Egyetértés, 1878. január (12. évfolyam, 1-31. szám)
1878-01-13 / 13. szám
XII. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................20.— Félévre ........................................ 10.— Negyedévre...................................5. ■— Egy héra..............................................1.80 Egy szám 6 krajezár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajezár. 13 szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Vasárnap, 1878. január 13. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnák el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: Budapest, IV. Mineőuteea 1. se. hová az előfizetési pénzek küldendők. A triesti Lloyd-társaság, Fiume, jan. 8. Kormányunk nemzetölő politikájának egyik gyöngye ama tervezett szerződés, melyet hazánk a triesti osztrák Lloyd-társasággal lenne kötendő. Tíz hosszú évre gátolva lennénk ezáltal nyers terményeinket oda szállítani a külföldre, hol azokat elárusíthatnánk, sőt egyáltaljában ki sem szállíthatnánk. Mert oly helyekre csak nem fog kereskedő gabnát küldeni, hol az bővebben terem mint nálunk, — pedig a társaság tervezett utai nagyobbrészt ily helyekre szánják s így gabnakivitelünknek még versenyt is alkotnak. A dolog különben fényes és tiszta, mint a napsugár. Ausztria iparállam, iparczikkeit csak keleten árusíthatja el, tengeri közlekedései is tehát mind keletre irányulnak, honnét még azon hasznot is huzza, hogy közlekedő eszközei visszatértükben az általa szükségelt nyers terményeket kényelmesen helyébe szállítják. Ezen ellenkezők a mi viszonyaink. Mi csupán nyers termesztményeket szállíthatunk külföldre, honnét viszont csak iparczikkek jönnek hozzánk. Nyers terményeink pedig csakis Nyugateurópában állíthatók piaczra, ahonnét az iparczikkekkel visszatérő hajóink ránk nézve csak előnyös versenyt erőszakolnának az osztrák iparra, melynek eddig nálunk monopóliuma volt. A mi tengeri kereskedésünk tehát kizárólag nyugat felé tart, míg Ausztriáé kelet felé. Érdekeink össze nem egyeztethetők, mert homlokegyenest állanak egymással szemközt: ami egyiknek hasznára vállanék, a másiknak épen kárát okozná. S kormányunk mégis rá akarja erőszakolni a nemzetre eléghetetlen káros egyezményt, számítva egyesek járatlanságára s mások elvetemedettségére. Helyén lesz tehát némi felvilágosítást nyújtani e tekintetben azoknak, kik a kérdéssel eddig keveset foglalkoztak, s kik hivatva vannak abban dönteni. Azon bohók számára szánt érvek, melyekkel a kormány e hallatlan szerződést támogatni igyekszik, a következők : 1. A társaság a magyar korona országainak külföldi postaközlekedését eszközli. 2. Keleten a korona politikai befolyását érvényesíti. 3. Megkötendőnek véli a triesti Lloydtársasággal a szerződést, mert nem ismer más társaságot, mely képes lenne ama szolgálatokat végezni. Lássuk csak e hazug és nyomorék érvelést egyenként. A magyar korona országainak postás közlekedése keletre semmi, mert ahol kereskedelmi viszony nem létezik, oda kereskedők levelet nem irkálnak, egyéb korrespodencziát pedig, mi legalább nem tudunk. De ha léteznék is kelet azon kikötőivel magyar postaközlekedés, akkora például, mint most nyugatra van (mi nem lesz soha) még akkor sem kerülne évenként többe, 10.000 forintnál a posta, mi pedig egy kissé messze esik az évenkinti 1.700.000 frttól. Más oldalról tekintve e kérdést-, nem jutunk valamivel szebb eredményre. A Brenneren keresztül menő nemzetközi posta ugyanis harmadrész idő alatt futja be Egyptomot, Indiát és Chinát, mint a Lloyd társulat hajói. A szuezi csatornán túl tehát már az angol posta manipulálja Magyarország posta küldeményeit. A triestkonstantinápolyi irány pedig egészen kézen kívül esik a báziás-ruscsuk-várnai vonal mellett. Az egyptomi posta már most is Brindisin által