Egyetértés, 1879. augusztus (13. évfolyam, 210-240. szám)
1879-08-13 / 222. szám
Xlil. évfolyam Budapest Hirdetések és nyiltterek•lvétttsak árszabály szerint a kiadó hivatalban:Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán t. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön: Béniben, Oppelile A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. Mosse Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Wallfisehgasse 10. Raube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Fiilsban: Havas, Lafitte du Gomp.-nál, Place de la Bourse. Frankfurtban ajM.: Daube G. L. is társánál. 222. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. EA1HS 3 j%f £ 33 QES9 KVBB 38 UBI Aranygyapjas oppozíczió. Nagy veszedelem fenyegeti a magyar ellenzéket. — Az a veszedelem , hogy Andrássy és Tisza beáll magyar ellenzéknek. Ez a két jó úr még eddig mindent alaposan elrontott, amihez komolyan hozzányúlt. Most már az ellenzéket akarja elrontani, annak hitelét, becsületét , erélyét, kitartását tönkre tenni. Andrássy gróf felüti a főhadiszállást budai palotájában s kiadja magát Deák Ferencznek. Am^e szükséges, hogy Deák Ferencznek legyen egy Andrássy Gyulája is. Ilyennek tehát megteszi Tisza Kálmánt. A kormányon megint Majláth és Sennyey fog ülni, mint 1866-ban és 1877-ben. Ezeket persze onnan hanyatt-homlok le kell taszitani s helyüket elfoglalni parlamentben és kabinetben. A parlamentben elfoglalja helyüket Deák Ferencz, a ki senki nem más, mint Andrássy Gyula; a kabinetben pedig elfoglalja helyüket Andrássy Gyula, aki senki nem más, mint Tisza Kálmán, így támad fel újra a nagy nemzeti párt, így térnek vissza a régi jó idők. Új Tisza Kálmánnak megteszik majd Simonyi Lajost, us Ghyczy Kálmánnak majd Hoffman Pált. És így tovább. Természetesen mindez rettentő nagy ostobaság. Olyan nagy, hogy a kormánynak egyik lapja mai napság épen ezzel fenyegetődzik. Fenyegetődzik és kérdi: hány napig tarthatná magát olyan kormány, melynek Andrássy és Tisza lenne ellenzéke? Pedig, hogy lesz, azonnali bizonyos ama korányújság szerint, hogy Tisza Kálmán egyenesen kimondta a parlamentben, hogy ő nem Lónyay és Bittó, aki mihelyt nem miniszter, mindjárt csendes ember , hanem ő Tisza Kálmán, aki ha miniszter nem lehet, rögtön beáll ellenzéki vezérnek. Hiszen igaz, hogy Tisza Kálmán ezt egyenesen kimondta, de mi éljen azért, egyedül csak azért nem hisszük, hogy ezt meg is cselekedné. Sok mindenfélét megmondott már s megígért már Tisza Kálmán, a melynek épen ellenkezőjét cselekedte meg Tisza Kálmán. Fránya politikus ő figyelme. Ha komolyan és világosan megmond valamit, nem kell azt elhinni ; — hanem ha megesküszik rá, no már akkor épenséggel nem lehet elhinni. Azonban tegyük fel azt a furcsaságot, hogy Andrássy Gyula és Tisza Kálmán csakugyan ellenzéket képeznének a parlamentben. Andrássy gróf, mint mindenki tudja, aranygyapjas vitéz, akit még az osztrák császár is rokonának czimez s ha jó kedve van pertu beszél vele. „Aranygyapjas ellenzék“ : ez aztán olyan dolog lenne, a minőt még nem látott Magyarország. De még a Habsburg dynasztia sem, aki pedig 600 esztendő óta sok mindent megért. Bukásakor Tisza Kálmán is csak kap legalább egy nagykeresztü Lipót-rendet. Miért is ne kapna. Hiszen ilyenforma czifrasága van már Pauler Tivadarnak is, s épen azért Tisza Kálmán