Ellenőr, 1879. október (11. évfolyam, 470-523. szám)
1879-10-10 / 486. szám
zett szerződés 3. §-ában a társulati részvények beváltására 1877. év végéig megállapított és az 1878. évi XI. törvényezik által 1878. évi augusztus 15-éig beváltás végett bemutatott részvényeket a fennidézett törvényezikk és szerződésnek a részvények beváltására vonatkozó egyéb feltételeinek fentartása mellett utólag beválthassa, Eötvös jóslatáról. De beteljesedett az is, mit Andrássy előrelátott. Az északi medve kitörterdejéből és érczlépteinek tompa moraja alatt úgy éreztük, mintha hazánk alapjában rendülne meg. A haza jövője iránti aggodalom tölte el lelkünket, a kétségbeesés elfogta a nemzet nagy részét és élethalál-harcz után kiáltott. Andrássy békéről beszélt, nyugalomra, türelemre inté a nemzetet ?— csoda-e, hogy annyian nem értették, mikor oly nehéz volt őt megérteni, mikor szivünk minden értelme, lelkünk minden gondolata más után járt, mint ő ? Mi éreztünk és gondolkodtunk, mint hasonló helyzetben a népek mindig érezni és gondolkodni szoktak ; de ő, aki fennült a kormány legmagasb polczán, aki másként látta a dolgokat, mint mi, ő cselekedett, mint azon providentiális államférfiú, kinek Deák szava kente fel őt. Ma már kezdjük őt érteni és szabadon lélegzünk, öntudattal nézünk a jövőbe. „Ma népszerűtlen vagyok, tudom — monda Andrássy két évvel ezelőtt egyik bizalmasának — de elviselem könnyen. Majd öt-hat év múlva, ha keleti politikám feltárul a nemzet előtt, népszerű leszek ismét.“ Nem kellett annyi idő. Hamarább, mint hitte, értette meg a nemzet a bölcseséget, melylyel Andrássy a monarchiának egyik legválságosabb helyzetében vitte annak dolgait. Elődje híres lett azon szava által: „Nem látok Európát!“ Andrássy hét év alatt odavitte a dolgot, hogy Európa nemcsak létezik ismét, de büszkén mondhatjuk azt is: „Európa velünk van!“ Midőn augusztusban első komoly híte járt annak, hogy Andrássy visszavonhatlanul lemondott, ujongott ellenzékünk, beszélt bukásról, kegyvesztett miniszterről és demonstrálta, hogy Andrássy épen akkor megy, mikor felfordulófélben van a világ, mikor Novi-Bazár felől jön ránk a temetőzivatar, mikor orosz-török szövetség van készülőben, szóval: Pandora szelenczéje tárva-nyitva áll s a világ minden bajai, veszélyei csakis ránk szállanak. . . . Azután elmúlt még egynéhány hét. A Lim-vonalat elfoglaltuk békességesen. Még az a hírhedt egyetlen egy albán puska sem sült el, melytől pedig — mint ellenzékünk váltig állttá — az európai béke, mindenekelőtt pedig Magyarország sorsa függ. A török barátságos indulatainak kétségtelen jeleit adá. Savfet pasa a porta fájdalmát nyilvánító Andrássy elválásán, és bevallotta, hogy ez mindig őszinte és barátságos érzelmekkel viseltetett a török birodalom iránt. Még őszintébben és határozottabban vallotta ezt Edhem pasa Bismarck irányában. „A porta — úgymond a török nagykövet — eleinte ellenszenvvel fogadá a berlini szerződést, de most nagyrabecsüli azt“. A török kimondotta a mea culpát, és vannak — mint tudjuk — e részben más örvendetes tények is, melyek még nem jutottak köztudomásra. Feltárta továbbá keleti politikánk útjait, czéljait, sikereit. Albrecht főherczeg kirándulása Romániába, a montenegrói fejedelem köszönő látogatása Bécsben, a tény, hogy Szerbia elfogadta a vasúti egyezkedés tervezetét, s végtére az is, hogy ma Bulgária fejedelme Bukarestben és nem Belgrádban mulat. A nyugateurópai helyzetre pedig Bismarck látogatása Bécsben veti a legfényesebb világot. Ha Európa csak a monarchiánk és Németország közti szövetségről szól, kétségtelennek tekinti, hogy Anglia minden percben kész e szövetséghez csatlakozni, és hogy e hármas szövetség a béke, civilisátió és szabadság szövetsége lesz. Andrássy visszaléptének híre megzavarta volt Európát. Midőn azonban az európai kabinetek meggyőződtek arról, hogy Andrássy politikája hűségesen folytathatni fog, hogy vezéreszméi érintetlenül maradnak utódja alatt is, az európai közvélemény mély megnyugvást és megelégedést nyilvánított és ez a jelenkornak oly verdiktjét képezi, minél dicsőbbet államférfi nem kivánhat. Barátja és ellensége egyet is ért abban, hogy úgy mint Andrássy még soha miniszter nem hagyta el állását. ’Még kedves ellenzékünk is görög tűzről, hathatós színpadi jelenetekről szólott. El kellett ismernie, hogy ez nem bukott államférfi, nem kegyvesztett miniszter, de szokott furfanggal kanyaritott megint egyet a dolgon s azt mondái: „Oly kitünően állanak mindenfelé a dolgok, hogy most még annál kevésbé lehet megérteni, miért hagyta ott Andrássy fényes állását.