Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)
1871-02-01 / 139. szám
Tegnap a delegátiók kilátásban lévő közös szavazásáról szólva, megjegyeztük, hogy hír szerint a magyar delegátusok közül többen a német delegátió által eszközlött törlések mellett fognak szavazni, s megjegyeztük továbbá azt is, miszerint óhajtandó volna, hogy a hir teljesüljön. A „Hon“ ezen átalános megjegyzéseink által kissé nyugtalanitatva lévén, részletezni kivánja a dolgot s azt mondja, „hogy ott, ahol a német delegátió a nagyszámú nyugalmazások kérdésében, továbbá a tengerészeti költségek megállapításánál a kiadásokat tetemesen össze akarja vonni, kétségtelenül a német részen van az igazság és méltányoság, s mind a nemzetgazdászati, mind a hadászati nézetek a magyar delegatiót kötelezik, hogy nézeteiben a német felfogáshoz közelítsen. Ahol azonban az ezredek helyes dislocatiójára, hadfogadó kerületeikbe visszahelyezésére, s az új hadászati felosztásra szükséges költségek megszavazásáról van szó, ott a magyar delegáció nézetét kell mind szabadelvűnek, mind czélszerűnek, mind hazánk viszonyaihoz szükségképen alkalmazottnak tartanunk.“ Nagyon helyes. És mi csak azért nem tartottuk ezt szükségesnek fölemlíteni, mert azt hiszszük, olyan ember csak nincs m a magyar delegációban, aki az ezredek hazaszállítására kért öszegeket meg ne akarná szavazni. A vallási közoktatási alapok tárgyában kiküldött képv. bizottság tegnapi ülésében három albizottságot választott véleményes jelentés tételre. E bizottságok a következők: a vallási alapokra nézve Ghyczy Kálmán, Perczel Béla és Györffy Gyula; a tanulmányi alapokra: Salamon Lajos, Muzslai Sándor s Hoffmann Pál; a többi vegyes természetű alapokra: Simonyi Ernő, Vukotinovics, Török Dániel s Mihályi Péter. Az erdélyi-, szerb- és görög-keleti alapokra nézve a bizottság előbb felvilágosításokat kér a minisztertől. Nyilatkozat. Az Ellenőr idei 132. számában beköszöntő abudgevitához czimű czikk ötletéből a t. szerkesztő úr által tett azon megjegyzésre : „hogy én 420. frthazok azon bizonyos nyugdijakból, melyeket nem a hazafiságért osztogattak“ — ezennel hazafi és képviselői kötelességemnek ismerem kijelenteni, hogy ámbár én azon nyugdíjasok sorába tartozom, kiknek nyugdiját a képviselőház 1870 márczius 22-én 1626. sz. a. mint az 1848 ig fennállott nyugdijszabályok értelmében nyugdíjra igénynyel bírókét el nem vonandóknak határozta és igy én azt 1840—1850-ig az igazságügyi téren tett közszolgálatomért — de nem a Bach vagy Schmerling alatti szolgálatért, annál kevésbé pedig holmi muszkavezetésért — teljesleg jogosult lennék tovább is élvezni ; mindazáltal azt népfölségi alapelveimmel, népképviselői állásommal és független szabad meggyőződésemmel összeférhetőnek nem találván, ezen czims 420 írt nyugdíjról mai napon az igazságügyérhez 2287. sz. a. beadott nyilatkozatom szerint feltétlen lemondottam és erről a képviselőházat is értesittetni kértem. Ezen nyilatkozatomnak közlésére mind azon lapokat felkérem, melyek a fentebbi közleményt átvették volna. Pesten 1871 jan. 31-én. Lázár Ádám marosvásárhelyi népképviselő. Nem ereszkedve azon indokolás elemezésébe, melylyel Lázár képviselő úr értesít egy helyes eljárásáról, örvendünk, hogy felszólalásunknak ily hasznos eredménye lett személyeljük, hogy a képviselő úr által adott dicséretes példát követni fogják az országgyűlés két házának mindazon tagjai— bármely párthoz tartozzanak is — kik a törvénytelen, sőt nemzetellenes kormányok alatti szolgálatukért húznak nyugdíjt az országtól, melynek érdekei ellen eszközül használtatták magukat. A nyugdíjakról való önkéntes lemondás valódi minimumát képezi a bűnbánás azon tényleges jeleinek, melyek kedvéért fátyolt vethetni multjukra, de ha e méltánylandó példa nem követtetik önkéntesen az illetők által, akkor reményjük, hogy eljön az idő — s tán nemsokára — a midőn a képviselőházban lesz olyan többség, mely kitörül a költségvetésből minden jutalmat azok részére, kik nem hazafiságukért nyertek a közadóból fizetendő nyugdíjat. Csernátony. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése jan. 31-én. Somssich elnök jelenti, hogy K. Eötvös kultusminiszter beteg lévén, a költségvetés tárgyalásánál Tanárky Gedeon államtitkár fogja képviselni. Kérvények. Szeniczey Ödön benyújtja Puszta-Baracs birtokosságának kérvényét, hogy Baracs a dunaföldvári járásbírósághoz csatoltassék. Irányi Dániel beadja a pécsi tanító egylet kérvényét, mely a baranya megyei iskolatanács által már beadott folyamodványt támogatva a kultusminiszter által hibásan magyarázott oktatási törvény egy szakaszának helyes magyarázatát kéri. Napirend: A kereskedelmi földmivelési minisztérium költségvetése. Máttyás Arisztides sajnálkozva említi föl, hogy kevesen és csöndesen vesznek részt a képviselők a kereskedelmi ügyek költségvetésének tárgyalásában. Remélte, hogy Korizmics, kit szóló e téren tekintélynek tart, oda mutat a hiányokra, de az ő tegnapi beszéde nem irányult egyébre, mint a földmivelés előmozdítására és a súlyt itt is csak a gazdasági intézetekre fektette. Ebben is a jövő által vigasztalta magát, és mert 100 gazdasági tanintézetre 3-4 milliót nem adhatunk ki, még azon óhajtást sem fejezte ki, hogy egyelőre legalább 10 tanintézetet állítsunk. Szóló több figyelemben akarja részesíteni kereskedelmi állapotunkat, melyeket igen elhanyagoltnak mond. Hogy ennek mi az oka, (folytatá ezután) , meg vagyok győződve, hogy mindenki hitelviszonyaink hiányosságában, közlekedési eszközeink elégtelenségében és hiányosságában, és egyéb forgalmi intézetek, mint entrópék és doxok teljes hiányában keresi és találja a bajok okát. A kérdés az,mik okozzák ezen bajokat és mi annak oka, hogy eddig azok elhárítására oly kevés történt? Azt, hogy a bajokat a t. kormány okozta volna, nem fogom állítani, mert az csakugyan nem áll. De hogy ezen bajok chronikussá váltak, és hogy azok elhárítására oly kevés, úgyszólván semmi sem történt, annak igenis a kormány az oka. Említtetett, t, képviselőház, hogy mily káros az országra a kormányzati ágak helytelen felosztása. Hogy oly kevés történhetik a földmivelés, ipar és kereskedelem, de különösen a kereskedelem érdekében, annak nézetem szerint egyik fő indoka abban rejlik, hogy nálunk a földmivelés, ipar és kereskedelem egy minisztériumban van összefoglalva, a közlekedésügy pedig külön minisztériumot képez, ahelyett hogy a földmivelési minisztérium lenne külön és a kereskedelmi minisztérium a közlekedésivel össze lenne foglalva. Én nem képzelhetek magamnak a kormány részéről organikus eljárást a kereskedelem és ipar érdekében, midőn a közlekedési miniszter, kinek minden gondjának oda kell irányozva lenni, hogy épen az ország anyagi felvirágoztatása czéljából létrehozott közlekedési eszközök fontos feladatuknak meg is feleljenek, ha ő kizárólag közlekedési miniszter és kezében a kereskedelmi és ipartárca is nincsenek egyesítve; ha ő nincs azon helyzetben, hogy behatóan tanulmányozza a kereskedelem és ipar szükségeit, hiányait és akadályait, akkor ő magára van hagyatva. És ha ő egyebet nem tesz, mint vasutakat és csatornákat építtet, folyamokat szabályoz, anélkül, hogy a közlekedés ezen eszközeit, az ipar és kereskedelem érdekeit kellően felhasználja, hivatását bizonyára nem teljesíti. Én óhajtanám, bár minél hamarább belátná a kormány, hogy a kereskedelmi és ipar minisztériumot, ha czéljának meg akar felelni, okvetlen össze kell foglalni a közlekedésügyi minisztériummal. Miután a dolog így áll, mindazon hiányok miatt, melyekkel találkozunk, elismerem, hogy nagyrészt tulajdonképen a közlekedésügyi minisztert kellene megtámadnom , hogy e vita e tekintetben nem tartoznék a mai budget tárgyalásához, de végre is, mert az ipar és kereskedelmi minisztérium budgetje tárgyaltatik, s ha egyebet nem, azt minden körülmények közt megkívánom, hogy a kereskedelmi miniszter úr kövessen el minden lehetőt, hogy hathatósan befolyjon a közlekedésügyi miniszterre, hogy ez kötelességét kellően teljesítse. Nekem abból, hogy a közlekedésügyi minisztérium keblében nem teljesíttetik az, minek tekintettel a kereskedelem érdekére történnie kellene, azt kell következtetnem, hogy a kereskedelmi minisztérium befolyását nem használja fel kellőkép; minélfogva kénytelen vagyok a kereskedelem hiányait ma is megtámadni. Magyarázatul vagy mentségül mindenesetre nyomós indok az, hogy a kereskedelmi miniszter úr csak néhány hó óta vezeti tárczáját. Mondatott tehát tegnap és talán ez volt indok arra nézve, hogy a szónokok oly keveset foglalkoztak a kereskedelemmel, az mondatott Horn képviselő úr által, hogy az államnak tulajdonképen egyebet sem kell tenni, mint a kereskedelem akadályait elhárítani. Ez igen szép