igényt tarthat még a szent István-rend nagykeresztjére is. Hejd minő szép dolog lenne az, ha Andrássy és Tisza, mint ellenzéki vezérek, az Aranygyapjas és szent István-rendek tógájában tartanának ellenzéki népgyülést muszka ellen, okkupáczió ellen, török barátság mellett, Kossuth Lajos hazahívása mellett s ebben a tógában mennének szét választások alkalmával a kerületekben korteskedni! Azonban nem oly ártatlan bolondság ez az egész, mint aminőnek első pillanatra látszik, Tisza Kálmán jól tudja azt, hogy kormányra jutásának egyik eszköze az a körülmény volt, hogy a deákpárti emberek megunták már a vele való marakodást, s nem tudták tovább tűrni mondvacsinált ellenzéki támadásait, tehát átengedték neki a kormánypadot. Tisza Kálmán azt is jól tudja, hogy Szlávy, Bittó, Lónyay, Sennyey megbuktathatták volna őt a kiegyezési tárgyalások alkalmával nem is egyszer, de úgy okoskodtak magukban : „ez a Tisza fene gyerek, ha megbuktatjuk, megint ellenzéki pártvezér lesz, s ha helyébe ülünk , megint nem hagy nekünk békét; — ne buktassuk tehát meg, hanem engedjük, hogy maga járja le magát, hadd legyen aztán csendes ember.“ így okoskodtak ama bölcs államférfiak Tisza Kálmán ellen s igy okoskodtak a bécsi urak Andrássy gróf ellen s ezért nézték el mindkettőnek a kiegyezési és bosnyák baklövéseket. Most aztán Andrássy és Tisza azt gondolják, arra számítanak, hogy ha ők az ellenzékhez való csatlakozással fenyegetődznek, akkor őket sem a budapesti, sem a bécsi urak nem merik megbuktatni. Pedig hát hiába való okoskodás ez rettenetes képen. Ki fél Andrássy Gyulától s ki fél Tisza Kálmántól, ha őket kilökik a hatalomból ? Hol találna ez a két úr magyar közönséget, a ki bíznék bennük csak egy óráig is ? Melyik s miféle párttöredék volna az a magyar képviselőházban, mely e két egyénnek szerepet engedne a maga kebelében s mégis pironkodás nélkül merné magát nemzeti ellenzéknek nevezni ? S aztán mit ellenezne ez a két szomorú férfiú ? Talán a bosnyák politikát, melyet ők csináltak ? Talán a rosz pénzügyi helyzetet, melyet ők teremtettek s az óriási deficzitet, melyet ők idéztek elő? Talán a pánszláv törekvéseket, melyeket ők támasztottak fel, s ők istápoltak mind maiglan? Talán a kegyetlen adóvégrehajtást, melyet ők hoztak a nemzet nyakára ? Talán a nemzeti elszegényedést, melyet ők idéztek elő a kiegyezéssel ? Talán a korrupcziót és lélekvásárlást, melyet ők melengettek fel keblükön ? Talán az álnokságot, hitegetést, programmszegést, országcsalást, melyet ők tettek kormányzati princzipiummá s uralkodásuk fundamentomává? Ugyan mit tudnának őt ellenezni ? Nem. Azok a föld feletti vagy föld alatti hatalmak, akik Andrássynak most, Tiszának pedig később mutatják majd Terebes és Geszt felé az utat, ne ijedjenek meg a kormánylapok papiros dörgésétől s színpadi villámaitól. Csak tegyék dolgukat s végezzék müvüket rendületlenül. Mi nem félünk. Ha Andrássy és Tisza helyére czentralisták, pánszlávok, federalisták, ultramontánok, konzervatívok vagy reakczionáriusok jőnek, ha maga az ördög jön is, mi akkor sem félünk. Nagyobb ostobasággal és nagyobb részakarattal, nagyobb mesterkedéssel és nagyobb kárral semmiféle kormány nem vezetheti Magyarország ügyét, mint az Andrássy-Tisza kormány. E kormány alatt mindig tovább és mindig mélyebben sülyednek a politikai erkölcsök, minden más alatt csak nemesedhetnek azok. kormány Nem a koldussá lett Magyarországot írjuk mi fel az Andrássy-Tisza kormány legnagyobb bűnéül, hanem az általuk megrontott, megvesztegetett, befertőzött politikai erkölcsöket. Ebből kell a nemzetnek megtisztulni s ezért kell a hatalom magaslatáról Andrássynak és Tiszának eltisztulni. Szerda, 1879. augusztus 13. v BserkesszS a kiadó-hivatal: <Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: ! Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . Félévre. Negyedévre . Egy hin Egy szám 6 krajczár. 20.— 10.5.— 1.80 Andrássy bukása* Andrássy Gyula gróf bukásáról a mai nap nem hozott új híreket. Mind a budapesti, mind a bécsi, mind a németországi lapok csak az egyszerű lemondási hírt közlik és variálják, anélkül azonban, hogy a lemondási szándék indokait csak egyetlen uj adattal is megvilágosítanák. Tegnapi bécsi tudósításunk még legrészletesebben ismerteti azon helyzetet, melynek kényelmetlen volta megérteni gróf Andrássyban a visszavonulás szándékát. A budapesti és bécsi lapok találgatásai csak megerősítik tudósításunk adatait. Mi fog Andrássy visszavonulása után következni, ki fogja helyét elfoglalni, minő visszahatással lesz e válság a monarchia külügyi politikájára, minő összefüggésben van Andrássy visszalépése az osztrák belpolitikai viszonyokkal, követi-e Andrássy visszalépését a Tisza-kabinet lemondása, mind e kérdések felett, noha ezekről különböző irányú lapok többé-kevésbé nyilatkoznak, mi korainak tartjuk ez idő szerint a tüzetes véleménynyilvánítást, mert — mint bécsi tudósítónk is határozottan állítja s állítása összhangzik az összeg megbízható közleményekkel — Andrássy gróf visszalépése csakis az őszre várható. S voltaképen uj felvilágosításul a mai nap csakis annyit hozott, hogy Andrássy gróf visszavonulása nem lesz rögtöni dolog s más részről, hogy Andrássy grófban a lemondási szándék már régebben megérlelődött, annak megvalósításával csak várni akart addig, míg a berlini szerződés nagyban és egészben végrehajtatik, ami a gróf nézete szerint a novibazári megszálás befejezésével bekövetkezik. E verziót ma egy Andrássy grófhoz közel álló egyénről a P. L. közli, melynek ellenében mi mégis tegnapi tudósításunk felfogását tartjuk alaposabbnak. A bécsi kormánypárti lapok — mondhatni — egészen hallgatnak az incidensről, a budapesti kormánypárti lapok nyilatkozatai pedig komolyan nem vehetők. További és döntő fontosságú fejlődés az Andrássy-válságban csakis akkor — de akkor bizonyosan várható, ha majd a felség hazajön Becsbe s tanácsosaival értekezik. Addig minden kombináczió idő előttinek tekinthető, csak annyi bizonyos, hogy maga Andráss gr. volt az, ki elérkezettnek látta az időt visszavonulási szándékáról — bármi idézte is elő állásának megrendülését — értesíteni a közönséget. Ep e körülmény mutatja a válság komolyságát. A lapot nyilatkozatait a következőkben ismertetjük : Ami a budapesti lapokat illeti, a kormánypárti lapok közül az „Ellenőr“ nem tartja valószínűnek, hogy Andrássy visszalépésre kényszeríttetnék. Ha megtörténnék is, hogy Andrássy megválnék a közös külügyminisztériumtól, jóval valószínűbb, hogy távozása csak ideiglenes természetű lenne s tárczája valamelyik meghitt politikai barátja kezébe menne át. A Hon alaptalannak tartja a Pester Lloyd hírét. P. L. mai vezérczikkében