Egyetértés - esti kiadás, 1920. szeptember-december (1. évfolyam, 1-85. szám)

1920-10-22 / 43. szám

HZ!­ZSIBiliVaj ! ' Elfogták őket. Miskolczról jelentik: A mis­­kolczi államrendőrség vas­gyári kirendeltsége hétfőn egy nagyarányú zsebtolvaj szövet­kezetről rántotta le a leplet. A gonosztevők egy részét a Vasgyárban, a megszökött cin­kosokat Debreczenben fülel­ték le. A rendőrséghez már hosz­­szad idő óta panaszok érkez­tek, hogy Miskolczon és a Vasgyárban szervezett zseb­tolvaj bűnszövetkezet garáz­dálkodik. A zsebtolvajok leg­­utóljára Poczor vasgyári korcs­­márostól, akinek a Poczogon van üzlete, 30,000 korona készpénzt loptak el. Greizin­­ger Szilárd detektiv megtudta, hogy a lopást egy bűnszövet­kezet tagjai követték el, mely­nek élén a bűnü­ző világban közismert Bova Ernő áll. Bova, akit lopás miatt több évi fogházra ítéltek el, csak a közelmúltban szabadult ki a fogházból. Bovát a miskolczi rendőrség több detektivjének közreműködésével Vasárnap őrizetbe vették, Bova beismerő vallomást tett. Elárulta bűntársait, több rendőri megfigyelés alatt álló nő és Schwarcz István nevű rovott multú személyében, akik­ről kiderült, hogy szombaton Debreczenbe utaztak, ahol 8000 koronát a lopott pénz­ből elköltötték. A megszökött zsebtolvajok őrizetbevételét táviratilag kérték a debreczeni államrendőrségtől, ahonnan hír szerint már megérkezett az őrizetbevételüket jelentő vá­lasz. A letartóztatott zsebtolva­jokat Miskolczra szállítják és ott megindítják a vizsgálatot a korábban elkövetett bűn­­cselekményeikre vonatkozólag. Azt hiszik, hogy Fischbein Márkus szerencsi hentestől is e zsebtolvajok lopták el a 36.000 koronát. A nyomozást folytatják. Dr. Hegedüsné g­yermekdivatházában" Simonffy­ u. 2. sz. alatt. Valódi gyapjú gyermek-szvetterek, fil ing. Iskolai cipők, leányka fehér­­nemztek. Baby cipők, fekete klott kö­tények, szövet flam­el és barchet ru­hák. Baby fehér Pique barchet ka­bátkák megérkeztek. Mérték szerint fiú- és leányruhát ízlésesen és olcsón készít I ITfi­TiTiTTi­rtTTB SSO YJEKTÍÓJA TÉL A debreczeni egyetem megnyitása. Az Egyetértés tudósítójától. — Fölemelő, szép ünnepség keretében történt meg ma délelőtt a debreczeni egyetem megnyitása. Debreczen társa­dalmi és hivatali előkelőségei jelentek meg a szép ünnep­ségen. Az ünnepség istentisztelet­tel kezdődött a Nagytemplom­ban. Ott voltak az egyetemi karok tagjai, az egyetemi ta­nács és az egyetem vezető­sége a díszruhában. A­­rek­tor Tóth Lajos dr. és a ka­rok dékánjai Rugón­falvi Kiss István dr., Ver­zár Frigyes dr., Kun Béla dr. és Csánky Benjámin dr. Az ifjúság pad­jai mellett állott az egyetem zászlója és a pedellusok a nagybotokkal. Jelen voltak az egyházkerület részéről Degenfeld József gróf főgond­nok, Baltazár Dezső dr. püs­pök, a városi tanács tagjai Márk Endre m. kir. udvari tanácsos polgármester veze­tésével, Szomjas Gusztáv fő- Nabráczky Béla vár­főjegyző, a debreczeni és intézmények kép- Nagyon szép szám­ispán, megyei iskolák viselői­ban volt képviselve a deb­reczeni tisztikar, élükön He­gedűs Pál altábornagy, körlet­parancsnokkal. Az egyetemi ifjúság ének­karának éneke és a fennálló ének után Csánky Benjámin dr. egyetemi tanár, lelkész mondott magas szárnyalásu szép imát, amely telve haza­fias szép gondolatokkal, a mindenható segítségét kérte az ifjúságnak s a sanyargatott magyar nemzetnek. Kérte, oszlassa el a ködöt a völgyek­ből és ormokról, járjon előt­tük a világitó ködoszlopban s teremtse meg a felebaráti sze­­retetet újra. A közönség meghatóban hallgatta a lelkekhez szóló imát, amely után ismét az egyetemi énekkar énekelt. Végezetül az orgonán fel­­zúgott a Hymnus, amelyet a jelenlevők állva énekeltek végig.