Élet és Irodalom, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-28 / 13. szám - Frank János: Gerő Sándornál • interjú | Műterem • Gerő Sándor karikaturista (12. oldal) - Gerő Sándor: Autóstop • kép (12. oldal) - Bátki Bratmann Mihály: Camus az Egyetemi Színpadon • színikritika • A művész élete, Polimorph pantomimegyüttes | Lázadás Asztúriában, Universitas (12. oldal) - Bálint Endre: kiállításáról • kép (12. oldal) - Perneczky Géza: Egy álom maradványai • képzőművészet-kritika • Bálint Endre, Debreceni Tudományegyetem (12. oldal) - Hajnal Gábor: Beteglátogatások • vers (12. oldal)
CAMUS AZ EGYETEMI SZÍNPADON Két Camus egyfelvonásost mutatott be az Egyetemi Színpad két társulata: A művész élete című mimodrámát a nemrég alakult Polimorph pantomimegyüttes, a Lázadás Asztúriában - az Universitas adta elő. A művész életét — mint az a nyomtatott műsorból kiderül — Camus saját novellájából dolgozta át színpadra, az Egyetemi Színpad előadásának koreográfiáját pedig Köllő Miklós tervezte. A pantomimnak nálunk kevés hagyománya és művelője akad, ezért külön öröm ez a bemutató. És bár az együttes tagjai még csak tanulják a mozdulatokkal való játék nehéz műfaját, egy-egy részletében, megoldásában már meglepő érettségről tettek tanúbizonyságot. A másik egyfelvonásos — a Lázadás Asztúriában — és a másik együttes — az Universitas — munkája már kevésbé mondható sikerüknek. Az egyfelvonásos dramaturgiailag üres, jelentéktelen jelenetekből, az együttes pedig jórészt most először színpadra lépő fiatalokból áll, és az előadás ezt a kettős tehertételt nem bírta — nem bírhatta — el. Az Universitas megújítására, újjászervezésére természetesen nagy szükség volt: érthető és helyes a színpad vezetőinek az a törekvése, hogy a társulat főleg egyetemistákból álljon. De hogy ez az együttes éppen ebben a darabban és Jósfay György kellően át nem gondolt, hatásvadászó rendezésében mutatkozzék be, ez majdnem olyan vakmerő lépés volt, mint a darabban szereplő asztúriai bányászok elszigetelt forradalmi megmozdulása. Az asztúria bányászlázadás után sikeres esztendők köszöntöttek be a spanyol forradalmi mozgalomban, és ezek a sikerek az elbukott forradalom hibáinak gondos elemzése nélkül bizonyára nem jöhettek volna létre. Hogy az újjászervezett Universitas együttes elkövetkező évei sikeresek legyenek, annak első feltétele ezzel az előadással már létrejött. Retki Bratmann Mihály 12 HAJNAL GÁBOR: Beteglátogatások . Szerelem helyett szánalom vibrál véremben és agyamban, míg figyelem a pusztulást tükörbe nézek akaratlan. 2. A régen gyönyörű gyönyört adó testekben ott vacog a lélek. Bár tudom, hazug a vigasz mondom és közben messze nézek. 3. Zsugorodik a napi gond sérelmek, vágyak messze tűnnek az örök éjnek küszöbén emlékek közt fénylik az ünnep. 4. Elzsibbad minden fájdalom a semmi küszöbére érve a holnap hitét morfium szikráztatja a tömény éjbe. mem MŰVÉSZET Gerő Sándornál — Hogyan lett karikaturista? — Művészcsaládból származom. Szüleim — mint Józsi és Józsika — nemzetközi „párdalosok” voltak a kabaréban. Apám — a hoszszú Gerő — mint a kis Rótt partnere szerepelt egy időben. Már gyermekkoromban ügyesen rajzolgattam — a család szerint remekül —, s amikor 1928-ban Berlinbe költöztem, gondoltam, felhasználom ezt a készségemet. Két évig a kutyának sem kellettek a rajzaim, statisztálásból tartottam fenn magam. Első megbízásom egy bál plakátja volt: kaptam érte két belépőjegyet. Egyik este, a Reimann kávéházban leült mellém egy ismerősöm, aki képügynökségeknek dolgozott, azt ajánlotta, hogy próbálkozzam karikatúra rajzolással. Próbálkoztam. Eredmény nélkül. Azon gondolkoztam folyton, hogyan találhatnám el a berliniek ízlését? Végre megtaláltam a