Élet és Irodalom, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-04 / 27. szám - Elbert János: Makai Imre ötven éves • köszöntő (2. oldal) - Pető János: kiállításáról: Filozófus • kép (2. oldal) - Tabi László: Nem mind hiba, ami fénylik • reflexió | Hozzászólás az Élet és Irodalom cikkéhez (2. oldal) - Szűts Dénes: Nem „mellékes”… • reflexió | Hozzászólás az Élet és Irodalom cikkéhez • Mellékes. ÉS, június 20. (2. oldal)
m ÉLET ÉS IRODALOM ! Megjelenik minden szombaton 16 oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes: GARAI GÁBOR SZERKESZTŐSÉG: Budapest, V., Alpári Gyula u. 22. Telefon: 111—424 310—920 314—164 111—087 113—221 Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest, VHK Lenin krt. 9/11. Tel: 221—285 Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1.). Külföldiek részére előfizethető: Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, Budapest 62. P. O. B. 149. Előfizetési díj: 1 hónapra 10 forint, negyedévre: 30 forint, félévre: 60 forint, egész évre: 120 forint. KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA! INDEX: 25.244 iasalRODALOM! Makai Imre ötven esztendős, irodalmi pályája huszonöt éves. Remélem, nem sértem meg vele a szakma többi nagy tehetségű mesterét, ha leírom: talán ő ma a „legfordítóbb" fordító Magyarországon. Füst Milán írta, mondta megannyiszor, Gelléri Andor Endre pályagondjai kapcsán, hogy az írás nemcsak egyszerűen foglalkozás, még csak nem is csupán hivatás, hanem életforma. Talán senkire sem illik úgy, mint Makaira, hogy a műfordítás az életformája, az élete is. Együtt utaztam vele a Szovjetunióba, amikor számtalan orosz könyv lefordítása, Gogol és Gorkij, a Háború és béke és a Csendes Don tolmácsolása után végre személyesen is megismerkedhetett kedves szerzőinek országával. Érdeklődve mérte fel a valóság színes képét köröskörül, de a legszenvedélyesebben ezúttal is egy munkába vett szöveg — ha jól emlékszem, egy Natan Ribak könyv — néhány elenyésző epizód mozzanatának megoldása, a helyszín nyújtotta magyarázat izgatta. Tanúja voltam, amikor egy Gorkij-novella magyar szövegén dolgozott. Már az utolsó sorokat gyűrte le, keze elfáradt a verébfejbetűs sorok rovásában (vajon hányan dolgoznak még kézzel ebben a szakmában, szinte még egyszer megmérve minden betűt a toll hegyén végső döntés előtt?), talán tíz perc alatt végére érhetett volna a szövegnek. És akkor egy különös erejűnek Makai Imre ötven éves érzett jelző megállította: az „agyonhajszolt ló” tökéletesebb szinonimáját kereste, fel-alá járt a szobában, könyveket, szótárakat emelt le, változatokat mormolt, végül háromnegyed óra múltán a diadal megismételhetetlen szépségével bukkant rá a keresett változatra: „Szakadt le — így mondják”. Babel mondja az írás keserveiről, hogy itt a Mount Everestet lapátonként kell lehordani. A fordításra, kivált a prózafordításra, talán még sokszorosabban áll ez. És ezekben a „lapátnyi” diadalokban az egyéni győzelem mellett ott van valami általánosabb diadal is: a minden újabb fordulattal, minden írói „tüzetes leleménnyel” új mérkőzésre kihívott anyanyelv új és új győzelemre juttatása. Makait ilyen örök nyelvi mérkőzőnek, bizonyítónak, diadalszerzőnek érzem. És mintha csakugyan elsősorban a nyelvi szépség, a szókincs és gazdagság felől közelítene az irodalomhoz. Csodálatos szövegei idegen szerzők