Élet és Irodalom, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1962-08-18 / 33. szám - (jovánovics): Hazám földén túl… Arany János balladái oroszul • A világ minden tájáról (12. oldal) - (Sz.): Jám Smrek Petőfi-fordításai • A világ minden tájáról (12. oldal) - Boldog Balázs: Régi magyar-szerb színházi kapcsolatok. A noviszádi Dnevnik cikke • A világ minden tájáról (12. oldal) - F. A.: Színek, számok, élmények. Helsinkiben győzött a VIT • A világ minden tájáról (12. oldal)

Hatvan éves múlt, amikor részben a kozmopolitáknak válaszolva, részben talán számadásként is megírta, hogy Nem szégyenlem, nem is bánom, ha írnom kelle már. Magyaros lett irományom S hazám földén túl se jár... Vajon tisztában volt-e Arany János önönmaga világirodalmi lehetőségeivel? El tudta-e képzelni saját verseit más nyelvre transzponálva? Büszkén és kényszerűen vállalta az olyan nagyságot „amit a szomszéd se sejt”, ám szerénységében is túl akarhatott jutni a határokon, már csak azok miatt is, akiket képviselt az irodalomban. Róla igazán elmondható, hogy nyelvében él, s ha valaki fordítóként csatlakozik hozzá, az őt is, önönmagát is megkínozza. Ezért félt elszakadni a magyar idiómától, ezért féltette művészetét az exporttal járó megpróbáltatásoktól. Mégis joggal hihetjük, hogy Shakespeare tolmácsa bízott a csodával határos költői átültetésekben. Mint minden dolgában, költészetének jövőjét illetően is önbizalmatlanság kínozta, de nem pesszimizmus. Mindenben a legrosszabbra készült el, mert szerette, háborús elképzeléseire rácáfolt a valóság. ► Hazám földén túl... Arany János balladái oroszul A cáfolat még nem teljes. Arany János költeményei szórványosan megjelennek ugyan különböző nyelveken, de a költő még nem „épült be” — nagyságához mérten — más nemzetek kultúrájába. A világirodalomban látjuk már őt, külföldön viszont legfeljebb csak kandidátusként tartják számon. E röpke meditációra a Corvina Könyvkiadó díszes albuma adott alkalmat: Arany János balladái oroszul, Zichy Mihály korabeli illusztrációival, Kun Ágnes válogatásában és szerkesztésében. A négy fordító a magyar költészet régi barátja: L. Martinon, D. Szamojlov, N. Csukovszkij és V. Levik. Furcsa olvasmány ez a nem nekünk készült könyv. Olvasom az idegen hangzásban is ismerős balladákat, s mint valami kibernetikai csoda, a másodperc töredéke alatt visszafordítom az eredeti sorokat. Olvasom például (fonetikusan kottázva, pontosan a kiejtés, a zene szerint): Vétyer szlávna glágy marszkaju / Slejf jija kalasit, s máris felmondóink bennem a memoriter: Lebke szellő lebegteti / Tengerzöld ruháját. Ilyenkor aztán olyan pontos fordítást szeretnék, ami szórendben, ritmusban, értelmi árnyalatban és hangzásban pontosan egybevágna az eredetivel, vagyis a lefordítatlan sorokat. Meg kell győzni magam arról a régen megértett igazságról, hogy az összeadandó számok sorrendjének felcserélése nem változtat a végösszegen, hogy a fordító a tenger motívumát már az első sorban felhasználhatja, míg a lebegtető a másodikba kerülhet. A műfordítás lényege: ugyanazt másképp, s az idézett két részlet jó illusztráció ehhez a tételhez. A Rozgonyinét egyébként SJ egészében is szépen fordította D. Szamojlov. Ugyancsak neki köszönhető, hogy a Hídavatás, az Agnes asszony és az V. László nagy költemény oroszul is. Ez utóbbiban Arany egy sorát (a nép „csendes, mint a halál”) Puskinnal fordíttatja le igen ötletesen. Puskin ugyanis a Borisz Godunovban kivételes nyelvi leleményt használ a cár szavaira némán reagáló tömeg jellemzésére: varod bezmolosztvojet (szolgai fordításban: a nép hangtalankodik, vagyis aktívan hallgat), s ez a két szó fordított sorrendben