is bár nem formaszerű, de tartalmánál és logikájánál fogva mégis határozottan kivehető dementijét látja az Andrássy lemondásáról szóló hírnek. Hogy a Honnak ez az okoskodása mily alappal bír, az megítélhető a Pester Lloyd mai esti lapjában foglaltakból. A Pester Lloyd ma esti lapjában azt írja, hogy Andrássy közeli visszalépéséről szóló hírét illetékes helyről ma megerősítették azon megjegyzés kíséretében, hogy a grófnak azon elhatározása, miszerint a berlini szerződésnek nagyjából való végrehajtása után visszavonul, már hosszabb idő áll fenn s bizalmas környezetében jól tudták ezt. Ugyan e lap a krízisről a következőket írja: „Beavatott körökben régóta tudva volt, hogy Andrássy gróf visszalépési gondolatokkal foglalkozik, s ha e gondolat most ténnyé lesz, akkor a gróf demissiója szabad elhatározásból s nem külkényszerből származik. Mindjárt a berlini szerződés megkötése után érezte a gróf először indíttatva magát, helyét elhagyni. Azon ellenzés azonban, melyet a berlini szerződés s különösen az okkupáczióra vonatkozó mandátum az egész monarchiában keltett, arra bírta őt, miszerint kitartson helyén, hogy művét a delegácziók előtt védelmezhesse. Miután ez neki sikerült s a delegácziók s a parlamentek szavazata az ő politikája javára ütött ki, barátai arra bírták, hogy megmaradjon helyén legalább a berlini szerződés teljes végrehajtásáig. Ezen határidő most ime lejárt, s ezen hír megerősíti a visszalépésről szóló hír valószínűségét. Ha mégis Andrássy visszalépése még nem tekinthető befejezettnek, e remény azon tényre támaszkodik, hogy vannak befolyások, melyek Andrássy megmaradására irányulnak — oly befolyások, melyek talán elég erősek lesznek a grófnak személyes hajlamait és dispoaitióit legyőzni. A korona bizalma Andrássy iránt még ma teljesen megrendíthetlen, s e bizalommal minden körülmények között számot kell vetni a krisis további fejlődésében. Ha a parlamenti átalakulásokat Ausztriában eddig oly nyugodtan s gondtalanul nézték, ez leginkább azon alapult, hogy a közös kormány élén oly férfi állt, akinek személyisége, bármint gondolkozzanak is külügyi politikájának iránya felől, szilárd kezességet nyújt az alkotmányos elvnek hű fenntartása s a dualistikus eszme gondos megóvása iránt; ily kezességet azonban épen a mostani fejlődési pbasisban nehezen lehetne nélkülözni. Ha a külügyminiszter becsületbeli dolognak tartotta addig kitartani, míg a berlini szerződés nagyjából és egészben véve végrehajtva lesz, akkor a közös kormány elnökéről azt is fel lehet tenni, hogy a dualistikus eszmének fentartása végett hasonló gondosság kifejtését szintén becsületbeli dolognak fogja tartani“. Ellenzéki laptársaink nyilatkozatainak jellemzésére a következőket hozzuk fel: A „Független Hírlap“ szerint oly politikus ki udvaroncz dőreségből el tudja játszani hona üdvét, bocsánatra, szánalomra nem számíthat soha. A „Pesti Hirlap“ így nyilatkozik: Andrássy gróf bukása nem képes bennünk egy pillanatra se felébreszteni a sajnálkozás érzetét. Ő ma idegen a magyar nemzet előtt — idegenebb minden külföldinél, mert renegát. Egy érdeme lesz e bukása által: magával rántja Tisza Kálmánt, megbukott külpolitikájának magyarországi helytartóját. A „Magyarország“ szerint elmúlt már azon végzetes rögeszme, hogy Magyarországra nézve haszon az, hogy Andrássy a