Élet és Tudomány, 1992. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-11 / 50. szám
az megépült 1948 után — igaz, más címkével és másnak az érdemeként. A Kállay Miklós — majd az elnöki székben utóda, Lampl Hugó — idejében, tehát 1937 és 1948 között már el nem készült, de később megvalósított műveket nem az 1937. évi XX. törvénycikk szerint megépült műveknek nevezték, hanem átminősítették a „szocialista rend nagy békeművei” -nek. Ezzel csakugyan „béke”-művekké váltak, nem kis mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy hangzatos jelszavak jegyében a vízügyi szakmának is „békét hagyjanak”, esetleg meg is becsüljék azt. Nem egy történészünket is megtéveszti ez még ma is: volt, aki „gigantikus sztálini alkotás” -nak nevezte azt, amit még Kállay Miklós idejében, az ő elnöki aláírásával terveztek, de csak később építettek meg. A tiszalöki duzzasztóművekre gondolok. Az első világháború után „padlóra került” vízügyi szolgálat az 1937. évi XX. törvénycikk nyomán elevenedett meg: tervezési, kivitelezési és beruházási alkalmakhoz jutott, s nemcsak a kiszolgáló ipar fejlődött föl, hanem közvetlenül és áttételesen a vízügyi tudomány is. Az egyetemi oktatás évtizedeken át az öntözési törvénynyel kapcsolatos építésekre hivatkozott. A műegyetemi laboratóriumok alapítása vagy bővítése szintén az öntözésügyi törvény adta föllendülésnek volt köszönhető. Azok, akik 1950 és 1980 között a vízügyi szakmában számottevő szerepet töltöttek be, nagy százalékukban az Öntözésügyi Hivatal egykori munkatársaiból kerültek ki... Ehhez Kállay Miklós vízügyi tevékenysége is hozzájárult, megérdemli, hogy ne borítsa a feledés fátyla. „Lassan rá kellett ébrednem, hogy hiába volt minden. Nagy történelmi kataklizmák idején nem hallják meg a kis nemzetek szavát". Viszszaemlékezéseiben Kállay így öszszegezte tevékenységének eredményét. Meg kell állapítanunk azonban, hogy öntözéseink szempontjából biztosan nem volt hiábavaló, amit tett. Ha nem volna meg a tiszalöki vízlépcső, Debrecen ipara nem jutna vízhez. Ha nem volnának a békésszentandrási vízlépcső és az azóta megépült további körösi vízlépcsők, 1992 sivatagi augusztusában kiszáradt volna a Hármas-Körös! Ha nem is mindenütt — hiszen mezőgazdaságuk mindmáig nem tudott alkalmazkodni az öntözés lehetőségeihez —, de az éltető öntözővíz nagyon sok hektárnyi termést mentett meg az aszálytól. A Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodástudományi Bizottsága 1992 őszén Békésszentandráson ünnepélyesen megemlékezett az ottani duzzasztómű üzembe helyezésének ötvenedik évfordulójáról. Erre meghívást kapott a mű egyik hajdani tervezője, Mosonyi Emil akadémikus, Kállay Kristóf (Kállay Miklósnak a fia) és Horthy Istvánnak, — akiről eredetileg a duzzasztóművet elnevezték — az özvegye. Az emberek jólétét megalapozó mérnöki alkotások minden rendszert és rendszerváltozást túlélnek. Dr. Vágás István, a műszaki tudomány doktora 1992/50 ÉT/ 1589 A duzzasztómű gépháza (Bojtár Ottó felvételei)