Ellenőr, 1875. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)
1875-09-11 / 252. szám
menni, s mert mi az egészet inkább csak kísérletnek tekintjük, mely kísérletet a kormány részéről csak helyesnek tarthatunk, s nem látunk komoly veszedelmet abban, hogy ilyen formában kezdődött meg a nagy küzdelem, mely ki fog terjedni a vámtarifával kapcsolatban álló többi nagy fontosságú kérdésekre is. Mert, hogy küzdelem lesz, mégpedig heves küzdelem, azt látjuk az osztrák javaslat irányzatából, s látjuk mindabból, ami Ausztriában e kérdésre vonatkozólag történik. Nekünk ezzel szemben erős állást kell foglalnunk, de egyelőre csak védelmi állást mindaddig, míg azt nem tapasztaljuk, hogy az osztrákok, a mi érdekeink tökéletes figyelmen kívül hagyásával, továbbá is csak akként kívánják a vámkérdést megoldani, hogy az jövőre is módot nyújtson nekik terheik aránytalanul könynyebb viselésére. Mert mi aztán is csak védelmi állásban maradunk, ha az önálló vámterület sánczai közé vonulunk vissza; de nem tudjuk, hogy nem-e fogja az érzékenyen megtámadni Ausztria anyagi lételét, talán érzékenyebben, mint magunk is kívánjuk, ha mi az elválást a maga ridegségében viszszük keresztül. Mentségünkül fogna azonban mindig szolgálni, „hogy nem tehettünk róla“. Ne vigyék hát Lajtán túl idáig a dolgot, hanem lépjenek rá a méltányos egyezkedés útjára, úgy amint az most kínálkozik. Az egyezkedést azonban nem úgy értjük, hogy ami nevezetesen a vámtarifát illeti, mi még tovább is mehetnénk koncessiók tekintetében. Arra a javaslatra, mely a vámértekezlet előtt feküdt, senki sem foghatja rá, hogy ne lenne figyelemmel az iparos Ausztria érdekeire. Most Ausztrián a sor megmondani, hogy minő engedményekre hajlandó, s kész-e velünk egyetértőleg mindkettőnk érdekében álló engedményeket a külföldről is kivívni. A kereskedelmi minisztérium kétség kívül átdolgozza javaslatát az értekezleten felmerült sok figyelemreméltó észrevétel értelmében. Azt a kérdést, hogy a magyar kormány minimális vagy maximális tarifának tekinti-e az átküldendő javaslatot, részünkről, némely laptársunkkal ellenkezőleg, eldöntöttnek tartjuk. Azt írják ugyanis, hogy mikor ez a kérdés az értekezleten felmerült, a miniszter nem tudott határozott választ adni. Engedelmet kérünk, ez nem áll. Hivatkozunk a miniszter szavaira, ki határozottan kijelentette, hogy minimális tarifának tekinti, s nem hiszi, hogy az osztrák kormány is másként fogja fel a dolgot. Annyi áll, hogy az osztrák kormánynyal a dolog ezen oldala megbeszélés tárgyát nem képezte, de e közt, meg azon állítás közt, hogy a magyar kereskedelmi miniszter e kérdésre nézve nincs tisztában magával, nagy a különbség. Igenis tisztában van, s meg vagyunk győződve, hogy amit így határozottan kijelentett, a mellett meg is marad, s ha ez alapon jönne létre az egyesség, jövőre az általános vámtarifa olyan szabályt képezne, melytől nincs eltérés a szerződéses államokkal szemben sem. Érdekünkben áll az, hogy ha kormányunk javaslatát felküldi, a választ mielőbb megkapjuk, mert a felmondás törvényben meghatározott napjától már nem sok idő választ el. Hiszszük is, hogy az osztrákok nem késnek a válaszszal, mert nekik éppen olyan érdekük, mint nekünk, hogy körmünkre ne égjen a dolog. megalakulása jelentetett be s azután csakhamar határozatba ment Z s e dé nyi indítványa, mely szerint a delegatió tagjai a jövő hét legközelebbi ülésén választassanak meg. Míg a képviselőház e szerint ma csak elhatározta a választás megejtését, a főrendiház már foganatosította is a törvény rendeletét és megválasztotta a delegáció tagjait mondhatni egyhangúlag, amennyiben a legtöbb szavazatot nyert Almássy György gr. 71, a legkevesebbet kapott Zichy Henrik gr. pedig 70 szavazatot tudott neve körül összecsoportosítani. A főrendiháznak már a delegatiók előtt nem is lesz több érdemleges ülése, csupán egy formai, átveendő a képviselőház