“ Sajnálkozásra való értelem ! Ha rosszul állottak volna a dolgok, akkor Andrássy sem nem ment, sem nem menesztetett volna. Csakis akkor mehet, mikor bebizonyíthatja felséges ura és a monarchia előtt, hogy helyzetünk minden tekintetben kedvező. S most jön hozzánk pihenni — azaz annyira, a mennyire az ország és monarchia ügyei s személyiségének kiváló jelentősége pihenni engedik. Ha valaha államférfiának joga volt a nyugalomra, ő szerezte meg e jogot 15 évi szakadatlan nagy munka által. E 15 év alatt a monarchia belszervezetének megállapításában úgy, mint külpolitikájának irányadásában ő vitte az első szerepet. Tizenöt év óta reá súlyosodtak a legéletbevágóbb kérdések s az ezek eldöntésével járó felelősség. Mindenhez, mi 15 év óta nagy dolog történt Ausztria-Magyarországban, mindenhez elsősorban Andrássy neve fűződik s tegyük hozzá igazságosan : Andrássy dicsősége. Az ő szelleme, az ő meggyőződése jelölte ki a monarchia úgy belfejlődésének, mint kalaciójának útjait és ezek olyanok, hogy a ki azokon változtatni akar, felforgathat ugyan, kihozhatja a monarchiát sodrából, de javítani nem fog. Andrássy kül- és belügyi programmjára rá lehet írni, hogy „in hoc signo vinces“, mert ez programmja benn a jognak, igazságnak és szabadságnak, künn , a jogos érdekek kölcsönös méltánylásának, a hatalomnak és békének. Hazajön ma, hisze hazájának, büszkesége nemzetének, mely részt vesz dicsőségében. A magyar nemzetről tudta eddig Európa, hogy hős a csatában, hogy megtörhetlenül védi szabadságát, jogát, de hogy olyan európai szabású államférfiaink is vannak, azt először Andrássyn tapasztalta. Ezen államférfiú pedig kivívta az európai diplomácia nagyrabecsülését nemcsak kiváló szellemi tulajdonságai által, hanem azon lovagiasságnál, férfias őszinteségnél, szilárdságnál és minden kétségen felül álló megbízhatóságnál fogva, melyeket kiválólag magyar jellemvonásoknak tekintett az egész művelt világ s tiszteletét, rokonszenvét átvitte Andrássyról nemzetére is, a mint azt a majdnem tüntető részvét bizonyitá, melylyel a szegedi baleset alkalmából földrészünk minden szabad népei hazánkat megtisztelték. Andrássy hazajön mint koszorús hadvezér fényesen végzett hadjárat után, s reméljük, hogy a pihenés jól fog neki esni mindenképen. Harmadik Napóleon „Julius Caesar“jában azt jegyzi meg: „Politikai férfiakra nézve nagyon előnyös, ha egy darab időre eltűnnek a színpadról. Ez által elkerülik a mindennapi harczát, mely bár jelentéktelen dolgok felett foly, mégis elfáraszt és felhasznál. Hírnevük pedig távollétük által nem fogy, hanem növekszik. Mi sem nem várjuk, sem nem óhajtjuk, hogy Andrássy a mindennapiság silány harczaiba leszálljon ismét, de bizonyosak vagyunk abban, hogy a fontos ügyek, akár hazáját, akár a monarchiát illessék, mindig az actió terén fogják őt találni. Már magában jöttének híres azon szava: „Majd én fogom megmutatni, miként kell kormányt támogatni“, a legüdvösb befolyással volt pártviszonyainkra. Andrássynak köztünk való idézése teljesen fogja tisztázni a parlamentáris helyzetet, minek legelőbb is azon áldásos következménye lesz, hogy az országgyűlés teljes lelki nyugalommal s odaadással fog azon reformokkal foglalkozni, melyek után régóta sóvárog az ország. Szívvel lélekkel üdvözöljük tehát Andrássy Gyulát a haza földjén ! Óhajtjuk, hogy, mint Anteus, e föld érintésénél testi lelki ereje megifjedjék. És reméljük, hogy úgy lesz. A magyar haza nem hálátlan, s visszaadja neki busásan, amit neki áldozott. Két kis törvényjavaslatot is terjesztett a kormány a törvényhozás elé. Egyik szól az osztrák-magyar bank jelzáloghitelosztálya kiváltságának a magyar földhitelintézetre való kiterjesztéséről, a másik a volt keleti vasúttársaság részvényeinek utólagos (a beváltásra kitűzött határidő után való) beváltásáról. Az elsőt az igazságügy-, a másodikat a pénzügyminiszter nyújtotta be. Ami az elsőt illeti, e javaslat a magyar földhitelintézetet oly kiváltságos