ritmusban és értelmileg pontosan megfelel Arany szándékának. Martinov A walesi bárdokat, a Tengeri-hántást és egy sor más balladát tolmácsolt a már ismert gondosságával és költői erejével. Ő és Szamojlov sértetlenül mentik át a balladák tartalmi és formai lényegét, s csak arra nem vállalkoznak, hogy Arany János „magyaros irományának” egyes különösen ízes, tömör és utánozhatatlan kifejezését megismételjék oroszul. Az album előszavában E. Malihina irodalomtörténeti alapossággal és az esszéírás szépségeivel mutatja be a harminc éves korában íróvá lett falusi jegyzőt, akit válogatott költeményeinek kötetéből már ismerhet a szovjet olvasó, s akinek nagyságát már nem is csak sejtik a Szovjetunióban.. (Jovánovics) Ján Smrek Petőfi-fordításai A pozsonyi Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó újból megjelentette Ján Smrek Petőfifordításait, a Világ Klasszikusai című sorozatában. Jelentős irodalmi eseményről van szó: Ján Smrek a legnagyobb élő szlovák költő s Petőfi-tolmácsolásai a szlovák műfordításirodalom remekének számítanak. Ezek a fordítások első ízben 1953-ban láttak napvilágot könyvalakban, fordítójuk 1954-ben e művéért irodalmi államdíjat kapott. A most megjelent új kiadásban négy új fordítást is találunk, összesen száztizenkét Petőfi-költemény szlovák tolmácsolását. Ez a kötet is háromezer példányban jelent meg, mint az első kiadás. A jegyzetekben változatlanul megtaláljuk Ullyés Gyula Petőfi-könyvének egyes részleteit, s a kötet végén Ivan Kupec érdekes Petőfi-tanulmányát. A pozsonyi kiadó, értesülésünk szerint, a közeljövőben második kiadásban megjelenteti Ján Smrek két másik, immár klasszikus magyar költői antológiáját: Ady Endre és József Attila verseinek válogatott gyűjteményét. Ez a három szép kötet három nagy klaszszikusunk legsikerültebb külföldi tolmácsolásai közé tartozik. Ján Smrek most Arany János szlovákra fordításának gondolatával foglalkozik. (Sz.) Könyvkereskedés a Rue de l‘Odeon-on Sylvia Beach visszaemlékezései Sylvia Beach amerikai írónő könyve arról a párizsi könyvkereskedésről szól, mely a húszas évektől kezdve a második világháborúig a költők és írók otthona volt. A könyv címe: Találkozóhely — egy párizsi könyvkereskedés. Ebben az üzletben tert-vett a finom mosolyú, választékos ízlésű Adrienne Monnier asszony, áld bár sem pénze, sem kiadói gyakorlata nem volt, először adta ki Joycenak mindenütt visszautasított „Ulysses”-ét. A könyvkereskedéshez csatlakozó kölcsönkönyvtár első olvasója Andre Gide volt. A francia költők és írók közül Paul Valéry, Duhamel, Romains, Maurois és mások jártak ide, továbbá sok angol, amerikai is: Thomas Wolfe, T. S. Eliot, Lawrance, böngésztek a könyvek és folyóiratok közt, itt olvasták fel egymásnak műveiket és vitatták meg az irodalmi kérdéseket. Idejárt Hemingway is, aki mint amerikai katona jött vissza Párizs felszabadításakor és leállította a lövöldözést a Rue de l’Odeonon a „Maison des amis des livres” (a könyv barátainak háza) utcájában. Sylvia Beach könyve feleleveníti a párizsi kis könyvkereskedés életének sajátos romantikáját. A versek kedvelőinek Jankovich Ferenc: Tavaszidéző Kötve 15,— Nádass József: Vallomás alkonyaikor Kötve 24,50 Reményi Béla: A hetedik nap Kötve 16,50 Somlyó Zoltán: Válogatott versei Kötve 39,—• Vas István: Hét tenger éneke Kötve 26,50 Vihar Béla: Önarckép 1962. Kötve 9,10 Kaphatók az Állami Könyvterjesztő Vállalat KÖNYVESBOLTJAIBAN és az ÜZEMI KÖNYVTERJESZTŐKNÉL. Régi magyar—szerb színházi kapcsolatok A noviszádi Dnevnik cikke Luka Dotlic a noviszádi Dnevnik című napilapban hosszabb ismertetést közöl a régi szerb—magyar színházi kapcsolatokról. Dotlic szerint e kapcsolatok első nyomai a XVIII. századra nyúlnak vissza. 