Ellenőr, 1873. november (5. évfolyam, 256-284. szám)

1873-11-28 / 282. szám

lesz, ha egy fedezetlen kölcsönt nem fizetünk meg ? Én az államjavak elvesztését sem tartom olyan nagy bajnak, mint a fizetési kötelezettségnek be nem válthatását, akkor lenne akár nem lenne le­kötve az államvagyon. (Élénk helyeslés jobb felől) Én tehát ebből nem indulok ki; más, ha kiindul belőle, sajnálom, de nem tehetek róla. Simonyi képviselő úr két kérdést vetett fel beszéde fonalán, melyek megvallom, rendkívül fel­keltették figyelmemet. Vártam rá a választ, de nem jött. Az egyik az: mi történik, ha ezen kölcsön el nem fogadtatván, a fizetési képesség feltételeit nél­külözni fogjuk; a második az : várjon ez-e az egye­düli út és mód arra, hogy a szükséges eszközök megszereztessenek. Én vártam az első kérdésre a választ, s magam is épen most vetettem fel.­­ Én azt gondolom, hogy olyasmi történnék, aminek nem szabad megtörténnie; ő nem felelt a kér­désre. A második kérdésre egy kérdéssel felelt, arra t. i. hogy ez-e az egyedüli mód, azon kérdés­sel felelt : vájjon abban valami, hogy a földhitel­­intézet az államjavak alapján csakugyan zálogle­velekkel kínált meg annak idejében, június, július havában és miért nem nyúltam ahhoz? Igenis van benne valami igaz. Én jókor gon­dolkodtam, mert tudtam, hogy beáll a szükség, bár nem tudtam, hogy beáll ily mérvben — mert méltóz­tassék elhinni, azon körülménynek, hogy ily mérvben állott be a szükség, nem bennünk van magyarázata, az rajtunk kívül keresendő, mondom, nem tudtam, hogy ily mérvben, de tudtam, hogy szükség lesz, mert körülbelül 20—30 milliónyi fe­dezetlen kiadás kérte fedezetét. Én tehát kellő időben érintkezésbe tettem magam a földhitelinté­zettel, és igenis, ha csak 20—30 milliónál maradt volna a szükséglet, akkor igenis záloglevelek kibo­csátására kell vóla fölkérnem a t. házat, mert annyit bizton el lehetett volna helyezni anélkül, hogy épen a jelzálog hitele iránt érdekelteket te­gyük tönkre. Igenis elfogadtam volna a földhitel­intézet ajánlatát, mert az záloglevéllel megkínált, de nem annyival a­mennyi kellett: 76 millióval, és mindenek felett, nem azzal, a­mi kellett, a­mire szükségünk van, hogy fizessünk, t. i. pénzzel. Mert hogy a záloglevelek mikép állanak Európa­­szerte, azt tudják a képviselő urak, és ha mi egyszerre 70 milliónyi záloglevelet bocsátottunk volna ki a pénzpiac­ra, tessék meggondolni, mi lett volna annak hatása a magán­hitelre ? (Felkiáltások jobbfelől: úgy van!) Épen azon intézet adósai és hitelezőinek érdeke tilta ily nagymérvű záloglevél­üzlet megkötését. (Helyeslés jobbfelől) Igenis a közbenjött csapások és megnövekedése a szükség­nek zárta ki ezen módot, melyet különben magam is örömmel üdvözöltem volna. De nem a csapások, nem a rendkívüli bajok, hanem a 7 évi rész­gazdálkodás tömegesült itt össze, ez szülte a következéseket, mondja Simonyi képviselő úr. Én nem merem mondani, hogy a 7 évi „rosz gazdálkodás" de azt merem mondani, hogy a 7 évi gazdálkodás oko­za a bajt. Mindaz a­mit decretáltunk, megkívánja a maga árát, eljött az ideje, ezen árat meg kell fizetni. Meg kellett történniük a kiadásoknak, csakhogy több lett az a rendkívüli csapások miatt. Tehát bennünk is kell megkeresni az okot, mert én mindent meg tudok érteni, csak egyet nem : a­mikor t. i. azt kérdik valakitől, mit akarsz a magunk érdekében, s erre azt feleli: akarok iskolát, akarok törvénykezést, akarok utakat, csatornákat, kikötőt stb., stb. de mikor azt kérdezik: meg tudja-e és meg akarja e fizetni ? azt mondja, nem, mert nem bírom a maga­méból, de hitelemet csak is akkor akarom lekötni, ha könnyű feltételek alatt kapom. Ezt én nem tudom elképzelni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És itt en­gedje meg nekem a ház, már tapasztalhatta első felszólalásom alkalmával, hogy subjectív dolgokkal nem szeretek bíbelődni; tudom, hogy az ország altal sokkal fontosabb dolgok vannak, mint azt latol­gatni, hogy egyiknek mi a része, és a másiknak is mi a része a felelősségben ; de mégis megmondom, hogy ha mi ily helyzetbe jutottunk — az igazsághoz egészen híven — nem lehet azt mondani, hogy én vagy mi hoztuk az országot ezen helyzetbe; az ország e helyzetbe