jogokkal akarja felruházni, minő jogokkal az osztrák-magyar bank bir az 1878: 25. t. ez. alapján. A magyar földhitelintézet számára már az 1871: 34. t. ez. kedvezményeket adott, de az osztrák-magyar bank jelzálogosztályának kiváltságai nemcsak teljesebbek, s nem csak a hitelező bank érdekeire, hanem a kölcsönvevő érdekeire nézve is előnyösebbek. Az osztrákmagyar bank p. o. fel van jogosítva arra is, hogy követelését nem a terhelt birtok eladása, hanem a zárgondnoki kezelés útján nyert jövedelmei által elégítse ki. Ez intézkedés nem volt belefoglalva a földhitelintézet kiváltságai közé , pedig kétségtelen az, hogy úgy az intézet, mint az adós érdekeinek felettébb megfelelne. Ehhez képest a javaslat a következő intézkedéseket tartalmazza: 1. §. Azon kiváltságos jogok, melyek az osztrák-magyar bank jelzáloghitelosztálya alapszabályainak (1878: XXV. t. sz.) 11. §-a a —c és e—g pontjaiban, továbbá 37—52-ig terjedő és 54, 55. és 69. §§-aiban foglalvák, megfelelő értelemben kikiterjesztetnek a magyar földhitelintézetre a következő megjegyzéssel: a) A mondott szakaszokban több helyütt előforduló „határozó bíróság“ hatáskörét a magyar földhitelintézet ügyeire nézve ezentúl is ennek az 1871 : XXXIV. t. sz. 1. §-ban megnevezett bírósága gyakorolván, az intézet részére eszközlendő végrehajtásokat (11. §. c. és 37. §.) jövőre is ezen bíróság rendeli el, s a foganatosításra illetékes bíróságot (telekkönyvi hatóságot) csupán a foganatosítás végett keresi meg; b) az idézett bankszabályok 47 § ában említett becsértékül és kikiáltási árul azon érték szolgál, melyet a magyar földhitelintézet a jelzálogkölcsön engedélyezése alkalmával alapszabályai értelmében megállapított. 2. §. A magyar földhitelintézet záloglevelei a községek, testületek, alapítványok, nyilvános felügyelet alatt álló intézetek pénzei, úgyszintén gyám- és árvahatósági, hitbizományi és letéti pénzek gyümölcsöző elhelyezésére használhatók, végre tőzsdei árfolyam szerint szolgálati és üzletbiztositékokra fordíthatók — a mennyiben a biztosítékok különszabályok értelmében készpénzben le nem teendők. 3. §. az 1871: XXXIV. t. sz. 11—15, 17., 18. és 20-23. §§. a magyar földhitelintézetre nézve hatályon kívül helyeztetnek. 4. §. A jelen törvény végrehajtásával az igazságügyi miniszter bizatik meg. A második törvényjavaslat benyújtására a kormányt humánus, méltányossági okok indították. A keleti vasút részvényeinek beváltására kitűzött záros határidő 1878. évi decz. 31-dikén lejárt. A pénzügyminiszterhez azonban egy sereg kérvény érkezett be, melyekben az illető részvénybirtokosok részvényeik utólagos beváltását sürgetik. Szigorú jogi szempontból e kérvények elutasítandók volnának, mert az ignorantia legisre a kérvényezők nem támaszkodhatnak. A summum jus azonban ez esetben is summa injuria lenne, mert a részvénybirtokosok, eltekintve attól, hogy legnagyobbrészt a szegényebb néposztályhoz tartoznak, saját hibájukon kívül amúgy is érzékeny veszteséget szenvedtek. E szempont egy izben már rábírta a törvényhozást, hogy a beváltási határidőt egy évre (1877-től 1878. deczember végéig) meghosszabbítsa. Most 50 darab részvény beváltásáról van szó, melyekért 33 állami kötvény lesz kiadandó. E kötvények után (az adót levonva) 148 frt kamat lesz fizetendő. A javaslat szövege ez: A pénzügyminiszter felhatalmaztatik, hogy az egyrészt a m. kir. közmunka- és közlekedési s a pénzügyminiszter, másrészt a magyar-keleti vasúti társulat igazgató tanácsa között 1876. évi január 20-án kötött, a magyar-keleti vasút megvételéről szóló 1876. évi I. törvényczikk által beczikkelve A Tiszavölgyi társulat központi bizottsága folyó évi október 7-én ülést tartott Lónyay Menyhért gróf elnöklete alatt. Az ülés elején elnök melegen emlékezik meg Wenckheim László báró központi bizottsági tag elhunytáról; indítványára a központi bizottság részvéte jegyzőkönyvileg kifejeztetni határoztatott. Bejelentetett továbbá, hogy 28 társulat közül eddig csak 8 fizette le zsíros járulékát; bemuttatott továbbá a belföldi szakértők értekezletéről a központi bizottság által számos statistikai táblázatok kíséretében kiadott jegyzőkönyv, mely kétszeres érdekkel bír épen mostan, midőn néhány nap múlva a külföldi szakértők véleménye is nyilvánosságra