Ellenőr, 1872. március (4. évfolyam, 50-77. szám)

1872-03-31 / 77. szám

Előfizetési árak Egész évre . a 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár.­­ Szerkesztési iroda: Festen, nédor*utcza 0. szám. Semmit sem közlőnk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 77. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reklamátiól: Légrády tes­térek Irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendő!«. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri beigtatásáért . . . . 10 kr. A nyilt­ tér egy "petit sora 30 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcasa 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sas utcza 14. sz. ala * intézendők. Vasárnap, már­­zius 31. 1872. IV. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre..........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) ST" "Nb járalék a könyvárnál után történt meg­­­.­rendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által. A negyedévi előfizetések megtorlódása sótt , munkát adván a posta- és kiadó­hiva­taloknak, kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit s illetőleg ezeknek megújí­tását, m­iné­l korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy ké­sedelmet tapasztaljon. Felhívás. A baloldali országos végrehajtó bizott­ság működését megkezdte, a baloldali körök­nek, sőt egyeseknek is felvilágosításokat nyújtani kész, és felhívja az illető köröket, hogy a végrehajtó bizottsággal érintkezésbe lépve c­ímeiket bejelentsék. Az országos bizottság csak erkölcsi fegyverekkel rendelkezik s igy pártunk tag­jainak csak morális támogatást nyújthat. Az országos bizottság azon nézetben van, hogy a választásokra hazai legméltóbb és legsikeresebb eszköz a nép felvilágosítása, miért is óhajtja, hogy ez hírlapok, röpiratok közlése, felolvastatása és élő szóval leendő megmagyaráztatása által, de mindenesetre eszközöltessék. Az országos bizottság figyelmezteti a baloldal minden tagját, hogy félre téve a kicsinyes tekinteteket, legfőbb czélul pártunk többségre juttatását tekintsék,­­ és ez ok­ból minden méltó és törvényes eszközöket felhasználva egyenként és tömörülve műkö­déseiket minden képviselői kerületben meg­kezdjék és kitartóan folytassák.­­ Figyel­meztetjük különböző kerületekben lévő elv­társainkat, hogy képviselőjelöltjeiket gondo­san meg­válaszszák, mentői előbb kitűzzék s azoknak neveit a végrehajtó bizottsággal tudassák. Minden közlemények Pestre, Váczi ut­­cza első szám a baloldali kör helyiségébe „az országos baloldali végrehaj­tó bizottságnak“ czimzendők. Pest, 1872. márcz. 28. A baloldali országos végre­hajtó biz­ottság. A kormánypolitika fogásai. II. Midőn Kossuth . . . S ne higgyék a jobboldali alakoskodás főnökei és szolgái, hogy e nagy név tulaj­donosa iránti hazafias tiszteletem és egyé­ni hálaérzetem nyilvánításától tartózkodni fog, bármilyen körülmények közt is, s bár­mely politika kedvéért, akár ajkaim akár tollam szózata. Kossuth nevének emlí­tésétől félhetnek azon gyáva és szolgal­elkü emberek, kik talpát nyalnák, ha itthon és kormányelnök volna, hivatalt és kegye­ket osztogathatna. Kossuth iránt elfe­ledhetnek minden szemérmet azon koldus aristokraták és zsoldos firkászok, kik ala­mizsnához és jutalomhoz vélnek csúszkál­hatni, ha megtagadják, sőt bepiszkolják nemzeti büszkeségünk egyik világhírű oszlo­pát. Én nem voltam szolgája soha senki­nek, s így nem félek kalapot emelni Kos­suth előtt sem. Én megmutattam nem­régiben is, (s erre még lesz mondani­valóm később is) hogy az egyénisége iránti ke­­gyeletes megemlékezés határait meghaladó eszélytelen tüntetések ellen van bátorságom felszólalni, ha népszerűtlen is felszólalásom, de más részről, az olyan politikát, mely