tétel tehát, ha vissza nem élünk ezen fogalommal, vagy félre nem magyarázzuk azt készakarva. Azon tétel, hogy az állam a kereskedés és ipar érdekében mentül kevesebbet tegyen a gyakorlati életben, teljes meztelenségében nem állhat fen, Magyarországon pedig legkevésbé alkalmazható. Ha Holland, Belgium, Anglia kereskedelmi viszonyairól beszélünk, el fogjuk ismerni, hogy a kormánynak ott igen kevés tennivalója van; elismerjük, hogy ott a hitelviszonyok megszilárdultak ; kellő törvények védik a kereskedelem és ipar érdekeit, hogy a társulati munkásság annyira ki van fejtve, hogy egyesek, az államban élő polgárok úgyszólván mindent megtesznek. De nem ismerem azt el, hogy ez álljon Magyarországra nézve, hol annyira zilált viszonyok közt élünk, s hol ennélfogva még számos reformok kellenek. Itt a helyes kereskedelmi politika nem az, hogy a kormánynak nem kell egyebet tenni, mint félretolni az akadályokat, mert itt a legnagyobb akadály az, hogy nincsenek pozitív institutióink. És ez értelemben nem lehet beszélni akadályok elhárításáról, de újjáteremtéséről a kereskedelmi viszonyoknak. Azt hiszem, senki sem tagadja azon állítás valódiságát, hogy az államnak feladata, a hitelviszonyok folytonos emelésére mindent elkövetni, mi tehetségében áll. Az mondatott: mindent, mi a kormány tehetségében áll. Nem akarok kitérni odiosus tárgyra, mely itt jogosan és méltányosan annyiszor vettetik a kormány szemére, t. i. szerencsétlen közjogi helyzetünkre; nem akarom azt állítani, hogy egyes egyedül közjogi állapotunk az oka, hogy pénzügyeinken függetlenül segíteni nem tudunk. De intézkedjünk, amennyire állapotaink megengedik, hogy pénzügyi viszonyaink rendeztessenek, hitelviszonyaink szilárdabb alapra fektettessenek, hogy ne legyünk kénytelenek egyetlenegy bécsi pénzintézet önkényének odadobva lenni. Hogy ez nagy baj, azt a kormány is beismerte. Emlékeztettem a t. házat 1869-ben azon vitákra, melyek a pénz vagy ha úgy, tetszik iparezisis idejében itt folytak, midőn Lónyay akkori magyar pénzügyminiszter kimondta egész nyíltan, hogy igenis arra kész törekedni, ne legyünk a bécsi nemzeti bank önkényének a hitel összegére nézve alávetve. Mondom tehát, mit a kormány maga elismert, hogy ez baj, és ha ez a közjogi alappal nincs összeköttetésben, annál inkább megtámadhatom a kormányt, hogy e téren mit sem tett. Hogy Magyarországon a földmivelés érdekeinek előmozdítására csak egy hitelintézet nem elegendő, az kétségtelen. Igaz, hogy a kormány nincs hivatva földhitelintézeteket felállítani. De a kormány hivatva van törvénybeli és egyéb kormányzati kedvezményekkel felkölteni a kedvet az egyesekben, előmozdítani a társulási szellemet, hogy ily hitelintézetek létrejöjjenek. Történik valami e téren ? Nem, sőt oly helyzetben vagyunk, hogy p. Erdély a földhitel jótéteményeiben nem részesülhet. Tudom, hogy ennek egyik oka a telekkönyvi hiányban fekszik. De tagadom azt, hogy azért, mert Erdélyben telekkönyv nincs, ne lehessen módot találni, hogy a hitelintézetek földhitelműveleteket Erdélylyel ne kössenek, és egyúttal saját speciális érdekeiket is meg nem óvhatnák. Vagy a közlekedés terén semmi feladata nincs a kormánynak ? Csak az akadályok elhárításának nevezzük azt, ha nem akarjuk megszüntetni azon számtalan visszaélést, mely az önző és saját érdekeinket az igazságtalanság határáig szem előtt tartó vasúttársaságok részéről űzetik. Daczára annak, hogy régi engedélyokmányok támogatják, a t. kormány mégis elkövethetne valamit, hogy amennyiben az engedélyokmányok megengedik, az illető vasutak a növekedő forgalom mellett kötelmeik teljesítésére szoríttassanak. A t. közlekedési miniszter úr azt állítja, hogy elkövettek. Bátor leszek egy pár adatot felhozni, mely igazolja ezeknek ellenkezőjét, vagy tett-e valamit a t. kormány forgalmi intézetek létrehozására nézve. Én ugyan úgy tudom, hogy a vasutak nem arra valók, hogy egy országnak felesleges termését raktározzák. Nem méltóztatott a kormány szem előtt tartani azon elvet, hogy egy vasút csak arra való, hogy a „force se traction-t“ adja, hogy minden egyébnek más forgalmi intézetek által kell közvetíttetnie. Ilyenek az országos raktárak úgy nyerstermények, mint egyéb kereskedési czikkekre ; mi történt e téren ? Örömmel hallom, hogy valahára kezd a kormány foglalkozni az entrepots és docks eszméjével. Meg vagyok győződve, hogy