Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 239-268. szám)

1874-08-04 / 242. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre . . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 * Egyes szám ára IO krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor­ utcza 6. sz. (­Légrády testvérek irodájában). Kiadó­hivatal: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor utc­za 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utc­a 6. sz.­ intézendők. 242. szám. Budapest, péntek, szeptember 4. 1874. VI. évfolyam- TÁVIRATOK. Zágráb, szept. 3. (Országgyűlés.) A bizott­sági előadó zárbeszéde után következett az általá­nos vita berekesztése, egyhangúlag fogadtatván el ugyanis a népiskolai törvényjavaslat, részletes tár­gyalás alapjául. A részletes tárgyalásnál 1-től a 40-ik szakaszig fogadtattak el a bizottság indít­ványai , több módosítás elvettetett. Bécs, szept. 3. Ama hír, mintha herczeg Auersperg miniszterelnök Prágába kisérné a csá­szárt, alaptalannak bizonyolt; szabadságidejének félbeszakításáról soha szó sem volt. Berlin, szept. 3. A „Provinzial Corn“ mai száma constatálja, hogy azon feltevés, mintha az Orosz- és Németország közti jó barátság a spa­nyol viszonyok felfogásában mutatkozó ideiglenes nézeteltérés által megzavartathatnék, a helyzet tel­jes félreismerésén alapul. Prága, szept. 3 (Az „Ellenőr“ távirata.) Herczeg Auersperg, miniszterelnök nem kiséri a császárt a bracheisi hadgyakorlatokra, hanem csu­pán a Csehországban megtartandó lovas­vadásza­tokban veend részt. Rio-Janeiro, szept.­ 3. Roma, ultramontán képviselő indítványozza, hogy a miniszterelnök és két más miniszter felségsértés s a vallás és állam elleni összeesküvés miatt perbe fogassék ; az indít­vány a különbizottsághoz utasíttatott. Bécs, szept. 3. (Hívat, zárlat.) Magy. földteherm. köt­vény 78.- . Salg.-Tarján 90.— . Magyar hitel. 226.75. Ma­gyar záloglevél 85.75. Erdélyi 138.50- Magyar keleti vasút 52 50. Magyar sorsjegy 85.50. Tiszai vasút 221— Magyar vasúti kölcsön 89.—. Angol-magyar 43.75. Franco-magya 91.25. Alföld 142.—. Magy. északkeleti vasút 120.50 Kelet vasúti elsőbbségi kötvény 69.25. Forosz pénztári utalvány —. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —. Magyar földhiteintézet 87—. Török —.-. Municipális 37.50. Berlin, szept. 3. Búza 78.36. 72.36. —.—. rozs 17.75. 58.20. Olaj 17.75. 66.66. Szesz 27.18. 27.17. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 93. szám. Budapest, pénteken, szept. 4-én. Uj betanulással először: Nem és hivatalom. Vígjáték 3 felv. Bayard és Wailly után francziából fordí­totta Tompa Imre. Személyek: Laroche, vámtiszt Senlisban — — Feleki De Lussan, osztályfőnök Parisban — Náday Darvet Gusztáv, alelnök — -- — Körösmezei Dupont, törvényszéki elnök — Újházi György, járulnok — — - — Pintér Prevalné, De Lussan testvére — — Császárné Adél, Laroche neje — —- — Helvey Laura Első inas — — — — — Vincze Második in.is — — — —■ V. Kovács. _ Panslavismus és Protestantismus. A régi gárda kitett magáért. Nemes hévvel és hazafias szívóssággal harczolt, az evangelicus protestáns egyház kebelében, azon irány ellen, melyet gonoszak, buták és tévelygők támasztottak az államegység meg­rontására. Luther ez emberekhez vágta volna tin­tátö­rtój­át, mert roszabbak magánál az ör­dögnél. Szenvelgett vallásosságuk és tettetett hazafiságuk álcrája alatt többet rontanak saját felekezetik ügyén és a­ keresztyénség összes tanain, mint használnak hóbortos esz­méiknek. Láthatják a vita egész folyamából, mily erős nemzeti öntudat van a protestánsok túlnyomó részében, vagyis azoknál, kiknek be­csületessége tud és akar különbsé­get tenni a hazafisá­g és hazaellenesség fo­galmai között. Szóval érzik, hogy „az auto­nómiát a magyar haza adta a protestán­soknak.