értesítését a delegatió tagjainak megválasztásáról. ORSZÁGGYŰLÉS: 1. Ma a törvényhozó testület mindkét háza rövid ülést tartott. A képviselőházban egypár bizottság TARCZA. A PÁRISIAK. NOTA Lori LYSTON BOLWER MM III. KÖTET. J'NYOLCZADIK KÖNYV. V. Duplessis, rendesen a legridegebb ember, most nedves szemmel és kipirult arczczal kelt föl. — Marquis úr, mondá — részesítsen azon szerencsében, hogy kezet szoríthassak önnel. Származásomra nézve én is nemes vagyok; foglalkozásom börze üzérség. Mindkét minőségemben csak helyeselhetem kifejezett érzelmeit. Bizonynyal, ha Lemercier barátunk ezen évre vagy 7000 aranyat kölcsönözne önnek, lehetetlen volna még csak előre is látnia azt az évet, a mikor visszafizetheti; de — s itt Duplessis pillanatra megállóit s azután eddig kissé tüzes és lelkesült hangját a kedélyes jóbarát halkabb beszédmodorára változtatva — mely szintén szokatlan volt a tartózkodó modorú bankárnál — szürke szemeinek hamis hunyorgatásával kérdé: — Nem hallott ön valaha, marquis, egy kis rencontre-om.(A Louvierrel? — Rencontre fegyverre — hát szokott Louvier vívni ? kérdé ártatlanul Alain. — A maga módja szerint mindig viaskodik, de én képletesen szólottam. Látja ezt az én kis házamat , mely úgy közéje szorul a szomszéd házaknak, hogy nincs helyem Valériának báltermet berendeztetni, de még nagyobb társaságot sem hívhatok asztalomhoz, mint a minőhöz most este szerencsém volt. Ebben néhány évvel ezelőtt, mikor a házat megvettem, az volt a szándékom, hogy a másikat is megveszem s a kettőt egyesítem. Elmentem a szomszédház tulajdonosához, ki, mint értesültem, a házat el akarta adni. „Ahá — gondolá a szomszéd — ez a gazdag Monsieur Duplessis“ , és 2000 louis d’orral többet kért az értéken felül. Mi üzletemberek el nem szenvedhetjük, hogy túlságosan meghúzzanak ; egy keveset elnézünk — de a sok felháborít. Elég az hozzá — ez hétfőn volt. 1000 aranynyal ígértem többet az illendő árnál s meggondolási határidőt adtam neki csütörtökig. Hogy, hogy nem, Louvier értesül a dologról. „Hahó ! — gondolá — ahol egy financier, kinek hotelre van szüksége, hogy az enyimmel versenyezzen.“ Elmegy szerdán szomszédomhoz. „Barátom, ön házát el akarja adni. Én venni szándékozom — hogy adja ?“ A tulajdonos, ki őt látásból nem ismeri, így szól: „Biz’ az jóformán el van maradva. Majd megegyezünk rajta Duplessis úrral“ „Báh! mennyit kért ön Duplessis úrtól ?“ Az megmondja, 2000 louis d’orral többet, semmint mástól kaphatna. „De Duplessis úr megadja a kért öszszeget.“ „Ön keveset kér. Én megadom a 3000-et. Mit Duplessis ! Én Louvier vagyok.“ Mikor én aztán csütörtökön átmegyek, a ház el van adva. Valahogy csak megvigasztalódom, hogy nincs elég helyem egy nagy ebédlőre, de bár Valéria még akkor csak gyermek volt, a kolostorban, nagyon roszul esett, hogy nem készíthetek számára báltermet, mikorára hazajön. No de, gondolom, türelem, jó kölcsönnel tartozom Louviernek, majd megadom, ha itt lesz az ideje. Itt is volt, nem sokára. Louvier Párig közelében jószágot vesz — épít rá egy pompás nyaralót. A nyaraló mellett van egy eladó erdőtelek. Elmegy a tulajdonoshoz ; a tulajdonos így gondolkozik: „A nagy Louviernek szüksége van a telekre“, s 5000 louisd’orral kér többet a vásári árnál. Louvier, mint magam is, el nem szenvedheti, hogy rútul meghúzzák, ígér neki 2000 aranynyal többet, semmint mástól kaphatna, s szombatig meggondolási határidőt enged neki. Én ezt meghallom — a tőzsér mindent meghall. Pénteken este elmegyek a tulajdonoshoz és adok neki 5000 arany helyett 6000-et. Most képzelje el, Louvier milyen arczot vágott másnap! De hozzám ezzel csak kezdődik, folytató Duplessis, magában röhögve. — Erdőm éppen az ő épülő nyaralójára néz. Megvárom, mig felépítteti, akkor aztán elhivatom építészemet s azt mondom neki: Építsen nekem egy nyaralót, legalább is két akkorát, mint a Louvieré, aztán irtsa ki az erdőt, hogy Louvier minden