Ellenőr, 1876. november (8. évfolyam, 302-331. szám)
1876-11-22 / 323. szám
jelöli meg, s megszabja két céi jogú bankintézetnek Magyarország és Ausztria számára való felállítását, mely intézeteknek az illető országban létező minden fiók alárendelve lesz. A 3. §. megszabja, hogy az új banktársaság az osztrák nemzeti bank minden vagyonjogát és kötelezettségét átveszi. A vagyon állapotban csak a két törvényhozás beleegyezte mellett eszközölhető változtatás. A 4—8. §§. teljesen megfelelnek a régi statútum intézkedéseinek, csakhogy e szó helyett „bank“ mindig „társaság“ áll. (Ugyanezt mondhatni az itt fel nem említett pontokról.) A 9. §. a tiszta nyeremény felosztásáról intézkedik ; mindenek előtt 5 perczent osztalék a részvényesek közt osztatik ki; a maradékból 10 perczent a tartalékhoz csatoltatik; a részvényesek osztaléka aztán 6 százlékra egészittetik ki, s a még fennmaradó esetleges felesleg felerészben a részvényesek, felerészben a két kormány közt osztatik fel. Ha azonban a részvényesek osztaléka 10 percentre rúgna, a még fennmaradó feleslegből a két kormányt három negyed, a részvényeseket egy negyed illetné. A 11. §: a banktársaságot kizárólagos bankjegy-kibocsátási privilégiummal ruházza fel; ez azonban nem érinti az államjegyek forgalmát; a bankjegyek egyik oldalon német a másikon magyar szövegnek lesznek. A következő pontokból különösen a 15 és 27 (régi statútum 16. és 28.) paragraphusokat kell kiemelni, melyek, valamint a 11. §. az államjegyekre vonatkoznak. A 28. §. (régi statútum 29.) azon eltérést tartalmazza, hogy ezüst pénz és ezüst rudak helyett pengő pénzről és arany rudakról van szó. A 30. §. a két bankintézet czimét szabályozza, mint: Az osztrák-magyar szabadalmazott bank társaság budapesti (vagy bécsi) bankintézete. A 31. §. azt szabályozza, hogy a bankstatutum értelmében kiszabott bankjegy-mennyiségből 70 perczent Ausztriára, 30 perczent Magyarországra esik. A Magyarországra eső bankjegy-mennyiségnek megfelelő érczkészlet Budapesten teendő le. A 32., 33. és 34. §§. az igazgatás szervezéséről szólnak. Mindegyik bankintézet élén egy-egy koordinált igazgatóság fog állni; mindegyik intézetben az elnökséget egy, az illető kormány előterjesztésére az uralkodó által kinevezendő alkormányzó fogja vinni; mindegyik intézetben tíz-tíz igazgatót választ a közgyűlés, de csak azon részvényesek soraiból, akik az illető ország állampolgárai ; az igazgatókat az uralkodó erősíti meg; az alkormányzók 10,000 frt évi fizetést és 2000 frt szálláspénzt kapnak. 38. §. Mindegyik ország fiókbankjai az illető bankintézetnek rendelték alája. A társaság kötelezve van az illető ország összminisztériumának követelésére új fiókbankokat állítani fel. 41. §. A társaság élén álló kormányzót, mind a két pénzügyminiszter előterjesztésére, az uralkodó nevezi ki, a kormányzó évi fizetése 20,000 frt és 2000 frt lakbér lesz. 43. §. A választmány a kormányzó elnöklete alatt, a társaság központi szervét képezi; ezen választmány nyolc, tagból áll, kik közül hármat-hármat a két igazgatóság saját kebeléből választ három évre, egyet egyet pedig egy ikóttaggal az illető pénzügyminiszter nevez ki azon részvényesek közül, kik az illető ország állampolgárai. Ezen választmányi tagok működése három évig tart; ezeken kívül még a két alkormányzó is tagja a választmánynak. 44. §: A választmány hatásköre minden, a bankjegy és a vágyó kormányzás egységéből szükségképp kifolyó teendőre kiterjed, s különösen: 1. azon ügyekre, melyek a részvényeseknek a vállalathoz való viszonyára vonatkoznak : átírásra, részvények megsemmítésére, közgyűlés összehívására, számadások előterjesztésére, a tartalék- és nyugdíjalap igazgatására, 2. a statútumok és az igazgatóságok szabályszerű eljárásának ellenőrzésére, 3. az érczkészlet feletti statutumszerű intézkedésre, s bankjegyeknek statútumszám készítése, kiadása és bevonására, 4. Oly ügyek eldöntésére, melyeknél minda két igazgatóság összhangzó eljárása szükséges, melyekről azonban a statútum és szabályzat nem minden esetben tartalmazhat intézkedést. Ide tartozik különösen: a) a kamatláb meghatározása; b) azon értékek meghatározása, melyekre kölcsönt ad a bank, s a