jutott, részint vitte maga ma­gát velünk együtt, részint jutott. Sehonnan sincs a véletlen hatása az életben kizárva és a véletlen hatását felróni bárkinek, nem volt igazságos soha. (Élénk helyeslés jobb felől) Elég, mi elfogadjuk — én legalább elfogadom — a felelősség azon ne­­m­ét és mérvét — bár a theóriát nem helyeslem, a­melyet Simonyi Ernő képviselő úr állított fel, el­fogadom minden törvényjavaslatért, a­melyet elő­terjesztettem és melynek úgy a miként tett elfoga­dásában megnyugodtam, szívesen viselem a felelő­séget , de a parlamentáris rendszer természete kö­veteli, hogy e felelősséget individualizálni kell. Tehát azt mondani, hogy a­mi 1867 óta történt, azért felel a kormány és annak minden tagja, az nem igazságos. Én nem felelek ; igen­is, mit individu­alizálva felelek, és meg vagyok győződve, ha én akarnék felelni mindenért: tiszttársaim és elődeim tiltakoznának, mert mindenik elég ember arra, hogy maga feleljen a maga dolgaiért.­­Élénk he­lyeslés jobb­felől.) Én te­hát távol vagyok attól, hogy magamat és magunkat hibátlannak tartanám. Simonyi Ernő képviselő úr szótára természetesen sokkal kemé­nyebb szavakkal van tele; az előttem szóló kép­­viselő urak beszéltek tévedésről, hibáról, ön­ámításról és optimizmusról, de Simonyi Ernő képviselő úr ily szavakat nem ismer; ő neki bűn és bűnös kell, és azt mondja, hogy bűnösök voltunk, hogy ki nem vittük a zászlót a nép közé, neki bűnös az egyik, bűnös a másik, neki tehát bűnös minden ember. Én azt tartom és kész­séggel ismerem be, hogy azon nehéz helyzetben, a­melyet előre láttam, hogy rám jön e helyen, tessék meggyőződve lenni, hogy nem a jövő dol­gok súlyának előre látása hiányában foglaltam el e nem kellemetes helyet; épen mert láttam a mi jön és minél súlyosabbnak láttam, miután a felség bizalma felém irányult, s miután hosszabb időn át a ház többségének bizalmával dicseked­hettem, annál nagyobb volt kötelességem e helyen megállani. Láttam, hogy reám jön a nehéz hely­zet, de ha ennek előrelátásában m­ind­nki el­vonul arról, ugyan ki fog akkor vele megküz­deni. (Élénk, hosszas helyeslés és zajos él­jenzés.) Íme én megmondottam magamnak az első órá­ban s azok, a­kiknek köszönhetem e keserű sorsot, bizonyságot tehetnek ma, hogy az első órában meg­mondtam azt, hogy lehet, sőt több mint lehet, az­­valószínű, hogy megtöröm ezen roppant súly terhe alatt. De mit tesz az ? Megtöröm. (Mozgás.) De van valaki, a­ki éjjelét és nappalát negyedfél éven ke­resztül feláldozta a nemzetnek. (Hosszan tartó él­jenzés és taps, tartós mozgás.) Ha megtörtént — is­métlem — most vessen reám követ az, ki el meri mondani magáról azt, hogy e helyen a terhek azon tömege alatt úgy fogta volna leküzdeni azokat, hogy küzdése közepett egyetlen egy vágást sem tett volna, a mely nem szabályszerű s mely ellen a vívó mester kifogást tehetne,­­ hogy nem fo­gott volna úgy vágni. (Élénk helyeslés.) Igenis sok inconvenientiának tudatával birok, a mit magamnak felrovok, sokkal szigorúbban, mint a túlsó oldalon a legszigorúbb bíró ellenem felró­­hatná. De te­hát­ a­ki nem cselekszik, az nem követ el tévedést a cselekvés közben. (Élénk he­lyeslés jobb felől.) És ha Simonyi Ernő t. képvi­selő úr a túlsó oldalnak egészben is a maga párt­jának per eminentium előnyt kovácsol abból, hogy ők nem tették azt, a­mi történt, ezt megfordítom s azt mondom: nem tették, mert nem tettek sem­mit. (Zajos helyeslés jobb felől.) Annál nincs könnyebb. Mi következett volna akkor, ha az történt volna, a­mit a képviselő urak akartak, a felett lehet disputáim, mert nem történt meg. De a­mit mi tettünk, annak felelőssége rajtunk van. Én kész vagyok elviselni következé­seit. (Helyeslés jobbfelől) és meg vagyok győződve, hogy ha már elutasíttatik a felelősség onnan a túlsó oldalról, ez az oldal (a jobboldalra mutatva) nem fog disputálni a felett, hogy oszszák meg vele a felelősséget a képviselő urak. (Élénk tetszés­nyil­vánítások jobbfelől). Ezzel nem akarom azt mon­dani, hogy nem fog nyomni a felelősség, nem akarom mondani, hogy nem lesz terhes. De elis­merem, hogy kötelesség lesz annak viselése. Ezek után még csak egyet. (Felkiáltások balfelül: A bank!) Éppen azt az egyet akarom. Több oldalról kérdés intéztetett