továbbutazik a nemzetközi postával. Az istriai postát sem eszközlendi a Lloyd társulat sokáig, csak is mig a divacca-pólai vasút vonala át nem lesz adva a közlekedésnek. Ami végre a dalmácziai postát illeti, az a következő módon megy végbe : a frame-dalmácziai vonal kiszolgálására a Lloyd társulat két apró ódon gőzöcskéjét a Hebét és Yolét használja, mikkel már nem tudott mit csinálni. E gyámoltalan kis kávémasinák alig haladnak 7 tengeri mérföldet óránként szélcsend és nyugodt tenger mellett; zavaros időben pedig, a tengert épen ki nem állják, veszedelmesek, az utasoknak a legcsekélyebb kényelmet sem nyújthatják, s rendesen elkésnek. Így történik azután, hogy a posta, mely mindig a legrövidebb utat keresi a triesti vonal nagyobb, tisztább, biztosabb és teljes kényelemmel ellátott gőzösein jön Triesten át Fiumébe. Ha végre a dalmát vasút is elkészül (nemsokára), akkor a Lloyd társulat épenséggel semmi postát sem visz hajóra, s e mellett valóban megfoghatatlan, hogy vetemedhetik valaki arra az arczátlanságra, hogy a Lloyd társulatról szólva, postaközvetítést merjen említeni! És most jön a politikai befolyás, melyet a Lloyd társulat eszközölne keleten Magyarország számára ... No már itt nem időzünk sokáig, legfeljebb egy hahotával felelhetnénk e koczkáztatott buffonériára, ha valahogy sírásra nem fakadnánk azon dicső politikai befolyások átgondolásán, melyeket az osztrák-magyar kormány eszközölt mindeddig keleten úgy a Bosporus, mint a Fekete és egyéb tengerek partjain! Hallgassunk e semmitmondó frázis felett tehát mindaddig, míg Tisza Kálmán valami tüzetesebb bohósággal, valami ténynek hazudott furcsa találmánnyal nem egészíti ki a politikai befolyás sallangját. Következik az állítás, hogy nem találkozott eddig még egy más társulat, mely a fentebbi két humbugságot 17 millióért elvállalta volna. Nem tudjuk, hogy egyátaljában akadna-e társulat, mely politikai befolyások eszközlésére hasonló képtelenségekre vállalkoznék, csak annyit tudunk, hogy az angol newcastle-i Richardson et Comp.-féle társulat ajánlatot tett a kormánynak az osztrák Floud helyett a magyar tengeri kereskedelem közvetítésére a külföldön. Ezt pedig 16 (tizenhat) jól felszerelt tengeri csavargőzössel, melyek közül 11 nyugatra, Anglia, Észak-Amerika és Brazília között, 3 Egyptom és Nyugatindia között, 2 pedig Dalmácziával közlekednek. És mindezt, a postát beleértve, évenkénti 20,000 frt subventióért! Szemérmetlen hazugság tehát ez utóbbi állítás is, és annyival inkább, hogy még pályázatot sem engedtek meg ez ügyben, amire pedig seregesen jelentkeznének. íme milyen természetűek a magyar kormány koholmányai, melylyel e veszedelmes szerződést a nemzetre akarják tukmálni, az egész ország kiszámíthatlan kárára, — csak saját és az osztrákok érdekében. Mert eltekintve a kormány tagjainak személyes érdekeit és hasznát ez ügyben (ez is egy neme a subventiónak), kétségkívül, hogy az osztrákok tömérdeket nyernének az által, ha a nyers terményeink kivitelét meggátolva, azt számukra olcsóbban megszerezhetőkké tennék, és viszont kizárva a külföldi versenyt, iparczikkeiket jutányosabban árusíthatnák el hazánkban. És mindezért még 17 milliót fizessünk a jó osztrákoknak! Valóban megfoghatlan, hogy mernek bennünket a derék szomszédok még a hottentótoknál is butábbaknak nézni és ami mindenesetre hallatlanabb, hogy találtatik egy nemzeti kormány, mely ez ocsmány hazaárulást kivinni szándékozzék! De ne foglalkozzunk sokat a megfoghatatlanokkal, hanem folytassuk a kézzelfogható dolgok ismertetését. A kötendő szerződés szerint Magyarország 31%-ét fizetné az évenkénti subventiónak, azaz 1.700.000 forintot, mi tíz év alatt 17 milliót tesz. A verseny kizárásán és egyéb károkon kívül ennyi az évenkénti áldozat. Lássuk már most, mennyivel kecsegtetnek