reggel láthassa palotámat, mely semmiséggé törpíti az övét. Bravo! kiálta Lemercier, tapsolva. Lemercierben megvolt a pártszenvedély s Duplessis iránt Louvier ellen körülbelül olyan formát érzett, mint Angliában a whigh tory ellen, vagy viszont. — Most talán, — folytatá Duplessis komolyabban, — most talán felfoghatja, marquis úz, hogy miért nem alázom önt meg semminemű kötelezettség érzetével, ha azt mondom, hogy Louvier úr nem lesz Rochebriant ura, ha rajtam múlik. Adjon néhány ajánló sort bretagnei ügyvédjéhez és nagynénjéhez — holnap jókor reggelig. Elindulok a délutáni vonattal. Nem tudom, hány napig leszek oda, de vissza nem jövök addig, amig gondosan meg nem vizsgáltam birtokának természetét és viszonyait. Ha módját látom, hogy jószágát megmenthetem, s egy mauvais quart d’heure-t okozhatok Louviernek, tant mieux pour vous M. le marquis; ha nem ejthetem módját, nyíltan meg fogom mondani : „Igyekezzék nőnél jobban kiegyezni hitelezőjével“. — A nagylelkűséget nem lehet gyöngédebb alakba burkolni, — mondá Akin ; — de bocsásson meg, ha azt mondom, hogy a tréfás modor, melyben ön Louvier ellen való haragját elbeszéli, nem felel meg azon czéljának, hogy hálaérzetemet csökkentse. — S ezzel Lemercier karjába fűződve, Alain köszönt és távozott. Midőn a vendégek eltávoztak, Duplessis még ülve maradt és gondolkozott — nyilván kellemes gondolatai voltak, — mert mosolyogva mélázott el; azután végig ment a termeken egészen Valéria bondolt-kig, vagy reggeli szobájáig, mely mellett hálószobája volt, halkan kopogtatott, s szót nem hallván, csöndesen benyitott és belépett. Valéria az ablak mellett egy pamlagra volt dőlve, a feje mellére hajtva, kezei térdein összekulcsolva. Duplessis gyöngéd, nesztelen lépéssel közeledett hozzá, megölelve s fejét mellére voná. — Gyermekem ! mormolá. — én gyermekem ! én egyetlenem! A gyöngéd, szerető szóra Valeria atyja nyaka köré foná karjait s hangosan zokogott, mint a megbántott gyermek. Az atya leült leánya mellé, s csak engedte, hogy sírjon, mig fájdalma kimerül, azután félig szerető, félig pirongató hangon mondá: — Elfeledted, hogy mit beszéltünk csak most harmad napja ? Elfeledted, hogy akkor kicsaltam szived titkát ? Elfeledted, hogy mit ígértem viszont bizalmasságodért? s megszegtem e valaha Ígéretemet ? — Atyám! édes atyám ! olyan boldogtalan vagyok, s úgy szégyenlem, hogy boldogtalan vagyok ! Bocsáss meg. Nem, nem feledem, hogy mit ígértél, de ki ígérheti meg, hogy rendelkezni fog a más szivével ? és az a szív nem is lesz az enyém soha. De csak légy irántam kissé elnéző, majd jobban leszek nemsokára. — Valéria, mikor azt az ígéretet tettem neked, melyről most azt hiszed, hogy meg nem tarthatom, csak azon meggyőződéssel szóltam, melyet a természet a szülők szivébe oltott, hogy boldoggá tehetem gyermekemet, s talán tapasztalt akaraterőm is biztatott, a mivel, amit valaha sikartam, azt meg is nyertem. Most biztosabban szólhatok. Mire ez az év letelik, te Rochebriant Alain szeretett neje leszesz, Töröld le könyeldet, Valéria, s mosolyogj rám. Ha nem akarod bennem atyádat is látni anyádat is, én kétszeresen szeretlek tégedet, anyátlan gyermeke annak, ki osztozott velem ifjúkorom szegénységében, s nem érte meg, hogy élvezhesse gazdagságomat. Midőn ezt mondá, aligha ismertél volna benne a hideg, mogorva Duplessisre, úgy megszépité arczát az az egy gyöngéd érzelem, melyet a gond és küzdés, zagyravágyás és pénzkeresés változatlant hagyott meg szivében. Nincs talán ország, melyben a szülő és gyermek, különösen az atya és leány szerzete olyan mély volna, mint Francziaországban; a legkietlenebb talajon, a fösvény pénzimádó, sőt még az elvetemült gonosztevő szivében is virágzik ez az érzelem. Más szerelem elenyészik ; a szülői szeretet a franczia szivében mindvégig fakadozik. Valéra úgy érzé ezen a szeretet jelen voltát, mint egy isteni védő oltalmat. Térdre hullott s