Élet és Irodalom, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-21 / 3. szám - Horváth Dezső: Megint cserép? • riport (16. oldal) - Jovián György: Két ismeretlen férfi • kép (16. oldal)
HORVÁTH DEZSŐ RIPORTJA, MEGINT CSERÉP? Föl nem foghatom, miért az újsághoz jönnek panaszaikkal az emberek. Ha szikkadt a kenyér hét végén, nem tud helyette frisset adni. Ha egér van a sörben, azt se mi tettük bele, és ha százszor megírjuk is, azt a sört meginni már nem lehet. Lassan jár a gyors? Jön a levél hozzánk. Rákiabál a főállattenyésztő a tehenészre? Megírja, szolgálati parancsba adták, a marhával nem szabad gorombán bánni, mert lelkiállapota és tejleadó képessége között szoros szálak szövődtek, aki tehát belegázol a lelkébe, megnézheti a sajtárt. Megírja a gondolat végét is: mikor érezheti legalább tehénnek magát a baromistállóban? őt bele lehet taposni a sárba, ha felönt a garatra a főállattenyésztő? Neki nem lehet lelke? Ilyesmiket írnak legtöbbször,m Sutva mentem egyszer valahová. Ki pidig ’ jószívvel fogadtak, örültem, ha mehettem. Úgy is mondhatom, lelkendezve futottam. Akkor még nem tudtam, hogy a lerendezésre is rá lehet fizetni. A gangon végig gyönyörű virágok voltak, első kötelességemnek éreztem, hogy azonnal jelentsem: a szépek legszebbje lent van a földön. Vihar verte le vagy macska, nem tudom, az is lehet, hogy ártó kezek műve volt az egész. Azonnal megfagyott körülöttem a levegő, csak én tehettem. Okos emberek sokszor mondták addig is, bölcs maradsz, ha hallgatsz, de azt egyik se mondta, hogy lényeges dolgokat el lehet hallgatni. Az a világ végveszedelembe került, ha nem szólok, elpusztul. Másik cserépbe tették, öntözgették, máig megvan. Hencegés nélkül mondhatom, nekem köszönheti, hogy él, csakhogy a legszebb virág se tudja megköszönni. Rajtam csak annyi maradt, hogy majdnem tönkretettem a családgyönyörűségét. Azt hiszem, ezt a gyanúsítást nem tudom lemosni ipagamról. . mi? * F Amióta fölemelte a kormányzati tej föl,vásárlási árát, sokszor -.várnak messziről jött emberek a kapuban, és árad belőlük a szó, hogy őket becsapja a csarnokom Jól ismerem a tejipar nálunk működő főnökét, tudom, hogy nem ül rá egyetlen panaszra se, megírom tehát mindig, és biztosra veszem, egyszer se hiába. A napokban rejtett összefüggésekre jöttem rá. Minden jelentésben azt olvasható, azért csökkent a tejelő, tehenek száma, mert urbanizálódik a falu. Az igazság egy részét példák sokaságával tudnám magam is alátámasztani. Van olyan település, amelyben összesen hét tehén van. Nem tud olyan kevés gyerek születni, hogy ez a falu saját apróságait saját tejjel tudná táplálni. Megírtam egyszer. Olyan kicsikék a falusi porták, oda be se férne a tehén. Azonnal leesett , a virágcserép, nekem estek jobbról is, balról is, hogy merem én a központi intézkedéseket támadni? Hogy merek hangulatot kelteni az urbanizáció ellen? Nem tudom, honnan maradt meg támadó szóhasználatunkban tisztességes szándékok fogadására a hangulatkeltés vádja, de mindig ezt vagdossa a fejünkhöz, aki két csorba logika közé valahogy beszorul. A rejtett összefüggés azonban nem ez, hanem ami utána jön. Lepötyögtem az írógépemen, hogy az urbanizációt egyéb fogalmakkal nem illik összekeverni. Ha ugyanis lépten-nyomon becsapják a tehenes gazdát, egy darabig keresi a maga igazát, aztán eladja a tehenét. Példának hoztam föl egy olyan tanyai embert, aki furfangos ésszel legelőször