Egyetértés, 1876. május (10. évfolyam, 101-125. szám)
1876-05-04 / 103. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postáta vagy helyben házhoz hordva . Egy évre...........................................20.— Félévre...............................................10.— Negyedévre......................................... 5.— Egy hóra...............................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : Ötf hasábos sor 30 krajczár. A képviselőház május hó 5-én pénteken d. e. 1 órakor ülést tart. — Ghyczy Kálmán a képviselőház elnöke.. A delegátiók még e hó első felében kezdik meg működésüket. A főrendiház szombaton tart ülést. A képviselőházi bizottságok megválasztása valószinűűleg hétfőn fog megtörténni. Tagy-Vagy: A tőzsde hazafiatlan speculansait kivéve, megdöbbenéssel fogadta az egész főváros minden becsületesen gondolkozó köre a bécsi egyezmény hírét. Senki, a legloyálisabb és legkönnyelműbb elemek sem tették volna föl, hogy a 67-iki societas leonina újabb kiadásával merjen az ország előlépni, ki megmentésére kapott megbízást. S hogy az ember ráadásul még a 80 milliónyi bankadósságból is elvállaljon 24 milliót az eladó és adópréssel az elkoldosításig zaklatott nép terhére; hogy a nyílt fosztogatás ellenében legalább néhány milliónyi kártérítést ne szerezzen a fogyasztási adók révén, ez már hihetetlennek látszott mindenikünk előtt. Megtörtént. A feltételekben Bécs nyerte meg a játékot és vele a biztos számításon alapuló jövőt, hogy Magyarországot az anyagi romlás a közelgő tíz év alatt el fogja törölni az élő nemzetek sorából. Veszteségünk nagyságát a káröröm és gúny mérges nyilai, melyeket az osztrák sajtó röpít felénk, pokolivá teszik. Nem csinálnak úgy szólván titkot sem, hogy czéljukat elérték és a szörnyű mű homlokán ott feketéllik a nemzetünkre kiirt hagyományos szó: „Vesszen !“ 103. szám. Csütörtök, 1876. május 4. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek Kiadó-hivatal:Budapest IV. megyeháttér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Budapest, május 3. Igyekezzünk higgadtan és tárgyilagosan tekinteni a helyzetet. A bécsi alkudozásoknak eredménye alatta maradt minden várakozásnak. Pártkülönbség nélkül várta, az ország közönsége, hogy a tíz év lejártával javulás fog eszközöltetni az ország állapotában. Óhajtotta mindenki, követelte százöt törvényhatóság az önálló bankot és a külön vámterületet, a kormány megígérte az önálló bankot, ezt a trónbeszédben kilátásba helyezte a fejedelem is; a kormány nem akart külön vámterületet, de határozottan ígérte, hogy a vámtarifát ránk nézve kedvezőleg fogja átalakítani. Ígérte, hogy a fogyasztási adók és a vámvisszatérítéseknél megszünteti az országnak világos és nagy megkárosítását. Nem lett belőle semmi. A tíz év lejárta alkalmával nem orvosoltalak Magyarországnak sérelmet. Nem mi nyertünk valamit, hanem Ausztria nyert sokat; azon Ausztria, melynek kárpótlást kellett volna adni nekünk, új és tetemes előnyöket vívott ki a mi rovásunkra, a mi megkárosításunkkal. Ezen előnyök kétfélék: vívmányok a birodalmi egység részére és vívmányok anyagi haszon tekintetében. A birodalmi egységre nézve nevezetes vívmány a bankügynek, azaz pénzügynek közösügyi tétele. Nem ismerjük még e szövegezést, de tény, hogy Magyarország 10 évre vagy mint szinte halljuk „a valuta rendezéséig“ lemond önálló bank felállításáról ; ez utóbbi esetben körülbelül örök időkre. Anyagi haszon tekintetében nagy vívmány Ausztriára nézve, hogy ipara főczikkeinek a szöveteknek vámja felemeltetett, tetemes nyereség