kerül. Bejelentetett továbbá, hogy a köziminiszter a Tiszaszabályozás történetére vonatkozó több rendbeli érdekes nyomtatványt küldött a központi bizottságnak, s hogy Károlyi Sándor gróf alelnök szintén több rendbeli vízjogi munkát bocsátott a központi bizottság rendelkezésére. Bemutattattak végül a pénzügyminiszter leiratai, mely szerint a 8 millió frtos előlegből a következő összegeket utalványozta: Alsó-Fehér-körösi társulatnak 70,000 frt. Ilosszufoki társulatnak 200,000 frt. Felső-szabolcsinak 300,000 frt. Bodrogközinek 40,000 frt. Arad-Körös szab. társulatnak 450,000 frt. Szalók- Tiszabeőinek 100,000 frt. Nyirviz szab. társulatnak 100,000 frt. Elnök folytatólag előterjeszti, hogy a végleges tiszai kölcsönnek a kedvező pénzpiaci felhasználásával a legjutányosabb alakban leendő megkötését sürgető feliratot a pénzügyminiszter úrnak átadta. Azonban mindezideig válasz arra nem érkezett; indítványozza tehát, hogy a pénzügyminiszter úr keressék fel, miszerint a kérdéses felterjesztésre válaszát megadni méltóztassék, hogy ekkér a Tiszavölgy, ezen egyik legnagyobb élet kérdését illetőleg megnyugtatást nyerjen. Indiványa elfogadtatott. Titkár bemutatja a kataszteri bizottság által a pénzügyminiszterhez intézett, s az összes artézi kataszteri ügyeket röviden magában foglaló felterjesztést. Ez alkalomból felszólalt Sennyey Pál báró; nem helyeselheti, hogy a felolvasott felterjesztésben arra kérik a kormányt, hogy a kölcsönök financírozásának terheit mintegy kivételesen csak egyes sújtottabb társulatoknál vegye figyelembe, holott azon cursus veszteség, mely mellett a társulatok kölcsöneiket felvették, csak olyan teher és kiadás, mint bármi egyéb költségük ; már pedig, ha ez az elv áll, akkor kell, hogy az minden társulatra egyenlően találja alkalmazását. Dr. Darányi Ignácz felvilágosításul megjegyzi, miszerint a catasteri bizottság e kérdéssel hosszabb ideig foglalkozott, ha a financírozás költségeit szabályként mindenütt betudatni kérte volna, bizonyos ellentétbe jött volna azon állásponttal, melyet a catasteri enquettens azóta is folyton elfoglalt, s amely szerint a liquidatiónál csupán a töltés munkálatokba fektetett tényleges kiadást kérte — tekintet nélkül a társulat által kötött kölcsönökre — számításba vétetni ; megjegyzi különben, hogy az alaptőke után számítani kért 8% engedélyezésével a társulatoknak innen származható rövidsége ellensúlyoztatni fogna. Keszlerffy János kataszteri szempontból a kölcsön nominális értékének alapul leendő vételét a liquidatiónál lehetőnek nem tartja. Vannak társulatok, melyek tetemes áldozatokkal szükségleteiket készpénzzel fedezték; nem volna méltányos, ha ezek fölött kedvezményben részesíttetnének azok, melyek kölcsönökhöz folyamodtak. Szerinte annál nehezebb volna a nominális értéknek rendszerinti felszámítása, mert vannak oly társulatok is, amelyek tetemes cursus veszteséggel kötöttek kölcsönöket, s ezeknek csak egy részét fordították védműveikre. Wahrmann Mór azt találja,hogy itten fait accompliról van szó, a kérvény a pénzügyminisztériumhoz felterjesztetett, s e szerint azon már változtatni nem lehetett. Lónyay Menyhért gróf azt tartja, hogy az adott viszonyok közt meg lehetünk elégedve, ha a kataszteri bizottság által formulázott kérelmek teljesittetni fognak. Károlyi Sándor gróf méltányolja, hogy a kataszteri bizottság egyszer elfoglalt álláspontjához következetes akar maradni. Sennyey Pál báró Keszlerffy központi bizottsági tagnak felelve megjegyzi, miszerin a tiszai kölcsönök legnagyobb részét a kormány közbenjárásával kötötték, s a nemzeti banktól vették fel. Nem volna helyes és méltányos tehát, ha a kormány ezen, az akkori minisztérium közbejöttével létesült kölcsönök financírozási terheit, melyek egyéb kiadásokkal egészen egyenlő elbánás alá kell hogy essenek, számításba nem venné. Nézete szerint ez egy elvi kérdés, melyet vagy jobbra, vagy balra el kell dönteni, amit a kataszteri bizottság kért, hogy t. i. a sújtottabb társulatoknak a financirozás terhei kivételkép beszámíttassanak, az annyi mint az elv elejtése, ilyen kérelem indokolását találhatja a beállott katasztrófákban, azonban a kataszteri liquidatió természetével alig egyeztethető meg. Egyébként e kérdésben most már a kormány fog határozni. Nézete