a viszonszolgálat tekintetében. A tervezett utak 23-féle irányban mennének, 22 kelet felé Török és Oroszországba, India és Kínába; csak egy nyugatnak, Angliába; ez is csak 18 fordulót tenne évenkint, míg a többi huszonkettő 905-öt összesen! No ez ugyan nem felel meg a 31 perczentnek. A tervezett utak között tehát csakis egy van olyan, mi a magyar érdekeket szolgálná, a többi vagy közömbös vagy káros kereskedelmünkre nézve. Az összes utak hosszából 17 ° 00 esik azokra, melyek Fiumét érintik, vagy Fiuméból indulnak ki. És ha kiszámítjuk, hogy mennyi jut a Lloyd-társulatnak azon 82 ezer tonna szállítmány egy-egy tonnájára, mely Fiuméból vitetik ki évenkint, úgy találjuk, hogy egy tonnára, a szállítási dijon kivül, 7 frt subventio esik, azaz sokkal több a viteldijnál, melyért azt egy más gőzhajó elszállítaná. Ez is furcsa egy neme a kereskedelem lendítésének! Ha pedig megfontoljuk, hogy a triesti Lloyd-társulat elcsapja magyar vasutaink keze alól azon szállítmányokat, melyeket Ausztria keletre küld, vagy onnét kap, úgy józan ésszel csakis arra törekedhetünk, hogy ama társulat működését csökkentsük, ne pedig még subventionáljuk. Még egyet jegyezzünk meg. Azon kéthárom rozzant gőzhajó értéke, melyet a társaság eddig Fiuméba küldött, alig haladja meg az 1.700.000 frtot, azaz az évenkinti subventiót. Már most ha a magyar kormány ez összeget pár hajó bevásárlására fordítaná, teljesen helyettesíthetné a Lloyd szolgálatait addig is, míg megalakulna és készen lenne hajóival egy oly társulat, mely kizárólag a magyar érdekeket szolgálná, és nem függne az őszi trák kormánytól, mely viszonyainkat kiaknázni igyekszik. Jelentékeny hasznáva válnék még Fiuménak azáltal is, hogy a hajóit nagyobbrészt itt építené, személyzetébe főkép magyar alattvalókat venne fel, mi épen nem történik a Lloyd-társulatnál, s mire nézve kormányunk szót sem emelt. De ami mindenekfelett fontos, hogy külföldi kereskedelmünk közvetítése s magyar kezekben lenne, kizárólag a magyar kormánytól függne, s végre-valahára hasznát vehetnénk azon 40 millió forintnak, melyet Fiume kikötőjének s vasutjának kiépítésére fordítottunk. Sz.—E.T. Ezek a szerencsétlen officiosusok! Mire nem képes az emberi dressura, azt ugyancsak bámulva tapasztalhatjuk a kormányhó lapok nyilatkozatain! Szegényeket igazán szánni lehet, mert alapjában ők együtt éreznek a nemzettel, ők se oly vakok, hogy ne látnák, mit követel a keleti kérdés óriási koczkavetésében hazánk érdeke, — de nekik egyszersmind kötelességök bebizonyítani, hogy a kormány magatartása megfelel ez érdekek megóvásának, és e lehetetlen vállalkozásban hideg verejték gyöngyözik homlokukon, vastagon dagadnak ereik és reszelő sípolássá válik lélekzetök. Mindig Anglia a bűnbakjuk, Angliát vádolják szívük egész kétségbeesésével, Angliához könyörögnek most is megható panaszos hangokon. Szegény párok észre sem veszik, hogy mily rettenetes gyávaság bélyegét sütik a kormány politikájára, ha az ő felfogásukat a kormánypolitika indokolásának kellene tekinteni. Mert mi egyéb van ez örökös kérlelésben és panaszkodásban, mint az, hogy Anglia védelmezze meg az isten szerelméért a mi állami és nemzeti érdekeinket, miután a mi államférfim bölcseségünk úgy teszi szükségessé, hogy mi magunk semmikép se védelmezzük azokat. Hisz ugyancsak helyesen magyarázza meg a Timesnek legutóbbi czikke, hogy monarchiánknak érdekei a keleti kérdésben sokkal életbevágóbbak és fontosabbak, mint Angliáé, és ez érdekeinket sokkal kevesebb koczkázattal védhettük volna meg, mint Anglia az övéit. És ilyen körülmények között egy magyar officiosus lelkesen üdvözöli a kormányt és nagyon megnyugtatottnak találja az országot a miért politikánk „nem ült fel Angliának.