1790-ben felhívást bocsátottak ki egy pesti magyar színház létesítésének ügyében. A felhívás aláírói között Andrija Popovic szerb nemzetiségű polgár neve is szerepel. Később a budapesti Nemzeti Színház alapítói között is találunk szerbeket és a Magazin című szerb nyelvű folyóirat verssel üdvözölte a színház megnyitását A kapcsolat egyébként kölcsönös volt. 1862-ben írja a Srbski Dnevnik című lap, hogy a budai Népszínház két előadást adott a Szerb Népszínház javára. Több magyar színműíró engedélyt adott darabjainak szerb nyelvű előadására és sokszor a tiszteletdíjról is lemondott. Közöttük találjuk Csiky Gergelyt, Szigligeti Edét, Jókai Mórt és másokat. Csiky 1888- ban le is utazott Szabadkára, hogy ott megtekintse saját és Szigligeti egyik darabjának szerb nyelvű előadását. A Szerb Népszínház 1861—1914- ig húsz magyar szerző 39 színművét mutatta be. Pesten 1812 szeptemberében került színre az első szerb vonatkozású színdarab, Balogh István Csernyi György, avagy Belgrád megvétele a töröktől című műve. A női főszerepet Déryné Széppataki Róza játszotta. Több más szerb tárgyú színművet is bemutattak a magyar színházak, sőt, egyes darabokat szerb nyelven adtak elő a magyar színészek. Később sok szerb író színművét fordították le magyarra. Nusic, Trifkovic és mások darabjai már az első világháború előtt sikert arattak magyar színpadon. A Nemzeti Színház fennállásának 50. évfordulóján a Szerb Népszínház folyóirata, a Pozoriste köszöntötte az ünnepeltet és a pesti ünnepségekre is elküldte képviselőjét Antonije Hadzic személyében. A dél-magyarországi lapok elismeréssel írtak a szerb színház működéséről és előadásairól. Amikor pedig 1904-ben kifogásolták, hogy a „Bácska” című lap a szerb színház előadásairól is tudósít, a szerkesztőség válaszcikkében ezeket írta: „A művészetben nincsen nemzetiség!... a művészet szellemi táplálék, s bármely országban serkent is, közös kincse minden olyan művelt embernek, aki tudja, mi a szép.” BOLDOG BALÁZS Előkészületek Shakespeare születése 400. évfordulójának megünneplésére Angliában elkezdődtek az előkészületek az 1964-es Shakespeare-évforduló méltó megünneplésére. Stratford-on- Avonban, az író szülővárosában a tavasztól őszig terjedő időszakban Shakespeare-fesztivált rendeznek külföldi társulatok — köztük valószínűleg egy szovjet társulat — részvételével. A stratfordi Shakespeare-színház ugyanakkor a New York-i világkiállításon lép fel. Tervbe vettek még költészeti fesztivált, előadásokat, és egy nemzetközi Shakespeare-konferenciát. Az ünnepi év egyik fénypontja lesz a Stratford-on-Avon-i Shakespeare Center (több épületből álló kulturális centrum, könyvtárakkal, múzeummal, ahol megtalálhatók lesznek a Shakespeare-művek és emlékek mellett a kortársak művei is) felavatása. Meghalt Helge Krog norvég publicista és drámaíró Július 30-án meghalt, hetvenhárom éves korában a norvég haladó értelmiség egyik vezére. Kristálytiszta logikával és rettenthetetlen bátorsággal küzdött a haladásért. Tagja volt a Mod dagen (Hajnalodik) nevű szélső radikális, marxista körnek, amely jelentős szerepet játszott később, a német megszállás idején. Legnagyobb publicisztikai cselekedete „A VI. hadoszlop” című cikksorozata volt, amely bombaként csapott le — nem is csak az ellenség sora között. Vádolja a londoni kormányt és az ottani politikai vezetőséget. Bebizonyítja, hogy a norvég nagyipar megszakítás nélkül szállította a nyersanyagot és félkész hadiárut a németeknek, a megszállás egész ideje alatt. ■ 12 a Színek, szántók, élmények Helsinkiben győzött a VIT AZ IDEI VILÁG IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓT kétféleképpen jellemezhetnénk. Színekkel és számokkal. Színekkel talán látványosabb lenne, hatásosabb. S még ha papíron jelízővé fakulnak is ezek a virágillatú, kavargóan ünnepi árnyalatok, talán a találkozó forgatagából, a megsokszorozódó értékű napok sajátos ritmusából megőriznének valamit. Ez azonban inkább az élménybeszámolók, és méginkább a Helsinki partjain, parkjaiban, a stadion lelátóin és a rivaldafényben forgatott filmek dolga. Elégedjünk meg a szürkébb számokkal. 