könyvébe foglalódnak, tökéletes nyelvi találatai más írók gondolatainak nyilait röppentik a célba, gyönyörködtető ízessége külföldi szerzők élményszerző erejével kapcsolódik az olvasók tudatában. Voltaképpen minden mondatában a diadal mögött meghúzódik valami önmegtartóztatás, minden kötet újabb teljesítményében a végig vitt küzdelem mögött valami már-már aszkétikus lemondás is. Szolouhin Harmatcseppek című lírai önéletrajz-villanásaiból kértünk tőle egyszer néhány ívnyit. A pergetett méz szépségével ható magyar szöveget egy kicsit szomorúan adta át: „Körülbelül ezt szerettem volna mindig megírni a magam hajdúsági gyermekkoráról.”. Abban a mondatban egy kicsit benne volt a „Makai-titok”, és vele együtt a fordítás örök aszkétikusának kínzószép kettőssége is, általában. Mert nemcsak az Eötvös kollégiumi tudatos filosz-felkészülés, hanem még a hajdúböszörményi fák és füvek, árokparti játékok nevekben, szavakban megőrzött világa is mind-mind a másé lesz, a belerajzolódás, a feloldódás, a hozzáadódás különös irodalmi törvényei szerint. Egy írói világképhez elegendő életélmény, szinonimákban elbeszélve — ez van beleírva a talán már száz kötetre menő Makaifordításba, a tékozló gazdagság meghökkentő ajándékozó kedvével. Elbert János »-Arc* Pető János kiállításáról: Filozófus HOZZÁSZÓLÁSOK AZ ÉLET ÉS IRODALOM CIKKEIHEZ Nem mind hiba, ami fénylik Egyfelől mint az ÉS hűséges olvasója, másfelől mint a tévékrimik figyelmes szemlélője, lelkiismereti kötelességemnek érzem, hogy helyreigazítsak egy helyreigazítást. A rendkívül nagy horderejű kérdés, melyről szó van, így hangzik: McGillt, a kiváló magándetektívet hívják-e vagy látogatják? Az angol to call ugyanis, mint azt az ÉS „bo” névjelű glosszátora írja, mind a kettőt jelenti, s — véleménye szerint — a filmdialógus fordítója hibát követett el, amikor a kórházi ágyon fekvő McGill esetében nem a látogatni (to call) igét, hanem a hívni (to call) igét használta. Véleményem szerint ezúttal nem a fordító, hanem a glosszátor tévedett. Foglaljuk össze a történteket: Egy jómódú angol úr titokban nevelt törvénytelen fiúgyermekét elrabolják. A jómódú, de kétségbeesett atya McGillt hívja (to call), hogy segítsen előkeríteni a csemetét. McGill ez alkalommal is kitesz magáért, ám a banditákkal vívott harcban — fájdalom — megsebesül. A kórházban meglátogatja (to call) őt az atya és annak hitvese. Ez utóbbi, férjének, eddig pult alatt nevelt zabigyerekét közben szívébe zárta s férje ifjúkori botlását megbocsátotta. A jómódú atya ilyenformán kettős heppiendben részesült: gyermeke is előkerült s neje előtt sem kell titkolóznia többé. E drámai előzmények után nyilvánvaló, hogy a kórházi orvos azt kérdezi a jómódú asszonytól: „Fogják-e ismét hívni (to call) McGillt?” —s erre a boldog felelet így hangzik: „Azt hiszem, soha többé nem hívjuk!” (Mivelhogy a gyermek eztán náluk nevelkedvén, ebek harmincadjára nem kerülhet.) Az orvos ugyan elvileg kérdezhetné ezt is: „Fogják-e ismét látogatni (to call) McGillt?’’ — de ennek a kérdésnek nem sok értelme volna, mert egyrészt nem tartozik a krimi tárgyához, másrészt, mint privát jellegű kiváncsiskodás, távol áll egy angol orvos természetétől. Arról nem is szólva, hogy az erre adott „Soha többé nem látogatjuk (to call)” — felelet oly nagyfokú ridegségről tanúskodnék, mely egy jóságos, boldog és hálás asszonyka részéről fel sem tételezhető. Lássunk végre tisztán ebben a kényes ügyben! Tahi László Nem „mellékes .. 