Kossuth nevének elhallgatása vagy gya­­lázása nélkül nem tarthatná magát kor­mányon, én ugyan soha sem ismerném el sem szabadelvűnek, sem magyarnak, sem becsületesnek. Ismételve tehát e czikk kezdő szavait — midőn Kossuth kimondta azon néze­tét, melynek közléséért Böszörményi László fogságban lehelte ki hazaszerető ne­mes szellemét: kormányunk pártja és sajtója kifogyhatatlan volt elszörnyedésében. Miben állott azon veszedelmes nézet halálra vezető közlésének lényege? Abban, hogy egy osztrák birodalmi politika követelmé­nyei és a magyar önkormányzat igényei nem férhetnek össze. Hogy Kossuth élesebb modorban adta elő nézetét, azt elismerem, de hogy e nézet lényege nem volt egyéb, mint a­mit fenebb vontam ki belőle, arra legkétségtelenebb bizonyítékul szolgáltak mindazon czikkek, melyeket Kossuth azóta írt, s a­melyek után Mocsáry Lajos bará­tunk nem alaptalanul adhatott kifejezést vé­leményének, miszerint turini nagy hazánkfia hazajövetelét nem gátolja többé saját állás­pontja sem. Bár­miként álljon is azonban magya­rázatunk helyessége vagy helytelensége a Kossuth által nyilvánított nézetre vonat­kozólag : tény, hogy e nézetet nem tette magáévá pártunk soha, mert pártunk nézete mindig az volt, hogy Ausz­tria és Magyarország érdekei nem ellenté­tesek, csak a kormányrendszer roszasága ál­tal­­ összeférhetők, mihelyt egyik sem akar a másik dolgába elegyedni. A­mi pedig a monarchia fennállását s a Habsburg-ház uralkodásának szilárdságát illeti, ezt a ma­gyar nemzet jóllétével és jövőjével nem csupán összeférhető fogalomnak, de egye­nesen biztosíték gyanánt tekintette pártunk mindig. És ez volt a jobboldal nagy baja, s ezen a nagy baján akart segíteni öt év óta minden nap és minden áron. Any­­nyira érezte eredeti bűneinek terhes vol­tát és kimaradhatatlan szüleményeit, hogy nem reménylhető fenmaradásának tartós­ságát csak azon esetre, ha valamiké­pen kormányképtelenség hírébe ha­­zudozhatja a baloldalt, s csak addig a­míg ezen koholmánya iránt kizsákmányol­hatja a nép hiszékenységét s az udvar bi­zalmát. Egy szóval: észlelvén, hogy pártunk nem áll a Kossuth érintett nézete szerinti incompatibilitás terén, megfeszítet­ték minden erejüket, hogy egy nézetük sze­rinti incompatibilitás terén ál­lóknak tüntessenek fel. Nem foghatván ránk, hogy a dynastia és hazánk együttes boldogulását incompatibilis dolognak tart­juk, ránk fogták, hogy pártunk elvei s kor­mányra juttatása közt incompatibilitás van. S ezen ámításon miniszterkednek öt év óta. A néppel elhitetni törekedtek, hogy baloldali kormány nem is lehetséges, mert hát a fejedelem nem jó szemmel nézi a közjogi ellenzéket, nem bízná ezen párt vezérférfiaira a kormányzatot, ha mind­járt törvényhozó többség által támogatná is őket az ország érzelme és akarata. Fel­felé pedig terjesztik a gyanúsítást és rá­galmat, miszerint a baloldal nem meg­bízható: nem tudni, mit titkol; ki tudja, mit akar; forradalmi utógondolatja lehet ; még Kossuthot is éljenzi; szörnyűség. Vigyázz! mert cserfánk tövét túrja a vaddisznó, hogy malaczai részére hulja­­nak le fiaid — szólott a mesék álnok macs­kája a tetőzeti fészek sasához. Aztán le­­sompolygott a vaddisznóhoz figyelmeztetni ezt, hogy a sas kiült az ágra s malaczot les fiai ebédjére. Ki ne tudná a mese vé­gét ? Az egymás iránti bizalmatlan­ságra bujtogatott és rémitett sas és vaddisznó nem mertek mozdulni s kis­dedeik elvesztek éhen fenn és alant, az incselkedő gonosz macska lakmározására. Ebből áll a kormánypolitika azon fo­gása, mely feltalálta és hirdeti, hogy a baloldal nem kormányképes s igyek­szik ezt elhitetni felfelé is, lefelé is a legbutább gonoszsággal, mintha csak meg­teremteni akarná a nemzet legmagya­­r­abb fele s a korona közti elidegenedést, s nem gondolva meg legkevésbé is az ot­romba ámítás sikerének kimaradhatatlan következményeit a kölcsönös elidegenedésből származandó romlást, mind nemzetünkre, mind dynastiánkra nézve. Bánják is ők akár mi lesz gyönyörűséges végeredménye, csak ők maradjanak a kormányon, törik szakad. Valódi pol­it­ei-poli­ti­k­a azon leg­hitványabb fajból, mely conspiratiókat gyárt s lázzadást rendez, hogy bebizonyítsa saját fenállásának üdvösségét és nélkülözhetlen­­ségét. Legbensőbb meggyőződéssel mondom, hogy azon gyanúsító eljárásnál, melyet a kormánypárt közlönyei és emberei bölcsel­­kedtek össze min­iszt­e­riál­is helyzetük biztosítására, nem gondolhattak volna ki gonoszabbat a monarchia és dynastia ellenségei sem. Ha vannak hazánkban re­publikánusok, ezeknek ugyan­csak kezére dolgozik ez a legális jobboldal. Itt van, kérem szépen, egy e­ll­e­n­z­ék, mely nem akar felforgatni semmit, megtar­tani akar mindent a­mi jó, s r­e­f­o­r­m­á­l­ni mindent a­mi hibás, az idő és körülmények szerint törvényes úton, az alkotmány szabta határok közt, s nem előbb, mint békésen lehet. S az ellenzékre ez­t­ hazudozzák a népnek, hogy veszedelme a hazára, min­dent koczkára tenne, ne kormány­képes! Itt van egy nagy párt, mely az or­szág népességének bizonyára legmagyarabb feléből áll, 150 képviselőnél is többet vá­lasztott a törvényhozók közé. ..s h a­mint érez azt kimondja, s a­kit nem­­ szeret, azzal nem tart. S e nagy pártról — mely hit és hazafi — azt mondják felfelé, hogy forradalmi utógondolatot rejteget, a dynas­tia iránti lojalitást csak segélyezi — nem k­ormányké­pe­s! Hát megőrültek, hogy Magyarország felét a monarchia, dynastia és a fejede­lem ellenségei gyanánt erőködnek be­mutatni urbi et orbi, Magyarország a monarchia, a dynasztia és a fejedelem belső és külső ellenségeinek, 1872-ben és akkor midőn fenyegetnek a horvátokkal, csehek­kel, szerbekkel s remegnek a némettől és musz­kától ? Hát nem észlelik, hogy ilyetén eljárá­suk által mekkora kárt tennének állami összes érdekeinknek, mihelyt ámításaik és rágalmaik hitelre találnának itthon és kül­földön ? A legegyszerűbb józaneszűség is azt tanácsolná nekik , ha ugyan valódi bennük a hazaszeretet, s nem csupán ajk­hódolat a trónus iránti ragaszkodásuk hangoztatása — hogy ő felségét és a külföldet biztosítsák, minden alkalommal a kétségtelen tényről, miszerint minden párt akarja a magyar királyságot, egy párt sem akarja változtatni az uralkodó házat, s m­in­d­n­y­áj­a­n hódolunk törvény­szerű fejedelmünk alkotmányios személyének, akármily éles eszmeharczot és elvküzdel­met idézzen is elő hazánkban és szabadság-, szerető fajunknál az alkotmányos kormány­zat életképessége s egészséges tevékenysége. Nem ők j­ók j­obb­oldali monarchiát, jobboldali dypastiát, j­o­b­b o­l­d­al­­­i fejedelmet akarnak hihetővé mes­terkedni, csakhogy az ország felének érzelmi, értelmi és vagyoni képviselőiről terjeszthessék a vad hírt, miszerint nem kormányképes párt! Mondom tegnap, hogy nem akarok je­lenleg polémiába elegyedni egyes lapokkal, hanem hát a Pesti Napló mai vezérczikke annyira utamba — in wurf — esik, hogy nem állhatok ellent az ingernek, mi­szerint a jobboldal által 1867-ben feltalált alkotmánytan furfangos képtelenségeinek legfrisebb kiadását ne idézzem. Ugyan­az a m­u­s­t­r­a van feldolgozva itt is, a­melylyel öt év óta hímez a kormánypolitika fogásai­nak irodalmi varrógépe, soha sem tűzdel­vén össze egyebet a mesénél, miszerint Ma­­gyarországra nincs üdvösség csak jobb­oldali minisztérium által, mert hát a baloldal nem kormányképes, akár­mily törvényhozó többségre juttatná is ezt a választások út­ján nyilatkozó országnak érzelme és akara­ta. Tessék megolvasni, miként beszél a kor­mánypárt legtisztességesebb és legjózanabb közlönye. Mellőzöm a Parlamentarismus fe­lőli ferde fogalmait; nem commentálom ked­ves játsziságát, miszerint az ellenzék — mi­előtt „levetette a ruhát, melyben eddig feszengett“ már t. i. az alkotmányszerű modort — „még azt is tudta, hogy a parla­mentáris ellenzéknek fölfelé lejálisnak kell lenni.“ Mellőzzük mindezt és sok egyebet, hogy lássuk, hova lukad ki elmélkedése. A balközép nem fogadta el az alkotmány alapját, e ténye határozta meg egész jövőjét, ez nyomta már születésének bélyegét minden ké­sőbbi eljárására Az alkotmány alapját negáló párt nem lehet alkotmányos, az alkotmányon kí­vül elhelyezkedett párt nem lehet parlamentáris. A Parlamentarismus nem elvont fogalom, az az alkotmány alkalmazásának csak bizonyos külfor­­mája. Nem élhet a külformával az, a­ki eldobja magától a lényeget. A balközép politikájának legbensőbb természete inparlamentaris. Ez fátuma, ez uralkodik rajta jelenleg is! Ebből világos, hogy a törvényt csak az ismeri el kötelezőnek, ki meghozatalára sza­vazott! Oh bölcs legislator és páratlan lo­gikus ! Avagy kérdjük: a­mit a balközép jelenleg művel, nincs-e összeköttetésben azzal, hogy ta­gadja az alkotmány alapját, és így a priori lehe­tetlenné teszi a parliamentarismus elvének ér­vényre juthatását ? Vagy a kérdést máskép téve föl: ha a balközép nem érezné, hogy ő a priori inparlamentáris párt, hogy az ő politikája kizárja a kormányképességet, vájjon tenné e azt, a­mit tesz, vájjon oly tacticára vetemednék-e, mely őt a lehetetlennél is lehetetlenebbé teszi, mely szét­szakítja még azon kevés fonalszálakat is, melyek politikáját a jövővel összekötik? Da liegt der Hund begraben! A jobboldali kormányzóság halhatatlanságra van kárhoztatva, kénytelen őrökre minisz­terkedni, mert hát a baloldal nem kormányképes! De hát mit akar ez a baloldal egye­bet, mint a­mit a Pesti Napló 1861- ben márczius 11-dikén megjelent számából írunk ide: "Elmondhatnám én is programmképen azon ingatlan meggyőződésemet, hogy az ország törvényes önállása, függetlensége, s az alkotmányos szabadság alapfeltételei nemzeti létünknek, melyeket semmi árért, semmi nyomás alatt föl nem áldozhatunk. Min­den csorba, mit ezeken önmagunk ejtenénk, halálos seb volna a nemzet életén. De uraim, ez nem programra. Ez mélyen gyö­kerezett hitvallása nemzetünknek, melyet sem anyagi kecsegtetések, sem nehéz szenvedésünk ismétt meg­újítása sem a veszély, mély honunik felett lebeg, ki nem irthatnak sziveinkből, s a mély magyarnak ke­béléből kihalt ezen érzelem, az már búcsút vett a hon­szeretet magasztos érzelmétől és a becsülettől. Nem programm tehát, a­mit mondok, csak megemlítése azon általános közérzetemnek, mely nem egyeseké, nem párté, hanem az egész nemzeté. S a­mely pillanatban e szent érzelem általános közérze­tem lenni megszűnnék, ott állana nemzetünk az "öngyilkosság küszöbén hat­ásl ". Igaz, hogy ezt Deák mondotta a pest­belvárosi választóknak s Gsengery kö­zölte az akkori Pesti Naplóban, de tán némi figyelembe vehetnék e szavakat még a mai Pesti Napló nagyságai — Bródy Zsigmond belügyi titkár és Ujváry Lajos szerkesztő urak is, Csernátony. — A „Szombati lapok“ ma megjelent száma, ,ír­ja: Ő felsége a király, mint olvasóink tudják, már több hét óta Budán tartózkodik, a királyné is a múlt kedden Meránból megérkezett. A ki­rály ittléte óta gyakrabban hivattak vendégek a fejedelmi asztalhoz a törvényhozás tagjai közöl. Feltűnést okozott azonban, hogy az eddig köve­tett szokástól eltérőleg a jelen esetben csak jobb­oldali képviselők részesültek e kitüntetésben. És miután néhányan a meghívottak közül eléggé gyöngédtelenek voltak a fejedelem néhány hozzá­juk intézett szavait oly alakban adni vissza, melyből a fejedelemnek egy párt iránti hajlamaira lehetne következtetni, az ügy némi föltünést keltett és mondhatnék, némi aggodalomra szolgáltatott okot. Őszintén sajnálnók, ha ebből azt kellene köveztetnünk, hogy Lónyay grófnak sikerült a fejedelmet arra bírni, hogy az, ha csak közvetve is, az egymással küzdő politikai pártok egyike vagy másika iránt több hajlamot mutasson. Lónyay grófnak nem szabad szem elől tévesztenie, hogy azon miniszter, ki a fejedelem tekintélyét pártja , érdekeiben kizsákmányolni igyekszik, visszaél a fejedelem bizalmával és a nemzet és trón közötti egyetértést koc­káztatja. Az alkotmányos országok története sok példát mutat föl azon zavarokról, melyek az által idéz­tettek elő, hogy a korona a pártok tusáiba bele­­vonatott. A fejedelemnek nem egy pártra, hanem az egész nemzetre kell támaszkodni. Egy párt le­het többségben, lehet még sokkal nagyobb több­ségben, mint a­milyennel nálunk a jobboldal ren­delkezik, de a legnagyobb és legerősebb párt is mindig egy párt marad, s soha sem képezi a nemzetet. A trón pedig csak akkor lehet erős, a fejedelem csak úgy lehet nyugodt, midőn a nemzet egyetemére támaszkodhatok. Voltak ese­tek midőn a viharos időkben a nemzet összes ereje sem volt elegendő a trón megvédésére, de egy párt legnagyobb erőfeszítése és válságos időkben csak ritkán,vagy soha sem elegendő. A parlamenti kormány természete megszűnt, ha a fejedelem pártemberré lesz. Azért alkotmá­nyos országokban régi és átalános szabályként van elfogadva az, hogy a fejedelmet soha sem szabad a pártok tusaiba belevonni. A parlamenti kormány lényegileg pártkormány. A minisztérium egy pártból származik, arra támaszkodik, az tart­ja fenn és azzal bukik, midőn a másik párt felül­kerekedett. A parlamenti kormány lényege az, hogy időről-időre változzék és egyik párt a má­sikat váltsa fel a kormányhatalom kezelésében. De a trónt nem szabad ily változásoknak kitenni soha. A trónnak mint sziklának a tenger áradatában szilárdul kell állnia a pártok és pártszenvedélyek hullámzásai fölött. Ha a trón belerántatnék az egyes pártok tusáiba, akkor nem volna többé rendithetlen szírt a viharzó hullámok fölött, ha­nem hajó, mely a szenvedélyek tengerén hánya­tik és melynek sorsát a felháborodott elemek uralják. Azon miniszter tehát, ki a fejedelem tekin­télyét saját pártjának erősítésére használja föl, ki azt mint pártja támaszát igyekszik feltüntetni, bűnt követ el a nemzet ellen és mindent inkább tesz, mint jó szolgálatot a trónnak, van, minden áron emotió kell neki. Valódi ok eredményezi-e az emotiót vagy csak költött ok, az mindegy, de emotió kell. Ki hibáztatná ilyenkor a jobboldali saj­tót, ha a La Ferté gróf szerepére vállalko­zik, és az őszinteség hangján beszéli el párt­jának, hogy a baloldal hadat szent a par­­lamentarismusnak és forradalmat akar,amely­­hazánk jól indult és nagyszerű fejlődését megakasztja vagy talán a magyar húgát végleg is megsemmisíti. No de a gróf fia nem halt meg,­ a baloldal sem csinál forradalmat.— Sirvien­­nek és a jobboldalnak emotio kellett, ám legyen, — ártatlan időtöltés az egész. Én a világtörténelemből úgy tapasz­taltam, hogy minden rendszernek vannak utópistái. A királyságnak voltak a kirá­lyoknál királyiabb, a pápaságnak a pápá­nál pápásabb híve. Ezek ugyan a pártolt institutiónak semmit nem használtak, sőt bizonyíthatólag nagy kárt okoztak, de ez azért nem akadályozza, hogy a parlamen­­tarismusnak is legyenek ilyen utópistái. Bármely rendszer és institutió utópistáinak meggyőződése szerint pedig, az ellenzék bármily alakban is, örökké kárhozatos volt és marad. Minthogy ez eddig mind­egy volt, már meg is nyugodtam, hogy most sem lehet más­képen. — Az egyszeri püspök, mikor a tengeri vihar megérkezett, hogy az isten irgalmát ki ne fáraszsza, cs­ak csupán a drá­ga személye megmentéséért imádkozott; a pártok természetéből kiindulva én sem vá­rom soha, hogy a jobboldal minket balol­daliakat mindennapi imádságába befoglal­­jon, legfelebb ott emlékezik meg rólunk, mikor azt mondja „szabadíts meg a go­nosztól.“ De ha már testvéries szeretetet nem várok ok nélkül a jobboldaltól, annyit ma­gunkból kiindulva megvárhatok, hogy elhigy­­jék rólunk, hogy a hazát mi is szeretjük, békéjét és szabadságát is akarjuk és az el­lenzék most is, mikor a többség némely törvényjavaslatait parlamenti fegyverekkel gátolja abban, hogy törvénynyé ne válhas­sanak, csak azt a szolgálatot teszi mint a világító torony : megmutatja a sziklát vagy az örvényt, melyet kerülni kell. — Csak óvni akarja a többséget, hogy ne hasonlít­son ahoz a La Bruyer által leírt rosz gyer­mekhez, ki — mert jó tejet szopott, — megverte dajkáját. Én úgy tanultam, hogy soha nem egész­séges még a többségre nézve is, ha hatal­ma végső határáig megy, — és hogy a ma­kacsság a politikában olyan, mint némely­­időszerű járvány: saját heve felemészti. A valódi államférfin mindig arra törek­szik, hogy a pártok és polgárok egymás iránti rokonszenvét nagyítsa. A valódi ál­lamférfi igen jól tudja, hogy a törvény az­ért, mert a többség hozta, még igazában nincs szentesítve, mert csak azon törvény van szentesítve, melyet az ország lelkiisme­rete és a nagy­közönség erkölcsi érzete szentesített. — A valódi államférfi, ha ter­veivel akadályra talál, még várni is tud, tapasztalásból tudván azt, hogy a valódi reformokra nézve az idő olyan hatással van, mint a távolság az emeltyűre. Mert nem akarom hazámat oly sze­génynek tartani államférfiakban, én még mindig remélem a kiegye­nlítést, azaz remé­lem, hogy a hiányos választási törvényt és a törvényhozás 5 évi tartamáról benyújtott reactionárius törvényjavaslatot a kormány visszaveszi. — Ha ragaszkodnék hozzá, az rontaná tekintélyét, de ha a nyilvánult ellenzés miatt visszaveszi, az csak eszélyes­­ségét tanúsítja. — Az eszélyesség pedig még soha nem rontotta a tekintélyét sen­kinek. Az egyszeri plébános új szakácsnéja, az első héten a pap tyúkjairól így beszélt „a pap tyúkjai“. Második héten: „tyúkja­ink“. A harmadik héten már azt mondotta „a tyúkjaim.“ — Tudom én azt, hogy a pártok minden időben hasonlítanak a pap szakácsnéjához. — Szeretném, ha a mi jobb­oldalunk ott maradna, hol a szakácsnő a második héten volt. — A haza mindnyá­junké jobb és baloldalé egyiránt. A jobboldali lapokból azt olvasom, hogy a külföld csodálkozik, hogy az a nemzet, mely eszélyessége által visszaszerezte (?) azt, mit Világosnál elvesztett, most a Parlamen­tarismus ellen tör. — Sajnálom, hogy a külföld roszul van dolgainkról informálva, csak az a kis vigasztalásom van meg, hogy értelmes külföldi ember, az ügyállás meg­ismerése után mond ítéletet, és az körülbe­­lől ilyen tartalmú lehet, hogy ha az eszélyes nép ide jutott, a többség modorában és a vezérekben kell valami fogyatkozásnak lenni. Végül is barátom, hogy több szót ne Lapunk mai számához fél ív melléklet van csatolva. Barátom Lajos! Te a Voltaire munkáit bizonyosan is­mered. Emlékszel-e Sirvien abbasra? E jó papnak minden áron emotió kellett. — La Ferté gróf ismervén az abbas gyengéjét, egyszer a legnagyobb megindulással és a legszívhez szólóbban beszélte el, hogy egy 18 éves szép, eszes, nagyreményű fia meg­halt. Sirvien elérzékenyedett, sírt, szóval a legnagyobb emotióba jött. A jószivű La Ferté gróf emberi kö­telességet teljesített, fia ugyan nem halt meg, mert nem is volt soha, de elbeszélé­sével Sirvient emotióba hozta. Én úgy tapasztalom, hogy a mi jobb oldalunknak olyan Sirvienféle természete

Next