Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 239-268. szám)
1874-08-08 / 246. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 2© írt. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr. Félévre . . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 , Egyes szém ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP, Hirdetések felvétele: Budapesten, nádorutcza 6. n. (Légrády testvérek irodájában). Kiadóhivatal: Előfizethetni helyben és posta útján, nádorutcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6 sz.) intézendők. 246. szám. Budapest, kedd, szeptember 8. 1874. VI. évfolyam- TÁVIRATOK. Pilsen, szept. 7. A császárnak Prágába való utján a Budweis és Pilsen közt levő állomások császári és országos szintű lobogókkal voltak diszitve, mindenhol a nép tömegesen összegyűlt a császár üdvözlésére, a pálya mentében levő helységek templomai és városháztornyai fellobogózva és az egész helység gazdagon diszitve voltak. Budweisban Weber helytartó, ő felsége meghívására, a császári vagyonba szállt. Az udvari menet Budweis és Pilsen közt Frauenberg és Wodman állomásokon időzött, mely utóbbi helyen Schwarzenberg herczeg és herczegné gyermekeikkel Üdvözlék ő felségét: Protivin, Picsek, Strakonitz és Nepomuk állomásokon. Valamennyi indóházban jelen voltak ő felsége Üdvözlésére a legfőbb hatóságok, a papság, a hadsereg és honvédség tisztjei, az illető városok képviselőtestületei, a kerületi bizottságok elnökei és tagjai, a közbeneső községek elöljáróságai, a tanuló ifjúság ünnepi öltözetben, továbbá a torna- és dalegylet, a czéhek zászlóikkal, a veteránegyletek és lövész testületek zenekarokkal, valamint nagy földmives-bandériumok és óriási néptömeg, melyek a császárt lelkesedett „slavák“ és „hoch“ okkal üdvözlék. Az említett állomásokon ő felsége a polgármesterek üdvözlésére szívélyesen válaszolt az üdvözlők nyelvén; ő felsége több veteránt megszólított és a helyi viszonyok után kérdezősködött. Weber helytartó valamint a kerületi elöljárók vezették az illető bemutatásokat; oly állomásokon, hol a vonat nem állt meg, a császár a lelkesült ovatiókat az ablaknál állva fogadta el, mialatt az udvari vonat ott lassan átrobogott ; a Pilsenec és Pilsen közti vasút állomáson nemzeti öltönyben fölállított bandérium fogadta a császárt, hol még azonkívül egy élő kép, mely paraszt, mennyegzőt ábrázolt, volt látható. Prága, szept. 7. A császár 3 óra 45 pereskor érkezett meg és a pályaudvaron a polgári és katonai hatóságok, a prágai községtanács által fogadtatott kiszálláskor a császár a jelen voltak által lelkesedett „hoch“-ok és „slavak“-kat üdvözöltetek. A polgármester cseh és német nyelven tartott beszédére, melyben ez Prága összes lakosságának a császár megérkezése fölötti élők örömét tolmácsolá, ő felsége előbb cseh nyelven válaszolá. Köszönöm szívélyes üdvözlésüket; atyai szivem mindig Prága fővárosom jólléte felé irányul és azért örülök rúnák lakossága között egy ideig időzhetni ; A beszédét, németül folytatva, biztositá a polgármestert és a városi bizottságot kegyelméről és jóakaratáról, mit viharos „slava“-kiáltások kisértek. A tisztelgő katonacsapat fölött tartott szemle után, ő felsége Mendel báró főhadsegéd kíséretében négyfogatú hintóban a főutczákon keresztül vonuil, hol a lobogókkal és zenekarokkal programmszerüleg felállított testületek és egyletek által lelkesedéssel üdvözöltetek. A kereskedelmi testület által felállított diadalívnél a kereskedelmi kamara elnöke üdvözölte a császárt, köszönetét fejezvén ki a kereskedelem és ipar iránt tanúsított oltalma és gyámolításáért. A sörfőzők díszkapujánál a császár a neki nyújtott ezüst, serlegből ivott, szakadatlan lelkesült ovatiók, mozsárdurrogás és harangzúgás közök 58/4 kor ért a császár a várpalotába, hol az összes papság, Schwarzenberg bibornokkal élükön, valamint a leitmeritzi püspök , az aristokratia, a hatóság, a tartományi bizottság, Auersperg Carlos tartományi kormányzóval, várták a császárt. A császár előbb a bibornoknak felelt, aztán a kormányzónak, kinek kezét nyújtva, vele huzamos ideig társalgótt, s még a többi jelenlevőket is köszöntve, lakosztályába vonult. Zágráb, szept. 