Egyetértés, 1878. január (12. évfolyam, 1-31. szám)

1878-01-13 / 13. szám

XII. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................20.— Félévre ........................................ 10.­— Negyedévre...................................5. ■— Egy héra..............................................1.80 Egy szám 6 krajezár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajezár. 13 szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Vasárnap, 1878. január 13. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnák el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal: Budapest, IV. Mineő­uteea 1. se. hová az előfizetési pénzek küldendők. A triesti Lloyd-társaság, Fiume, jan. 8. Kormányunk nemzetölő politikájának egyik gyöngye ama tervezett szerződés, melyet hazánk a triesti osztrák Lloyd-tár­­sasággal lenne kötendő. Tíz hosszú évre gátolva lennénk ezáltal nyers terményein­ket oda szállítani a külföldre, hol azokat elárusíthatnánk, sőt egyáltaljában ki sem szállíthatnánk. Mert oly helyekre csak nem fog kereskedő gabnát küldeni, hol az bő­vebben terem mint nálunk, — pedig a társaság tervezett utai nagyobbrészt ily helyekre szánják s így gabnakivitelünk­­nek még versenyt is alkotnak. A dolog különben fényes és tiszta, mint a nap­sugár. Ausztria ipar­állam, iparczikkeit csak keleten árusíthatja el, tengeri közlekedései is tehát mind keletre irányulnak, honnét még azon h­asznot is huzza, hogy közle­kedő eszközei visszatértükben az általa szükségelt nyers terményeket kényelmesen helyébe szállítják. Ezen ellenkezők a mi viszonyaink. Mi csupán nyers termeszt­­ményeket szállíthatunk külföldre, honnét viszont csak iparczikkek jönnek hozzánk. Nyers terményeink pedig csak­is Nyugat­­európában állíthatók piaczra, a­honnét az iparczikkekkel visszatérő hajóink ránk nézve csak előnyös versenyt erőszakolnának az osztrák iparra, melynek eddig nálunk mo­nopóliuma volt. A mi tengeri kereskedé­sünk tehát kizárólag nyugat felé tart, míg Ausztriáé kelet felé. Érdekeink össze nem egyeztethetők, mert homlokegyenest álla­nak egymással szemközt: a­mi egyiknek hasznára vállanék, a másiknak épen kárát okozná. S kormányunk még­is rá akarja erő­szakolni a nemzetre e­léghetetlen káros egyezményt, számítva egyesek járatlansá­gára s mások elvetemedettségére. Helyén lesz tehát némi felvilágosítást nyújtani e tekintetben azoknak, kik a kérdéssel ed­dig keveset foglalkoztak, s kik hivatva vannak abban dönteni. Azon bohók számára szánt érvek, me­lyekkel a kormány e hallatlan szerződést támogatni igyekszik, a következők : 1. A társaság a magyar korona or­szágainak külföldi postaközlekedését esz­közli. 2. Keleten a korona politikai befolyá­sát érvényesíti. 3. Megkötendőnek véli a triesti Lloyd­­társasággal a szerződést, mert nem ismer más társaságot, mely képes lenne ama szolgálatokat végezni. Lássuk csak e hazug és nyomorék érvelést egyenként. A magyar korona országainak postás közlekedése keletre semmi, mert a­hol kereskedelmi viszony nem létezik, oda ke­reskedők levelet nem irkálnak,­­ egyéb korrespodencziát pedig, mi legalább nem tudunk. De ha léteznék is kelet azon kikötőivel magyar posta­közlekedés, ak­kora például, mint most nyugatra van (mi nem lesz soha) még akkor sem ke­rülne évenként többe, 10.000 forintnál