“ Ó szent együgyűség, milyen kevés kell a te felültetésedre. Mi tehát nem ültünk fel Angliának, mert szabad prédának engedtük oda azt, a mi legsajátosabb érdekünk. Hát miég milyen elégtételünk lesz az álnok Anglia felett, ha szépecskén elpusztulunk a föld színéről, és az önző janglusok „szemében majd gyászköny ül egy nemzet sírja fölött.“ Ők sírhatnak, de mi áldani fogjuk — természetesen még a halálunk előtt kiállított végrendeletben, melyre officiousus lapjaink fognak szolgálni — Andrássy gróf és Tisza Kálmán utolérhetlen államférfim belátását, úgy tesszük, mint az a derék fiú, ki felkötötte magát, csakhogy atyjának egy kis boszúságot szerezzen. Azután minő remek bevallás van abban, hogy nem ültünk fel Angliának! Mert ez természetesen feltételezi azt, hogy Anglia biztatott bennünket a határozottabb és erélyesebb fellépésre. Köszönöm zsidó, hogy megtanítottál a szóra. Ki nem látja, ha nem bolond — azaz ha nem officiosus — ezekből azt, hogy Európának hallatlanul szerződésszegő, gyáva és czinkos magatartásáért elsősorban Ausztria - Magyarország viseli a felelősséget. — Mit lehet várni más hatalomtól , ha az a monarchia , melynek léte forog kérdésben , még egy milliónyi hadsereg birtokában könnyen döntő befolyást gyakorolhat, míg más — kevésbé érdekelt — állam ösztönzéseire tett egy lépést a szerződéseknek és saját érdekeiknek védelmezésére. Szégyen már az, hogy ösztönzésre van szükség, még ha ez ösztönzésnek engedtünk volna is, míg ellenben az ösztönzés ténye magában azt bizonyítja, hogy az angol kormányban lett volna akarat és készség a helyesebb és jogtisztelőbb eljárásra! Azután micsoda falsificatiónak tűnik fel, ily világításban az az officiósus okoskodás, hogy gróf Andrássyt Európának helyzete és a hatalmaknak magatartása kényszerítette a megalkuvás és a békés egyezkedés útjára, holott minden tény külön-külön és valamennyi együtt véve, csak azt bizonyítja, hogy épen gróf Andrássynak muszka alliancee, reichstadti egyezsége bénította meg másoknak nagyobb tettkészségét és becsületesebb igyekezetét. Ő nem akart „felülni“ Angliának, mely bennünket gonoszul, a mi érdekeinknek megóvására akart csábítani, ő csak Oroszországnak „ült fel“, mert ez határtalan önzetlenséggel bennünket a szláv muszka civilisadó és szabadság áldásaiban készül részesíteni. A vámügyi határozati javaslat. —dr— A vám és kereskedelmi szövetség feletti bizottsági tanácskozások be vannak fejezve. Az a testület, mely hivatva volt a kormány előterjesztéseit a parlamenti tárgyalásra előkészíteni, azokat alaposan megrostálni, e rostálási müfolyamot bámulatos coulange-szal végezte. Amint a kormány a paragrafusok és vámtételek tömegét a rostára felöntötte, azon módon keresztül is omlott minden egyes paragrafus, minden ..egyes tétel. — Hogyne ! Az olyan mérhetetlen nagyságú üregeken, aminek eme mindent megszavazó fejekben egyenként és összesen mutatkoztak, nincs a világon az a kormányjavaslat, mely kényelmesen keresztül ne essék. A rostálási müfolyam tehát szerencsésen véget érte; nem volt fenakadás semmiben — absolute semmiben. Hanem befejezésül következett egy határozati javaslat, mely azt akarta tüntetni, mintha az elfogadás bőfejűsége egyszerre ellenkező végletbe csapott volna és átváltozott volna oly szakfejüséggé, mely a maga nemében valóban ritkítja párját. Midőn ugyanis a tarifa feletti vita egész folyamában a kormány égre-földre bizonygatva állította, hogy a tarifát szerződéses alapon akarta megkötni, (ami azonban nem sikerült) és szentül ígérte, hogy a tarifát nem kívánja véglegesnek tekinteni, hanem igyekezni fog a külállamokkal szerződéseket kötni, és szerződések utján a tarifának Magyarországra nézve káros s magas tételeit leszállítani; midőn nemcsak a kormány ismételt állításai, hanem a kézzelfogható tények hangosan kiálltják, hogy kormányunk az ország érdekének Ausztria ez