Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-20 / 12. szám - Koczkás Sándor: Aki a harcát megharcolja • Hatvany Lajos • 1959. évi Kossuth-díjas Hatvany Lajos. (2. oldal) - Bános Tibor: „A korral és az emberrel való együttélés” - vallja a Kossuth-díjas Dobozy Imre (2. oldal) - Rozsnyai Ervin: Március 21 • vers (2. oldal)
1959. ÉVI KOSSUTH DÍJASAINK DOBOZY IMRE jelentős publicisztikai tevékenységéért, a Szélvihar c. színdarabért és a Tegnap c. film forgatókönyvéért. Egész HATVANY LAJOS életművéért, különösen Petőfi és Ady kutatásaiért. SOMOGYI ERZSI OLCSAI KISS ZOLTÁN KÖRNER JÓZSEF áldozatos művészi munkájáért és az az 1958. évben elkészült nagyszabású, a munkásmozgalom nagy halottait utóbbi években nyújtott kiemelkedőnak állított emlékmű megalkotásáért, film- és színházi alakításaiért. AKI A HARCÁT MEGHARCOLJA ! Amikor Hatvany Lajos megtiszteltetéséről, friss Kossuth-dtjáról értesültem, egy kérdés tolult fel bennem. Ez a kérdés régóta lappangó-rejtőző, talán még az „így élt Petőfi” olvasása idején kapaszkodott meg gondolataim alján. Személyes természetű: magához a ■ megtisztelthez szól. Vajon tudja-e Hatvany Lajos, hogy mi — fiatalok — olyan áhítattal figyeljük, hallgatjuk, olvassuk őt, mint a század elején ő szemlélte — hallgatta Petőfi kortársait? Akadt e kortársak között — maga mondja — szürkén jellegtelen, sőt méltatlan is: az áhítatból, a figyelemből azonban nekik is jutott. A szeretett költő sugárzása vonta fénybe sokszor az érdemtelent is. Miért ne lenne akkor vele szemben bennünk megkülönböztetett áhítat? Mi méltót és érdemest tisztelünk! Ady Endre kortársát, barátját, a harcokban vele együtt küzdőt. Mert Hatvany Lajos nem egyszerűen művelt „irodalmi ember”, nem csupán jótollú és kifinomult érzékű esztétai, hanem a feudális Magyarország épületét bomlasztó „új kurucok” századeleji csapatának egyik tagja. Radikális demokrata, aki Petőfi közéleti örökségét érti, vállalja, új harcokban megvalósítani akarja. Hogyan is mondta: a helyét maga mellett jelölve iki, „Tyukodi pajtását”, szeretett Hatvany Laciját biztatgatva a költő? Gyáva kakasként fut az ellen, Dúlt bóbitája nyomorult, Szemétdombjára beszorult, Fellegvárába beszorult. Mi várhatunk, Tyukodi pajtás. Mi a harcunkat megharcoltuk. Hadd várjanak a pipogyák Valami nem jövő csodát, Vén, szép, történelmi csodát S rajtuk ütünk. Tyukodi pajtás. (A harcunkat megkarcoltuk) Lehet-e jobban meghatározni és felidézni az akkori harcokat, miként azt maga Ady tette? A történelemben csak legnagyobbjaink voltak ilyen megvesztegethetetlenül tájékozottak és magabiztosak: Petőfi, Ady és József Attila. Ők hárman, akikhez Hatvany Lajosnak legtöbb köze volt. S valóban: hol van ma már a jó az „ellen” és merre fellegvárai? Az ellenség, amely személyükben külön-külön és műveikben együttesen is e három nagy költő eltiprására tört? És hol vannak a kis helyezkedő irodalmi szatócsok, hol az esztétika konzervatív pápái? Hol az urak világa, amelynek bosszúja elől annak idején Hatvany Lajos is megannyi jó századeleji harcossal együtt külföldre kényszerült? Rajtuk ütött a nép, amely e három nagy költő nevével, műveivel is harcolja a harcunkat tovább. Hagyományt, a maga irodalmi harcainak egyik előképét tisztelte meg Hatvany Lajos életművében Kossuth-díjjal a Magyar Népköztársaság. ★ Az életműből különösen a Petőfi Sándor és Ady Endre alakjával, költészetével foglalkozó írásai. Vönyvei állanak közel hozzánk. Az első publikációkat Petőfiről még valamikor 1902 táján kezdte, s a XX. század első évtizedeinek kutatásai a „Feleségek felesége” című kötetben összegeződtek: Petőfi Sándorról és Szendrey Júliáról. Kritikai írásaiban már 1906-ban megjelent Ady Endre neve. De a Gyulai Pál esztétikáján érlelődött fiatal tudós ekkor még fenntartásokkal, fanyalgásokkal fogadta az újonnan fellépő nagy költőt. De éppen mert Petőfi költészetében a lényeget — közéleti, forradalmi mondandóit — is érteni tudta, hamarosan az új forradalmi költő, Ady Endre is meghódította. 