hozzám : nem függ-e össze a bank sorsa ezzel a kölcsönnel? Nem válaszoltam első ízben, midőn Horn képviselő úr által tétézett e kérdés, mert megvallom, hogy előttem oly ter­mészetellenes, hogy valami ilyen történhessék, hogy a kérdés nem is kötötte le figyelmemet, mert, le­hetetlennek tartom azt. Azt gondoltam, hogy ez csak egy szó a többi közt De hogy ez komolyan vett aggodalom, engedelmet kérek, azt nem re­méltem. A­mit én ár gyanánt ígérek, azt megkérem a képviselőháztól, és a­mit ár gyanánt a képvi­selőháztól nem kérek, azt nem ígérem meg, és -''Qf 1?» « ----1*-'Őt nem nyilatkoztam. Megvallom, nehezen esett a kérdés, és nehezen esett a nyilatkozat, de mert ismételtetett, mert — nem tudom miként — köve­­teltetett, nehezen bár, de megtettem, és ha nem tettem mindjárt, kérem azt azon említett körülmény­nek tulajdonítani. (Mozgás a balon.) Ha talán még nem elég, tehát legyen ezennel ünnepélyesen kijelentve. (Halljuk ! halljuk) hogy mikor én a kölcsön ügyét tárgyaltam, akkor csakis a kölcsön­ről volt szó. Nemcsak, hogy nincs formaszerű szerződés, stipulatio, ígéret, de egy árva hang sem volt róla szó sem részemről, sem azon urak részé­ről. (Tetszés) Elismeréssel legyen mondva azon urak iránt ők még tovább mentek. Engem hibáz­tattak nem egyszer a képviselő urak azért, hogy a bankkérdés megoldását halogattam. Vidliczkay képviselő úr csak tegnap tett e tárgyban nekem szemrehányást. Én igen­is akartam az ügyet siet­­tetni; előzetes megállapodások, pontozatok jöttek létre az osztrák pénzügyminiszter közt és köztem, és másrészt a miniszterelnök közt és köztem az iránt, hogy a bankügyben általában miként tör­ténjék a megoldás. Hogy miben áll­tnak ezen elő­zetes pontozatok, azt fejtegetni most nem kívánom, annak fejtegetése nem mostanra való, annyit azon­ban mondhatok, hogy ha úgy, amint megállapít­­tattak, keresztül vihetők is lesznek, engem teljesen ki fognak elégíteni (Tetszés a jobboldalon, zaj a baloldalon) Engedelmet kérek, más belátása sze­rint cselekedni senki sincs hivatva. (Tetszés a jobb oldalon) Tehát a bank uraival, kikkel szintén ismé­telve megkiváltattam azzal, hogy beszéljük meg a dolgot, nem történt semmiféle megbeszélés, és­pe­dig azért, mert több ízben éreztették velem, hogy a mi súlyos pénzügyi helyzetünkben tárgyalván a kérdést, azon színe lehet a dolognak, hogy azért akarták azt éppen most tárgyalni, mivel bizonyos nyomást kívántak gyakorolni. Ez nekik repugnált, és ez váljék becsületökre. Ezzel 1. képviselőház a legszükségesebbeket, a­melyeket a kérdésre vonatkozólag elmondani szükségesnek láttam, elmondtam és még csak egyet méltóztassanak megengedni. Engem optimizmussal szoktak , mostanában vádolni, sanguinismussal és isten tudja mivel; pedig teljes életemben nem vol­tam az; magánügyeimben sem volt az soha ter­mészetem. De engedelmet kérek, minden pénzügy­miniszternek valami alapra kell fektetni számítását, a nélkül nem lehet. Nálunk, jól mondá Horn kép­viselő úr, ez alapnál nagy szerepet játszik az is­ten áldása. Én ezt a középmértéket vettem, én szá­mítottam középévekre, és ha a középnél jobb évek következnek, meg vagyok győződve, hogy tiszttár­saimtól elkezdve végig szerte a hazában mindenütt azt fognák rólam mondani, hogy én útjában álltam mindenütt a nemzet életvidor fejlődésének, én le­hetőleg a fejlődési képességtől messze alulmarad­tam, hogy én a féket nagyon is erősen tartottam, és mint kishitű, mint pessimista állanék most a nemzet előtt, de mert az évek nem a középszerűen felül, hanem azon alul, évről évre mindinkább alul maradtak, úgy az ugyanazon alapra fektetett szá­mítás optimistikusnak, sanguinicusnak tűnt fel. Ez az én végzetem képviselő urak, de nem bűnöm! (Tartós mozgás.) Ám legyen! De hogy a helyzetet felismertem, e tekintetben hivatkozom Debreczen város 1. kép­viselőjére, ki oly nagyon szomorú prognoszicont állított fel én nekem. Ha jól emlékezem, a köze­lebbi bugdet tárgyalása alkalmával, néhány hónap előtt, mikor én bátor voltam felhívást tenni a ház minden pártjához, és ha személyemnél fogva jelen­tőséget nem is tulajdonítottak a képviselő urak azon felhívásnak, megérdemelte volna azt a hely, a­honnan intéztetett, hogy megfigyeltessék. A fel­hívást