a posta, mi pedig egy kissé messze esik az évenkinti 1.700.000 frttól. Más oldalról tekintve e kérdést-, nem jutunk valamivel szebb eredményre. A Brenneren keresztül menő nemzetközi posta ugyanis harmadrész idő alatt futja be Egyptomot, Indiát és Chinát, mint a Lloyd társulat hajói. A szuezi csatornán túl te­hát már az angol posta manipulálja Ma­gyarország posta küldeményeit. A triest­­konstantinápolyi irány pedig egészen kézen kívül esik a báziás-ruscsuk-várnai vonal mellett. Az egyptomi posta már most is Brindisin által továbbu­tazik a nemzetközi postával. Az istriai postát sem eszközlendi a Lloyd társulat sokáig, csak is mig a divacca-pólai­ vasút vonala át nem lesz adva a közlekedésnek. A­mi végre a dal­­mácziai postát illeti, az a következő mó­don megy végbe : a frame-dalm­ácziai vo­nal kiszolgálására a Lloyd társulat két apró ódon gőzöcskéjét a Hebét és Yolét használja, mikkel már nem tudott mit csi­nálni. E gyámoltalan kis kávémasinák alig haladnak 7 tengeri mérföldet órán­ként szélcsend és nyugodt tenger mellett; zavaros időben pedig, a tengert épen ki nem állják, veszedelmesek, az utasoknak a legcsekélyebb kényelmet sem nyújthatják, s rendesen elkésnek. Így történik azután, hogy a posta, mely mindig a leg­rövidebb utat keresi a triesti vonal na­gyobb, tisztább, biztosabb és teljes kénye­lemmel ellátott gőzösein jön Triesten át Fiumébe. Ha végre a dalmát vasút is el­készül (nemsokára), akkor a Lloyd társu­lat épenséggel semmi postát sem visz ha­jóra, s e mellett valóban megfoghatatlan, hogy vetemedhetik valaki arra az arczát­lanságra, hogy a Lloyd társulatról szólva, postaközvetítést merjen említeni! És most jön a politikai befo­lyás, melyet a Lloyd társulat eszközölne keleten Magyarország számára ... No már itt nem időzünk sokáig, legfeljebb egy ha­hotával felelhetnénk e koczk­áztatott buffo­­nériára, ha valahogy sírásra nem fakad­nánk azon dicső politikai befolyások át­gondolásán, melyeket az osztrák-magyar kormány eszközölt mindeddig keleten úgy a Bosporus, mint a Fekete és egyéb ten­gerek partjain! Hallgassunk e semmit­mondó frázis felett tehát mindaddig, míg Tisza Kálmán valami tüzetesebb bohóság­gal, valami ténynek hazudott furcsa talál­mán­nyal nem egészíti ki a politikai befolyás sallangját. Következik az állítás, hogy nem ta­lálkozott eddig még egy más társulat, mely a fentebbi két humbugságot 17 millióért elvállalta volna. Nem tudjuk, hogy egy­­átaljában akadna-e társulat, mely politi­kai befolyások eszközlésére hasonló képtelenségekre vállalkoznék, csak­­ annyit tudunk, hogy az angol n­e­w­c­a­s­tl­e-i Richardson et Co­mp.-féle társulat ajánlatot tett a kormánynak az osztrák Floud helyett a magyar tengeri kereske­delem közvetítésére a külföldön. Ezt pedig 16 (tizenhat) jól felszerelt tengeri csavar­gőzössel, melyek közül 11 nyugatra, Anglia, Észak-Amerika és Brazília között, 3 Egyp­­tom és Nyugatindia között, 2 pedig Dal­­mácziával közlekednek. És mindezt, a pos­tát beleértve, évenkénti 20,000 frt sub­­ventióért! Szemérmetlen hazugság tehát ez utóbbi állítás is, és annyival inkább, hogy még pályázatot sem engedtek meg ez ügyben, a­mire pedig seregesen jelentkeznének. íme milyen természetűek a magyar kormány koholmányai, melylyel e vesze­delmes szerződést a nemzetre akarják tuk­málni, az