1908-ban egy különösen szép és őszinte tanulmányban írta meg „megtérését” Adyhoz: értelmi és érzelmi behódolását az új líra szuggesztív erejének. Az ellenforradalom után az elsők egyike volt, aki Ady emlékezetét, költészetét magasra emelte a gyalázkodókkal és a hamisítókkal szemben ,„Ady világa” című füzetei még Bécsben jelentek meg, s bennük Ady lírájának egyik első elemzője, irodalomtörténeti jelentőségű megértetője volt. A két világháború közti korban pedig „Ady a kortársak közt” című könyvének kiadásával — amelyben kettejük teljes megmaradt levelezését is közölte — Ady igazi alakját állította szembe a nagy költő szellemi öröksége körül kialakult világnézeti harcok idején a rosszindulatú torzítókkal és hamisítókkal. Kisebb polémiáinak számbavétele már kívül esik ennek az ünnepi megemlékezésnek lehetőségein. Rövidesen megjelenendő kötetébe öszegyűjtött Ady-tanulmányai majd magukért beszélnek.★ Utolsó nagyobb szabású alkotásáról kell még szólani: az „Így élt Petőfi” című öt kötetes művéről, amely 1955-től 1957-ig — kötet kötetet követve — jelent meg az Akadémiai Kiadónál. Ez a mű egy 1919-ben megkezdett, hosszas kutató munka eredménye: anyaga együtt hányódott, emigrált a szerzőjével. S a felszabadulás után is érthetetlenül sokáig kellett várnia, míg végül kiadói és szerzője elismerést kaphatott. Szokatlan, különös alkotás ez a könyv. Az öt kötet zömét egy eredeti módon megkomponált, átgondoltan rendszerezett (tördelt, „ollózott”) és kommentált szöveggyűjtemény alkotja. Dokumentumok, kortársi emlékezések, feljegyzések, levelek, naplórészletek, a legkülönfélébb forrásokban fellelhető mozzanatok, adalékok Petőfi Sándor életéről. Az egymást követő fejezetek a családi előzményektől, majd a költő születésétől végigkísérik Petőfi pályáját az emlékezetes hősi halálig. Szükség van-e erre, van-e értelme ennek? Nem lett volna-e egyszerűbb egy részletes Petőfi bibliográfiát adni, és a könyvet csak az egyes fejezetekhez írt summázásokból összeállítani? A szerző szándékát érti félre, akiben ilyen kérdéseik, megfontolások motoszkálnak. Hatvany Lajos koncepciójának egyformán része a szöveggyűjtemény minden sora, nagy és apró adatai a hozzájuk fűzött kommentáló, glosszázó jegyzetek és a részletekből a lényeget kibontó, a problémát elrendező summázások. Ez a koncepció — minden irodalomtörténészt követésre ihlető — azonosulást, alázatot jelent a vizsgált, kutatott tárggyal szemben. Azonosulás Petőfivel, alázat minden aprósággal szemben, ami igazi valóját idézi s ígéri. A haja színe, a halszagú szalonna, amit otthonról hozott — mert Petrovicsék apró hallal hizlalták a disznót. Véleménye pöffeszkedő feudálisokról és nézeteltéréses politikában nála „óvatosabb” barátaival. Vagy ez az azonosulás, ez az alázat már egyszerűen elvek mutatója? De hát mi is lehetne más? Hatvany Lajos Petőfit egy eleven közélet sodrásában mutatta meg: az irodalomtörténész politizál, osztályok mozgásáról, politikai rétegződésről, közéleti típusokról beszél. Nemcsak tényeket, adatokat gyűjtött azonban össze, hanem mindezekből szinte művészi módon kelti életre Petőfi alakját és életét. Halvány színnel, fantáziával nyúlt a tényekhez, a valósághoz: az igazat tudja követni a valódiban. Tudatos pszichológus, aki ismeri Petőfi jellemét, szinte