intéztem a képviselő urakhoz a tekintetben, egy pénzügyeink jobbra, magasabbra emeltetésé­nek érdekében, pártkü­lönbség nélkül legyünk köz­reműködők mindnyájan. A képviselő úr azt mondá nekem, elismerem, hogy jöhetnek idők és állhat be helyzet, melyben a párttekintetek félretételével a közrehatás, az odaadó feltétlen közrehatás min­denkinek kötelessége lesz; de a miniszter úr is — mondá — el fogja ismerni, hogy azon idő épen nem örvendetes. Én elismertem, mert láttam a bajt, mely beáll reánk nézve annálfogva, hogy a múlt­ban megvetett terhek mindannyian úgyszólván ránk jöttek, és ugyan­akkor a sorsnak csapása is ért, és a kettőnek találkozása nem tette örven­detessé a helyzetet. És én elismert optimizmusom mellett koc­káztattam azon kérdést, akkor azon képviselő urak voltak azok, kik nem látták oly nehéznek a helyzetet mint én, mert ha látták volna, akkor meg vagyok győződve, hogy az én felhívá­som kedvező fogadtatásra talált. Nem kétlem, üljön itt bárki, kezelje a kor­mányt bármely színezetű párt, a hazának minden jó fia engedni fog azon felhívásnak. Isten adja, hogy úgy legyen, és hogy ezen közreműködésre időt nyerjünk, kérem a törvényjavaslat elfogadását. (Hosszasan tartó éljenzés és taps). észre­veszi, hogy egész idegen emberes­ közt van. . Megsarkantyuzza tehát lovát s legalopph­oz az első emeletre, ott leteszi a seprőt, felhúzza keztyüjét s a legnagyobb nyugalommal benyit, ezúttal az igazi étterembe, köszönti a háziasszonyt s hozzá fog hi­deg leveséhez. . . A második emelet lakói még máig sem jöt­tek magukhoz! * * * Az „Oncle Sam"-ben Parade-nak szokása volt párbeszélőjének e szavai után: „c’était un prince hongrois, possédant des millions — mais informa­tions prises, il n’était qu’un aventurier"— magában mormogni : „hongrois et aventurier, c’est toute la mêm­e chose !" — Sardouval találkozván a minap említést tettem neki ezen magyarok iránt kevéssé fi­gyelmes incidensről. Megígérte, hogy e passus ez­után ki fog hagyatni. * * * Nem emlékszem reá, már mit közölt volt az „Ellenőr" Assolauttól. Azon műnek, mely , Oncle Same-nál kérdésben van, czime: „Scénes de la Vie des États-Unio, par Alfred Assolant.“ Pázmándy. PERZSA LEVELEK. Irta MONTESQUIEU. LXXXV Réka levele *** hoz. Tegnap a rokkantak palotájában voltam. Iga­zán, ha fejedelem volnék, én oly büszkeségemnek tartanám ily épületet emelni, mint három ütközet megnyerését. Egy nagy uralkodó keremttvét talál­juk fel minden zugában. Azt tartom, hogy a vilá­gon ez a legtiszteletreméltóbb hely. Mily látványt nyújt egy helyütt összegyűlve szemlélni a haza mindazon áldozatait, kik csak azért élnek, hogy védelmezzék a hazát s egyedül azt fájlalják, hogy a régi szív, de megfogyott erő nem áldozhatja fel magát még most is érette. Mi lehet csodálatraméltóbb, mint látni a megtört harczosokat, e menhelyen ép oly pontos fegyelem alatt, mintha ellenség előtt volnának, látni mint keresik utolsó megnyugvásukat a har­­czok képmásában, s mint osztják meg szivüket, lelküket a hit és a hadi tudományok követe­lései közt. Azt szeretném, hogy a hazáért elvérzettek neveit a templomokba jegyezzék fel és őrizzék meg, s e jegyzékek mintegy a dicsőség és ne­messég kutforrásául szolgálnának. Paris, Dzsemadi első hava 15-én 1715. LXXXVI. Üzbek levele Mirzához, Iszpahanban. Tudod, Mirzám, hogy Szolimán sah némely miniszterének szándéka volt az örményeket kiűzni Perzsiából, ha mahomedán hitre nem térnek, — úgy vélekedvén, hogy birodalmunk megfertőztetett lesz, valameddig hitetlenek élnek kebelében. Vége lett volna a perzsa nagyságnak, ha akkor meghallgatják a vakbuzgóság szavát. Nem tudni min múlt a dolog. Sem a javas­lattevők, sem annak visszavetői nem ismerték kö­vetkezményeit : a véletlen döntött az ész s a poli­tika helyett, az mente meg a birodalmat sokkal nagyobb veszélytől, semmint három ütközet s két város elvesztésében érhető. Az örmények száműzésével egy nap alatt lerombolták volna az ország egész kereskedelmét s majdnem minden művészetét. Biztosra fogom, hogy a nagy Abas sah inkább levágatta volna mind a két kezét, semmint hasonló rendeletet alá­írjon s a nagy-mogulnak s a többi indiai uralko­dóknak küldeni legmunkásabb alattvalóit, olybá vette volna, mintha