hálás csókokkal bobitá az atyai kezet. — Ne gyötörd magad, gyermekein, féltékenységgel a szép olasz leány miatt. Az ő sorsa és Rochebriant Alainé sohasem lehet egygyé, s bármit is gondolj suttogó beszédekről. Alain szívét e pillanatban sokkal nagyobb aggodalmak töltik el, semhogy helye lehetne benne még csak a könnyelmű udvarlásnak is. A mi dolgunk, aggodalmait eloszlatni, és akkor, ha majd feléd fordítja szemeit, boldogságát fogja benned látni. Ugye, már most nem sírsz, Valéria! J KILENCZEDIK KÖNYV. I. FEJEZET. Reggelre ébredve, érezted-e valaha, olvasom, mintha a világ, benned és körülted, hirtelen fényesebbre változott — a napvilág ragyogóbbá, a legfűszeresebbé lett volna — mikor úgy érzed szived dobbanásán, mintha ifjabb, boldogabb, vidámabb volnál — s majdnem egy szellmű zene hangjait véled hallani — messze távolból, az ég magasságából? Eleinte nem is tudod, hogy miként vagy, miért jött létre ez a változás. Váljon éjjeli álmod hatása-e az, mely oly különbözővé tette ezt a reggelt minden reggeltől, mely azelőtt rád virradt? S míg ezt homályosan kérdezgeted magadtól, lassankint megérted, hogy az az ok nem puszta képzelődés, hogy van alapja: élő ajkak által kiejtett szavakban, olyan dolgokban, melyek a hétköznapi élethez tartoznak. Így ébredt föl Izaura Alainnel folytatott beszélgetése után való reggel, s amint bizonyos szavak, melyek az este mondattak, visszacsendültek füleibe, Izaura tudta, hogy ő miért olyan boldog, hogy a világ miért változott úgy meg. Ama szavakban Vane Graham hangját halló — nem! nem csalódott — Graham szereti őt! szereti! Mit bánta most azt a hosszú, hideg távollétet ? Ő nem feledett — nem tudta elhinni, hogy a távollét feledtet. Vannak pillanatok, mikor úgy szeretjük a más szivét a magunké szerint megítélni. Minden kiderül mijd egyszer — minden jól lesz újra. (86. folyt. köv.) II. A képviselőház ülése szept. 10-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Huszár Imre, Molnár Aladár, Beöthy Algernon, Wächter Frigyes. A kormány részéről jelen vannak: Wenckheim Béla dr., Tiszt, Kálmán, Trefort Ágost, Szende Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök : Bemutatom Bács megye Kulpin kerületében megválasztott képviselő, Dimitrievics Milosnak jegyzőkönyvét. Az állandó igazoló bizottsághoz utasíttatik. Mármaros megye huszti kerületében megválasztott képviselő Theodorovits János bemutatja megbízó levelét, kijelentve egyszersmind hozzám intézett levelében, hogy viszonyainál fogva a képviselői állást nem fogadhatja el, s azért a képviselőségről lemond. Mármaros megye központi bizottsága e szerint utasítandó, hogy a huszti kerületében új képviselő választása iránt intézkedjék. (Helyeslés.) Az államadósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottság elnökének hozzám intézett levele nyomán jelentem a t. háznak, hogy ezen bizottság megalakulván elnökévé gróf Festetich Györgyöt, alelnökévé Prileszky Tádét, jegyzőjének pedig Halassy Gyulát választotta. Megalakult a közlekedésügyi és pénzügyi bizottság is. A közlekedésügyi bizottság elnökének Korszruics Lászlót, jegyzőjének Szentpály Jenőt választotta meg. A pénzügyi bizottság Zsedényi Edét elnökének, Ordódy Pált jegyzőjének választotta meg. A t. ház, úgy hiszem, ezen bejelentéseket tudomásul veszi. (Helyeslés.) Tegnap az összeférhetlenségi bizottságnak tagjai a hitet letették, Szeniczey Ödön képviselő úr kivételével, aki a tőlem nyert engedély folytán néhány napra távol lévén, nem jelenhetett meg. Most azonban a nevezett képviselő úr az ülésben jelen van, és az esküt a t. ház engedelmével le fogja tenni, s ezzel az összeférhetlenségi bizottságnak minden tagja letette az esküt. Kérem Szeniczey Ödön képviselő urat, szíveskedjék a terem közepére jönni. (Megtörténik.) Molnár Aladár jegyző olvassa az eskümintát. Szeniczey Ödön leteszi az esküt. Elnök: A belügyminiszter úr kíván a házhoz néhány szót intézni. Tisza Kálmán belügyminiszter: T. képviselőház ! A házszabályok 233. §-a azt mondja (Halljuk), hogy a képviselőház számvevő bizottsága az országgyűlés eloszlásának esetében is teljesíti és bevégzi munkálkodását és annak eredményéről szóló jelentését egyelőre a belügyminiszternek adja át, a belügyminiszter pedig az említett jelentést határozathozatal végett a közelebb egy begyűlendő képviselőházhoz teszi át. Ezen szabály rendeleténél fogva a számvevő bizottság jelentését hozzám beadván, van szerencsém e jelentést a t. háznak bemutatni, hogy annak kinyomatását elrendelni és annak napirendre tűzése iránt határozni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Ki fog nyomatni, a ház tagjai között kiosztatni és annak idején napirendre tűzetni. Következik a napirend, a miniszterelnök leirata a delegációk összehívása tárgyában. Zsedényi Ede : A képviselőház által a delegatióhoz 40 rendes tag és 10 póttag választandó. Indítványozom, hogy a választások a képviselőház által a jövő hét azon napjára, amelyen országos ülés fog tartatni, napirendre tétessék, és akkor választassék meg az 50 delegationális tag. (Helyeslés.) Elnök: Ha a t. ház ezen indítványt elfogadja, akkor a delegatióba 40 rendes tag, és 10 póttag választása határoztatik el; a választás meg fog ejtetni a jövő hét azon napján, amelyen különben is országos ülés fog tartatni. (Helyeslés.) Egyéb tárgya a mai ülésnek nincs. Azt hiszem, tehát, hogy a legközelebbi ülésben a gazdasági bizottság jelentését be fogja adni a ház költségvetésére nézve, s reménylem lehet, hogy a válaszfelirati bizottság is már holnap be fogja adhatni jelentését. Holnap mindenesetre szükséges lesz ülést tartani, hogy a netán beadandó indítványok felolvastassanak. Az ülés déli 12 órakor fog megtartatni. Ülés vége 11 óra 30 perc. III. A főrendiház ülése szept. 10-én. Elnök : Majláth György. Jegyzők: Vay Béla br , Zichy Ferr. Viktor gr., Batthyányi Ferencz gr., Bánffy Dezső br. A kormány részéről jelen vannak: Wenckheim Béla dr., Tisza Kálmán, Trefort Ágoston. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: Mindenek előtt bejelentem a főrendeknek, hogy Béldy György 73 éves agg kora miatt magát az országgyűlésen való megjelenéstől fölmentetni kéri; továbbá Szárai Victor gr. egészségi tekintetből és Béldy Gergely marosszéki főkirálybiró hivatalos elfoglaltatása miatt bizonytalan időre távoztatási engedélyt kér. Mind a 3 kérvény az igazoló bizottsághoz fog áttétetni. Továbbá Apponyi György egészségi tekintetből kér szabadságidőt, Károlyi Gyula gr. pedig országos képviselőnek megválasztatván, magát a főrendiházi üléseken való megjelenéstől ezen országgyűlés tartama alatt felmentetni kéri. A mai ülés napirendjén van a választási jegyek beadása és pedig elsősorban a pénzügyi bizottság egy tagjára valamint a közösügyi bizottságra nézve is. Következik a szavazás. Elnök szavazás után: A választás eredménye a következő: A pénzügyi bizottság egy tagjára beadatott összesen 71 szavazat. Ezekből nyert Apponyi Albert gr. 64 szavazatot és igy Apponyi Albert gr. a pénzügyi bizottság tagja lett. A közös ügyek tárgyalására kiküldendő országos bizottság tagjaivá megválasztottak 71 beadott szavazat közül: Gróf Almássy György, Samassa József érsek, gr. Erdődy István, gr. Erdődy Sándor, Haynald Lajos érsek, Román Miron érsek-metropolita, gr. Gyuriy Ábrahám főispán, herczeg Eszterházy Pál főispán, báró Vay Béla főispán, gr. Kálnoky Pál, gr. Zichy Manó, gr. Zichy Ferraris Viktor, gr. Zichy Tivadar, gr. Szapáry Antal, Szögyényi M. László 71 szavazattal; Smak Bertalan, gr. Lónyay Menyhért, br. Mesznil Viktor, br. Lipthay Béla, gróf Zichy Henrik 70 szavazattal; póttagok pedig: ifj. b. Vay Miklós, gr. Eszterházy István, gr. Batthyányi József főispán, b. Döry Lajos, b. Podmaniczky Géza, gr. Nugent Arthur választattak meg. Tombor Iván, a képviselőház jegyzője, jelenti, hogy a képviselőház