1970. június 20-i számunkban Mellékes címmel riportot írtam. A másodállások és mellékfoglalkozások létesítésének visszásságait alátámasztandó, idéztem a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság egyik jelentését: „A KGMTI 1202 dolgozójából 239 vállalt másodállást más tervező intézetnél, míg onnan 133 tervező a KGMTI-nél kapott hasonló beosztást.” Inokai Jánosnak, a KGMTI igazgatójának az ÉS szerkesztőségéhez intézett levele szerint ma már teljesen időszerűtlen NEB jelentésből történt az idézet. A KGMTI- nél a NEB nemrégiben vizsgálatot folytatott és addigra — mint a szerkesztőséghez eljuttatott jegyzőkönyvből kitűnik — a tervezőintézetnél csak a jogos másodállások, mellékfoglalkozások maradtak meg. Készséggel közöljük a helyreigazítandó tényt, és örülünk az intézkedésnek. Csak az a megjegyzésünk, hogy a Budapest I. kerületi NEB által végzett újabb vizsgálat eredménye még nem állott rendelkezésre, amikor a „Mellékes” című riport készült. Nem tudhattunk róla, sem arról, hogy a KGMTI-nél már minden a legnagyobb rendben megy. Bár minden, jogtalan mellékes szerzés ilyen gyorsan a „mellékes” kérdések közé kerülne az ország többi intézményénél és vállalatánál is! Szűts Dénes A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek VERSEK KISS TAMÁS: FOGÓDSZ A CSILLAGOKBA! Új versek. (Magvető). KÉPES GÉZA: VÍZTÜKÖR. Válogatott versek. (Magvető). SZÉPPRÓZA FEKETE SÁNDOR: KOSSUTH LAJOS. Regényes életrajz. (Móra: Nagy emberek élete.) KŐRIS EMIL: VAKMELEG. Regény. (Magvető). KÜNSZABÓ FERENC: PARÁZSON PIRÍTANI. Irodalmi riportok. (Magvető). MÉSZÖLY MIKLÓS: PONTOS TÖRTÉNETEK, ÚTKÖZBEN. Regény. (Magvető). MÓRICZ ZSIGMOND: PILLANGÓ. Regény. (Szépirodalmi. Olcsó Könyvtár) SZOBOTKA TIBOR: MEGBÍZHATÓ ÚRIEMBER. Regény. (Magvető) TANULMÁNYOK SZÉLL ZSUZSA: VÁLSÁG ÉS REGÉNY. Kísérlet Rilke, Kafka, Musil és Broch epikájának értelmezéséhez. (Akadémiai. Modern filológiai füzetek) R. VÁRKONYI ÁGNES: A POZITIVISTA TÖRTÉNETSZEMLÉLET. (Gondolat. Stúdium Könyvek) Filmbemutatók LÁNY AZ ORSZÁGÚTRÓL, Színes angol film. Bemutató: július 9-én. MATRÓZSZERELEM. Színes NDK-film. Bemutató: július 9-én. A BOSSZÚÁLLÓK ÚJABB KALANDJAI. Színes, magyarul beszélő, szovjet film. Bemutató július 9-én. A Színházak „FÖLTÁMADOTT A TENGER”. A Magyar Állami Népi Együttes vendégjátéka a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, július 4-én. FÉNYES SZABOLCS: MAYA. A Fővárosi Operett Színház vendégjátéka a Budai Parkszínpadon, július 9-től. MILTON: ELVESZETT PARADICSOM. Bemutató a Körszínházban, július 10-én. Hangversenyek A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR ÉS A BUDAPESTI KÓRUS hangversenye az árvízkárosultak javára, július 4-én, a Károlyi-kertben. Vezényel: Lehel György. A DEBRECENI MÁV SZIMFONIKUSOK ÉS A HALLE-I KÓRUS hangversenye, július 6-án, a veszprémi Várban. Vezényel: Helmut Hänchen. VIRÁG ENDRE orgonahangversenye, július 7-én, a tihanyi Apátsági templomban. Közreműködik: a Tátrai vonósnégyes. A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR ÉS A BUDAPESTI KÓRUS hangversenye, július 8-án, a Károlyikertben. Vezényel: Forrai Miklós. Kiállítás FIATAL IPARMŰVÉSZEK kiállítása az Ernst Múzeumban. Megnyitó: július 4-én. 1970. JÚLIUS 4.