maximum, meddig t. i. a kölcsön terjedhet. ; c) azon váltóknál szükséges kellékek meghatározása, melyek escomptera elfogadtatnak. Az igazgatóságok teszik az indítványokat a választmányhoz, amely az indítványokat helybenhagyja, ha a két igazgatóság megegyezik, ellenkező esetben dönt a differenciákt felett. Ha valamely indítvány egyenesen a választmányhoz intéztetett, azt előbb az igazgatósággal kell közölni. Kiválólag sürgős esetekben a választmány azonnal határozhat az indítványok felett, de határozata csak ideiglenes hatással bír; véglegesen csak a következő ülésben határozhat, miután a két igazgatóságot már meghallgatta. TÁRCZA. Pendennis Története, 16 ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI & LEGNAGYOBB ELLENSÉGE:. Irta W. M Thackeray. HARMADIK KÖTET. Nem igen lehetett valami a fiatalember fiókjában vagy ruhaszekrényeiben, ami bármiképen is megbélyegzőnek lett volna tekinthető, s semminemű kielégítő okiratok nem voltak találhatók a Bolton Fanny-féle ügyre vonatkozólag, mert az özvegy kénytelen volt megkérdezni sógorát, hogy tud-e valamit erről a gyűlöletes históriáról s a rettenetes ármányról, a melybe fia belekeveredett. Mikor, egyszer, Richmondban voltak, s Pen Warringtonnál kiült volt egy padra a ház elé, az özvegy tanácskozásra fogta Pendennis őrnagyot, s ebbe zárta aggodalmát és zavarát. Midőn tehát azt kérdezte az őrnagytól, hogy mily utat kellene követnie ebben a rettenetes ,ebben a szörnyűséges dologban, s hogy tud-e felőle az őrnagy valamit ? az öreg úr redőkbe szedte az arczát, hogy nem lehetett tudni, mosolyog-e vagy nem; farcsa pislantást vetett az özvegyre apró szemeivel; azután ismét lesütötte azokat a szőnyegre és mondá: — Édes jó áagyom, nem tudok felőle semmit, s nem is óhajtok felőle tudni semmit ; s minthogy véleményemet kérdezi, azt hiszem, legjobb volna, ha kegyed sem tudna felőle semmit. Fiatal ember, fiatal ember, és, bizony, édes jó asszonyom, ha kegyed azt hiszi, hogy ez a mi fiunk valami jó — — Kérem, kíméljen meg ettől, vágott közbe Helén, igen fenséges tekintettel. — Édesangyom, ’sz én nem kezdtem a beszélgetést, azt csak megengedi, mondá az őrnagy, hízelgő bókolással. — Nem viselhetem el, mikor ilyen bűnről — ilyen rettentő bűnről — ilyen módon beszélnek, mondá az özvegy, a boszúság könnyei tolulván szemeibe. Nem viselhetem el azt a gondolatot, hogy az én fiam ilyen vétket követett volna el. Szinte azt kívánom, hogy halt volna meg, mielőtt ezt cselekedte. Nem is tudom, hogyan élem ezt túl, mert meghasad bele a szivem, sógorom, ha elgondolom, hogy az ő atyja fia — az én gyermekem — ki, emlékszem, olyan jó — oh, olyan jó, s olyan becsületes volt! - oly rettentően mélyre bukhatott, hogy — hogy — — Hogy egy kis grisette-tel legyeskedett, édes áagyon ? monda az őrnagy. — No’ hiszen, ha Angliában minden anyának meghasadna a szíve, azért, hogy — nem, nem ; becsületszavamra, ugyan, ne izgassa föl magát — ne sírjon. Nem tudom nézni az asszonyi könnyeket — sohasem tudtam — soha. De honnan tudjuk, hogy valami komoly dolog történt ? Mondott Arthur valamit ? — Hallgatása megerősítés, zokogott Mrs. Pendennis, zsebkendője mögött. — Éppen nem. Vannak dolgok, édesangyom, melyekről egy fiatal legény bizony nem beszélhet a mamájával, veje ellen a sógor. — A leány irt neki, sírt a hölgy a keszkenő mögött. — Mit, mielőtt beteg volt ? Az bizony nagyon meglehet. — Nem; azóta. — mondá fuldokolva a batuszttal kesergő asszonyság ; — azaz, úgy gondolom — azaz — — Csak azóta; és kegyed — igen, értem. Azt hiszem, mikor a fiú nagyon beteg volt ahhoz, hogy leveleit maga olvassa, kegyed magára vállalta ezt, nemde ? — Én a legszerencsétlenebb anya vagyok a világon, kiáltott föl a boldogtalan Helén. — A legboldogtalanabb anya a világon, mivelhogy a fia félj, és nem remete ! Vigyázzon, édesanyyom. Ha fölfogta neki valamely levelét, talán nagyon roszat cselekedett vele önmagának , s ha egy kevéssé ismerem Arthur jellemét, ez olyan viszályt támaszthat kettőjök közt, melyet egész életén át meg fog bánni — viszályt, mely roppant sokkal fontosabb, mint az a kis — kis — silányság, a mely okozta. — Csak egyetlen egy levél volt, tört ki Helén, — csak nagyon