Élet és Irodalom, 2001. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

2001-10-19 / 42. szám - Marcel Duchamp: Bojszokról, megint • reflexió | Agora • Görög Rezső: Bojszok vagy szemét (ÉS, 2001. július 13.) (14. oldal) - Ervin Varga MD: József Attila halálához • reflexió | Agora • Gyertyán Ervin: József Attila halála (Magyar Hírlap, 2001. augusztus 26.) (14. oldal) - Mestyán Ádám: Tisztelt Tamás Gáspár Miklós! • reflexió | Agora • Tamás Gáspár Miklós: A felelősségről (ÉS, 2001. október 5.) (14. oldal) - Kovács Zoltán: Bátor emberek (14. oldal)

Bojszokról, megint Kedves Rezső! Mivel minden bi­zonnyal én vagyok az idősebb, meg mint kollégád is, engedd meg, hogy magam is felajánljam a tege­­ződést, mint Te tetted ifjabb kollé­gádnak legutóbbi, Bojszok és halha­tatlanok című hozzászólásodban (ÉS, okt. 5.)· Nem tudom, örülsz-e neki, vagy sem, de írásod némely passzusa felkeltette az érdeklődése­met: igen magabiztosan nyilatkozol esztétikai, művészet- és műfajelmé­leti kérdésekben, és ez nekem kife­jezetten szimpatikus. Például min­dig többes elsőben beszélsz maga­tokról, illetve „területünkről”, ami, ha jól értem, a festészet lenne, de lehet, hogy tévedek. Magam óvatos lennék a tekintetben, hogy „a kép­zőművészeti alkotás az látvány, nem misztikus szellemi üzenet... A szellemi üzeneteket hagyjuk meg az irodalom­nak. Képnek, rajznak, szobornak nin­csen ilyen ereje...” A művészet törté­nete ugyan mást mutat, de amit mondasz, nekem azért rokonszen­ves, mert a dadaisták irányába mu­tat, akik - mint nyilván tudod - nemcsak a műalkotás szellemi üze­netét kérdőjelezték meg, hanem magát a műalkotást is - lehet, hogy nálad is ez következik? Sokat be­szélsz még arról, mi is a műalkotás, és mi nem, így például szerinted az installációk és a happeningek nem, mert „A happeningekben mo­zognak [és ha nem? - kérdem én?] - mozgó műalkotás nem létezik [ejnye no, Calder, Schöffer vagy Haraszty kollégáidról nem hallottál?] -, az installációknak pedig nincsen végleges formájuk (lerakják, fölszedik). A műal­kotás, végleges elkészülte után, formá­ját, térfogatát, súlyát többé már nem változtatja. Minden műalkotás ilyen [fő a magabiztosság - mondom én]: kották, írott művek, szobrok, ké­pek, barlangrajzok, épületek, mozaikok stb. Van egy súlyosabb probléma is ezekkel [?]. Nem marad utánuk sem­mi.” Súlyos állítás: ha súlyuk, térfo­gatuk, formájuk nem változik, hogyhogy nem marad utánuk sem­mi? Rezső, Rezső, te a Zen-budd­histák felé tájékozódsz! Meg ez a kotta is: szerinted a kotta maga műalkotás? És tudod, hányféle mó­don szólal meg ugyanaz a kotta? Ahányan előadják. Nézz csak utána a zeneelméletben. Neked ez nem lehet probléma. Lehet azonban, hogy a happe­­ningre és az installációra értetted, hogy nem marad utánuk semmi. Nos, mindezekről kiváló filmek, vi­deofelvételek marad(hat)nak fenn, aztán meg újra és újra megjelenít­­hetőek - de nem is ez a probléma. Ami Neked itt problémát okoz, az­zal kapcsolatban egy nagyszerű magyar költő kollégád, Weöres Sándor jut eszembe, aki azt írta - bocsásd meg nekem, hogy csak fej­ből idézem, de tudod, túl sok tér és idő választ már el tőle -, hogy leg­szebb alkotás a séta, mert a Földön nem hagy jelet. Jó, őneki szerinted is le­het szellemi üzenete, mivelhogy ír, szemben