szerint is e tárgyban jelenleg már mit sem lehet tenni. Eszmecserekép felvettetett még azon kérdés is, váljon az 1875: VII. t. sz. 18. §-ába,s körülirt rendkivüli költségek parcellánként volnának-e az illető birtokosoknak betudandók, vagy pedig tömegesen lennének az államkincstár által a társulatnak kiadandók. Keszlerffy János a parcellás betudás mellett van ; az egyes birtokos joggal megvárhatja, hogy a leszámítás kateszteri után történjék s a rendkívüli kiadásnál fogva tényleg kevesebb adóval terheltessék. Ha ez összegek a társulatoknak adatnak ki, kérdés, hogy vájjon ily arányban a kivetések le fognak-e szállíttatni. De ha még aránylag keresbedik és a kivetés, még akkor nem leend az egyes birtokos aránylagosan kárpótolva, miután a társulati osztályozási kulcs nem felel meg a kataszteri osztályozásnak. Dr. Lónyay Menyhért elnök megjegyzi, miszerint a felső Tiszán a rendkívüli költségek ily alakban való tömeges kifizetése, illetőleg a törlesztési kölcsönbe való betudása nagyon czélirányosnak tapasztaltatok. Igaz, hogy a kataszteri és társulati osztályozás közt lehetnek némi eltérések, ezek azonban sokkal csekélyebbek, semhogy a gyakorlatban említésre méltó különbségek állanának elő. Sennyey Pál báró, mint a töltéseknek utak gyanánt leendő használása tárgyában kiküldött bizottság elnöke jelenti, miszerint a bizottság érdemleges tárgyalásait akkorra határozta megkezdeni, ha egyfelől a kormány a közlekedési utakkal foglalkozó szakreferenst a kellő fölvilágosítások megadása végett a bizottsághoz kiküldi s ha másfelől a külföldi szakértők nézete ez irányban ismeretes lesz. Ily értelemben a köziek, miniszter megkerestetni határoztatott. Károlyi Sándor gróf, mint a vizi jog tárgyában kiküldött bizottság elnöke, jelenti, hogy családi körülmények folytán e bizottságot eddig egybe nem hívhatta, kapcsolatban ezzel felolvastatott a közi. miniszter leirata, mely szerint egy vizi jogi enquete tartása szándékoltatik s felhivatik a tiszavölgyi társulat, hogy az enquetere meghívandó képviselőjét nevezze meg. Tekintve, hogy Károlyi Sándor gróf a nevezett enqueten, az orsz. gazdasági egyesületet fogja képviselni, a vízjogi bizottság utasittatai határoztatok, hogy képviseletéről más tag kiküldése által gondoskodjék. Bemutattatok a krompach-hernádi vasgyárban vizlecsapolásra szolgáló szívócsővel 1879. aug. 10-én megejtett hivatalos kísérletről szóló jegyzőkönyv. A közp. bizottság nagy érdekkel vett tudomást ezen kísérletről, mely a belvizek lecsapolására nézve felette fontos lehet, nevezett vasgyárt felkérni határozta, hogy ezen jegyzőkönyv megfelelő példányait a vidéki egyletek rendelkezésére bocsássa. Bemutattatott az alföld-fiumei vasút átirata, mely szerint az algyői hid nyílása 389 méter széles, melyből 293 méter a főhidra, s 96 méter az ártéri hidra esik. Az erre vonatkozó hivatalos jelentés ily értelemben kijavíttatni határoztatok. Bemutattatott a mindszent-apátfalvi társulat kérvénye, melyben előadja, hogy bármily áldozatokat hozzon a társulat, Szentes, Hódmező-Vásárhely városokkal együtt a szegedihez hasonló csapásnak néz elébe, ha a társulattal közvetlen összeköttetésben levő Bökény-mindszenti társulat nem szorítkozzék arra, hogy saját töltéseit helyreállítsa. Titkár megjegyzi, hogy Stammer Sándor alispán a Bökény-Mindszenti társulat kormánybiztosa oda nyilatkozott, miszerint az erre szükséges költségeket a Bökény-mindszenti társulat közgyűlése legközelebb már megszavazta. A Mindszent-apátfalvi társulat kérvénye pártoltatni határoztatok. — Dániel Ernő eszmecserekép felveti azon kérdést, nem volnának-e az egyérdekű társulatok egyesitendők ? Károlyi Sándor gróf alelnök megjegyzi , hogy ezen kérdés már többször volt szellőztetve, eddig azonban a társulatok féltékenyebbek voltak különállásukra, semhogy ez egyesüléseket létrehozni sikerülhetett volna. Azt tartja, hogy e kérdést illetőleg változott a közhangulat s itt volna az idő, hogy ezen ügy alaposan megvitattassék. Olyan társulatok, melyek földrajzilag egy egészet képeznek, csupán egyesítve védhetik magukat sikeresen. Annyit különben eleve is megjegyez, hogy az egyesülést csupán administratív irányban tartja lehetőnek. Financializer külön számlák volnának ezután is vezetendők, miután a társulatok