Ellenőr, 1875. február (7. évfolyam, 32-59. szám)

1875-02-02 / 33. szám

cellor of the exchegues) van ugyan a pénzügyek vezetésére, de a mellett a miniszterelnök (first lord of treasury) nemcsak befolyást gyakorol a pénz­ügyi politikára, de felelősséget is vállal annak he­lyességéért. A 1848-iki törvényekben ily irányú intézke­dés nem foglaltatik. Az egész kormányzat az elkü­lönített tárc­arendszerre volt alapítva. Annál inkább fejlődött azon irány, hogy minden tárc­aminiszter a saját hatáskörében leendő intézkedéseknél is a törvényhozás elé terjesztendő javaslatoknál egyedül a tárc­a érdekeit, nem pedig a közös pénzügyi ér­dekeket tartotta irányadóknak. 1867-ben, midőn a törvényhozás nekem mint akkori pénzügyminiszter­nek felhatalmazást adott nemcsak a közjövedelmek beszedésére, de egyszersmind a kiadások iránt te­endő intézkedésekre nézve is, ezen a tárczaminisz­ter által gyakorolt irány nem fejlődhetett, de volt is eredmény, a­mennyiben 3.600.000 írttal kedve­zőbben fejeztetett be ezen év, mint előirányova volt. Az 1868-iki költségvetés elvi előirányzata al­kalmával még a pénzügyi érdekek bírtak túlsúlylyal. 1869- ben kezdődött a külön tárczaérdekek túlsú­lya s az 1870 iki költségvetésnél már teljes mérv­ben érvényesítő magát. Ekkor már én se voltam képes az iránynak ellentállani és azóta minden utódom kivétel nélkül meghajolt ezen irány előtt. Egy másik, nem kevésbbé fontos körülmény, nem tartózkodom kimondani, azon eljárásban mu­tatkozott, melylyel a törvényhozás a pénzügyeket a mai napig tárgyalta. Ha idővel a történelem bírálni fogja a ma­gyar törvényhozás működését a lefolyt 7 év alatt, méltán azt fogja mondhatni, hogy talán soha se volt törvényhozás, melynél 7 éven keresztül ritka következetességgel annyi idő pazaroltatok volna, minden siker nélkül, sőt rosz­eredménynyel az államháztartás tárgyalásánál, mint a mi törvény­­hozásunknál 1868-tól 1874-ig. (Igaz! Igaz­ a jobb­oldalon.) Bizonyára meg fogja róni azon kezdet­től fogva szokássá vált eljárást, hogy hosszan tartó előkészítő pénzügyi bizottsági tanácskozások után, melyek tartama alatt a ház rendesen szü­netelt, hosszú vitákban pazarolta idejét s végül rendesen megszavazta azt, mit a pénzügyi bizott­ság javaslatba hozott. A nép képviselőinek mindenütt egyik kiváló és nagy fontosságú feladata az adózó nép érdekeit megóvni, s ennek érdekében a takarékosságot ér­vényesíteni. Ennélfogva más országokban számosak az esetek, midőn a kormány által előterjesztett költségvetés tételeit a ház leszállította, de tudtom­mal azon népeknél, hol a költségvetés tárgyalásá­nál a helyes gyakorlat kifejlődött, a kormány által előterjesztett tételeket felebb emelni, vagy egyes fedezeti tételeket a költségvetés tárgya­lása alatt lejebb szállítani, nincs gyakorlatban. (Igaz!) Nálunk ellenkező gyakorlat fejlődött, így az 1870- diki költségvetés tárgyalásánál egyes indítvá­­nyok elfogadása folytán a kiadási tételek azon egy év­ben a minisztérium előirányzatán túl 1,100,000 írttal emeltettek, az úti vámok és a hirlapbélyeg eltör­lése és az újonnan épült házaknak földtehermente­­sítési járulék fizetésétől való felmentése által az állam jövedelmek a ház egyes tagjainak kezdemé­nyezése folytán leszállíttattak. (Egy hang balról: Miért acceptálták ? (Mozgás.) Jó pénzügyi politikát nem lehet biztosan kö­vetni, ha jövőre nem hozatnak oly intézkedések, melyeknél fogva a miniszteriális rendszerben ma­gában nem történik gondoskodás, hogy a kormány előirányzatának készít­sénél a pénzügyi érdekek a kormányzati rendszerben kellő súlyt nyerjenek ; továbbá, ha szabályként fel nem állíttatik, hogy a költségvetés tárgyalása alkalmával a házban a ki­adási tételek felemelése vagy az álamszükségletek fedezésére törvényileg megállapított jövedelmek le­szállítása iránt indítványt tenni vagy határozatot hozni megengedve ne legyen. Ha azonban szüksége mutatkozik oly több kiadásnak vagy a jövedelem le­szállításnak, mely a budgetben nem foglaltatik, erre nézve külön törvényczikkben történjék intéz­kedés. Nem csekély befolyással volt továbbá a jelen sajnos pénzügyi állapot előidézésére az alkotmá­nyos és felelős kormányzat fogalmaival ellentétben álló azon gyakorlat, melynél fogva a képviselőház határozatok által egyenes befolyást gyakorolt a kormány teendőire. (Igaz! Igaz! jobbfelől.) Az 1867-ben alakult minisztérium hibájának tekintem, hogy ily gyakorlatnak fejlődését megengedte úgy hiszem, az alkotmányos fogalmak szerint a kor­mány teendőit megszabják a törvények; tehát az, mit a két ház megállapított és a felség szentesített. Nálunk más gyakorlat kapott lábra. Hogy többet ne említsek, az 1865/8-iki országgyűlés több rend­beli határozatot hozott a minisztérium kezdeménye­zése , sőt meghallgatása nélkül, melyek az ál­lam pénzügyeire nevezetes befolyást gyakoroltak. Emlékeztetem a t. házat azon határozatokra, me­lyek a fiumei vasút tárgyában hozattak és főkép az 1868. decz. havában egyes képviselők indít­ványa és a vasúti bizottmány jelentése alapján ho­zott határozatra három rendbeli új vasútvonalnak kamatbiztosítás meletti engedélyezése iránt. Azóta is folyton a képviselőház nemcsak a pénzügyi, de többnemű administratív dolgokban utasító határozatokat hozott a kormányra nézve, melyek a parlamentáris kormányzatnak a felelős­ség elvén és az országgyűlésnek törvényhozási és ellenőrző, de nem administratív működésén nyugvó rendszerével ellentétben állottak. Hogy a helyes pénzügyi politikának megálla­pítása végett általam jelzett feltételek teljesüljenek, arra egyszerű mód ajánlkozik.- állapítsuk meg a viszonyainkhoz mért rendes költségvetést. Ez iránti nézeteimet a 21-es bizottságban is előadtam. A jelen pénzügyi viszonyok közt annak megállapítását határozottan szükségesnek tartom. Nem lehet feladatom jelen beszédemben a ren­des, azaz a normál budget természetéről részletes magyarázatba bocsátkozni; csakis azt jegyzem meg, hogy oly rendes költségvetést értek, mely tekintetbe veszi az ország adóképességét és azon áldozatok mérvét, melyeket az adóképesség csök­kentése nélkül az ország elviselni képes ma és a közel­jövőben; másrészt ezen állandó és biztos jövedelmek alapján állapítja meg az államkiadá­sok mérvét is. Én azt hiszem, hogy a helyes pénzügyi poli­tika feladata nem lehet egyéb, mint ily rendes költ­ségvetést biztos alapokon mielőbb keresztülvinni, és mert a mi adott viszonyaink annak keresztül­vitelét az első évben nem engedik, feladatunk már most tisztába jönni az iránt, mily módok és esz­közök által és mily időben érhető el ily rendes költségvetés. Mindaddig, míg előttü­nk nem fog ál­­lani ezen lépcsőzetes fejlődés, míg főbb számokban és főbb tételekben ki nem lesz fejezve állampénz­ügyeink rendezésének fokozatos előhaladása, mind­addig a bizonytalanság aggasztó érzete nehézzé fogja nekünk tenni a kívánt, áldozatok megszava­zását és a nemzetnek a terhek elviselését. Megvallom, én azt óhajtottam volna, hogy, midőn az országgyűlés a jelen évi költségvetés tárgyalására összejön, ily előterjesztés legyen előtte, mely nemcsak az 1875., de az 1876. és 77 ik évre is kimutassa a helyes pénzügyi politika szerint államháztartásunknak lépcsőzetes rendezését. (He­lyeslés ) Ha ily előterjesztés feküdnék előttünk, én részemről készséggel járulnék mindazon eszközök megszavazásához, melyek ily rendes költségvetés és egy jobb pénzügyi jövő biztosítására szüksé­gesek. Számosak azon előnyök, melyek egy rendes költségvetés megállapítása folytán előállanak. Min­denek­előtt meg lévén állapítva a helyes pénzügyi politika, a pénzügyminiszter állása a tárc­ami­­niszterek irányában meg lenne könnyítve, miután a változás alá nem jöhető határozott tételek fordít­hatók csak az egyes tárc­ák javára. A képviselő­ház, mely a lefolyt hét év alatt idejének nagyobb részét a költségvetés tárgyalására fordította, mi­után három átmeneti év szükséges a költségvetés behozatalára, ezt egyszer a képviselőház megálla­pítván, három évre nyerne szabad időt az elinté­zésre váró fontos törvényjavaslatok tárgyalására. De semmi se lenne képes az államhitelt annyira emelni, mintha már három év alatt az egyensúly elérve és fenntartása biztosítva lenne. Megnyugta­tóig hatna az az adózó népre is, hogy ha az egyensúly helyreállítása végett meghozza a kívánt áldozatokat, újabb áldozatok hozatala rendes vi­szonyok között nem fogna tőle követelhetni. Belátom, hogy a mai viszonyok közt nem csekély feladat azon módok megállapítása, melyek mellett ily rendes költségvetés a defic­it megszün­tetésével már 1877 kezdetén keresztülvihető vol­na. Azonban azt hiszem, hogy a kormánynak kö­telessége ez iránt mielőbb előterjesztést tenni, még­pedig az egyenes adók emelése végett beterjesz­tett törvényjavaslatok tárgyalása előtt , mert mi, kik a kormány által felhívattunk küldőinkre azaz az adózókra ij és pedig tetemes terheket vállalni, azt csak úgy tehetjük kellő megnyugvással és a feleletteher elvállalása mellett, ha ez­által nem fél­rendszabályokat, de gyökeres orvoslást és így az államháztartás biztos rendezését mozdítottuk elő. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy a kormány, mely az egyen­súly helyreállítására vállalkozol, mindazon adatok birtokában van, melyek ily előterjesztésre igényel­tetek, tehát azt rövid időn beterjesztheti. Nézetem szerint a rendes budget tételeinek megállapításánál három elv mindenek felett irány­adó. (Halljuk!) Először: a nép aránylagos anyagi ereje le­gyen mérvadó az államháztartás megállapítá­sánál ; másodszor, hogy az államjövedelmek csak oly szükségletek fedezésére fordíthatók, melyeket a közérdek követel, melyek tehát az államélet rendszeres működését czélozzák, tehát minden oly kiadás, mely magán vagy vidéki érdekek előnyére szolgál, a költségvetésből törlendő; és végre harmadszor , hogy a kiadások megállapítá­­sánál irányadó legyen, hogy bizonyos államc­él elérése végett azon mód alkalmaztassék, mely ál­tal a kivánt hatás a lehető legcsekélyebb kiadás igénybevételével is állandóan elérhető. Hibásnak tartottam a múltban s hibásnak tartom a jelenben is, hogy az államköltségvetés megállapítása alkalmával —­kivévén az 1868. évet — nem figyeltünk arra, mi az állam tiszta bevétele, azaz mi a nettó jövedelem. — Továbbá ezen net­­tójö­vedelemből le nem vonták azon összegeket, melyek tőlünk nem függő kötelezettségek teljesíté­sére szolgálnak, s így minden egyes tétel emelé­sénél nem tartottuk szem előtt azt, hogy mi ma­rad valójában szabad rendelkezésünkre. A jelen évi költségvetési előirányzatban a pénzügyminisz­ter részéről előterjesztettek ugyan a budget nettó­­tételei, de a pénzügyi bizottmány előirányzatában ez iránt számítást nem tett. Szabad legyen nekem, te hát, a jelen évre vonatkozólag számítást tenni, melyből kitűnjék, mi a szabad rendelkezésünkre fennmaradó összeg? A pénzügyi bizottmány előirányzata szerint a rendes és rendkívüli nettó bevétel 150.965.000 fő. Megjegyzem, hogy ezen nettó bevétel előirány­zatának bevételi tételei közt vannak olyanok, melyek a tett tapasztalatok szerint túlzottaknak látszanak, ha csak rendkívüli kedvező körülmények közbe nem jönnek ; a zárszámadási eredmény valószínű­leg kevesebb lesz. De elfogadom ezen tételt szá­mítási alapul. Ha ebből leszámítjuk azon tétele­ket, melyeket részint hozott törvények részint vál­lalt kötelességek folytán nem változtathatunk, ezek következők: Királyi udvartartás és kabinetiroda 4.724 000 fit. Államidősség............................... 70.684.000 „ Horvátországnak, nem számítva ide a Határőrvidéket, kijár a kö­tött egyesség szerint .... 3.000.000 „ Közösügyi rendes és rendkívüli kiadások ................................ 29.018.000 „ Központi nyugdijak.......................... 234 000 „ Saját nyugdijaink.......................... 2.736,000 „ Éhez véve a­­ kamatbiztosítás fe­jében vállalt kötelezettségekre elő­irányzott ............................... . 15.000,000 „ tesz összesen 125.396,000 frtot Miután ezen bevétel előállítására szükséges a pénzügyi igazgatás költségeinek fedezete, a­mi tesz kerek számban 7 milliót, összesen 132,396,000 frt. vonandó le az összes nettó bevételből s marad 27,660,000, kerek számban 2772 mit. írt. a tőlünk függő többi rendes és rendkívüli kiadások fedezé­sére. Ha a kiadási tételeknél számításba vesszük a pénzügyi bizottmány által előirányzott rendes és rendkívüli kiadási tételeket, melyek tesznek: A rendes kiadásoknál .... 151 500 000 frt. A rendkívüli kiadásoknál ... 24 960 000 , összesen : 176.460.000értot: kijő a 25 és milliónyi hiány, tehát a deficit majdnem annyi, mennyi a kötelezett fizetések és a jövedelem előállítására né­külözhetlen kiadások fe­dezése után szabad rendelkezésünkre fennmaradt; röviden kifejezve költünk majdnem kétszer annyit, mint a­mennyit a kötelezett fizetéseken felül meg­marad. Nemde kevéssé vigasztaló kép ! A múlt héten kiemelte egyik szónok, hogy ezen hiánynyal majd­nem felérő összeg fordíttatik részint beruházásokra, részint adósság törlesztésére és kamatt­sztosítási előlegekre. Beismerem ezen állítás helyességét annyiban, a­mennyiben hasznos beruházásokra fel­vehető ... 4 millió adóssági törlesztésre ... 6 millió kampatbiztosításra ... 15 millió van előirányozva, mi összesen . . 25 milliót tesz. Azonban erre megjegyzem, hogy oly államban, mely minden rendes kiadását a rendes bevételek­ből, tehát nem adóhátrányok és aktív kö­vetelések behajtása által fedezni képes és e mellett nagy hitel­nek örvend, lehetne a pénzügyek veszélyeztetése nélkül azon eljárást követni, hogy ezen beruházá­sokra, előlegekre és törlesztésekre igénylett össze­gek kölcsön útján szereztessenek be, kivált ha ezen újabb kölcsön kamatai nem nagyobbak, mint a törlesztés útján beváltott kötvények kamatai voltak, és ha a beruházások a kölcsön vett pénzek kama­tait behozzák. Ez esetben legfeljebb a kamatbiztosí­­tási kötelezettség levonására felvett összegek ka­mataival kellene mindaddig terhelni az államház­tartást, míg a vasutak a felvett előleget a kama­tokkal együtt az engedélyokmány értelmében visz­­szafizetik. De Magyarország államhitele meg van ingatva, a hitelhez folyamodnunk nem lehet, sőt a helyes pénzügyi politika megköveteli, hogy ha fordítunk is a múlt évben létesített kölcsön maradványából a hiány fedezésére nagyobb összeget, a többit a kiadások nevezetes mérséklése és a jövedelmek aránylagos szaporítása folytán kell fedeznünk. De mily összeg erejéig és mikép ? (Halljuk!) Alapul veszem a pénzügyi bizottmány kiszá­mítását, mely szerint részint megtakarításokkal, részint a bevételek emelésével 251/a milliónyi hiány fedezendő, még­pedig lépcsőzetesen három év lefor­gása alatt, a jövő évet még átmeneti évnek tekintve, melyben a hiány fedezésére a folyóvá teendő köl­csönből 6 millió lenne fordítható, de már az 1877. évben a költségvetésnek teljes egyensúlyban kel­lene lennie. Az első kérdés, miként lehetne kiadási té­teleinket 3 év lefolyása alatt lejebb szállítani? Az országgyűlési kiadás elő van számítva 900,000 írttal, kell hogy a képviselőház példát adjon a takarékosságban. (Helyeslés) Be kell hozni a pausatis rendszert, (Helyeslés) határozott évi dí­­jat ál­lapítván meg a képviselőknek akár rövidebb, akár hosszab ideig tart az országgyűlés Horvát-Szlavonország beligazgatási költsége fejében előirányozva van kerek számban 5 millió frt, melyből 3 millió Horvátországra, és több mint 2 millió a polgárosított határőrvidékre esik. Nem hi­szem ugyan, hogy a határőrvidéki igazgatás kiadásait kezdetben nevezetesen mérsékelni lehetne, de három év alatt elkerülhetetlenül szükségesnek vélem mindazon intézkedések keresztülvitelét, melyeknek folytán az adózási tekintetben jelenleg divatozó ki­váltságos állás megszüntessék, miből legalább 1 milliónyi megtakarítást várok. Az ő felsége személye körüli és a horvát mi­nisztérium és a fiumei kormányzóság kiadásainál is megtakarítások hozhatók be, még azon esetben is, ha a képviselőház ezen két minisztériumnak továb­bi fenmaradásához ragaszkodnék , de ezen kisebb tétel a költségvetésben nagy változást nem tesz és ezt jelenleg számításba nem veszem. A számvitel minden minisztériumnál nehézkes és költséges, a számviteli rendszer tökéletlensége folytán, azt egyszerűsítve és czélszerűen berendez­ve nevezetes összeget meg lehetne takarítani. Pri­­leszky barátom ki ezt alapos tanulmányozás tár­gyává tette, egy milliót vél e czímen megtakarít­­hatónak. A belügyminisztérium kiadásainál, melyek a pénzügyi bizottmány véleménye szerint 7,2 milliót meghaladnak, nagy mérvben elérhető megtakarítá­sokat nem vélek kivihetőknek, annyival inkább nem, miután — ha a beligazgatás czélszerű rendezése folytán megtakarítások lennének is eszközölhetők, az államrendőrség életbeléptetése nevezetes összeget fog igénybe venni. A rendezett közigazgtás az­on­­ban, megkímélvén más minisztériumok külön köze­geit, a többi tárc­ák kiadásait fogná mérsékelni. A jól rendezett közigazgatás, a közterhek behajtása és az adók biztosítása iránt hozandó szigorú törvények és a számvitel c­élszerű átalakítása mellett a pénzügyminisztérium kiadásai egy millió­val mérsékelhetők. Ha a közlekedési és kereskedelmi minisztérium egyesíttetik, különösen ha a vasutakkal parallel menő államutak, melyek többé nem országos érde­­kűek, a megyék kezelése alá bocsáttatnak, me­lyeknek az úti vám felá­litása engedélyezhető volna, és ha e mellett a közmunka és a közmunka­­váltság czélszerűen rendeztetnek, továbbá, ha a postakezelésnél czélszerű és takarékos eljárás ho­­zatik be, ha a méntelepek iránt takarékos beren­dezés létesíttetik: e két minisztériumnál idő folytá­val 2 milliót vélek fokozatosan megtakaríthatónak. Az igazságügy minisztérium költségvetése ne­vezetesen mérsékelhető, nem egyszerre ugyan, de lépcsőzetesen a czélszerű perrendtartás behozatala és kü­önösen a kisebb peres ügyeknek a beho­zandó békebíróságokhoz leendő utasítása folytán Sokan vannak ugyan azon nézetben, hogy ezen ügyekben az ítélethozás a politikai tisztviselőkre bizassék, de én azt tartom, hogyha az igazságszol­gáltatás a beligazgatástól el­választatott, ezen elv­vel inkább m­egegyeztethetőnek és az államkincs­tárra nézve kedvezőbbnek vélném a békebíróság behozatalát. (Helyeslések.) Hallottam nem egyszer a békebírói intézmény ellen felho­zatni, hogy az országnak több vidékén erre alkalmas, független és megbízható egyének nem találhatók. Megengedem, hogy léteznek ilyen vidékek, azonban ha a békebírói állás­nak bizonyos előnyök adatnak a politikai jogok gyakorlatára nézve, ha békebírákból alakulna a törvényhatóságok bizottsága, és ha — mint má­sutt, pl. Svájczban látjuk — minden vagyonos és független egyén köteleztetnék ily hivatalnak bizo­nyos ideig való viselésére, nem kételkedem, hogy az országnak majdnem minden vidékén akadnának alkalmas egyének, kik mint békebírák működnének. Nem csak az államkincstárra nézve eredményezne ezen intézkedés nevezetes megtaka­rítást, de valóságos áldás lenne a szegény népre, mely ekként saját ügyeit közel lakásához, szóbeli tárgyalás mellett, általa ismert és bizalmában ré­szesített egyének elé hozhatná és megkíméltetnék a jelenben nagyon is sokra rugó perköltségek terheitől. Ezen reformot nemzetgazdasági szem­pontból is üdvösnek és eredmény­telj­esnek tar­tom (igaz!) ily módon a törvényszékek számának leszállítása, a bírói személyzet kisebbítése és a felebbezések korlátozása által az igazságügyi mi­nisztériumnál 3 milliót vélek megtakaríthatónak. Oly adóképességgel bíró állam, mint Magyarország, oly nagy adóssági terheltetés mellett, 7x­ a millió­nál többet igazságszolgáltatására nem adhat ki. Ami a védelmi kiadásokat illeti, (Halljuk! Halljuk !) én azon határozott nézetben vagyok, hogy Európa jelen viszonyai közöt, és különösen mon­archiánk helyzeténél fogva midőn a szonméd nagyhatalmak harczképes nagy véderőt tartanak, ámbár az osztrák-magyar monarchia nincs hivatva támadó háborút viselni, de saját biztossága tekin­tetéből, sőt a háború esélyeinek kevesbítése végett tekintélyes haderőt tartani kénytelen. A véderőről szóló törvény tíz évre határozta meg a közös had­sereg számát. Annak védképes állapotbani fenntartásá­ról a delegácziók gondoskodtak és így ezen kérdés a delegácziók körébe tartó­ik. (Felkiáltások a szélső balon : Ez a baj!) Azok ítélhetik meg, hogy egy vagy más irányban melő megtakarításokat lehet javaslatba hozni. Alig hiszem, hogy ezen meg­aka­­rítások a közös hadseregnél oly nagy mérvű­­k le­hetnek, hogy a defic­it fedezésében nagy szerepet játszha­nánk­ . Azonban van egy mód a mi költség­vetésünk terhére eső közösü­gyi kiadások tételei­nek lejebb szállítására a hadsereg harczképességé­­nek veszélyeztetése nélkül. (Halljuk!) Az 1867. XII. törvényczikk 64. §-a elrendeli, hogy a vámokból befolyó jövedelmek mindenek előtt a közös költségek fedezésére fordítandók. Monarchi­ánk vámjövedelme más államok vámjövedelméhez képest valóban csekélynek mondható ; 12­­6 millió közt áll egy több mint 35 milliónyi népességet számláló monarchiában. Más államok is súlyos pénzügyi viszonyok közt igyekeztek vámjövedelmei­ket em­eni; láttuk ezt az utóbbi időben Ameriká­ban, sőt legújabban Francziaországban is. Én azonban a szabadkereskedési politikát tartván czélszerűnek, azon vámtételeket vélem emelendők­nek, melyek bizonyos fogyasztási czikkeket terhel­nek; többek közt megemlítem a gyarmatárukat, de vannak más czikkek is, melyeknek vámtételei a kereskedési forgalom csökkenése és a nemzet­gazdasági erők fejlődésének hátránya nélkül emel­hetők volnának. Tudom, hogy minden változás bő­vebb megfontolást igényel és a már megkötött ke­reskedelmi szerződések módosítását feltételezi, de mint egy lehető módot megemlíteni kötelességemnek ismertem. Ha erélylyel lát a kormány az ez irány­ban való kezdeményezéshez, a közös költségek után a mi költségvetésünkben előforduló tétel ke­­veskedhetnék. Általában nagy hibának tekintem, hogy a mi kormányunk kezdettől fogva igen keveset gondolt egy viszonyainkhoz mért és érdekünkben levő ke­reskedési politika tanulmányozására és ezen czél­­ravezető intézkedések keresztül vitelére.(Helyeslés) és ezért alig léteznek a kormánynál is adatok, melyek aziránt tájékozást nyújtanának, hogy mily módon lehetne a szabad kereskedelmi elv sérelme nélkül a közös vámbevételeket jövedelmezőbbé tenni. Az 1873. évi kimutatások szerint maradt tiszta vám­­jövedelem 17.498.000 frt, ezt a 35.812.000-nyi népességre felosztva, jut egy főre 48 krajczár más nemzetekhez képest valóban csekély összeg! Nem említem Anglia roppant vámjövedelmét, hol a fo­gyasztási adók legnevezetesebb nemei a vámok út­ján szedetnek be; csak oly országokét említem, melyeknek viszonyai nem nagyon térnek el a mi­énktől, hol a vámpolitikának elvei nem különböz­nek a nálunk követettektől, így 1872 ben Olaszor­szágban egy főre esett 1 frt 09 kr; Francziaor­szágban 2 frt, Belgiumban 1 frt 85 kr. Nem azért idézem e számokat, mintha azok­ból azt akarnám következtetni, hogy hasonló nagy vámjövedelmekre a mi monarchiánkban is lehetne számítani, de azt hiszem, hogy czélszerű vámpoli­tika folytán a mi jövedelmeink nevezetesen szapo­rodhatnának. Ha oly vámrendszerünk lenne, mely­nél fogva azon arányban jövedelmeznének a vámok, mint Olaszországban, az esetben 17 */1 millió helyett 39 milliónak kellene bejönnie, mi a quota aránya szerint felosztva, Magyarország javára több mint 111/2 milliót eredményezne. De ha a szaporulat csak 30 krt tenne fejenkint, az már maga több mint 10 milliónyi jövedelem szaporulatot mutatna, mi által a közösügyi költségek után általunk fizetendő összeg 3 millióval szállna lejebb. (Haljuk) A véderőnek azon része, mely a honvédségből áll, államháztar­tásunk egyik nevezetes kiadási tételét képezi. Tu­dom és méltánylom, hogy a honvédségi intézmény a nemzet meleg rokonszenvében részesül s ebben magam is osztozom, azonban azt hiszem, hogy ezen kiadásoknál is tekintélyes összegek lennének meg­takaríthatók, minek bizonyságául felhozom, hogy ámbár a monarchia másik fele öt millióval több lakossággal bir s a véderőről hasonló törvény in­tézkedik, a honvédelmi minisztériumnak ez évi ren­des költségvetése 7,377,000 frttal van előirányozva, minek azonban a geodarmeria és a policzia több mint felét vevén igénybe, a honvédség rendes költsége 3 156 000 frtot tesz, a rendkívüli pedig ez évben az egy milliót nem haladja meg, és így a honvédség összes kiadásai Ausztriában alig tesznek többet 4 milliónál. Ha oly módon rendeztük volna be honvédségünket, mint a monarchia másik felé­ben, tekintve a népességi arányt — nálunk a hon­védség összes költségeinek ma 3 millióval többe nem szabadna kerülnie. Ez­által azonban koránt­sem akarom azt érteni, hogy oly összegre száll­junk le, hogy a honvédség jelen létszámát ke­vesbítjük, de takarítsunk meg itt is mindent a­mit lehet, ha pár évig nem is emeljük a honvédséget s ha a berendezésnél is megtakarításokat teszünk, azért háború esetében a honvédek épp úgy meg fogják tenni kötelességüket. Azt hiszem, hogy a védképesség veszélyeztetése nélkül, és a fentebb em­lített eszközök igénybe vételével a közös hadse­regnél és a honvédségnél legalább 2 milliót lehetne megtakarítani. (Mozgás.) Ha mindezen, csak az irány jelölése végett felemlített eszmék keresztülvitetnek, s ha a beszé­dem kezdetén említett elvek szigorúan alkalmaz­tatnak, ha nem is egyszerre, de három év alatt, azaz 1877. év végéig a pénzügyi bizottság által javaslottakon kívül még nevezetes megtakarítások lehetségesek az államélet megzavarása nélkül. De van még egy nevezetes összeg, melyet ha­tározottan megtakarítónak tartok. Megemlítem azt, noha előre tudom, hogy a ház nagy többségének tetszésével nem fog találkozni. Midőn 1868-ban az első államköltségvetést bemutattam, már akkor utaltam arra, hogy minden adóink között a föld­adó nemcsak legnagyobb mérvű, de a legegyenet­­lenebbül is terheli az adózókat. (Igaz ! Igaz!) Már akkor tápláltam azon eszmét, a földadó kiigazítását azon módon keresztülvinni, mint azt 1821-ben Fran­­cziaor­zágban létesítették. Azon szigorú takarékos­ság, melyet az államháztartásban létesíteni kíván­tam, leginkább arra volt irányozva, hogy úgy mint Francziaországban történt, az adókulcs fel­emelése nélkül a túlterhelt vidékek adótételei le- szállíttassanak. Később részletes előterjesztést tet­tem az adóreformok czéljából kiküldött bizottmány­nak; én az eladási árak és haszonbéri tételek átlaga szerint óhajtottam volna ezen a földadóra nézve igazságosabb feloszlást rövid úton, kevés költséggel, és úgy hiszem, nagyobb biztossággal, mint bármely más műtétei által keresztül vinni. A 21-es bi­zottmány tanácskozásai alkalmával részletesebben fejtettem ki ez iránti nézeteimet; most ezen valószí­nű­leg túlhaladott kérdést bővebben elemezni nem kí­vánom. De most is azt állítom, hogy azon biztos tám­pontot nyújtó tényezőke­t. az eladási árak és a haszonbéri tételek sokkal biztosabb kulcsot nyúj­tanak a földadó terheinek, mely immár szentesítés alá fog terjesztetni. Évek fognak múlni, milliók fognak kiadatni és mert emberek fogják a számos §-ból álló elméleti törvényt emberek befolyása alatt alkalmazni, kivált miután a carasteri törvényben a trágyázási költség is felszámítás alá vétetett, va­lószínűnek tartom, hogy ezen munkának befejezése után ki fog tűnni, hogy a nagy egyenetlenségek — talán változva - megmaradtak. Én óhajtottam volna, hogy az általam helyesnek tartott eljárás szerint történjék a földadónak arányosabb kive­tése ; óhajtottam volna különösen a jelen súlyos pénzügyi viszonyok között, midőn 10 °/B-os tőké­vel fedezzük a deficitet, pénzügyeink érdekében ilyen költséges munkálatot megtakarítani. Megen­gedem, hogy az általam czélszerűbbnek vélt eljá­rás némi nehézségekkel jár, de egészben véve a kiegyenlítést eszközölvén, a földadó terheinek vise­lését rövid időn, tehát 18­96. évre már lehetővé tette volna. Ha ily igazságos felosztása az adóknak keresztül vizetik, ha a 361­.5 milliót tevő földadót 40 millióra is emelnék, ezen terhet a földbirtokos­osztály aránylag könnyebben viselhetné. A takaré­kosság szempontjából pedig kiemelem, hogy az ál­talam helyesebbnek tartott adókiigazítás egyszer­­mindenkorra néhány százezer írtba kerül, a hiány pedig már ez évben több mint 2 millió írttal ke­­resbedik, mely kiadás a catasterre több éven át ismétlődik. Nevezetes megtakarítási tétel fog mutatkozni a három év leforgása alatt a kamatbiztosítási elő­legek fizetésénél, mely a jelen évben 15 millióval vétetett fel. Ha a minisztériumnak adandó felhatal­mazás alapján a kamatbiztosítással ellátott vasutak nagy vonalakká egyesíttetnek, a központi igazgatási költségeknél és üzletkiadásoknál nevezetes meg­takarítások hozhatók be. Ez főként ha a minisz­térium a tarifák szabályozására nézve is lényeges befolyást gyakorolhat, részint az üzleti megtakarí­tások, részint a jövedelmek fokozása által, azt hi­szem, hogy a már kiépült vasutak után a kamat­­biztosítási teher nevezetesen leszállítható lennne. A lehető megtakarítások iránt mondandókat befejezvén, mielőtt áttér a beszédem azon részére, melyben arról kívánnék szólni, minő módon lehetne rendes államjövedelmeinket emelni, legyen szabad jellemzésül a múltban követett pénzügyi iránynak némely számokat idéznem, melyeket a zárszáma­dásokból vettem, még­pedig a tettleges eredményeket az 1868. évről a nettóbudget elvei szerint s azokat összehasonlítani a jelenévi előirányzattal. Ki aka­rom mutatni hogy mily mérvben emelkedtek ál­lambevételeink és kiadásaink, a kiadásokat két részre osztván, kötelezettekre­­ és tőlünk függőttekre. Az 1868. zárszámadások szerint volt az összes rendes és rendkívüli bevétel 117,404,000 frt.; 1876-re elő van irányozva 150.965,000 frt., tehát emelkedés 33,504,000 frt., vagyis 28.2°/0 összes kiadásunk volt 1868-ban 100/a milliónyi, beruházásokkal együtt 111.291,000 frt., 1875-re a pénzügyi bizottság összeállítása szerint elő van irányozva 176.460.000 frt., emelkedett tehát 65.169.000 frttal vagyis 58.6°­0-kal. De még ér­dekesebb és tanulságosabb azon irány, mely mu­tatkozik a tőlünk nem függő, azaz kötelezett ki­adások közt. 1868-ban tettek ezen kiadások 76.835.000 frtot, most tesznek 125,396,000 frtot, tehát több 48,561,0000 frttal, vagyis 46°/0-kal. Valójában nagy mérvű kiadás, mi azonban szá­mos beruházás, vasútgarantia és újabb kölcsön által indokolva van. De még nagyobb különbség mutatkozik saját rendes beligazgatási kiadásaink­nál ; ezek tettek 1868-ban 20.600.000 frtot, jelenben 42 és fél milliót, az emelkedés tehát 21.900 000 frt., vagyis 110°/0. E számok bizonyít­ják azt, hogy a saját kiadásainknál nagy megta­karításokat lehet tenni. 1868 ban tisztességesen meg tudtunk élni 20 millióval. Igaz, azóta meg­lepett a kabtúr államok sorába való emelkedésnek vágya. De kérdem, váljon megér-e az elért eredmény évenként 22 milliót? nem lett e vol­na okosabb a bevételek növekedéséhez képest növelni ezen kiadásokat ? Az államadóssági kiadá­sok tettek 1868-ban 48.666.000 frtot, jelenben tesznek 70.684.000 frtot, emelkedés tehát 22 018,COO frt., vagyis 68.8°­0. De ha valami tanúsítja, hogy szakítani kell az eddigi iránynyal és be kell hozni helyes pénzügyi politikát, úgy ezen számok tanú­sítják , és mert ily politikának követése áldoza­tok, azaz újabb adók megállapítása nélkül lehe­tetlen, áttérek az államjövedelmek lehető emelésé­nek kérdésére. Nem akarom ismételni, mit már nem egy íz­ben mondottam, hogy nézetem szerint Magyaror­szágban az egyenes adók aránylag a közvetett adókhoz nagyok, nagyobbak mint Európa bármely államában. De kijelentem, hogy mindemellett kész vagyok az egyenes adók tételeinek emelésére is szavazatomat adni azon feltétel mellett, hogy az eként hozandó áldozatok az egyensúly helyreállítá­sának mérvéig hozassanak meg, de csakis azon időre, mialatt a megtakarítások és a közvetett adók fokozása által az előállt hiány biztosan fedez­hető lesz. A t. pénzügyminiszter úr már az eddig be­terjesztett törvényjavaslatokból 5 milliónyi jövede­lemszaporulatot vár; anélkül hogy ezen adók egyes nemeire nézve most nyilatkoznám, elfogadom ezen számot mint 1875-re többnyire egyenes adókból várható több bevételt. Ezen javaslatok két közvetett adóról is szól­nak, melyekről önállóan intézkedhetünk: a bor- és a húsfogyasztási adóról. Nézetem szerint bizonyos fokozott jövedelmet ez is adna, de mindenekelőtt oda kellene törekednünk, hogy a közvetett adók többi nemei jövedelmezőbbek legyenek. Akadályul szolgál e tekintetben az 1867. XVI. t. cz.-ben fog­lalt vám- és kereskedelmi szerződés, melynek 11. §-a szerint „a só- és dohányjövedék és azon köz­vetett adók, melyek az ipartermelésre közvetlen be­folyással vannak, név szerint a pálinka-, sör- és czukoradó, mindkét állam területén a szerződés ideje alatt egyenlő törvények és rendszabályok szerint fognak kezeltetni.“ Ez van általános elvként kimondva, noha az 1867. XII. t. ez. 63. §-a azon elvet mondja ki, hogy „az ipartermeléssel szoros kapcsolatban levő közvetett adók nemeire,, egyforma arányára és azok kezelésére nézve oly szabályok állapíttasanak meg, melyek kizárják azon lehetőséget, hogy az egyik törvényhozásnak vagy felelős kormánynak e rész­beni intézkedései a másik jövedelmeinek csökkené­sét vonhatják maguk után.“ Ezen általánosságban kimondott elv szerint úgy hiszem a magyar kor­mány feladata, hogy a jelenben fennálló, a magyar kincstára nézve káros és a méltányossággal meg nem egyeztethető állapotok megszüntetése iránt a szükséges lépéseket azonnal megtegye. (Élénk he­lyeslés.) Azon adó, mely a magyarországi fogyasztás után a monarchia másik felének pénztárába folyik, különböző módon különböző összegekben száraszta­­tott; én azt hiszem, hogy a czukornál, a sörnél és a dohánynál is a vámvisszatérítésnél előforduló egye­netlenség megszüntetése folytán az adótételek eme­lése nélkül öt milliót eredményezne, minek bizony­ságául szolgálhat, hogy Ausztriából Magyar­­országba vasutakon és gőzhajókon egy év alatt 16 millió értékű czukor hozatik be, s minthogy Ma­gyarország kivisz összesen 5.840.000 frt értékűt, a vámvisszatérítési összeget alapul felvéve, 3.700.000 frtot tesz azon összeg, melyet az itteni fogyasztók adóznak az osztrák kincstár javára. Midőn még pénzügyminiszter voltam, megin­dítottam a másik minisztériummal a tárgyalásokat ezen irányban; kívántam oly reformokat, kivált a czukoradóra nézve, melyeknél fogva az adó ne a répára, hanem a termelvényre, a czukorra ,magára vetessék ki; s igy remélni lehetett, hogy a már kezdetben is mutatkozó különbözet a vám- és keres­kedési szerződés tartama alatt kiegyenlítést talált volna. Az alkotmányos kormányzat első éveiben az arány nem volt annyira kedvezőtlen, miután a kész termelésnél Magyarország volt előnyben. Az 1867. XVI. t. sz. rendelése szerint meg volt kötve a ke­zünk az öt első évre nézve, mely 1873. év jal. - én járt le. Akkor kellett volna a minisztérium­nak törvény által kilátásba helyezett újabb egyes­ség iránti tárgyalásokat megindítani, úgy hallom, hogy a vám- és kereskedelmi szerződés iránt a minisztérium az előleges tárgyalásokra nézve már­is megtette a kezdeményezést , de ha nem tette volna meg eddig, azt megtennie nemcsak jogában áll, de kötelessége is. Ezen t. ez. 22. §-ának e kikezdése igy szól : „Mindazonáltal a szerződési idő öt első évé­nek leteltével mindegyik félnek szabadságában álland­ó határozmányok megváltoztatására alkudo­zásokat indítani, mely alkudozásokat a másik fél vissza nem utasíthatja; ha ezen az uton az egyez­­­ség hat hónap alatt el nem érhető, mindkét félnek szabadságában áll egy évi felmondással élni, mely esetben a szerződés megújítása iránti egyezkedés haladék nélkül megkezdendő.“ Én részemről úgy értem a törvényt, hogy miután a tíz év 1868. jan. 1-én kezdődött, 1873. jan. 1-től fogva a kormánynak szabadságában áll bármikor a határozmányok megváltoztatására al­kudozásokat indíthatni meg, melyeket a másik fél vissza nem utasíthat. Feltéve, hogy a miniszterium­ csak ezen év január 1-én kezdte meg a tárgyalá­sokat, a hat hónap lejár ezen év július 1-én, éa igy az egy év, mely alatt az alkudozások befeje­zése és az új rendszabályok életbeléptetése kíván­tatik, 1876. július 1-én telnék le, s azon külön f­i­­zet, mely a magyar kincstár javára öt millióra

Next