kicsike — csak egy pár szó. Itt van. Oh, hogy’ tud ön — hogy’ tud ön igy beszélni ? Mikor a jó lélek azt mondta, hogy „csak nagyon kicsike“, az őrnagy egy szót sem tudot szólni, olyan nevetketnékje volt, daczára az előtte álló tiszta lélek gyötrelmének, kit szivéből szánt és szeretett. De mindegyik a maga sajátos tekintetével és erkölcsi felfogásával nézte az ügyet, s az őrnagy erkölcsisége, mint az olvasó tudja, nem volt olyan, mint egy ascetáé. — Ajánlom, folytatá komolyan, — hogyha teheti, pecsételje le — ezek a levelek nem ritkán ostyával vannak beragasztva — s tegye vissza Pen többi levelei közé, és adja oda neki, ha kéri. Vagy ha nem pecsételhetjük le, hát akkor, kontónak nézzük. — Én nem tudok hazudni a fiamnak, mondá az özvegy. A levelet elutazásuk előtt két nappal csöndesen beletették volt a levélgyűjtőbe, s Mártha elhozta azt Mrs. Pendennisnek. Az özvegy természetesen sohasem látta még Fanny írását, de mikor a levél kezébe került, azonnal tudta, hogy ki írta. Mindennap várta volt ezt a levelet Pen betegsége óta. Fölbontotta volt néhány levelét, mert hozzá akart jutni ehhez az egyhez. A borzadályos papír e pillanatban ott volt tárczájában, megmérgezve azt. Kivette s odanyujtotta sógorának. — „Tekintetes Pendemnisz Arthur urnak“, olvasa az őrnagy a reszketeg apró karmolást, gúnyos arczkifejezéssel. — Nem, kedvesem, nem olvasok többet. De kegyed, a ki olvasta, megmondhatja nekem, hogy mi van benne — csak könyörgések, hogy felgyógyuljon— rosz helyesírással, azt mondja kegyed — és óhajtja őt látni ? No — hisz ez még nem olyan nagy veszedelem. S minthogy azt kérdi tőlem — itt az őrnagy kissé furcsa arczot öltött s ismét komolyan nézett — mivelhogy, kedvesem, felvilágosítást kér tőlem, hát, elmondhatom, hogy — ee — hogy Morgan, a szolgám, kérdezősködött a dolog felől, és hogy — barátom Goodenough orvos szintén belepillantott a históriába — s úgy látszik, hogy ez a leány roppantul szerelmes volt Arthurba; hogy a fiú fizetett érte s elvitte őket a vauxhalli kertekbe, mint Morgan Pennek egy régi ismerősétől hallotta, kit mi is ismerünk, egy íúrtól, kinek egyszer, kevés híján, szerencséje lett volna — szóval egy ír embertől, — hogy a leány atyja, ki egy igen durva, részeges ember, megverte a feleségét, ki állhatatosan azt mondja férjének, hogy leánya teljesen ártatlan, s másrészről azt mondta Goodenoughnek, hogy Arthur úgy cselejkedett az ő gyermekével, mint egy szörny. Láthatja tehát kegyed, hogy a história titokzatos marad . Akarja, hogy felvilágosítsuk ? Csak meg kell kérdezni Pent, és ő azonnal meg fogja mondani — olyan becsületes ember, mint akárki fia. — Becsületes ! mondá az özvegy keserű gúnynyal. — Oh, sógor, mi az, amit ön becsületnek nevez ?Ha fiam bűnös volt el úgy kell vennie a leányt. Térdre borulok előtte, és kérem, hogy tegye meg ezt. — Szent isten ! megőrült ? rikácsolt az őrnagy , s visszaemlékezvén régebben történtekre Arthur és Helén életében, felötlött neki az az igazság, hogy ha Helén megtenné fia előtt ezt a könyörgést, ez csakugyan elvenné a leányt: elég szilaj és makacs ahhoz, hogy elkövessen akárminő bolondságot, mikor egy nő forog kérdésben, akit szeret. — Édesanyyom, hát elvesztette az eszét? folytatá (izgalmas szünet után, mely alatt a fentebbi komor gondolat kereszülvillant agyon), enyhébb hangon. — Mi jogunk van föltenni, hogy történt valami a leány és a fiú közt ? Lássuk csak a levelet. A szive meg akar hasadni; kérem, könyörgök, írjon nekem — boldogtalan otthon — keményszívű apa — az ön ápolója — szegény kis Fanny — mindez olyan helyesírással, hogy, mint kegyed mondja, sérti az illem minden érzetét. De, jó isten, édesem, hát mi van ebben? csak az, hogy a kis ördögbordája még mindig szerelmeteskedik vele. Hiszen csak akkor jött el lakásába, mikor a fiú már olyan lázban volt, hogy nem is ismerte. A — hogy is-hitják — a Flanaganné, a takarítóaszszony, mondta a szolgámnak, Morgannak. Egy öreg ficzkó kisérte ide, valami Mr. Bows, ki volt olyan igen szíves, hogy eljött Stillbrookba és idehozott engem — mellesleg mondva, ott hagytam az öreget a bérkocsiban és nem fizettem ki a menetdíjat; bizony szép volt tőle. Nem, nincs a dologban