az is, hogy a 80 millió bankadósságnak quota-szerű részét hir szerint Magyarország elvállalja. Ezek Magyarországra nézve új terheket képviselnek. Az utolsó kartonkendőn kezdve drágább lesz minden ruhanemű, újra igénybe vétetik minden adózó zsebe, a 80 millióból pedig 25 millióval szaporodik Magyarországnak adóssága. Ez utóbbiról mindeddig nem volt szó, erről hallgatott itt léte alkalmával Tisza miniszterelnök, hallgatott minden hírlap. Ezen adósság Magyarországot nem kötelezi, mert midőn az államadóssági évjáradék megállapíttatott, a 80 millió bankadósság ép úgy be volt számolva a birodalom adósságai közé, mint a többi; ezt ajándékul adjuk. Új dolog az is, hogy a vám és kereskedelmi szerződés tíz évre köttetik az 5 év után való felmondás mellőzésével. Mondogatják, hogy anyagi helyzetünk mégis javul, mert a bank részéről több pénz fog állani Magyarország rendelkezésére mint eddig. Azt hisszük, hogy az teljesen illusio. Nem ismerjük az uj bankadó szövegét, de bármilyen legyen az és bármiképen legyen alkotva a két igazgatóság és a felügyelő tanács, ez a bank által követendő eljáráson és politikán nem fog változtatni legkisebbet sem. Az éreznek egy része Pesten lehet letéve, nevezhet ki a magyar kormány bankigazgatónak és felügyelő tanácsosnak bárkit: a váltócensurát, a hitelezés megadását vagy megtagadását azt, hogy X és Y-nak mennyi pénz adassák kölcsön, nem a magyar kormány emberei, hanem azok fogják meghatározni, kiket a bankrészvénytársulat mint igazgatóságot, mint hivatalnokokat, mint bizalmi férfiakat odaállít; a kormány emberei felügyelhetnek a törvény és a statútumok megtartására, de az egyes kezelési concrét esetekben, és pedig ezeken fordul meg a dolog, nekik még szavuk sem lesz vagy ha lenne is, nem határoz. A kezelés tehát teljesen, közvetlenül és közvetve azoknak kezében marad, kiknek kezében volt eddig, s azt várni, hogy a bank más eljárást s más politikát kövessen Magyarország irányában, mint amelyet eddig követni saját érdekében levőnek látott, minket semmi fel nem jogosít. Az adórostitutióknál emlegetik, hogy 1— 12 milliót nyerünk jövőre. Elvárjuk erre nézve a szövegezést és kimutatásokat. Kételkedünk, hogy annyit is kapjunk, de ez esetben is, ezen nyereményről a többi dolgok mellett beszélni sem érdemes. Ez azon egyezség, melyet a magyar törvényhozás elfogadni vagy elvetni lesz hivatva. A dolog még nem fait accomplé ; azzal, hogy fait accomplénak hirdettetik, nem lehet senkinek elhárítani magáról a felelősséget. Az országgyűlés, illetőleg a képviselőház minden egyes tagjának magaviseletén fordul meg, ténnyé váljék-e az, mit a kormány Bécsben készített. Elfogadja-e vagy elveti a képviselőház ? A legelső és legfőbb ok az elvetésre az, hogy ezen alku a nemzetnek gyalázatát foglalja magában. Nekünk teljes jogunk van az önálló bankhoz és vámterülethez, szükségünk is van rá, mert anyagi helyzetünk olyan, hogy se az ipart, se a nagyobb állami jövedelmet nem nélkülözhetjük; s hogy ennek daczára nemcsak ne nyerjünk semmit, de még új és tetemes terheket vállaljunk: ez már csak a rajtunk való paczkázásnak eltűrése — gyávaság volna. A meggyaláztatás tekintetében nemzet és egyes ember közt nincs különbség. Nemzet csak úgy, mint egyes ember a meggyaláztatás által elveszti az önbecsülést és fi mások általi becsültetést. Az egyiknek követelése az, hogy erkölcsi tekintetben elsülyed, a másiknak az, hogy semmibe sem vétetik s további paczkázásnak van kitéve. A meggyaláztatást nem tűrni ennek folytán mulaszthatlan kötelesség; itt nincs helye semmi okoskodásnak, mert