szerelt önitatót az istállójába, ő vett leghamarabb fejőgépet is, és most csupán egyetlen kis motorbicikli van a tehenek helyén. Jól mutat, csak fejni nem lehet. A gazda elém löttyintette becsapásainak fokozatait. Elmondta, hogy hazulról vitt mintát a gyereke a mezőgazdasági főiskolára, amikor a tej fokolását tanulták, és kiderült, havonta több ezer forinttal csapják be. Fölháborodásomban oda vetemedtem, hogy leírtam szavait, és meg is toldottam őket: a csalás, a becsapás és az urbanizáció egymással össze nem keverhető, egymást nem helyettesítő fogalmak. Ha négy tehén hiányzik az istállóból, ne annak örüljünk mindenképpen, hogy megint urbanizálódtunk egy kicsit, inkább mérjük meg jobban a tejet. Óriási nagy cserép esett le. Dörgedelem jött, civilre fordított értelme annyi, jobban tennénk, ha észrevennénk a kormányzat törekvéseit. Észrevehetnénk, hogy a háztájiból származó tejre mekkora szükségünk van, ne rongáljuk tehát a kisüzemi tenyésztői kedvet. Ez a cserép a fejemen talált, és megtántorodtam tőle. Jámbor, együgyű eszemmel azt is szóvá tettem, hogy őskori módszerekkel mérik a tej zsírtartalmát. "Azért mondom őskorinak, mert csak akkor tudja meg a tej eladója, hogy mennyit ér a Riska teje, amikor összegyűjtve kifizetik az árát. Kellene egy olyan kis ketyere, amelyikre rácsöppentenének egy kicsit, vagy belelógatnák a tejbe, és megmutatná, vizezték vagy nem vizezték. Ilyen ketyere nincsen, de tejben mi gazdagok vagyunk. Bizonyos cégek annyi sajtópályázatot írnak ki önmaguk dicsőítésére, hogy számon tartani is nehéz, gondoltam, legalább egyet föláldozhatnának a tejet pontosan mérő szerkezet kitalálására. Kioktatott a felsőbbség, hogy nem szabad őskorinak nevezni azt a mérési módszert, aminél jobbat ugyan talált a fejlett nyugat, de az a mi viszonyaink között között túlságosan drága. Nálunk sokkal gazdagabb országokban is úgy mérik a tejet, ahogy mi. Ebben a cserépben jókora adag nemzeti kisebbrendűségi érzésünk benne van. Mivel szegényebbek vagyunk, mint a gazdag országok, vegyük tudomásul, hogy fejben is szegények vagyunk? Azóta nézem nagy gyönyörűséggel a televízió ötleteket mutogató műsorait. Hájjal kenegetnek, amikor látom, a legváratlanabb helyekről, hogyan szikráznak elő a jobbnál jobb gondolatok. Ha egyszer valamelyik csavaros eszű embernek a fülébe súghatnám a tejesketyerét! ifi? A statisztikákkal annyira hadilábon állok, ha tehetem, nagy ívben elkerülöm őket. Babgulyást adnak ebédre, olyan meleg, hogy leég a bőr a nyelvemről. Túrós tészta a második fogás, az meg olyan hideg, ráfagy a villára. Tüdőgyulladást lehet tőle kapni. Ha előveszem tudós ábrázatomat, öszszeadom a kettő hőmérsékletét, és elosztom, azt kapom, hogy ez az ebéd emberi fogyasztásra a lehető legalkalmasabb. A baj nyilván bennem van, a hideg tésztát én nem tudom megenni. Fölajánlottam, öt évre előre megveszem a gyufát, csak gyújtsák meg a gázt a tészta alatt. Hol élek én? Üzemi konyhán tésztát melegíteni? Megint péntek Van, megint hozzák a sütős babgulyást, és a jegelt tésztát. Elöntötte a vér az agyamat, de türtőztettem magamat. Csöndes, jámbor szavakkal csak azt mondtam, el szokták csapni azt a malacnevelőt, aki hidegen adja a kosztot az állatainak. Irtózatos nagy patália támadt, akkora egy cserépbe bele se férne. Kikéri magának! Én lehetek malac, de még disznó is, ő viszont nem lesz kanász. Válogassam meg a szavaimat. Háromszor