semmi. — Úgy hiszi? Hála az égnek — hála istennek! kiálta Helén. — Elviszem a levelet Arthurhoz, és most megkérdezem. Nézzen rá. Ott van a ház előtt Warringtonnal. Néhány gyermekkel beszélgetnek. Az én fiam mindig szerette a gyermekeket. Ártatlan, —hála istennek — hála istennek! Engedje, hogy odamenjek hozzá. Öreg Pendennisnek megvolt a maga saját nézete. Midőn az imént hirtelen nem bűnös oldaláról fogta föl az ügyet, valószínű, hogy az öreg urnak egészen más véleménye volt, mint amelyet védelmezett, s Arthurt a szerint ítélte meg, amint ő cselekedett volna. Ha ez az asszony odamegy Arthurhoz, s a fiú megmondja az igazat, mit a gazficzkó meg is fog tenni, elront mindent, gondolá az őrnagy. Megkísértett tehát még egy módot. — Édes jó lelkem, mondá, megfogva Helen kezét és megcsókolva azt, — minthogy a fia nem ismertette meg kegyedet az ügyével, gondolja, mintha nem volna joga azt fürkészni. Miután becsületes embernek hiszi őt, mi joga van kétségbe vonni becsületét ezen esetben? Ki a vádlója? Egy névtelen gazember, ki nem hozott föl ellene tényleges vádat. Ha volna ilyen, nem léptek volna-e föl a leány szülei ? Ő neki nem dolga, hogy viszszautasítson, kegyednek pedig nem, hogy magáévá tegyen egy névtelen vádat, s ami azt illeti, hogy bűnösnek hiszi őt, mert egy ilyen sorú leány véletlenül szobájában volt, mint ápolója, lelkemre, éppen úgy kívánhatná kegyed azt is, hogy vegye feleségül azt a pálinka-ivó vén csoroszlya takarító aszszonyt, Mrs. Flanagant. Az özvegy kaczagásra fakadt könnyein keresztül — a vén generális kivívta a győzelmet. (119. folyt. kör) 5. a központi hivatalnokok kinevezésére. 45. §. A választmány vezeti a jelzálogüzletet 46. §. A bizottmány mindenhónapban egyszer összegyűl, de szükség szerint a kormányzó által rendkívüli ülésekre is egybehivathatik. Mind a két kormánybiztos azon joggal bír, hogy a rendkívüli ülések egybehivását követelje. 47. §. A bizottmány végrehajtó bizottságot nevez ki a folyó ügyek és az ellenőrzés végzésére, mely a bizottmánynak két igazgató tagjából és a kormány által kinevezett két részvényesből áll. A kormányzó a végrehajtó bizottságnak elnöke. 48. §. A végrehajtó bizottság kivételesen a bizottmánynak föntartott ügyeket is elvégezheti, de azokat indokolva a legközelebbi ülésben előterjeszteni tartozik. 60. §. Négy reviser és két póttag választatik a közgyűlés által a paritás alapján, vagyis fele az osztrák és fele a magyar tagokból. 63. §. Mind a két kormány egy-egy biztost és egy helyettest nevez ki. 65. §. A kormánybiztosoknak vétója, valamely czélba vett intézkedés ellen, elhalasztó hatással bír. Ha az ország kormánya és az illető igazgatóság között nem jö létre egyezség, úgy felebbezés nélkül döntő bíróság ítél, mely a bécsi és pesti legfelsőbb ítélőszékek három-három tagjából áll. 68. A valuta helyreállítása esetén, a még kötendő megegyezés értelmében, a banktársaság közreműködése igénybe fog vétetni. 72. §. A társulat törvénykezési illetősége az osztrák ügyekre nézve Bécs, a magyarokra nézve pedig Pest. 80. §. A banktársaság ezek bejegyzése nem követeltetik ; az osztrák és magyar kereskedelmi törvénynek csak annyiban vettetik alá, amennyiben ez nem ellenkezik szabadalmaival. Ügyvitel. 2. §. A részvényesek jegyzékének (a közgyűlés részére) ki kell mutatnia a részvényesnek honosságát. 3. §. A szavazatszedők a paritás alapján az osztrák és a magyar részvényesek közül választatnak. 8. §. A czég aláírása a különféle okiratokon, amint az ügy a bizottmánynak, az igazgatóságnak vagy a fiókoknak hatásköréhez tartozik, majd a bizottmány, majd az igazgatóság, majd a fiókok által történik ; a bankjegyek a központi pénztár igazgatója által iratnak alá. 10. §. Az első főtitkár részt vesz a bizottmány tanácskozásaiban, de szavazatjog nélkül felügyel a hozott határozatok végrehajtására. 12. §. A két igazgatóság mindegyikében egy előadó főtitkár működik, a bizottmány első főtitkárának példájára. II. §. Az ügyvitel hivatalos nyelve az osztrák bankra nézve a német, a magyar bankra nézve a magyar. Az ügyvitel ezen hivatalos nyelvét kötelesek az intézetek használni, mind egymással való érintkezéseikben, mind a bizottmánynyal és a fiókokkal szemben; a kiállított okiratokhoz fordítások is mellékelhetők ; magányosokkal való érintkezésben a vezetőség belátása szerint a hivatalos nyelven kívül más is használható. 