Élet és Irodalom, 2011. július-december (55. évfolyam, 26-52. szám)

2011-07-15 / 28. szám - Kovács Zoltán: Európának ajánljuk (1. oldal) - Zoltán Sándor: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)

„Önelégülten erőszakolják meg az emberi lelkeket” - interjú Ludassy Máriával (Rádai Eszter) * Simonovits András: A progresszív személyi jövedelemadó védelmében * Lévai Júlia: A módszer (elbocsátások a közmédiában) * Bócz Endre: A függetlenség és látszata * ÉS Irodalom: Gyárfás Endre, Jász Attila, Kiss László, Méhes Károly, Odze György, Podmaniczky Szilárd, Szolcsányi Ákos ÉLET IRODALOM IRODALMI ES POLITIKAI HETILAP LV. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM ÁRA: 396 FT 2011. JÚLIUS 15. Zoltán Sándor munkája 16 20.– AUG 15. KOVÁCS ZOLTÁN: Európának ajánljuk Biztonságpolitikai szakértők elemzik a magyar kémügyet. Mint ismert, először őrizetbe vettek egy volt minisztert és két titkosszolgálati felső­vezetőt, majd a Fővárosi Bíróság katonai bírája Galambos Lajost házi őrizetbe, míg Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt az ügyészi indít­vány ellenére szabadlábra helyezte. Végül is miért ilyen zavaros és át­láthatatlan ez az ügy? - kérdezi a riporter a szakértőket. Az okozza a helyzet furcsaságát, hogy a titkosszolgálat, természe­téből adódóan, titkosan működik, ugyanakkor a sajtó időről időre nyilvánosságra hoz olyan ügyeket, amelyek nem tartoznak oda - fej­tegeti az egyik szakértő, Herencsár Lajos. - Ennek a mostani helyzet­nek a faramuciságát az okozza, mondja a szakértő, hogy a kémbot­rányba egy korábbi titkosszolgálati miniszter keveredett, ezért aztán igen nehéz az ügyet a nyilvánosság elől elzártan kezelni. A riporter, Marosi Antal itt erőteljesen visszakérdezett, hogy egyrészt Szilvásy ügye nincs lezárva, némiképp tehát elhamarkodott és túlzóan preju­­dikáló a kémügybe keveredést ilyen hangsúlyosan említeni, Herencsár mégis úgy beszél róla, mintha már befejezett lenne, és ténykérdés. „Bí­zom az ügyészség munkájában - válaszolja a szakértő, sőt ráerősít. - Az ügyészség nem lép meg olyan nyomozati cselekményeket, amelyek nem alaposak.” Ez önmagában is igen kérdéses állítás, hiszen hol a szervezet, ame­lyik csakis jót lép, de ami különösen meglepő, hogy mindezt olyan meggyőződéssel mondja, mintha nem hallott volna a katonai bíró két nappal korábbi határozatáról, amely nem tartotta az ügyészség indít­ványát kellőképpen alaposnak az előzetes letartóztatás kérdésében. Később a másik szakértő, Tálas Péter fejtegette, hogy ez egy szigorú­an szakmai ügy, és nem helyes, ha a szakmaiság keveredik a politiká­val. „Az ilyen ügyeket kellő óvatossággal kell kezelni, különösen, hogy egy korábbi titkosszolgálati miniszterről van szó” - hangsúlyozták most már mindketten, majd újra megegyeztek abban, hogy sokat ront a helyzeten a média, amikor mindenáron szeretné megmondani, hogy mit és hogyan kell tennie a hatóságnak. „Pedig a média feladata nem ez kellene, hogy legyen - hangsúlyoz­ta Herencsár, és azt is megmondta, hogy mi: „A média feladata nem a helyzet alakítása, hanem a közvetítés.” A stúdiót beborította a szakértők jótékony, lőgymeleg kádári böl­csessége. A két szakértőt még az a tény sem zavarta, hogy a volt nem­zetbiztonsági minisztert a bíróság épületében vezették megbilincsel­ve, így mindenki láthatta őt, akinek aznap épp ügye volt ott. Sőt, hogy később előhoztak egy kámzsás embert is, ami azért nem mindenna­pos eset. Ha jól értem a szakértők álláspontját, a sajtó egy megbilin­cselt korábbi miniszter láttán ne foglalkozzon vele, az újságíró fordít­sa el a fejét, minden fejelfordítás a kémelhárítás és a bűnüldözés érté­kes sikere. A kámzsában vezetett ember látványa dettó. Csakhogy a helyzet ennél is rosszabb: ha jól érzékelem, a titkosszol­gálati szakértők szerint a legesleghelyesebb újságírói magatartás, ha a folyosón bilincsben vezetett egykori miniszter botrányáról részletesen tájékoztat, de hogy milyen okból állították elő, az már nem rá tarto­zik. Természetesen nem tenném senkiért tűzbe a kezemet, hívják Hun­­valdnak, Szilvásynak vagy bárkinek, de újabban feltűnően sok embert kísérnek vezetőszíjon. Tiszta Isztambul, csak ott barnamedvéket ve­zetgetnek láncon, a nép pedig hálás. A vezetettek körének legértéke­sebb tagjai nálunk föltétlen a bankárok és a volt szocialista politiku­sok, de jól hoz még a leleplezett filozófus meg a kihallgatásra rendelt újságíró. Megfeszített tempóban alkotott, eszelős tartalmú sarkalatos törvények elfedésére kiválóan alkalmas módszer. Legutóbb például kollégánkat, Bodoky Tamást is berendelte a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya. Bodoky internetes lapjára azért fi­gyelt fel a rendőrség, mert közölte, hogy ismeretlenek meghackelték a brokemnet.hu-t, jelentős adatmennyiséget töltöttek le, és illetéktelen he­lyekre is eljuttatták. Bodoky előre jelezte, hogy nem tesz vallomást, mert nem kiemelkedő jelentőségű ügyről van szó - ilyen esetben az új törvény értelmében fel kell fedni a hatóság előtt az információ forrá­sát (már, ha bíróság erre kötelezi) -, a mostani ügyben a brokernet ügyfeleinek joguk van tudni az eltitkolt hackertámadásról. Bodoky a kihallgatáson megjelent, majd nem tett vallomást, forrását magától ér­tetődően nem tárta fel. A kihallgatók a Népszabadság értesülései szerint a hamis tanúzásra figyelmeztették, ami akkor valósul meg, ha valaki „a hatóság előtt az ügy lényeges körülményeiről a valót elhallgatja”. Vajon miért gondolja a rendőrség azt, hogy egy honlap föltörése, de még inkább az arról szóló híradás olyan kiemelkedő jelentőségű ügy, hogy az bűnüldözési szempontból releváns lehet. Persze, tudom, er­ről csak úgy győződhet meg, ha kivizsgálja az ügyet, az pedig nyomo­zati cselekmények együttese, ezek körébe tartozik az újságíró kihall­gatása. Az új médiatörvény egyik első indokolatlan szigorítása, hogy mi a kiemelkedő jelentőségű ügy, azt a hatóság mérlegeli, ilyenformán a bí­róság döntési kompetenciája szűkülhet. A magyar közélet ma ebbe az irányba halad. Amikor a Postabank VIP-listáján szereplő politikusok névsorát az Élet és Irodalom közölte, a BRFK banktitok megsértése miatt vizsgála­tot indított. Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy a VIP-név­­sor közlése megvalósítja a banktitok-sértést, de fontosabbnak tartot­tuk a lista megismeréséhez fűződő közérdeket. A közlés ügyészségi megrovással végződött, de akkoriban még az ilyen ügyeknek volt po­zitív törvényhozási hozadékuk: úgy módosították a Banktitokról szó­ló törvényt, hogy annak védelméről a titokgazda köteles gondoskod­ni, ennek fölfedése, különösen, ha közérdek fűződik hozzá, nem ró­ható az újságíró terhére. Egy másik riport nyomán (Virágot Mihaliknak, 1997) az üzleti titokhoz fűződő jogi érdek fogalma módosult, ugyan­csak liberalizáló jelleggel, amennyiben a törvény kimondta - szintén kétes tisztaságú ügylet kapcsán -, hogy üzleti titok csakis az olyan adat vagy tény, „amelynek titokban maradásához a jogosultnak méltányol­ható érdeke fűződik, és amelynek titokban tartása érdekében a jogo­sult a szükséges intézkedéseket megtette”. Nem állítom, hogy akkori­ban optimális volt a helyzet, akkor is szűk volt a jogi környezet. De valamennyire mégiscsak jogalkotói érdek fűződött a fogalmi tisztázás­hoz, az újságírói munka viszonylagos szabadságához. Némely bűn­ügy lezárása egyúttal a jogi szabályozás színvonalát is emelte (ld. fön­tebb). Ma ellentétes irányú folyamat történik. Ma a korábbinál korlá­­tozóbb jellegű szabályok alapján bíróságok helyett hatóságok dönte­nek. Ha jól értem, ezt ajánljuk Európának.

Next