“ Czékusnak e kifejezésében három szá­zad történelme szól le ékesen és meggyőzőleg. Hisz a mohácsi vész után a protestantismus csaknem az egész nemzetet meghódítá és idők folytán a közszabadság és a nemzet törekvéseivel annyira összenőtt, hogy majd­nem azonos fogalmak gyanánt cserélték fel és erkölcsi hatalmukat emelni, hátuk mögé szegődött a magyarság java, vallás és osztály­­különbség nélkül. S ugyan meggondolták-e, mi volna be­lőle, ha sikerülne lelketlen izgatóknak, befo­lyásért vagy keresetért leselkedő zúgprokáto­­roknak és vezérszerep után rajongó papok­nak szétválasztani az evangélikus egyházat a magyar nemzeti egység törekvéseitől? Panslaviához sok kell; az utolsó ma­gyar holt teteme nem fekszik még lábaik alatt. De ha ott feküdnék és Húrban urnak sikerülne, nem egy fehér lóért, hanem harcz­­ban eltemetni Magyarországot, talán luthe­ránus maradhatna a szlávság felvidéki tót néptörzse, mikor égbekiáltó kegyetlenségei­ben szól a példa, hogy a lengyel sem ma­radhat meg katholikusnak. Az ősi vallás kegyelete,­ emlékei és az önkormányzat sza­bad mozgási jogköre ellen nincs felségesen drasticusabb szer a kancsukánál. A világuralmi ábrándokkal mindig együtt jár az egy akol és egy pásztor keresztül­­erőszakolásának mivelete. S az a kozák, ki I. Napoleon jóslata szerint, hivatva volt a Szajnában megfüröszteni lovát, dzsidájának hegyén az orosz vallás és pópák uralmát hordozza. Észszerűen lehetnének a lutherá­nus tótok németek, mert a pangermanismus méhében hordja a protestáns vallás terjesz­tésének hatalmi feltételeit, de pánszlávok már nem lehetnek, mert akkor megszűntek protestánsok lenni. Legjobb tehát, ha ma­gyarok maradnak, miré ezredéves együtt­élés, háromszázados küzdelem és az állam­alakulás minden tényezője lennnek utalja. Természetes, hogy nem Paulini Tóth Vilmost illeti ez érvelés, ki nagy emberré fújja fel magát és tagadhatlanul elég te­s­­t­es hozzá, hanem azokat, kiket érdekel egyházuk és vallásuk. Mert hát Tóth, ki készülőben van átkeresztelkedni muszkának, azzal fenyegetődzött a convent mai ülésén, hogy szakadásra kerülhet a dolog. Érthe­tően nem formulázta e fenyegetődzést, de környezetében nyíltan beszélnek róla, hogy Hurban-Tóth a pozsonyi superintendentiát ki akarják szakítani az egyetemes convent szövetségéből és külön jót superintendentiává átalakítani. Sok beszéd és vita fér e tervhez az evangélikusok részéről, de még több az ál­lam részéről. Törvényeink és a felügyeleti felségjog sehol sem ismernek jót, annál ke­­vésbbé ismerhetnek pánszláv-evangélikus fele­­kezetet. Az autonomikus egyházszervezet úgy, a­mint megerősítve él és működik, nem bontható meg egyoldalúkig, államellenes ten­­dentiák kedvéért, mert a felbomlasztó sza­­kadár résznél azonnal kérdésbe jöhetnek oly formális dolgok, melyek sokáig kényessé és talán örökre lehetetlenné teszik állását. Korán volna ezeket fejtegetni. Utóvég­re a dunáninneni kerület küldöttjei gyak­ran hangsúlyozták, hogy a király felügye­leti jogát tiszteletben tartják, a magyar ál­lamot, mint hazájukat szeretik. Tartózkodni fognak tehát oly lépésektől, melyek által a protestáns egyház kebelébe csempészett vi­­szálkodás és a hazaellenesség bélyege süti homlokon magaviseleteket. Valamennyi vallásfelekezet története ar­ról