14. §. A mostani nemzeti banknak részvényei az új osztrák-magyar banktársaság részvényeivel két év lefolyása alatt cserélendők ki. 27. §. A bankjegy contingentálásának határai között mindegyik igazgatóság maga határoz a társaság eszközeinek befektetése iránt az escompte és a lombard üzletbe. 28. §: A benyújtott váltók elfogadása vagy visszautasítása iránt bíráló bizottságok határoznak, melyek a bankintézetek székhelyén egy igazgató elnöklete alatt, a fiókokban pedig egy főtisztviselő elnöklete alatt tanácskoznak. 33. §: Semmiféle váltó nem utasítható vissza, ha különben a szabott feltételeknek megfelel, azon okból, mert az összeg, melyre szól, csekély. Ezen bankstatutumokat állítólag a két kormány a következőkben vázolt 23-diki jegyzékkel juttatta a bankigazgatósághoz: Pretis és Széll pénzügyminiszterek értesítik collectív jegyzékükben a bank vezetőségét arról, hogy ők azon alapelv megóvása mellett, hogy a monarchia pénzegységének nem szabad megingattatnia, abban egyeztek meg, hogy egy banktársulatnak két egyenlően hangzó szabadalmat adnak két bankintézet fölállítására Ausztria és Magyaroszág számára. Az igazgatásban szükséges egységet egy paritáson alapuló ellenőrzési közeg, a bizottság tartaná fen. A mellékelt statutum-tervezet meg fogja világítani a bankigazgatóság előtt a megállapított organisatiót, tudtára adja egyszersmind azt az árt, melyet a két kormány a szabadalomért kíván, nevezetesen egy quótát a tiszta nyereségből, mely egy még jövőbeli megállapodás értelmében a 80 milliós adósság törlesztésére fordíttassék. Hogy legyen-e , és menynyiben, Magyarországnak a 80 milliós adósságban része, azt küldöttségek, esetleg egy választott bíróság, fogják eldönteni. Határozza el magát a bank vezetősége, hogy hajlandó-e elfogadni a tett feltételeket, azonban hivatkozással arra, hogy A képviselőház ülése november 21 én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Horváth Gyula, Orbán Balázs, Gullner Gyula. Miniszterek közül jelen vannak : Széll Kálmán, Perczel Béla, s később Tisza Kálmán. Elnök jelenti, hogy Erzsébet királyasszony a ház hódolat- és szerencse-kívonatait névnapja alkalmával köszönettel fogadta. Tudomásul veszik, Baross Gábor, a központi bizottság előadója benyújtja a bizottság jelentését az uzsoratörvény tárgyában. Sztvári Imre a kérvényi bizottság jelentését nyújtja be, mely a szombati napirendre vétetett föl. Következett az 1877-ki költségvetés folytatólagos tárgyalása. Tarnóczy Gusztáv az első szónok. Ez azt mondja, hogy ha a szél süvölt, s hó esik, leghálásabb feladat a rosz időjárást bizonyítani. Ezt teszi az ellenzék, melynek eddigi támadásai jobbára negatív alapon mozognak, s ahol pozitívak lesznek, ott megoszlanak. Egyik rész, a szélsőbal, még mindig az Ausztriától való függetlenséget emlegeti, ezeknek azt mondja: boldogok, akik hisznek. A másik rész, a szélső jobb rendszerváltozást követel, de e rendszerváltozás alatt részben olyasmit (a tisztviselők kinevezését) ért, ami nem megtakarítás, hanem költség, szaporítás; részben pedig olyasmit — a honvédség rendes hadsereggé átalakítását, ami mind költségi, mint nemzeti szempontból helytelen. Csak egy nyilatkozat ment tovább, a Bausz- Der Guidoé, ki úgy látszik magát az állami létet is kész lenne feláldozni. Áttér azután az ország bajainak elsorolására, fölemlíti a pénzügyi törvények kíméletlen végrehajtását, s különösen eme törvények népszerű előadás útján való ismertetését hangoztatja. Fölemlíti a kisbirtokosok hitelügyét, s rászalja, hogy a kormány megtagadta a direct segélyezést. Elfogadja a budgetet. (Helyeslések.) Orbán Balázs szerint a budgetnél mindég előtérbe lép a kiegyezés kérdése, mert a független, nemzetgazdasági élet helyreállítása nélkül az egyensúly megteremtése sisiphusi munka. A nagyhatalom föntartásának jelszava fogadtatta el velünk a terheket, pedig a nagyhatalmi állást nem a közös hadsereg, hanem azon erkölcsi súly biztosította, melyet Magyarország nyújtott a tönkre tett Ausztriának, de a nagyhatalmiság