birodalma felét adná nekik. Vakbuzgó mahomedánjaink üldözése kiszorította Indiába az óperzsákat s megfosztotta Perzsiát a dolgos, ügyes, szorgalmatos néptől, melynek mun­kája és kitartása egyedül volt képes legyőzni a föld terméketlenségét. A vakbuzgóságnak már épen csak az ipart kellett volna még megölnie, s összedült volna ma­gától a birodalom s vele együtt szükségkép a vallás is, melyet oly virágzóvá akartak tenni. Elfogulatlanul okoskodva, nem tudom, Mirza, vájjon nem szolgál-e javára az államnak, ha több­féle vallást követnek polgárai? Azt veszszük észre, hogy a tűrt valláson le­vők közönségesen nagyobb hasznára vannak ha­zátoknak, mint az uralkodó vallás hívei ; mert amazok, kizárva lévén a méltóságokból s csak bőség és gazdagság által tűnhetvén ki, megszerezni törekesznek azt munkájuk által, s felkarolják er­re a társadalmi hivatás legterhesebb ágazatait is. Másrészről, minthogy minden hitvallásban vannak a társadalomra hasznos tanok, jó, ha eze­ket buzgón követik, úgy, de mi élénkítheti e buz­galmat jobban mint a hasznos tanok többszörö­­sizére. Vetélytársak ezek, nem néznek el egymás­nak semmit. A féltékenykedés kihat az egyesekre is : vigyáz magára mindenki, nehogy oly valamit tegyen, ami felekezetet megbecstelenítse, s kite­gye az ellenfél kíméletlen bírálatának, megvetésé­nek. Azt is tapasztaltuk, hogy egy új felekezet behozatala valamely államba, mindig a legbizto­sabb szer a régi felekezet megjavítására. Hiába mondják, hogy fejedelemnek nem áll érdekében többféle vallást tűrni meg állama terü­letén: ha a világ minden hitfelekezete is össze­gyűlne valahol, kára a fejedelemnek még akkor sem volna, mert nincs oly felekezet, melynek hit­vallása ne tanítsa az engedelmességet s alázatot ne prédikáljon. Igaz, hogy a történelem tele van valláshábo­rúkkal, de jól megjegyzendő: nem a vallások többfélesége idézte föl a harczokat, hanem a tü­relmetlenség szelleme, mely a magát uralkodónak tartó felekezetet bevité. A proselytismus az, melyet a zsidók az egyp­­tomiaktól örököltek, s róluk mint járványos beteg­ség a mohamedánokra és keresztényekre ragadt. Az őrjöngés szelleme az, melynek terjeszke­dése egyedül az emberi józan ész teljes elbom­lásá­­nak rávható fel. Elvégre is, ha nem volna embertelenség a má­sok lelkiismeretét zaklatni, ha nem eredne ebből semmi rész, bolond volna, aki felindulna e miatt. Aki hitem elhagyására akar bízni, kétségtelenül azért teszi azt, mert oly nagyra tartja a maga hi­tét, hogy el nem hagyná azt bizonyára, ha kény­­szerítenék is, és mégis különösnek találja, hogy én nem akarok olyasmit tenni, amit ő maga tán a világ minden kincséért nem tenne meg. Paris, Dzsemadi első hava 26-án, 1715. LXXXVII. Rt­ka levele ***hoz Ugy látszik, hogy itt önmaga magát kormá­nyozza a család. Csak árnyéka a tekintélynek, melylyel neje fölött a férj, gyermeke fölött az apa s szolgája fölött a gazda bír. Az igazság minden egyenetlenségükbe beavatkozik, s biztos lehetsz benne, hogy mindig a féltékeny férj, a haragos apa s a kellemetlen gazda ellen van. A minap ellátogattam oda, a­hol az igazsá­got szolgáltatják. Mielőtt oda férhetne az ember, át kell törtetnie a portékájukat csalogató hangon ajánlgató fiatal üzérek tömegén.) A látvány eleinte mosolygó, de szomorúvá lesz ha a nagy termekbe lépünk, a­hol csak zor­don kinézésű s még zordonabb ruhába bujtatott alakokat látunk. Végre bejutt az ember a szen­télybe, hol feltárulnak előtte a családok titkai, s a napvilágra kerülnek a legrejtettebb cselekmé­nyek is. Itt egy szerény leány vallja be sokáig őrzött szüzességének titkait, küzdelmét és fájdalmas el­lenállását , oly kevéssé rátartós győzedelmére, hogy folyton közeli bukásának eshetőségével fenyeget s hogy tudja meg apja is igényeit, szükségét min­denki hallatára kibeszéli. . Jön azután egy bátor asszony s elmondja, mily méltatlanságokat követett el férjén, s ebben mutatja ki a válás indokát. Hasonló szerénységgel mondja el a másik, hogy megunta az asszony czimet élvezet nélkül vi­selni , feltárja a nászéj homályába burkolt titkokat, kívánja, hogy szakértők vizsgálják meg, s helyezzék vissza ítéletileg a szűziesség jogaiba. Eltévelyedett vagy elcsábított leányok so­kasága jön aztán, s százszorta gonoszabb színben festi a férfiakat, mint a­milyenek valóban. Szere­lemtől viszhangzanak e falak; nem hallani más szót, mint megcsalt leányokról, hűtlen szere­tőkről és gonosz férjekről beszélőt. A törvény értelmében, minden a házasság ideje alatt született gyermek apasága a férjnek tu­lajdonítják : hiába van jó oka el nem hinni ezt, hiszi helyette a törvény s felmenti minden kétely és vizsgálódás alól. Pária, Dzsiedma második hava elsején, 1715.