Ellenőr, 1872. március (4. évfolyam, 50-77. szám)
1872-03-31 / 77. szám
Előfizetési árak Egész évre . a 20 frt. — kr. I Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Festen, nédor*utcza 0. szám. Semmit sem közlőnk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 77. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reklamátiól: Légrády testérek Irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendő!«. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri beigtatásáért . . . . 10 kr. A nyilt tér egy "petit sora 30 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcasa 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utcza 14. sz. ala * intézendők. Vasárnap, márzius 31. 1872. IV. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre..........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két sas utcza 14. sz.) ST" "Nb járalék a könyvárnál után történt meg.rendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni postai utalványozás által. A negyedévi előfizetések megtorlódása sótt , munkát adván a posta- és kiadóhivataloknak, kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit s illetőleg ezeknek megújítását, minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy késedelmet tapasztaljon. Felhívás. A baloldali országos végrehajtó bizottság működését megkezdte, a baloldali köröknek, sőt egyeseknek is felvilágosításokat nyújtani kész, és felhívja az illető köröket, hogy a végrehajtó bizottsággal érintkezésbe lépve címeiket bejelentsék. Az országos bizottság csak erkölcsi fegyverekkel rendelkezik s igy pártunk tagjainak csak morális támogatást nyújthat. Az országos bizottság azon nézetben van, hogy a választásokra hazai legméltóbb és legsikeresebb eszköz a nép felvilágosítása, miért is óhajtja, hogy ez hírlapok, röpiratok közlése, felolvastatása és élő szóval leendő megmagyaráztatása által, de mindenesetre eszközöltessék. Az országos bizottság figyelmezteti a baloldal minden tagját, hogy félre téve a kicsinyes tekinteteket, legfőbb czélul pártunk többségre juttatását tekintsék, és ez okból minden méltó és törvényes eszközöket felhasználva egyenként és tömörülve működéseiket minden képviselői kerületben megkezdjék és kitartóan folytassák. Figyelmeztetjük különböző kerületekben lévő elvtársainkat, hogy képviselőjelöltjeiket gondosan megválaszszák, mentői előbb kitűzzék s azoknak neveit a végrehajtó bizottsággal tudassák. Minden közlemények Pestre, Váczi utcza első szám a baloldali kör helyiségébe „az országos baloldali végrehajtó bizottságnak“ czimzendők. Pest, 1872. márcz. 28. A baloldali országos végrehajtó bizottság. A kormánypolitika fogásai. II. Midőn Kossuth . . . S ne higgyék a jobboldali alakoskodás főnökei és szolgái, hogy e nagy név tulajdonosa iránti hazafias tiszteletem és egyéni hálaérzetem nyilvánításától tartózkodni fog, bármilyen körülmények közt is, s bármely politika kedvéért, akár ajkaim akár tollam szózata. Kossuth nevének említésétől félhetnek azon gyáva és szolgalelkü emberek, kik talpát nyalnák, ha itthon és kormányelnök volna, hivatalt és kegyeket osztogathatna. Kossuth iránt elfeledhetnek minden szemérmet azon koldus aristokraták és zsoldos firkászok, kik alamizsnához és jutalomhoz vélnek csúszkálhatni, ha megtagadják, sőt bepiszkolják nemzeti büszkeségünk egyik világhírű oszlopát. Én nem voltam szolgája soha senkinek, s így nem félek kalapot emelni Kossuth előtt sem. Én megmutattam nemrégiben is, (s erre még lesz mondanivalóm később is) hogy az egyénisége iránti kegyeletes megemlékezés határait meghaladó eszélytelen tüntetések ellen van bátorságom felszólalni, ha népszerűtlen is felszólalásom, de más részről, az