előnyeit nem mi, akik szerettük, de mások élvezik. Üdvözli Simonyi Ernő határozati javaslatát, mely a követendő politikát világosan megjelöli. Ma ő az egyetlen államalkotó fajnak a Balkánon a törököt tartja s követeli, hogy sympathiáinkkal, s ha kell mással is támogassuk önfentartó törekvésüket. Nem kíván azért ellensége lenni a szerbeknek s a szlávoknak, de hogy ők bennünk barátokra leljenek, oda nekik kellene az első lépést tenni, nem hogy terveikben hazánk épségét fenyegessék s nemhogy Rigómezőnél értük elontott vérünkért a Filippinél való találkozással fenyegessenek. (Tetszés.) Addig, míg a viszonyok így állnak, az egyetlen lehető politika az, melyet Simonyi Ernő határozati javaslata indítványoz, s melyet szóló elfogad. A költségvetésre áttérve azt rástalja: a kormány szerinte csak a régi nyomokon halad, különösen kikel az italmérési jog eladása ellen, továbbá a malmok, gyárak, fürdők elidegenítése ,ellen a mely után 8 millióért 20 millió fecsérelt étik el, s mi által az összes állambirtokok jelentékenyen kevesbüztetnek értékükben. Az eladásra kitűzött államjavakat szóló 200 ezer holdra, a szőlőét 600 holdra, a korcsmákét 1159-re számítja; lakház eladandó 769, kastély 6, laktanya 5, gyár 4 és végre 8 fürdő (köztük a Lukácsfürdő s a Herkules-fürdő). Csekélynek találja az eladási árt, így a krakói uradalomnál, mely összesen 70,000 írtra van téve, holott maga a szántóföld 86,000 frtot képvisel, s 46 hold szőlő, 20 lakház s tiz község regálejoga tiszta ajándék; ily olcsó eladása a kolosi birtok 60,000 frtért. Ezek szomorú jelenségei állapotainknak, melyek közt a miniszter egy 15, illetőleg 18 milliónyi deficzitre, mely esetleg meg is kétszereződhetik, büszkeséggel, mint javulásra kénytelen mutatni. Nem fogadja el a budgetet. (Helyeslés a szélső balról.) Mudrony Soma szerint hazánk aggodalmas helyzete nem úl azok előtt, akik az alkotmányos neránk alatt folytatott gazdálkodás iránt nem ringatóztak illuziókban, de nem is lehet ez különben nemzetgazdasági erők következetes és tervszerű fejlesztése nélkül. De bizonyos az is, hogy a külviszonyoknak jelen bonyodalmai új s még nagyobb veszélyeket jelzenek. Mert a lelkesedés, melylyel a monarchia biztonságát szélzó intézményekre tekintettünk, meg fog lankadni, ha az egy milliónyi hadsereg, melyre évenként 100 milliónál többet áldozunk, nem nyújt biztonságot azok ellen, kik a monarchiának, mint ilyennek ellenségei: ilyen csak kettő lehet, Németország és Oroszország. Történnek mégis komoly nyilatkozatok, melyek azt állítják, hogy a monarchia katonáia szláv testvérek ellen nem harczolhatnak, s talán történnének olyanok is, melyek azt hirdetnék, hogy a német testvérek ellen sem küzdhetnek. E jelenségek tanulságosak minek megítélésére érdekes illustratiót vet azon kérdés fölvetése, hogy mi e monarchiának, mint ilyennek hivatása? Az a szónok szerint bizonyára nem lehet más, mint amit mind a magyar, mind az osztrák államférfiak, — a szerint a mint hatáskörük vagy hazafiságuk szűkebb vagy tágabb téren mozgott, — majd speciálisan Magyarország vagy Ausztria számára, majd általánosabban az egész monarchia számára vettek igénybe s melyet divatba jött igy nevezni: keleti hivatás . . . . Nem pusztán frázis e hivatás, mint sokan hinni hajlandók, hanem a monarchiának és különösen Magyarországnak legreálisabb, mondhatnék kézzelfogható életérdeke. Practice kifejezve, a hivatás abban áll, hogy a monarchia közvetítő legyen a nyugat és a kelet között, oly módon, hogy a kelet, különösen a Balkán-félsziget, és a Levante termelvényeivel és kereskedelmi czikkeivel magát és Európát ellátná, s hogy másfelől saját és a nyugati iparos államok termelvényeit keletre vigye s azokkal együtt a nyugati civilisatió szellemét, a nyugati civilisatió nyomait. Ehhez múlhatatlanul szükséges, hogy monarchiánk szilárd kereskedelmi állást foglalhasson el a telepen és főleg a velünk közvetlenül szomszédos államokban. A monarchia összetartozandósága főleg ezen közös érdekre van állapítva, mert az ily állás elfoghatatlanságára és megtarthatására sokkal nagyobb kilátása van az összmonarchiának, mint akár Magyarországnak egymagában véve, mely sem igazi erővel, sem