a kormánynak már évek óta tudnia kellett azt, hogy entrepots és docksok nélkül a magyar zilált kereskedelmet reorganizálni lehetetlen, és mégis 4 év múlt el, és pozitív lépések e téren nem történtek , legfelebb csak tanácskozások a minisztérium kebelében. A kereskedelmi törvények szintén nem egyebek, mint az akadályok elhárításának eszközei? Igaz, hogy ezek létrehozatala nem tartozik a kereskedelmi miniszter egyenes intézkedése alá, hanem nem ártott volna, ha a kereskedelmi miniszter figyelmeztette volna többi t, hivataltársait ezen reformokra és azok égető szükségére. De van egy oly tárgy, ahol a kormány közbenjárása nélkül épen nem lehet semmit sem tenni és ez az, ami legelhatározottabban támadja azoknak állítását, akik mindent magánosok által akarnak a kereskedés terén elintézni, és a kormány csak az akadályt hárítsa el, és ez a nemzetközi kereskedés. Kereskedési szerződések létrehozása, megnyitása a messze külföldön kereskedelmi piacoknak a haza számára, oly munka ez, amit magánosok a kormány nagyobb beható munkálkodása nélkül képesek elérni ? Felfogásom szerint, nem a konzulátusok ügye, hogy a messze távolban a hazai kereskedés érdekei megoldassanak és ellenőriztessenek, ez magánosok ügye ? mindenesetre és kizárólag a kormányé. Ez tehát ismét csak az akadályok elhárítása lenne! Én tisztelt ház! azon legbensőbb meggyőződésemet ismétlem, hogy Magyarországban azon tűnt, hogy az iparnak és kereskedésnek nincs egyébre szüksége, mint arra, hogy az akadályok elháríttassanak, veszélyesnek tartom. Nem gyámkodást akarok az ipar és kereskedés felett; nem azt, hogy az iparnak és kereskedésnek minden szabad mozgását a Kormány rendeletekkel és felügyeleti jogával gátolja; nem ezt akarom ; ezen szemrehányás ellen tiltakozom, de akarom azt, hogy ahol az egyesek és társulatok nem képesek mindent megtenni arra, hogy a kereskedés ügye rendes kerékvágásban haladjon, tegye azt a kormány. Ez pozitív működés, és nem az akadályok elhárítása. Azt mondta a tisztelt közlekedési miniszter úr, vagy legalább beszédében érintette, hogy a kormány mindent megtett azon bajok elhárítására, melyek a közlekedés terén mutatkoznak. Tehát azt akarja mondani, hogy több bajon nem lehetett segíteni, mint amennyin segített. Ezt tisztelt ház, kell, hogy kétségbe vonjam. Mik a közlekedési calamitások ? Hogy ezen szó igen találó — ha szótáromban nagyobb számban lennének az élesebb kifejezések, talán még élesebbet választanék, — azt bizonyítják azon napról napra előforduló panaszok és felszólalások az illetékes testületek részéről, melyek alaposan és megcáfolhatlanul indokolva emeltetnek a kereskedelmi és közlekedési miniszter urak ellen, s mutatja azon legutolsó fellépés is, mely engem valójában elszomorít, a pesti kereskedelmi testület és illetőleg a pesti gabnacsarnok részéről, mely azt hiszem a t. kormányt, de talán a t. házat is foglalkoztatni fogja, melyben a mai legégetőbb hiányok ki lévén jelölve, a leghangosabb panasz emeltetik azon tétlenség és erélytelenség ellen, mely e minisztériumokban uralkodik. Lássuk a calamitásokat. Én tehát, de mindenki is, ki a forgalom emelkedését néhány év óta figyelemmel kísérte, kell, hogy belássa, hogy Magyarországban a vasutak kettős vágányok nélkül a kereskedelem igényeinek megfelelni nem képesek, hogy Magyarországban minden nagyobb, különösen a kivitelre irányzott vasútnak kettős vágánynyal kell bírnia. Mit tett a minisztérium e tekintetben ? Még 1868-ban emeltetett a kereskedelmi testületek részéről ez irányban hangos panasz. Vegyük az államvasut-társaságot. Mit tett ez 1868 óta ? Czeglédtől Pestig és Pesttől Váczig csináltatott kettős vágányt, de Pest és Bécs között, valamint Czeglédtől lefelé nyoma sincs a kettős vágánynak. Azt mondja a t. közlekedési miniszter úr, hogy nincs jogunk ezt követelni. Én ezt tagadom. Ismerem az engedélyokmányt, annak 5-ik pontja azt mondja szóról szóra, hogy a vasúttársaság minden időben köteles lesz a forgalomhoz mért közlekedési eszközökről gondoskodni. Erre támaszkodva, én mint ügyvéd, minden időben magamra vállalnám a felelősséget e társulatot bíró által kényszeríteni a második vágány rakására. Az igen t. miniszter úr lehet, hogy más nézetben van, de hogy az igen t. miniszter úr nézete tán elszigetelve fog állani , mutatja a bécsi kereskedelmi minisztérium eljárása is mely által és most kényszerittetett az államvaspályatársaság arra, hogy Bodenbach előtt egy másodvágányt létesítsen,n épen hasontartalmú engedély-okmány alapján. És t. képv. ház, ha azon helyzetben van az ország, hogy azért, mert 25—30 évvel ezelőtt az akkori viszonyok közt, és nem a mostani viszonyokhoz mért engedélyokmány alapján, egy vasúttársaság ma is a kereskedés igényeit figyelmen kívül hagyhatja, az országot közvetlenül napról napra károsíthatja, és mi t. i. az ország, azon helyzetben vagyunk, hogy a bajon nem segíthetünk, akkor mondjunk le minden kormányzatról, mondjunk le az alkotmányosság áldásairól. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De akkor tehát, ne is követelje a kormány oly szigorúan az adózási terhek behajtását, ha másrészről nem tud eleget tenni azon kötelességnek, melylyel tartozik az adózó népnek. Azt fogja talán mondani a kereskedelmi miniszter úr, mert hiszen tudnia kell róla, hogy 68 óta sok történt az államvaspályánál, hogy azóta nevezetesen a kocsipark megszaporodott. Igen, számlag megszaporodott, de az eredmény ma is ugyanaz, bizonyítékául annak, hogy a szaporítás nem volt elegendő. Megszaporodott a kocsipark, de növekedett a forgalom, ha nem is a nyers termények, gabona, bor, dohány és ilyenekben, de növekedett az úgynevezett darab-kereskedés, az úgynevezett „Stück-Handel“,és az veszi el azon kocsik egy részét, melyek a gabonakivitel s kereskedés czéljából, mint szaporítás az illető pályánál beszereztettek. Az állapot tehát ugyanaz. Hogy az igen t. miniszter úr nem kiván szoros s szigorú kimutatást a felett, hogy mennyiben felel meg a kocsik létszáma a kivitel és általában a közlekedés igényeinek, az nem a mi hibánk. Hanem, hogy a kereskedőknek annyival inkább igazuk van, midőn e hiányokat számokkal igazolva tüntetik fel, az kétségbe vonhatlan; csak az sajnos, hogy oly ritkán és csekély mértékben hallgattatnak meg. Az igen t. minisztérium és illetőleg a kereskedelem érdekeit is gondviselő közlekedési miniszter úr a legújabban bocsátott ki és folytonosan bocsát is a társaságokhoz rendeleteket, sajnos, hogy én a legtöbbeknek czélszerűségét nem vagyok képes belátni. Teszem, hogy a gabona vidéken, kisebb állomásokon, hol nincsenek elegendő raktárak, meg ne romolják, ami azáltal áll be leginkább, hogy szabad ég alatt hever eső, és minden viszontagságnak kitéve, azt a rendeletet adta ki, hogy nem szabad szabad ég alatt lerakni és a társaságnak nem szabad addig átvenni, míg fedél alá nem ehet. Ez szerény felfogásom szerint nem célra vezető eljárás, mert sok részben megakasztja ott is a forgalmat, ahol más után talán könnyebben lehetett volna rajta segíteni. Ha az igent, miniszter úr nem rendeli el, hogy raktárak építtessenek, mert ezek építésére egész a végtelenig jogosan csakugyan nem lehet kényszeríteni a társaságokat, mégis kényszerítse legalább arra e társaságokat, hogy födanyagot szerezzenek be, vagyis, hogy már egészen belemenjek a kereskedés ezen ágába, hogy szerezzenek vagy 1000 drb. ponyvát és ezen 1000 drb. ponyvával takarják be a szabad ég alatt levő gabonát. T. hát! . Én nem tudom, hogy szeretik e azokat a rovatokat a lapokban olvasni némelyek a képviselő urak közül, melyek a kereskedés hiányairól szólnak. De csakugyan néha elrémítő dolgokat olvas az ember ott. Én nem régen olvastam egy svájczi levélből, hogy csak negyedfél hónap kellett arra, hogy a gabona Magyarországból Pestről, Szegedről, szóval Magyarországból oda kijusson. E hibának azonban csak részben lehet oka a mi helyzetünk, mert hiszen, ezen gabna keresztül megy Ausztrián és Bajorországon, azonban, hogy nyitott, fedetlen kocsiban helyeztetett itt el, hogy negyedfél hónap kellett elszállítására, és a gabna úgy érkezett meg, hogy kapával kellett kivájni a kocsiból, annak mindenesetre az itteni manipulació volt az oka. Aki Magyarországon csak egyszer vásárolt és így kapja meg czikkeit, az soha többé ide vásárolni nem jó, inkább elveszti azon előnyét, hogy Magyarország van hivatva, előbb mint Oroszország vagy az aldunai tartományok, vagy Észak Amerika gabonájával a világ piaczán megjelenni, és inkább más forrásokból és drágán vásárol mintsemhogy ily körülmények között Magyarországon gabnavásárlásba bocsátkozzék. És vájjon lehetne-e ezen károkat számokban kifejezni, vájjon elhiszi e a t. ház, hogy a kereskedés a közlekedés akadályai