tanúskodik, hogy időnként azon egyház hódított legtöbbet Magyarország területén, mely legjobban ki tudott békülni a nem­zeti egység törekvéseivel. Csak a jelen ál­lam és egyház közötti viszálkodás korsza­kát kell tekintetbe vennünk és azonnal szembe tűnik, mily kevés szó és ellenszenv van a helvét hitvallás ellen, holott egyes tag­jai legalábbis oly ultramontánok, mint a leg­­ultramontánabb katholikus pap. S honnan e jelenség ? Mert a helvét hitvallás azon térre küzdte fel magát, hogy széltében „magyar“ vallásnak hívják. Avagy nem vették észre, hogy a katholikus klérus te­kintélye is fokonkint emelkedik, mióta a magyar állam consolidálásának szükségét előbbre valónak tartja eszeveszett ultramon­tán küzdelmeknél. És erősödött-e számban vagy tekintélyben az evangélikus egyház azon pillanattól kezdve, a­mint „tót“ val­lásnak kezdték mondogatni és terjedt a vád, hogy evangélikus papok álltak a pánszláv mozgalmak élére? Hidjék meg, az evangelicus convent, mai határozata ama helyeslő tudomásvétel által jobban emelte a­z egyház becsét, mint milliója a legmegragadóbb dogmáknak. Egyet­len nagy erénye a magyarnak: hazaszere­tete; nincs semmi, mit azon felül, és nincs semmi, mit azon alól, annak kárára meg­tűrne. És jól van ez így, mert e rajongó hazaszeretet tartotta fenn hazánkat ezred­évig és ez fogja bizonyára újabb ezredéven is. Vallásosság és hazaszeretet soha sem el­váló két fogalom, hanem nagyon is össze­férő. Legaláb azok, kik minduntalan a na­­zarethi bölcs szavait hordják ajkukon, ta­nulhattak volna tőle sokat e részben. — A szerb püspöki zsinat, mint táv­iratilag jelentik, egyhangúlag választá meg temes­vári püspökké: Vojnovics Györgyöt, ki mind mi­­veltsége, mind hazafisága tekintetében kiállja a próbát. Ugyancsak ez alkalommal Zsivkovics Theo­­philt választák meg károlyvárosi püspökké, ki mi­­veltség és hazafiság tekintetében vetekedik az előb­bivel. — A takarékossági csiga egyet moz­dult az igazságügyminisztériumon belől is. A „P. N.“ legalább azt hallja, hogy megindultak a ta­nácskozások az első folyajrodású törvényszékek számának leszállítása ügyében. Ideje is volt már egyszer, miután köztudomású régen, hogy néhány törvényszék, dolog hiányában, napszámra hever A beavatottak szerint húsz törvényszéket szándékoznak beszüntetni, s bár a megszüntetés, a vidéki és személyes érdekek folytán, számos aka­dályba ütközik s nagy küzdelemmel fog járni, re­­mélhetőleg azonban mégis valósítható lesz a jövő év elején.­­ A p­énz­ü­gyi iga­zgató­ságok hatás­körét újólag szabályozó rendeletet, a „M. P.“ ér­tesülése szerint, a pénzügyminisztérium már kibo­csátá. Az igazgatóságok az eddiginél szélesebb ha­táskört nyernek a kinevezések s önálló pénzutal­­ványozásokra nézve. E szervezéssel kapcsolatban van azon rendelet is, mely az adóhivatalok számát apasztja, s melynek folytán már több adóhivatal feloszlattatok. Az adóügy pontosabb kezelése vé­gett adófelügyelőségek alakítása is terv­ben van. A bélyeg és illeték kezelésére szintén az­­ igazgatóságtól különálló hivatalok állíttatnak föl. Az adófelügyelőségek, a bélyeg- és illetéki hivata­­­­lok, az igazgatóságok és adóhivatalok mostani munkaerejéből kikerülvén, az egész szervezés az államkincstár újabb terheltetése nélkül történik, sőt százezer frtnyi megtakarítást tesz lehetővé. „Az osztrák-porosz trízérpróbához.