kültekintélylyel kellő mérvben nem rendelkeznék, akár Ausztriának egymagában, mely keletre csak Magyarországon keresztül juthat. — A monarchiának érdekében áll különösen, hogy a keleti piaczokról Oroszország ki ne szorítsa. Amely pillanatban monarchiánkat a Balkán-félszigetről és a távolabb tartományokból kizárja, kereskedelmünk elszigeteltségbe jut, s az osztrák tartományok arra szoríttatnak, hogy piaczukat kizárólag Magyarországban keressék. Mi következnék ebből ? Minthogy hazánkban már ez idő szerint az ipar segítségére van utalva a mezőgazdaságnak, másképp ez ország nem élhetvén meg. — Magyarországot Ausztria pedig gyarmati helyzetbe kényszerülne szorítani, máshol piaczot nem lelvén. — Magyarhon végzetes bajokba sodortatnék, mi a monarchiára is végzetessé válhatnék. Mik tehát ebből a tanulságok ? Most már megállapíthatók: először is speciális magyar szempontból az, hogy Magyarország nem támaszkodhatik senkire jövője biztosítása tekintetében, csak a maga erejére. Mert mindazon áldozatok, melyeket 1867-ben és azóta az osztrákoknak hoztunk, jóindulatukat irántunk nem növelte. (Igaz, úgy van a szélső balon). Másodszor pedig a monarchia szempontjából az, hogy nem helyeselhető az oly politika, mely a monarchia egyik felét elszegényíti, mert ez által fenmaradása kockáztatva van. Azt szokás mondani, hogy ahol az érdekek kiegyenlítéséről van szó, ott minden félnek áldozatot kell hozni a közjóért. Ez áll igenis a közjóért, de magát a közjót feláldozni nem szabad. Azt lehet igenis követelni, hogy a szövetkező társak mindegyike dolgozzék, és haladjon a vagyonosodés és művelődés útján, mert amit ez után elér, az összerejének válik javára, de azt követelni, hogy szűnjenek meg dolgozni, fáradni, haladni, hogy egymás kedvéért hagyjuk elpusztulni azon erőt, mely bennünk rejlik, s melyre mindkettőnknek szüksége van , ezt követelni legalább is rövidlátóság. A költségvetésre térve mindenekelőtt kijelenti, hogy azt általánosságban elfogadja, bár a kormány politikájában nem osztozik; a költségvetésből azon meggyőződést merítette ugyanis, mintha a nemzet valna a pénzügyért, nem pedig a pénzügy a nemzetért teremtve. A pénzügyminiszter haladást lát abban, hogy a budgetet néhány millióval leszállította, haladást abban is, hogy bizonyos állami gazdaságok üzemi szükségletét reducálta. Ő amabban a népesség adóerejének lejebbszállását látja, emekben pedig azt veszi észre, hogy a néhány millióval kevesebb nemzeti vagyon termeltetik. Hibáztatja továbbá, hogy a pénzügyminiszter az állam szükségleteinek terhét igen egyoldalúlag a direct adókra fekteti. Végig kritizálja aztán az egész költségvetést, természetesen a maga szempontjából, az önálló vámterület és önálló bank tekintetéből. Beszédét a következő szavakkal fejezi be: Én csak azon politikát tartom nemzeti politikának, mely a nemzet gyarapodását, erejének, számának arányos növekedését vonja maga után ez a helyes közgazdasági polika. Azon politika, mely főczélul tűzi ki a nemzet anyagi gyarapodását, a gazdasági erőknek tervszerű szélos fejlesztését, s ennek nyomán a nemzetben szunnyadó szellemi erőknek kifejtését Csupán az ily politika óvhatja meg tetet szomszéd népek túlszárnyalásától; estig lánczolhatja maradandó kapcsokkal az nyelvű népeket a magyar állam eszméjéhez , ez biztosíthatja számunkra az emberi u..... . nagy művében azon szerepet, mely éppen a alakulásokkal szemben Magyarországra vár, ma betölteni kötelességünk, melynek betöltésétől függ életképességünk és jövőnk. És az idő nem vár. Azon borongás, mely a keleti láthatáron felvonul, talán az utolsó intelem, melylyel a világtörténelem geniusa Magyarországhoz szól, hogy tegye meg kötelességét . . . Tegyük meg kötelességünket, míg nem késő. (Éljenzés és helyeslés a baloldalon.) Helfy Ignácz szerint a budgetben semmi új nincs, azért arról igen keveset szándékozik mondani , mert e tekintetben szerinte semmi sem változott. Aztán elismétli, hogy a pénzügyi bizottságban miként vitatkoztak a felett, mi legyen az általános jelentésben ; némelyek (előkelő tagok) semmit sem akartak a helyzetről szólani, a pénzügyminiszter ellenben a haladás elismerését indítványozta, mihez a miniszterelnök