irányában való megóvásában már mostan is, amikor a szerződés Magyarország részéről elfogadva nincs, s ennélfogva az Ausztria irányában gyakorolható presszónak egész fegyvertára kezünkben van — tökéletesen tehetetlennek mutatkozott — következésképen a szerződés elfogadása után — amikor már minden fegyvert kiadunk kezünkből, még százszorta tehetetlenebb lesz; — midőn ezek után kézzelfogható , hogy a szerződés elfogadása teljes capitulatiót jelent : a kormánypártnak egyik igénytelen tagja előáll, és határozati javaslatot indítványoz, melynek értelmében a képviselőház a kormánytól „elvárja, hogy a minden törekvését és alkotmányos befolyását arra fogja irányozni, hogy ezen monarchia és a külállamok között vám-és kereskedelmi szerződések mielőbb köttessenek“. Mi ezen javaslatnak czélja? Az-e, hogy a kormányra presszót gyakoroljon? Hiszen a szerződéses tarifának eldobása nem a magyar kormányon múlt,miután a kormány már előre lelépett azon alapról, ahol az ily velleitásokkal szemben ellentállást tanúsíthatott volna. Hiszen a kormány maga is nyíltan vallotta az autonóm rendezés káros voltát. Mi hát a javaslat czélja ? — Hogy a kormánynak az osztrák impetussal szemben ellentállási erőt adjon? — Valóban ez olyanforma naiv kívánság, mintha pókhálóval elefántot akarnának fogni. Ha ez lett volna a javaslat czélja, ki kellett volna abban mondani a sanctiót, hogy ellenkező esetben a szövetség megkötése nem ajánltatik. Ez igenis erőt adott volna a magyar kormánynak Ausztriával szemben, (ha ugyan ez erő használatára akarattal bírna.) így amint van a javaslat, csak jámbor óhajtás színében tűnik fel. Jámbor többségtől eredő — a jámbor közönség megnyugtatására számított jámbor óhajtás. Mint ilyenről — természetesen — nem is volna róla érdemes bővebben szólni, ha a tettetett jámborság alatt nem lappangna jókora mennyiségű raffineria. A javaslat előterjesztője már maga is azzal indokolta a javaslatot, hogy általa a közvéleményre akar hatni, melyet az ellenzék számos fontos érvei aggodalomba ejtettek. Ez magyarán annyit jelent, hogy port kell hinteni a nép szemébe, hadd higgje, hogy a tariffa megváltoztatható és meg is fog változtatni az ország érdekében. Boldogok, akik hisznek. De továbbá a bizottság és az országgyűlés azon tagjai, kik a kormánynak általunk is károsoknak elismert vámügyi propositióit elfogadják, a határozati javaslat által magukat oly színbe akarják feltüntetni, mintha ők semminek sem volnának okai. Ők elfogadták a kormány javaslatait, de utasították a kormányt, hogy a javaslatokat, melyek egészben véve roszak és károsak, javítsa meg (utólagosan, mikor már nem lehet). Ha ez a kormánynak nem sikerül (mint nem is sikerülhet) ők nem lesznek a hibások, mert hisz megmondták, hogy a kormány minden törekvését odairányozza, hogy a rész szövetség a külföldi szerződések által megjavuljon. A kormányra lesz hárítva a felelősség — a részalkuért — egészen és osztatlanul. És a kormány? — — Az persze szinleg elvállalja a felelősséget, — megköti az ország kezét tíz évre, minden irányban — és aztán ? . .. Aztán megbukik ... oly örökséget hagyva utódjának, melyben nincs köszönet. — A kormányelnök a bizottságban máris nyíltan mondogatja, több ízben — hogy akkor már nem ők lesznek miniszterek. Mindezek természetesen igen szép kilátások. De hát annyira jutott-e már Magyarország, hogy legfontosabb életérdekei ily szeszélyes játék tárgyát képezhetik ? A legbámulatosabb azonban a dologban az, hogy a határozati javaslatot a kormány nemcsak elfogadja, hanem erősen védi, nehogy valahogy elbukjék...» Más viszonyok közt egy ily javaslat a legmerevebb bizalmatlanság nyilatkozatának tekintetnék. A kormány nem tekinti annak, sőt kimondja, hogy azt örömmel elfogadja, mert nem fejez ki egyebet, mint amit a kormány is