reflexeit, s így választani tud az emlékezők többféle vagy ellentmondó variációiból. Ezért igazodik el s ad reális képet a kényes kérdésekben; a faji, nemzeti korlátoltságok, vagy a Petőfi és apja, a költő és Júlia, sőt Petőfi és kortársai ellentéteinek elemzésekor is. Jellegében, műfajában más természetű könyv ez, mint a Petőfi-irodalom eddigi legjobb alkotásai. Más feladatra is vállalkozott, mint például Horváth János vagy Illyés Gyula Forradalmi örökségünknek, Petőfi alakjának életrekeltésében azonban, mellettük a helye A legjobbak között, az igényes, a felidéző és megérthető művek sorában. Legyen ez az ünnep új munka indító távlata. Hatvany Lajostól még új könyvet várunk. A Petőfi-mű társát Adyról. Ki tudná jobban összegezni, elmondani nála, hogy miképpen is élt Ady Endre? KOCZKÁS SÁNDOR „A korral és az emberrel való együttélés“ –vallja a Kossuth-díjas Dobozy Imre Amikor alig egy esztendővel ezelőtt, a Jókai Színház színpadán először formálódtak újjá az ellenforradalom napjait, eseményeit megelevenítő drámának, a Szélviharnak erővel, feszültséggel telített részletei, már éreztük, hogy felszabadulás utáni szocialista drámairodalmunk egyik kimagasló sikere lesz Dobozy Imre alkotása. S nem tellett bele egy esztendő sem, hogy a drámai anyag második megfogalmazásban is elénk idézze — ezúttal a filmművészet szélesen hömpölygő történelmi képsoraiban — azt az alapvető igazságot, amelyet Dobozy hősei a népi hatalom védelmében, harc sodrása közben tudatosítanak a nézőkben. A szocialista emberségnek a hétköznapok apró cselekvésein is áttetsző egyszerűsége, puritán tisztasága, az ellenforradalom napjainak, felfokozott izzási cselekményének szenvedélyesen tárgyilagos megjelenítése: ez a Szélvihar él, a Tegnap nagy közönségsikerének, széleskörű visszhangjának titka. Ezért játszotta a fővároson kívül már eddig is a szolnoki, egri, békéscsabai színház és ezért mutatja be a közeli napokban a pécsi Nemzeti Színház is Dobozy drámáját. A film — a Tegnap —, pedig Szinte az ország minden részébe eljutott, felidézve az októberi napokban helytálló parasztság igazi, világos történetét. Az írót most e két művéért, valamint a „szocialista építést támogató, jelentős publicisztikai tevékenységéért” a Kossuth-díj II fokozatával tüntette ki államunk. E jelentékeny kitüntetés az idén olyan írói munkát illetett, amelynek minden részletét a nép szolgálata, a szocializmus iránti hűség, következetesség hatja át. S miként ilyen alkalommal ülik, ezúttal is arról kezdjük a beszélgetést Dobozy Imrével, hogy az eddigi két József Attila-díjas regénye után (Új Túrkeve, Felhő és napsütés), mit jelent számára az új, a legmagasabb állami kitüntetés. — Rendkívül nagy örömet jelent nekem ez a díj, de mindjárt azt is hozzá szeretném tenni, hogy írói pályafutásom állomásait nem kitüntetéseken keresztül mérem, hanem úgy, hogy mennyire sikerül azonosulni a szocializmusba tartó magyarság gondolat- és érzelemvilágával, s ebből mennyit sikerül művekben visszaadni. A Szélvihar és a Tegnap, valamint publicisztikai munkássága nyilván olyan próbakövek, amelyek ennek, az írói hitvallás útjának teljes józanságát, valóra váltható sikereit tükrözik. De hogy jutottak idáig, melyek azok a látható vagy láthatatlan eszközök, módok, formák, amelyek ezekhez az eredményekhez vezettek? — A mai ember lelkivilágába való behatolás titka a korral és az emberrel való együttélés. S ez nemcsak azt jelenti, hogy az írónak nagyon figyelmesen kell kísérni a jellegzetesen mai sorsok útját, hanem azt is, hogy kellő bátorsága legyen időnként a saját nézeteit, a saját élményanyagát, a kor konfliktusairól és típusairól