a függő államadósságot ellenőrző bizottság tagjait megválasztotta, s átnyújtja az erről szóló jegyzőkönyvi kivonatot. Tudomásul vétetik. Az elnök egyúttal jelenti, hogy a függő államadósság ellenőrzésére kiküldött bizottság megalakult, elnökévé Festetich György gr., alelnökévé Pribenzki Tádé, jegyzőjévé Halassy Gyula választatott. Ezután elhatároztatott, hogy a delegáció tagjainak megválasztásáról értesittetni fog a képviselőház, s hitelesíttetett a mai ülésről szóló jegyzőkönyv. Ülés vége f1i 12 órakor. KÜLFÖLD. Szeptember 10. Franczia Köztársaság. (Aki a „kormány jelen alakjával“ nincs megelégedve.) A táviró említette tegnap, hogy La Ronciére-le-Noury tengernagy, a középtengeri hajóraj főparancsnoka, ezen méltóságáról egy hivatalos rendelet által minden indokolás nélkül megfosztatott s helyébe Rose tengernagy neveztetett ki. Az alkotmányhű lapok sürgették a kormány e lépését, s midőn a rendelet a hirlapban megjelent, nagy megelégedéssel fogadták. Okot erre a tengernagy egy arcátlan levele szolgáltatott, mely az evreuxi bonapartista gyűlésen a minap felolvastatott. A „Migenta hajó fedélzetén szeptember 2-án“ kelt levél a többek közt ezeket mondja: ,Nem fogok megszűnni, Mac Mahon kormányának hű szolgája lenni, míg ez a conservativ útról le nem terelted magát, amelyen most legbuzgóbb törekvéseit összpontosítja. De azt az igényt táplálom, hogy Francziaországnak, ha az igazi pillanat elérkezett, újra szabad választása lesz s igy az európai concertben visszanyeri azt a helyet, melyet tőle kormányának jelen alakja most megtagad.* Ez a szemtelen nyilatkozat a legnagyobb megbotránkozást keltette. A Párisban és Versaillesban levő képviselők Perier Kázmért, Picardt és Audiffret-Pasquiert táviratilag értesítették a helyzet aggasztó voltáról, s tanácsot kértek tőlök. Mac Mahon azonnal minisztertanácsot hívott egybe, amelyen már Buffetnek sem sikerülhetett az alkotmányellenesHinni min mini in min izgatót megvédelmeznie, ha ugyan megkísértette, s a tengernagy közmegelégedésre elmozdittatott. Oláhország. (A herczegovinai mozgalomhoz.) Volt már alkalmunk többször is kiemelni azon mérsékelt semlegességet, melylyel az oláh kormány s az intelligens közvélemény a szláv fölkelést tekinti. A „P. C.“-nek most Bukarestből a következőket írják: „Beszéljen bármily tele torokkal is a vörösek pártja és űzzön bármily agyrémeket is a lakosság túlnyomóan nagyobb részének józan felfogását, valamint a fejedelem és a kormány conservatív politikáját soha sem lesz képes a maga czéljaira befolyásolni. Oláhországnak minden körülmények között semlegesnek kell maradni, mert a szerződések iránti tisztelet és saját érdekei is, ezt kívánják, így kell cselekednie önfentartása iránti ügyeletből. Oláhország nem bocsátkozhatik oly vállalatokba, melyek önállóságát compromittálhatják, melynek kivívása és elismertetése oly sok küzdelembe került. Oláhországnak nem lehet más dicsvágya, mint hogy megifjodásán munkálkodjék, fölhasználva és előnyére fordítva az önállóságot, melyet neki a szerződések biztosítottak. Oláhországnak politikája 20 év óta a mérsékletben és a megfontolásban áll és sokkal inkább érzi annak áldásos voltát, hogysem attól e pillanatban hajlandó volna eltérni.“ Szerbia. (A szkupstina megnyitása.) Igen könnyen felfogható az a véghetetlen izgatottság, melylyel ma reggel Belgrádban a trónbeszédről szóló hírt várták, mely csak nem akart érkezni, holott a megnyitás tegnap 3 órakor történt meg Kragujeváczban. Végre 4 órakor reggel érkezett egy felette sovány kivonat az állítólag igen terjedelmes trónbeszédből; első helyen a bosnyákországi és herczegovinai eseményeket nagy komolysággal említi és rokonszenvet fejez ki azok iránt (a passusnál a teremben ünnepélyes csend uralkodik) ; a trónbeszéd felemlíti ezután a községi önkormányzat kiterjesztése, a nagyobb személyi biztonság és a sajtószabadság tárgyában teendő előterjesztéseket, továbbá a fejedelem eljegyzését, minek felemlítésekor a gyűlés viharos zsiókba tör ki. Végül ezeket mondja a fejedelem : „Bizton számítok rá, hogy a nemzet támogatni fog súlyos feladatom teljesítésében, nevezetesen a jelenlegi, igen komoly pillanatban, a minthogy ezt a szerb nemzet ily körülmények közt mindig megtette.