“ Ily nagyfontosságú kérdés felmerültével, hogy a dolog valódi állása minél világosabban kerül­jön a közönség elé, nem fölösleges felvilágosításo­kat adni az ügy állásáról. Igyekeztek is már töb­ben, különféle felfogással tüzérségünket és iparun­kat lehetőleg védeni. Nem c­élom apró részletekben vizsgálni az ügyet, hanem csak nagyjából néhány valódi adat és komoly tény által járulok a do­­lo­g t­is­z­t­á­zá­s­a és a közönség felvilágosítá­sához. Mellőzöm ennélfogva a többi fölmerült néze­teket és csakis arra szorítkozom, melyet a „Hon“ keddi esti lapjában Jókai Mór úr saját tapaszta­latai nyomán igen hazafias szellemben közre­bocsát. Azt mondja a többi között Jókai úr, hogy felsőbb engedély és szívesség folytán oly szeren­csés volt a bécsi Arsenal legmélyebb titkait tanul­mányozni, s látta ennek következtében mikép ké­szülnek ott a hátultöltő ágyuk. Kár azonban, hogy e titok és rejtelmek tanulmányozása alkalmával nem vette egyúttal észre, hogy ott nem öntött­­aczél, hanem vas ágyukat készítenek, de ezeket sem Krupp rendszere szerint. Nem teszem fel Jókai úrról, hogy ne tudná a különbséget a „F­e­ld-G­es­c­h­ü­t­z“ és a „Bat­terie-Geschütz“ közt. S én azért csodá­lom nagyon, hogy oly behatólag tanulmányoz­ván a bécsi Arsenalt, szemébe nem ötlött, hogy ott hátultöltő aczé! „Fe­­­dg­e se hi­­­z“-öt nem készítenek. Már­pedig most ezekről van a szó, s ezeknek a megszerzésére van szükség. Egyébiránt, ha akartak volna, sem csinálhat­nának, mivel nincsen meg a hozzávaló készü­lékek. Az öntött­ aczél gyártásához külön és egészen más gyárak szükségesek, s korán sem elég e czélra az Arsenal kibővítése, hanem a külön felállítás el­nyel sok milliót. Igaz, hogy voltak nekünk már Lissánál is hátultöltő ágyúink, sőt 1861 óta erősségeink job­badán ezekkel vannak ellátva, de hát bizony csak — vasból, s nem — aczélból. S ép az a bökkenő részünkről, s ez, a­mi a tüzérségnél oly roppant haladást jelez a poroszok részéről. Krupp ugyanis feltalálta a vasat öntés közben kellő keverés által aczélosítani. Rajtunk tehát a sor, vagy feltalálni a ke­verés módját, s feltalálni hozzá a szükséges gyá­rakat, s akkor meg lesz az aczél ágyú; vagy ha fel nem bírjuk találni, nincs egyéb hátra, mint külföldre folyamodni ily­ej találmányú ágyukért. Jókai úr talán azt sem vette észre, hogy a mi ágyúink 1863 óta, néhány vár­ágyú kivételé­vel, mind vontcsövűek és robbanó lövegekkel van­nak ellátva. A­mi azon különbséget illeti, mely a porosz és a mi közös hadseregbeli ágyúink közt fennáll, annak megítélését szakavatottabb follra bízom. Tény­­nek tény, hogy a különbség nem oly borzasztó, mint a próbák után híresztelik, de mégis elég je­lentékeny arra, hogy nagy gonddal képzett tüzér­ségünk a porosz tüzérséggel szemben csúfot vall­hasson és úgy­szólván ne számíthasson. Fájdalom, ennek pótlása nagy áldozatot kí­ván, de bármit beszéljünk, soká halasztani nem ta­nácsos, mert könnyen úgy járhatunk a halogatás által, mint a 64-iki hadjárat után a hátultöltő puskákkal, midőn az osztrák generálisok kimond­ták reá a kárhoztató ítéletet, hogy az csak mu­­nícziópazarlás, s 1866-ban aztán keserűen kellett tapasztalnak az ily pazarlás hatását. b. Podmaniczky Béla: Az ágostai hitfelekezet egyetemes gyűlése Budapesten. — Töredékes holmi, tudósítás helyett. — — Második nap, szeptember 3. — A„ birkatü­relemnek“ elnökileg elismert szük­ségét a mai gyűlés alatt lehetőleg még keserveseb­ben éreztük mint tegnap. A szó­cholerin ma már felölte a járvány jellegét , s ha a desinfectiót és cordon-rendszabályt, szerencsére, még elég ideje­korán nem veszi foganatba az elnökség, isten a megmondhatója, mily borzasztó pusztításnak leszünk való szemtanúi. Reggeli félkilencztől déli tizenkét