­­) A Palais de Justice előcsarnokai akkoriban gyül­­helyü­l szolgáltak mindenféle kivin utaknak s d­egineknnk az üzéreket ez vonta oda. KÜLFÖLD. November 27 én. D­i­s­r­a­e­l­i makacs hallgatását in politicis elvégre mégis megtörte a glasgowi conservativ egylet múlt szombaton este tartott meetingje. Itt már nem lehetek, h­ a népszerűség­eim to­­rés és a direct felmvás egyaránt lehetetlenné tet­tek az átalános politikai helyzetről nem szólnia. És beszélt a tory-vezér a city-hallban összezsúfolt hallgatóságnak másfél óráig, s másfélórai beszédé­nek fele a hírhedt bathi levél paraphrasisa volt. Igazolni törekedett, hogy ama levelének oly kímé­letlenül megtámadott kifejezései egytől-egyig iga­zoltak. A liberális kormány öt évi alkotásait sorra vette s könnyedén átugorva a mélyebbre ható ele­mezés nehézségein, pár külső vonást vetett hallga­tói elé — s ezekben igyekezett a liberális alkotá­sok hibás voltát kimutatni. Nevezetesebb mozzanata beszédének az, melyben a jelenlegi ír mozgalom elmérgesedését a Gladstone-kabinet Irbon irányá­ban követett elnéző legyezgető politikájának terhére róvja fel. Szólt azután a zanzibari expeditio lassúságá­ról s az assanti­ háborúról, melyre nézve nem akarja a most kormányon levő férfiak egykori eljárását követni a tory párt ellen, mikor ez mint akkor kormányon levő az a­byssiniai hadjáratot megindí­tani kénytelen volt, s a liberális párt annyi nehéz­séget gördített útjába. (Ami mellesleg mondva túlzás.) Hosszasan beszélt a parlamenti reformról, s azon nézetét nyilvánitá, hogy a választói jog ki­­terjesztését, bár ő rájuk, toryakra nézve előnyös volna, nem lehet az alkotmányos alap teljes felfor­gatásának veszélye nélkül koc­káztatni. Beszélt a munka és munkaadó közötti viszonyról is, s e tekintetben a kölcsönös egymást megértéstől várja a dolgok jobbrafordultát. Beszédének legáltalá­nosabb érdekű része a befejezés, melyben az egy­házi és a világi hatalom között a continensen felmerült viszályról szól. Nagyon komoly és kö­vetkezésterhes viszálynak mondja ezt s a civilisa­­tióra legnagyobb veszélynek tartaná, hogy ha a hit és szabad gondolkozás közt megindult tusában csak a két szélsőség, a pápaság és a vörös köztár­saság volnának képviselve. Kifejezést ad továbbá azon nézetének, hogy a continensen megindult vi­szály Angliát sem fogja érintetlenül hagyni. Irhon­­ban megvan a viszály magva, s Angliának valószí­nűleg módjában lesz, hamarább mint gondolná, ismét állást foglalnia a reformatió eszméi mellett, melyek­ben három század óta gyökeredzik nagysága és dicsősége, s magasztos hivatása feszen: megóvni a civilisatiót az atheismus romboló zivatarától ép úgy, mint a papi bitorlás sorvasztó szelétől. A franczia kabinet újjáalakulásáról nem egészen correct volt az „Agence Havas" értesülése, melyen tegnapi közleményünk alapult. Egy mai távirat a „Journ. Office" hivatalos közleménye nyo­mán következő névsort közöl : Broglie elnök és belügy, Decazes kü­lügy, Fourton közoktatás, De­­seilligny kereskedelem, Depeyre igazságszolgálta­tás, Magne, Barail és Dompierre megtartják tár­­czáikat. Tehát Beulé, Barbie és Ernőul távo­zott. A hivatalos lapból. Ő felsége a dán királyi udvarnál lévő rendkivüli követet és meghatalmazott minisztert, gróf Paar Lajost, a szent­ sziknél rendkívüli nagykövetté leg­kegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A közoktatási miniszter megengedte, hogy a dr. C­s­á­­s­z­á­r Károly tanár által szerkesztett „Betűszámtan“ czímű munka a középtanodá­ban tankönyvül használtathassék. A közoktatási miniszter a brusznói állami elemi nép­iskolához Hradlovszky Endre priechodi néptanítót egye­lőre ideiglenes minőségben tanítóvá, Csóka Károly lendvai polgári iskolai rajztanárt a losonczi államgymnásiumhoz