsszava. De bármint akarja is szépitni a dolgot Andrássy, azt be kell látnia, hogy Gorzsakoff békepolitikája nem őszinte, s vagy őt vezeti orránál fogva a muszka külügyér, vagy ő vezeti így a közvéleményt. A tények, nagyon az ellenkezőjét bizonyítják Andrássy optimizmusának; a háromjuk által készített, s az európai hatalmak által helybenhagyott reformjegyzék, nemhogy a békét zárná magában, de előpostája lehet a háborúnak ; rég megmondtuk, hogy azon reformok keresztülvihetők nem lesznek, legújabban így nyilatkozott Angolország, s a berlini parancsnak ilynemű hajótörése után, visszavonulás majdnem leend, s a reformjegyzék becsületét csak ágyúdörgéssel lehet megmenteni. így lett elvetve a vihar, anélkül tán, hogy tudta vagy akarta volna Andrássy, s ily szépen csalta őt tévútra, saját politikája támogatására Gortsakoff. Andrássynak azon állítása, hogy a hatalmak az európai béke fentartására törekesznek, s hogy a béke biztosítva is volna, — vakmerő illusió. Még vakmerőbb azon állítás, hogy a berlini megállapodásokat, mint az európai béke irányadó tényezőit kell tekinteni, s a létrejött megegyezést mint legteljesebbet konstatálni. Mert ha ez csakugyan így áll, akkor minek kellett Koller collegájára apellálni, s mintegy biztatólag elmondani, hogy jó hadseregünk is van ? És itt maga Andrássy figyelmeztette a delegátusokat saját politikájávali összeütközésre, midőn a hadügyi budget-t említette. Különben ezt nélküle is kitalálta volna mindenki, hogy a béke biztos bázison áll, ott nem szükséges az az Andrássy-féle „jó hadsereg. És épen ez a jó hadsereg árulja el, hogy a béke nálunk nem állhat valami nagyon jó lábon. Még a három hatalom közti jelenlegi egyetértés sem tekinthető valami nagyon őszintének, különben miért mondta volna, „hogy minden eshetőséggel szemben, esetről esetre újra megállapodnak.“ Bármint akarta is Andrássy szójátékkal kedvező színben adni ezt elő, annyit könnyen ki lehet a sorok közül olvasni, hogy a berlini matadorok nézetei körül még mindig forognak fenn differentiák, s ha ezt berlini együttlétükkor nem sikerült kiegyenlíteni, vajmi nehéz lesz ezt a jövőben tehetni. Ezen differenciák lehetnek olyanok is, melyek nagyon megmagyarázzák a „jó hadsereg“ szükségességét, s bár iparkodnak ezt titokban tartani, az az Andrássy-féle Pessimismus könnyen kitalálja, hogy épen ez az, mitől nekünk félnünk kell. Ezért marad adós a felelettel Czartoryskynak, s az a mély titoktartás, nagyon sok gondolni valót hagy mag után. Egy szóval Andrássynak a delegatióban tett nyilatkozata épen nem oszlatja el a háború iránti aggodalmainkat, sőt arról győz meg bennünket, hogy Gorzsakoff politikája nem csak rá odtrogáltatott Andrássyra, de azt is elhitették vele, miszerint az a békepolitika. És ez még rosszabb , mert a külügyminiszter szentül meg lévén győződve a béke megzavarhatlanságáról, épen nem számít a háború eshetőségére s majd csak akkor veszi magát észre, ha a visszatéréstől minden ut elvágatott. Soha gyengébbnek nem mutatta magát Andrássy, mint a berlini tanácskozásoknál, s tartunk attól, hogy e gyengesége fogja előidézni a közeljövőben bukását. A zárszámadási bizottságnak ma volt legnevezetesebb és legérdekesebb ülése. A bizottság többsége gróf Lónyay Menyhért volt pénzügyminiszternek nem adta meg a