által okozott veszteséget valóságos pénzzel kifejezhetők , vájjon elhiszi-e, hogy úgy veszti el a nemzet vagyonát, hogy azt helyre pótolni soha nem lehet. Ha a gabonában oly hiánylat van, mint ma nálunk, t. i. 6—7, sőt 8%, akkor méltóztassanak kiszámítani a veszteséget, azt fogják látni, hogy milliókra mennek azon összegek, melyek tényleg elvesznek, úgy mintha ezen milliók egy rakáson lennének és mi azokat az Aetna torkába vetnék. Hogy a nemzet vagyona ez után évről évre tényleg milliókkal megkárosíttatik, az kétségtelen, és hogy a kormány mégis oly keveset tesz ezen hiányoknak megszüntetésére és orvoslására, azon valóban csodálkoznom kell. Tehát keveset kell még mondanom, hogy legalább részemről abban a hitben élhessek, hogy nem ellenmondási viszketegből, hanem tényleg a hazai kereskedés hiányos viszonyaiból és sajnos állapotából indulok ki, midőn a kormánynyal szemben e bajok miatt, ha nem is panaszt emelek, de aggályt kell, hogy kifejezzek. Azt tekintetbe kell vennem, hogy helyzetünk nem olyan, miszerint minden bajt egyszerre orvosolni lehessen, azt tudom, hogy sem physikai időnk nincs rá, sem elégséges pénzzel nem bírunk, hogy minden reformot életbe léptessünk, s azt is megengedem, hogy nem vagyunk azon helyzetben sem, hogy belássuk minden reformok összegét és hogy szellemi erőnkkel egyszerre fel tudjuk fogni a tennivalók halmazát; de hogy ezekkel szemben is az ipar és kereskedés érdekében oly kevés történt, hogy oly kevéssé vétetik figyelembe az, hogy ha Magyarországban a kereskedelem vészit, a termelés vészit ott, hol a kereskedés a nemzet fővagyonosodása forrását képezi, ott a kereskedelem mint övezős karoltatik fel; de ott, hol mint Magyarországban, óhajtásunk szerint a kereskedelem csak közvetve a nemzeti alapvagyon, a termelő képesség kifejlődésének eszköze, mondom, hogy ott a kereskedelem érdeke épen oly fontos, mint a földmivelés érdeke, mert azonos a termelés érdekével, és csak más alakban nyer kifejezést. E tekintetben nem lehetek tehát nyugodt és kell, hogy mély sajnálatomat fejezzem ki, s azon aggodalomnak adjak kifejezést, hogy ha ez néhány évig így megy, akkor Magyarország kereskedelme systematice tönkre lesz téve. Én is azok közé tartozom, kik igen szeretnek gazdálkodni, gazdálkodni a nemzet erejével. Ott ahol annyi szükséglet van, bizonyos sorrendet kell tartani, és nem lehet mindent egyszerre elintézni. Nem lehet azonban elismernem, hogy Magyarország oly sajnos helyzetben lenne, hogy a kereskedés, iparviszonyok javítására és az által közvetve átalában az összes termelő nép jólétének növelésére egy pár milliót ma már ki ne adhatnánk. Igaza van Kerkapoly pénzügyminiszter úrnak, midőn azt mondja, hogy be kell fektetni az országba, ha hasznosnak mutatkozik, akár adóssággal is; de miért nem követik az elvet ott, hol legjövedelmezőbb, miért teszik ezt csak egy irányban, miért nem épen ott, a hol az legindokoltabb ? Én t. kép, hát óhajtom, hogy ha eddig nem, úgy ezentúl a t. kormány jobban viselje szívén a kereskedelem és ipar és vele kapcsolatban a termelés érdekeit is. Nyúljon valahára azon reformokhoz, melyek által a nemzeti vagyonosodás, melynek eddig csak csalképét tüntette fel, valóságos ténynyé lesz. Gorove István közlekedési miniszter miután Máttyus olyanokat is előhozott, melyek a közlekedési ügyet illetvén, a kereskedelmi napi mozzanatokkal pedig összefüggvén, azonnal válaszol. Maga a képviselő úr kiemelte beszédében, hogy mennyire emelkedett Magyarország kereskedelmi forgalma. Lehet e ennél fényesebb adat arra, hogy Magyarország kereskedelme csakugyan emelkedőben van ? Mindnyájan tudjuk, hogy a gabna kivitel ezelőtt 2—4 millióra ment, s ma már 20— 25 millióra rúg. Nem csoda tehát, hogy a forgalmi eszközök nem képesek az ily rögtöni emelkedésnek eleget tenni. A kormány egyik feladata volt mindenféle vasúti összeköttetést létesíteni. Fölemlíti a háború visszahatását is. A vasúti szekerek egész a határig mennek, de mit használ, ha onnan nem szállítják tovább, mert a hadi készletek veszik igénybe a szomszédos állam közlekedési eszközeit. Egyébiránt a kormány minden tekintetben megteszi az intézkedést, hogy a calamitásokat orvosolja ; ez kitűnik már a költségvetésből is. Korizmis László azért szólal föl, hogy kijelentse, mikép nemcsak a mezőgazdaság érdekli, s ha tegnap sokkal pongyolább volt, mint kellett volna, annak az az oka, hogy mindenki úgy beszél, amint épen helyesnek találja. Nem mondta, hogy 10—16 év múlva fogjunk a dologhoz, hanem hogy ennyi idő alatt megbizhatjuk a terhet. Érkövy Adolf, a földmivelés és mezei ipar emelkedésének kitüntetésére összehasonlítást tesz 1844 és 1858 közt, mely éveket az utolsó huszonöt év legjobb éveinek mondják. 