óráig Nagy- Rőcze felett folyt a mulatság. Akkor elkezdődött thurócz-szent­mártoni három a táncz s ez eltartott harmadfél óráig. Hogy mit beszélhettek ennyi rengeteg ideig oly dolgok felett, melyekre nézve a superintenden­­cziák többségének kész határozata eleve ismeretes volt, é­­ azt megmásítani nem állt a conventus ha­talmában , az nehéz kérdésnek csak látszik, de igen könnyen megfejthető, ha tudjuk, hogy a harcz nem az ügy felett vivatik, hanem épen magáért a harcz kedvéért. La guerre sans phrase et pour elle-méb­e. A panszlávság támad s a magyar párt kény­telen védekezni és visszatorolni a támadást. Nem azért, mintha ügyét a bukástól féltené, de mert rágalmakat visszautasíthatlanul nem hagyhat. Ez a kulcs a viták hosszadalmasságához. Egyébiránt ma mind a két párt tovább ment egy lépéssel. Elmentek egész addig a határig, hol csak egy lehelet kell hozzá s lefoszolhatik a fá­tyol az ellenfelek arczáról, hogy nyílt ellenségekül ismerjék fel egymást. A legmélyebb sajnálkozással constatáljuk e szomorú tényt, de vigasztalásunkra szolgál, hogy nem a magyar hazafias párt békülé­­keny higgadt szellemén múlt a dolgok jobbra for­dulása. Annyi engesztelő szó, annyi kíméletes, megnyerni törekvő intés hangzott fel e párt sorai­ból, hogy már szinte a gyöngeség jelének lehetett volna tartani. De midőn a túlsó táborból nyíltan hirdetni kezdték a hazafiasság tanát abban az ér­telemben , hogy a magyarság ellen harczolni, és gyűlölni a magyart, nem hazaellenes dolog; azaz, hogy az államalkotó elem megfojtása nem egyér­telmű az ezredéves magyar állam szétrombolásával, erre már gyávaság lett volna visszafojtani a meg­torló szót, s ki nem jelenteni ép oly nyíl­an, mint határozottan, hogy e tan kiirtását viszont mi nem fogjuk tartani nemzetiségellenes dolognak. Ha provokálják ez áldatlan tusát, álltjuk elébe ; s hol a capaczitáló s békéltető jóakarat nem elég, va­lami egyéb tan mégis fog segitni. * A tanácskozás megnyíltával a szent lelkű Bartholomeides — ha jól emlékszünk nyíregyházi lelkész­— imádkozta el közvetítő fohászkodásait — nagy fölöslegesen. Nem tudja megérteni, hogy a két superintendens a homogén ügyekben kapott miniszteri megbízásokban nem követett egyforma eljárást, nem értekeztek egymással és így okot adtak azon gyakori vád megerősítésére, hogy a lutheránusok közt nincs egyetértő szellem. Szóló szintén oly nézetben van, egész esperességével együtt, s a Fabinyi Theofil által kifejtett nézetek­hez járni. Nézete szerint az egyházkerületnek nem kellett volna azonnal ítélni a dologban, békés után lehetett volna ez ügyet elintézni, a közvéleményt megnyugtató modorban; szóló sajnálja, hogy az egyetemes gyűlés nem lát kibékítni való feleket; a vádat egyenest a tanári kar ellen kellett volna intézni; az tény volt, hogy NI.­Rőcze felől fújt va­lami „északi szél,“ de ez csak szél volt, azt pedig tapintani nem lehet; igaz, hogy a szél veszélyes, de Krisztus is nem a templomot rombolta el, ha­nem az üzéreket kergette ki. Végül megjegyzi, hogy szeretné kimondatni az egyetemes gyűlés ál­tal, hogy jobb lett volna a n.