Élet és Tudomány, 1973. július-december (28. évfolyam, 27-52 szám)
1973-11-02 / 44. szám
pszichoszexuális nemnek a fejlődése már a születéssel megkezdődik. A pszichoszexuális fejlődéshez szükséges ingerek, a szülői magatartás révén érvényesülő hatások az első években azonosak azokkal a hatásokkal, amelyek a személyiség általános éréséhez, fejlődéséhez is szükségesek. Ilyen az anya szeretetteljes odafordulása csecsemőjéhez, az apróság karra verése, simogatása, tisztán tartása, szükségleteinek kielégítése, a cseperedő kisgyermekkel való játék stb. Ilyen a beszéd tanítása, az első szavakat kimondó kisgyermek helyes lélektani „jutalmazása” az elismerés és az értékelés szótlan gesztusaival. Többé-kevésbé ilyen hatás a szülők közötti jó kapcsolat, a harmonikus légkör, amelyre már a csecsemő is reagál, de a kisgyermek még inkább. Ha ezek az ingerek megvannak, a kisgyermek személyisége harmonikus fejlődésnek indul, s ezzel együtt egészségesen kialakulnak szexualitásának az alapjai is. A beszéd megtanulásának idején, egykétéves korban szükségessé válnak már azok a sajátos ingerek is, amelyek közvetlenül a szexualitás kibontakozását segítik. Elsősorban a nemi azonosságot hangsúlyozó szokások, viselkedésmódok kialakítása tartozik ide. Helyes, ha a szülők a kisgyermeket a nemének megfelelő módon öltöztetik, s már korán megtanítják arra, hogy figyelje: a külsejével miként hat a többiekre. Természetesen nem helyes túlértékelni az öltözködést vagy a hajviseletet, s különösen nem célszerű, ha a kisgyermeket a „legújabb divat szerint” öltöztetik, vagy külsejével valamilyen versengésbe kezdenek, szebbé akarják tenni, mint amilyen a környék többi gyereke. Helytelen a külsőnek szóló túlzott csodálat és dicséret is. Az a helyes és egészséges, ha tárgyilagosan ítéljük meg saját gyermekünk és más gyermekek öltözködését, küllemét. Hiszen ebből is nagyon jól megérzi már a beszélni alig tudó kisgyerek is, hogy szülei mit helyeselnek és mit helytelenítenek az öltözködésében, és igyekszik is megfelelni a szülői elvárásoknak. Előnyös, ha a játékok közül is azokat adjuk a gyerek kezébe, amelyek megfelelnek a nemének. Már szó volt róla, hogy a nemre jellemző viselkedés nálunk szokásos különbségei nem biológiai szükségszerűségből adódnak, hanem társadalmi kultúránk sajátosságai. S noha lassan megváltozik a nemek közötti munkamegosztás hagyományos módja — a munkában, a társadalmi tevékenységben kezd megszűnni a nemek megkülönböztetése —, ezzel az még nem válik társadalmi elvárássá, hogy a férfi és a női személyiségjegyek is elmosódjanak, így ahhoz, hogy a gyermek későbbi környezetébe beilleszkedhessen, meg kell tanulnia a nemére jellemző magatartásmódokat is. Mivel azokat — egyebek között — éppen a játékok révén sajátítja el, későbbi beilleszkedését nehezítjük meg akkor, ha nem jól válogatjuk meg játékait. A gyermek egészséges fejlődésében a szülők „modellviselkedésé”-nek is nagyon nagy szerepe van: a nemi szerep eltanulását biztosítja. Említettük, hogy ez a tanulás öntudatlanul megy végbe, nem tudatosítják általában a szülők sem. A pszichológia újabb eredményeit ismerő szülőnek sem érdemes e folyamatra túlzottan odafigyelnie, csupán annyit kell tudnia, hogy a gyermek már kicsi korától kezdve figyeli a szülők közötti érzelmi kapcsolat viselkedésbeli jegyeit, és ennek nyomán azonosulni igyekszik a vele azonos nemű szülővel. Ehhez a sokéves folyamathoz az kell, hogy a jó légkörű, szeretetteljes házastársi kapcsolat mindennapi eseményeibe a kisgyermeket is bevonják, odaengedjék őt a háztartási vagy a szabad időt kitöltő közös tevékenységekhez, s lehetővé tegyék neki, hogy a kisebb gondoknak-bajoknak a megbeszélésében ő is részt vegyen. Fontos, hogy a kisgyermeknek mindkét szülővel külön is legyen bizalmas, jó kapcsolata, legyenek külön is többször együtt. Nagyon fontos az azonos nemű szülővel való kapcsolat hőfoka. Helyes, ha ez egy kicsit melegebb, mint az ellentétes nemű szülővel való érzelmi viszony. Különösen a nagyobb gyerekek esetében fontos, hogy kapcsolatuk az ellentétes nemű szülővel ne legyen túlságosan szoros. Ez általában gátolja a pszichoszexualitás érését. Különösen az anya és fia közötti túlzottan szoros kapcsolat gyakori, de előfordul ez az apa és leánya között is. Ha a házasság rossz, az anya — öntudatlanul — mintegy kárpótlást, vigaszt keres a kisfiában. Igyekszik kisajátítani őt, akaratlanul is szembeállítja az apjával, túlságosan szoros felügyeletet gyakorol felette, túlzottan gondoskodik róla. Az anya és a fia közötti kapcsolat gyakran túlzottan erős köteléke magyarázza, hogy a szexualitás súlyosabb érési zavarából eredő abnormitások — például a homoszexualitás — gyakraban fordulnak elő fiúk között. Ismét hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a szexualitás súlyosabb zavarai sohasem vezethetők vissza egyetlen tényezőre, hanem azok mindig egymást erősítő, hosszú folyamatban kibontakozó tényezők sorozatának a hatására alakul