Élet és Tudomány, 1976. július-december (31. évfolyam, 27-53. szám)
1976-11-05 / 45. szám
A „LEG"-EK TAVA A BAJKÁL Azok számára, akiket vonzanak a természet alkotásainak rekordjai, a „leg”ek, a Bajkál-tó valóságos kincsestár. Igaz ugyan, hogy felületét tekintve a Kaszpi-tenger (371 800 km2) és még hat tó — az észak-amerikai Nagy-tavak közül a Felső-, a Huron és a Michigan-tó, az afrikai Viktória- és Tanganyika-, valamint a szovjetunióbeli Aral-tó megelőzik; 31 500 km--nyi területével (amely Magyarországnak közel egyharmadát foglalná el) „csak” a nyolcadik a világon. Ám ha a víztömegét tekintjük, akkor egyedül a Kaszpi-tenger előzi meg, csakhogy annak sós a vize (ezért is nevezik — helytelenül — tengernek). Az édesvizű tavak közül egyetlen társa sem közelíti meg a Bajkált; víztömege Földünk édesvízkészletének csaknem 1/5-ét, a kontinensnyi Szovjetunióénak meg több mint 80 százalékát egymaga tartalmazza! Ez persze csakis úgy lehetséges, hogy ha a Bajkál nagyon mély. Valóban az. Átlagos mélysége 730 méter, s legnagyobb mélységét az Orhon-sziget mellett egy kilenckilométeres szakaszon éri el. Sokáig úgy tudták, hogy ott 1741 méter a víztükör és a fenék közti legnagyobb távolság, annak a mérésnek az alapján, amelyet a Bajkál nagy kutatója, G. J. Verescsagin végzett a század elején, fonállal. Az 1961-ben hangvisszaverődésen alapuló — echolotos — méréssel ezt az adatot 1620 méterre helyesbítették. Ez is egy „leg” — a Bajkál javára. Mert ezzel a mélységgel csak a vele több egyéb tekintetben is rokon Tanganyika-tó vetekedik, annak legmélyebb pontja azonban „csupán” 1435 méterre van a víztükör alatt. A Bajkál kereken 456 méterrel fekszik a tenger szintje felett; 1620 méteres mélysége tehát azt jelenti, hogy szárazföldünknek egy olyan — a természet teremtette — „horpadás”-át foglalja el, amely 1164 méterrel mélyebbre nyúlik a tenger szintjénél — és ez is a Bajkál rekordja! A „SZIKLAÁROK" Hogyan keletkezett a Bajkál-tó? Nem tudjuk pontosan! Annyi bizonyos, hogy kéregmozgások során. És nagyon régen! Az a „horpadás”, amelyet a Bajkál vize kitölt, az úgynevezett Angara masszívumban, a Földünk legidősebb kőzeteiből felépült térszínbe mélyül. Ezekből a kőzetekből épül fel a Kola-félsziget és a Skandináv-félsziget is. Ezek azonban nem hasonlítanak a Bajkál vidékéhez; az évmilliárdok során szelíd felszínné csiszolta őket a jég, a víz, a szél. A Bajkál vidékén is ez történhetett, csakhogy később a földkéreg mozgásai miatt ennek az ősi kőzettömegnek bizonyos darabjai lesüllyedtek, mások kiemelkedtek, s több kutató szerint a Bajkál sziklarriedve oly módon keletkezett, hogy a tőle nyugatra levő kőzettömegek (nagy törésvonalak mentén) elvetődtek a keletre levőkhöz képest. Az elvetődött kőzettömegek között árokszerű mélyedés maradt: ez a Bajkál medre. Sok kutató úgy véli, hogy a bajkáli árkos vetődés kialakulása és vízzel való feltöltődése a földtani újkor kezdetén történt, mintegy 25 millió évvel ezelőtt. (Összehasonlításul: a tízi Balatonunk a legelfogadottabb vélemény szerint 150—200 ezer éves.) Ha így van, a Bajkál Földünknek legöregebb édesvizű tava, s korban csak az afrikai Tanganyika-tó és a jugoszláv—albán határon levő Ohridi-tó mérhető vele össze. (Ez utóbbiról 1970. évi 3. számunkban írtunk. — A szerk.) 2132