fölmentést — mintegy 100,000 forintnyi összegre. E nagy horderejű nyilatkozatot négy órai hosszú tanácskozás után mondta ki a bizottság, mely este 9 órakor nagy izgatottság közt oszlott szét. Ha a bizottság határozatához a ház is hozzájárul, — mit igen valószínűnek tartunk — úgy ezzel a törvényhozás oly lépést tesz, mely a már-már gyökerében megrendült törvénytiszteletet ismét helyreállíthatja a miniszter urakban. De térjünk a dologra. Mint tudjuk, arról volt szó, hogy a pest-fiumei hajógyárnak kölcsön adott 300,000 frtból az állam — az akkori pénzügyminiszter hanyag, könnyelmű eljárása folytán — elvesztett mintegy 100,000 frtot. Ez ügyben a múlt héten Lónyay grófot hallgatta meg a zárszámadási bizottság. Lónyay gróf egyenesen odanyilatkozott, miszerint akkor, midőn a 300,000 frtnyi kölcsönt a gyárnak adta, az összeg teljesen biztosítottnak volt tekinthető. S ha az adott összeg egy része később mégis behajthatlan lett, az nem az ő hibája, hanem „későbbi cselekmények vagy mulasztások következménye“. Szóval, Lónyay gróf egy cseppet sem tiltakozott az ellen, hogy itt hiba és mulasztás történt, csupán azt állította és erősítette folyton, hogy a hibát és mulasztást nem ő, hanem utóda Kerkápoly Károly követte el, így állván a dolgok, szükségessé lön Kerkápoly Károly volt pénzügyminiszter meghallgatása is. Kerkápoly ma megjelenvén a bizottságban, adatokkal, világos számokkal bizonyította be, hogy Lónyay grófnak valóblan volt minden állitása. Kerkápoly Károly tételről tételre ment s mindenütt kimutatta — el kell ismernünk, hogy nagy sikerrel — Lónyay gróf előadott indokainak hamis és teljes alaptalanságát. Kerkápoly beszéde alatt a bámulat fogta el a hallgatót, mint képes egy volt miniszter, egy oly előkelő állású ember, mint Lónyay gróf, ennyit és oly vakmerőn össze-vissza hazudni. Kerkápoly beszéde után megkezdődött az ügy érdemleges tárgyalása, melyet — miután hosszú volt — itt nem követhetünk. A felmentés megtagadása mellett szólottak: Csávolszky Lajos, Nagy György, Károlyi Tibor gr., Kovácsy Gyula, Tomcsányi László, a fölmentés megadását Dániel Ernő, Fröhlich Gusztáv, Zalay István és Tarnóczy Gusztáv kívánták. E szerint a fölmentés ellen 5 tag volt, a fölmentés mellett. Minthogy azonban az elnök is azokhoz csatlakozott, kik a fölmentést megadták, heves vita támadt a határozat kihirdetése előtt. Egyik tag az elnöknek két szavazatot akart tulajdonítani, míg a másik elhalasztatni kívánta a határozathozatalt, miután egyenlő számmal voltak a szavazatok. Csávovszky tiltakozott az elhalasztás ellen, valamint az ellen is, mintha a szavazatok egyenlő számúak volnának. Szerinte az elnök szavazata csak akkor dönt, ha egyenlő számmal vannak és szavazatok, míg itt most 4 van 5 ellenében. Izgatott heves vita után elnök végre kimondta a határozatot, miszerint Lónyay gr. volt pénzügyminiszternek a fölmentés meg nem adatik. A bizottság elnöke Prileszky Tádé, mint bizottsági tag külön véleményt jelentett be a bizottság határozata ellenében. Az országgyűlés még a nyári szünidő előtt el fogja intézni a kisebb kir. városok bekeblezéséről, a megyei területrendezésről, a békebiróságokról szóló javaslatokat és eshetőleg még az 1873-iki zárszámadásokat. A mennyiben ezt pünkösdig el nem intézné — írja a „Bud. Corr.