Élet és Irodalom, 2011. július-december (55. évfolyam, 26-52. szám)
2011-07-15 / 28. szám - Kovács Zoltán: Európának ajánljuk (1. oldal) - Zoltán Sándor: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)
„Önelégülten erőszakolják meg az emberi lelkeket” - interjú Ludassy Máriával (Rádai Eszter) * Simonovits András: A progresszív személyi jövedelemadó védelmében * Lévai Júlia: A módszer (elbocsátások a közmédiában) * Bócz Endre: A függetlenség és látszata * ÉS Irodalom: Gyárfás Endre, Jász Attila, Kiss László, Méhes Károly, Odze György, Podmaniczky Szilárd, Szolcsányi Ákos ÉLET IRODALOM IRODALMI ES POLITIKAI HETILAP LV. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM ÁRA: 396 FT 2011. JÚLIUS 15. Zoltán Sándor munkája 16 20.– AUG 15. KOVÁCS ZOLTÁN: Európának ajánljuk Biztonságpolitikai szakértők elemzik a magyar kémügyet. Mint ismert, először őrizetbe vettek egy volt minisztert és két titkosszolgálati felsővezetőt, majd a Fővárosi Bíróság katonai bírája Galambos Lajost házi őrizetbe, míg Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt az ügyészi indítvány ellenére szabadlábra helyezte. Végül is miért ilyen zavaros és átláthatatlan ez az ügy? - kérdezi a riporter a szakértőket. Az okozza a helyzet furcsaságát, hogy a titkosszolgálat, természetéből adódóan, titkosan működik, ugyanakkor a sajtó időről időre nyilvánosságra hoz olyan ügyeket, amelyek nem tartoznak oda - fejtegeti az egyik szakértő, Herencsár Lajos. - Ennek a mostani helyzetnek a faramuciságát az okozza, mondja a szakértő, hogy a kémbotrányba egy korábbi titkosszolgálati miniszter keveredett, ezért aztán igen nehéz az ügyet a nyilvánosság elől elzártan kezelni. A riporter, Marosi Antal itt erőteljesen visszakérdezett, hogy egyrészt Szilvásy ügye nincs lezárva, némiképp tehát elhamarkodott és túlzóan prejudikáló a kémügybe keveredést ilyen hangsúlyosan említeni, Herencsár mégis úgy beszél róla, mintha már befejezett lenne, és ténykérdés. „Bízom az ügyészség munkájában - válaszolja a szakértő, sőt ráerősít. - Az ügyészség nem lép meg olyan nyomozati cselekményeket, amelyek nem alaposak.” Ez önmagában is igen kérdéses állítás, hiszen hol a szervezet, amelyik csakis jót lép, de ami különösen meglepő, hogy mindezt olyan meggyőződéssel mondja, mintha nem hallott volna a katonai bíró két nappal korábbi határozatáról, amely nem tartotta az ügyészség indítványát kellőképpen alaposnak az előzetes letartóztatás kérdésében. Később a másik szakértő, Tálas Péter fejtegette, hogy ez egy szigorúan szakmai ügy, és nem helyes, ha a szakmaiság keveredik a politikával. „Az ilyen ügyeket kellő óvatossággal kell kezelni, különösen, hogy egy korábbi titkosszolgálati miniszterről van szó” - hangsúlyozták most már mindketten, majd újra megegyeztek abban, hogy sokat ront a helyzeten a média, amikor mindenáron szeretné megmondani, hogy mit és hogyan kell tennie a hatóságnak. „Pedig a média feladata nem ez kellene, hogy legyen - hangsúlyozta Herencsár, és azt is megmondta, hogy mi: „A média feladata nem a helyzet alakítása, hanem a közvetítés.” A stúdiót beborította a szakértők jótékony, lőgymeleg kádári bölcsessége. A két szakértőt még az a tény sem zavarta, hogy a volt nemzetbiztonsági minisztert a bíróság épületében vezették megbilincselve, így mindenki láthatta őt, akinek aznap épp ügye volt ott. Sőt, hogy később előhoztak egy kámzsás embert is, ami azért nem mindennapos eset. Ha jól értem a szakértők álláspontját, a sajtó egy megbilincselt korábbi miniszter láttán ne foglalkozzon vele, az újságíró fordítsa el a fejét, minden fejelfordítás a kémelhárítás és a bűnüldözés értékes sikere. A kámzsában vezetett ember látványa dettó. Csakhogy a helyzet ennél is rosszabb: ha jól érzékelem, a titkosszolgálati szakértők szerint a legesleghelyesebb újságírói magatartás, ha a folyosón bilincsben vezetett egykori miniszter botrányáról részletesen tájékoztat, de hogy milyen okból állították elő, az már nem rá tartozik. Természetesen nem tenném senkiért tűzbe a kezemet, hívják Hunvaldnak, Szilvásynak vagy bárkinek, de újabban feltűnően sok embert kísérnek vezetőszíjon. Tiszta Isztambul, csak ott barnamedvéket vezetgetnek láncon, a nép pedig hálás. A vezetettek körének legértékesebb tagjai nálunk föltétlen a bankárok és a volt szocialista politikusok, de jól hoz még a leleplezett filozófus meg a kihallgatásra rendelt újságíró. Megfeszített tempóban alkotott, eszelős tartalmú sarkalatos törvények elfedésére kiválóan alkalmas módszer. Legutóbb például kollégánkat, Bodoky Tamást is berendelte a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya. Bodoky internetes lapjára azért figyelt fel a rendőrség, mert közölte, hogy ismeretlenek meghackelték a brokemnet.hu-t, jelentős adatmennyiséget töltöttek le, és illetéktelen helyekre is eljuttatták. Bodoky előre jelezte, hogy nem tesz vallomást, mert nem kiemelkedő jelentőségű ügyről van szó - ilyen esetben az új törvény értelmében fel kell fedni a hatóság előtt az információ forrását (már, ha bíróság erre kötelezi) -, a mostani ügyben a brokernet ügyfeleinek joguk van tudni az eltitkolt hackertámadásról. Bodoky a kihallgatáson megjelent, majd nem tett vallomást, forrását magától értetődően nem tárta fel. A kihallgatók a Népszabadság értesülései szerint a hamis tanúzásra figyelmeztették, ami akkor valósul meg, ha valaki „a hatóság előtt az ügy lényeges körülményeiről a valót elhallgatja”. Vajon miért gondolja a rendőrség azt, hogy egy honlap föltörése, de még inkább az arról szóló híradás olyan kiemelkedő jelentőségű ügy, hogy az bűnüldözési szempontból releváns lehet. Persze, tudom, erről csak úgy győződhet meg, ha kivizsgálja az ügyet, az pedig nyomozati cselekmények együttese, ezek körébe tartozik az újságíró kihallgatása. Az új médiatörvény egyik első indokolatlan szigorítása, hogy mi a kiemelkedő jelentőségű ügy, azt a hatóság mérlegeli, ilyenformán a bíróság döntési kompetenciája szűkülhet. A magyar közélet ma ebbe az irányba halad. Amikor a Postabank VIP-listáján szereplő politikusok névsorát az Élet és Irodalom közölte, a BRFK banktitok megsértése miatt vizsgálatot indított. Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy a VIP-névsor közlése megvalósítja a banktitok-sértést, de fontosabbnak tartottuk a lista megismeréséhez fűződő közérdeket. A közlés ügyészségi megrovással végződött, de akkoriban még az ilyen ügyeknek volt pozitív törvényhozási hozadékuk: úgy módosították a Banktitokról szóló törvényt, hogy annak védelméről a titokgazda köteles gondoskodni, ennek fölfedése, különösen, ha közérdek fűződik hozzá, nem róható az újságíró terhére. Egy másik riport nyomán (Virágot Mihaliknak, 1997) az üzleti titokhoz fűződő jogi érdek fogalma módosult, ugyancsak liberalizáló jelleggel, amennyiben a törvény kimondta - szintén kétes tisztaságú ügylet kapcsán -, hogy üzleti titok csakis az olyan adat vagy tény, „amelynek titokban maradásához a jogosultnak méltányolható érdeke fűződik, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette”. Nem állítom, hogy akkoriban optimális volt a helyzet, akkor is szűk volt a jogi környezet. De valamennyire mégiscsak jogalkotói érdek fűződött a fogalmi tisztázáshoz, az újságírói munka viszonylagos szabadságához. Némely bűnügy lezárása egyúttal a jogi szabályozás színvonalát is emelte (ld. föntebb). Ma ellentétes irányú folyamat történik. Ma a korábbinál korlátozóbb jellegű szabályok alapján bíróságok helyett hatóságok döntenek. Ha jól értem, ezt ajánljuk Európának.