egész ország kiszámíthatlan ká­rára, — csak saját és az osztrákok érdeké­ben. Mert eltekintve a kormány tagjainak személyes érdekeit és hasznát ez ügy­ben (ez is egy neme a subventiónak), két­ségkívül­, hogy az osztrákok tömérdeket nyernének az által, ha a nyers termé­nyeink kivitelét meggátolva, azt számukra olcsóbban megszerezhetőkké tennék, és vi­szont kizárva a külföldi versenyt, ipar­­czikkeiket jutányosabban árusíthatnák el hazánkban. És mindezért még 17 milliót fizessünk a jó osztrákoknak! Valóban megfoghatlan, hogy mernek bennünket a derék szomszédok még a hottentótoknál is butábbaknak nézni és a­mi mindenesetre hallatlanabb, hogy talál­­tatik egy nemzeti kormány, mely ez ocs­­mány hazaárulást kivinni szándékozzék! De ne foglalkozzunk sokat a megfogha­­tatlanokkal, hanem folytassuk a kézzelfog­ható dolgok ismertetését. A kötendő szerződés szerint Magyar­­ország 31%­-ét fizetné az évenkénti sub­­ventiónak, azaz 1.700.000 forintot, mi tíz év alatt 17 milliót tesz. A verseny kizárá­sán és egyéb károkon kívül ennyi az évenkénti áldozat. Lássuk már most, men­­nyivel kecsegtetnek a viszonszolgálat te­kintetében. A tervezett utak 23-féle irány­ban mennének, 22 kelet felé Török és Oroszországba, India és Kínába; csak egy nyugatnak, Angliába; ez is csak 18 fordulót tenne évenkint, míg a többi hu­szonkettő 905-öt összesen! No ez ugyan nem felel meg a 31 perczentnek. A tervezett utak között tehát csakis egy van olyan, mi a magyar érdekeket szol­gálná, a többi vagy közömbös vagy káros kereskedelmünkre nézve. Az összes utak hosszából 17 °­ 00 esik azokra, melyek Fiumét érintik, vagy Fiu­méból indulnak ki. És ha kiszámítjuk, hogy mennyi jut a Lloyd-társulatnak azon 82 ezer tonna szállítmány egy-egy tonnájára, mely Fiuméból vitetik ki évenkint, úgy találjuk, hogy egy tonnára, a szállítási dijon kivül, 7 frt subventio esik, azaz sokkal több a viteldijnál, melyért azt egy más gőzhajó elszállítaná. Ez is furcsa egy neme a kereskedelem lendítésének! Ha pedig megfontoljuk, hogy a triesti Lloyd-társulat elcsapja magyar vasutaink keze alól azon szállítmányokat, melyeket Ausztria keletre küld, vagy onnét kap, úgy józan és­szel csak­is arra törekedhe­tünk, hogy ama társulat működését csök­kentsük, ne pedig még subventionáljuk. Még egyet jegyezzünk meg. Azon két­­három rozzant gőzhajó értéke, melyet a társaság eddig Fiuméba küldött, alig ha­ladja meg az 1.700.000 frtot, azaz az évenkinti subventiót. Már most ha a ma­gyar kormány ez összeget pár hajó be­vásárlására fordítaná, teljesen helyettesít­hetné a Lloyd szolgálatait addig is, míg megalakulna és készen lenne hajóival egy oly társulat, mely kizárólag a magyar ér­dekeket szolgálná, és nem függne az ősz­­i trák kormánytól, mely viszonyainkat ki­­­­aknázni igyekszik. Jelentékeny hasznáva­­ válnék még Fiuménak azáltal is, hogy a hajóit nagyobbrészt itt építené, személyze­tébe főkép magyar alattvalókat venne fel, mi épen nem történik a Lloyd-társulatnál, s mire nézve kormányunk szót sem emelt. De a­mi mindenekfelett fontos, hogy kül­földi kereskedelmünk közvetítése s magyar kezekben lenne, kizárólag a magyar kor­mánytól függne, s végre-valahára hasznát vehetnénk azon 40 millió forintnak, me­lyet Fiume kikötőjének s vasutjának ki­építésére fordítottunk. Sz.—E.