külügyminiszter. Az ország nem érez sem részvétet, sem megdöbbenést a gróf bukása felett, sőt még némi örömmel is fogadja azt. A „közvélemény“ nézete szerint: Andrássy bukása kétségkívül nagy politikai tény, s mint ilyen nagy átváltozásoknak kulforrása. Mindenekelőtt a politikai rendszer fog összedőlni a külügyminiszter mögött, melyet ő Tisza segélyével évek óta épített s ez egymaga elég arra, hogy bukását belső megelégedéssel szemléljük. A Neues Pester Journalból idézzük e sorokat: Jóllehet meddő dolog volna már ma szólni Andrássy utódjáról, ilyenül máris többeket emlegetnek. Haymerle, valamint az örökös miniszterjelölt Hübner nevei süvítenek a levegőben ; az előbbi tán helyettese volna Andrássynak, az utóbbi pedig egy realczionális Messiás előfutára. A Pesti Napló szerint Andrássy bukásának semmi elvi jelentősége nincsen. A Magyar Lapok nézete szerint Andrássy bukása csak akkor jelentené a reakczió diadalát, ha Tisza Kálmán nélküle is megmaradna magyar miniszterelnöknek. A bécsi lapok közül ma a Deutsche Zeitung s a N. W. Tagblatt foglalkozik hosszasabban Andrássy bukásával. A Deutsche Zeitung csikkéből átvesszük a következőket: Rég elmúltak azok az idők, amikor a németek Andrássyban szövetségesüket és barátukat tisztelték. Volt egy idő, midőn Andrássy visszalépése az alkotmányhű párt soraiban félelmet vagy legalábbis nyugtalanságot keltett volna, most ez esemény teljesen hidegen hagyja őket. A börze a lemondási hírt hausse-val üdvözölte. Ha a miniszter azt hitte, hogy az ő visszalépésének híre Cislajbániában a közvéleményben vihart fog előidézni, akkor nagyon fájdalmasan fog csalódni. Az alkotmánypárt s azon miniszter közt, ki legsúlyosabb csapást intézte a parlament tekintélye ellen, már régóta nincs semmi összekötő kapocs.“ — A nagy, nemzetközi politikára nézve Terebes urának letünte a szintérről, meglehetősen közönyös. Akár Széchen, akár Trauttmansdorff, akár Haymerle, akár Mollinary legyen az új külügyminiszter, ez is, mint elődje, kevésbé lesz az initiativának az embere, mint inkább egyszerű végrehajtója oly terveknek, melyeket nálánál hatalmasabb tekintély szab elő. A császári állam külügyi politikája sohasem hajolt meg a parlamenti ellenőrzés előtt, hanem mindig a képviseleti testületek sphaeráján kívül hajtatott végre, Így aztán közönyös, hogy ki a külügyminiszter. Derby, Salisbury, Grenville Angolországra nézve többet jelent mint puszta neveket, mindegyik közülök rendszert képvisel. Ha ma Waddingtont, Fourniert, Cairolit, Visconti-Venosta váltaná fel, mindenki tudná Francziaországban, vagy Olaszországban, hogy mit jelent ez. De nekünk nincs külügyminiszterünk oly értelemben, mint Angliának, Francziaországnak, vagy Olaszországnak van.“ E helyen meg kell még említenünk azt is, hogy a „Deutsche Zeitung“ egy tudósítójától arról értesült, hogy azon utasítások, melyeket Andrássy gróf elutazása előtt a vezetése alatt álló hivatalnokoknak adott, a „Pester Lloyd“ híreit valószínűtleneknek tüntetik fel. A „N. Wiener Tagbra 11“ czikkéből átvesszük e sorokat. Másutt a parlament oppoziója idéz elő miniszterváltságokat; nálunk a homályos kicsis, a világos ok nélkül kicsis a szokásos. A parlamenti viharok, a közvélemény tiltakozásai a leghangosabb népdemonstrácziók nem ártnak a kormánynak , de aztán egyszerre beáll a krcsis s nem lehet tudni honnan jön. Nem egyszer megbocsáthatlan halálos véteknek mondtak valamelyik miniszter elleni jogosult oppozicziót s később még csak felvilágosítást sem adnak a felől, hogy mi birta a minisztert lemondásra. A miniszterek megmaradnak, a midőn az a hit, hogy menniük kellene, s mennek, midőn azt hiszik, hogy maradhatnának. „Ez a homályos krisis.