1844 ben gyapjúkivitel volt 21 millió frt, 18 millió szemes gabna s az állatfélék 9 milliót tettek. A czukor, liszt és szesz tekintetbe se jöhet. 1868-ban a gyapjú kivitel 33 millióra, gabna 130 millió, liszt 24 millió, állatokból pedig 38 millióra rúg; a szesz most 6 millió frtot képvisel a kivitelben, s az 1869-iki zárszámadások szerint 6—7 milliót jövedelmez, most pedig 8 milliónál többel szerepel. Az első gőzmalom 1840-ben épült Pesten, 1850 —51-ben a második és harmadik, most pedig a budapesti gőzmalmok 13 millió mérő gabnát képesek megőrölni, 13 millió mázsa kőszenet fogyasztanak és 5 ezer embert foglalkoztatnak. 1847 ben még sorsolás útján óhajtott a gazdasági társulat egy cséplőgépet hozatni Angliából, s azóta 1500 gőzerős cséplőgép van a hazában. De az állattenyésztés el van hanyagolva, mert eredményt csak a sertés kivitel mutat. Mezőgazdaságunk egészen a föld kizsarolására szorítkozik. Az erdők szintén elhanyagolvák. Hegyeink, ormaink kopárok, a tavak, folyók halnélküliek. — Megemlíti szóló a gazdasági irodalom hanyatlását is, az úrbéri minimumot, mely a szabad kereskedést, és átalában a nemzetgazdasági mozgalmat gátolja. A teleitvényesek kérdése által 20—25.000 család van érdekelve olyképen, hogy a lét és a nemlét között lebeg, mert szóló ismer eseteket, hogy templomos, iskolás faluk ma meg voltak, két hónap múlva pedig szerződésük letelvén, 3— 4000 ember fedél és kenyérkereset nélkül volt, és földönfutóvá lett. Mikor 20—25.000 ily családról van szó Magyarországon, hol tulajdonkép a rendezett községek száma úgy is csekély, mindenesetre kiváló figyelmet érdemelnek. De erre nézve már be van adva a törvényjavaslat. Az aszály és fagy esőzések kártékonyságával szemközt felhívja a figyelmet a csatornázásra. Végül pedig a sok ünnepnap kártékony hatását is fölemlítvén, kijelenti, hogy a minisztérium iránya felől, a felsorolt hiányokkal szemközt, meg van nyugodva. Péchy Tamás az utolsó szónok volt az átalános vitában. Leginkább Gorove beszédére tett megjegyzéseket, ki a kettős vágányok miatt intézett kérdésre nem válaszolt Máttyusnak. Érkövy adataira azt mondja, hogy azok igen természetesek, miután a felhozott időköz nagy haladás ideje s míg 1844-ben nem volt vasút, most már majd minden irányban van. A kor érdeme ezen haladás és nem a kormányé. Van haladás, de nem olyan, a milyennek lenne kellene. — Az átalános vitára többen feljegyezve nem lévén, a zárbeszédek következtek. Tisza Kálmán beszédje elején Érkövy adatairól szólt. A kiviteli czikkek ára 1844 és 68 közt nagyon emelkedett, de gondoljuk meg, hogy mennyire változott kiviteli czikkeink értéke is. Az előttem szóló fölemlítette egyéb hiányaink között az úrbéri maradványok és más hasonlókról szóló törvényt. Én abban, hogy ezeknek megoldása okvetlenül szükséges, vele tökéletesen egyetértek, és mert akarom, hogy ezen megoldás mentül hamarabb bekövetkezzék, nem fogok ezekről ezen alkalommal többet szólani, midőn róluk beszélni igen, de megoldani a kérdést nem lehet. Hanem elvárom, hogy a t. képviselő úr pártolni fog, midőn majd, ha más nem teszi, indítványozni fogom, hogy a budget bevégzése után első helyre tegyük ezen kérdések megoldását, (Helyeslés balfelől.) amelyeket nemzetgazdasági és politikai tekintetben megoldani mindenek felett szükségesnek tartok. (Tetszés balfelől.) Igen, barátom és elvrokonom Máttyus Arisztid beszédjének elején megvallom, hogy megijedtem amennyiben azt hittem, hogy a kereskedelemre vonatkozó nézeteink eltérnek egymástól, amit részemről nagyon nem szerettem volna, miután oly szerencsés vagyok, hogy nézeteink rendesen találkozni szoktak. Azonban én úgy látom, hogy e tekintetben sem közte, sem köztem és azok között, akik az ellenzék részéről a tegnapi napon felszólaltak, lényeges különbség nincs , mert én legalább azt hiszem, hogy épen azoknak eszközlését kívánta mai beszédében, amit a tegnapi napon szólók kívántak és amit én is kívánok. Mert ő is kívánta a hitel hátrányainak elhárítását, kívánta a