­T. Ezek a szerencsétlen officiosusok! Mire nem képes az emberi dressura, azt ugyancsak bámulva tapasztalhatjuk a kormányhó lapok nyilatkozatain! Szegényeket igazán szánni lehet, mert alapjában ők együtt éreznek a nemzettel, ők se oly vakok, hogy ne látnák, mit követel a keleti kérdés óriási koczkavetésében hazánk érdeke, — de­­ nekik egyszersmind kötelességök bebizonyítani, hogy a kormány magatartása megfelel ez érdekek megóvá­sának, és e lehetetlen vállalkozásban hideg verej­ték gyöngyözik homlokukon, vastagon dagadnak ereik és reszelő sípolássá válik lélekzetök. Mindig Anglia a bűnbakjuk, Angliát vádolják szívük egész kétségbeesésével, Angliához könyörögnek most is megható panaszos hangokon. Szegény párok észre sem veszik, hogy mily rettenetes gyávaság bélyegét sütik a kormány politikájára, ha az ő felfogásukat a kormánypolitika indokolásának kellene tekinteni. Mert mi egyéb van ez örökös kérlelésben és panaszkodás­ban, mint az, hogy Anglia védelmezze meg az isten szerelméért a mi állami és nemzeti érdekein­ket,­­ miután a mi államférfim bölcseségünk úgy teszi szükségessé, hogy mi magunk semmikép se védelmezzük azokat. Hisz ugyancsak helyesen ma­gyarázza meg a Timesnek legutóbbi czikke, hogy mo­narchiánknak érdekei a keleti kérdésben sokkal életbevágóbbak és fontosabbak, mint Angliáé, és ez érdekeinket sokkal kevesebb koczkázattal véd­­hettük volna meg, mint Anglia az övéit. És ilyen körülmények között egy magyar officiosus lelkesen üdvözöli a kormányt és nagyon megnyugtatottnak találja az országot a miért politikánk „nem ült fel Angliának.“ Ó szent együgyűség, milyen kevés kell a te felültetésedre. Mi tehát nem ül­tünk fel Angliának, mert szabad prédának enged­tük oda azt, a mi legsajátosabb érdekünk. Hát miég milyen elégtételünk lesz az álnok Anglia felett, ha szépecskén elpusztulunk a föld színéről, és az önző janglusok „szemében majd gyászköny ül egy nemzet sírja fölött.“ Ők sírhatnak, de mi ál­dani fogjuk — természetesen még a halálunk előtt kiállított végrendeletben, melyre officiousus lap­jaink fognak szolgálni — Andrássy gróf és Tisza Kálmán utolérhetlen államférfim belátását, úgy tesszük, mint az a derék fiú, ki felkötötte magát, csakhogy atyjának egy kis boszúságot szerezzen. Azután minő remek bevallás van abban, hogy nem ültünk fel Angliának! Mert ez természetesen fel­tételezi azt, hogy Anglia biztatott bennünket a határozottabb és erélyesebb fellépésre. Köszönöm zsidó, hogy megtanítottál a szóra. Ki nem látja, ha nem bolond — azaz ha nem officiosus — ezek­ből azt, hogy Európának hallatlanul szerződés­­szegő, gyáva és czinkos magatartásáért első­sor­ban Ausztria - Magyarország viseli a felelőssé­get. — Mit lehet várni más hatalomtól , ha az a monarchia , melynek léte forog kérdés­ben , még egy milliónyi hadsereg birtokában könnyen döntő befolyást gyakorolhat, míg más — kevésbé érdekelt — állam ösztönzéseire tett egy lépést a szerződéseknek és saját érdekei­k­­nek védelmezésére. Szégyen már az, hogy ösz­tönzésre van szükség, még ha ez ösztönzésnek en­gedtünk volna is, míg ellenben az ösztönzés ténye magában azt bizonyítja, hogy az angol kormány­ban lett volna akarat és készség a helyesebb és jogtisztelőbb eljárásra! Azután micsoda falsificatió­­nak tűnik fel, ily világításban az az officiósus okos­kodás, hogy