­rőczei körjeleknek elejét venni, mielőtt ily radikális curához fogott. Kemény Mihály: Ha a felekben van hajlam a kiegyezkedésre, akkor a tényeket nem kell pa­lástolni. Ha valahol incorrect, törvényellenes tény forgott volna fenn, akkor az egyetemi gyűlésnek fel kellene szólania, de a kormány nagyon is óva­tosan járt el; a kormánynak, mint legfelsőbb hata­lomnak, kötelessége az állami egységet megvédeni, midőn innét s onnét vádak merültek fel, a kormány­nak erélyesen kellett volna fellépni; a kormány lassan, tehát prudenten járt el; az aug. 20-ai intéz­kedés tehát teljesen helyes volt, mert az autonóm egyházi hatóság jelentése nyomán történt. Helyesen járt el a tiszavidéki kerület is; a kisebbség részé­ről követett eljárás mellett a dolognak sohasem volna vége, ha bármi testület ellen a hazael­lenesség vádja emeltetik. Szóló különben örömmel veszi tudomásul Novak esperes tegnapi kijelen­tését, hogy ő nem pánszláv, és egyházaiban és iskoláiban ily szellem nincs ; igaz, hogy „Bis­marck vagy 500,000 szurony“ mellett talán-talán mást hallanánk, de az ország közvéleménye mást ért a panszlávismus alatt, nemcsak azon irányt, mely nyíltan a haza feldarabolására tör. „Ha önök — úgymond — nem panszlávok, miért nem akarják maguk köréből azt az irányt , mely a „Cirkevni Listy“-ben nyilvánul; azt az em­bert, a­ki nemrég kijelentette, hogy ő büszke ara, hogy Magyarország ellen küzd, kiküszöbölni? Ha önök az ily embereket ovatiókkal fogadják, akkor ne vegyék rész néven, ha a közvélemény a pán­szláv névvel illeti önöket, ám ne magyarosítsák a népet, de visz­zont chinai fallal se zárják el a tót népet a magyar nyelvtől, sőt buzdítsák a magyar nyelv megtanulására. Egy előkelő pártemberük azt mondta, hogy önök közül a nagy többség ily szellemű , de én felteszem, hogy csak a kisebbség. Méltóztassék ama túlzókat, kik az egyház ügyét bizonyos ábrándokkal keverik össze, fegyelmeztetni, meggyőzni, hogy a magyar és tót nyelv ügyét az egyház kérdésével ne keverjék össze. A hozzá nem értők részéről azon vád emeltetett, hogy a lutherá­nus egyház hazaellenes; szükséges tehát, hogy az egyetemes gyűlés óvást emeljen azon evangélium­­ellenes irány ellen, hogy a nyelvkérdés belekever­­tetik az egyháziba. Ha önök mérsékletet kívánnak tőlünk, akkor önök is tanúsítsanak mérsékletet, és azon superintendent, ki három superintendentia ál­tal helyeselt tényt követett el, ne illessék holmi An­­tikrisztus-féle elnevezéssel. (Éljenzés) M­u­d­r­o­n­y Mihály pozsonyi ügyvéd . (Teg­nap Mudrony Pál turóczi ügyvéd szólott.) Jogi szempontból fejtegeti az ügyet; felebbezvény, sze­rinte, puszta tudomásul vétel által nem intézhető el. Előtte szólóval határozottan tagadja, hogy nin­csenek az ő pártjában pánszlávok, szóló csak egy panslavismust ismer, azt, mely hazánk feldarabolá­sára tör. Ha a hírlapokból szedjük a panslavismus definitioját, akkor Zmeskal és Justh ispán szlávok. Szóló politikai tekintetben magyar, de nyelvi te­kintetben tót, ez nem panszlavismus. A magyarul szóló magyarokat, a magyar nemzetiséget tisz­teljük (Helyeslés a kisebbség részéről), de annyira nem, hogy az egyértelmű a hazával, melyhez mi is tartozunk, az még nem hazaellenes, ki nem ma­­gyarajkú. A hazaellenesség az alkotmány, a sza­badság ellen van intézve, de egy nemzetiség elleni gyűlölet nem hazaellenes tény. A hazaellenesség vádját azzal bizonyították, hogy egy gyermek gyű­lölte azt, ki tót származása daczára magyar ér­zelmű, pedig ez a gyermek nem bűnös, úgy látja, hogy a magyar nemzetiség hazának declarálja ma­gát, de ő is a magyar nemzethez tartozónak vallja magát; úgy hiszi, hogy e politikai vizsgálat szomorú praecedens volna, mert a kormány nem óhajtott ke­zekbe kerülhet, mely aztán egy tanulót azért fog bezárni, mert Kossuth arczképét megkoszorúzta, vagy Garibaldit éltette, és erre most mi alkottunk praecedenst. Szóló ezek után formai kifogásokat tesz az eddigi eljárás ellen és polemizál azon állí­tás ellen, hogy a kérdéses