“ A berlini lapok közül a „Tag bra 11“ ezeket mondja: „A hir Németországban is a legnagyobb érdeket kell, hogy felkeltse. Habár e pil- AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. HERVADT LEVELEK. WILKIE COLLINS REGÉNYE. KILENCZEDIK FEJEZET. 18 (Folytatás.) Regina nagy zavarban volt, nem állapodott meg e kérdésnél, és így folytatá: — Én Farnaby asszony fogadott leánya vagyok ; kora gyermekségem óta mindig közében voltam, és nekem mégsem monda el titkait. Ne higgje, hogy adott szavát akarom,önnel megszerezni, erre képtelen vagyok ... Én csupán azt akarom tudni, ha nagynéném nem említett-e egy álmot, melyben ön is szerepelt. Amélius összerázkódott. — Szólott tehát álmáról a kérdó a fiatal ember némi nyugtalansággal. Regina elpirult és habozott. — Szobám nagynéném szobája mellett van. Mi a közben eső ajtót nyitva hagyjuk, és ha izgatott álmai vannak, álmaiban önről beszélt, gyakran bemegyek hozzá. 0 hallottam, midőn nevét kiejtette... de ez volt minden. Talán nem kellett volna elmondanom, talán nem fog ön nekem felelni! — Nekem semmi okom sincs, hogy ne felelnék, szólt Amélius. Részben ezen álom hogy nagynénje engem meghittül fogadott, okozta. Most már nem fogja viseletemet oly szigorúan megítélni. — Mit bánja ön, hogy én mit gondolok ? viszonzá Regina kissé zavart arczczal. Ha nagynéném titkai érdeklik önt, van-e jogom ez ellen szólani ? Ön meg lehet győződve, hogy én semmit sem fogok szólani, és ámbár nem vagyok beavatva sem az ő, sem az ön titkaiba, meg fogja látni, hogy tudok hallgatni. Legalább huszadszor összehajtó kettyüit és miután felkelt, Améliusnak is megadta az engedélyt a távozásra. Az utóbbi egy utolsó kísérletet tett visszafoglalni a helyet, melyet elveszített, anélkül, hogy ez által eljátszaná a bizalmat, melyet Farnaby asszony belé helyezett. __________ — Én meg vagyok győződve, hogy ön képes a titkot megőrizni, szólt. Kívánnám, hogy az enyém legyen, hogy önre bízhatnám, de hiszem, hogy e bátorságot nem vehetném magamnak. A fiatal leány nagyon jól tudta, hogy mit akar mondani. Szíve hevesebben kezdett dobogni , végre is nem tudta, mit feleljen. Egy pillanatnyi kínos hallgatás után, megkísérte udvariasan eltávolítani. — Én nem akarom önt tovább tartóztatni, szólt, ha önnek talán légyottja van. Amélius hallgatva körültekintett, hogy kalapját vegye. Egy asztalon feküdt egy felbontott havi szemle, melyben azon divatos rajzok egyikét lehetett látni, melyek után ítélve azt kellene hinnünk, hogy korunkban az angol művészet a legrutabb és legundokabb dolog, melyet csak képzelni lehet. Egy kövér nagy fiú bő nadrágban egy kertben állt, és kimeredt szemekkel tekintett egy nagyszemű hajadonra, ki terjedelmes csipőivel azon fáradozott, hogy napernyője végével lyukakat vájjon a fűben. Miután képtelenség volt ez együgyü jelenetet megmagyarázni, az egész gond a nyomdára bízatott, mely a közönség tájékozásául, könyörületes betűkkel e szavakat írta a kép alá: „Szerelem az első látásra.