gróf Andrássyt Európának helyzete és a hatalmaknak magatartása kényszerítette a meg­alkuvás és a békés egyezkedés útjára, holott min­den tény külön-külön és valamennyi­ együtt véve, csak azt bizonyítja, hogy épen gróf Andrássynak muszka alliancee, reichstadti egyezsége bénította meg másoknak nagyobb tett­készségét és becsüle­tesebb igyekezetét. Ő nem akart „felülni“ Angliá­nak, mely bennünket gonoszul, a mi érdeke­inknek megóvására akart csábítani, ő csak Oroszországnak „ült fel“, mert ez határtalan önzetlenséggel bennünket a szláv muszka civilisad­ó és szabadság áldásaiban készül része­síteni. A vámügyi határozati javaslat. —dr— A vám és kereskedelmi szö­vetség feletti bizottsági tanácskozások be vannak fejezve. Az a testület, mely hivatva volt a kormány előterjesztéseit a parla­menti tárgyalásra előkészíteni, azokat ala­posan megrostálni, e rostálási müfo­­lyamot bámulatos coulange-szal végezte. Amint a kormány a paragrafusok és vám­tételek tömegét a rostára felöntötte, azon módon keresztül is omlott minden egyes paragrafus, minden ..egyes tétel. — Hogy­ne ! Az olyan mérhetetlen nagyságú üre­geken, aminek eme mindent megszavazó fejekben egyenként és összesen mutatkoz­tak, nincs a világon az a kormányjavas­lat, mely kényelmesen keresztül ne essék. A rostálási müfolyam tehát szerencsé­sen véget érte; nem volt fenakadás sem­miben — absolute semmiben. Hanem be­fejezésül következett egy határozati javaslat, mely azt akarta tüntetni, mintha az elfo­gadás bőfejűsége egyszerre ellenkező vég­letbe csapott volna és átváltozott volna oly szakfejüséggé, mely a maga nemében va­lóban ritkítja párját. Midőn ugyanis a ta­rifa feletti vita egész folyamában a kor­mány égre-földre bizonygatva állította, hogy a tarifát szerződéses alapon akarta meg­kötni, (ami azonban nem sikerült) és szen­tül ígérte, hogy a tarifát nem kívánja vég­legesnek tekinteni, hanem igyekezni fog a külállamokkal szerződéseket kötni, és szerző­dések utján a tari­fának Magyarországra néz­ve káros s magas tételeit leszállítani; midőn nemcsak a kormány ismételt állításai, ha­nem a kézzelfogható tények hangosan ki­­álltják, hogy kormányunk az ország érde­kének Ausztria ez irányában való megóvásá­ban már mostan is, amikor a szerződés Magyarország részéről elfogadva nincs, s ennélfogva az Ausztria irányában gyako­rolható presszónak egész fegyvertára ke­zünkben van — tökéletesen tehetetlennek mutatkozott — következésképen a szer­ződés elfogadása után — amikor már minden fegyvert kiadunk kezünkből, még százszorta tehetetlenebb lesz; — mi­dőn ezek után kézzelfogható , hogy a szerződés elfogadása teljes capitulatiót je­lent : a kormánypártnak egyik igényte­len tagja előáll, és határozati javaslatot indítványoz, melynek értelmében a képvi­selőház a kormánytól „elvárja, hogy a minden törekvését és alkotmányos befo­­­­lyását arra fogja irányozni, hogy ezen monarchia és a külállamok között vám-és kereskedelmi szerződések mielőbb köttes­senek“. Mi ezen javaslatnak czélja? Az-e, hogy a kormányra presszót gyakoroljon? Hiszen a szerződéses tarifának eldobása nem a magyar kormányon múlt,miután a kormány már előre lelépett azon alapról, ahol az ily velleitásokkal szemben ellentállást tanúsít­hatott volna. Hiszen a kormány maga is nyíltan vallotta az autonóm