a ki szemben a meggyaláztatással okoskodni és számitgatni kezd, vajjon nem volna-e tanácsos eltűrni — az már meg van gyalázva; itt a természetes erkölcsi impulánsnak van egyedüli jogosultsága, mely visszautasítja a gyalázatot, következzék bármi! Midőn igy áll a kérdés és pedig igy áll tagadhatlanul, akkor az ország előtt közönyös lehet az, hogy miért állottak rá gr. Andrássy Gyula és Tisza Kálmán az alkura. Andrássy hátat fordított Magyarországnak s azóta ő testestől lelkestől osztrák birodalmi kanczellár. Neki soha sem volt mestersége az, hogy az ország dolgának részleteivel bíbelődjék, ő mindég lángész-modorban „nagyban és egészben“ tekintette a dolgokat (Kerkápolyi tőle, patronjától tanulta e kínos szavakat.) Neki mint a közös monarchia főtisztviselőjének az kell, hogy a birodalom mint compact hatalom szerepelhessen fejedelmi és miniszteri összejövetelek alkalmával, neki tehát alkalmatlan genant egy krízis a birodalom kebelében; ezt mellőzni kellett tehát minden áron, és miután az osztrákok nem engedtek, engedniök kellett a magyaroknak. Odáig ismét nem ereszkedett gr. Andrássy a részletekbe, hogy meggondolta volna, miszerint így maradhat ugyan egységes sőt még inkább azzá válhatik, de erősödni semmi esetre sem fog a monarchia, nem fog pedig azért, mert egyik fele anyagilag bénult marad, érzelmi dispositióvá pedig olyanokká válnak, mint voltak Solferino és Szadova előtt. Sőt lehetnek roszabbak, mert az 1867-ki rendszernek most mutatkozó következései mellett azon nézet fog támadni s mindinkább tért nyerni Magyarországon, hogy a magyar nemzetnek nincs érdekében az osztrák szövetség, mert hiszen ennél roszabb sors nem várhatna rá semmiféle más politikai combinatiók létesülése esetében. Ami pedig Tisza Kálmánt illeti, neki csak egy rögeszméje volt kezdettől lógva s ez az, hogy Magyarországon neki kell játszani az első hegedűt. Ennek kivitelére ő sohasem hátrált meg a legszívósabb munka előtt s teljesen túltette magát minden tekinteten. Az utolsó pillanatig is hinni erőlködtünk, hogy fel fog benne ébredni egy jobb sugallat, de hát ez előzmények fótuma elsodorta s azok szerint ő máshová mint az előttünk álló alkuhoz nem juthatott. Ő teremtette meg azt a helyzetet, melyben esélyek vannak, sőt majdnem biztosság van arra, hogy egy az országra nézve romlásteljes és gyalázatos alku a nemzet képviselőinek szabad hozzájárulása által ténnyé váljék az ő műve, hogy ez indokok, melyek az arra hivatott tényezőket az elfogadásra indítják, ilyformán szóljanak; ha el nem fogadjuk az egyezséget, elveszthetjük a képviselői napidíjakat és szálláspénzt, nem leszünk se miniszter, se államtitkár, se bankigazgató vagy felügyelő ; nem leszünk se főispán, se adófelügyelő, se miniszteri fogalmazó, sem befolyásos személy, se semmi, sem magunk sem fiunk, unokánk, sógorunk és kománk, hogy mi lesz, az nem oly nagy dolog, mundus se expediet, hanem, hogy ki lesz utánunk ? Mocsáry Lajos: Nincs hát itt a kiszabadulásra ? Hol a sajtó, hol a törvényhozás ? A sajtó, ez a meghamisított hangja az erkölcseiben megfertőzöttt külvilágnak, az aggodalom és bosszankodás jeleiben árulja ugyan el, hogy az egyezség vesztünkre tör , de mit ér, ha ez a sajtó, melynek egyes tagjai hazafiságukat és roszalásukat nem titkolják a társalgás „négyszemközt“ folyó vitái közt, a hatalmasak nyűgét érzi lelkiismeretén és nem szólhat szíve szerint, bármennyire akarná tagjainak többsége. Mindazáltal ezzel az egyezséggel szemközt még a kormány gallérjához varrt félhivatalosság sem tud kivetkőzni a komor megfontolás és keserű