rendes rajztanárrá és Jankovich Sándor helyettes tanárt a munkácsi állami rendes tanárrá nevezte ki. A pénzügyminiszter Hilberth Mór I-fő osztályú számtanácsost számvevőségi főnökké nevezte ki pénzügyi tanácsosi ranggal és czímmel. A segesvári kir. ügyészséghez írnoknak Gödri Sándor, ugyanazon kir. ügyészségnél­­dijnak neveztetett ki. A felső- és alsó-fegyverneki községek segélyző egyletének alapszabályai a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi magyar királyi minisztérium által a törvényes bemutatási záradékkal elláttattak. HÍREK. November 27. — A király a zólyommegyei Badin köz­ség tűzkárosult lakosai részére 600 frtot adomá­nyozott. — Kerka­poly Károly, ki mint tud­juk, egyetemi tanárrá neveztetett ki, még mielőtt honvédelmi államtitkárrá lett volna, s magának e tanári állást fenntartotta, az ,,Ung. Lloyd" szerint már a jövő félévben elfoglalja tanszékét, s az ál­lamtudományokról fog pr­elegálni. — Születések és halálozások. Pest város statisztikai hivatalának kimutatása sze­rint, a lefolyt héten (nov. 16—22.) élve született 198 gyermek, elhalt 153 személy; a születések tehát 45 esettel múlják felül a halálozásokat. Az élve szülöttek közt volt 142 törvényes, 56 tör­vénytelen , nemre nézve 111 fiú, 87 leány. Halva született 6 gyermek. A halottak közt volt 96 férfiú, 57 nő, egy éven aluli gyermek 44. A halált okozta tüdőbaj 39 esetben, hagy­máz 2, himlő 5, cholera 5, rángás 7, bélhurut 10, veleszületett gyöngeség 7 és vörheny 2 esetben. — Jótékony végrendelet. Barlanghy László barsmegyei földbirtokos pár nap előtt el­hunyt és nagy részvét közt temették el Füssön. Egyike volt a legvagyonosabb birtokosoknak, s vég­rendeletében több jótékony intézkedés által tette maradandóvá emlékét, így többi közt a tud. aka­démiának ezer frtot, a Füssön általa alapított sze­gények házának nyolczszáz frtot, a váczi siketné­’ K ffWWW'n»1» »!'■■ —CZV AlioUMJ * -1— N­-1--------.»«.K kétszáz forintot, stb. Hagyományozott. — A fővárosi távirda-állomások ezután következőleg neveztetnek: az eddigi budai állomás neve lesz Budapest-Vár; az eddigi csá­­szárfü­rdői állomás neve lesz Budapest Császárfür­dő ; az eddigi ó-budai állomás neve lesz Budapest­et-Buda; az eddigi pesti állomás neve lesz Buda­pest (közp. táv.); az eddigi pest-józsefvárosi állo­más neve lesz Budapest-Országház; az eddigi kő­bányai állomás neve lesz Budapest-Kőbánya. Egy­előre azonban az ezen helyekre netalán a régi elnevezések alatt czimzett sürgönyök is még elfo­gadtatnak. — A hazai képzőművészet g­y­á­­molítására elhatározta az aradi kaszinó-egylet, hogy a képzőművészeti társulat kiállításaiból min­den évben megvásárol egy festményt, s azt tagjai közt kisorsolja. Ha minden nagyobb kaszinó vagy egylet hasonlót határozna, jelentékeny pártolásban részesülne képzőművészetünk. Azért ajánljuk e példát, hogy minél többen kövessék. — Az I. magyar általános tisztvi­selői egyletet súlyos csapás érte. F. hó 24-én temették elhunyt vezér­igazgatóját, Lasz Ferencz pénzügyi tanácsost, számos résztvevő jelenlétében. A temetésen a budai dalárda is közreműködött s a tisztviselői­ egylet egyik választmányi tagja , Homa Géza, a sire­ál gyászbeszédet tartott. Temetés után a nevezett egylet választmánya rögtönzött ülést tartott, melyben az elhunyt helyére az alapszabá­lyoknak megfelelőleg vezérigazgatóvá egyhangúlag Csisik Károly pénzügyminiszteri titkárt választotta­­meg. — Esküdtek kisajátítási ügyek­ben. A királyi túszék polgári osztályának mai nyilvános ülésében a következő házbirtokosok sor­­soltattak ki, hogy deczember 1-től 1874. évi feb­ruár 1-éig mint esküdtek működjenek, és­pedig : Weller Károly, Igl József, Rózsa Lajos, Maszarek Mátyás, Szitányi Izidor, Artner Kálmán, Laky Adolf, Miksics Károly, Nastl Mór, Kerstinger György, Forgó István, Helfy Ignácz, dr. Schiller Gyula, Kölber Fülöp, Hazai Lajos, Radocsay Fe­rencz Ferencz, Kolarits Pál, Rigl Ferdinánd, Kramer Jakab, Farkas István, Kauser Lipót, Kle­­novits György, Oszvald Pál, id. Farkas Mihály, Babés István, Eckbauer András, Feleky Miklós, Dumerling Antal, dr. Gebhardt Lajos, Sch­osberger Zsigmond, Morfin Imre, Fleischmann Emil, Molnár Endre, dr. Herzl Antal, Zsigmondy Vilmos, b. Mo­­naszterly István. — Póttagok: Pfeiffer Ignácz, Fuchs Gusztáv, Tüköry Sándor, Huger Henrik, Moravetz Mihály, Mogács József, Rémy Antal, gr. Zichy Pál, Wodianer Fülöp, Förster János, Kölber Károly, Auspitz Róbert, Lutzenbacher Pál, Deutsch József, Kochmeister Frigyes, Kralovánszky István, Jalics Kálmán.