gymnasiumok nem let­tek volna soha autonóm tanodák , csatlakozik Mud­rony Pál hat. javaslatához. B. Prónay D. a dunántúli kerület határozatát felolvasva, annak nyomán kijelenti, hogy az egye­temes gyűlés hivatva van ez ügyben döntő szót mondani, de ez esetben a tiszai kerület határozata helyeslő tudomásul veendő; az egyetemes gyűlés adót nem vethet, a kerületek pénzkérdésében a conventtől függetlenül járhatnak el, a convent nem rendelheti el, hogy a kerület állítson fel saját pén­zén iskolát; ebből következik, hogy a kerületnek viszont jogában állott egy általa támogatott isko­lát beszüntetni. A fenntelent fentartás arra vonat­kozik, hogy más okokból is lehet iskolát megszün­tetni és akkor lépjen fel az egyetemes gyűlés. Ha a kerület nem érzi magát hivatva iskolát állítani, az egyetemes gyűlés nem parancsolhatja rá, hogy állítsa vissza. A n.­rőczei gymnasium mint evan­gelicus intézet nem létezik, miután a kerület meg­vonta tőle pártfogását. (Élénk helyeslés.) Mud­ony azt állította, hogy hazaellenes do­log a magyar nemzetiséget gyűlölni; de aki ismeri a történetet, tudja, hogy a magyar faj tar­totta fenn a hazát; mikor a népfajok közt egyet­értés volt, akkor a haza virágzott; az államalkotó elem a magyar. Államellenes dolog tehát a haza magyar jellege ellen küzdeni; szoros összefüggés van a magyar faj és a haza közt, aki az egyiket gyűlöli, a másiknak nem barátja; aki azt állítja, hogy a magyaroknak és tótoknak eltérő érdekeik vannak, az a haza ellen küzd. Végül arra utal, hogy a superintendentiák többsége mit határozott és csak azt sajnálja, hogy e nagyfontosságú ügy­ben, mely az ágostai egyház ellen emelt hazafiat­­lansági vád bírálásánál első kriterium, egyhangú­lag nem uralkodik és igy teljesen nem érdemeljük meg a művelt közvélemény azon pártolását, mely eddig egyedül tartott fenn bennünket. (Taps.) A dunáninneni kerület a többi kerületekkel nem gyors, hanem alapos vizsgálatot akart, ala­posat oly értelemben, hogy az pedáns legyen és a pedantéria betűje ölje meg a szellemit, a czélt, melyet a vizsgálat kitűzött Végül elfogadja a du­nántúli kerület határozatát. (Élénk taps.) Szontágh Pált felállásakor elhallgattatni akar­ják, de ő felvilágosította a panszlávokat, hogy tegnapi felszóllalása a napirendhez tartozott s va­lóban csak neki köszönhetik, hogy m­a beszélhet­nek. Áttérve az érdemleges tárgyalásra, helyesli Prónay megjegyzését, hogy az egyetemes gyűlés nem képez bíróságot. Fejtegeti azután, hogy a tiszai egyházkerület határozatában nem fordul elő a pánszláv szó, s ma csakugyan nincs is politikai panszlávismus, mert Oroszország elvonta kezét ró­­luk, de panszlávismus s hazaellenesség az is, hogy a talajt előkészítik ezen kívülről jövő politi­kai irányra. Ezen irány egyes követőit üldözni veszélyes dolog, helyesebb, habár lutherá­usabb eljárás volt a tiszai kerület eljárása. A szellemet — az igaz — nem lehet bebizonyítani, azonban látható mindenütt, a birk­oirodalomban, a nyilvá­nos beszédben stb. A tót „nemzetiről beszélni a „nemzetiség“ helyett, ismét azon rész szellem, mely­ről a miniszteri leirat beszél. Ezen szellem eléggé ismeretes a prágai ünnepek évfordulója stb. meg­­ünnepelésekor. Ezen szellem eléggé jelentkezett szólónak és másoknak is Aki azt gondolja, hogy itt foederativ viszony lehet nemzetiségek szerint, ki eltiltja a magyar nyelv használatát, mint Tren­­csénben történt, az nem akarja, hogy az osztatlan Magyarország magyar szellemben kormányoztassék s az roszat akar s hazaellenes. A pánszlávok rőczei emberei sem c­áfolták meg a vádakat s ezért ő Créku­s eljárását egészen helyesnek tartja s egy­úttal kimondja, hogy a turócz-sz.