olyan politikát, mely Kossuth nevének elhallgatása vagy gyalázása nélkül nem tarthatná magát kormányon, én ugyan soha sem ismerném el sem szabadelvűnek, sem magyarnak, sem becsületesnek. Ismételve tehát e czikk kezdő szavait — midőn Kossuth kimondta azon nézetét, melynek közléséért Böszörményi László fogságban lehelte ki hazaszerető nemes szellemét: kormányunk pártja és sajtója kifogyhatatlan volt elszörnyedésében. Miben állott azon veszedelmes nézet halálra vezető közlésének lényege? Abban, hogy egy osztrák birodalmi politika követelményei és a magyar önkormányzat igényei nem férhetnek össze. Hogy Kossuth élesebb modorban adta elő nézetét, azt elismerem, de hogy e nézet lényege nem volt egyéb, mint amit fenebb vontam ki belőle, arra legkétségtelenebb bizonyítékul szolgáltak mindazon czikkek, melyeket Kossuth azóta írt, s amelyek után Mocsáry Lajos barátunk nem alaptalanul adhatott kifejezést véleményének, miszerint turini nagy hazánkfia hazajövetelét nem gátolja többé saját álláspontja sem. Bármiként álljon is azonban magyarázatunk helyessége vagy helytelensége a Kossuth által nyilvánított nézetre vonatkozólag : tény, hogy e nézetet nem tette magáévá pártunk soha, mert pártunk nézete mindig az volt, hogy Ausztria és Magyarország érdekei nem ellentétesek, csak a kormányrendszer roszasága által összeférhetők, mihelyt egyik sem akar a másik dolgába elegyedni. Ami pedig a monarchia fennállását s a Habsburg-ház uralkodásának szilárdságát illeti, ezt a magyar nemzet jóllétével és jövőjével nem csupán összeférhető fogalomnak, de egyenesen biztosíték gyanánt tekintette pártunk mindig. És ez volt a jobboldal nagy baja, s ezen a nagy baján akart segíteni öt év óta minden nap és minden áron. Anynyira érezte eredeti bűneinek terhes voltát és kimaradhatatlan szüleményeit, hogy nem reménylhető fenmaradásának tartósságát csak azon esetre, ha valamiképen kormányképtelenség hírébe hazudozhatja a baloldalt, s csak addig amíg ezen koholmánya iránt kizsákmányolhatja a nép hiszékenységét s az udvar bizalmát. Egy szóval: észlelvén, hogy pártunk nem áll a Kossuth érintett nézete szerinti incompatibilitás terén, megfeszítették minden erejüket, hogy egy nézetük szerinti incompatibilitás terén állóknak tüntessenek fel. Nem foghatván ránk, hogy a dynastia és hazánk együttes boldogulását incompatibilis dolognak tartjuk, ránk fogták, hogy pártunk elvei s kormányra juttatása közt incompatibilitás van. S ezen ámításon miniszterkednek öt év óta. A néppel elhitetni törekedtek, hogy baloldali kormány nem is lehetséges, mert hát a fejedelem nem jó szemmel nézi a közjogi ellenzéket, nem bízná ezen párt vezérférfiaira a kormányzatot, ha mindjárt törvényhozó többség által támogatná is őket az ország érzelme és akarata. Felfelé pedig terjesztik a gyanúsítást és rágalmat, miszerint a baloldal nem megbízható: nem tudni, mit titkol; ki tudja, mit akar; forradalmi utógondolatja lehet ; még Kossuthot is éljenzi; szörnyűség. Vigyázz! mert cserfánk tövét túrja a vaddisznó, hogy malaczai részére huljanak le fiaid — szólott a mesék álnok macskája a tetőzeti fészek sasához. Aztán lesompolygott a vaddisznóhoz figyelmeztetni ezt, hogy a sas kiült az ágra s malaczot les fiai ebédjére. Ki ne tudná a mese végét ? Az egymás iránti bizalmatlanságra bujtogatott és rémitett sas és vaddisznó nem mertek mozdulni s kisdedeik elvesztek éhen fenn és alant, az incselkedő gonosz macska lakmározására. Ebből áll a kormánypolitika azon fogása, mely feltalálta és hirdeti, hogy a baloldal nem kormányképes s igyekszik ezt elhitetni felfelé is, lefelé is a legbutább gonoszsággal, mintha csak megteremteni akarná a nemzet legmagyarabb fele s a korona közti elidegenedést, s nem gondolva meg legkevésbé is az otromba ámítás sikerének kimaradhatatlan következményeit a kölcsönös elidegenedésből származandó romlást, mind nemzetünkre, mind dynastiánkra nézve. Bánják is ők akár mi lesz gyönyörűséges végeredménye, csak ők maradjanak a kormányon, törik szakad. Valódi politei-politika azon leghitványabb fajból, mely conspiratiókat gyárt s lázzadást rendez, hogy bebizonyítsa saját fenállásának üdvösségét és nélkülözhetlenségét. Legbensőbb meggyőződéssel mondom, hogy azon gyanúsító eljárásnál, melyet a kormánypárt közlönyei és emberei bölcselkedtek össze miniszteriális helyzetük biztosítására, nem gondolhattak volna ki gonoszabbat a monarchia és dynastia ellenségei sem. Ha vannak hazánkban republikánusok, ezeknek ugyancsak kezére dolgozik ez a legális jobboldal. Itt van, kérem szépen, egy ellenzék, mely nem akar felforgatni semmit, megtartani akar mindent ami jó, s reformálni mindent ami hibás, az idő és körülmények szerint törvényes úton, az alkotmány szabta határok közt, s nem előbb, mint békésen lehet. S az ellenzékre ezt hazudozzák a népnek, hogy veszedelme a hazára, mindent koczkára tenne, ne kormányképes! Itt van egy nagy párt, mely az ország népességének bizonyára legmagyarabb feléből áll, 150 képviselőnél is többet választott a törvényhozók közé. ..s h amint érez azt kimondja, s akit nem szeret, azzal nem tart. S e nagy pártról — mely hit és hazafi — azt mondják felfelé, hogy forradalmi utógondolatot rejteget, a dynastia iránti lojalitást csak segélyezi — nem kormányképes! Hát megőrültek, hogy Magyarország felét a monarchia, dynastia és a fejedelem ellenségei gyanánt erőködnek bemutatni urbi et orbi, Magyarország a monarchia, a dynasztia és a fejedelem belső és külső ellenségeinek, 1872-ben és akkor midőn fenyegetnek a horvátokkal, csehekkel, szerbekkel s remegnek a némettől és muszkától ? Hát nem észlelik, hogy ilyetén eljárásuk által mekkora kárt tennének állami összes érdekeinknek, mihelyt ámításaik és rágalmaik hitelre találnának itthon és külföldön ? A legegyszerűbb józaneszűség is azt tanácsolná nekik , ha ugyan valódi bennük a hazaszeretet, s nem csupán ajkhódolat a trónus iránti ragaszkodásuk hangoztatása — hogy ő felségét és a külföldet biztosítsák, minden alkalommal a kétségtelen tényről, miszerint minden párt akarja a magyar királyságot, egy párt sem akarja változtatni az uralkodó házat, s mindnyájan hódolunk törvényszerű fejedelmünk alkotmányios személyének, akármily éles eszmeharczot és elvküzdelmet idézzen is elő hazánkban és szabadság-, szerető fajunknál az alkotmányos kormányzat életképessége s egészséges tevékenysége. Nem ők jók jobboldali monarchiát, jobboldali dypastiát, jobb oldali fejedelmet akarnak hihetővé mesterkedni, csakhogy az ország felének érzelmi, értelmi és vagyoni képviselőiről terjeszthessék a vad hírt, miszerint nem kormányképes párt! Mondom tegnap, hogy nem akarok jelenleg polémiába elegyedni egyes lapokkal, hanem hát a Pesti Napló mai vezérczikke annyira utamba — in wurf — esik, hogy nem állhatok ellent az ingernek, miszerint a jobboldal által 1867-ben feltalált alkotmánytan furfangos képtelenségeinek legfrisebb kiadását ne idézzem. Ugyanaz a mustra van feldolgozva itt is, amelylyel öt év óta hímez a kormánypolitika fogásainak irodalmi varrógépe, soha sem tűzdelvén össze egyebet a mesénél, miszerint Magyarországra nincs üdvösség csak jobboldali minisztérium által, mert hát a baloldal nem kormányképes, akármily törvényhozó többségre juttatná is ezt a választások útján nyilatkozó országnak érzelme és akarata. Tessék megolvasni, miként beszél a kormánypárt legtisztességesebb és legjózanabb közlönye. Mellőzöm a Parlamentarismus felőli ferde fogalmait; nem commentálom kedves játsziságát, miszerint az ellenzék — mielőtt „levetette a ruhát, melyben eddig feszengett“ már t. i. az alkotmányszerű modort — „még azt is tudta, hogy a parlamentáris ellenzéknek fölfelé lejálisnak kell lenni.“ Mellőzzük mindezt és sok egyebet, hogy lássuk, hova lukad ki elmélkedése. A balközép nem fogadta el az alkotmány alapját, e ténye határozta meg egész jövőjét, ez nyomta már születésének bélyegét minden későbbi eljárására Az alkotmány alapját negáló párt nem lehet alkotmányos, az alkotmányon kívül elhelyezkedett párt nem lehet parlamentáris. A Parlamentarismus nem elvont fogalom, az az alkotmány alkalmazásának csak bizonyos külformája. Nem élhet a külformával az, aki eldobja magától a lényeget. A balközép politikájának legbensőbb természete inparlamentaris. Ez fátuma, ez uralkodik rajta jelenleg is! Ebből világos, hogy a törvényt csak az ismeri el kötelezőnek, ki meghozatalára szavazott! Oh bölcs legislator és páratlan logikus ! Avagy kérdjük: amit a balközép jelenleg művel, nincs-e összeköttetésben azzal, hogy tagadja az alkotmány alapját, és így a priori lehetetlenné teszi a parliamentarismus elvének érvényre juthatását ? Vagy a kérdést máskép téve föl: ha a balközép nem érezné, hogy ő a priori inparlamentáris párt, hogy az ő politikája kizárja a kormányképességet, vájjon tenné e azt, amit tesz, vájjon oly tacticára vetemednék-e, mely őt a lehetetlennél is lehetetlenebbé teszi, mely szétszakítja még azon kevés fonalszálakat is, melyek politikáját a jövővel összekötik? Da liegt der Hund begraben! A jobboldali kormányzóság halhatatlanságra van kárhoztatva, kénytelen őrökre miniszterkedni, mert hát a baloldal nem kormányképes! De hát mit akar ez a baloldal egyebet, mint amit a Pesti Napló 1861- ben márczius 11-dikén megjelent számából írunk ide: "Elmondhatnám én is programmképen azon ingatlan meggyőződésemet, hogy az ország törvényes önállása, függetlensége, s az alkotmányos szabadság alapfeltételei nemzeti létünknek, melyeket semmi árért, semmi nyomás alatt föl nem áldozhatunk. Minden csorba, mit ezeken önmagunk ejtenénk, halálos seb volna a nemzet életén. De uraim, ez nem programra. Ez mélyen gyökerezett hitvallása nemzetünknek, melyet sem anyagi kecsegtetések, sem nehéz szenvedésünk ismétt megújítása sem a veszély, mély honunik felett lebeg, ki nem irthatnak sziveinkből, s a mély magyarnak kebéléből kihalt ezen érzelem, az már búcsút vett a honszeretet magasztos érzelmétől és a becsülettől. Nem programm tehát, amit mondok, csak megemlítése azon általános közérzetemnek, mely nem egyeseké, nem párté, hanem az egész nemzeté. S amely pillanatban e szent érzelem általános közérzetem lenni megszűnnék, ott állana nemzetünk az "öngyilkosság küszöbén hatásl ". Igaz, hogy ezt Deák mondotta a pestbelvárosi választóknak s Gsengery közölte az akkori Pesti Naplóban, de tán némi figyelembe vehetnék e szavakat még a mai Pesti Napló nagyságai — Bródy Zsigmond belügyi titkár és Ujváry Lajos szerkesztő urak is, Csernátony. — A „Szombati lapok“ ma megjelent száma, ,írja: Ő felsége a király, mint olvasóink tudják, már több hét óta Budán tartózkodik, a királyné is a múlt kedden Meránból megérkezett. A király ittléte óta gyakrabban hivattak vendégek a fejedelmi asztalhoz a törvényhozás tagjai közöl. Feltűnést okozott azonban, hogy az eddig követett szokástól eltérőleg a jelen esetben csak jobboldali képviselők részesültek e kitüntetésben. És miután néhányan a meghívottak közül eléggé gyöngédtelenek voltak a fejedelem néhány hozzájuk intézett szavait oly alakban adni vissza, melyből a fejedelemnek egy párt iránti hajlamaira lehetne következtetni, az ügy némi föltünést keltett és mondhatnék, némi aggodalomra szolgáltatott okot. Őszintén sajnálnók, ha ebből azt kellene köveztetnünk, hogy Lónyay grófnak sikerült a fejedelmet arra bírni, hogy az, ha csak közvetve is, az egymással küzdő politikai pártok egyike vagy másika iránt több hajlamot mutasson. Lónyay grófnak nem szabad szem elől tévesztenie, hogy azon miniszter, ki a fejedelem tekintélyét pártja , érdekeiben kizsákmányolni igyekszik, visszaél a fejedelem bizalmával és a nemzet és trón közötti egyetértést kockáztatja. Az alkotmányos országok története sok példát mutat föl azon zavarokról, melyek az által idéztettek elő, hogy a korona a pártok tusáiba belevonatott. A fejedelemnek nem egy pártra, hanem az egész nemzetre kell támaszkodni. Egy párt lehet többségben, lehet még sokkal nagyobb többségben, mint amilyennel nálunk a jobboldal rendelkezik, de a legnagyobb és legerősebb párt is mindig egy párt marad, s soha sem képezi a nemzetet. A trón pedig csak akkor lehet erős, a fejedelem csak úgy lehet nyugodt, midőn a nemzet egyetemére támaszkodhatok. Voltak esetek midőn a viharos időkben a nemzet összes ereje sem volt elegendő a trón megvédésére, de egy párt legnagyobb erőfeszítése és válságos időkben csak ritkán,vagy soha sem elegendő. A parlamenti kormány természete megszűnt, ha a fejedelem pártemberré lesz. Azért alkotmányos országokban régi és átalános szabályként van elfogadva az, hogy a fejedelmet soha sem szabad a pártok tusaiba belevonni. A parlamenti kormány lényegileg pártkormány. A minisztérium egy pártból származik, arra támaszkodik, az tartja fenn és azzal bukik, midőn a másik párt felülkerekedett. A parlamenti kormány lényege az, hogy időről-időre változzék és egyik párt a másikat váltsa fel a kormányhatalom kezelésében. De a trónt nem szabad ily változásoknak kitenni soha. A trónnak mint sziklának a tenger áradatában szilárdul kell állnia a pártok és pártszenvedélyek hullámzásai fölött. Ha a trón belerántatnék az egyes pártok tusáiba, akkor nem volna többé rendithetlen szírt a viharzó hullámok fölött, hanem hajó, mely a szenvedélyek tengerén hányatik és melynek sorsát a felháborodott elemek uralják. Azon miniszter tehát, ki a fejedelem tekintélyét saját pártjának erősítésére használja föl, ki azt mint pártja támaszát igyekszik feltüntetni, bűnt követ el a nemzet ellen és mindent inkább tesz, mint jó szolgálatot a trónnak, van, minden áron emotió kell neki. Valódi ok eredményezi-e az emotiót vagy csak költött ok, az mindegy, de emotió kell. Ki hibáztatná ilyenkor a jobboldali sajtót, ha a La Ferté gróf szerepére vállalkozik, és az őszinteség hangján beszéli el pártjának, hogy a baloldal hadat szent a parlamentarismusnak és forradalmat akar,amelyhazánk jól indult és nagyszerű fejlődését megakasztja vagy talán a magyar húgát végleg is megsemmisíti. No de a gróf fia nem halt meg, a baloldal sem csinál forradalmat.— Sirviennek és a jobboldalnak emotio kellett, ám legyen, — ártatlan időtöltés az egész. Én a világtörténelemből úgy tapasztaltam, hogy minden rendszernek vannak utópistái. A királyságnak voltak a királyoknál királyiabb, a pápaságnak a pápánál pápásabb híve. Ezek ugyan a pártolt institutiónak semmit nem használtak, sőt bizonyíthatólag nagy kárt okoztak, de ez azért nem akadályozza, hogy a parlamentarismusnak is legyenek ilyen utópistái. Bármely rendszer és institutió utópistáinak meggyőződése szerint pedig, az ellenzék bármily alakban is, örökké kárhozatos volt és marad. Minthogy ez eddig mindegy volt, már meg is nyugodtam, hogy most sem lehet másképen. — Az egyszeri püspök, mikor a tengeri vihar megérkezett, hogy az isten irgalmát ki ne fáraszsza, csak csupán a drága személye megmentéséért imádkozott; a pártok természetéből kiindulva én sem várom soha, hogy a jobboldal minket baloldaliakat mindennapi imádságába befoglaljon, legfelebb ott emlékezik meg rólunk, mikor azt mondja „szabadíts meg a gonosztól.“ De ha már testvéries szeretetet nem várok ok nélkül a jobboldaltól, annyit magunkból kiindulva megvárhatok, hogy elhigyjék rólunk, hogy a hazát mi is szeretjük, békéjét és szabadságát is akarjuk és az ellenzék most is, mikor a többség némely törvényjavaslatait parlamenti fegyverekkel gátolja abban, hogy törvénynyé ne válhassanak, csak azt a szolgálatot teszi mint a világító torony : megmutatja a sziklát vagy az örvényt, melyet kerülni kell. — Csak óvni akarja a többséget, hogy ne hasonlítson ahoz a La Bruyer által leírt rosz gyermekhez, ki — mert jó tejet szopott, — megverte dajkáját. Én úgy tanultam, hogy soha nem egészséges még a többségre nézve is, ha hatalma végső határáig megy, — és hogy a makacsság a politikában olyan, mint némelyidőszerű járvány: saját heve felemészti. A valódi államférfin mindig arra törekszik, hogy a pártok és polgárok egymás iránti rokonszenvét nagyítsa. A valódi államférfi igen jól tudja, hogy a törvény azért, mert a többség hozta, még igazában nincs szentesítve, mert csak azon törvény van szentesítve, melyet az ország lelkiismerete és a nagyközönség erkölcsi érzete szentesített. — A valódi államférfi, ha terveivel akadályra talál, még várni is tud, tapasztalásból tudván azt, hogy a valódi reformokra nézve az idő olyan hatással van, mint a távolság az emeltyűre. Mert nem akarom hazámat oly szegénynek tartani államférfiakban, én még mindig remélem a kiegyenlítést, azaz remélem, hogy a hiányos választási törvényt és a törvényhozás 5 évi tartamáról benyújtott reactionárius törvényjavaslatot a kormány visszaveszi. — Ha ragaszkodnék hozzá, az rontaná tekintélyét, de ha a nyilvánult ellenzés miatt visszaveszi, az csak eszélyességét tanúsítja. — Az eszélyesség pedig még soha nem rontotta a tekintélyét senkinek. Az egyszeri plébános új szakácsnéja, az első héten a pap tyúkjairól így beszélt „a pap tyúkjai“. Második héten: „tyúkjaink“. A harmadik héten már azt mondotta „a tyúkjaim.“ — Tudom én azt, hogy a pártok minden időben hasonlítanak a pap szakácsnéjához. — Szeretném, ha a mi jobboldalunk ott maradna, hol a szakácsnő a második héten volt. — A haza mindnyájunké jobb és baloldalé egyiránt. A jobboldali lapokból azt olvasom, hogy a külföld csodálkozik, hogy az a nemzet, mely eszélyessége által visszaszerezte (?) azt, mit Világosnál elvesztett, most a Parlamentarismus ellen tör. — Sajnálom, hogy a külföld roszul van dolgainkról informálva, csak az a kis vigasztalásom van meg, hogy értelmes külföldi ember, az ügyállás megismerése után mond ítéletet, és az körülbelől ilyen tartalmú lehet, hogy ha az eszélyes nép ide jutott, a többség modorában és a vezérekben kell valami fogyatkozásnak lenni. Végül is barátom, hogy több szót ne Lapunk mai számához fél ív melléklet van csatolva. Barátom Lajos! Te a Voltaire munkáit bizonyosan ismered. Emlékszel-e Sirvien abbasra? E jó papnak minden áron emotió kellett. — La Ferté gróf ismervén az abbas gyengéjét, egyszer a legnagyobb megindulással és a legszívhez szólóbban beszélte el, hogy egy 18 éves szép, eszes, nagyreményű fia meghalt. Sirvien elérzékenyedett, sírt, szóval a legnagyobb emotióba jött. A jószivű La Ferté gróf emberi kötelességet teljesített, fia ugyan nem halt meg, mert nem is volt soha, de elbeszélésével Sirvient emotióba hozta. Én úgy tapasztalom, hogy a mi jobb oldalunknak olyan Sirvienféle természete