“ — az országgyűlés A debreczeni népgyülés, Debreczen, május 22. Vasárnap, május 21-én már kora reggel szokatlan néptömeg kezdett csoportosulni a piaczon. E napon délelőtt volt megtartandó a népgyülés, mely alkalomra Budapestről a központi függetlenségi párt képviselőiül Helfy Ignácz országgyűlési képviselő és Verhovay Gyula már megelőző napon szombaton körünkbe érkeztek. Nyolcz órakor a templom előtti téren fölállított állvány körül a nép mindinkább nagyobb számmal gyülekezni kezdett, s mint a hógörgeteg nőttön nőtt, úgy, hogy már 9—10 órára a nép ezreinek száma beláthatatlan, s csaknem a kistemlomig terjedő óriási tömeget képezett. Nem mesterkélt, nem erőltetett, sem nem kierőszakolt lelkesedés hevitette az impozáns közönség kebelét,hanem a tiszta meggyőződés lángoló tüze, hazánk szent ügye öntötte és adta a lüktető erőt a nagy tömegbe, mintegy óriási testbe, miszerint megmutassa azt, hogy Debreczen város értelmes polgárai miként éreznek, miként gondolkoznak azon veszélyes pillanatban, midőn arról van szó, hogy Ausztriának gyarmata legyen-e Magyarország, melyet őseink vérrel szereztek számunkra — vagy szabad, önálló, független állam ? Az önálló vám- és bankügy, melyet a magyar kormány a legközelebbi bécsi alkunál teljesen feladott, két oly kérdés hazánk beléletében, melynek reánk nézve kedvező megoldása által a múlt hibáit is nagyrészben kiheverhetnők, sinlődő iparunkat, pangó kereskedelmünket virágzóvá tehetnők a sanyarú évek és az elemi csapások folytán szenvedett óriási károkért, melyek különösen az alsóbb néposztályt sújtották és juttatták csaknem a koldusbotra, — iparunk fejlesztésében, pénzügyünk rendezésében némi kárpótlást és egy jobb jövő reményének zálogát találhatnánk fel; — míg ellenben, ha e két fontos életkérdés hazánk viszonyaival épen homlokegyenest oldatik meg a kormány szándéka szerint, akkor nem tíz évre, de századokra terjedő romlásnak, pusztulásnak vetjük oda Magyarországot. Ily körülmények közt Debreczen városának hazáját szerető polgársága, néhány lelkes fiai felhívása folytán elérkezettnek látta az időt, hogy impozáns népgyűlésben kifejezést adjon hazafias érzületének. Tíz óra után Gulócsi Gusztáv elnök megnyita a gyűlést, s rövid beszédében előadta a teendőket; utána Helfy Ignácz képviselő foglalta el a szószéket, s több mint egy órai, s a népnek szűnni nem akaró éljenzései közepett tartott nagyszerű beszédében kifejtette a szóban forgó kérdések nagy horderejét, s találó példákban értésére adta a közönségnek a bécsi alkunak veszélyes voltát, stb. Utána ismét Gálócsy felhívást intézett a néphez, hogy bárkinek is jogában van a hallottak folytán helyeslő vagy nem helyeslő véleményét kifejezni. A népgyűlés egyhangú felkiáltással az önálló bank és vámügy mellett nyilatkozott. Ezután Verhovay Gyula, közönségünk kedvencze lépett a szószékre egeket verdeső éljen riadal között. Nagyszerű látvány volt. A piaczon két sorban levő épületek ablakai mind nyitva voltak, s azokat, valamint az erkélyeket nők és férfiak tömbe foglalta el, lesve várva az ünnepelt fiatalember ajkairól a szót. Siri csend keletkezett, s Verhovay megkezdő beszédét , és beszélt a nép szivéhez, lelkéhez, minden szava gyújtott, lelkesített, úgy állt ott az emelvényen a törvénykönyvvel kezében, komoly méltóságteljesen, mintha