velünk, materialista kép­zőművészekkel, de akkor ezzel most mi van? Aztán meg emlékez­tetnélek Christo kollégád (nem a hegy grófja!) becsomagolt hídjaira, tájaira; legutóbb meg, mint tudod, a Reichstagot csomagolta be. Mivel a predadaisták szellemi rokona vagy, azt feltételezem, tetszett Ne­ked; de ha nem is, a műalkotás na­pokon keresztül látható volt, for­mája, térfogata, súlya nem válto­zott, tömegek látták szemtől szem­ben, sokan titokban meg is fogdos­­ták - aztán leszerelték, hadd ülé­sezzenek a Bundestagban érintet­len környezetben a honatyák. Ak­kor most ez műalkotás vagy nem az? (Azt ne mondd, hogy fotó ké­szült róla, mert az bármiről, még egy happeningről is készülhet!) Az a helyzet, Rezső, hogy a pre­­dada és Zen ide vagy oda­­ fejlőd­nöd kéne. (Egy piszoárt, egy pa­lackszárítót, egy biciklikereket én is fel tudok ajánlani hozzá.) Vagy ha nem, csendben alkotnod otthon változatlan formájú, térfogatú és súlyú, és minden bizonnyal mara­dandó műalkotásokat. S mint a da­gadt ruhát, hagynád a műfajelmé­letet másra. Kollegiális üdvözlettel Marcel Duchamp József Attila halálához Olvastam a Magyar Hírlap augusztus 26-i számában Gyertyán Ervin József Attila halála cikkét. Örülök, hogy egyetértően utalt 1966-ban megje­lent, József Attila betegsége címmel publikált írásomra. Az elmúlt 35 év alatt sokan igyekeztek vitatni, hogy József Attila beteg volt-e egyáltalán, hogy szkizofréniában szenvedett-e, vagy csak „borderline personality”­­je, vagy hangulatzavara volt-e csu­pán, hogy szkizofrén halált halt-e, vagy szokványos értelemben lett ön­gyilkos stb.? Nem reflektáltam ed­dig, mert többnyire nagyon késve jutottam ilyen publikációkhoz, rész­ben mert lehetőséget adtam az idő­nek, sürgősség nem volt. Annak idején, amikor az MTA fel­kérésére megpróbáltam rekonstruál­ni József Attila kórrajzát, a tanul­mányt az Ideggyógyászati Szemlében publikáltam 1966-ban, és nem iro­dalmi lapban. Tettem ezt azért, hogy ideggyógyászok tanulmányozzák, szaknyelvet használtam, felesleges volt tehát definiálni a kifejezéseket. Visszatekintve ez etikus lehetett ugyan, de hiba volt, mert elsősor­ban irodalmárok, történészek, szociológusok, pszichoanalitikusok - tehát orvosi fogalmakban laiku­sok olvasták és kommentálták. Ez pedig gyakran félrevezető, elfo­gult véleményekhez vezetett. A kórrajz első része a kortörté­net. Az eredeti kórrajzok Rapaport szerint a II. világháború során elég­tek. Többször meghallgattam Etát, Juditot, akik vele éltek, orvosait: dr. Rapaport Samut és dr. Bak Ró­bertet (aki pesti látogatása során meglátogatott az Idegklinikán). Kétszer is interjúvoltam Flórát, aki a József Attila utolsó hónapjairól című (Szépirodalmi Kiadó, 1988) könyvének második kiadásában pozitívan ír pathographiámról. Megtaláltam és kikérdeztem Szárszón a baktert, aki J. A. halá­lakor jelen volt, megígérve, hogy nem árulom el a nevét. Azt hiszem, a pathographiám fontossága, hogy ezt a hiteles he­­teroanamnesztikus anyagot tud­tam felhasználni. A kórrajz második része lett volna az autoanamnesises Mental Status. Ezt csak rekonstruálni lehetett. De akiktől az adatokat kaptam, egybe­hangzóan írták le J. A. személyisé­gét, a kórlefolyást és tüneti képet. Úgy, mint a kezelőorvosok, én is paranoid szkizofrénia diagnózishoz konkludáltam. Ma többet tudunk erről a betegségről, de a szkizofré­nia leírása, diagnosztikája lényegé­ben nem változott a 1930-as évek óta. 1951 óta már kezelhető a be­tegség elsősorban gyógyszerekkel, de környezeti befolyásokkal, pszi­choterápiával is lehet javítani, vagy rontani a betegségen. Azelőtt a be­tegség prognózisa majdnem min­dig nagyon rossz volt. Többen elvárták volna, hogy kri­tizáljam a kezelőorvosokat, az ana­litikusokat, Flórát - de nem tehet­tem, mert senki sem okozta a be­tegségét és a halálát, nem lehetett állandóan zárt intézetben tartani, és annak idején semmilyen hatásos kezelés nem állt rendelkezésre. Ahelyett, hogy megpróbálnám egy levélben leegyszerűsítve meg­magyarázni, hogy miért szenve­dett J. A. paranoid szkizofréniá­ban, hadd ajánljak elérhető és jól olvasható irodalmat. Két kitűnő könyv jelent meg Magyarországon nemrégen. 1. Tringer László: A psychiátria tan­könyve, egyetemi tankönyv mediku­sok részére, világos, korszerű, izgal­masan olvasmányos, ismertet külön­böző felfogásokat. 2. A Füre­­di-Németh-Tariska által szerkesztett A psychiátria magyar kézikönyve szakor­vosok számára íródott. Ez tudomá­nyos igényű, kitűnő forrásmunka, melyben a Szkizofrénia fejezetet Trixler Mátyás írta világszinten. Ezek a könyvek megvehetők, könyvtárakban megkaphatók és mert ezeken nevelődik orvosok és szakorvosok nemzedéke - erőtel­jesen ajánlom, hogy minden Jó­zsef Attila-kutató olvassa el ahe­lyett, hogy egyéni értelmezésekkel próbáljanak vitatkozni. Ervin Varga MD Princeton Szenti Ernő rajza ÉLET ÉS|· AGORA Bátor emberek „Kapcsold be az ATV-t, olyan szöveg megy rólad, amilyet még nem hallottál” - hallom az üzenetrögzí­tőn, de nem tudom bekapcsolni az ATV-t, mert törté­netesen Marosvásárhelyen vagyok, különben is éjjel fél kettő van, nemrég váltunk el erdélyi irodalmár ba­rátainktól egy ÉS-estet követően. Péntek van, ponto­sabban az üzenet még pénteken született, és mi van péntekenként Magyarországon? Déltájban kiskertesek indulnak a telekre, az autópályákon leáll a kamionfor­galom, a hentesnél akciós karajt raknak a kirakatba, az ATV-ben pedig heti rendes csaholásukra gyülekez­nek a jobboldal élpublicistái. Miért volna érdekes ez? Az ember elhúzza a füg­gönyt, egy darabig nézi az éjszakai neonokat, aztán megnyugodva tér aludni: Magyarország közelebb van, mint azt hinné. Itthon elém rakják a videofelvételt - mindig akad valaki, aki képes még megdöbbenni. A lepukkant stú­dióban a megszokott arcok. Egy nő, aki mindenen vi­gyorog. Egy fekete pólós, selypesen beszélő fiatalem­ber - Bayer Zsolt -, aki mindenen fölháborodik: ideo­lógiai búvópatak, sose lehet tudni, hol bukkan föl. Szóvivő a Fidesznél, aztán állép a baloldalra, az egyko­ri Kurír gépkocsisofőrjével éjszakai erotikus műsort szerkeszt, majd a Fidesz győzelme táján lázas koranyá­ri hajnalon arra ébred, hogy megtért. Az asztal bal ol­dalán Bencsik András kiugrott pártveterán, tőle tud­juk: egyszer bárki fordíthat a köpönyegen. Ezen ak­kor ő már túl is lenne. Ott ül Lovas István is. Heves Amerika-gyalázás, még hevesebb arabszimpátia. Ma. Holnap, ki tudja. Lehet, hogy fordítva. Szeptember 11. előtt a jobboldal még arabokkal rio­gatta a magyarságot, ma ők legnagyobb barátaik. Ba­yer váratlanul bevallja, hogy neki mint férfi is tetszik Oszama bin