rendezés ká­ros voltát. Mi hát a javaslat czélja ? — Hogy a kormánynak az osztrák impetus­­sal szemben ellentállási erőt adjon? — Valóban ez olyanforma naiv kívánság, mintha pókhálóval elefántot akarnának fogni. Ha ez lett volna a javaslat czélja, ki kel­lett volna abban mondani a s­a­n­c­t­i­ó­t, hogy ellenkező esetben a szö­vetség megkötése nem ajánl­­tatik. Ez igenis erőt adott volna a ma­gyar kormánynak Ausztriával szemben, (ha ugyan ez erő használatára akarattal bírna.) így a­mint van a javaslat, csak jámbor óhajtás színében tűnik fel. Jámbor többségtől eredő — a jámbor közönség megnyugtatására számított jámbor óhajtás. Mint ilyenről — természetesen — nem is volna róla érdemes bővebben szólni, ha a tettetett jámborság alatt nem lappangna jókora mennyiségű raffineria. A javaslat előterjesztője már maga is azzal indokolta a javaslatot, hogy általa a közvéleményre akar hatni, melyet az ellenzék számos fontos érvei aggoda­lomba ejtettek. Ez magyarán annyit je­lent, hogy port kell hinteni a nép szemébe, hadd higgje, hogy a tariffa meg­változtatható és meg is fog változtatni az or­szág érdekében. Boldogok, a­kik hisznek. De továbbá a bizottság és az ország­­gyűlés azon tagjai, kik a kormánynak ál­talunk is károsoknak elismert vámügyi propositióit elfogadják, a határozati javas­lat által magukat oly színbe akarják fel­tüntetni, mintha ők semminek sem vol­nának okai. Ők elfogadták a kormány javaslatait, de utasították a kormányt, hogy a javaslatokat, melyek egészben véve ro­­szak és károsak, javítsa meg (utólagosan, mikor már nem lehet). Ha ez a kormány­nak nem sikerül (mint nem is sikerülhet) ők nem lesznek a hibások, mert hisz meg­mondták, hogy a kormány minden törek­vését odairányozza, hogy a rész szövetség a külföldi szerződések által megjavuljon. A kormányra lesz hárítva a felelősség — a rész­alkuért — egészen és osztatlanul. És a kormány? — — Az persze szinleg elvállalja a felelősséget, — meg­köti az ország kezét tíz évre, minden irányban — és aztán ? . .. Aztán megbu­kik ... oly örökséget hagyva utódjának, melyben nincs köszönet. — A kormány­elnök a bizottságban máris nyíltan mon­dogatja, több ízben — hogy akkor már nem ők lesznek miniszterek. Mindezek természetesen igen szép ki­látások. De hát annyira jutott-e már Ma­gyarország, hogy legfontosabb életérdekei ily szeszélyes játék tárgyát képezhetik ? A legbámulatosabb azonban a dolog­ban az, hogy a határozati javaslatot a kormány nemcsak elfogadja, hanem erő­sen védi, nehogy valahogy elbukjék...» Más viszonyok közt egy ily javaslat a leg­merevebb bizalmatlanság nyilatkozatának tekintetnék. A kormány nem tekinti annak, sőt kimondja, hogy azt örömmel elfogadja, mert nem fejez ki egyebet, mint amit a kormány is akar. Valóban bámulatos ma­nőver! — Ezáltal a kormány is belebuvik a többség által előrántott bőséges mentő­köpenybe, és lehárítja nyakáról a felelős­séget a rész­kiegyezésért, mert hisz a ki­egyezés megjavítható lesz, csak először meg kell kötni az alkut Ausztriával, s azután elő kell venni a külföldi államo­kat ... Ha meg lesz kötve a szövetség, majd jönnek egymásután azok a jó kül­földi szerződések — és minden rendben lesz .. . Jönnek, bizonyosan jönnek, — a kormány tudja. De ha nem jönnek? — Akkor annak oka nem lesz a kormány, — nem lesz a kiegyezés, hanem oka lesz a külföld, Né­metország , Francziaország, Olaszország stb., melyek nem akarnak szerződéseket kötni. És ezekért a kormány csak nem le­het felelős .... Mily mély bölcseség rejlik mindezek­ben, s mily boldog az ország, melynek ily bölcs többsége és kormánya van 11 Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva. Paris, j­anuár 8. (Saját levelezőnktől ) Tegnap érkeztem meg Londonból, s miután tudom, hogy az „Egyetértés“ olvasóit rendkívül érdeklik, amik ma Angolországban történnek, el sem mulaszthatom néhány szóval érinteni azt, a­mit tapasztaltam. Egy nagy s hatalmas párt, leginkább föld­­birtokosok és az arisztokratiának nagy része, az angol miniszterelnökkel élükön mindent elkövetnek, hogy egy orosz-török békekötést megakadályozza­nak. Mondanom sem kell, hogy ezen párthoz tarto­zik a parlamenti tagok nagy része. E körökben a hangulat határozottan harczias és izgatottabbá lesz napról napra. És ha azon egyének, kikkel érint­kezni leginkább alkalmam volt, nem volnának na­gyon is törökbarátok, azt mondanám, hogy az angol fegyveres beavatkozás nagyon közel áll, de így egyedül azon tény constatá­­lására szorítkozom, hogy itt titokban minden es­hetőségre készülnek. Andrássyt mint osztrák külügyárt talán, de mint magyar embert sehogy sem képe­­­sek érteni. Nevezetes okmány. Furcsa szeszélye a sorsnak az, hogy I. Sándor c­árnak egy nagyfontosságú tit­kos okmánya ide Magyarországra került, s hogy azt épen egy magyarnak sikerült föl­fedeznie, hogy felmutathassa intő például nemcsak saját vész fenyegette nemzetének, hanem fel a többi velünk egy közös ál­lamban élő más népeknek, fel Európa minden népeinek s fel maguknak a muszka mindenhatóságot oly aggálymenten támo­gató, vagy jobb esetben közönyösen néző uralkodók­nak is. Hadd ismerjék az ármány és hitsze­­gésnek azon minden képzeletet felülmúló nagyságát, a­melyet a muszka politika ma­gában rejt. Hadd ismerjék a vadság, a kétszínűség, az ámítás, a rászedés azon roppant mérvét, a­melyet a muszka ura­lom méhében hord. Hadd tudják meg a népek, hogy mindannyiuk szabadságát, lé­teiét, műveltségét, vallását, társadalmát, szóval mindent, mi a népek előtt szent és becses lehet, mily imminens veszély fenye­geti. Hadd tudják meg, miszerint az iszo­nyoknak — százezrek hullájával kiköve­zett­ útjain Balkánhoz eljutott vadság, les­ben áll, hogy Európa népeit s azoknak ezredéves alkotásait­­ eltiporja, vérözön­­be fojtsa. Hadd tudják meg az uralkodók, hogy mindeniknek trónja kráter felett áll, melyet a muszka czár a népekkel együtt be akar temetni uralomvágyának iszonya­tos tűzokádójába. Mert nincsen olyan szövetséges, olyan barát, a­kit a muszka-politika meg ne csalna, a muszka ármány rá ne szedne. Minden, a­mi telhetetlenségének útjában áll, azt vagy erővel eltiporni, vagy ármányo­­san aláásni igyekszik, legyen az nép vagy trón, legyen az jóbarát vagy ellenség. Az a népeknek szabadságot, függetlenséget hirdet, hogy azután lépre csalva elnyer­hesse; az az uralkodók iránt jó­indulatot színlel, barátságot segélyez, hogy hatal­mukat halomra dönthesse; az szövetségre lép a koronás főkkel a népek ellen, a népek­­­­kel a koronás fők ellen, kiket álnokul testvé­­­­reinek nevez, de örökségükre áhítozik. Az a forradalmakat: a szabadságra törő elnyomott

Next