villámokat szórna azokra, kik a bécsi egyezség megkötésével hazánkat romba dönteni akarják. És a nép nem állhatott ellent lelkesültségének, szűnni nem akaró éljenzésekkel szakította gyakran félbe a szónok hosszú beszédét. Hosszú volna leírni a gyűlés részletes folyamát, legyen elég annyit mondanunk, hogy a népgyűlésnek egyhangú határozata az jön, „hogy Debreczen mindhárom választókerülete feliratot intéz mindhárom képviselőjének, hogy azon esetben, ha megmaradnak azon ismert álláspontjukon, melyet az uj bécsi egyezséggel szemben elfoglaltak, s mely szerint azt az őszi tárgyalásokon elfogadni ígérték, — nem képviselvén híven választóikat, azok bizalmára többé nem számolhatnak. Ezzel a népgyűlés legszebb rendben szétoszlott. A gyűlés lefolyta után vendégeink tiszteletére Vodnyánszky vendéglőjében társasebéd rendeztetek, mely tartott egészen estig, s melyen mintegy 200 egyén vett részt. Este a vacsoránál a debreczeni iparos ifjúság titkárjukkal élükön és a debreczeni kereskedelmi ifjuság tisztelegtek pesti vendégeinknek s ott az iparos ifjak dalárdája a legszebb dalokat dalolta. így folyt le a debreczeni népgyülés, méltóan Debreczen városához, ennek hazafias érzelmű lakosaihoz. Iklódi József: A borsodmegyei szabadelvű párt szombati nagygyűlésén, melyen mintegy 650 egyén volt jelen, Ragályi Aladár következő határozati javaslata fogadtatott el: „Kijelentjük ünnepélyesen, hogy 1. A borsod megyei szabadelvű párt határozottan roszolja a bécsi közgazdasági és pénzügyi kiegyezést. Jelenlegi állapotában annak keresztülvitelét Magyarország érdekében veszélyesnek tartja s ennek folytán hazafiúi kötelmének ismeri az egyezmény országgyűlési elfogadása ellen a törvényen és alkotmányos jogkörön belül minden rendelkezésre álló lépéseket megtenni, hogy így a nemzet előtt álló nagy feladatok és az önfentartási kötelesség teljesítésében tevékeny részt vegyen. 2. Ezen határozatát a borsodmegyei szabadelvű párt, az ország összes szabadelvű pártköreivel támogatás végett közölni fogja.“ I.Váradon a „Fekete sas“ nagy termében jövő vasárnap „népgyülés“ lesz, honnan fel fog szólittatni Nagyvárad város képviselője, hogy a külön vámterületet és önálló bankot pártolja. * Kedd, 1876. május 23. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: ‘Budapest IV. megyeházét' 9. sz. Votlianer F. nyomdájában. A „Székesfehérvár és V.“ Írja: „Egy népgyülés tartásáról hallottunk említést tenni, noha czélját még titok födi. Helyén látnok mi is a gyűlést, de csak az önálló vámterület és független nemzeti bank érdekében. És ez annál időszerűbb volna, nehogy a város országos képviselője, a kormány politikáját helyeselve, a választók meggyőződése ellen cselekedjék. Ideje volna, ha a nemzeti érdekek mellett e város választói is hallatnák szavukat, mert a hallgatás e téren mindig szégyen. Az igazságügyi bizottság ma délután 5 órakor tartott ülésében folytatta a békebíróságról szóló törvényjavaslat általános tárgyalását. Minthogy az előadónak családi viszonyok miatt hirtelen el kellett távoznia, a javaslat feletti szavazás elhalasztatott s a bizottság határozathozatal nélkül oszlott szét. Schwarcz Gyula országgyűlési képviselő tegnap délelőtt 11 órakor a polgári lövöldében a terézvárosi választói előtt jelentést tett országgyűlési magatartásáról — szemben a vám- és bankkérdéssel. — A — bár nem eléggé korán és kellőleg hirdetett —gyűlésre szép számú s válogatott közönség gyűlt egybe, mely feszült figyelemmel hallgatta végig képviselője beszédét —tetszésének többszörös éljenzéssel adva kifejezést. — Schwarcz Gyulát Radocza János a terézvárosi szabadelvű párt százas bizottságának elnöke üdvözölte rövid beszéddel. Schwarcz Gyula: Teljes mérvben érzem a pillanat fontosságát. Uraim! mert tudom, hogy a főváros e nagy választókerületének nyilatkozata, különösen a fenforgó kérdésben, nem csekély nyomatékkal fog ott hatni az eszmék alakulására s az érzelmek tusására az országban. Uraim! Súlyos csapások érték s érik még most is napról napra szegény sokat szenvedett hazánkat: a földmives elkeseredve, az iparos örül, ha napi élelmét szerezheti be; a kereskedő évek hosszú sorának reményeit látja koczkáztatva; a szellem munkása meddő fáradságra van kárhoztatva; a hivatalnok, a tanár és tanító nem tudja, hogy nem éri-e már holnap még alamizsnaszerű fizetését is levonás az egyre növekvő deficit következtében. A pangás átalános. A nyomor a küszöb előtt. Ily helyzetben csoda-e azután, hogy nemzeti létünket ma már nem, mint eddigelé tette, a lelkesedés ragadja tovább, de igenis a réginség előérzete tengeti ide s oha nehéz életküzdelmében. Uraim! ezen előérzet, ezen aggodalom parancsolja ránk, nem különben mint az ország összes választókerületeire, hogy a vám- és bankkérdésben történt bécsi alkudozásokkal szemben mi is állást foglaljunk. (Helyeslés.) Higgadtan, lehetőleg számolva a bevégzett tényekkel, távol minden túlzástól de nyíltan és férfias határozottsággal. Elmondom tehát mindenekelőtt, mily magatartást követtem eddigelé mint országos képviselő a bank és vámkérdésben, és azután önökön áll, uraim! hogy ezen eljárásom fölött ítéljenek. Emlékezni fognak önök, uraim! hogy mit mondtam én a választás előtt, itt e helyről hirdetett programmomban ; nem azt ígértem én, uraim, hogy a kormányt minden egyes kérdésben vakon, szolgalelkileg támogatni fogom; de ígértem azt, hogy mint a fusio alapján létrejött nagy szabadelvű párt tagja támogatni fogom ugyan a kormányt mindazon kérdésekben, amelyekben a kormány eljárása meggyőződésemmel s az önök óhajtásával is megegyezik, de nem kötöm le szavazatomat minden egyes kérdésben. Kijelentettem ekkor tisztán, világosan, hogy én az önálló vámterületről a magyar nemzeti bank mellett fogok küzdeni. (Éljenzés.) És önök többsége helyesléssel fogadta e kijelentésemet. Tehettem-e én tehát egyebet, mint hogy akkor, midőn a miniszterelnök — elismerem — szintén férfias nyíltsággal föltette a kérdést, hogy helyeseljük-e, „miszerint a kormány a kormányelnök által előadott elvek alapján a kiegyezés létesítésére vállalkozott“ — nemmel feleltem ? Tehettem-e én egyebet, mint hogy e szavás után kiléptem azon körből — nem a pártból — de azon körből, melynek többsége a miniszterelnök föltett kérdéséhez képest szavazatát oly javaslatokra nézve, melyeket még nem is ismer, mert csak az ősszel fognak azok javaslatok alakjában nyilvánosság elé kerülni, szavazatát — mondom — mégis már előre lekötötte ? Önök is azt mondják, hogy nem tehettem. Kiléptem tehát — ismétlem, nem a pártból — hanem a körből , de nem magam tettem én ezt, hanem velem együtt