is csatlakozott, bár nem nagy lelkesedései. Ez ellen már akkor óhajtott tiltakozni. Mindazáltal szívesen elismerné a javulást, ha azt látná, hogy a kormány igyekezett, mikép az adóterheket a nép könnyebben elviselhesse. Miért a költségvetést az általános tárgyalás alapjául sem fogadja el. Szóba hozza aztán az Ausztriával kötendő vám- és kereskedelmi szerződést, s a bank kérdését. Szerinte az eredmény oly kevés lesz, hogy adóviszonyainkhoz képest semminek mondható, mi a miniszterelnök előbbi nyilatkozataival ellentétben áll. Hibáztatja továbbá, hogy a 80 milliós bankadósság kérdésének eldöntése nemzetközi bíróságra bízatott , nemkülönben azt is, hogy a kisbirtokosok földhitelintézete a kormány csökönössége miatt megrekedt. Végül a keleti politikára reflectálva rástalja, hogy a kormány kielégítőleg nem nyilatkozott; az angol és német államférfiak sokkal nyíltabbak voltak, azért pártolja Simonyi Ernő határozati javaslatát. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. hát! Nem szándékozom a költségvetésről magáról elmondottak cáfolatába ereszkedni. Azt gondolom, az ez irányban felhozottakra el fogja mondani a maga nézeteit és meg fogja cáfolni a felhozottakat az, akit ez mindenesetre elsősorban illet, tisztelt kollegám a pénzügyminiszter. Én inkább az általános parliament szempontból felhozottakra kívánok reflectálni. Kénytelen leszek egy pár szót szólani azoknak egynémelyikére nézve is, amik egyenesen személyemet illetőleg felhozattak, bocsánatát kérve a háznak épúgy, mint az országnak, melynek ideje és előnye rovására ezek történnek, ha ezt tenni kénytelen vagyok, de hárítva ezért a felelősséget azokra, kik nagy érdeket látszanak helyezni arra, hogy én egykor-máskor mit mondottam, vagy gondoltam. Hogy legelőször is az általános parlament szempontokból felhozottakra reflectáljak, mindenekelőtt Irányi Dániel képviselő úr egy szavát fogom fölemlíteni, mely ma visszhangra is talált. Tenni fogom ezt azon tisztelettel, melylyel Irányi Dániel képviselő úr irányában — habár nézeteink talán majd mindenben elejétől fogva eltértek — mindenkor viseltettem. A t. képviselő úr azt mondja, hogy a kormány vagy változtassa meg politikáját, vagy köszönjön le. Engedelmet kérek, de bocsássanak meg, ha én akkor, midőn a parlamentáris princípiumok korrectségéről beszélnek, azt mondom, hogy ez a felszólítás sem egyik, sem másik irányban igazán nem correct, parlamentáris szempontból. Arra szólítani fel a kormányt, hogy változtassa meg politikáját, nem correct, mert ez quasi az volna, nagy oda utasítttassék, hogy tegye azt, és járjon el úgy, amint mások tartják jónak, nem úgy , mint maga tartja jónak, ami csakugyan a Parlamentarismus szempontjából meg nem állhat. De nem correct ez azért sem, mert egy kormányt nem kell felszólítani arra, hogy hagyja el helyét, mert e felszólítás egyes képviselőtől — bárkigyen is az — semmi parlamenti sulylyal nem kis hat; ha pedig a többség van abban a nézetben, hogy a kormány politikája rész, ez már nem fölszólítás, hanem kötelezés arra, hogy a kormány az alkotmányszerű, a rendelkezésére álló két mód közül az egyiket válaszsza. (Élénk helyeslés a középen). És higgye el a képviselő úr, nem tartozom azokhoz, kik azt hirdetik és akik panaszkodnak, hogy mily roppant teher a kormányon lenni, bár talán jobban érzem ezt, mint igen sok más; de higgye el az igen tisztelt képviselő úr, hogy a mai viszonyok közt csakugyan jár ez annyi felelősséggel és oly súlyos felelősséggel, hogy én józan eszű embert nem képzelek, ki passióból, vagy nagyravágyásból ragaszkodnék ahhoz a helyhez, melynek minden ORSZÁGGYŰLÉS, a történt megállapodásoknak még a két törvényhozáson keresztül kell menniök, 1877. júl. 1-je pedig a végső határidő, ameddig az új statútumoknak életbe kell lépniök, kéretik a gyors elhatározás. A kormányok azután mielőbb tudtára adnák a bank vezetőségének azon helyeket, ahol új fiókok fölállítása követeltetik, s fönntartják maguknak a jelzálogi hitelüzletre vonatkozó külön statútumok és szabványok megállapítását. Végül utal a jegyzék a statútumok 68. § ára, mely szerint a valuta esetleges helyreállítása után a bank közreműködése kilátásba vétetik.