­mártoni iskola ellen vizsgálatot akar kiküldeni. (Élénk helyeslés a magyar pártról.) * Úgy, de „borban az igazság.“ S hogy vala­hogy benne ne rekedjen : felszólal vala Bor, egy komáromi úr, hitvallására nézve azt mondják, hogy ügyvéd, mesterségére nézve pedig, amint tapasz­taltuk, keresztyén ember, aki az evangéliumot hir­deti; de úgy látszik, azon genius súgja neki, me­lyet a katholikus egyház Lukács evangélista mel­lé szokott pingáltatni. — Egy barátunk egyébiránt váltig áhította, hogy Mokány Bérczi úrral van dol­gunk, aki úgy szökött ide­ a dombszögi casinóból, egy dictiót megereszteni. De én nem hiszem, lé­vén köztudomású dolog, hogy Mokány úr agár társaságában szokott szerepelni, s ettől bizonyára fitósabb szónoklatra nyert rala sugallatot. Hogy mit szónokolt tulajdonképen, azt bizony nehéz volna megmondani, de arra bizonyosat merünk fo­gadni, hogy különös előszeretettel válogatta ki az olyan dolgokat beszéde mozaikába, a­melyekhez még csak nem is konyit. Keresztyéni kötelességet vélünk teljesíteni, midőn e pár sorral hozzá­járul­ni igyekszünk e különben jó képű hazafinak a dictiózhatnám nyavalyájából való kigyógyitásához. Mert az igen rész egy betegség. Tessék elhinni. Positiv dolgot egyébiránt mondott annyit, hogy ezt az egész kellemetlen ügyet az országgyűlés elé kell terjeszteni. Hadd vesződjék és bánják el vele kedve szerint. Ez a dictio nem tévesztette el hatását, s az elnökség úgy megörült neki, hogy mindjárt gondol­kozni kezdett némi módokról, e beszélmény pá­ratlanságát minden concurrentiatól megóvandó. Radvászky Antal felszólal, hogy álljanak el a szótól a följegyzettek s a vita fejeztessék be, (Nagy zaj, tartós ellenmondások) vagy ha ezt nem vihetné ki, legalább csak egy pár szónok szólal­jon fel mindkét pártról. (Ismét nagy zaj.) Karsai s Prónay pártolják ez utóbbi indítványt kissé feles­leges bőbeszédűséggel. Ebben megegyeztek ugyan, azonban az elnök a határozatot nem mondván ki, foganatosítva nem lett. Daxner, Radvánszky, Ivánka, Fabiny ismételve felszólaltak ezen ügyben s bár ez utolsó módosítás azt akarta, hogy a kisebbség részéről mindenki beszélhessen, a többség részéről azonban csak egy feleljen nekik, Radvánszky utób­bi indítványa fogadtatott el, hogy mindkét pártról csak kettő beszéljen. Daxner, a nagyrőczei gymnasium patronátu­­sának hírhedt elnöke, szól első. Igen természete­sen a gymnasium védelmére minden lehetőt el­mond; Czékust vádolja, magukat ártatlanoknak nyilatkoztatja. Második szónok Baltik liptó-szent­­miklósi pap, előre is kijelenti, hogy csak a több­ség megérthetése végett akar magyarul beszélni. Elmondja s igen folyékony nyelven, hogy a nagy­­rőczei gymnasium ellen eddig nem volt panasz s nem is a pánszláv szellem, hanem az „unitas lin­guae“ után törekvés okozta azt, hogy az egyetlen tót iskola megszüntettessék. De a tótokat is kell tanítani. (De nem roszra!) s a népet az szereti, ki iskolát alapít számára. Nem lehetett továbbá a superintendensnek bezáratni az iskolát tisztán po­litikai ügyek miatt, miután egyházi szempontból nem volt ellene panasz. Azt is megróvja, hogy az egyház kiadta az iskolát a politikai hatalomnak a katholikusok mintájára. A közvéleményt meg kell vetni, mert e szerint Krisztust is meg kellett fe­szíteni s a közvélemény, mely Zsedényit a rőczei ügyben dicsérte, a középtanodai ügyben elitélte. A közvélemény liberálisnak nevezte Czékust, holott

Next