“ (Általános lelkes felkiáltás: Akarjuk!) A fejedelmet Kragujeváczban nagy lelkesedéssel fogadták. A skupstinában „Éljen ifjú Obrenovicsunk“ felkiáltással üdvözölték. A „néptámogatás“ említésénél a sksupstina tagjai így kiáltottak : „Obrenovicsot fogjuk pártolni, mint őseink!“ — Ennyi az összes hír, mely Szerbiából érkezett. A „Granicsár“ úgy tudja, hogy Milán igen feszült viszonyban él a minisztériummal, részint mert nem szereti a személyeket, részint mert Marinovics izgatja fel ellenük, ami ugyan nem igaz. Holnap reggelre valószínűleg bővebb felvilágosítást hoz a távíró. A herczegovinai mozgalom. A Mostárba egybegyűlt békítő konsulok működéséről még eddig nincs semmi hír; azt beszélik, hogy akadémiai fejtegetésekkel foglalkoznak a megállapítandó reformok felett; alkudozásra alkalmuk nem volt, mert a fölkelők nem küldöttek delegátust, noha egy Filippovics nevű egyént emlegettek volt. Valószínű, hogy vissza fognak hivatni. A fölkelés leverésével azonban az ügy még nem lesz befejezve, mert majd csak akkor kell megindulni, mint már megjegyeztük, azon intézkedéseknek, melyek az állandó nyugalmat és békét, a lakosoknak pedig az erre való föltételt, a rendet és jólétet biztosítani hivatják. A mostari vali f. hó 7-iki távirata jelenti: Husszein és Nedjib pasák Stolacz, Trebinje és Bilekből ide érkeztek, a nélkül, hogy ütközetük lett volna a felkelőkkel, mert ezek futásnak eredtek. Husszein a ragusai után a határig ment, a felkelők kezében levő őrházakat ismét elvette tőlük és visszatért Trebinjébe; a hegyek közt mutatkoznak ugyan felkelők, de ezek a seregek közeledtére megfutamodnak. Nedjib pasa Bilekből Trebinjéig vonult, szétszórta a felkelőket, helyreállította a közlekedést. A trebinjei és bileki katonaságot most Rágásából élelmezik. Husszein és Nedjib parancsot kaptak, hogy Gacska és Bilek közt állítsák helyre a közlekedést. A csapatszállítások Herczegovinába, Boszniába s a szerb határhoz mindegyre tartanak. Mintegy 9000 embert szállítottak a Herczegovinában levő haderőhöz, úgy hogy ennek számát szept. 2-án 19 ezer emberre tették. Boszniába ugyancsak az említett napig 14 zászlóalj ruméliai jedif, összesen 67000 ember küldetett. Most különösen a niszi (Szerbia) tábor haderejét szaporítják. Skutariból az a hír érkezett, hogy Ali bey azt a rendeletet vette, hogy nyomuljon elő a fölkelők által megszállott vasszojevicsi kerületbe, s jelentik, hogy a Luci és a Drecalovice kerületek is fölzendültek. Hogy e hírek alaposak-e , az nem bizonyos. A herczegovinei és boszniai csatatérről — írja a „P. C.“ — érkező hírek igen ellentmondók. Míg a törökök győzelemről szólnak, a szláv lapokig a fölkelők fényes diadalait hirdetik. Iparkodjunk, a hírek combinatiója által legalább megközelíteni a valószínűséget. Csettinjéből egy sürgöny azt tudatta, hogy Dobra mellett a fölkelők fényes diadalt arattak. A sürgöny oly pathetikusan szól, s az elesettek és megsebesültek száma oly valószínűtlenül van szétosztva, hogy e táviratot nem fogadhatjuk el valónak. Annyi ténynek látszik, hogy szept. 5-én a montenegrói határ mentén három helyütt is harcoltak: Dobra, Bilek és Niksics mellett. A törökök e harczoknál kedvezőtlen positiót foglaltak el s bár a fölkelők által nem verettek meg, annyi valónak látszik, hogy ők sem tudták szétverni a lázadókat. A Raguzában levő consulok is így értesültek. Továbbá alig kétséges most már, hogy a Trebinje mellett szétüzött lázadók a zubcsi hegyes kerületekben ismét összegyűltek, újabb csapatokkal megszaporodtak, s most mintegy 1500 embernyi tömegben hadakoznak Ljubobratics vezérlete alatt. A harcz most a Montenegróhoz közel eső vidékeken foly, könnyen kitalálhatni, hogy miért éppen itt? A szept. 