137 ország 18 ezer fiataljának nevében fogalmazta meg a VIT-en részvevők kiáltványát az ezzel megbízott kollégium. Ez annyit jelent, hogy alig akad a földnek országa, amely ne képviseltette volna magát Helsinkiben. A küldöttek mintegy ezerötszáz különféle ifjúsági szervezet tagságából toborzódtak. S ezekhez a számokhoz talán nem is kell kommentár: magától értetődő, hogy a találkozót színre, fajra, nemzetiségre, vallásra és világnézetre való tekintet nélkül a maga fórumának tekinthette, és tekintette is, a fesztivál legfőbb céljával egyetértő minden fiatal. A béke és a barátság ötszirmú virágát hordtuk a találkozón. Ennek az eszmének igenlése volt az egyetlen, nem is politikai, sokkal inkább úgy mondhatnánk: erkölcsi, emberi norma. S mivel számokat ígértünk, folytassuk a sort. Tíz nap alatt csaknem 400 rendezvényre politikai, kulturális és sportmegmozdulásra, műsorra, versenyre, találkozóra került sor. A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG tagjai a művészeti versenyeken, négy arany, egy ezüst és három bronzérmet szereztek, sportolóink melegítőjére tizenháromszor tűzték fel az arany jelvényt. Számbavettem a fesztivál nyomtatott programjának egyetlen hétköznapi fejezetét: július 31-én, a béke és a nemzeti függetlenség kérdéseiről rendezett központi ■vitán és a nemzetközi karneválon kívül, nyolc szabadtéri és huszonegy teremben rendezett műsorról szólt a híradás. Ugyanezen a napon jó néhány ütemben tartottak déli nemzetközi hangversenyt, s már folyt az énekesek, fúvósok, hegedűsök, zongoristák, dzsesszzenekarok és népitáncosok versenye. Az egyik klubban a filatelisták, a másikban az eszperantisták, a harmadikban ugyanabban az időben a népzene rajongói tanácskoztak, míg a diákok az oktatás demokratizálásáról és a filmművészet jövőjéről vitáztak. De ebben a felsorolásban még nem jut helye a báloknak, a szervezett nemzeti találkozóknak és az eseményektől duzzadó sportnaptárnak. És minden írott programmal párhuzamosan alakultak, rajzottak a szervezetlen, mert szervezhetetlen spontán találkozók. Színhelyük az utca, a filmszínházak nézőtere, vagy a hagyományos finn szauna előtere. Talán éppen ez a gazdagság az oka annak, hogy a VIT-ről hazafelé tartó újságírók a vonaton felélénkülő tapasztalatcseréje meglepetéseket is hozott. Mindenütt, sajnos, egyikünk se lehetett ott, így aztán az újságírók között kialakult „élménymegoszlás” kicsit hasonlít ahhoz, ami a küldöttek táborában észlelhető. Ki-ki mást őriz emlékei tarsolyában erről a tíz napról, másféle műsorokat és másféle találkozókat. VANNAK AZONBAN A VIT-EN részt vett fiataloknak közös élményeik is. És ezúttal nem a megnyitó szemet, szívet gyönyörködtető többórás menetére, nem a búcsúestén az eget tarkára festő, soha nem látott bőkezűséggel tervezett tengerparti tűzijátékra gondolunk. Hanem a találkozó tartalmára. Mikor tudósításainkat diktáltuk, csaknem valamennyiünket megkérdeztek már telefonon: hogy állnak az ügyek Helsinkiben? És mindenki ugyanarra gondolt. Hogy ezen a fesztiválon az ünneplők tízezres táborának árnyékában megjelentek az ünneprontók maroknyi csapatai is. A VIT