Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-10-18 / 16. szám
486 kiadó könyvárus — mint példáink vannak — előre hirdetik, fölszedik az előfizetést ’s halasztják a’ munka világ elé kerültét, mert nekünk semmi egyéb dolgunk, mint a’ kész e t eladni, terjeszteni. Pesten a’ könyvárusok közt egy ős bűn — sőt, Talleyranddal szólva — bűnnél több, egy nagy hiba (!) uralkodik : a’ féltékenység, mondhatnék : kenyéririgység. Senki se hinné, hogy a’ könyv emberei a’ felvilágosodás kezelői közt, illy ellenmondás uralkodjék. ’S miért van ez ? Mert mindnyájan, vagy legalább az, a’ ki úgy tesz, semmi nemesb ösztön után nem jár, mint a' puszta kereskedési pénzvágy. Mi ezt magában nem rójuk meg, mivel kereskedésben fődolog a’ pénz , a’ hitel, a’ jó lábon állás , de ebből aztán nem következik, hogy valaki munkálván önszerencséjét, a’ másénak elébe akadályokat gördítsen , hanem verseny és áldozat által. A’ legújabb időben kerekedett könyvárusok tudhatják , mennyi ármány ellen volt küzdésök, mig boltjaik fölé kitűzheték a’ Geibel K., Emich Gusztáv ’stb. czimet és czimereket, ’s abban nekik elég tanulság volt adva, milly bántalom és méltatlanság, az efféléket tűrni szenvedni, ’s mi nehéz még akkor is boldogulni, mikor gömbölyű az erszény. Ez a’ féltékenység azonban , ha egyszer már túl van valaki az akadályon és cselvetéseken, az által válik újabb roszszá , hogy az önállásra vergődött könyvárusnak, csupa d a c z b ó, a’ régiebbek nem adnak hitelt , azaz, nem akarják, hogy más valaki is adhasson el könyvet rajtok kívül, ’s igy még egy másod küzdésre, sőt gyakorta önmegerőtetésre kényszerítik szigorú bánásmódjuk által, mi csakugyan sok; és más inhuman lettektől annyiban különböző , hogy ez könyvárusi embertelenség. Illy akadályok mellett, és mert a’ magyar ember nem tudja úgy és annyira a’ kivitel módjait és hamar meglankad útközben , jön az , hogy eddig kizárólagosan német urak bírják a’ terrénumot, mi különben csak dicsérendő például áll magyar ifjak előtt, kik illő könyvészeti ’s ahhoz még irodalmi előkészületekkel birvák , könyvárusi pályára szentelék magokat , de árt annyiban, hogy minden pesti könyvárusaink közt sincs avagy csak egy is , ki a’ magyar , bár kicsiny, bibliographiát szakértőleg ismerné , az irodalom hiányait ön szemeivel látná , pótlására, önmeggyőzödés után, tehát önállólag, függetlenül, tenne lépéseket, miből tömérdek baj következik, mind magok, mind az irodalomra nézve. — Van a’ magyar irodalomban egy igen nevezetes példa, a’ Conversations-lexiconé, mellyel a’ kiadó nem tevén nagy szerencsét, ’s máig is szemrehányásul hozatik fel a’ nemzet ellen, hogy semmi vállalatot nem bir pártolni, ’s bukni hagy nemes akaratát. Igen, de kérdés : váljon az ismert kiadó úr ismerte-e úgy, mint kellett volna ismernie az irodalom jó hitben és hírben álló embereit, a’ kor és olvasó osztály szükségeit, hogy mindenben megfelelt volna, úgy a’ könyvárusi üzérkedésnek, mint az irodalom előbbvitelének, a’ kiadott könyv? Bizonyosan nem! Innen van aztán, hogy a’ kész munka , mellyet csak kézbe kellett volna fogyii és olvasni, nem talált elegendő pártolást, ’s ez által veszteségére volt a’