kereskedelem hátrányainak közlekedési eszközök és vám tekintetében és a konzulátusok jobbá szervezése általi elhárítását, és ez az, mi a szabad kereskedés elve szerin kívánható, és kívánandó, mi nem beavatkozásnak jele, hanem elhárítása az akadályoknak. Ezt teljes örömmel konstatálom, nem akarván ismételni azokat, amiket ő véleményemmel tökéletesen megegyezőleg oly szépen és helyesen elmondott. Az igen. közlekedési miniszter úr beszédére van még egy pár észrevételem. Ő azt mondta, hogy Máttyus Aristid képviselő úr 3—4-szer visszatért arra, hogy mennyire emelkedett Magyarország kereskedelme, tehát ezáltal mind a jelen miniszternek, mind neki, ki kereskedelmi miniszter volt, a legnagyobb elégtételt szolgáltató. Én azt tudom, hogy ha sok a bevitel, és különösen mint említve volt, nem nyers, hanem mint gondolom „Stück Waaren“-okból , mindenesetre örvendetes jel, mert azt mutatja, hogy az országnak van miből venni. De én azt tartom, hogy annak oka, mikép volt, mivel megvenni, abban rejlik, hogy ha egyes vidékeket ért is csapás, hazánkban az utolsó időkben elég jó termés volt, míg a külföldi rész termés kivételt idézett elő. Azt, hogy itt jó termés volt, vagy azt, hogy ott rész termés volt, hogy ezt a minisztérium csinálta volna, azt minden tiszteletem mellett sem hihetem. S ha abból azt méltóztatik következtetni, hogy ez a minisztérium érdeme, erre másfelől azt lehet mondani, ha, mitől az isten őrizzen meg, majd rúsz év következik be, hogy ez a minisztérium bűne. Hanem az igaz, ekkor megmaradhatna a közlekedési miniszter úrnak azon vigasztalása, hogy épen úgy, mint most mondá : nem azért van kevés kocsi, mert nem szaporítják, hanem azért, mert növekedett a kereskedelem, akkor meg azt mondhatná: íme, nehogy megint panasz legyen a közlekedési eszközök hiányossága miatt, úgy intézkedett, hogy a kocsik elegendők legyenek, vagy tán még egyszerűen érdemül hozhatná fel,mellőzve az okot, ami azt előidézte: ime, alig panaszkodtak azon, hogy nincs elég kocsi, s már elég van. (Derültség balfelől.) Azon kérdésre, hogy a második vágány miért nem állíttathatott fel, arra a miniszter úr nem felelt. Azt, hogy a közlekedési eszközök első percben mindjárt nem teremhetik meg gyümölcseiket, elismerem, de azt bátor vagyok a miniszter úr figyelmébe ajánlani, hogy kereskedelmünknek egyik legnagyobb akadályát közlekedési tekintetben a czegléd-szolnok pesti közlekedési nehézségek képezik. Két éve már, ha jól emlékszem, hogy e nehézségen segíteni akart egy magántársulat államsegély nélkül, de a minisztérium ellenszegült, és a többség minket leszavazott, és ennek elhárítására még most sem történt semmi. Ezt, azt hiszem, hogy nem lehet semmiféle rosz concessióval, mely még a régi időtől maradt reánk, helyre ütni. (Helyeslés balfelől.) A 8 hónapig tartott háborúra figyelmeztetett a miniszter úr. Ez igaz, de ezt Máttyus képv. ur sem hagyta figyelem nélkül. De midőn meggondolta, hogy ezen 8 hónapos háború folytán, habár nem is egészen helyeselhető, s habár e tekintetben is a kormány nagyon későn kezdett gondoskodni, megeshetett az, hogy kocsijaink egy része visszatartatott, meggondolta azt is, hogy épen ezen bábom által kivitelünk igen csökkent; ha tehát csökkenés mellett is kevés volt a kocsi, ha nem lett volna háború és teljes kivitel lett vala, akkor bizonyosan még kevesebb lett volna a kocsi. Azt, hogy csak a vasutak állítsanak raktárakat, azt Máttyus képv.társam egy szóval sem mondta; ő épen azt mondotta, hogy raktárak előállításáról másképen kell gondoskodni. Nem akarok hosszasan visszaélni a t. ház figyelmével. (Halljuk) méltóztassék megengedni, hogy még csak pár szóval feleljek azokra, miket a t. keresk. miniszter úr tegnapi beszédében megjegyezni méltóztatott. Egy szemrehányást tett nekem s azt monda, hogy ha megemlékeztem volna a régi barátságról, s mellőzöm az ellenzékeskedést, melybe beleéltem magamat, magán után megnyugtatást szerezhettem volna magamnak azokra nézve, melyeket tőle kérdeztem ; az igaz, hogy akkor azon nagy szorgalommal, melyet kifejtettem, nem brillírozhattam volna. A barátságra politikai nézetkülönbségnek befolyása nincs. Én azt hiszem, hogy a legkülönbözőbb politikai nézetek mellett fennállhat a barátság mindaddig, míg a kölcsönös becsülés fenti áll és én részemről biztosítom a t. miniszter urat, hogy épen, mert a becsülést tartom, a ba