különböző pénzügyi viszonyai mellett egyenlő kulcsot alkalmazni felette méltánytalan volna. Simonyi Lajos báró az egyesítés elhatározását magukra a társulatokra kívánja bízni. A társulatok maguk fogják leghelyesebben megítélni, hogy érdekeiket lehet-e egy kalap alá vonni vagy sem ? Nem szeretné, ha heterogén érdekek mesterségesen összehozatnának. Radenich János nagy óvatossággal véli e kérdést tárgyalandónak. A mindszent-apátfalvi és bökény-mindszenti társulatok a mindszenti magaslat által el voltak választva. Az örökös szabályozás oda juttatta a dolgot, hogy már 1879-ben megszűnt Mindszent magaslat lenni. Ugyanezen eset forog fenn Dorozsmával a percsora-szegedi társulatnál, s akik igy jártak, a szabályozást s szomszédjaikat okolják. Szuha Ágoston e kérdést oly fontosnak tartja, hogy azt valamely ülés napirendjébe kellene fölvenni s rendesen tárgyalni. Károlyi Sándor gróf azt tartja, hogy az egyesítést közvetíteni és megkísérleni a kormánynak lenne feladata. Simonyi Lajos báró annál kevésbé kívánja a kormány közvetítését, mert a felsőbb és alsóbb vonalak között rendszerint oly érdekellentét van, hogy az az egyesítés után még kirívóbban éreztetné magát. Keszlerffy János oda nyilatkozik, miszerint a vízszintek bebizonyodott emelkedése folytán számos oly terület, mely eddig a védelmi költségekhez nem járult, a társulatok árterületeibe felveendő volna. Ezen kérdésekben ezúttal határozat nem hozatott. Felolvastatott végül a felső torontáli társulat panasza a nagykikindai adóhivatal ellen, illetőleg a 790.000 frt kölcsönük nyilvántartása s a részletek kiszolgáltatása tárgyában. Ezen kérvényt a pénzügyminiszternél pártolni fogja a bizottság. A magyar nuntium a Horvátországgal megújítandó pénzügyi egyezmény tárgyában (Kivonat a Horvát-Szlavonországokkal, megújitandó pénzügyi egyezmény létesítése végett kiküldött magyar országos bizottság 1879. évi október 5-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből.) (Folytatás.) Az 1868: XXX. t. sz. — s épugy az 1873- diki is — a felosztandó alap megjelölésénél határozottan „Horvát-Szlavonországok egyenes és közvetett adóit és egyéb közjövedelmeit“ emliti. Lehet-e feltenni, hogy e közjövedelmek alatt a törvény a határőrvidék közvetett adóit is kívánta volna érteni; lehet-e ezt feltenni kivált akkor, midőn ama XXX-ik t. cz.-nek egy másik — 19-ik — szakasza külön intézkedik a határőrvidék jövedelmeiről, kimondván, hogy a slorvát-Szlavonországokkal egyesítendő határőrvidéki területek jövedelmei szintén a megállapított kulcs szerint fognak a közös és autonóm költségek között megosztatni. Még határozottabban jellemzi a törvénynek e kérdésre vonatkozó intenzióját az 1873: XXXIV. t. sz. 3. szakaszának utolsó bekezdése, mely azon esetre, „midőn a határőrvidék még nem polgárosított része részben, vagy egészben Horvát-Szlavonországokkal egyesíttetik“. „Horvát-Szlavonországok akkori összes területének minden közjövedelmei s egyszersmind beligazgatási költségei“ megállapítása alapján helyezte kilátásba a törvényhozás újabb intézkedését. Ha a törvénynek szavai nem volnának is teljesen világosak és minden félreértést kizárók, ezen utóbbi intézkedések minden kétséget lehetetlenné tesznek arra nézve, hogy a törvény a határőrvidéknek semminemű jövedelmet nem szándékozott Horvát-Szlavónországoknak előlegesen átengedni, hanem azon összes jövedelmek felőli rendelkezést a határőrvidék közigazgatási egyesítésének idejére tartotta fenn. Époly világosan szólnak e kérdésben az 1873-diki országos bizottságok irományai. Sehol a váltott üzenetek nem tudnak akárminemű határőrvidéki jövedelemnek a horvát jövedelmekhez csatolásáról, hanem szólnak mindenütt, és egyedül: Horvát-Szlavónországok jövedelmeiről. A magyar és horvát bizottságok munkálatainak, illetőleg üzeneteinek e kérdésre vonatkozó kitételei egyenesen kizárják annak lehetőségét, hogy a bizottságok bizonyos határőrvidéki jövedelmeknek ilyetén elszámolásáról és felhasználásáról tudtak, vagy azt szentesíteni akarták volna. Magának a horvát-szlavón orsz. bizottságnak 1873. junius 24-én kelt üzenete egyenes ellentétben említi fel a kétféle jövedelmet, midőn az 1868: XXX. t. czikk 19. §-ának módosítását ajánlván, a következőleg szól: 15-ször. A kiegyezési törvény 19. §-ára vonatkozólag a horvát orsz. küldöttség részéről a bizalmas értekezletek alkalmával ismételve megjegyeztetett, hogy a fennálló megállapodás jogosan és méltányosan csakis Horvátország és Szlavónia jelenlegi tartományi területére, nem pedig a maga idején polgárosítandó határőrvidékre is kiterjeszthető, miután ez jövedelmeit illetőleg sem a kiegyezési törvény létrejötte idejében, sem mai nap nincs egyenlő helyzetben a tartományi területtel, így tehát a tartományi területen érvényes hozzájárulási kulcs reá nem alkalmazható.