Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)

1845-10-18 / 16. szám

486 kiadó könyvárus — mint példáink vannak — előre hirdetik, fölszedik az előfi­zetést ’s halasztják a’ munka világ elé kerültét, mert nekünk semmi egyéb dolgunk, mint a’ k­é­s­z e t eladni, terjeszteni. Pesten a’ könyvárusok közt egy ős bű­n — sőt, Talleyranddal szólva — bűnnél több, egy nagy hiba (!) uralkodik : a’ féltékenység, mondhatnék : kenyéririgység. Senki se hinné, hogy a’ könyv emberei a’ felvilágosodás ke­zelői közt, illy ellenmondás uralkodjék. ’S miért van ez ? Mert mindnyájan, vagy legalább az, a’ ki úgy tesz, semmi nemesb ösztön után nem jár, mint a' puszta kereskedési pénzvágy. Mi ezt magában nem rójuk meg, mivel ke­reskedésben fődolog a’ pénz , a’ hitel, a’ jó lábon állás , de ebből aztán nem következik, hogy valaki munkálván önszerencséjét, a’ másénak elébe aka­dályokat gördítsen , hanem verseny és áldozat által. A’ legújabb időben ke­rekedett könyvárusok tudhatják , mennyi ármány ellen volt küzdésök, mig boltjaik fölé kitűzheték a’ Geibel K., Emich Gusztáv ’stb. czimet és czimere­­ket, ’s abban nekik elég tanulság volt adva, milly bántalom és méltatlanság, az efféléket tűrni szenvedni, ’s mi nehéz még akkor is boldogulni, mikor gömbölyű az erszény. Ez a’ féltékenység azonban , ha egyszer már túl van valaki az akadá­lyon és cselvetéseken, az által válik újabb roszszá , hogy az önállásra vergődött könyvárusnak, csupa d a c z b ó­­, a’ régiebbek nem adnak hi­telt , azaz, nem akarják, hogy más valaki is adhasson el könyvet rajtok kí­vül, ’s igy még egy másod küzdésre, sőt gyakorta önmegerőtetésre kénysze­rítik szigorú bánásmódjuk által, mi csakugyan sok; és más inhuman let­tektől annyiban különböző , hogy ez könyvárusi embertelenség. Illy akadályok mellett, és mert a’ magyar ember nem tudja úgy és annyira a’ kivitel módjait és hamar meglankad útközben , jön az , hogy ed­dig kizárólagosan német urak bírják a’ terrénumot, mi különben csak dicsérendő például áll magyar ifjak előtt, kik illő könyvészeti ’s ahhoz még irodalmi előkészületekkel birvák , könyvárusi pályára szentelék magokat , de árt annyiban, hogy minden pesti könyvárusaink közt sincs avagy csak egy is , ki a’ magyar , bár kicsiny, bibliographiát szakértőleg ismerné , az irodalom hiányait ön szemeivel látná , pótlására, önmeggyőzödés után, tehát önállólag, függetlenül, tenne lépéseket, miből tömérdek baj következik, mind magok, mind az irodalomra nézve. — Van a’ magyar irodalomban egy igen nevezetes példa, a’ Conversations-lexiconé, mellyel a’ kiadó nem tevén nagy szerencsét, ’s máig is szemrehányásul hozatik fel a’ nemzet ellen, hogy semmi vállalatot nem bir pártolni, ’s bukni hagy nemes akaratát. Igen, de kérdés : váljon az ismert kiadó úr ismerte-e úgy, mint kellett volna ismer­nie az irodalom jó hitben és hírben álló embereit, a’ kor és olvasó osztály szükségeit, hogy mindenben megfelelt volna, úgy a’ könyvárusi üzérkedés­nek, mint az irodalom előbbvitelének, a’ kiadott könyv? Bizonyosan nem! Innen van aztán, hogy a’ kész munka , mellyet csak kézbe kellett volna fog­­yii és olvasni, nem talált elegendő pártolást, ’s ez által veszteségére volt a’

Next