Laden. Magánügy, de éppen ki is lehet te­regetni. Tulajdonképpen mit kell ezen a műsoron néz­ni? Olyan, mint a korábbiak. Aztán Bencsik Seres Lász­lónak üzen. Ez új fejlemény, üzenni, mondjuk, nem szoktak, a műsorfolyam nyilván intenzív szakaszba lé­pett. Azt üzeni, hogy veszélyes leírni bizonyos dolgo­kat, mert „az iszlám görbe kardjával beindul újra elle­nünk”. Ez Bencsik üzenete. Én már abban sem vagyok biztos, hogy lehet-e siker reményében üzenni türkiz­zöld paravánháttérből, de az ott ülők igen pozitívak e tekintetben, mert Bencsik után Bayer is üzen. Előtte kifejti, hogy Kalocsa kapcsán K. Z. (mármint én) egy cikkben „megoldotta azt a nehéz feladatot, hogy a rasz­­szista szabad demokrata polgármester kapcsán, őt ki­hagyva gyakorlatilag a történetből, az egész nemzetet szemen köpje”. Határozottan emlékszem, nem hagy­tam szó nélkül, hogy Kalocsa polgármestere szabad demokrata gondolkodása ellenére idegenellenes kije­lentést tett, de azért megnéztem a cikket, ezt írtam: Magyarország mára egyáltalán nem befogadó, hanem mindent megúszni remélő ország, „és amint Kalocsa város szabad demokrata polgármestere mondta: meg­úszni az idegen kultúra jelenlétét, az idegen kultúrával történő találkozást és együttélési kényszert.” A cikknek amúgy ez már a második olyan eleme, melyben hang­súlyoztam a polgármester szabad demokrata párttá­mogatását, elképzelni sem tudom hát, milyen ügyveleje lehet annak az embernek, aki ezt a viszonylag egyszerű mondatot nem képes megérteni. De miután nem ér­tette meg, üzent egyet: „Kikérem magamnak, hogy ez a senkiházi, egy SZDSZ-es kalocsai polgármester sze­métkedése miatt megint belém törülgesse a cipőjét. Elegem volt ebből a dumából, tisztelt Kovács Zoltán, üzenem neked, úgyis ismerjük egymást személyesen, fejezd be, és próbálj meg egy kicsit gondolkodni.” Akkor most mi van? Szörnyűséges, ahogy ülnek ott négyen a villódzó zöldben, és még szörnyűbb, amit összehordanak, de a legnagyobb kérdés mégiscsak az, hogy megéri-e ez a tenyérnyi hely azt, hogy róluk szóljon? Számít-e az, hogy közülük bármelyikük is le­­senkiházizik bárkit, hiszen az ott ülő négyből hárman - a hölgyről túl sokat nem tudok - évek óta ösz­­szevissza csapódnak jobb-, szélsőjobb és baloldal kö­zött, néha egymásnak ütődnek, mint a biliárdgolyók, aztán húznak tovább, pályájuk vektorális ábrázolata közepesen bonyolult szabásminta, vonalak, vonalak, vonalak kiismerhetetlen összevisszaságában. Üzennek mindenkinek. Kaltenbach Jenőnek, Lendvai Ildikónak, Kis Tibornak, mindegy. Kocká­zatmentes műveletsor: a kamera vissza nem szól, et­től aztán egyre bátrabbak. Maholnap beléphetnek a hadseregbe. Kovács Zoltán Tisztelt Tamás Gáspár Miklós! A MIÉP kapcsán írt cikkét félreér­telmeztem, és ezért tévesen hivat­koztam önre (A felelősségről, ÉS, okt. 5.). Hibámat vállalva elnézését kérem. Tisztelettel: Mestyán Ádám KÖNYVHÉT 2 Molnár Gál Péterrel KÖNYVHÉT - kéthetenként a könyves újság -Beszélgetés Molnár Gál Péterrel Kertész Ákos: Békefelhívások inflációja Nyerges András: Ami nem értetődik magától Idő, élet, ítélet - Tarján Tamás félcédulás szófaggató - Kenedi János www.konyv7.hu A Könyvhét megvásárolható a könyvesboltokban és az újságárusoknál. Csak kérnie kell! ____________________________ 14 IRODALOM2001. OKTÓBER 19.

Next