7. (Országgyűlés.) A népiskolai törvényjavaslat részletes tárgyalása folytat zárván, a 85 — 174. §§. elfogadtattak . Jagics plébános módosítványa, hogy a plébánosok iskolafelügyelőkké és a községi iskolaszékek elnökeivé kinevezendők, elvettetek, valamint Lehpammer módosítványa is, mely szerint a megyei iskolafelügyelők azon felekezetiről nevezendők, melyhez a tanulók többsége tartozik. Az esti ülésen a részletes tárgyalás befejeztetett. Bécs, szept. 7. A lapok jelentéseket közlenek Madridból, mely szerint a karlisták a Puycerda védelmére jött csapatok által két ütközetben megverettek, s hogy ezek Puycerda védelmének föladására kényszerittettek. Bécs, szept. 7. Flórenczből sergönyzik a „Neue Freie Pressernek. A német császárnak tervbe vett olaszországi útja orvosi tanács következtében, véglegesen elejtetek ; a „Gazeta d’Italia“ szerint a német császár ez értelemben írt is az olasz királynak, mely levélben sajnálkozását fejezvén ki a fölött, hogy egészségi tekintetek miatt úíjában gátolva látja magát. Páris, szept. 7. Beérkezett jelentések megerősítik ama hírt, hogy r. karlisták megágyúztak egy német hadihajót Guitariánál, a hadihajó viszonozta a lövéseket, tovább folytatván útját Santander feléleteire nézve is jónak, elfogadhatónak találjuk. További bevezetés nélkül egyenesen kimondjuk, hogy ez utóbbi megjegyzés alá esik a dr. Apáthy István által kidolgozott csődtörvénytervezet, amelyre — midőn megjegyzéseinket megteszszük, bevalljuk előre is, hogy elvi ellenvetésünk csak két §. ellen van. Az előttünk fekvő füzet még az anyagi intézkedéseket tartalmazó első rész, 77 §-ból áll, de az átalában igen kimerítő, hogy ne mondjuk, helyenkint talán túlbőnek is mondható indokolással egy 167 lapra terjedő negyedrétű füzetet képez. Az általános indokolásban mindenek előtt az van kifejtve, hogy új csődtörvényre égető szükségünk van. E kérdésbe nem bocsátkozunk, mert jogászaink azt úgyis épen oly jól tudják mint magunk, másokat pedig nem érdekel, míg csak vagy csődhitelezők, vagy azoknak közadósaképen nem szerepelnek. Szerző egész készültséggel, az „adminiculumok“ teljes birtokában fogott munkájához , és munkája érdekét s becsét emeli az európai törvények idevágó rendeleteinek összehasonlítása. Aki „codifícál,“ vagy minden művelt nemzet törvényeivel rakja magát körül, vagy egybe se nézzen és csupán józan eszéből és jogérzetéből merítse sugalatát; mert ha csak a legjobb idegen törvényt tartja szeme előtt , munkája szegény utánzássá vagy az eredetinek nyomába sem hágható fordítássá törpül. Szerzőnk e veszélyt szerencsésen elkerülte, mert ámbár maga is megnevezi azon munkálatot, amelyhez az ő tervezete legközelebb áll, amelynek legtöbb rendelkezéseit elfogadja, ezt nem tette bizonyos kritikai megfontolás, a többi törvényekkel tett gondos mérlegelés nélkül. Ez az új német javaslat. Azt pedig természetesnek tartjuk mi is, ha egy újonnan kidolgozott javaslatot a régibb törvényeknél tökéletesebbnek, követésre, vagy elfogasni több pontjaiban talált méltónak. Szolgai követés vagy fordítás nyelvezetén sem látszik, ez is hasonlíthatatlanul jobb és eredetibb magyar, mintsem az igazságügyi minisztérium palotájából kikerült javaslatoknál megszoktuk. Nem mintha imittamott valami kiigazítani valót nem találnánk, de az nem oly sok, és többnyire csak olyan, amit az átalános szokás, fájdalom, már szinte szentesített; nekünk azonban, akiknek nyelvérzéke az országnak nyugati széleitől távolabb és már 1849. előtt állapodott meg, kissé mégis feltűnő. Példákat erre csak a törvényt képezendő szövegéből, és nem az indokolásból veszünk. Ilyen, hogy a „ki“ és „mely“ visszahozó névmások előtt az a „articulus“ ott is hiányzik, ahol kihagyatására semmi ok sincs. Mindjárt az 1. §. első pontja igy szól : „A csődnyitás joghatálya kiterjed a közadósnak végrehajtás alá vonható öszszes vagyonára, melyet ez a csődnyitás idejekor bir, és mely reá a csőd tartama alatt száll, vagy melyet egy korábban létezett czimen a csőd tartama alatt szerez“ — e helyett . . „vagyonára a melyet . . . bir, és a mely reá . . . száll, vagy a melyet . . . szerez.“ Még inkább feltűnik ez a 6. §-nál, a mely így hangzik: „Mit a közadós a csőd tartama alatt . . . szerez“ stb. e helyett „A mit a közadós... szerez. Egy másik, a mi fülünket még inkább sérti, a csak épen legújabb időben felkapott, és azért talán még kiirtható szenvedő múlt időképzés, szükség nélkül segédigével, azaz egészen német formára, például „kinevezve lett“ e helyett „kineveztetett.“ A lett szónak a magyarban különben is olyan értelme van, hogy valami magában lesz valamivé, nem pedig másnak tette által tétetik: „quod per se fit, non quod per alium factum est.“ Ennélfogva a 8. §-ban is e kifejezést: „Azon fizetések, melyek a csődnyitás után a köt.adós kezeihez történnek, csak annyiban érvényesek, a mennyiben az utóbbi által csődtömegbe beszolgáltatva lettek“ . . . ekként szeretnék szövegeztetni: „Azon fizetések, amelyek a csődnyitás után a közadós kezeihez történnek, csak annyiban érvényesek, amennyiben az utóbbi által a csődtömegbe beszolgáltattak.“ Habár mi még magyarosabbnak tartanák a cselekvő ige használatát „a mennyiben azokat a közadós beszolgáltatta.“ De ime ugyanezen mondatban a szerző maga is megerősíti fentebbi első megjegyzésünk igazságát, mert itt már nem mondja „mennyiben“ de „a mennyiben az utóbbi által.“ Jogtudományi szempontból legérdekesebb a tervezet egyes rendelkezéseit a most fennálló csődtörvény megfelelő rendelkezéseivel összehasonlítani. Ezt azonban részleteiben és tüzetesen véghezvinni inkább a jogi szaklapokra bízzuk, e helyütt csak a feltűnő főbb különbségekre szorítkozunk. Hogy mostani csődtörvényünknek úgy alaki mint anyagi intézkedéseiben sok a javítani való, sőt tarthatatlan, azt, úgy hiszszük, senki se tagadja. A legfeltűnőbb volt az anyagi részben a követelések osztályozása, amelynél fogva megtörténhetett, és meg is történt sokszor, hogy míg az egyik hitelező követelésére nézve teljes kielégítést n Tett, a másik képen oly jóhiszemű, és oly igazságos követelésére már semmit se kapott. Hogy több példát ne említsünk, csak azt hozzuk fel, hogy a váltókon alapuló követelések megelőzik a kötelezvényeken alapuló tartozásokat, holott mind a kettő lehet egyenlőn jóhiszemű, igaz, „solid“ követelés — de ha van e tekintetben különbség, átalánosságban véve (és a tulajdonképeni kereskedői váltóforgalmat kivéve) sokkal több nem „solid“ adósság alapul váltókon, mintsem rendes kötelezvényeken. Az előttünk fekvő tervezet e részben gyökeresen eltér a mostani osztályozástól, és ennélfogva gyökeres haladás is jó irányban. A mostani 6 osztály helyett csak hármat állapít meg, s ezen három osztályon belül is kevesebb alosztályozást , sőt ha a szoros értelemben vett adósságokat vagyis kölcsönöket a többi terhektől, követelésektől megkülönböztetjük, ezek mind és egymás közti különbség nélkül a harmadik osztályba sorozzák. Igaz, hogy e radicális haladás a női hozománynak adott előjogot is megszünteti, ami a magyar közönség előtt talán kissé tul radicálisnak is tűnhetik föl , de a tervezet által elfogadott azon helyes elvnek teljesen megfelel, hogy „a személyes tartozások vagy követelések közt különbséget tenni, és az egyiket több előjogban részesíteni mint a másikat“ nem szabad. A magyar jogászkar előtt azonban ez már nem lesz újság, mert amint a szerző átalános indokolásában felhozza, a kereskedő feleségére nézve már a magyar jogászgyűlés is egyhangúlag hozott határozatában mondotta ki, hogy azt vagyonjogi igényeire nézve semminemű előjog nem illeti. Nem nyújtjuk tehát hosszabbra ez alkalommal czikkünket e kérdéssel ; ha netalán vita tárgyává lenne a sajtóban, lesz alkalmunk hozzászólani. Átalában ismertetéséül a tervezetnek talán már eleget is mondottunk , azt hiszszük azonban, hogy olvasóink nem veendik rosz néven, ha e fontos tárgyra részint helyeslő, részint eltérő nézetünk fejtegetéseivel még visszatérünk. A magyar csődtörvény tervezete. „ Többször volt alkalmunk azon nézetet vallani magunkénak, hogy rendes körülmények közt nem vagyunk a „minden áron“ codificatió barátjai. Ámde kijelentettük e mellett azt is, hogy miután a hatalom, amely minket 25 év előtt legyőzött, nem elégedett meg azzal, hogy közjogunkat megsemmisítse, de magánjogunk helyébe is egyszerűen egy idegent hozott be, ami viszont azt, mihelyt tehettük, épen oly egyszerűen elvetettük, azóta oly zavar van magánjogunk terén is, amelyből csakugyan nem szabadulhatunk meg szerves törvényhozás - rendszetes codificatió nélkül. Természetes tehát, hogy örömmel üdvözöljük mindannyiszor csak a megjelenését is valamely szerves törvénynek, és ha mélyen sajnáljuk, midőn egy ily munka szellemével főbb vonásaiban egyetérteni képesek nem vagyunk: kétszeresen örülünk, ha a munkálatot úgy elvetre, mint alakjára és rész. Egy képviselőtől igen érdekes közleményt vettünk azon viszályra vonatkozólag, mely a honvédelmi miniszter és a honvéd főparancsnokság között oly régóta fennáll. Lapunk barátja rész véleményt fog ugyan e közleményével terjeszteni Bittó miniszter úr emlékező tehetségéről, sőt némelyek talán a dolog elhirtelenkedését holmi tárczakapkodási ambitiók eredendő bűnének fogják felhozni, de hát gondoljon ki-ki, amit akar, adjuk mégis alább sorait, miután oly hangon van tartva, mely nem mérgesiti el az ügyet semmiféle irányban, hanem vág oda, hol meg vannak hozzá az államférfiai és katonai érdemek. — Ő felsége ma délután Prágába érkezik. A táviratok a mai nap folyamában egymást érték, jelentve, hogy a különböző állomásokon ő felsége ünnepélyesen fogadtatott. A prágai fogadtatásról valószínűleg éjjeli távirat értesíti az olvasót. Délben az udvari vonat hosszabban időzött Pilsennél, hol nagy néptömeg várta a vonatot, s az egyletek zászlókkal és zenekarokkal jelentek meg A prágai városi képviselet feliratát a küldöttség holnap adja át ő felségének. — Hitetlen czudar világ bizzamai. Nem hisz már senki a népámitóknak és a mondva csinált prófétáknak. A ki meg akar győződni, olvassa el a „Zasztava“-ban Miletics uram egész kesergéseit és fájdalmas kifakadásait népéhez. A czikk, mely a „szerb hierarchia“ czím alatt bujdossa be a világot, körülbelül azt a benyomást teszi, mit tehetett az arany borjú összezúzása a zsidók által, midőn a Jehova szavára magukba tértek. Mindössze az a különbség, hogy Miletics úr magamaga ellen intézi az összezuzás miveletét, miután látja, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában, hát aztán hogy lehetne egy hamis próféta sokáig az. Szól pediglen a „Zastava“ következőleg: Beismerjük, hogy az imént megjelent „transfiguratió“ szközet okoskodásaiban megbotlott. Koszul állította ugyanis, hogy „a szerb congressus a szerb hierarchia fölött győzelmet aratott.“ „German — igy nevezi t. i. a „Zásztava“ a bácsi püspököt — a ki annyi bajnak okozója volt, mégis fejére tette a püspöki mitrat. A nép szavának — vagyis a „Zásztava“ fogalmai szerint Miletics szavának — a püspöki zsinatra annyi befolyása nincs, hogy csak óhajtását nyilvánítsa. Az érsek saját akarata szerint, vagyis inkább „a magasabb sugarat“ A honvédségi viszályhoz. Jó ideje már annak, hogy a lapok a honvédségi viszály czímén szellőztetnek valamit, miről senki sem tudja alapjában, hogy mi, annyira burkoltak, elágazók a nézetek, a sajtó egy része a honvédelmi miniszter mellett foglalt állást, másik része viszont a honvéd főparancsnokságnak kelt védelmére az „illetékességi összeütközés“ kérdésében. Csak ama „nagy“ államférfiúról hallgat a világ, ki tulajdonkép okozója volt, hogy a viszály élesebb jelleget öltött, és illetőleg viszálylyá nőtte ki magát, holott azon stádiumban van, hogy elintézése nem került volna sok fejtörésbe. A dolog, mint nagyon is megbízható forrásból értesültem, következőleg történt. Hild ezredes kibívólag foglalt állást az intézmény érdekeinek ellenére. Intézkedéseiből és nyilatkozatiból levitt, hogy a honvédségnek ellensége. Annyira nem csinált ebből titkot, hogy a főparancsnok mellett elfoglalt állását épen a József főherczeg jóindulatú intenzióinak nullifikálására használta fel. A minisztérium csakhamar felismerte, hová működik az ezredes és gyakran került e miatt csendes papiros-szóváltásra a sor, közte és a főparancsnokság között. Legtermészetesebb lett volna, hogy ily állásában a dolgoknak, Hild úr egyszerű fölterjesztésre kikapta volna az obsitot. De hát szegény Andrássy Gyula is tudja már, hogy a „mintaalkotmányosság“ mindent megkaptunk hazájában, mily nehéz ép a rendes megérett dolgokat keresztülvinni, s mennyire szükséges egy parlamentárisan felelős miniszternek meglesni valami különös alkalmat, midőn kapóra jő az ügy könnyű elintézése. Várt tehát Szende Béla is, mig az eszmények meghozták a nagy kormányválságot s kinos vajúdások után megszülték az egeret, akarom mondani, Bittót miniszterelnöknek. Bittó aztán sorba szólította fel a minisztereket állásaik elfoglalására Szende a felszólításra hajlandónak ígérkezett a tárczát tovább viselni, de azon határozott kikötéssel, ha Hild állásából elmozdíttatik. Az új miniszterelnöknek lett volna feladata e feltételt a király elé terjeszteni akkor, midőn bejelentette kabinetjének tagjait. Hja, de a kis Bittó szemei csak úgy ragyogtak az örömártól, hogy miniszterelnökké lehet. Nem volt még gyermek, mely jobban örült volna az ajándékul küldött Paprika Jancsinak, mint Bittó örült a véletlen szerencsének, mely Magyarország sorsának intézőjévé emelte És igy mámorában szépen elfeledte tudtul adni ő felségének tárczavállalási föltételét Esetleges volt-e a feledékenység vagy pedig Bittó úr csak túl akart esni a kabinet-alakítás kellemetlenségein és a Luby házból a budavári gr. Sándor palotába költözködni mentől hamarább, eső után köpenyeg vizsgálni. Elég az hozzá, hogy Szende azzal a jóhiszemmel állt ismét a honvédelmi ügyek élére, hogy kinevezésében benne rejlik Hild elbocsátásának ténye s azonnal neki látott az ennek megfelelő intézkedésekhez, értesítvén a főparancsnokságot, hogy Hild ezredes elbocsáttatását bevégzett ténynek tekintse. Képzelhetni mily nagy volt erre a meglepetés minden felé. De kivált a főparancsnokság érezte magát megsértve, hogy hite és tudta, véleménye és beleegyezése nélkül egyszerre csak ajtót mutatnak egy rendelkezése alatt álló magasabb állású tisztnek. S jön természetesen nagy aprehensio, sérelem