Ellenőr, 1919. július-december (13. évfolyam, 99-192. szám)

1919-11-21 / 173. szám

P W rJl O í-T f ~ H QC f& sá á Sts*«' SEJ M M r? ‚x. M ‡ • 2 p · 9 ^ « S Rendelet. Elrinditem, hogy & folyó év december hó l-:'n megértrsdó ro­mán nemzeti ünnepre minden ház már előre eserezea be a szükséges vászon­­ból készült román nemzeti trikolort, s ugyancsak a kivilágításhoz szükséges világitó anyagot is. A fellobogózásra s kivilgitásra vonatkozólag fardalkadni fogok. Targul Muráé la 18 XI/1919. POP A aifal polities. Szerk. Iilenetek, T. G. helytt. A lakbérek felemelé* lére vonatkozólag jelenleg a román kormányzóié®ács által kibocsátott ren­­delkezie érvényes. E szerint az eddigi lakásbér kis lakásoknál 15 , közép la­kásoknál 25, üzleteknél la nagy laká­soknál 40 százalékkal felemelhető. Az ön lakása kis lakás tehát annak bérét — a rendelet szerint — több, mint 15 százalékkal emelni nem lehet. Van­nek azonban esetek, a­mik­or a lakó­nak is méltányosnak kell lenni a házi­gazdával szemben, a­kinek ma szintén rengeteg kiadása van — s már a béke kedvéért is — lehet attól eltérő egyez­séget kötni. Igaza van abban, hogy vannak házigazdák, a k­i túlságosan ki akarják használni a mostani nehéz viszonyokat a 3—4 szobás lakásért 6—8—10 ezer kororona bért kötetei­nek. Ezekkel szemben úgy kell eljárni, hogy meg kell kötni a szerződést, be kell költözni, aztán az ügyet, a lakbér megállapítása céljából — a lakáshiva­­tal elé kell vinni, a­hol már nem egy magyarápva beszállitás történt. Fuvarozásokat! Falura fia vástásra száll?á­­arakat vácinak a Jókai Mór­ utca 40 ss. 3. sjtő. ala­­­mSZNOTOR F. hó 21 én (Pénteken) amiről ezúton is értesi­­tem T. vendégeimet é.i - a n. é. közönsége!. - .-. .*. Tisztelettel .*. Németi István - :—. vendéglős. :—. • Kossuth Lajos­ utca 48. Reklám fl^kkenetig!­s figyelem!! -£ A TORNAKERTI .­. § £ ' NYILVÁNOS ÉTTÉ­ g : & BEMBEN szombat és va­ j-jj , "c­sárnap nagy FLEKKEN 2 53 est és VARGABÉLES ! ^ gj Kitűnő külcüllő mentiborok­­?­­,*? Szives pártfogást h r 1Z © €n der 3m re « TM vendéglős. ___________________­ ___. Reálam flekkenezős Siakképzett nős, uradalmi kerekes, uradalomba ajánlkozik. Cim­ a kiadóhivatalban, nüljn­k tslszétszkezel -- sdhat hetenként • 50—60 kilogr. TEA-VAJAT Marosvásrhelyre, kérem jelentse e lap kiadó hi­vatalában, azonnal s.’ük­- .*. séges. .­ .*. -3—4 közös osztályt vég* V. .‘. Zi it fiú .­. .’. .* tanulónak • .*. felvételik .*. * Fogotyán Bogdér divatüzletében. Három nap alatt hófehér lesz a keze, használja JÁNOS lIZK­MÜÓ kapható: FEKETE drogeriália — Találatot». Kovács Elemér **y kis ké«i » »hát teleit egy pár eprőeág­­g*l. Izsóft tubjdonosa átveheti t­ezir­­ksiztöcégicen. Egy kin notesz pészta találtatott, tuUjdocos* js!enik*z*en ez ál emi ren­dőrség 12. sz. hivatalos helyiségében. — B!ac helyett való b#tábláz ás *51011*51», nsgvon jő b;«io*ft*k m&bett, k r«*tatik 50 - 60000 k. kölcsön, 8 °/c kamatra. Ioc&tku forgalmi íred« Bo* lfsiurcs 9. — Ház árver­én. A Hold utc* 1. e^. a. í­vő Kőház, 3 szoba és tartóső­­kel f bő 23-án, vasár nap d. r. 10­­ órakor, a 8álya?-utca 9. a*. rajrtlan­­ forg lel hódiban tartandó nyiváno*, ! Őskort»-» árverés e el fog^dstfi. Ijére­ ; t«k elővetts*e n is írhatok. Ugyanott ! több olcsó ház eladó. V Kereefetik eg* level«»Asben járta» M«a»»*ony, aki gtpiránt is tud a Fortuna zsirad»k 6« *fgy­­ipari rt. g?á-i Irodáján*. Aj*Olafok sz eddigi khalmoztatsa ót fizetőd igények f'büntetésével a ki dóba adandók. *% Napon!« 30—40 Hfe? fejet veszek át — etr­tleg korps el entb n. — Ajánlatot kérek HOCH LAJOS sütömerter Kossuth Lajos u. 59.­­ V­an szerencsém a nagyérdemű közönségb. tudomására hozni hogy fogságból visszatérve a ra Szántó­n 77. sz.u­dUntottsta vezetését átvettem, hol ezután \ :—: naponta friss :—: .* BAHSSes FEHÉRKENYÉR \ ;—: kapható ! :—: .