Ellenfény, 2018 (23. évfolyam, 1-7. szám)

2018 / 1. szám

mit. Vörösmartynál is az aranyalmafa megjelenésével kezdődik a történet, de a Csongor és Tünde alapszituációként nem ezt expo­nálja, hanem a főhős hiábavaló vágyakozását: „Minden országot bejártam, / minden messze tartományt, / S aki álmaimban él, / a dicsőt, az égi szépet / Semmi földön nem találtam.” Dimesi Dóra darabja is a vágyakozásból indul ki, de ő - és ez feltétlen újdonság a feldolgozások között - két irányból indítja a tör­ténetet. Tündér Ilona a földet nézi, Árgyélus az eget, és egy közös dalban fejezik ki elvágyódásukat: „Felleg ölén megöl engem az una­lom / Bezzeg a föld csupa szín, csupa illat / Érdekes emberek járnak az utakon / Itt sose moccan a sok buta csillag” - énekli Ilona. „Nézem a földet / Szebb az aranynál / Úgy hiszem ott lent / Végre kaland vár.” Árgyélusban ellenkező irányú vágy fogalmazódik meg: „Messze a csillag, a hold meg a horizont / Mind beleférnek a szembogaramba / Kergeti benne a Göncöl az Oriont. / Hívnak a csillagok égi kalandra.” Mindketten a saját világukból a másik otthonába vágyódnak. Ez nemcsak azonosságot teremt köztük, hanem egymás tükörké­peivé is teszi őket. („Nézd meg az arcom, / Nézz a tükörbe” - szól a dal közös refrénje.) Árgyélus meg is személyesíti a vágyakozását: „Lány ül az égen / Lóg le a lába / Hold sugarat fon / Szőke hajába.” „Engem néz... Rám néz!” - reagál erre Ilona. - Pedig „nem láthat meg onnan. / A földről nézve fény vagyok csupán." Ez a határozott expozíció, amely a két főszereplőnek egymás felé irányuló vágyakozását jelöli meg alapszituációként, fölösle­gessé teszi Gimesi Dóra darabjában a titokfejtésnek azt a soroza­tát, ami Illyés népmese-feldolgozásában és Gergei széphistóriájá­ban is meghatározza a történet indítását. (Vörösmarty is elhagyja ezt, ennek csak a fő motívumait tartja meg.) Sőt Gimesi Dóránál ma­ga a fa is más szerepet kap, mint a többi feldolgozásban. Nála a tör­ténet kezdetén még nem él a varázslatos fa, az csak később „születik meg” az alapszituáció következményeként. Ezért nem is kerül sor a próbatételekre (hogy ki képes megőrizni a fa gyümölcsét). Nem úgy választódik ki a hős, mint Illyésnél és Gergeinél, ahol közönséges emberek és a két idősebb királyfiú után egyedül csak Árgyélusnak (Gergeinél Argirusnak) sikerül ébren maradnia, és lelepleznie a „tol­vajt”: Illyésnél a tizenkét holló közt tizenharmadiknak, Gergeinél a hat hattyú kíséretében hetedikként érkező, majd madárból szép lánnyá változó Tündér Ilonát. Gimesi Dóra a kezdő jelenetben - akárcsak Vörösmarty - eleve a hősre irányítja a figyelmet, de ő (Vörösmarty­­val ellentétben) a hősnek rendelt párját is megmutatja, azaz két egyenrangú főszereplő történeteként indítja a darabot. A VARÁZSLAT Gimesi Dóra darabjának egyik legnagyobb újdonsága a korábbi feldolgozásokhoz képest, hogy új szereplőként fellépteti Ilona anyját is. A Tündéranya figurájának előzménye Mirigy, illetve a Gergeinél és Illyésnél egyaránt szereplő vénasszony. A történet­ben betöltött funkciójuk ugyanaz: megakadályozni (vagy ártani) Árgyélus és Ilona kapcsolatának. De Gimesi Dóra darabjában en­nek más motivációi lesznek. Gergeinél és Illyésnél a vénasszony mintegy véletlenül keveredik csak a történetbe. Vörösmartynál Mirigyet mint legvénebbet kötözik ki az almafához, hogy vigyáz­zon rá. Ott ül a fa tövében három napon át étlen-szomjan, mire Csongor megszabadítja láncaitól. De a boszorkány bosszút forral a fiú ellen, és az irigység motiválja Tünde ellen (és mint „nénje tán a vén időnek”, a fiatalság ellen is). Gimesi Dóra darabjában a Tündéranya jelenléte Árgyélus és Ilona tükörkép jellegét is erősíti, hisz a fiú mellett egy apa, a lány mellett egy anya figura áll. Mindketten aggódva figyelik gyerme­küket, akik elvágyódnak a saját körükből (és ezzel a maguk világá­ban deviánssá lesznek). Tündéranya az égi törvényekre figyelmez­teti Ilonát, amit a lány persze jól ismer: „Nincs semmi lépcső, létra, titkos út. / Tündér és ember más világban él” - mondja, mint aki betéve ismeri a szabályokat, mégis szomorú attól, hogy „ember tündér párja nem lehet”. Hisz Árgyélus őt nézi a földről: „Nem is­mer még, de sejti, hogy vagyok. / Csillagnak lát most, lobbanó pa­rázsnak, / Bár segíthetne valami varázslat.” Ezt a varázslatot - Gimesi Dóra szép paradoxonaként - épp az jelenti, ami emberi a tündérben: könnyet ejt. Ezt a könnyet Árgyé­lus hullócsillagnak látja, követi a röptét, és „hűlt helyén” a fát talál­ja kertjükben. Árgyélus a csillag földi megtestesüléseként látja a fát, ugyanolyan égi jelként, mint ahogy Csongor is felfogta kertje új lakóját. („Félig föld, félig dicső ég, / Ismeretlen kéz csodája”.) De Gimesi Dóra darabjában (a Csongor és Tündével ellentétben) Ilona nem tudatosan ülteti a fát, hogy jelet adjon szerelmének, ez inkább csak érzelmei, vágyai önkéntelen megtestesülése. („Nem is tudja, hogy mit tett, mit beszélt” - mondja róla Tündéranya.) Árgyélus apja persze éppoly rosszallással fogadja a fia viselke­dését, mint ahogy a Tündéranya is Ilona vágyait. Ő a földi viselke­dés szabályaira, a királyokkal szembeni elvárásokra figyelmeztet: „Fiam, csillagból nem nő almafa. / Holdkóros voltál már gyereknek A pécsi Bóbita Bábszínház előadása archív (Bóbita Bábszínház)

Next