cserélődött azóta a garnitúra a konyhán, minden megváltozott, csak a túrós tészta nem engedett föl. Aki a maradékot hordja disznók hizlalására, csak az melegíti meg. iSjl* Tönkrement akkor az egyik szövetkezet, leváltották a régi elnököt, az újnak pedig a hóna alá dugtak tizenkétmillió forintot. A befektetés is, a választás is jól sikerült, ezt a téeszt azóta kerüli a mérleghiány. Nem sokkal később, a népi ellenőrök levelet kapnak, hogy vizsgálják ki ezt is, azt is. Piszkálódás lehet mögötte, idő kell, amíg az új elnök gyökeret ereszt. Nem volna jó a helyében lenni. Az is benne van a levélben, hogy a szövetkezet kocsijával jár haza, vékonyan számítva is százhúsz kilométer naponta. Lezáródik a vizsgálat avval, hogy a közgyűlés adott rá engedélyt. Birizgált a dolog. A tizenkétmilliót a téesznek adták, nem az elnöknek, ámbár ő is a téesznek dolgozik. Ha jól osztok, minden magyar állampolgár egy forintja és húsz fillérje benne van a buliban, összefutok az elnökkel, mondom neki, én a magam egy húszát nem adom. Papirost nyom az orrom alá, erre neki külön engedélye van. Mondom én, fogjuk föl az állami támogatást az állampolgárok által fizetet támogatásnak — honnan venné máshonnan az állam a pénzét? — és közben megnézem a papirost. Nem a közgyűlés engedélyezte, csak a vezetőség. Akkora a különbség, mintha a templomtornyot tévesztené össze valaki az ajtókilinccsel. Ekkorát tévedni csak az tud, aki az engedélyt meg se nézte. Soha senkit nem ültettem még föl, a szemébe mondom tehát, megvakarom én ezt a rendkívüli engedélyt. A téesz költse a pénzt arra, amire kapta, ő pedig utazzon úgy, ahogy mások. Hej, de nagy ribillió lett ebből! Alig értem haza, már csörgött a telefon. Mintha tüzes platnin táncoltattak volna, nem győztem kapkodni a lábamat. Hogy jövök én ehhez? Mi közöm hozzá? Vegyem tudomásul, túl vagyok fizetve, ekkora szidást nem egyhúszért, de tizenkét millióért se szoktak adni. Vegyem tudomásul, azt mondja a drót forróbbik vége, ő keresztbe teszi előttem a lábát, ha ebből ügyet akarok csinálni! Értettem! Én is fölvettem a telefont, fölhívtam azt az osztályvezetőt, aki láttamozta az engedélyt. Mondom neki, járatlan vagyok a rendeletekben, segítségét akarom kérni, öt perc múlva már ott voltam nála, és öt perc múlva már mindenki le volt tolva, aki arra illetékes. Miért terjesztettek törvénytelen dolgot elé? A rendelet azt mondta, se vezetőségi, se közgyűlési engedély nem jó ide, csak a KPM adhat, de nem igen ad. Mit tehet ilyenkor a magyar állampolgár? Aki mellékalapult a szög fejének, az egyenesítse is ki, mondja meg az osztályvezető az elnöknek, hogy az ő aláírása a papíroson érvénytelen, forduljon a KPM-hez. Rám dudál valaki pár hónap múlva az utcán. Odarántom a fejemet, az én elnököm ül a kocsiban. Micsoda változás! A saját kocsijában. Odamentem hozzá, gratuláltam neki, látod, mind a ketten jól jártunk. Neked kocsid van, nekem pedig megmaradt az egy forint és húsz fillér. S3» Fortélyos módon akartam fölemelni eddig életem talán legnagyobb cserepét. Jólesik leírni, hogy nálam nélkül is fölállították. Napokig kóvályogtam, amikor először hallottam, hogy bomlott lelkek tubusból szívják magukba a bódulatot. Fölhívtam dr. Terézt, a szakma kiváló emberét, a fiatalkorúak lelki megrázkódtatásait ismerő és gyógyító szaktekintélyt, és megkértem, rágódjunk együtt egy kicsit. Első szóra fogadott, de intett, ebből a szándékból semmi