­­ Ezután az egyetemi tanács, az ifjúság és a közönség a kollégium dísztermébe vonult, ahol kezdetét vette a meg­­nyitási ünnepség második része. A balmazújvárosi földosztók bűnpöre. Ma délelőtt fejezte be a törvényszék ötös tanácsa a balmazújvárosi földosztók bű­n­­pörében a tanúkihallgatáso­kat, mely után a vád- és védbeszédekre került a sor. Először Baróthy Zoltán kir. ügyész mondott tartalmas vád­beszédet, melyben a felforga­tott falut vázolta. Utána a védbeszédekre került a sor, dr. Nagy Árpád, dr. Nagy János, dr. Jóna Kálmán és dr. Karsay Sándor ügyvédek mondtak nagyhatású védő­beszédeket, mely után ítélet­­hozatalra vonult vissza a bíróság. A tárgyalás lapunk zártakor még tart. mm. kárpát utalt ki a városnak. Igaz, hogy ez a mennyiség egy csepp víz a tengerben, de csodá­latos, hogy erről a Gazdasági Egyesület nem tudott és még inkább, hogy a korpából a gaz­dák nem kaptak. A korpa pedig a termelőt illeti. Jó lenne, ha a Gazdasági Egyesület bekérné a névsort, hogy kik jutottak korpa-­­ hoz és nyomatékosan közbe lépnek j Hová lett a korpa? A gazdák pontosan, zúgolódás nélkül beszállították az adógabo­nát és a gabona korpájából sem­mit se kaptak. Több ízben for­dultak panaszaikkal és kérésükkel a kormányhoz, hogy korpát, mely állattenyésztés szempontjából na­gyon fontos, utaljon a mezőgaz­dáknak. Rámutattak, hogy az ed­dig beszállított 120 vagon adó­­termény kiőrléséből már eddig is 22 vagon korpa származott és egy dekát sem kaptak vissza. A Takarmány Központ most arról értesítette a debreczeni Gazda­sági Egyesületet, hogy a múlt hónapban két ízben összesen 512 gát Sz Thompsonné úrasszony az amerikai misszióval folyó hó 26-án Debreczenbe érkezik a pamutkiállítást megtekinteni. E végett felkérek mindenkit, hogy a részére kiutalt pamut­ból készült tárgyakat a fel­dolgozóktól szedesse össze és folyó hó 24-én reggelig a városháza nagy termébe szol­gáltassa be,­ ahol a beszol­gáltatott pamutkészítmén­yek­ből egy kiállítás lesz rendezve. A beszolgáltatandó tárgyakra a feldolgozó neve cédulán rátűzendő, hogy a kiálltási után a pamutkészítmények ismét szétosztha­tók legyenek. Márk Endre, polgármester 1920 október 22 Megvonnak sok trafikengedélyt. — Az Egyetértés tudósítójától. — A legújabb miniszteri ren­delet az eddigi kistőzsdék jogosítványát megszünteti és az állami jövedékek árusítását új engedélyhez köti. Tehát min­den eddigi kistrafikengedély hatályát veszti. Ezután csak azok kaphatnak kis trafikenge­­délyt, akik a rendeletben föl­vannak sorolva. Elsősorban a hadirokkantak, másodsorban a hadiözvegyek és h­adiárvák, harmadszor az állami alkal­mazottak hozzátartozói, ha kimutatják, hogy egyéb jöve­delmük nincs s a családfő fizetéséből nem tudnak meg­élni, negyedsorban a mene­kült tisztviselők és család­tagjaik. Kegyelem a vágóhídi apagyilkosnak Halál helyett életfogytiglani fegyház. Megérkezett a kegyelmi leirat. — Az „Egyetértés“ tudósitójától. — Ez év szeptember 8-án tárgyalta a debreczeni tör­vényszék kebelében alakult rögtönitélő biróság, Biró János 22 éves hentes- és mészáros­segéd ügyét, ki augusztus 26-án éjjel a Vágóhíd h­áta­­mögött agyonütötte az apját, Biró Gábor fuvarost. A rögtönítélő bíróság Biró Jánost kötél általi halálra ítélte. Az ítélet meghozatala után a büntető tanács kegyelmi ta­náccsá alakult és az elitéltet tekintettel fiatal korára és te­kintettel arra, hogy Biró Gá­bor egész családjával nagyon durván bánt és emiatti el­keseredésében ragadtatta ma­vádlott a borzalmas cselekedetre, a kegyelemre terjesztette föl a kormányzó uz Üfőméltóságáh­oz. A napokban érkezett le a legfelsőbb döntés az ügyben. A kormányzó megkegyelme­zett Biró Jánosnak és a halálbüntetést élet­fogytiglani fegyházra változtatta át. A kegyelmi leiratot ma vagy holnap hirdetik ki Biró János előtt, ki a debreczeni ügyész­ség fogházában várja a leg­felsőbb döntést. Biró Gábornak anyja és egyik leány­testvére is vizs­gálati fogságban van. Ellenük felbujtás miatt folyik az eljá­rás. Az ő ügyüket azonban már csak a rendes bíróság fogja tárgyalni.

Next