“ Amélius felkapta e szavakat oly hévvel mint a vízbe fuló megragadta a közmondássá lett szalmaszálat; valóban ez által alkalom kínálkozott ügyét védeni, és módjában volt oly szerencsés czélzást tenni, hogy a legtúlzottabb szemérem sem érezhette volna megsértve magát ! — Nem hisz ön ebben ? szólt a képre mutatva. Regina tettete magát, mintha nem értené. — Miben ? kérdé. — A szerelemben az első látásra. — Erről mit sem tudok, szólt. — Én tudok valamit róla, felelé e célzatosan Amélius. A leány hosszasan nézte a képet. A kivétel ügyetlensége azokra is átszárnyalt-e, kik megtekintették ? Vagy Regina oly együgyü volt-e, hogy még Amélius szavai után sem fogta fel értelmét? de ártatlanul így szólt: — Ön tudja . . . mit ? — Hogy mi a szerelem, az első látásra, kiáltó Amélius. Regina a havi szemlét lapozgatta. — Aki szólt, ön olvasta a regényt ? — Én nem olvastam a regényt, viszonzó Amélius. Én magamról tudom, hogy mit éreztem, midőn egy fiatal nőnek lettem bemutatva . . . Regina gúnyos mosollyal tekintett reá. — . . . Egy dalai nőnek Amerikában ? — Angliában, Regina kisasszony. Megkísérte megfogni kezét, de a leány hevesen visszahúzta . . . Londonban, folytatá a fiatal ember, ugyanezen utczában és ez alkalommal sikerült megragadni kezét. Egészen elrémülve, nem tudva mitevő legyen kétségbeesett helyzetében, Regina megszorító kezét, másodszor is az elválásra utalt, és így szólt hozzá : — A viszontlátásig Goldenheart úr! Amélius engedelmeskedett; Regina szemében volt valami, mi elégé bizonyító, hogy aznap eléggé haladt. — Eljöhetek nemsokára? — kérdé szomorúan. — Nem ! — viszonzá az ajtóban egy hang, melyet mindketten megismertek: Farnay asszony hangja. — Igen ! — mondá halkan Regina, ugyanazon pillanatban, midőn nagynénje a szobába lépett. Farnaby asszony közbejötte a nap eseményei után felbőszitó a fiatal leány különben szelíd természetét, és ez Amélius hasznára volt. Farnaby asszony egyenesen feléje jött, megfogta kezét, karon fogta és a csarnokba vezette. — Sejtettem, szólt, és úgy látszik, hogy nem csalódtam. Kétszer már figyelmeztettem önt, hogy ne foglalkozzék unokahúgommal; harmadszor ismétlem, hogy ő oly hideg mint egy jégcsap. Ő játszani fog önnel mindaddig, míg ez hiúságának hízeleg, és azután majd elűzi önt, mint már sok mást elűzött. Mulasson, szerencsétlen, mielőtt megnősülne ! Ne jöjjön többé e házhoz, kivévén, ha engem akar meglátogatni, mert én számitok reá, hogy hallani fogok önről. Megállt és egy szoborra mutatott, mely a csarnok közepén volt . Tekintse meg e bronzból vésett nőt, ki egy órát tart kezében : ez Regina arczképe. Távozzék ! A viszontlátásig! Amélius anélkül, hogy észre vette volna az utczára ért. Regina az ebédlő ablakán nézett ki: a fiatalember egy csókot dobott felé, a leány mosolygott és üdvözölte. „Mit bánom én ! szólt önmagához, holnap meglátogatom őt“. TIZEDIK FEJEZET. Midőn visszatért a fogadóba, három levelet talált, mely elfogadó terme asztalán várt rá. Az első levél, melyet felbontott, heti számláját tartalmazta. Azon pillanatban, midőn megpillanta az összeget — Amélius a megtestesült pontosság és komolyság volt egy fiatal emberben — tollat, tintát, papírt vett és hosszasan számolni kezdett. A pénz, melyet nagylelkűen kikölcsönzött, vagy könnyedén oda adott, épen oly pontosan előfordult számadásaiban, mint a pénz, melyet