jó nem lehet. Hivatalos tiltás érkezett, ne is beszéljünk róla. Hivatalosan tehát nem is beszéltünk, csak magánemberként. Fejreállt bennem a méreg. Máshová is elmentem, máshol is így fogadtak. Tanítók, tanárok egymás közt se beszélhettek róla. Szülői értekezleten? Egy szót se! Orvosegyetemisták tájékozódni akartak a szakmájukat és későbbi esküjüket meredek közelről érintő kórról, őket is leintették. Mert ha beszélünk róla, példát adhatunk vele másnak. Ahogy a helyesírást tanító tanár nem írhatja föl még elrettentő példának se lynal az ajtót, nehogy valamelyik tökfejben ez a kép maradjon meg, ugyanúgy ne emlegessük a tubust se. Tudtam minden aggályról, mégis megírtam a magamét „Tubus tubus” címen. Elküldtem valahová, két választ is kaptam rá. Az elsőben az állt, hogy vállalják a közlést, mert fontos, a másodikban pedig az, hogy mégsem. Az írástudók felelősségét annyit emlegették már, akkor álljak meg, amikor az egyik panel-alagsorban dáridói maradványként kilencvenkét laposra szívott tubust, találtak? Legalább hadd kiáltsam belea világba, hogy a boltok polcai evvel a tubussal vannak rakva, noha ugyanaz a gyár tejfölszagú ragasztó is tud gyártani, amitől viszont undorral fordulnak el a bájszagot kedvelők. Próbálkoztam másutt, visszakaptam onnan is, természetes együttérzés kíséretében; ha tudom, hogy tubus, akkor minek írom meg? Semmit nem tesz, ahol harmadszor is meg nem próbálja, elküldtem megint valahová. Honnan veszem, hogy tabus? — ezt kérdezte a szerkesztő. Tekintve, hogy erre a tabusságra épül föl az egész, meg nem is olyan jó, hogy abban a pillanatban megjelenjen, mellékelten visszaküldi. Dr. Teréz azt mondta annak idején, hogy egyetlen próbálkozás maradandó következményekkel járhat, olyan veszélyes méreg van a tubusban. Bennem másfajta méreg szívódott föl. Ide-oda járkálásom tanújától kedves levelet kaptam a napokban. Azt írja, hogy a Hírháttér című műsorában igen okos szóval azok felelősségét is firtatták, akik nem szóltak idejében. Bánom, hogyne bánnám, hogy nem láttam az adást, de kimondhatatlanul örülök neki, mert végre volt. A mi nemzedékünk nagyon tudja, hogy a tabuk kártékonyak, és azt is volt alkalma sok ezerszer tapasztalni, hogy egy nemzet egészséges igyekezetével sorvasztó bajokon is segíteni lehet. Úgy is fordíthatjuk a szót, hogy egy nemzet egészséges igyekezete nélkül bizonyos sorvasztó bajokon egyáltalán nem lehet segíteni. Rossz a lépés, ha a jót akaró szándék elé építünk gátakat. *E «»comSi 4»EM z s ·(9 e 2 ‡o ‡• £‡• p e 2 ·© tfer^ ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Főszerkesztő: BATA IMRE; helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS és ZÖLDI LÁSZLÓ Szerkesztőség: Budapest, Széchenyi utca I. 1034. Telefon: 310-920, 310-928, 310-929. 10 óra után: US-221 KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT, Budapest, VII., Lenin krt. B—11, Levélcím: 1906 Postafiók 223 Telefon: 221-285 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT igazgató, 83—249. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítőhivataloknál és kézbesítőknél Külföldön terjeszti a Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat. H-1383 Budapest Postafiók 149 Előfizetési díj havonta 24 forint, negyedévre 72 forint, fél évre 144 forint, egész évre 288 forint INDEX : 23. 244 HD ISSN 0124—8848 MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN 16 OLDALON 1383. jaNuÁR 21.