politikai arculata tehát a fellobbanó provokációk és azok visszaszorítása következtében szükségszerűen erőteljesebben bontakozott ki, mint a szocialista országokban rendezett találkozókon Helsinkiben egyértelműbb volt a kérdés: a fesztivállal tartasz-e, vagy ellene? És örömmel jelenthetjük: a fesztivál zászlaja mögé sorakozott a részvevők táborán túl Helsinki nehezen lobbanó, de mégis érdeklődő közönsége is. Azok a lelkes, vagy egyszerűen az eseményre kiváncsi, szépre szomjazó emberek, akik zászlót lengetve, vagy pedig látcsövük lencséjét csavargatva ültek az olimpiai stadionban. Jelvényt cserélgető fiatalok és nyugdíjas bácsik, akik könynyes szemmel fogadták Turkuban a fesztiválra érkező „idősebb testvért” a magyar turistacsoportot. És akármilyen furcsa, de idetartoztak azok a fehér pikékalapos nénik is, akik a parlament lépcsőjére terített újságpapír-zsöllyében figyelték a felvonulást. Felesleges lenne áltatni magunkat, a fesztiválnak ezek a nézői még nem adták le voksukat mind a találkozó ügye mellett. De ez a tény, hogy a kubai forradalmárok menetét kísérő éljenzés hullámai magukkal ragadhatták őket, hogy Gagarint látva, a hideg és szőke film diákok kivétel nélkül mind a Szovjetunió űrdiadalainak tapsoltak — mégis a találkozó politikai győzelme. Mert a közömbösség jégpáncélját csak a béke és a barátság melege olvaszthatta le. A rendzavarok, az első látásra is kétesarcú huligánok megbízói alighanem elégedetlenül vették tudomásul, hogy a finn közvélemény és a hivatalos szervek egyaránt elítélték a provokációkat. A fesztivál ellen egyszerűen nem lehetett kalózlobogót bontani Helsinkiben. Talán jelképesnek is felfoghatjuk azt a nagyon is kézzelfogható tényt, hogy a találkozó ellen közreadott, vallási frázisokat hirdető ocsmányrajzú comicsokat a fesztivál virágjával díszített, zárt borítékban — csempészáruként! — osztogatták. Zászlót, amelyet a fesztivál ellen lobogtattak, egyszer láttam: a Vajnemeinensenk utcai iskolával (a magyar turisták szállásával) szemben egy házimuri alkoholmámorába feledkezett vendégei lobogtatták egy erkélyről, nem éppen vendégszerető hangulatban. Félíves rajzlapra mázolt amerikai zászló volt, összevissza ordítozó lovagjai talán maguk is meghökkentek volna, ha látják: másnap a csillagos lobogó alatt felvonuló, ténylegesen amerikai fiatalok milyen baráti egyetértésben éltették a békét és barátságot a sarló-kalapács jelvényét szputnyikkal gazdagító szovjet fiatalokkal. A hatalmi szervek az első napok várakozása után határozott intézkedésekkel biztosították a fesztivál zavartalanságát. És a huligánok kudarcát nemcsak a rendőri riadóautók szirénája, s a könnygázbombák orrfacsaró illata tette nyilvánvalóvá, hanem az a csattanós válasz is, amit Kekkonnen elnök adott, mikor a provokációk elleni tiltakozásul, a kormány tagjaival együtt megjelent a magyarok gálaestjén. Helsinkiben a színpadon és a nézőtéren, a páholyokban és az iskolákban, és ami a legfontosabb: az utcán is, a szívekben is győzött a világ ifjúságának nyolcadik találkozója. F. A. Élet és Irodalom A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE HETILAPJA Pesseresztő: DOBOZT IMRE Szerkesztő: NEMES GYÖRGY Szerkesztőség: Budapest? V* Nádor u. Sí. Telefon: 111—4M. Kisdiát Lapkiadó Vállalat. Lenin fcOrdt »—11. Telefoni *21_ 285. Felelős kiadó: Sala Sándor. Nyomta: Szikra Lapnyomda. Bpesti Vm.: Rökső Szilárd u. .. Terjeszt a Magyar Posta. Külföldiek részére a KULTÚRA Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat. — Előfizetés negyedévre Ft 18.—, félévre Ft 36.—. Megjelenik minden pénteken. KÉZIRATOKAT NEM ŐRZIÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA!