Ellenőr, 1875. február (7. évfolyam, 32-59. szám)
1875-02-02 / 33. szám
cellor of the exchegues) van ugyan a pénzügyek vezetésére, de a mellett a miniszterelnök (first lord of treasury) nemcsak befolyást gyakorol a pénzügyi politikára, de felelősséget is vállal annak helyességéért. A 1848-iki törvényekben ily irányú intézkedés nem foglaltatik. Az egész kormányzat az elkülönített tárcarendszerre volt alapítva. Annál inkább fejlődött azon irány, hogy minden tárcaminiszter a saját hatáskörében leendő intézkedéseknél is a törvényhozás elé terjesztendő javaslatoknál egyedül a tárca érdekeit, nem pedig a közös pénzügyi érdekeket tartotta irányadóknak. 1867-ben, midőn a törvényhozás nekem mint akkori pénzügyminiszternek felhatalmazást adott nemcsak a közjövedelmek beszedésére, de egyszersmind a kiadások iránt teendő intézkedésekre nézve is, ezen a tárczaminiszter által gyakorolt irány nem fejlődhetett, de volt is eredmény, amennyiben 3.600.000 írttal kedvezőbben fejeztetett be ezen év, mint előirányova volt. Az 1868-iki költségvetés elvi előirányzata alkalmával még a pénzügyi érdekek bírtak túlsúlylyal. 1869- ben kezdődött a külön tárczaérdekek túlsúlya s az 1870 iki költségvetésnél már teljes mérvben érvényesítő magát. Ekkor már én se voltam képes az iránynak ellentállani és azóta minden utódom kivétel nélkül meghajolt ezen irány előtt. Egy másik, nem kevésbbé fontos körülmény, nem tartózkodom kimondani, azon eljárásban mutatkozott, melylyel a törvényhozás a pénzügyeket a mai napig tárgyalta. Ha idővel a történelem bírálni fogja a magyar törvényhozás működését a lefolyt 7 év alatt, méltán azt fogja mondhatni, hogy talán soha se volt törvényhozás, melynél 7 éven keresztül ritka következetességgel annyi idő pazaroltatok volna, minden siker nélkül, sőt roszeredménynyel az államháztartás tárgyalásánál, mint a mi törvényhozásunknál 1868-tól 1874-ig. (Igaz! Igaz a jobboldalon.) Bizonyára meg fogja róni azon kezdettől fogva szokássá vált eljárást, hogy hosszan tartó előkészítő pénzügyi bizottsági tanácskozások után, melyek tartama alatt a ház rendesen szünetelt, hosszú vitákban pazarolta idejét s végül rendesen megszavazta azt, mit a pénzügyi bizottság javaslatba hozott. A nép képviselőinek mindenütt egyik kiváló és nagy fontosságú feladata az adózó nép érdekeit megóvni, s ennek érdekében a takarékosságot érvényesíteni. Ennélfogva más országokban számosak az esetek, midőn a kormány által előterjesztett költségvetés tételeit a ház leszállította, de tudtommal azon népeknél, hol a költségvetés tárgyalásánál a helyes gyakorlat kifejlődött, a kormány által előterjesztett tételeket felebb emelni, vagy egyes fedezeti tételeket a költségvetés tárgyalása alatt lejebb szállítani, nincs gyakorlatban. (Igaz!) Nálunk ellenkező gyakorlat fejlődött, így az 1870- diki költségvetés tárgyalásánál egyes indítványok elfogadása folytán a kiadási tételek azon egy évben a minisztérium előirányzatán túl 1,100,000 írttal emeltettek, az úti vámok és a hirlapbélyeg eltörlése és az újonnan épült házaknak földtehermentesítési járulék fizetésétől való felmentése által az állam jövedelmek a ház egyes tagjainak kezdeményezése folytán leszállíttattak. (Egy hang balról: Miért acceptálták ? (Mozgás.) Jó pénzügyi politikát nem lehet biztosan követni, ha jövőre nem hozatnak oly intézkedések, melyeknél fogva a miniszteriális rendszerben magában nem történik gondoskodás, hogy a kormány előirányzatának készítsénél a pénzügyi érdekek a kormányzati rendszerben kellő súlyt nyerjenek ; továbbá, ha szabályként fel nem állíttatik, hogy a költségvetés tárgyalása alkalmával a házban a kiadási tételek felemelése vagy az álamszükségletek fedezésére törvényileg megállapított jövedelmek leszállítása iránt indítványt tenni vagy határozatot hozni megengedve ne legyen. Ha azonban szüksége mutatkozik oly több kiadásnak vagy a jövedelem leszállításnak, mely a budgetben nem foglaltatik, erre nézve külön törvényczikkben történjék intézkedés. Nem csekély befolyással volt továbbá a jelen sajnos pénzügyi állapot előidézésére az alkotmányos és felelős kormányzat fogalmaival ellentétben álló azon gyakorlat, melynél fogva a képviselőház határozatok által egyenes befolyást gyakorolt a kormány teendőire. (Igaz! Igaz! jobbfelől.) Az 1867-ben alakult minisztérium hibájának tekintem, hogy ily gyakorlatnak fejlődését megengedte úgy hiszem, az alkotmányos fogalmak szerint a kormány teendőit megszabják a törvények; tehát az, mit a két ház megállapított és a felség szentesített. Nálunk más gyakorlat kapott lábra. Hogy többet ne említsek, az 1865/8-iki országgyűlés több rendbeli határozatot hozott a minisztérium kezdeményezése , sőt meghallgatása nélkül, melyek az állam pénzügyeire nevezetes befolyást gyakoroltak. Emlékeztetem a t. házat azon határozatokra, melyek a fiumei vasút tárgyában hozattak és főkép az 1868. decz. havában egyes képviselők indítványa és a vasúti bizottmány jelentése alapján hozott határozatra három rendbeli új vasútvonalnak kamatbiztosítás meletti engedélyezése iránt. Azóta is folyton a képviselőház nemcsak a pénzügyi, de többnemű administratív dolgokban utasító határozatokat hozott a kormányra nézve, melyek a parlamentáris kormányzatnak a felelősség elvén és az országgyűlésnek törvényhozási és ellenőrző, de nem administratív működésén nyugvó rendszerével ellentétben állottak. Hogy a helyes pénzügyi politikának megállapítása végett általam jelzett feltételek teljesüljenek, arra egyszerű mód ajánlkozik.- állapítsuk meg a viszonyainkhoz mért rendes költségvetést. Ez iránti nézeteimet a 21-es bizottságban is előadtam. A jelen pénzügyi viszonyok közt annak megállapítását határozottan szükségesnek tartom. Nem lehet feladatom jelen beszédemben a rendes, azaz a normál budget természetéről részletes magyarázatba bocsátkozni; csakis azt jegyzem meg, hogy oly rendes költségvetést értek, mely tekintetbe veszi az ország adóképességét és azon áldozatok mérvét, melyeket az adóképesség csökkentése nélkül az ország elviselni képes ma és a közeljövőben; másrészt ezen állandó és biztos jövedelmek alapján állapítja meg az államkiadások mérvét is. Én azt hiszem, hogy a helyes pénzügyi politika feladata nem lehet egyéb, mint ily rendes költségvetést biztos alapokon mielőbb keresztülvinni, és mert a mi adott viszonyaink annak keresztülvitelét az első évben nem engedik, feladatunk már most tisztába jönni az iránt, mily módok és eszközök által és mily időben érhető el ily rendes költségvetés. Mindaddig, míg előttünk nem fog állani ezen lépcsőzetes fejlődés, míg főbb számokban és főbb tételekben ki nem lesz fejezve állampénzügyeink rendezésének fokozatos előhaladása, mindaddig a bizonytalanság aggasztó érzete nehézzé fogja nekünk tenni a kívánt, áldozatok megszavazását és a nemzetnek a terhek elviselését. Megvallom, én azt óhajtottam volna, hogy, midőn az országgyűlés a jelen évi költségvetés tárgyalására összejön, ily előterjesztés legyen előtte, mely nemcsak az 1875., de az 1876. és 77 ik évre is kimutassa a helyes pénzügyi politika szerint államháztartásunknak lépcsőzetes rendezését. (Helyeslés ) Ha ily előterjesztés feküdnék előttünk, én részemről készséggel járulnék mindazon eszközök megszavazásához, melyek ily rendes költségvetés és egy jobb pénzügyi jövő biztosítására szükségesek. Számosak azon előnyök, melyek egy rendes költségvetés megállapítása folytán előállanak. Mindenekelőtt meg lévén állapítva a helyes pénzügyi politika, a pénzügyminiszter állása a tárcaminiszterek irányában meg lenne könnyítve, miután a változás alá nem jöhető határozott tételek fordíthatók csak az egyes tárcák javára. A képviselőház, mely a lefolyt hét év alatt idejének nagyobb részét a költségvetés tárgyalására fordította, miután három átmeneti év szükséges a költségvetés behozatalára, ezt egyszer a képviselőház megállapítván, három évre nyerne szabad időt az elintézésre váró fontos törvényjavaslatok tárgyalására. De semmi se lenne képes az államhitelt annyira emelni, mintha már három év alatt az egyensúly elérve és fenntartása biztosítva lenne. Megnyugtatóig hatna az az adózó népre is, hogy ha az egyensúly helyreállítása végett meghozza a kívánt áldozatokat, újabb áldozatok hozatala rendes viszonyok között nem fogna tőle követelhetni. Belátom, hogy a mai viszonyok közt nem csekély feladat azon módok megállapítása, melyek mellett ily rendes költségvetés a deficit megszüntetésével már 1877 kezdetén keresztülvihető volna. Azonban azt hiszem, hogy a kormánynak kötelessége ez iránt mielőbb előterjesztést tenni, mégpedig az egyenes adók emelése végett beterjesztett törvényjavaslatok tárgyalása előtt , mert mi, kik a kormány által felhívattunk küldőinkre azaz az adózókra ij és pedig tetemes terheket vállalni, azt csak úgy tehetjük kellő megnyugvással és a feleletteher elvállalása mellett, ha ezáltal nem félrendszabályokat, de gyökeres orvoslást és így az államháztartás biztos rendezését mozdítottuk elő. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy a kormány, mely az egyensúly helyreállítására vállalkozol, mindazon adatok birtokában van, melyek ily előterjesztésre igényeltetek, tehát azt rövid időn beterjesztheti. Nézetem szerint a rendes budget tételeinek megállapításánál három elv mindenek felett irányadó. (Halljuk!) Először: a nép aránylagos anyagi ereje legyen mérvadó az államháztartás megállapításánál ; másodszor, hogy az államjövedelmek csak oly szükségletek fedezésére fordíthatók, melyeket a közérdek követel, melyek tehát az államélet rendszeres működését czélozzák, tehát minden oly kiadás, mely magán vagy vidéki érdekek előnyére szolgál, a költségvetésből törlendő; és végre harmadszor , hogy a kiadások megállapításánál irányadó legyen, hogy bizonyos államcél elérése végett azon mód alkalmaztassék, mely által a kivánt hatás a lehető legcsekélyebb kiadás igénybevételével is állandóan elérhető. Hibásnak tartottam a múltban s hibásnak tartom a jelenben is, hogy az államköltségvetés megállapítása alkalmával —kivévén az 1868. évet — nem figyeltünk arra, mi az állam tiszta bevétele, azaz mi a nettó jövedelem. — Továbbá ezen nettójövedelemből le nem vonták azon összegeket, melyek tőlünk nem függő kötelezettségek teljesítésére szolgálnak, s így minden egyes tétel emelésénél nem tartottuk szem előtt azt, hogy mi marad valójában szabad rendelkezésünkre. A jelen évi költségvetési előirányzatban a pénzügyminiszter részéről előterjesztettek ugyan a budget nettótételei, de a pénzügyi bizottmány előirányzatában ez iránt számítást nem tett. Szabad legyen nekem, te hát, a jelen évre vonatkozólag számítást tenni, melyből kitűnjék, mi a szabad rendelkezésünkre fennmaradó összeg? A pénzügyi bizottmány előirányzata szerint a rendes és rendkívüli nettó bevétel 150.965.000 fő. Megjegyzem, hogy ezen nettó bevétel előirányzatának bevételi tételei közt vannak olyanok, melyek a tett tapasztalatok szerint túlzottaknak látszanak, ha csak rendkívüli kedvező körülmények közbe nem jönnek ; a zárszámadási eredmény valószínűleg kevesebb lesz. De elfogadom ezen tételt számítási alapul. Ha ebből leszámítjuk azon tételeket, melyeket részint hozott törvények részint vállalt kötelességek folytán nem változtathatunk, ezek következők: Királyi udvartartás és kabinetiroda 4.724 000 fit. Államidősség............................... 70.684.000 „ Horvátországnak, nem számítva ide a Határőrvidéket, kijár a kötött egyesség szerint .... 3.000.000 „ Közösügyi rendes és rendkívüli kiadások ................................ 29.018.000 „ Központi nyugdijak.......................... 234 000 „ Saját nyugdijaink.......................... 2.736,000 „ Éhez véve a kamatbiztosítás fejében vállalt kötelezettségekre előirányzott ............................... . 15.000,000 „ tesz összesen 125.396,000 frtot Miután ezen bevétel előállítására szükséges a pénzügyi igazgatás költségeinek fedezete, ami tesz kerek számban 7 milliót, összesen 132,396,000 frt. vonandó le az összes nettó bevételből s marad 27,660,000, kerek számban 2772 mit. írt. a tőlünk függő többi rendes és rendkívüli kiadások fedezésére. Ha a kiadási tételeknél számításba vesszük a pénzügyi bizottmány által előirányzott rendes és rendkívüli kiadási tételeket, melyek tesznek: A rendes kiadásoknál .... 151 500 000 frt. A rendkívüli kiadásoknál ... 24 960 000 , összesen : 176.460.000értot: kijő a 25 és milliónyi hiány, tehát a deficit majdnem annyi, mennyi a kötelezett fizetések és a jövedelem előállítására nékülözhetlen kiadások fedezése után szabad rendelkezésünkre fennmaradt; röviden kifejezve költünk majdnem kétszer annyit, mint amennyit a kötelezett fizetéseken felül megmarad. Nemde kevéssé vigasztaló kép ! A múlt héten kiemelte egyik szónok, hogy ezen hiánynyal majdnem felérő összeg fordíttatik részint beruházásokra, részint adósság törlesztésére és kamattsztosítási előlegekre. Beismerem ezen állítás helyességét annyiban, amennyiben hasznos beruházásokra felvehető ... 4 millió adóssági törlesztésre ... 6 millió kampatbiztosításra ... 15 millió van előirányozva, mi összesen . . 25 milliót tesz. Azonban erre megjegyzem, hogy oly államban, mely minden rendes kiadását a rendes bevételekből, tehát nem adóhátrányok és aktív követelések behajtása által fedezni képes és e mellett nagy hitelnek örvend, lehetne a pénzügyek veszélyeztetése nélkül azon eljárást követni, hogy ezen beruházásokra, előlegekre és törlesztésekre igénylett összegek kölcsön útján szereztessenek be, kivált ha ezen újabb kölcsön kamatai nem nagyobbak, mint a törlesztés útján beváltott kötvények kamatai voltak, és ha a beruházások a kölcsön vett pénzek kamatait behozzák. Ez esetben legfeljebb a kamatbiztosítási kötelezettség levonására felvett összegek kamataival kellene mindaddig terhelni az államháztartást, míg a vasutak a felvett előleget a kamatokkal együtt az engedélyokmány értelmében viszszafizetik. De Magyarország államhitele meg van ingatva, a hitelhez folyamodnunk nem lehet, sőt a helyes pénzügyi politika megköveteli, hogy ha fordítunk is a múlt évben létesített kölcsön maradványából a hiány fedezésére nagyobb összeget, a többit a kiadások nevezetes mérséklése és a jövedelmek aránylagos szaporítása folytán kell fedeznünk. De mily összeg erejéig és mikép ? (Halljuk!) Alapul veszem a pénzügyi bizottmány kiszámítását, mely szerint részint megtakarításokkal, részint a bevételek emelésével 251/a milliónyi hiány fedezendő, mégpedig lépcsőzetesen három év leforgása alatt, a jövő évet még átmeneti évnek tekintve, melyben a hiány fedezésére a folyóvá teendő kölcsönből 6 millió lenne fordítható, de már az 1877. évben a költségvetésnek teljes egyensúlyban kellene lennie. Az első kérdés, miként lehetne kiadási tételeinket 3 év lefolyása alatt lejebb szállítani? Az országgyűlési kiadás elő van számítva 900,000 írttal, kell hogy a képviselőház példát adjon a takarékosságban. (Helyeslés) Be kell hozni a pausatis rendszert, (Helyeslés) határozott évi díjat állapítván meg a képviselőknek akár rövidebb, akár hosszab ideig tart az országgyűlés Horvát-Szlavonország beligazgatási költsége fejében előirányozva van kerek számban 5 millió frt, melyből 3 millió Horvátországra, és több mint 2 millió a polgárosított határőrvidékre esik. Nem hiszem ugyan, hogy a határőrvidéki igazgatás kiadásait kezdetben nevezetesen mérsékelni lehetne, de három év alatt elkerülhetetlenül szükségesnek vélem mindazon intézkedések keresztülvitelét, melyeknek folytán az adózási tekintetben jelenleg divatozó kiváltságos állás megszüntessék, miből legalább 1 milliónyi megtakarítást várok. Az ő felsége személye körüli és a horvát minisztérium és a fiumei kormányzóság kiadásainál is megtakarítások hozhatók be, még azon esetben is, ha a képviselőház ezen két minisztériumnak további fenmaradásához ragaszkodnék , de ezen kisebb tétel a költségvetésben nagy változást nem tesz és ezt jelenleg számításba nem veszem. A számvitel minden minisztériumnál nehézkes és költséges, a számviteli rendszer tökéletlensége folytán, azt egyszerűsítve és czélszerűen berendezve nevezetes összeget meg lehetne takarítani. Prileszky barátom ki ezt alapos tanulmányozás tárgyává tette, egy milliót vél e czímen megtakaríthatónak. A belügyminisztérium kiadásainál, melyek a pénzügyi bizottmány véleménye szerint 7,2 milliót meghaladnak, nagy mérvben elérhető megtakarításokat nem vélek kivihetőknek, annyival inkább nem, miután — ha a beligazgatás czélszerű rendezése folytán megtakarítások lennének is eszközölhetők, az államrendőrség életbeléptetése nevezetes összeget fog igénybe venni. A rendezett közigazgtás azonban, megkímélvén más minisztériumok külön közegeit, a többi tárcák kiadásait fogná mérsékelni. A jól rendezett közigazgatás, a közterhek behajtása és az adók biztosítása iránt hozandó szigorú törvények és a számvitel célszerű átalakítása mellett a pénzügyminisztérium kiadásai egy millióval mérsékelhetők. Ha a közlekedési és kereskedelmi minisztérium egyesíttetik, különösen ha a vasutakkal parallel menő államutak, melyek többé nem országos érdekűek, a megyék kezelése alá bocsáttatnak, melyeknek az úti vám felálitása engedélyezhető volna, és ha e mellett a közmunka és a közmunkaváltság czélszerűen rendeztetnek, továbbá, ha a postakezelésnél czélszerű és takarékos eljárás hozatik be, ha a méntelepek iránt takarékos berendezés létesíttetik: e két minisztériumnál idő folytával 2 milliót vélek fokozatosan megtakaríthatónak. Az igazságügy minisztérium költségvetése nevezetesen mérsékelhető, nem egyszerre ugyan, de lépcsőzetesen a czélszerű perrendtartás behozatala és küönösen a kisebb peres ügyeknek a behozandó békebíróságokhoz leendő utasítása folytán Sokan vannak ugyan azon nézetben, hogy ezen ügyekben az ítélethozás a politikai tisztviselőkre bizassék, de én azt tartom, hogyha az igazságszolgáltatás a beligazgatástól elválasztatott, ezen elvvel inkább megegyeztethetőnek és az államkincstárra nézve kedvezőbbnek vélném a békebíróság behozatalát. (Helyeslések.) Hallottam nem egyszer a békebírói intézmény ellen felhozatni, hogy az országnak több vidékén erre alkalmas, független és megbízható egyének nem találhatók. Megengedem, hogy léteznek ilyen vidékek, azonban ha a békebírói állásnak bizonyos előnyök adatnak a politikai jogok gyakorlatára nézve, ha békebírákból alakulna a törvényhatóságok bizottsága, és ha — mint másutt, pl. Svájczban látjuk — minden vagyonos és független egyén köteleztetnék ily hivatalnak bizonyos ideig való viselésére, nem kételkedem, hogy az országnak majdnem minden vidékén akadnának alkalmas egyének, kik mint békebírák működnének. Nem csak az államkincstárra nézve eredményezne ezen intézkedés nevezetes megtakarítást, de valóságos áldás lenne a szegény népre, mely ekként saját ügyeit közel lakásához, szóbeli tárgyalás mellett, általa ismert és bizalmában részesített egyének elé hozhatná és megkíméltetnék a jelenben nagyon is sokra rugó perköltségek terheitől. Ezen reformot nemzetgazdasági szempontból is üdvösnek és eredményteljesnek tartom (igaz!) ily módon a törvényszékek számának leszállítása, a bírói személyzet kisebbítése és a felebbezések korlátozása által az igazságügyi minisztériumnál 3 milliót vélek megtakaríthatónak. Oly adóképességgel bíró állam, mint Magyarország, oly nagy adóssági terheltetés mellett, 7x a milliónál többet igazságszolgáltatására nem adhat ki. Ami a védelmi kiadásokat illeti, (Halljuk! Halljuk !) én azon határozott nézetben vagyok, hogy Európa jelen viszonyai közöt, és különösen monarchiánk helyzeténél fogva midőn a szonméd nagyhatalmak harczképes nagy véderőt tartanak, ámbár az osztrák-magyar monarchia nincs hivatva támadó háborút viselni, de saját biztossága tekintetéből, sőt a háború esélyeinek kevesbítése végett tekintélyes haderőt tartani kénytelen. A véderőről szóló törvény tíz évre határozta meg a közös hadsereg számát. Annak védképes állapotbani fenntartásáról a delegácziók gondoskodtak és így ezen kérdés a delegácziók körébe tartóik. (Felkiáltások a szélső balon : Ez a baj!) Azok ítélhetik meg, hogy egy vagy más irányban melő megtakarításokat lehet javaslatba hozni. Alig hiszem, hogy ezen megakarítások a közös hadseregnél oly nagy mérvűk lehetnek, hogy a deficit fedezésében nagy szerepet játszhanánk . Azonban van egy mód a mi költségvetésünk terhére eső közösügyi kiadások tételeinek lejebb szállítására a hadsereg harczképességének veszélyeztetése nélkül. (Halljuk!) Az 1867. XII. törvényczikk 64. §-a elrendeli, hogy a vámokból befolyó jövedelmek mindenek előtt a közös költségek fedezésére fordítandók. Monarchiánk vámjövedelme más államok vámjövedelméhez képest valóban csekélynek mondható ; 126 millió közt áll egy több mint 35 milliónyi népességet számláló monarchiában. Más államok is súlyos pénzügyi viszonyok közt igyekeztek vámjövedelmeiket emeni; láttuk ezt az utóbbi időben Amerikában, sőt legújabban Francziaországban is. Én azonban a szabadkereskedési politikát tartván czélszerűnek, azon vámtételeket vélem emelendőknek, melyek bizonyos fogyasztási czikkeket terhelnek; többek közt megemlítem a gyarmatárukat, de vannak más czikkek is, melyeknek vámtételei a kereskedési forgalom csökkenése és a nemzetgazdasági erők fejlődésének hátránya nélkül emelhetők volnának. Tudom, hogy minden változás bővebb megfontolást igényel és a már megkötött kereskedelmi szerződések módosítását feltételezi, de mint egy lehető módot megemlíteni kötelességemnek ismertem. Ha erélylyel lát a kormány az ez irányban való kezdeményezéshez, a közös költségek után a mi költségvetésünkben előforduló tétel keveskedhetnék. Általában nagy hibának tekintem, hogy a mi kormányunk kezdettől fogva igen keveset gondolt egy viszonyainkhoz mért és érdekünkben levő kereskedési politika tanulmányozására és ezen czélravezető intézkedések keresztül vitelére.(Helyeslés) és ezért alig léteznek a kormánynál is adatok, melyek aziránt tájékozást nyújtanának, hogy mily módon lehetne a szabad kereskedelmi elv sérelme nélkül a közös vámbevételeket jövedelmezőbbé tenni. Az 1873. évi kimutatások szerint maradt tiszta vámjövedelem 17.498.000 frt, ezt a 35.812.000-nyi népességre felosztva, jut egy főre 48 krajczár más nemzetekhez képest valóban csekély összeg! Nem említem Anglia roppant vámjövedelmét, hol a fogyasztási adók legnevezetesebb nemei a vámok útján szedetnek be; csak oly országokét említem, melyeknek viszonyai nem nagyon térnek el a miénktől, hol a vámpolitikának elvei nem különböznek a nálunk követettektől, így 1872 ben Olaszországban egy főre esett 1 frt 09 kr; Francziaországban 2 frt, Belgiumban 1 frt 85 kr. Nem azért idézem e számokat, mintha azokból azt akarnám következtetni, hogy hasonló nagy vámjövedelmekre a mi monarchiánkban is lehetne számítani, de azt hiszem, hogy czélszerű vámpolitika folytán a mi jövedelmeink nevezetesen szaporodhatnának. Ha oly vámrendszerünk lenne, melynél fogva azon arányban jövedelmeznének a vámok, mint Olaszországban, az esetben 17 */1 millió helyett 39 milliónak kellene bejönnie, mi a quota aránya szerint felosztva, Magyarország javára több mint 111/2 milliót eredményezne. De ha a szaporulat csak 30 krt tenne fejenkint, az már maga több mint 10 milliónyi jövedelem szaporulatot mutatna, mi által a közösügyi költségek után általunk fizetendő összeg 3 millióval szállna lejebb. (Haljuk) A véderőnek azon része, mely a honvédségből áll, államháztartásunk egyik nevezetes kiadási tételét képezi. Tudom és méltánylom, hogy a honvédségi intézmény a nemzet meleg rokonszenvében részesül s ebben magam is osztozom, azonban azt hiszem, hogy ezen kiadásoknál is tekintélyes összegek lennének megtakaríthatók, minek bizonyságául felhozom, hogy ámbár a monarchia másik fele öt millióval több lakossággal bir s a véderőről hasonló törvény intézkedik, a honvédelmi minisztériumnak ez évi rendes költségvetése 7,377,000 frttal van előirányozva, minek azonban a geodarmeria és a policzia több mint felét vevén igénybe, a honvédség rendes költsége 3 156 000 frtot tesz, a rendkívüli pedig ez évben az egy milliót nem haladja meg, és így a honvédség összes kiadásai Ausztriában alig tesznek többet 4 milliónál. Ha oly módon rendeztük volna be honvédségünket, mint a monarchia másik felében, tekintve a népességi arányt — nálunk a honvédség összes költségeinek ma 3 millióval többe nem szabadna kerülnie. Ezáltal azonban korántsem akarom azt érteni, hogy oly összegre szálljunk le, hogy a honvédség jelen létszámát kevesbítjük, de takarítsunk meg itt is mindent amit lehet, ha pár évig nem is emeljük a honvédséget s ha a berendezésnél is megtakarításokat teszünk, azért háború esetében a honvédek épp úgy meg fogják tenni kötelességüket. Azt hiszem, hogy a védképesség veszélyeztetése nélkül, és a fentebb említett eszközök igénybe vételével a közös hadseregnél és a honvédségnél legalább 2 milliót lehetne megtakarítani. (Mozgás.) Ha mindezen, csak az irány jelölése végett felemlített eszmék keresztülvitetnek, s ha a beszédem kezdetén említett elvek szigorúan alkalmaztatnak, ha nem is egyszerre, de három év alatt, azaz 1877. év végéig a pénzügyi bizottság által javaslottakon kívül még nevezetes megtakarítások lehetségesek az államélet megzavarása nélkül. De van még egy nevezetes összeg, melyet határozottan megtakarítónak tartok. Megemlítem azt, noha előre tudom, hogy a ház nagy többségének tetszésével nem fog találkozni. Midőn 1868-ban az első államköltségvetést bemutattam, már akkor utaltam arra, hogy minden adóink között a földadó nemcsak legnagyobb mérvű, de a legegyenetlenebbül is terheli az adózókat. (Igaz ! Igaz!) Már akkor tápláltam azon eszmét, a földadó kiigazítását azon módon keresztülvinni, mint azt 1821-ben Francziaorzágban létesítették. Azon szigorú takarékosság, melyet az államháztartásban létesíteni kívántam, leginkább arra volt irányozva, hogy úgy mint Francziaországban történt, az adókulcs felemelése nélkül a túlterhelt vidékek adótételei le- szállíttassanak. Később részletes előterjesztést tettem az adóreformok czéljából kiküldött bizottmánynak; én az eladási árak és haszonbéri tételek átlaga szerint óhajtottam volna ezen a földadóra nézve igazságosabb feloszlást rövid úton, kevés költséggel, és úgy hiszem, nagyobb biztossággal, mint bármely más műtétei által keresztül vinni. A 21-es bizottmány tanácskozásai alkalmával részletesebben fejtettem ki ez iránti nézeteimet; most ezen valószínűleg túlhaladott kérdést bővebben elemezni nem kívánom. De most is azt állítom, hogy azon biztos támpontot nyújtó tényezőket. az eladási árak és a haszonbéri tételek sokkal biztosabb kulcsot nyújtanak a földadó terheinek, mely immár szentesítés alá fog terjesztetni. Évek fognak múlni, milliók fognak kiadatni és mert emberek fogják a számos §-ból álló elméleti törvényt emberek befolyása alatt alkalmazni, kivált miután a carasteri törvényben a trágyázási költség is felszámítás alá vétetett, valószínűnek tartom, hogy ezen munkának befejezése után ki fog tűnni, hogy a nagy egyenetlenségek — talán változva - megmaradtak. Én óhajtottam volna, hogy az általam helyesnek tartott eljárás szerint történjék a földadónak arányosabb kivetése ; óhajtottam volna különösen a jelen súlyos pénzügyi viszonyok között, midőn 10 °/B-os tőkével fedezzük a deficitet, pénzügyeink érdekében ilyen költséges munkálatot megtakarítani. Megengedem, hogy az általam czélszerűbbnek vélt eljárás némi nehézségekkel jár, de egészben véve a kiegyenlítést eszközölvén, a földadó terheinek viselését rövid időn, tehát 1896. évre már lehetővé tette volna. Ha ily igazságos felosztása az adóknak keresztül vizetik, ha a 361.5 milliót tevő földadót 40 millióra is emelnék, ezen terhet a földbirtokososztály aránylag könnyebben viselhetné. A takarékosság szempontjából pedig kiemelem, hogy az általam helyesebbnek tartott adókiigazítás egyszermindenkorra néhány százezer írtba kerül, a hiány pedig már ez évben több mint 2 millió írttal keresbedik, mely kiadás a catasterre több éven át ismétlődik. Nevezetes megtakarítási tétel fog mutatkozni a három év leforgása alatt a kamatbiztosítási előlegek fizetésénél, mely a jelen évben 15 millióval vétetett fel. Ha a minisztériumnak adandó felhatalmazás alapján a kamatbiztosítással ellátott vasutak nagy vonalakká egyesíttetnek, a központi igazgatási költségeknél és üzletkiadásoknál nevezetes megtakarítások hozhatók be. Ez főként ha a minisztérium a tarifák szabályozására nézve is lényeges befolyást gyakorolhat, részint az üzleti megtakarítások, részint a jövedelmek fokozása által, azt hiszem, hogy a már kiépült vasutak után a kamatbiztosítási teher nevezetesen leszállítható lennne. A lehető megtakarítások iránt mondandókat befejezvén, mielőtt áttér a beszédem azon részére, melyben arról kívánnék szólni, minő módon lehetne rendes államjövedelmeinket emelni, legyen szabad jellemzésül a múltban követett pénzügyi iránynak némely számokat idéznem, melyeket a zárszámadásokból vettem, mégpedig a tettleges eredményeket az 1868. évről a nettóbudget elvei szerint s azokat összehasonlítani a jelenévi előirányzattal. Ki akarom mutatni hogy mily mérvben emelkedtek állambevételeink és kiadásaink, a kiadásokat két részre osztván, kötelezettekre és tőlünk függőttekre. Az 1868. zárszámadások szerint volt az összes rendes és rendkívüli bevétel 117,404,000 frt.; 1876-re elő van irányozva 150.965,000 frt., tehát emelkedés 33,504,000 frt., vagyis 28.2°/0 összes kiadásunk volt 1868-ban 100/a milliónyi, beruházásokkal együtt 111.291,000 frt., 1875-re a pénzügyi bizottság összeállítása szerint elő van irányozva 176.460.000 frt., emelkedett tehát 65.169.000 frttal vagyis 58.6°0-kal. De még érdekesebb és tanulságosabb azon irány, mely mutatkozik a tőlünk nem függő, azaz kötelezett kiadások közt. 1868-ban tettek ezen kiadások 76.835.000 frtot, most tesznek 125,396,000 frtot, tehát több 48,561,0000 frttal, vagyis 46°/0-kal. Valójában nagy mérvű kiadás, mi azonban számos beruházás, vasútgarantia és újabb kölcsön által indokolva van. De még nagyobb különbség mutatkozik saját rendes beligazgatási kiadásainknál ; ezek tettek 1868-ban 20.600.000 frtot, jelenben 42 és fél milliót, az emelkedés tehát 21.900 000 frt., vagyis 110°/0. E számok bizonyítják azt, hogy a saját kiadásainknál nagy megtakarításokat lehet tenni. 1868 ban tisztességesen meg tudtunk élni 20 millióval. Igaz, azóta meglepett a kabtúr államok sorába való emelkedésnek vágya. De kérdem, váljon megér-e az elért eredmény évenként 22 milliót? nem lett e volna okosabb a bevételek növekedéséhez képest növelni ezen kiadásokat ? Az államadóssági kiadások tettek 1868-ban 48.666.000 frtot, jelenben tesznek 70.684.000 frtot, emelkedés tehát 22 018,COO frt., vagyis 68.8°0. De ha valami tanúsítja, hogy szakítani kell az eddigi iránynyal és be kell hozni helyes pénzügyi politikát, úgy ezen számok tanúsítják , és mert ily politikának követése áldozatok, azaz újabb adók megállapítása nélkül lehetetlen, áttérek az államjövedelmek lehető emelésének kérdésére. Nem akarom ismételni, mit már nem egy ízben mondottam, hogy nézetem szerint Magyarországban az egyenes adók aránylag a közvetett adókhoz nagyok, nagyobbak mint Európa bármely államában. De kijelentem, hogy mindemellett kész vagyok az egyenes adók tételeinek emelésére is szavazatomat adni azon feltétel mellett, hogy az eként hozandó áldozatok az egyensúly helyreállításának mérvéig hozassanak meg, de csakis azon időre, mialatt a megtakarítások és a közvetett adók fokozása által az előállt hiány biztosan fedezhető lesz. A t. pénzügyminiszter úr már az eddig beterjesztett törvényjavaslatokból 5 milliónyi jövedelemszaporulatot vár; anélkül hogy ezen adók egyes nemeire nézve most nyilatkoznám, elfogadom ezen számot mint 1875-re többnyire egyenes adókból várható több bevételt. Ezen javaslatok két közvetett adóról is szólnak, melyekről önállóan intézkedhetünk: a bor- és a húsfogyasztási adóról. Nézetem szerint bizonyos fokozott jövedelmet ez is adna, de mindenekelőtt oda kellene törekednünk, hogy a közvetett adók többi nemei jövedelmezőbbek legyenek. Akadályul szolgál e tekintetben az 1867. XVI. t. cz.-ben foglalt vám- és kereskedelmi szerződés, melynek 11. §-a szerint „a só- és dohányjövedék és azon közvetett adók, melyek az ipartermelésre közvetlen befolyással vannak, név szerint a pálinka-, sör- és czukoradó, mindkét állam területén a szerződés ideje alatt egyenlő törvények és rendszabályok szerint fognak kezeltetni.“ Ez van általános elvként kimondva, noha az 1867. XII. t. ez. 63. §-a azon elvet mondja ki, hogy „az ipartermeléssel szoros kapcsolatban levő közvetett adók nemeire,, egyforma arányára és azok kezelésére nézve oly szabályok állapíttasanak meg, melyek kizárják azon lehetőséget, hogy az egyik törvényhozásnak vagy felelős kormánynak e részbeni intézkedései a másik jövedelmeinek csökkenését vonhatják maguk után.“ Ezen általánosságban kimondott elv szerint úgy hiszem a magyar kormány feladata, hogy a jelenben fennálló, a magyar kincstára nézve káros és a méltányossággal meg nem egyeztethető állapotok megszüntetése iránt a szükséges lépéseket azonnal megtegye. (Élénk helyeslés.) Azon adó, mely a magyarországi fogyasztás után a monarchia másik felének pénztárába folyik, különböző módon különböző összegekben szárasztatott; én azt hiszem, hogy a czukornál, a sörnél és a dohánynál is a vámvisszatérítésnél előforduló egyenetlenség megszüntetése folytán az adótételek emelése nélkül öt milliót eredményezne, minek bizonyságául szolgálhat, hogy Ausztriából Magyarországba vasutakon és gőzhajókon egy év alatt 16 millió értékű czukor hozatik be, s minthogy Magyarország kivisz összesen 5.840.000 frt értékűt, a vámvisszatérítési összeget alapul felvéve, 3.700.000 frtot tesz azon összeg, melyet az itteni fogyasztók adóznak az osztrák kincstár javára. Midőn még pénzügyminiszter voltam, megindítottam a másik minisztériummal a tárgyalásokat ezen irányban; kívántam oly reformokat, kivált a czukoradóra nézve, melyeknél fogva az adó ne a répára, hanem a termelvényre, a czukorra ,magára vetessék ki; s igy remélni lehetett, hogy a már kezdetben is mutatkozó különbözet a vám- és kereskedési szerződés tartama alatt kiegyenlítést talált volna. Az alkotmányos kormányzat első éveiben az arány nem volt annyira kedvezőtlen, miután a kész termelésnél Magyarország volt előnyben. Az 1867. XVI. t. sz. rendelése szerint meg volt kötve a kezünk az öt első évre nézve, mely 1873. év jal. - én járt le. Akkor kellett volna a minisztériumnak törvény által kilátásba helyezett újabb egyesség iránti tárgyalásokat megindítani, úgy hallom, hogy a vám- és kereskedelmi szerződés iránt a minisztérium az előleges tárgyalásokra nézve máris megtette a kezdeményezést , de ha nem tette volna meg eddig, azt megtennie nemcsak jogában áll, de kötelessége is. Ezen t. ez. 22. §-ának e kikezdése igy szól : „Mindazonáltal a szerződési idő öt első évének leteltével mindegyik félnek szabadságában állandó határozmányok megváltoztatására alkudozásokat indítani, mely alkudozásokat a másik fél vissza nem utasíthatja; ha ezen az uton az egyezség hat hónap alatt el nem érhető, mindkét félnek szabadságában áll egy évi felmondással élni, mely esetben a szerződés megújítása iránti egyezkedés haladék nélkül megkezdendő.“ Én részemről úgy értem a törvényt, hogy miután a tíz év 1868. jan. 1-én kezdődött, 1873. jan. 1-től fogva a kormánynak szabadságában áll bármikor a határozmányok megváltoztatására alkudozásokat indíthatni meg, melyeket a másik fél vissza nem utasíthat. Feltéve, hogy a miniszterium csak ezen év január 1-én kezdte meg a tárgyalásokat, a hat hónap lejár ezen év július 1-én, éa igy az egy év, mely alatt az alkudozások befejezése és az új rendszabályok életbeléptetése kívántatik, 1876. július 1-én telnék le, s azon külön fizet, mely a magyar kincstár javára öt millióra