több mint nyolczvanan léptek ki. (Hosszan tartó éljenzés.) Örülök, uraim! hogy helyeslik ezen eljárásomat. Legyenek egyébként meggyőződve még azok is, kik nem adták rám szavazataikat, hogy ezen helyeslésük értelmét megértettem. Nem jelent az egyebet, mint azt, hogy nemcsak az önálló vámterület s független magyar bank hívei nincsenek megelégedve a bécsi alkudozások eredményeivel, de károsnak tartják a kormány által elfogadott feltételeket még azok is, kik különben hajlandók lennének a vámszövetség és bankközösség alapján egyezkedni Ausztriával. — Igen, ez köztünk a kapocs, azon szilárd meggyőződés, hogy a bécsi alkudozások eredményeivel megelégedve nem vagyunk, sőt mi, kik az önálló vámterület s bank hívei vagyunk, a vámszövetség és bankközösség elfogulatlan, független híveivel hajlandók vagyunk az alkotmányos pártküzdelemben ad hoc frigyre lépni, csakhogy a bécsi alkudozások eddigi eredményeiből hazánk egész közgazdasági fejlődésére háramlandott veszélyt elháríthassuk. (Helyeslés). De hát az a kérdés: javíthatunk-e még valamit a helyzeten ? Van-e még mód és kilátás arra, hogy hazai iparunkat, kereskedelmünket, földmivelésünket, hitelügyünket, és így Magyarország egész társadalmát, egész politikai jövőjét megkímélhessük azon súlyos békéktól, melyekkel azokat a fogyasztási adók kérdésében, nem különben mint a vámtételek kérdésében szenvedett vereséget kormányunknak, sőt valljuk be őszintén, még a bankkérdésben elért eredményei is fenyegetik ? Én azt hiszem uraim, hogy van; igen, én meg vagyok győződve, hogy a mód ezen segíteni azok után, amik a magyar és az osztrák miniszterelnökök közt történtek — egyes-egyedül az ország választókerületeinek kezében van ma már letéve. Ha a választókerületek többsége az egész országból a kellő higgadt mérséklettel, de azért retenthetetlen, és épen annyira elrettenthetetlen mint lekenyerezhetetlen férfias határozottsággal a bécsi alkudozások ismert föltétele ellen nyilatkoznék, — amire nézve azonban szükséges lenne, hogy az önálló vámterület és bank hívei ad hoc kezet fogjanak egymással a bécsi alkudozások ismert föltételeinek megbuktatására, — ha mondom — az ország választókerületeinek többsége ez értelemben emelné föl szavát, akkor ez által a nemzet az alkotmányadta jogkörön belül hivatkoznék a hiányosan vagy tévesen értesített fejedelemtől a jobban értesítendő fejedelemre, és az ellenzéki képviselőkön, a kilépett 80 — 90 szabadelvű párti képviselőn kívül a kormánypárti körben benmaradt szabadelvű párti képviselők nagy része szintén oly állást fogna valószínűleg a bécsi alkudozások ismert föltételeivel szemben elfoglalni, mely állás nem hagyna fönn semmi kétséget a nemzet akarata iránt a fejedelem előtt. Míg ez nem történik, addig ne csodálkozzunk, ha sem a képviselőházban biztos többség nem alakul a bécsi alkudozások ismert föltételei ellen, sem a fejedelem indíttatva nem érzi magát alkotmányos praerogatiójánál fogva az osztrák alkuvó félre magasztos befolyását az általunk óhajtott mérvben gyakorolni. Úgy van az: ne tagadjuk, a képviselők nagy része csak akkor mehet egy ily végzetteljes kérdésben, mint a minő hazánkra nézve jelenleg a vám- és bankkérdés, a kormány erélyes föllépésével szemben támadó állást elfoglalni, ha erre elegendő erőt meríthet választókerületének