és harag és belevonattak a viszályba oly emberek, kik távol voltak tőle, de folyton választja püspökjelöltjeit. Ma már bizonyos, hogy Czvetics és Mihálovits választattak meg püspökké. Pedig az első arra képtelen, a második román származású; de hát mikor „Mollináry és Mihálovits zágrábi érsek szivének kedvencze,“ és ez elég, arra több nem is kívántatik. S igy az üres püspöki székek betöltése alkalmával bebizonyult, hogy a nemzeti párt erkölcsileg elájult. Ezen okoskodások után ismét visszatér a bácsi püspökre, aki jövő vasárnapon fog misézni .Becsén és egyúttal az omladinához tartozó ottani lelkészt Kosztitsot beiktatja az esperesi hivatalba. Miletics ezt „ravasz fogásnak“ nevezi, hogy látszassák, mintha a nép „German“ kedvéért töltené be a templomot, holott kedvenczéért lesz az egész. Ez annyira nem tetszik Miletitsnek, hogy felhívja híveit, ne jelenjenek meg a templomban. Haragjában végtére mi telhetik még ki tőle, mint hogy nagyot üt, bottal a nemzeti párt fejére és azokat, akik vele tovább nem akarnak egy gyékényen árulni, kereken felhívja, jelentsék ki nyíltan, szakítani akarnak -e, vagy nem. „Ezt a szerb jellem kívánja le tehát az ál-arczczal.“ — Móré László százados úr neje megjelent szerkesztőségünkben, hogy beteges férje iránti tekintetekből, nevezzük meg a forrást, honnan adatainkat vettük a főruharaktár gazdálkodásáról írott czikkünkhöz. A gyanú ugyanis határozottan férje ellen fordul, kinek házi fogságát most megnehezítik abban a föltevésben, hogy az orvosi véleményre engedett sétaidejét tilos czélokra használta fel. Sajnáljuk, hogy a forrást nem nevezhetjük meg, mert a szerkesztőségi titok természete tiltja, hogy adott szavunkkal játszhassunk, mégha humanitási okok parancsolnak is. Elég azonban, ha határozottan kijelentjük, hogy szerkesztőségünkben Móré százados soha meg nem fordult és az adatokat is egészen más forrásból merítettük. Ennyi, azt hiszszük, elég meggyőzni a parancsnokságot, mily méltatlan eljárást követ Móré százados ellen, midőn őt teszi felelőssé és bünteti azért, mit nem tett, kiknek befolyása első sorban számit a honvédségnél. Szegény Szende Béla, ki ez ügynél igen férfiasan viselte magát és felelős miniszteri állásából teljesen correctül járt el, kényes helyzetbe jött e lépésével. Bittó úr pedig, ki egy lap újságolása szerint, „szerencsés szokott lenni a bonyolult ügyek elintézésében“, élvezhette valósággal a szerencsét, hogy hozzá láthatott kiegyenlíteni, mit elmérgesített. Bécsbe indult tehát, s becsomagolt-e útjára egy tarisznya „szerencsét“, vagy nem, azt csak komornokja tudná megmondani, annyit azonban én is tudok, hogy ő felségétől, mint az ügy akkori állása magával hozta, nem nyerhetett egyéb választ, mint azt, hogy igyekezzék a viszálkodó felek közt létrehozni az egyetértést. És Bittó úr „szokott szerencséjével“ Gleichenbergből és somogyi jószágairól diplomatizál ama egyetértés békeétrehozásán, melyet feledékenysége teremtett és jeenleg a király elhatározását várja. Egy képviselő. Egy porosz rendelet az egyházi körmenetek ellen. Már régebben jeleztük vol az egyházi körmeneteket szabályozó kormányi rendeletet. Most előttünk fekszik egész szövegében, s megvalljuk, hogy legmerészebb várakozásunkat is jóval meghaladja. Alább adjuk egész terjedelmében, s ki-ki meggyőződhetik belőle, hogy e rendelet minden néven nevezendő egyházi körmenet, búcsújárás vagy egyéb nyílt téren gyülekezés ellen a leghathatósabb támaszpontokat nyújtja a rendőrségnek, s igen kiváncsivá teszi az embert, hogy ilyen rendszabályok mellett, tulajdonképen micsoda processiókat tarthatnak meg a porosz katholikusok, mihelyest a kormány a megtartást nem látja kívánatosnak? Bizony nem jut