akar. Valóban bámulatos manőver! — Ezáltal a kormány is belebuvik a többség által előrántott bőséges mentőköpenybe, és lehárítja nyakáról a felelősséget a részkiegyezésért, mert hisz a kiegyezés megjavítható lesz, csak először meg kell kötni az alkut Ausztriával, s azután elő kell venni a külföldi államokat ... Ha meg lesz kötve a szövetség, majd jönnek egymásután azok a jó külföldi szerződések — és minden rendben lesz .. . Jönnek, bizonyosan jönnek, — a kormány tudja. De ha nem jönnek? — Akkor annak oka nem lesz a kormány, — nem lesz a kiegyezés, hanem oka lesz a külföld, Németország , Francziaország, Olaszország stb., melyek nem akarnak szerződéseket kötni. És ezekért a kormány csak nem lehet felelős .... Mily mély bölcseség rejlik mindezekben, s mily boldog az ország, melynek ily bölcs többsége és kormánya van 11 Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva. Paris, január 8. (Saját levelezőnktől ) Tegnap érkeztem meg Londonból, s miután tudom, hogy az „Egyetértés“ olvasóit rendkívül érdeklik, amik ma Angolországban történnek, el sem mulaszthatom néhány szóval érinteni azt, amit tapasztaltam. Egy nagy s hatalmas párt, leginkább földbirtokosok és az arisztokratiának nagy része, az angol miniszterelnökkel élükön mindent elkövetnek, hogy egy orosz-török békekötést megakadályozzanak. Mondanom sem kell, hogy ezen párthoz tartozik a parlamenti tagok nagy része. E körökben a hangulat határozottan harczias és izgatottabbá lesz napról napra. És ha azon egyének, kikkel érintkezni leginkább alkalmam volt, nem volnának nagyon is törökbarátok, azt mondanám, hogy az angol fegyveres beavatkozás nagyon közel áll, de így egyedül azon tény constatálására szorítkozom, hogy itt titokban minden eshetőségre készülnek. Andrássyt mint osztrák külügyárt talán, de mint magyar embert sehogy sem képesek érteni. Nevezetes okmány. Furcsa szeszélye a sorsnak az, hogy I. Sándor cárnak egy nagyfontosságú titkos okmánya ide Magyarországra került, s hogy azt épen egy magyarnak sikerült fölfedeznie, hogy felmutathassa intő például nemcsak saját vész fenyegette nemzetének, hanem fel a többi velünk egy közös államban élő más népeknek, fel Európa minden népeinek s fel maguknak a muszka mindenhatóságot oly aggálymenten támogató, vagy jobb esetben közönyösen néző uralkodóknak is. Hadd ismerjék az ármány és hitszegésnek azon minden képzeletet felülmúló nagyságát, amelyet a muszka politika magában rejt. Hadd ismerjék a vadság, a kétszínűség, az ámítás, a rászedés azon roppant mérvét, amelyet a muszka uralom méhében hord. Hadd tudják meg a népek, hogy mindannyiuk szabadságát, léteiét, műveltségét, vallását, társadalmát, szóval mindent, mi a népek előtt szent és becses lehet, mily imminens veszély fenyegeti. Hadd tudják meg, miszerint az iszonyoknak — százezrek hullájával kikövezett útjain Balkánhoz eljutott vadság, lesben áll, hogy Európa népeit s azoknak ezredéves alkotásait eltiporja, vérözönbe fojtsa. Hadd tudják meg az uralkodók, hogy mindeniknek trónja kráter felett áll, melyet a muszka czár a népekkel együtt be akar temetni uralomvágyának iszonyatos tűzokádójába. Mert nincsen olyan szövetséges, olyan barát, akit a muszka-politika meg ne csalna, a muszka ármány rá ne szedne. Minden, ami telhetetlenségének útjában áll, azt vagy erővel eltiporni, vagy ármányosan aláásni igyekszik, legyen az nép vagy trón, legyen az jóbarát vagy ellenség. Az a népeknek szabadságot, függetlenséget hirdet, hogy azután lépre csalva elnyerhesse; az az uralkodók iránt jóindulatot színlel, barátságot segélyez, hogy hatalmukat halomra dönthesse; az szövetségre lép a koronás főkkel a népek ellen, a népekkel a koronás fők ellen, kiket álnokul testvéreinek nevez, de örökségükre áhítozik. Az a forradalmakat: a szabadságra törő elnyomott