félremagyarázhatóan komoly magatartásából; ennek hiányában gyakran a legjobb hiszemmel sem tehet egyebet, mint hogy enged azon erkölcsi nyomásnak, melyet reá a megbukhatatlannak hitt kormány természetszerűleg gyakorol; s a fejedelem csak akkor érezheti magát arra indíttatva, hogy egy erősnek hirdetett és erősnek is látszó kormány visszalépését elfogadja, ha azt látja, hogy van egy nagy párt, vagy legalább nagy árnyalat, mely öntudatos határozottsággal követeli a kiegyezés feltételeinek Magyarország érdekében kellő módosítását. Meg vagyok győződve, hogy még azon esetben is, ha a reichsrath elfogadja az ismert feltételeket, de a magyar képviselőház többsége nem fogadná el azt, a fejedelem bölcsessége nem fogná kitenni a jelen kormány kedvéért Magyarország egy új választás iszonyainak, hanem egyszerűen elfogadná a jelen kabinet lemondását. Az ily kormányon állana előnyösebb feltételeket vívni ki a nemzet számára az alkudozásoknál, s ez nem lenne akkor már oly nehéz, mert ez alatt a fejedelem bölcsessége csakugyan tisztán, világosan fogná már láthatni, hogy mit követel a monarchia egységének és jövőjének érdeke. Azt mondják a jelen feltételek feltétlen hívei, jó, lépjen hát elő, aki jobbat tud, próbálja meg, szívesen átengedjük neki a jobb megoldás dicsőségét. Uraim! ez nem érv a mondottak ellenében, de még csak nem is komoly beszéd. Ahhoz, hogy valaki egy jobb megoldást mégis kisérthessen, előbb kormányra kell jutnia, a kormányt pedig alkotmányos monarchiában nem szokták az emberek egymásnak bármely üdvhozó, hazamentő experimentum kedvéért sem átengedi, hanem a tárczák felett alkotmányos monarchiában egyes egyedül a király rendelkezik. De egyet tehet a nemzet képviselőháza által is, leszorítani a kormányból azokat, kik várakozásának meg nem felelnek. A fejedelem bölcsessége meg fogja tudni választani majd a maga embereit s az uj kormány feladata lehetne csak megkísérleni az uj megoldást. Ezen megoldási módozatok eléggé megvitattak már a sajtóban, a szakemberek körében , a mi jelen gyűlésünk tárgyát nem képezheti. Az első lépés mondom, oda szorítani a kormányt, hogy vagy javítson az ismert feltételeken, vagy adja be visszavonhatlanul lemondását. És erre, mindkettőre meg lesz a lehetőség, mihelyt a választókerületek szavukat fölemelik. A nemzetek élete nem oly rövid mint az egyeseké, a nemzetek csak századok folytán vesznek el végleg a föld színéről. De igen is vannak a sülyedésnek, az elnyomorodásnak oly phasisai, melyeken egész nemzedékeknek át kell menniök, ha elődeik hibát követnek el. Ne keserítsük el hátralevő napjait a most élő nemzedéknek. Uraim! Ne tegyük ki unokáinkat egy kínos tengéletnek. Embereljük meg magunkat. Hassunk egymásra. Választók választókra, képviselők képviselőkre, de a választók is hassanak képviselőikre, mert különben a válság oly természetű, hogy ha hallgatunk, csak egymást fogjuk demoralizálni. A beszédet hosszan tartó éljenzés követte, melynek végével Radocza János köszönetet mondott a választók nevében Schwarcz Gyula országos képviselőnek. Végül pedig azon meggyőződését fejezte ki, hogy a jelen levő választópolgárságnak egyhangú kívánatát mondja ki, midőn a következő határozatot kéri a közgyűlés által elfogadtatni: „Tekintettel arra, hogy a vám- és bankkérdésben