“ Lehet-e és szabad-e feltennünk, hogy akár a magyar, akár a horvát bizottságok, üzeneteikben ily világosan ellenkezőt mondó kifejezéseket használtak, s a törvénynek oly egészen ellenkező értelemben való fogalmazásába belenyugodtak volna, ha a határőrvidéki terület jövedelmének bármely részét a horvát-szlavónországi területek javára vélték volna számítandóknak ? Azon orsz. bizottsági irományok tárgyilagos átvizsgálásának mindenkit meg kell győzni arról, hogy a kérdéses tárgyalások alkalmával a kormány által előterjesztett adatokba már eleve bizonyos hiba csúszott be, mely ismételt bizottsági tárgyalások alatt sem vétetett észre, de amely természeténél fogva a figyelmet könnyen ki is kerülhette. A tévedés forrása ugyanis azon kivételes adminisztratív intézkedésben gyökerezett, mely szerint a határőrvidék dohány-, só-, bélyeg- és sorsjáték közvetett adói a könnyebb kezelés és külön raktárak felállításának kikerülése végett már az absolut rendszer alatt nem a külön határőrvidéki hatóságoknál, hanem az u. n. bánsági határőrvidékről a temesvári pénzügyi igazgatóságnál, a horvát-szlavén határőrvidékről pedig a zágrábi pénzügyi igazgatóságnál folytak be és kezeltettek. Ez a kezelési mód az alkotmányos kormányzat alatt is változatlanul maradvány okává lett annak, hogy a zágrábi pénzügyi igazgatóság által kezelt határőrvidéki jövedelmek a horvát jövedelmek kimutatásába felvétettek, s ott éveken át észrevétlenül szerepeltek. A tévedésnek e forrására világosan rá is mutat az 1873-diki magyar o. b. négyes albizottságának jelentése következő szavaiban : „Az albizottság mindenekelőtt kiemeli, hogy ezen eredményeket a pénzügyminisztertől nyert eredeti hivatalos adatokból és okmányokból azon elvek alapján számította ki, hogy Horvát-Szlavonországok közjövedelmeinek összegében az összes egyenes és közvetett adókból befolyt összegek, a Horvát-Szlavonországokban fekvő államjavak jövedelmei és egyéb közjövedelmekből befolyt összegek vannak kimutatva az évi tettleges pénztári eredmények szerint, melyek a zágrábi pénzügyi igazgatóság kimutatásai alapján állíttattak össze.“ E tévedés következményeinek további fejtegetése — amint már megjegyeztük — ezúttal nem képezheti feladatunkat ; a fennebbi megjegyzéseket azonban szükségesnek tartottuk a végből, hogy az 1868- és 1873-iki országos bizottságoknak, valamint az általuk alkotott törvényeknek intentiója minden kétségen felül helyeztessék. A jelen magyar országos bizottság nem akarhat egyebet, mint ama kétségen felül álló intenziót fentartani és megvalósítani. Akárminő tévedés volt légyen az előbbi pénzügyi egyezmények megkötésénél használt kimutatásokban ; akárminő tévedések történtek is hosszabb időn át a pénzügyi egyezményre vonatkozó törvény végrehajtása körül; e tévedéseknek semmiesetre sem lehet az az eredménye, hogy a határőrvidék közvetett adóit Horvát-Szlavonországok jövedelmeivé változtatták volna át. Miután pedig jelen alkalommal csakis a Magyarország és Horvát-Szlavonországok közti pénzügyi egyezmény megkötéséről van szó, kétséget nem szenvedhet az, hogy ez egyezményben csakis a horvát-szlavén autonóm administráció alatt álló területnek jövedelmei vehetők alapul, a határőrvidéknek összes jövedelmei pedig, tehát a zágrábi pénzügyi igazgatóság által kezelt közvetett adónemei is, a számítások köréből mindenesetre kihagyandók. A horvát országos bizottság felvet egy másik fontos kérdést is azon közjövedelmek iránt, „melyeknek — mint az üzenet mondja — százalékos fölosztásra való alkalmatossága semmi oldalról sem támadtatik meg, s melyek némelyikének példa gyanánt való fölsorolását a regnicolaris küldöttség azért tartotta kötelességének, mert nem bizonyos tökéletesen abban, vájjon ezek a Horvátországot illető rész kiszámításánál valóban bevonattak-e, vagy nem kerülték-e el a figyelmet?