fájdalom érzetei alól. A feladott érdekek fontossága szívük felé vitte a vért, s a megdöbbenés benyomása alól nem szabadulhat egyikük sem. Az „Ellenőr“ lármás kereplője, melyből a száraz malom nyikorgásaival és egy gőzzel tajtékozó gép robajával tört Bécs felé a szitok, s védegyleti bumbugirozásban hagyott nyomokat a közönséget bolonditani kész részlelküsége: most megáll, mint a ki lélekzetet vesz a fojtó füst és iszonyú hangzavar között. Szeme-szája állott el a tettetésre oly fogékony, a fordulatokban oly hirtelen, erkölcsrontó és nemzetbolondító lapnak. Lelkiismeretlen eszközökkel mesterkélte ki a fusiót, szívtelenül butitá olvasó közönségét; hazafiatlanul pulittá a nemzeti jellemet : most is előtte hevernek a gyümölcsök. Ez már aztán az igazi „lyukas mogyoró“, melynek egészséges belét a sajtó pondrói férgesszék el, s most nemzetünkön a sor, hogy közgazdasági és pénzügyi ökoma jóllakásig lakmározzák halálos kóranyagoktól viselős természetén. A világ erkölcsi rendjét az elesett angyalok eszközeivel ostromolták meg azok, kik a legmagasztosabb elvek alatt ásták alá a talajt, hogy az erkölcstelenség és elvtagadás szemétdombja felett emeljenek oltárt saját egyéni hiúságuknak. De az erkölcs rendje örök és változhatatlan, és meg szokta boszélni felforgatóit. Tisza Kálmán képe ott fittyeg még sárból idomítva az összehordott korszakos piszok legeslegtetején. De az emberi érzelmek legszentebbjén alapuló önérzet és morál már elküldte feléje a boszúállás nemzőjét, hogy lerántsa törpének a kicsinyek közé. Kellett-e neki és embereinek a sértő leczke, melyet a „Pesti Napló“-tól kapnak, attól a laptól, mely első volt a korszakos piszok összehalmozásában, s most szembe fordul velők, mint a görény, hogy a tíz éven át felszedett bűzt rájuk lövelje ? „Mily nagyoknak tűnnek fel — írja e lap — a 67-iki mű alkotói a mai kiegyezés törpe embereivel szemben. Ellenséges volt az udvar, hatalmas a katonai párt s nekünk nem volt alkotmányunk ; — csak írott jogunk volt, s a 67-diki államférfiak kivívták az alkotmányt és a jövő sikeres rendezése számára, az anyagi kérdésekben sértetlenül tartották fen a nemzet jogát. Ha itt-ott tévedtek, nem tudva követték el a botlásokat; nem volt előttük nyolcz év tapasztalata, tanulsága. De kivívták az alkotmányt s kiegyezésük nem állott ellentétben azzal, amit önmaguk éveken át hirdettek.“ Halljátok-e a hangot tacticának ökörszemei ? Hallanotok kell és a rezotokba szökni a vérnek, mert saját magatokat vertétek meg mind a két kezetekkel. Előttetek áll a bűnös múlt, hogy összehasonlítsa magát mivetekkel, hirdesse a világnak: „Lám az én fogyatkozásaim és bűneim erények e fertelmes áruláshoz képest.“ Iszonyú satyrája a sorsnak! Büntetésnek egyelőre magában is elég, pedig a nemzet boszuló ostora még hátra van. Legiszonyúbb, mert a jog és látszat ide került a gúny, nevetség, szidás és okoskodás egész fegyvertárával azok ellenében, kik a „Hon“ után mellüket verdesve kénytelenek bevallani, hogy ez egyezség „általában nem elégíti ki sem azon igényeket, melyeket a nagyközönség, sem azokat, melyeket mi, sem azokat, melyeket kormányunk formált, sőt szükségeseknek, hasznosaknak tartott ez ügyekben.“ E vallomás fölmenti a tollat az érvelés szükségétől , untig elég a félhivatalosság fanyar megjegyzéseire utalni. Csak egy pont van, hol nem tudja az ember eszével írja-e sorait, vagy a kaczatba mártva, midőn a „Hon“ különben neki savanyodott kedélyhangulata biztatja magát is, meg az országot is, akár csak a kárvallott czigány : Ejlaj! kutyabaj, legalább „biztosítva vagyunk, hogy nem emelik fel a quotánkat.“ Örvendj hát hazám, „te kigyók és rókák hazája“, mert hogyha már lábadat és kezedet zúzták is össze az uj egyezkedés vasfogai és kerekei közt, meg van a szerencséd, hogy nyaktörés nélkül fektetnek a szegénység és pusztulás betegágyába: „nem lesz emelve a quota.“ Mennyi előrelátás és kímélet! Isten csodája, te vagy-e, vagy igazabban államférfiul bölcsesség egetverdeső hatalma, te magad játszod velünk gyermekjátékodat ? No mert hogy tréfának isteni, komolynak gonosz e szenteskedő biztatás, az már oly igaz, minthogy Tisza Kálmán —* áruló. Oh! ha csak elégtétel kellene nekünk, s nem hazánkért sajogna szivünk minden lüktetése, most volna ideje rámutatni, hogy ez az úriember, a bihari administratori vérnek e sárkánycsemetéje, az államférfiúság kisszerű vonásainak e parodikus viszfénye, akkor árulta már el az országot, midőn tárczát vállalt. Emlékezzenek vissza olvasóink hányszor és mily egyenesen mondtuk ki, hogy tárczavállaláskor mire kötötte le szavát. Nyílt dologként hirdettük folyton-folyvást, hogy Tisza Kálmán az első sorban, ki hazájáért nem tehet semmit, mert ha akarna is fölfelé, szószegővé válnék egyszer s mindenkorra. És Tisza Kálmán szavát tartotta fölfelé, de nem feszélyezte lelkiismeretét, hogy megszegje esküjét lefelé. Volt egy pont az alkudozások között, midőn más valódi jellem, helyében: oda mondta volna az igaz szót, bárkit sújt erejük, csak a szavát adó Tisza Kálmánnak nem volt egyéb feladata, mint az udvaronczi parókával megjelenni a nemzet képviselői között, korteskedni a király tekintélyével és ijesztgetni saját meghiúsult agyának rémszülötteivel. Nem isten ő, s nem ördög, nem az égbetörő szellem s nem a sátán lelke jár bele hálni: ő csak egy meggörbedt hátu poltron, kit a gyöngeség szült, a félkegyelmüség ápolt, a részlelküség nevelt, a ravaszság futta fel államférfivá ! Nyomorék, kire a legnagyobb szerencsétlenség országok sorsát bízni. Inkább járjanak körül és ragadják meg vezetőül a boldog emberek között feltalált azon józan eszű embert, kinek az arab rege szerint mindene van, csak inge nincs. Hazáját romlásba taszítani, minden föltételre ráállani, ahoz Fajankó ő excellentiája is ért, csak vágjátok ki tuskóját az őserdő sűrűjéből. De hazáját megmenteni, nemzetét boldogítani, ahoz nagy jellem és államférfimész kell, két tulajdon, mit kereshettek mindenfelé, de az utóbbi tények bizonysága szerint még baráti nagyító üveggel sem találhattok fel Tisza Kálmánban. Az országgyűléstől függ most már egyedül: mi lesz sorsunk a jövő évtizeden. A választók és nemzet ügye sarkalni és követelni érdekeinek megbízottjaitól, hogy elvessék a kárhozatos szövetség e gonosz megújítását. Annyi bizonyos, hogy ha van még jóravaló érzék és hazafias önérzet Magyarország polgáraiban, megüzenik ez uraknak, hogy csak kettő várhatja őket otthon a szavazás után: koszorú, ha elvetik; dorong, ha megszavazzák ez egyességet. Vagy—vagy. Verhovay Gyula. A bécsi uj „Presse“ a kiegyezkedésről írja : A kiegyezés megtörtént. Az Ausztria és Magyarország közötti államjogi s gazdászati viszony lényegileg változatlan marad. Általában ez az eredménye a hosszú s változó szerencsével folyt alkudozásoknak. Ha most az általánosról a részletesre térünk át, kérdeznünk kell: Hogyan képviselték az osztrák miniszterek a speciális osztrák álláspontot, miféle kötelességeket ró a kiegyezés a birodalmi gyűlésen képviselt országokra, miféle jogokat nyernek azok ? Mindenek előtt úgy látszik, hogy a qvótaviszony változatlan marad. E pontra nézve mi itt sem tűnik fel s az Ausztria és Magyarország közti jogok és terhek aránytalanságát illető panaszok üres hangok voltak. Ugyanígy lesz a vám és kereskedelmi szövetség megújítva s a monarchiának összes gazdászati területe egységképpentartva. A fogyasztási adókérdésben a magyarok mit sem értek el. S valóban ez volt ama pont, mely a lajtháninneni közvéleményt legkínosabban érinté, s melyben ennélfogva az osztrák minisztereknek minden engedékenység tilos volt. S e pontban kellett a minisztériumnak a sarat megállni, és meg is állta. Ha a magyarok még csak „morális eredményt“ értek volna is el — és pedig erre zsugorodott össze végre kívánságul:, — a kiegyezés nem lett volna a Reichsrath által elfogadható. Mert eme „morális eredmény“ immoralitásnak és minden jogczim látszatát nélkülöző igény eredménye lett volna. Az osztrák főerősség tehát meghódítlan maradt. Az utolsó kérdéses pontot — írja lejebb a „Presse“ — melyet a mai conferencián végleg rendbe hoztak, a bankkérdés képezte. Ez tehát elvileg oly módon oldatott meg, hogy az „össz-monarchia“ valódi érdekeinek megfelelve a pénz és bankügy egységét megőrizte. A magyar követeléseknek annyiban elég jön téve, amennyiben Pesten egy tágas hatáskörű igazgatóság lesz felállítva, a banknak főügyeiben való intézkedés azonban a Bécsben székelő központi főfelügyelőségre lesz bízva. Ennélfogva az érczalap is megosztatlanul birtokában marad a banknak, mely tetszése és belátása szerint azonban egyezségre léphet a magyar kormánnyal az iránt, vajjon az érczalap egy része esetleg Pesten helyeztessék-e el ? A jegynek egysége a valutának egysége, az érczalapnak egysége e szerint fentön tartva. A kisbirtokosok hitelügye. 11. „Midőn a hazánkban létező tőkék, talán az árvatömegek egy részét és azon tőkéket kivéve, melyek a szegény nép véres verejtékéből sokszorozzák magukat, csaknem ugyanannyi csatornán vonatnak el az ipar és kereskedés, s a nagyobb földbirtok gyámolitására, ahány már fenálló pénz- és hitelintézet van ez országban; midőn e részben a hazai takarékpénztárak is alig képeznek kivételt; s midőn az ekkép gyűjtött tőkék sem elegendők távolról is a nagyobb birtok, ipar és kereskedés hitelszüksége fedezésére: ily körülmények közt más gyökeres gyógyszer nem képzelhető a kisbirtokos és munkás osztály hitelviszonyai orvoslására, mondja a fenemlített tanácskozmány felirata, mint új tőkék képezése, apró megtakarítások utján, épen azon rétegekben, melyek a segélyt igénylik.“ „Segíts magadon, isten is megsegít, — mondja továbbá a felirat kiemelve, hogy:“ „Német-, Franczia- és Angolországban nagy mozgásban látjuk a társadalom alsóbb rétegeit minden irányban törekedni az önsegély elvének valósítására. A szövetkezés (associatio) erőt kölcsönöz a gyöngéknek ; a kis tőkéket képesekké teszi versenyre szállani a nagy tőkékkel, melyeknek egyeduralma eddig oly rettegett volt; s mig az egyesült takarékosság fillérekből milliókat hord egybe, a kölcsönös jótállás kölcsönzés alapjává emeli a munkát, hitelt szerez a szorgalomnak és képességnek. “ „Íme az ut, melyen a nép alsóbb rétegei sorsának javításában a polgári sagt államok haladnak. “ Mindhiába — hangzatok el a szép buzdító szavak ! Miért — miért nem azt itt nem tárgyalhatjuk: lehetetlen volt uj tőkéket képezni még a népbankokban is, melyektől legtöbbet várt a tanácskozmány. Uj viszonyok, uj eszmék, uj szenvedélyek keletkeztek, uj idők jöttek, minőket még nem látott történelmünk, s keletkeztek ugyan óriási vállalatok, tőkék; — de nem arra, hogy a földhitel igényeit elégítsék ki; nem a kisbirtoknak megfelelő olcsó kamattal és maradandó természettel, hanem magas kamatláb mellett hirtelen elröppenve, elenyészve, — a mint jöttek. Vannak ugyanis időpontok, melyekben az emberek legnagyobb része azt, amit azelőtt lehetetlennek tartott, mindinkább hihetőnek, a reményt valónak, az ábrándot valósíthatónak, a jövő évtizedek hasznát azonnal kiaknázhatónak tartja. Vannak időpontok, melyekben az emberek legnagyobb részét bizonyos Optimismus lepi meg. Mindenki hisz és bízik egymásban, mindenki könnyebben ad és vesz, kölcsönöz és vállalkozik, remél s bízik a közeljövőben. Ekkor aztán könnyen és gyorsan forog a pénz, úgy, hogy mindenütt van1 pénz, mintha tömege megtízszereződött volna. Vannak időpontok, melyekben az emberek legnagyobb része hajlandó hinni még az asztaltánczban, az állati magnetizmus, vagy a villany delejesség csodás hatásaiban, az álomkórosok jóslataiban, a kopogó és beszélő szellemekben s végetlen üdvös horderőt tulajdonít egy-egy politikai fordulatnak, vagy szökkenésnek. Azt hiszi, hogy egy varázsszó képes átalakítani Európát, képes jókká s okosokká tenni a neveletlen tömegeket, azt hiszi, hogy immár valóban eljött a boldogság ama korszaka, minőről eddig hiában álmodoztak a bölcsek. Ilyen időpont volt a közelebb lefolyt 10 év első fele, majd nálunk, majd Nyugat- Európa egyes államaiban. Ilyen volt a világtárlat létesítésének eszméjétől a tárlat bezártáig a közhangulat, kivált Bécsben s Ausztria főbb városaiban. Ezen időszakban keletkeztek az óriási eszményi tőkék, vállalatok, vállalkozások, kötelezettségek stb., melyek némelyike ugyancsak fájdalmas nyomást okozva, később a népek vállára súlyosult. Összezavarodtak a fogalmak a tőkepénzek természete iránt. Ama tőkék, melyek különben teljes biztosítékot igénylettek aziránt, hogy csupán földbirtokba lettek volna elhelyezendők, állampapírokba, vasúti vállalatokba lettek helyezve, mert hiszen az állam is mint „kölcsönvevő“ lépett fel és teljes biztositéka mellett még nagyobb kamatot is adott, mint adhat a munka és termelés alapján a földbirtok. Államilag biztosítva lettek a vasutak jövedelmei, kamatai s illetőleg tőkéi is, mi ismét uj neme volt a teljes biztosítéknak, új gyüjtőmedenczéje azon tőkéknek, melyek eddig, vagyis a dolgok eddigi természete szerint csak a földbirtokban találhattak teljes biztosítékot. Maga a dolgok természete is megváltozott. Az 1868 — 69-iki jó termés mellett a legjobb árak kínálkoztak. Az új 600—700 mértföldnyi vasutak megnyitásával eladhatóvá váltak azon csekély értékű termények, állatok, takarmány és zöldségfélék, fák, erdők stb. is, melyek elárusitására eddigelé gondolni sem lehetett s ez után uj jövedelmi források nyíltak meg a földbirtok számára, miszerint, a birtokrészek ára csakhamar igen sok helyen megkétszereződött. A birtokosok s bérlők megkétszerezték a napidíjakat a mezei munka körül, melytől különben is elvonták a még többet (egy napszámért 4—5 forintot) igérő vasúti építkezések. Az értékviszonyok megzavarodtak. Úrrá akart lenni, vagy legalább uriasan akart élni sok oly egyén, ki azelőtt csekély biztos jövedelmi forrással sem bírt s a nőnem számára több száz milfrtnyi luxus-gyártmányok hozattak Bécsből és a külföldről, oly árakon minőket ez ideig alantasoknak mondhattunk, mert hisz a gyári termelés megkétszereződött, s az üzletbe fektetett tőke, mely máskor hónapokig váratott magára, pár hét, pár nap visszafordult stb. stb. így tehát a fogyasztás is megkétszereződött, kivált az eddigelé alig élvezett luxus-czikkekben. .. Ezeknél fogva a forgalommal arányosan emelkedett a kamatláb, mert a