5-diki harcrok megakaszták azt, hogy a törökök teljesen szétverjék az újabban ismét öszszegyűlt felkelőket. A tegnapelőtti hivatalos távirat Konstantinápolyból eléggé constatálja, hogy Bosnyákországban csakugyan van lázadás, amit eddig úgy ott, mint máshol is tagadtak. A bosnyákországi vak sürgönyében arról van szó, hogy asotskai és mazaloumi szorosokat számos felkelő akarta elfoglalni, de ezek a török hivatalos versió szerint szétverettek. A török sürgönyben felemlített Sotska és Mazaloum helységek nevei (nyilván szláv helységek török nevei) a térképen nem találhatók , viszont a felkelők azt beszélik, hogy e hó 6-án (a kelet egybehangzik a török sürgöny keltével) heves harczok folytak Dubitzánál és Ogrlitzánál. Természetes, hogy a török jelentésekben jelzett török diadalok a délszláv tudósításokban épp oly jelentékeny felkelődiadalokká válnak. Nevezetesen a török lovasság járta volna meg, amennyiben Ogrlitzánál meglepték, úgy hogy 25 ember veszte után Török-Gradiskába kellett jutnia. A felkelők azt állítják, hogy a dubitzai ütközetben 400-an voltak, a törökök száma sokkal meghaladta az övékét. A törökök veszteségét a felkelők 50 emberre, a magukét 28-ra teszik. Ezen állítások nagyon is eltérnek a török hivatalos távirat adataitól. Az állíttatik, hogy a felkelők száma Bosnyákországnak a magyar határ felé eső részében 1400-ra teendő. * Tudjuk, hogy a fölkelők segélyezésére Londonban gyűjtéseket rendeznek, még pedig Russel lord Regise alatt, kinek föllépésére a „Morning Postában valaki Hasszán aláírással azzal felelt, hogy ő, mihelyt akármely vidékén a brit birodalomnak lázadás üt ki, a lázadókat éppen úgy segíteni fogja Anglia ellen, mint a nemes lord a fölkelőket az ő hazája ellen. Tegnap Londonban a törökországi fölkelők érdekében meeting tartatott, melyen Russel betegsége miatt meg nem jelenhetett. Egy levélben kijelenti, hogy hiú remény azt, várni, hogy Törökország valaha jó kormányzatra nyújtson biztosítékot; ha az európai hatalmak nem akarnak a porta belügyeibe avatkozni, akkor nem marad más hátra, mint az, hogy független kormány alakíttassék. Russel azt óhajtja, hogy Thessalia és Albánia váljanak külön tartományokká; nagyon örül, hogy Angol-, Olasz- és Francziaország is csatlakoztak azon testülethez, mely a lakosság kívánalmaival fog foglalkozni. A nyugtalan tartományok részére, jó, igazságos kormányformákat lehetne ajánlani, melyeket a porta is elfogadhat, és melyek nem zavarnák az európai békét, ez volna a hatalmak acciójának legkedvezőbb eredménye. A meeting több határozatot fogadott el, melyekben a felkelőknek a törvény által megengedett támogatás is ígértetik.* A „Journ. de St. Petersbourg“ a magyar trónbeszéd végpassusára, mely a mozgalomra vonatkozik, következő megjegyzést tesz: „A szerfölött békés passus, melyet aI. trónbeszéd a monarchia határán felmerült bonyodalmaknak szentel, több mint elegendő válasz bizonyos lapok költeményére, melyek a bécsi cabinetnek a keleten isten tudja miféle kalandok támogatását tulajdonítják. Budapesten és Bécsben a herczegovinai zavarokat nem szívesen látott ténynek tekintik és reményük, hogy az ottomán kormány a barátságos hatalmak tanácsa által támogatva bölcs, gazdagon nyújtott és ügyesen alkalmazott reformokkal hatcal véget fog neki vetni, — olyan reformokkal, melyek oly közigazgatási rendszert fognak teremteni, mely a népet békében és munkája biztonságában, zsarolásoktól és üldözésektől való félelem nélkül élni engedi. Az aug. 31-ki trónbeszéd azon reményt fejezi ki, hogy a legújabb események daczára a béke fenntartatik, mert a terjedelmes politikai és államgazdasági programm, mely a magyar országgyűlés törvényhozói működésére felállíttatott, csak úgy valósítható, ha külső bonyodalmak akadályozóig közbe nem lépnek.“