magára költött. Az eredmény azt bizonyitá, hogy búcsút kell venni a fogadótól, és lakást kell fogadni. Ezen helyes elhatározás után, felborította a második levelet. A jegyzőtől volt, ki már Tadmorba irt neki az örökségi ügyben. „Kedves Uram! „Az ide mellékelt levél a mint láthatja rosszul lévén czimezve, csak ma jutott hozzánk. Fogadja uram stb . . . Amélius felbontotta a második borítékot és mindenek előtt megtekinté az aláírást, hogy lássa, ki írhatta. A név rögtön a községet juttatta eszébe, az aláirás Millicentó volt. Levele így kezdődött: „Emlékszik még, mit mondottam önnek, midőn Tadmorban elváltunk ? Vigasztalódjék Amélius, még nincs vége mindennek. És hozzátevém: Ön vissza fog térni hozzám. Nagy súlyt fektetek reá, hogy ezt emlékezetébe hozzam barátom és e nehány sort jegyzőjének czimezem, kinek nevét akkor tudtam meg, midőn önnek szóló levele a közös teremben nyilvánosan felolvastatott. Évenkint egyszer-kétszer emlékezetébe fogom hozni utolsó szavaimat; talán jövend idő, midőn ön ezért köszönetet fog nekem mondani. „Időközben nem bánom, ha pipáját leveleimmel gyújtja meg ! Ha később vigasztalhatom önt és évek múlva kibékíthetem az élettel, midőn ön szegény Amóliusom szinte hervadt levél lesz, mint én, akkor nem éltem és nem szenvedtem hiába és az utolsó napok, melyeket a földön töltött, életem legboldogabb napjai lesznek. „Mig boldog és elégült lesz, ne feleljen nekkém, nekem az ön boldogságában nem leend részem, mert ön mindig és mindenütt fog találni barátokat, különösen a nők közt. Nagylelkű természete arczáról olvasható, hangjából szelídsége hangzik és ön bennünket szegény nőket oly erős rokonszenvvel tud magához lánczolni, melynek képtelenek vagyunk ellentállani. Szerelmes ön már valami csinos angol nőbe ? Vigyázzon és legyen óvatos ! Mielőtt lekötné szivét, győződjék meg, ha méltó-e reá. Annyi kegyetlen és hazug nő van ! Némelyek elhitetik önnel, hogy elnyerte szerelmüket, míg csak hiúságokat legyezgette; mások nyomorult, gyenge teremtések lesznek, kik csupán saját érdeküket tartják szem előtt és kik minden rész tanácsra hajlanak, ha ön nem lesz mellettük, hogy ettől megóvhatná. Vigyázzon, jól vigyázzon barátom, jól vigyázzon ! Én nővéremmel lakom New Yorkban. A napok és hetek csendesen telnek,fs én mindig önre gndolok és imáimban soha sem felejtem el. Nincs okom a panaszra és várok és reményiek. Ha száműzetésem ideje letelt, visszatérek Tadmorba, ön ott fog találni Amélius és én leszek az első, ki megszorítja kezét, ha ön megtörve az élet terheitől fájó szívvel visszatér ifjúkori barátai körébe. „A viszontlátásig kedves Amélius, a viszontlátásig !“ Amélius félre tette a levelet és valóban meg volt hatva az őszinte odaadástól, mely e sorokban nyilvánult. Midőn azon sorokat olvasta, melyekben jövő szerelméről, egy csinos angol szó, némi meglepetést és kellemetlen nő iránt volt benyomást érzett. Egy idegen a világ másik végéről ugyanazon tanácsot ismétli neki, melyet Farnaby asszony adott, az események ezen összetalálkozása mégis különös volt. Miután egy pillanatig elmélkedett, a harmadik levélhez nyúlt, mely reá várt. Nem jól érze magát és elméjének szüksége volt megkönnyebbülésre. Ezen harmadik levél Dimmell Rufustól volt: ez az izlandi utazás végét jelenté és azon szándó- Lapunk mai vámftbol fél ív melléklet van csatolta.