‘ A p. é. közönség b. pártfogását kéri,­­tisztelettel SCfl NITZER, BEIRAT sütő­ mester. S e aütéa d. e. 81/» d. u l'/a órakor. Fuvarozásokét úgy v^gyon, mint darab árut, valamint költözé­seket helyben és vidékre stráfszekerekkel legjutá­­ko­nyosabban vállal­ja ZAWA LÁSZLÓ Főtér 58. sz. alatt. Répa és kóré eladó, ugyanott három nagy tükör, boltberen­dezés és egy négy fiókos fehér kasztén fiadó...Értekezni lehet Gecse Dániel­ utca 63. sz. Utazó bundát és egy felöltőre való pararéra préasst keresek megvételre. Cim a kiadóban. 200 kg Cerrissin viaszk esetleg parketlfénye­­sitésre slká*l­ias el­adó. Cipa a­­­dó­­hivatalban. Egy tokaiban levő szalon és ebédlő garnitúra ELADÓ. Értekezhetni lehet: Dr. Gecse D.-u. 16. - - * -^gy - * *. virág asztal és egy fiuty ör­ök télikabát eladó NYUGDÍJ PILOTS — Fö dsziní 1. — i főn­yi"íWi¥Í Aj vilja a legjobb a?abásu hifi és nlcsi tömöse. h'8- Wtdk, melltartók és min­­den e szakmába vágó ala­­kitásokat. Javítás vSr, tisz­thtisols lefrondabb áron. Szives pártfogást kérve Dikai Józsefné ra FŐTÉR 13 szám­ra hányadj ut 47százt­­ varrodámban ■ elvállalok mindenféle cse­csem­ő­, fin , s leány fehér neműt, matróz és egyéb felső ruhát, valami kabát és kötényfélét is. Ugyszin­­tén felnőttek részire blúz-, filaj-, kötény- és kü­­­ lönböző fehérneműt Kiss Jánosné Fod­orits Sarolt! Jó házi koszt kapható Arany J.-u 4 ajtó 2. Disfikör’tést kerestetik városhoz közi *. 1920. Január l*re. Cim­ a kiadó hivatalb­­l S­lyem vagy brokát PAPLANT keresek megvételre.­­ Cim a kiad­ban. .* Ég^ üzleti QU&pon­tvíz, ELIJDO. Oetveifer Józsa Széchenyi tér 43 V­ESZEK kisebb és 2—B decis tisztára mo­­s­zott üvegeket. -Dr. Hints Zsilén­­ gyógyszertára. -TISZTÁRA MOSOTT üvegeket mindenfélensgy.'ég .'. ban veszek* Szigeti Józsefi Kossuth L.-it. 12 sz I ELADÓ H­A ? Két elegá s szoba, konyl 6 drb. n.ar háusk islóll, csűr raénaturféval 1 holdnál nagyobb kerti» Értekezni Szabadi ut 6 FINOH MmlöTÜRI KAPHATÓ parkasZsigmos fűszer és c­ime g kedőnél. Jókai Mór­u * * ♦ *** Egy D OPTRÁS BU­ZZOLA eladó/ Megtekinthető a kiadóhivatalban. Kitűnő jó erdélyi asztali BOROK kaphatók literenként is kimérve RIZLING 14 korona, LEANYKh 16 korona - v v érb&n. *.* *.* - SzMßnyár II. szám alatti P i­N­CEHEL­YISÉGBEN a R mérni b'izár udvaron. PAPLAfl készítést an­y­ag-g al vagy any­a­g nélkül elvállalok, kész paplan állandóan Xak :—: táron. .—. .". .' mm FELD DÁVID -FÖTEIR IX. szám. -33 a.xrx3.Inem.ii. IngjiUan elid^iaf­d­é­r­ét elfogadja, legelőnyösebb feltéte '­­­lekkel »% li ga l«m Fug*j«l j \ I «,da Fd ér 17. gs^3­. i \ (Na­gytözsde udvar.) ' s IMALOHFÖ ÉS 11 ZSIRKÓRAKToR |­ I KALNAI SALAMON | | Marosvásárhely, Sándor János | utca 34. sz. Petróleumgyárral | | szemben. .*. j «*r­.^**Ms*:ICC5S ' OZV. ODRAI JÓZSEFRE 7 mell lülS-öiyaliBIR­-bBR • készülnek igen kényelmes * • szabású fűzők orvosi men- * • delésre egés?s^gi h^s’ö * • tök melltartók minden- • • - nemű alakítások. .­.­­ * Jókai Mór-utca20, Fmiui a.'Sl­adlk is Vegyipar­t ajánl legkiválóbb békeminősé fowd­re Mfi gyártelep: Marosvásárht Váradi n. (Közmüheg meg «*» WO»*0«««S5»0»TS»1 ^0*aar*0­'a0 | Szőlős­g azdá ! figyelmebel | A vidéknek megfe! 1 ^ szölőoltványc W Babreeeni Jti ^ , ell. szőlő el %BC|5c*ltvány t­i pé C’S«r*l«lván,k­í lybzni BéU király­a. S6sz. &! , Előjegyzésüket elfog. tfMwi(»raaan»n'a8r.Ti«wwiwMwww8^^<^*if. " Hc Aztól-l­íAzlíoz clijmenlesen sz/illi.ija "// ........................................— exlexid.e ga.'boaae.t mbAxiaa#ly JkI« és XLm&y TWAHT sírna ödésl GŐZMALMA. Ver jBmarthl­u. 28 ^ & - 3.2 rt c ö :o e to h Tj -^s *r tp •O t-\ ’ %>«»•* 9Í*~t •jav fcv­­• í*-, >í . *+ x c Ä 1 s ; Tfl , • p«H I- K oö ’ amur Ugyanott (szombat és ünnepnap kivételével kitűnő Bükk tűzifa kaphatói %v»«t»§«s^GR OuB s^t-UEL u & s? n P m- m Ifit noTfiKbtr J»* 21.

Next