“ Ilyetén közjövedelmek képen felemlíti az izenet a vasúti menetjegyektől az 1868: XXIII. t.-czikk értelmében szedendő bélyegilletékeket, a vasúti és gőzhajózási társulatok szállítási adóját, a postai teherlevelek bélyegilletékeit, továbbá a biztosító társulatok ügynökségeinél bevett bélyegilletékeket,. E négy adóágat illetőleg a magyar országos bizottság hivatalos oldalról úgy van értesülve, hogy azok eddigelé a 45—55°C-os felosztásnak alávetve nem voltak, hanem teljesen a közös pénztár bevételei közt szerepeltek. Ennek oka ama jövedelmek sajátságos természetében van. A vasúti és gőzhajózási bélyegilletékek és szállítási adó természetüknél s beszedésük módjánál fogva szoros összeköttetésben vannak ama közlekedési vállalatokkal, melyeknek óriási terhei is tisztán a közös pénztárra nehezednek. A szállítási adó, amint a kormány által benyújtott törvényjavaslat indokolása világosan megmondta, az állam által eme közlekedési vállalatok létesítése és fentartása végett hozott áldozatoknak némi pótlásául hozatott be. Az ennek folytán alkotott törvénynek eredeti intenziója tehát semmiesetre sem lehetett az, hogy a Horvát Szlavónországok területére eső szállítási adónak 45%-a a törvény czéljától elvonassék és az autonóm kiadásokra fordíttassék. Hasonlóképen áll a dolog a postai teherlevelek bélyegilletékével, mely alakjára nézve ugyan kétségtelenül bélyegjövedelem, lényegére nézve azonban a közös postaintézménynek egy közvetett jövedelmét képezi, míg a biztosító társulatok ügynökségei által beszedett bélyegilletékek — a mellett, hogy említésre méltó jelentőséggel is alig bírnak — ama biztosító társulatok egyéb adóival összeköttetésben jelentkeznek. A magyar orsz. biz. egyébiránt nem kíván a kérdés elvi fejtegetésével foglalkozni, mely a múltra nézve megbízatása körén úgyis kívül esnék. A jövőre nézve azonban szükségesnek látja az új egyezményben minden kétséget eloszlatni, és ezen jövedelmeket a százalékos felosztás alá eső horvát jövedelmek közül határozottan kizárni. E jövedelmek sajátságos természetén kívül egyik fő ok, mely a magyar orsz. bizottságot ezen indítvány tételére bírja, a jelentékeny nehézségekben van, melyeket nagy részben magántársulatok által beszedett jövedelmeknek külön kitüntetése, és a Horvátországra eső résznek a magántársulatok kimutatásai alapján való helyes megállapítása okoz. Maga az összeg, mely itt szóban forog, nagyobb fontossággal alig bír. A vasúti és gőzhajózási szállítási adónak horvát-szlavén területre eső átlagos évi jövedelme 116.000 Mot, a szállítási bélyegilletékek horvátszlavón területre eső jövedelme körülbelül 25,000 frtot tesz, hozzávetőleges számítás szerint. A postai fuvarlevelek bélyegének évi jövedelme pedig — a magyar korona egész területére csak mintegy 125 — 130,000 frtot, a biztosító társulatok által készpénzben fizetett bélyegilletékek, szintén a magyar korona egész területére, mintegy 50 — 60.000 frtot tesznek. Az utóbbi két összegből horvát-szlavónországi területről származó résznek megállapítására nem rendelkezünk megbízható adatokkal , de ha a két utóbbi tételből 30—40 ezret számítunk is Horvát-Szlavonországokra , akkor mind a négy kérdéses jövedelmi ágnál mintegy 170—180 ezer frtot tenne azon összeg, mely megosztás alá kerülhetne. Ezen összegnek a felosztás alá vetendő jövedelmek közé sorozása az autonóm czélra eső százalék kulcsának némi leszállítása által — pusztán financiális szempontból — teljesen kiegyenlíthető volna; s és ezért, amint már fent is említettük, nem ez a szempont, hanem az elől kifejtett közigazgatási nehézségek azok, melyek e jövedelmeknek a megosztás alól való kihagyását kívánatossá teszik, s amelyek erre vonatkozó javaslatunk czélszerűségéről — amint reméljük — a 1. horvát-szlavón bizottságot is meggyőzendik. A fennebbi kérdéssel kapcsolatban áll a horvát-szlavón országos bizottság üzenetének egy másik javaslata, mely a Belovármegye katholikus lakossága által fizetett, összesen körülbelül 19.000 frtnyi adózásra vonatkozik. Ez adózás a horvát országos bizottság nézete szerint külön autonóm horvát jövedelmet képez, mely csak tévedésből került a felosztás alá eső horvát jövedelmek közé.