alkotott véleményét is felülvizsgálni. Magyarul: nem lehet megállni, mert aki megáll, óhatatlanul abba a zsákutcába jut, hogy önmagában spekulatív módon próbálja felépíteni a valóságot. Ez pedig az írónak nemcsak fiaskóval járó, de szinte reménytelen vállalkozás. Követni és megérteni is nehéz a változó kort, elvontan újra konstruálni lehetetlen, vagy legalábbis hamis eredményhez vezet. A filmet, amelynek tanulságát országszerte százezrek érzik és vallják magukénak, nyilván nem tekinthetjük befejezettnek. Az oroszlányi, pécsi, komlói, fehérvári, váci és a sok-sok pesti ankét, megbeszélés, találkozás a nézőkkel bizonyára sok érdekes problémát, ötletet, véleményt vetett felszínre, amelyek talán segítségére lesznek az ősszel forgatásra kerülő második rész elkészítésében. Mi a további térté ezzel kapcsolatban? — Az ankétok tanulsága talán az, hogy egy családi dráma keretein belül sikerült megragadni a történelmet. Főként nem is historikus pontossággal, hanem a filmben élő alakok karakterének, helyzetének, összeütközéseinek hitelességével. Azt hiszem — és nézők ebben is megerősítettek a —, nincs olyan alak a filmben, aki 56 komor színpadán ne szerepelt volna ténylegesen. — Most hozzákezdek a Tegnap második részéhez, amely a konszolidációért vívott harcot ábrázolja majd és ebből a fogalmazásból kiderül, hogy magán a harcon lesz a hangsúly. Ennek a harcnak voltak és vannak megrendítően szép karakterű hősei, akiket hitükhöz, rangjukhoz megfelelően akarok ábrázolni. De az igazi hősök becsülete éppen kívánja, hogy azokat is viszontlássuk a vásznon, akik a zavaros időket az ágy alatt töltve, utólag kezdtek „hősök” lenni... Ezt nem azért akarom így megoldani, mert valami fenegyerek-hajlammal vagyok megverve, hanem mert sok ankét, sok felszólalója engem személy szerint két dologban erősített meg: az emberek általában minden nagy kérdésről a teljes igazságot akarják tudni, és ennek megértéséhez, megítéléséhez, még pontosabban az igazság és hamisság elválasztásához szándék és értelem van bennük,, ^ 'v' Müllen tértek foglalkoztatják még? ■ ■« Drámára is készülök. S persze, eszem ágában sincs abbahagyni azt, a nagyon kedves és érdekes munkát, amit a riport és a publicisztika jelent. Egyrészt, mert szeretem ezt a területet, másrészt, mert nem félek attól, hogy ez irodalmilag kevésbé rangos munka, mint a regény vagy a dráma. Ezt ugyanis nem a műfaj dönti el, hanem a műben letett érték! BÁNOS TIBOR 2 - ROZSNYAI ERVIN: Március 21 Hogy kipirult az arcod, Magyarország! Fellélegzett a föld, és századévek szorító pántja szétpattant a mellén, friss tűz futott a lüktető rögökben, s a télbe zsibbadt, megfakult akácok csillagrügyekkel nyújtóztak magasra, mert duzzadó tavasz jött, elsodorva tegnapi tűrést, bűnt és babonákat, s fehér zsömlét hozott a gyermekeknek, kik szürkék voltak, mint a kósza felhők ... Nem tétován jött, félszeg irgalommal — de ezer évnek felcsapó dühével, fénylő valára tűz hegyére szúrt fel terpeszkedő szipolyt, garázda gőgöt, s lehelletéből szelek kerekedtek, kihajtani az or szag sűrű mérgét, mert friss levegő kell a proletárnak... Micsoda mámoros hajnal bizsergett! Az ujjongó szabadság áramában lázból föleszmélt városok fürödtek, fény szállt a falvak tiszta homlokára, s a költők mind az emberről daloltak, ki műveit kibontja, mint a zászlót... Ó, Forradalom! Szebb vagy, mint a legszebb nyáréji csillag — szebb vagy a viharnál! Oly szép vagy, mint az ember, aki érted és általad telik meg értelemmel, hogy megoldozván e jégverte földnek dermedt nyűgét, az újuló világra tavaszt szólítson, termő ifjúságot, mely téged hordoz és veled növekszik, Forradalom! V