kulcsot. Megismerkedtem egy német lánnyal — ma a feleségem —, aki német szemmel nézte az én pesti humoromat. Amire azt mondta, érti, az kellett Berlinben. — Attól fogva minden jól ment. Munkatársa lettem a Morgenpost napilap Brummbeer (Dörmögő Medve) című szatirikus mellékletének — egymillió példányban jelent meg! —, és a híres Lustige Blätter majdnem minden számában megjelentem. Sokan mint sportkarikaturistát is számon tartanak. Ez úgy kezdődött, hogy egyszer, amikor az MTK Berlinben játszott, a tribünön találkoztam a főszerkesztőmmel. Ettől kezdve foci karikatúrákat kért tőlem, pedig nem is voltam olyan nagy sportrajongó, csak a magyar csapat kedvéért mentem ki a meccsre. — Legsikeresebb rajzom: Eckener a Zeppelin léghajó parancsnoka és Willkins tengeralattjáró kapitány találkozik az Északi Sarkon. Olyan technikai, tudományos szenzáció volt ez akkoriban, mint ma az űrrandevú. A Zeppelines karikatúrámat tizennyolc lap vette át. — Aztán jött Hitler, én Dániába költöztem. — 1933-ban tértem haza Magyarországra. Karikatúrával meg Műterem sem próbálkoztam, úgy emlékszem, nem is volt akkor jelentékeny, haladó vicclap. Reklámgrafikáim jelentek meg. Legszívesebben a Philips, az Orion rádiók és a Lidol reklámterveimre emlékszem vissza. — A Ludas Matyiből ismerjük legjobban munkásságát. — Háborús bajtársam, a fiatalon meghalt Sándor Karcsi ajánlott a laphoz. A Ludasnak a harmadik számától kezdve húsz évig voltam munkatársa. Nyugdíjazásomig. Kemény munka a karikaturistáé. Voltak évek, amikor nem volt szabad kopasz embert rajzolni. Voltak nehéz évek, voltak könnyebb idők... Csináltam jó rajzokat, rosszakat. A karikaturista oeuvrejét nem rejti a műterem négy fala. — Ars poeticája? — Emberi alakot rajzolni. Főleg az egy figurás kompozíciót szeretem. Egy személybe, de akár egyetlen mozdulatba is lehet sűríteni az egész emberi magatartást. A jelszavam: Nem szeretem a véres humort. Inkább azt a fajtáját a humornak, amire a német azt mondja: harálos. De ahogy én gondolom, lefordíthatatlan. — Nevezzük talán szelíd iróniának? — Valahogy így. Jobban szeretem a rokonszenvező vesézést, a bajok jóindulatú feltárását a közéletben, és egyáltalán az életben. Azt mondják, az igazi karikaturista még az apját is eladja egy jó poénért. Ez nem igaz. Én inkább így forgatnám meg ezt az aforizmát. A jó karikaturista mindenkinek a szemébe mondja az igazat. Még az apjának is. — Mindig szerettem volna, hogy legalább egy képet fessek életemben. Nem festettem, most már nem is fogok. Egy életen át nem jutottam hozzá, hogy magamnak dolgozzam. Szerettem volna vala..nút.. .nem .. rendelésre csinálni.-A magam kedvtelésére alkotni.. Nem mondom, hogy a rajzolás nem okozott örömet. Gyakran rendkívül nagy örömet. De az ilyen rajzom sohasem tetszett a — mindenkori — szerkesztőmnek. Frank János Milyenek is lennének az álmok, ha mint a virágokat szokás, egy régi könyv lapjai közt lepréselnék őket? A magyar képzőművészetben jártas álomgyűjtő könnyen felelhetne: — olyanok, mint Bálint Endre festményei. Már a címek is úgy hullnak a tenyerünkbe, mint a lapok közül kiforduló virágszirmok: Kőmadár, Népfa, Fehér éjszaka, Fakalács "fércéivé, Fal és éjszaka, Nagykereszt, Négy örökzöld, Tapétás angyal lóval, Lidérczöld, Ólomhalál, Fordított ikrek a tükörben, Történelmi omladék, Egy anya maradványai.. És a képek — akár az őszi almák színes pigmentuma, akár a korhadó falevelek. Talán nem is könyvek lapjai közül valók, hanem inkább egy temetőkert kövei mellé, a múlt porának, az emlékezés patinájának szimbólumaként. Az álmokkal való játék és az álmok tragikus törékenysége, pusztulása hívja a Debereceni Tudományegyetem aulájába az álomgyűjtőt, ahol Bálint Endrének mintegy