­­ A buda­pesti magyar gyorsiró­­egylet november 26-án havi ülést tartott a kép­viselőház egyik osztály­termében. Elnök Markovity István számolt az egylet működéséről s jelentésében előadja, hogy a szünidő alatt a vidéken több he­lyütt az egylet tagjai által tanfolyamok tartattak a műveit közönség számára, nevezetesen Kalocsán Stern Jakab és Aranyos­ Maróthon, Krick Árpád által, ki a tanfolyamért a beiratási dijak fejében befolyt 38 frtot az egylet pénztárának ajánlá föl, és kinek ezen ülésben egy az illető tanfolyam hallgatói által kiállított elismerő díszokmány ünne­pélyesen nyújtatott át, továbbá Balogh Andor a törvényszéki és közigazgatási tisztviselők számára tartott második tanfolyam díjainak fejében 22 frtot, valamint legújabb hasonló tanfolyamának dijaiból 30 frtot adott át az egylet pénztárába, úgy az ő, mint Krick és Stern működéséért az ülés jegyző­­könyvi köszönetet szavaz. Továbbá Markovits Iván is három tökéletesen ingyenes tanfolyamot nyitott és pedig a műegyetemen 42 hallgatóval, az egyete­­men 29 hallgatóval és egy vegyes tanfolyamot a haladók számára 31 hallgatóval. Az elnöki jelentés rövid szemlét tart az egylet tagjainak a praxis terén való működéséről, előadván, hogy igen jelentékeny gyakorlat-munkálatokat , úgy mint a jogászgyűlés, az országos gazdasági egye­sület szakosztályai, valamint a közmunka minisz­térium által a nyáron egybehívott gabona-rozsda­­enquéte tárgyalásait az egylet tagjai vették fel, továbbá, hogy újabb időben az egylet fiatalabb tag­jai ügyvédi irodákban mint gyorsírók nyertek al­kalmazást. Az igazgatóság javaslatára 7 levelező és 15 rendes tag vétetett föl, ezek között a másik gyorsírási rendszer egy okleveles tanára is. Ezután indítvány terjesztetett elő az egylet tevékenységének kifejtésére vonatkozólag, mely kinyomatva, a tagok között szétosztatott. Az indítvány röviden kifejtet­vén, annak tárgyalására egy 9 tagú bizottság vá­lasztatott meg. — Párbaj. Egy párisi távirat jelenti, hogy Fontainebleauban Sutzos és Ghika herczegek közt pisztolypár­baj volt, melynél az utóbbi megöletett. Melyik Ghika volt ez áldozat, azt nem említi a távirat; valószínű, hogy Ghika Demeter, a volt román miniszter.­­ Az egyetemi gyógyszerész nö­­vendékek ez idei bálbizottmánya következőkép alakult meg: elnök : Dózsa Árpád; alelnök : Schla­­pák Miklós ; főjegyző: Kriegner György ; aljegy­zők : Saxinger Ottó, Szendrey Jenő, Machleid Jenő, Pataky Vincze, Holczer István, Ditzel Lajos; pénz­­tárnok : Göncz Lajos; ellenőr: Keserű István ; bi­zottmány­­tagok : Szilvásy Ágoston, Barts Emil, Fisért­ Pál, Tomcsik József, Mutsy Menyhért, Váczi­zsef, Macsányi Géza, Rupkay Géza, Esz- Medveczky István. .. A menetrend változása. F. évi deczember 10-dikétől a 3. sz. gyorsvonat (indulás Bécsből, államvaspálya, 10 órakor este) és a 4. sz. gyorsvonat (indulás Bodenbachból esti 6 ó. 38 p.) a bécs-grussbach-brünn prága-bodenbachi vonalon beszüntettetnek. Ellenben a bécs (államvaspálya)­­grussbach-brünni vonalon két uj gyorsvonat ho­­zatik be, melyek menetrende külön tétetik közzé. Szintén beszüntettetik a 90. sz. vegyes vonat a boden­­bach-aussigi és a 75. sz. vegyes vonat a bécs-brucki vonalon. Törvényszéki csarnok. (Szívtelen anya.) Özvegy Weissgärber Teréz, laai (Bécs mellett) szü­letésű, jelenleg helyben tartózkodó köszörüsné az­zal vádoltatik, hogy f. é. február hó 19 én meg­ölte újdonszült gyermekét. Tanukul megjelentek Mótus Anna, Nürnberger Katalin, Polacsek Anna napszámosnak és mindezen négy asszony lakás­­adója: Virtus Fáni. Mótus Anna elmondja, hogy február 19 én éjfél felé gyermeksirás vere fel ál­mából. Mikorra álmából felocsúdott, a sírás elhang­zott. A szobában még vagy tíz asszony halt, a gyermeksirás azonban Weissgärbner Teréz ágya felől hallatszott. A szobában sötétség uralkodott. Mótus Anna megkérdezte Weissgärber Teréztől, minő gyermeksírás volt az: Weissgärber Teréz

Next