Egyetértés, 1920. január-április (2. évfolyam, 1-99. szám)
1920-01-29 / 23. szám
DEBRECZEN,1920 II. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM, CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 29 Előfizetési ár helyben és vidéken: Egy hónapra 15*— K Fejévre . . 90- k Ktj geoevre 45*- K Egész évre lap*- k EGYES SZÁM ÁRA 60 FILLÉR. Kapható az összes dohánytőzsdékben, utcai árusítóknál. .: Szerkesztőség és kiadóhivatal Ferencz József-ut 26., I. em. (passage) :: a városi bérházban . ... 21. és 25. számú rendelet (kibővítve). Mi, Erdélyi csapatok parancsnoka, a katonai igazságügyi törvénykönyvek 32. és 67. , II. pontja értelmében a hadsereg biztosítására és az ország védelmére , elrendeljük: a Tiszáig elfoglalt egész területre, mely hadműveleti területnek tekintetik: 1. Rend ellenszegüknek lesznek tekintve : a) akik rosszakarat nélkül nyilvános helyiségekben, állomásokon, vonatokonaz utcán stb. közölni, elterjeszteni, beszélni fognak bármely módon igaz vagy beképzelt híreket vagy relatív meggyőződéseket a hadműveletekről, a csapatmozdulatokról és helyzetükről, a katonai hatóságok rendelkezéseiről, vagy bármely más dolgokról, a román hadseregre vonatkozólag; b) akik állomásokon, vonatokon találtatnak, komoly megindokolás nélkül, vagy tolongani, kiabálni fognak és nem fogják tiszteletben tartani a rendre vonatkozólag kiadott utasításokat; c) akik rossz szavakkal fogják illetni a román nemzetet; d) bármely jóakaratú személy, aki levelet vinne, valamint azok, akik mások által elősegítik magánleveleket az egyik helyről a másikra szállítani; e) akik a hadsereg érdekeit szolgáló rendelkezések ellen lázítl. Mi azok, akik meghatalmazás vagy katonai engedély nélkül, minden rossz szándék kizárásával, titkon vagy nyilvánosan, akár katonai parancs folytán, akár nem, történt kiürített helységeket elfoglalnak; g) akik sértő szavakkal fogják illeni a román katonákat, a román hadsereget vagy országot; h) bárki, aki rosszakarat nélkül megmérgez, vagy megfertőz kutakat, forrásokat, bármely folyó vagy állóvizet, valamint bármilyen élelmiszert; i) azok, akik kritizálni fogják a parancsnokság által kiadott rendeleteket; j) azok, akik kiveszik a zászlókat, vagy a hivatalok más jelvényeit) k) azok, akik közbelépnek vagy mások közbelépését provokálják, hogy megakadályozzanak egy letartóztatást, vagy a parancsnokság által kiadott rendelet végrehajtását. 2. Ezen rend ellen szegülök a következőképpen lesznek megbüntetve. Az a), b), c) és d) pontok alá esők meg lesznek vizsgálva hadbíró által, első és utolsó alkalomkor egy évig terjedhető börtönnel és 2000 lejig terjedhető pénzbírsággal lesznek sújtva. Az e), f), g), h), i), j) és k) pontokban foglaltak ellenszegülői a haditörvényszékek által lesznek megvizsgálva és elítélve 3 évig terjedhető börtönnel és 6000 lej-ig terjedhető pénzbírsággal. Midőn a fent említett tettek közül valamelyik kémkedési vagy árulási szándékkal lesz véghez vive, a háború alatt már életbe lévő törvények szerint lesznek megbüntetve. 8. A rendelet ellenszegüléseinek a meghatározását királyi, biztosok, hadbírók, térparancsnok sagok, csendőrtisztek és bármily katonai rendőrtiszt végzi. 4. E jelen rendelet, amennyiben lehet, lapok által lesz kihirdetve, ki lesz ragasztva minden községben, haditörvényszékek székhelyén, hadbíróságokon, térparancsnokságoknál, csendőrségeknél és községházaknál, ki lesz hirdetve dobszó által is. E formaságok megtartását jegyzőkönyvileg állapítják meg a katonai rendőrtisztek. E rendelet büntető hatálya életbe lép 3 nap után a fönt említett végrehajtásokkal s csak azon személyek lesznek megbüntetve, akik e három nap után esnek bűnbe. 6. A 21. és 26. sz. rendelet határozatai, amelyeket szintén e parancsnokság adott ki, de a jelen rendelettel nem egyezők, hatályon kivül lépnek abban a pillanatban, amikor e rendelet életbe lép. Kiadva Parancsnokságunknál: Nagyszeben, 1919 május hó 12-én. Erdélyi csapatok főparancsnoka: Mardarescu tábornok. Vezérkari főnök: Panaitescu tábornok. Katonailag megszállott területek főparancsnoksága. 10.321. sz. rendelet. Megállapittatott, hogy a legtöbb vendéglőben, különösen a város külső részein különböző rendbontó elemek gyűlést tartanak s magatartásukkal veszélyeztetik a közrendet. Elrendeljük: 1. Minden vendéglő bezáratik este 9 órakor. 2. Kivételt képeznek a következő helyiségek, melyek nyitva tarthatnak a nevük mellett feltüntetett időpontig: a) Bika vendéglő és varieté reggel 3 óráig. b) Gambrinus vendéglő éjjel 12 óráig c) Royal , ,12 d) Frohner , ,12 e) Dréher , ,12 f) Bika kávéház a 12 g) Royal , ,12 h) Hungária , ,12 i) Magyar király kávéház , 12 j) Angol király , ,12 3. Az utcán való járás-kelés éjjel fél 1 óráig van megengedve. Akik a fenti rendelet ellen vétenek 2000 -éig terjedő pénzbüntetés vagy egy évig terjedő elzárással vagy mindkettővel bűntetteinek. E rendelet ellenszegüléseit a hadbírók, térparancsnokságok vagy rendőrtisztek vagy más közbiztonsági közegek állapítják meg. E rendelet által a 365. számú rendelet megsemmisíttetik. Ezen rendelet 1920 január 29-én lép életbe. Kiadatott a mi parancsnokságunk székhelyén Debreczenben 1920 január 27-én. A katonailag megszállott területek főparancsnoka Michaescu s. k., kormányzó tábornok. Allmanescu ezredes s. k., vezérkari főnök. Német hivatalos jelentés a veszteségekről. A német statisztikai hivatal el is készült az 1914—1916. évekről szóló adatok összeállításával. E szerint, Elszász-Lotharingiát nem számítva, katonai személy meghalt 1914-ben 193,201, 1915-ben 390,669, 1916-ban 311,160, öszszesen 895.630. Thiele szocialista hirlapíró statsztikát állított össze a hivatalos veszteséglajstromok alapján. Eszerint a német haderő összes vesztesége 1.655.553 közlegény és 62.693 tiszt. Bécs, január 28. A lengyel parlamentben egy galíciai képviselő sürgős interpellációt terjesztett elő a tifuszjárványról. Keletgalícia lakossága a szó szoros értelmében kihal és vannak falvak, amelyekben egy élő lélek sincs. Eddig több mint 100 ezer ember betegedett meg. Tarnopolban naponta 70 ember pusztul el, Sztaniszlauban pedig a betegek hotelekben feküsznek, miután már az összes kórházak megteltek tífuszbetegekkel. Új állomás épül a Hortobágyon. — Az Egyetértés tudósítójától. — A jog- és pénzügyi bizottság kedden délután 3 órakor Vargha Elemér dr. tb. főjegyző elnöklete alatt ülést tartott, amelyen több fontos ügyet tárgyaltak ie. A Homokkerti birtokosságnak a Hungária-út megnyitására vonatkozó felebbezése tárgyában a bizottság javasolja a közgyűlésnek: mondja ki, hogy az út egyenes irányban való megnyitását nem rendeli el, ellenben megengedi, hogy a Budai Essaiás utca felé ablak kivezető út nyittassék, ha a költségeket maguk a homokkertiek viselik. A város azonban ez után semmiféle közműveket nem létesít. Tudomás vetére javasolja a bizottság a Nyíl utca 81. számú ház lebontására vonatkozóan tett intézkedéseket, mivel e ház közbiztonságra veszélyes. Javasolja a bizottság, hogy a városháza kéményeinek sepertetése ügyében kötött szerződésre vonatkozó határozatot oldja fel a közgyűlés és a tanácsot utasította, hogy a legeőnyösebb aánlatot tett Morvai Lóternéval kösse meg. A debreczeni pénzintézetek ismételten kérték, hogy az általuk a városnak még a múlt év nyarán rendelkezésre bocsátott 2.436.200 korona értékű tenetpénz után, amelyet 6 hónapon át kamatmentesen adtak a városnak, hogy az Osztrák Magyar Banknál felállott 4 milliós kölcsönét kifizethesse, 1919 december hó 1-től fizessen kamatot. A jog- és pénzügyi bizottság több javaslattal szemben kimondta: elvben a kamatfizetést jogosnak tartja és fölhívta a tanács pénzügyi resszortvezetőjét, hogy az érdekelt bankok vezetőivel még a nap folyamán folytasson tárgyalásokat és ezek során létesítsen megállapodásokat a bankkamatlábra vonatkozóan és precizírozzák azt az időpontot, amikor a kölcsön visszafizetendő lesz. Elfogadásra ajánlja a bizottság a közgyűlésnek az érdekelt bankok amaz ajánlatát, hogy az állami, részben községi szükségletekre tőlük fölvett összesen 1 és fél millió korona kölcsönt az eddig fizetett előleges nettó 5 %kamat mellett 1920 június 30-ig meghosszabbítani hajlandók. A halastó költségeire szükséges 300.000 korona hitelre a bankok azt az ajánlatot tették, hogy 1920 július 30-ig terjedő kölcsönt hajlandók adni az Osztrák—Magyar Bank kamatlábánál 1 és fél százalékkal magasabb, tehát 6 és fél százalék kamat mellett. A bizottság nem javasolja ez ajánlat elfogadását, hanem javasolja, hogy ez összeget, mint belkörűi kölcsönt a gyámpénztári betétekből vegyék föl legfejebb egy évre és biztosítékul a Debreczeni Hitelbank 500.000 korona értékű részvényeit kassák le. Tekintve A kölcsön