százhúsz művéből rendezett kiállítása látható. Ez a százhúsz mű nagyon egységes benyomást ad. Méretre kicsiny, rendszerint egy-egy motívumot és annak fényudvarát bemutató kompozíciók sorakoznak a falakon, tónusuk sötétes árnyalatú, felületük annyira megmunkált, hogy egészen közelről kell őket megvizsgálni, akár a régi miniatúrákat. Csak a fotómontázsok különülnek el bizonyos mértékig, mert ezeknek változatos motívumvilága, dinamikusabb felépítése nyitott és levegős teret alkot. Egyébként azonban minden zárt, folytott légkörű, akár egy régi imakönyv. A szentendrei népművészetből és ikonfestészetből ismerős motívumok mintha szerzetesi cellákba húzódtak volna vissza, és térelváválasztó falként mintha polgári bútorok vagy barokk díszek és veretek romjait használnák. Bálint képei szorosra vont határaikkal, megdolgozott felületükkel, érzelmekkel átfont és átstilizált motívumaikkal egy roppant érzékeny és a kis méretben is bonyolult öszszetettségű világról vallanak. Próbáljuk csak szétbontani ezeknek az álmoknak egymásra préselt jelentés-rétegeit! Kezdetben volt Vajda Lajos — ez a legelső kártyalap amelyen ősi szöveg, valami babonás rítus olvasható. Bálint igen tudatosan és határozottan vállalja Vajdát szellemi őséül, baráti mesteréül. Amit Vajda egyszer lerajzolt — pár vonallal, a múlt és a jövő huzatos dimenziói közé helyezve —, azt Bálint kiemeli ebből a közegből, és emlékezéseinek lapjára fekteti. Formából így lesz emlék, balladás töredékből elégia. Ez az első réteg, s erre jön a második; e formák jelentésvilága. A harmincas években a népi, folklorisztikus motívumok a tisztát, az érintetlent, a szellemileg felszabadultat jelentették, s ezt Bálint kiemeli történelmi közegéből, és az azóta eltelt évtizedek történelmére fekteti. így lesz a szellemi értékből érzelmi motívum, a folklór felfedezéséből a folklór visszakívánása , azaz újabb elégia. Ez a második réteg, s erre jön a harmadik, e jelentésvilág lehetséges aktualitása. A folklór és a szellem szabadsága az antifasiszta mozgalmak egyik argumentuma volt, vagyis internacionális dolog. Ezt Bálint kiemeli egyetemes közegéből és szembeállítja a magyar képzőművészet provinciális kudarcaival, így lesz az internacionalizmusból fájdalmas nemzeti sirató — vagyis megint csak elégia. És ezen túl még önmaga képeiből is kiemel motívumokat, érzelmeket és jelentésrétegleket, hogy újra az elégia hártyalapjaként fektesse az eddigi rétegekre. Bálintnál tehát végül is minden fájdalmas, terhes atmoszférát kap , minden elégikus érzelemmé válik, és mindezt letakarhatjuk egyetlen tenyérrel, mert egyetlen, sokrétű, és szétbogozhatatlan motívummá sűrűsödik össze. A másik motívum már egy másik kép, egy másik emlékezés, egy másik álom. Ha elfogadható ez az analízis, akkor könnyű megfejteni azokat az ellentétes véleményeket, azokat a vitákat is, melyek Bálint képei fölött néha összecsapnak. Még a modernek véleménye is megoszlik, mert egyrészt Bálintot látják modernnek,másrészt a klasszikussá vált modern mozgalmak késői elégiáját látják benne. A vitázók mindegyikének igaza van. A harmincas évek magyar képzőművészetében valóban álmodtak arról, hogy létrehozható a magyar folklór talaján az egyetemes igényű festészet. Ez az álom részben, töredékben meg is valósult még akkor — másrészt tovább él, és igazolást követel ma. A közben eltelt idő az álmot átszínezte, furcsa virággá változtatta. Bálint vallomást tett e virágról, nem tagadva le sem értékeit, sem pedig időnkénti anakronizmusát. Ez a vallomás szükséges és ez a szükség teremtette meg és teszi jelentőssé Bálint helyét a magyar művészetben. PERNECZKY GÉZA: Képzőművészet Egy álom maradványai Gerő Sándor: Autóstop Bálint Endre kiállításáról