eszünkbe a proczessiók védelmére kelni. De itt nem arról van a kérdés, helyes e vagy nem helyes a proczessiózás, hanem egy jog korlátozásáról, nem teljes megfojtásáról van a szó. Bármily kívánatos legyen is különben a búcsújáró komédiák megszüntetése, s a számos visszaélések, botrányok orvoslása, melyek e réven elkövettetnek, a porosz kormány rendszabályait mégis monstruozitásnak fogja tartani mindenki, akinek érzéke van a szabadság és jog iránt. Igen szomorú egy út az, amelyet a porosz kormány választott. Kivételes helyzete a katholikus egyházzal szemben, enyhítheti ugyan eljárását, de igazolni nem képes, sőt practicus értéke is igen kérdésessé válik, ha az elmaradhatatlan visszahatást s elkeseredettséget, mit ez intézkedés kelteni fog, számba veszszük. A rendelet szövegét a „Prov. Corr.“ teszi közzé azon felvilágosításfélével, hogy a belügyminiszter ezen intézkedése az egyesületi és gyülekezési törvényen alapszik, melynek 10. szakasza kiveszi ugyan a régi szokásos körmeneteket, búcsújárásokat stb. az előleges bejelentés és rendőri jóváhagyás alól, de az újabb divatú tüntető processiók és vallásos gyülekezések nem tartoznak e rovat alá. Ezekre nézve tehát a belügyminiszter egyetértve a cultusminiszterrel, rendeli amint következik : 1. „Szigorúan arra kell ügyelni, hogy a helyi rendőri hatóság előleges írásbeli engedélye nélkül, csak olyan körmenetek, bucsujárások stb. engedtessenek meg a nyilt utczákon és tereken, melyeknek hagyományos természete kétségkivüli, s a mennyiben időre, helyre, alakra és jelentőségre nézve szorosan a hagyományos határok között mozognak. Az ez ellen való vétségek, az egyesülési törvény 17. szakasza szerint büntetendők, azon körmenetek stb. pedig, melyek jóváhagyás nélkül, áthágják valamely itt jelzett irányban a hagyományos határokat, megtiltandók. 2. „Nem hagyományos, vagy pedig módjukra nézve a hagyománytól eltérni akaró körmenetek stb. csak azon esetben engedélyezendők a helyi rendőri hatóság által saját felelősségére, ha semmi tekintetben nem lehet tartani, hogy ezáltal a közrendre és biztonságra nézve valami veszély káromoljék. A hosszabb bucsujárásoknál, melyeknél valahol meg kell halni a bucsújáróknak, mindenkor, másoknál, ideértve a körmeneteket is , mihelyt ezekben nagyobb tömeg résztvevőse várható, tekintettel az ilyen alkalommal, többféle majdnem elkerülhetetlen rendellenességeknek rendszerint jelen valónak tekintendő a csendháborítás veszélye. De ha egyes esetekben mégis engedély adatnék, az ilyen búcsújárás megtartására, ez mindenkor az egyesületi törvény 8-ik szakaszára való tekintettel történjék. Az olyan egyházi processióknál, melyek több rendőri kerületen vonulnak keresztül, az engedély minden kerület részéről szükséges. 3. Meg nem tűrendő, hogy egyházi processiók által még ha hagyományosak is, az utczai közlekedés illetéktelenül korlátoztassék, vagy épen megszakíttassék. A köztereken és utczákon nemcsak hogy csupán ott engedendő meg oltárok felállítása, ahol szokásos hagyománynyal igazolható, hanem megteendők egyszersmind a szükséges intézkedések alkalmas esetben rendőri meghagyás által arra nézve, hogy a közpiaczok és utczák használatára vonatkozó jog ez által ne korlátoztassék, vagy más valaki, nevezetesen a más valláson levők, törvényes jogaik gyakorlatában például a saját isteni tiszteletükben ne háborgattassanak. „4. A processiók azon templom isteni tiszteletének alkatrészét képezik, amelyből kiindulnak. „Vállalkozónak“ az egyetleti törvény 9-ik szakasza értelmében az a lelkész tekintendő, akit az illető templomban az isteni tisztelet vezetése megillet azaz plébánia templomokban a plébános. Az a lelkész, aki akár hivatalánál, akár a plébános meg-